Idézet: Wolfy - 2008.10.22. 14:28:56

off:
nem erted

Vlagyimir azt bizonygatja, hogy a gyemantok portyazas kozben tobb lelekenergiat kapnak, mint amennyit elszivnak (ez amugy nehezen cafolhato teny). ez szerinte csak ugy lehetseges, hogy a gonosz tokeletes gyemantok a portyazasban -jogosan- szerzett lelekenergia szivas kozben, sunyiban mashonnan is szivnak el lelekenergiat. egeszen pontosan Ghalla haldoklo vilagat sanyargatjak teszik ezt azert, mert osszeszurtek a levet a hyper gonosz Ellenseggel

a tokeletes gyemantok pedig szepen megfertoznek minden gyemantot ezzel a "vampirkodassal". ok tehat vilagunk elso szamu ellensegei. mar persze vlagyimir szerint aki bolcs es tevedhetetlen
:on

Idézet: Syck - 2008.10.22. 14:44:01

Nos, ez úgy történik hogy a gyémántok megtanulták jobban hasznosítani a lélekenergiát. Nem szívnak el többet, csak egyszerűen kevesebbet hagynak kárba veszni.
Az Ellenséget már legyőztük, de azt pletykálják hogy az elit horda soraiban megbújik közülük néhány nagyhatalmú és végzetúrnak álcázza magát. Ha jobban belegondolunk így már érthető honnét a hordások gyémánt-ellenes gyűlölethadjárata... Annak idején mi gyémántok végeztünk a többiek által legyengített Ellenséggel, érthető hát hogy megtanulták félni a hatalmunkat.

Ezt nagyon jó, hogy leírtad, mert szerintem sokan nem voltak képben. Amit mondjuk meg lehet valamennyire érteni...

Mi Gyémántok tökéletesítettük a LE-elszívás művészetét. Kevés olyan dolog van, ami akkora örömöt okoz nekünk, mint a lélekenergia maximális kiszipolyozása ellenfelünkből. Ehhez értünk, erre születtünk, és ezt is csináljuk. "Mámorító" érzés... Tesszük ezt mások kárára, de nem elnyomásuk miatti vágyból.
De Ti a harcot lételemeteknek tekintitek, elmétek nem nyugszik, míg mindenkit le nem igáztok, szolgasorba nem hajtotok. Mindezt nem élvezetből teszitek, hanem hatalomvágyból. Nem viselhetitek el, ha nem győztök, visz előre fertőzött véretek. Minden eszközt megragadtok, hogy viszályt, háborút szítsatok. De lehet, hogy Ti erre "születtetek", ez életetek értelme. Háború nélkül nem létezhettek, erre a vortexek a legélőbb bizonyítékok. Vissza akarjátok állítani a régi tébolyt, hogy kiélhessétek ösztöneiteket. Azok az idők már elmúltak, de Ti nem tudtok megelégedni őseitek hagyatékával, hanem mindenkit le akartok söpörni. "Rabszolga... ne állj az ELIT HORDA útjába" Ez sokaknak ismerősen cseng.
"Békeajánlatunk" mutogatására semmi szükség, az nem tartozott, és most sem tartozik rajtunk kívül senkire. De mint azóta már kiderült, azt is álhírek terjesztésével csikartátok ki belőlünk, hogy aztán ellenünk fordíthassátok. De Szövetségünk nem hajlik meg akaratotok előtt, és ha csak maroknyian is maradunk, küzdeni fogunk elnyomásotok ellen! Intrikus tervetek nem valósulhat meg, nem bukhatunk el, mert akkor előbb-utóbb egész civilizációnk vérfürdőtök áldozataként, vagy rabszolgátokként végzi.
Erre ébredtünk mi rá Szövetségeseinkkel, ellenállunk, és megtisztítjuk a fertőzött vért!


