Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Aurri

Azért jön lassan a Keresztapa trilógia is. Igaz ez még e leggyengébb rész, de egy Godfather-LOTR döntő szép is lesz :-)
Attól tartok én is
Pedig szégyen egy laponemlegetni a Drakulás bohóckodással
Dátum: 2010.11.13. 12:54:16
AF táblázat sokkal hasznosabb lenne ha úgy lenne mint a szakis, pár oszloppal mint: AF érték/szint, max. szint, kritérium.
A hatásról is lehetne egy sor, de az is elég ha rákattra jön be mint a szakiknál.
Köszi annak aki majd megcsinálja

edit: " * Lassú idő (Kivédi a 15% ÉP bugot)" Ez konkrétan ferdítés. Egy ilyen adatbázis jellegű oldalon ez kicsit szemetbántó.
Dátum: 2010.11.10. 13:34:08
Kicsit szomorú vagyok én is hogy kiszedték a szakik esélynövelő hatását. Uyganis a kissé értelmetlen kalandszakikat ez az esemény kicsit helyretehette volna, ha cirkulálva mindig más és más szaki kap szerepet (most jöhetett volna a zárnyitás vagy csapdaészlelés). Annyit kellett volna tenni, hogy szintarányítani kellene a szakáértelem adta pluszt. Ráadásul ez a kalandszakiknál le is van programozva a kalandokhoz, nem is kell átlagot venni (azt hiszem szint-40/v. -50 az átlag, ehhez képest adhatna minden plusz szint +%-ot, azaz 40.(50.?) szint alatt minden szaki adna pluszt - pont fordulna a Miklós által félt helyzet!) Az hogy van egy őskavicsos cucc, ami +%-ot ad valahol érthető, ez mégiscsak egy üzleti vállalkozás, de emellett simán lehetne a kalandszakis esélynövelés is, a fent leírt korrekcióval.
A másik megjegyzésem, hogy pont akkor került ki a rablás agyara, amikor érdekes lett volna és biztos többen választották volna mint korábban. De már késő bánat.
A többi változtatással egyetértek.
Dátum: 2010.11.09. 23:27:29
Visszamenőleg tápot elvenni nem etikus. Ellenben megfosztani azokat akik nem élhettek még vele, sem az! A megoldás nagyon egyszerű és Miklós is ismeri mert az 2. ismételhető küldi nerfnél használta (amikor bevezette, hogy 150 külditől rotálni kell őket a full jutalomhoz). Azaz vette az adott tápot leginkább kihasználó játékos eredményeit és azt mondta, ezt még mindenki elérheti, de utána nerf van! Ez tökéletes megoldás volt és korrekt minden fél felé. Ezt az utat kellen erőltetni és máris más lenne a szájíz! / kerülendő ellenpélda ugyanitt - első ismételhető küldi nerf: néhányan még 3 dukátot kaptak akár 50 kvíz megválaszolásáért, a túlnyomó többség meg nem, pedig totál egyszerű lett volna bevezetni hogy pl az első 10-20 (itt is csak ellenőrizi kellett volna a küldilista elejét) ismételhető küldi 3 dukátot ad, utána 1-et. /
Dátum: 2010.11.09. 22:47:18
Birka az a véleményem az ötletedről, hogy semmi különbség nincs az inspirátor és pl a rejtőköpeny (és a többi nerfelt cucc) esete között. Egyik sem tölti be azt a funkciót amiért beruházott rá a gazdája (a példaként felhozott rejtőköpeny konkrétan dísz kategória lett, míg az inspirátornál még mindig dönthetsz az EH-ra váltás mellett). Az nem érv hogy az inspirátor a legjobbakhoz/legtöbb dukáttal rendelkezőkhöz került mindig (sőt). Alapvetően egyetértek azzal amit mondasz, azzal viszont nem hogy miért lenne kivétel az inspirátor a nerfelt cuccok közül.

Miklós: én alapvetően szeretem, hogy ez a játék dinamikusan változik. És az is respektálandó, hogy itt a JV (személyed) elérhető és ez interakcióra ad lehetőséget, ellenben sok hasonló játékkal. Ez emeli a sok többi tucat ogame fölé. De ha ezt bevállaltad, akkor várható, hogy egyes a játékosokat- nevezzük őket vásárlóknak- a JV - nevezzük szolgáltatónak- részéről egyik pillanatról a másikra hátrányosan érintő változtatások bizony nemtetszést válthatnak ki. Ilyen esetekre nyújtana enyhülést az általad kissé kiparodizált garancia. Ha a vásárló hónapokig-évekig gyűjt/készül valamire amit a szolgáltató kínál és nem azt kapja amit megvett, akkor ez szerintem tolerálható igény.
Dátum: 2010.11.09. 21:02:00
Miklós:
Az elegáns azért az lenne ha ilyen külön stratégiákat igénylő és vélhetően komoly dukátba kerülő aukciós tárgyak (de úgy általában bármi aukciós cucc) pikk-pakk kiherélése után felajánlanád a játékosoknak a kárpótlást (pl. a relikvia visszacserélését dukátra). Nem ez az első alkalom rövid időn belül (rejtő köpeny). Ha tudni lehet előre hogy egy jónak ítélt teszemazt mobilteló vagy plazmaTV, csak 4 hónapig működik, utána bedöglik, háromszor is meggondolja az emberfia mielőtt költ rá egy petákot is.
Dátum: 