Wurgolx

Sziasztok,
A Diamonds are Forever szövetség háborút hirdetett a Ronin ellen. Bátor tettükhöz csak gratulálni tudok. A két csapat között fényévnyi különbség van. Csak a gyémát szövetségekre jellemző ez a nagy bátorság, és LE éhség? Szánalom. Ezúton kérek minden jóérzésű rubin, smaragd és zafír végzeturat, ha teheti válasszon portyázásakor ebből a szövetségből. Lehet hogy az ő szövetsége lesz a következő, akit ezek a mocskos hiénák kiszemelnek maguknak.

Üdvözlettel,
The Lost One

Ez bizonyára csak egy védekező háború, amit kénytelenek voltak inditani válaszképp a Rubin aggresszióra.

Aha csak a gyémántra és akkor ez mi: ELIT HORDA-Moroflex.
Júj a gonosz gyémánt mindig csak támad.

Gyanús, hogy a mi prémium tagság nélküli embereink iszonyatos fenyegetettséget jelentettek ennek a puhapöcs csapatnak. Egyébként csak jelzem 7:12 arányban tipornak minket a sárba! No comment. Remélem ez lesz az ő Vietnámjuk, mint a amcsiknak.
A segítségre (ha kaptunk eddig) továbbra is igényt tartanánk. Ha van Benned egy kis jóérzés, és úgy gondolod lehetsz TE a következő áldozat, akkor válaszd a "nagyonkeményeket".

The Lost One
/Ronin/

Akkor ők sem olyan kemények, mint amilyennek mutatják magukat. (a hátteret nem ismerve mondom ezt)

Csak egy újabb kis szösszenet a RONIN vs dájmondsz ár forever csatából. Most hogy valahogyan nem megy a Ronin szétalázása, beszáltak a pajtijaik is, a Végzet szövetsége. Tippeltek, hogy milyen horda? Csak nem egy újabb gyémánt? Hát de. Azt hiszem ez egy vicc! És persze ők is 3 oldallal vannak előrébb a toplistán!

Nem akar esetleg valaki mellettünk is beszállni?

Idézet: Syck - 2008.10.22. 14:44:01

Ennek érdemes lenne utána nézni, mert én régebben kétszer is megtettem, és a csata mindkét oldalról ugyanúgy nézett ki, tehát amennyit a másik vesztett, annyit kaptam én.

Persze. Ha van "kreatív affinitás"-unk. De az bárkinek lehet. Többet kapsz, de az ellenfél nem veszít többet. Szerintem legalábbis alapból annyit kapunk, amennyit veszít a másik, de majd megkérdezem valakitől, ha nem túl dühös.

Butchman: ha masok is utnek titeket, az nekunk nem jo, mert levernek keves ep-re titeket, es nem tudok betamadni.
Amugy egy gyors kapitulacio, es nincs ilyen problematok. Amikor az EH utott minket, akkor a 11. szintu tagjaik utottek a 8. szintjueinket. Engem 2 tamadas ert magasabb szintrol, 1-et elvertem (Vlagyimirt ) a masik engem. Ez van, ez egy ilyen jatek, siman ki lehet hasznalni az erofolenyt, nincs FAIR PLAY.

Jelen pillanatban senkit nem tudok toletek tamadni...

Mekkora nagy csapás ez nekünk bakker. Az hogy a cimboráitokat is ránk uszítottátok, és beszívtátok az meg vicces. Nem baj, egyszer csak megunjátok mert mi nem fogjuk. Öreg, engem nem érdekel, hogy folyton szarrávertek. Az viszont nagyon rossz, hogy több szövetség is támadhat minket. Ráadásul sokkal jobbak mint mi. Nem értem miért van ez... Szerintem ezen kellene változtani. Bár ha kevesebb játékosa lesz a Beholdernek, akkor talán észbekapnak.

Hja igen, engem tudsz támadni. Csak én nem vagyok könnyű falat... Jobb a nem prémiumos barátaimból kiverni a szart is... Kicsit szánalmas...

"Ha az ellenfeled nagyon dühös rád, akkor valamit iszonyatosan jól csinálsz!"

Nem vagyok moderátor, és ez a topic eddig sem a finom társaslgásokról szólt, de fogd vissza magad Butchman, mert ezek a szavak nem ide valók olvass Arany Jánostól, ha bővíteni akarod a szókincsedet, és talán kultúráltabbnak is látszol majd, és akkor majd valaki talán meg is sajnál titeket...

Azt meg ne mondja senki, hogy csak a gyémántok támadnak meg más szövettségeket, mert azt nem hiszem el.

És most jöhetne, hogy de azok sokkal gyengébbeket támadnak, aljasok és gátlástalanok, meg stb.

Szó esett már a háborús matematikáról és arról is, hogy nem érdemes senkinek azonos erejű szövettséget megtámadni-> nem lesz ugyanis a háborúnak vége. Ezért támad szerintem mindenki aki nyerni is akar valakit gyengébbet. A gyengeség viszont nem azon múlik, hogy kinek mekkora a lélekkútja vagy hány épülete van. Azonban sokszór szorosan összefügg.

Akik nem építő rabszolgákat tartanak a szövettségükben azok nagy előnyben vannak, ha csinálni is kell valamit nem csak Sims-ezni. De fúrcsa módon a Nyugdíjas Klubtól egyetlen panaszt sem hallok.

"Aki nagyon sír attól sokat el kell venni!"- ez egy álltalános élettapasztalat...

Salem!

(OFF: kedves Khetty. Hát ti döntöttetek így (mi végül is nem üzentünk volna azt hiszem hadat nektek). De akkor adjunk egy kis szerepjátékos hátteret a dolognak. Nem a Napkapuba írom, mert ott most egyéb jellegű események zajlanak, de ha gondolod, majd átmásolom oda is).

"Fojtogató volt a kocsma levegője, füsttől és savanyú bor meg vizezett sör szagától terhes. A pultnál sudár, vörös hajú nő állt, méregzöld nerub csuhába öltözve. Oldalára szíjazott ében rövid kardja mutatta, hogy bármikor harcra készen áll. Jégkék tekintete a kocsmát fürkészte, üres szék után kutatva. Csak egy asztalnál látott ilyet, amelynél még csak egy vendég ült. Egy hatalmas termetű, medvére hajazó megjelenésű férfi, tarkopaszra borotvált fejjel, mellig érő szakállal. Izmos karjait hordó hasán nyugtatva tekintett körbe álmatagon. Ruhája nagyrészt kék egyenruha, fekete fezét maga mellé dobta. A nő odasétált, és barátságos mosolyt villantott rá.
- Szabad?
A férfi rátekintett, mire a nő megborzongott. A fellegszürke tekintetből olyan elemi erejű gyűlölet áradt, hogy elakadt a szava. A fickó lassan kihúzta hegyes tépőfogai közül a pipáját és odasziszegte:
- Az.
A nő lassan leült, majd pár perc szótlanság után óvatosan megszólalt:
- A nevem Khetty.
- Incubus, ez vagyok. Száznagy az enyéim között.
Khetty nyelt egyet, majd újra próbálkozott:
- Uram...
- Ne urazz engem! - hördült fel a nagydarab férfi. - Nem vagy a beosztottam, én meg nem vagyok nemes, vagy ilyesféle!
Most már a nőnek is összeszaladt a szemöldöke.
- Nem ismersz engem. Nem ártottam neked. Mégis úgy viselkedsz, mintha halálos ellenségek lennénk!
- Nem ismerlek? Téged valóban nem. De a fajtádat jól ismerem! Az olyanokat mint te!
- Az olyanokat...
- A mágusokat! - hörögte Incubus, és kétségbeesetten ragadta meg az asztal széleit. Remegtek a karjai, mint aki egy dühödt vérmedvét akar puszta kézzel megfékezni.
- De én nem értem... - rázta a fejét zavarodottan a nő.
A férfi farkasszemet nézett vele, és rekedt, fájdalmas zihálással törtek elő ajkai mögül a szavak.
- Egy hete lehetett talán. Találkoztam valakivel. Valakivel, aki az Ellenség elleni harcban felcserként, gyógyítóként szolgált a sereg mellett. A segítségemért folyamodott. Könyörgött. A lánya, aki szintén arra tette fel az életét, hogy másokat segítsen, megmentsen, elkóborolt az erdőben. Arra kért keressem meg. Az életemmel tartoztam annak a férfinak, nem volt választásom, a lány nyomába eredtem - a férfi hangja elcsuklott egy pillanatra. - Néhány óra múlva találtam rá. A földön feküdt, összetörten, felette két végzetúr állt. Az egyik nagydarab harcos, magam fajta, erős fickó, a másik sötét kámzsa árnyékába bújt varázsló. Ez utóbbi éppen eszelős kuncogással hajolt egy nyúzópengéjű áldozótőrrel a lány fölé, aki éppen felém fordította a fejét. Míg élek nem felejtem el halálra rémült, vérmaszatos arcát, és a két üresen ásító szemgödrét, amelybe bámultam. Pedig nagyon is jól tudtam milyen meleg, mogyoróbarna tekintete volt valaha, az apja sírta el nekem, mielőtt elindultam. Őrjöngve rontottam ki a bokrok közül, az addig egykedvűen ácsorgó harcos felém perdült. Nem volt esélyem. Hiába mértem rá újabb és újabb csapásokat, meg sem rezzent. Magához rántott, nem törődve azzal, hogy vértem szegecsei a bőrébe hasítanak, majd földre lökött, a lány mellé, és elindult felém, két marokra kapva nehéz pallosát. Én éppen a felcserlányra néztem, nem akartam látni a közeledő halált. Akkor hallottam meg erőtlen suttogását:
- Ne... Őt nem... Ő már csak múlt... Csak báb... húsból...
Nem értettem mire gondol, nem értettem semmit. Szemem sarkából megláttam a mágust, aki immár hátralökte a csuklyáját. Egy aszott koponya örök halál-vigyorába bámultam.
- Istenektől lopott hatalom... - zihálta a lányka. - Hagyományszegő... Ő már nem él... Ő nem sebezhető...
De a mágus? Villant belém a gondolat. Egyetlen mozdulattal útjára küldtem a fegyveremet, amely a mágus mellébe vágódott. A harcos és a hullamágus egyszerre rogyott a porba, én pedig felpattantam és a bűbájoshoz rohantam. Kirántottam a sebből a fegyveremet, és készültem lesújtani. Lelkemben éreztem, hogy semmi sem esne jobban, mint hogy a gyomrába döfjem a pengém, és a gyönyörtől vonyítva oltsam ki az életét, úgy ahogy nem öl katona, csak útonálló briganti. Mi volt annak a lánynak a bűne? Mit ártott neki? Soha sem volt harcos, vagy mágus! Csak egy felcser! Hiszen alig volt abban a nyomorult testben egy kevés energia!!!
A száznagy már egész testében remegett, izmai megfeszültek, bika nyakán ujjnyira tágultak az erek. Remegő állkapoccsal, alig érthetően folytatta:
- Már-már lesújtottam, amikor meghallottam az erőtlen hangot magam mögött.
- Kérlek ne tedd! - nyöszörgött a lányka. - Gyógyító vagyok. Sohasem bocsájthatnám meg magamnak, ha miattam húnyna ki egy élet lángja...
Remegő kézzel engedtem le a fegyvert, és intettem a mágusnak, hogy tűnjön el. Felállt az az átkozott, és a képembe vigyorgott:
- Ha legközelebb találkozásunk után még mindig mozogsz, az csak azért lesz majd, mert én foglak mozgatni.
Aztán eltűnt. Én pedig ott fogtam a kezét a lánykának, amíg végleg el nem szállt belőle az élet. A te fajtád csak 12 nyarat adott neki.
Incubus hirtelen felkapta a fejét, indulattól remegő arccal folytatta:
- Katona vagyok és tiszt. Kellett már az embereim szemébe nézve azt mondanom, hogy bármi áron menjenek keresztül a mezőn, keresztül az Ellenség energiafüggönyén. Láttam olyan magas halmait halottaknak, fiatalon, a semmiért eltékozolt életeknek, amelyek láttán harcedzett, száz csatát járt veteránok kezdtek hisztérikus zokogásba. De ez... Az a lány... Az nem volt ellenség... Nem ártott senkinek... Ez... Ez...
Már csak artikulátlan hördülések törtek ki a száznagy szájából. De a két szempár, a fájdalomtól tébolyodott fellegszürke, és a meglepetéstől kissé elkerekedett jégkék, még mindig fogva tartotta egymást. Khetty csak lassan tudott megszólalni:
- Nyugodj meg kicsit katona...
- Igen, katona vagyok! - acsargott a férfi. - A tieid lenéznek, ostobának tartanak, a hátunk mögött kigúnyolnak minket! Arra sem tartotok méltónak, hogy megcsókoljuk a talpatok nyomát! Hát tudod mit?! Nem is akarnék soha olyanná válni mint a te fajtád!
Incubus érezte, hogy keserű epeként szorítja el a torkát a gyűlölet, amelyet már alig-alig képes béklyóba verni. Az elméjét, emésztő átkozott téboly, most a lelkében felüvöltő vérmedveként akart a felszínre törni, kétségbeesetten idézte maga elé kiképzője arcát, szavait:
"Ne feledd kadét! Csak az asszonyok sírnak! Férfinak, tisztnek szégyene az!"
A nő csendesen szólalt meg:
- A mágusok is sokfélék, akár a harcosok. És én láttam azt is, mire képesek a rubin horda tagjai, ha megvadulnak...
- Én, és az enyéim, soha de soha nem szegtük meg a hadviselés íratlan szabályait. Te pedig egy olyan szövetség jelvényét viseled, akik szövetségesei annak a gazembernek! Aki kezet nyújt a démonoknak, az maga sem jobb náluk!
Khetty elfehéredve pattant fel, a férfi viszont sötéten felkacagott:
- Csak nem az elevenedbe vágott? Bosszút akarsz? Gyere! Ölj meg ha tetszik, tudom, hogy erősebb vagy mint én! De azt hiába lesed, hogy bűnbánóan eléd térdelek. Inkább nyelem a port a földről, mint a te csizmádról bűbájos!
Khetty csendesen nézte a katonát, amint felállt, és bár nem mutatta, de a lány lelkében is vihar dúlt. Látta, hogy gyanúsan rángatózik a fickó szeme alja. Csendesen szólt a lassan kifelé induló Incubus után:
- Légy ma egy órára az, aminek születtél, nem az amivé váltál. Nem tiszt és katona, hanem az a kisfiú, akit túl korán kényszerítettek a hadak útjára.
E csendes szavak mintha csak hűvös folyamként mosták volna el a száznagy mentális gátjait. Ködpamacsként tűnt tova a kiképző emléke, és szavai, "csak az asszonyok sírnak..."
-ÁTKOZOTT SZUKA!!!!!! - bömbölte a férfi, miközben szemeiből patakzottak a könnyek. - Megszégyenítenél mindenki előtt??! Nem felejtek! A következő találkozásunk egyikünk halála lesz!
Úgy rohant ki az ívóból, mint akit démonok serege hajszol, s akik nem voltak tanúi a beszélgetésnek, azt hihették volna, hogy egy apátlan- anyátlan farkasfattyú üvölti az égre fájdalmát.
- A könnyek néha szükségesek - suttogta maga elé a lány. - Csak segíteni akartam.
De maga is érezte, hogy előbb-utóbb háború lesz a két szövetség között."

(OFF: Axonise Flass, bocsi, hogy felhasználtam a te karidat is, de azt hiszem, hűségesen ábrázoltam elképzeléseidhez. Legalábbis remélem).

Hát igen... Mindenkinek megvannak a démonai. De a storyból csak háborús ürügy túnik ki nekem, de ti biztos tudjátok...

Salem!

Ja, de a háborút ők üzenték, nekem csak az ürügy szolgáltatása volt a feladatom... A hadüzenetet akkor már had ne én írjam be...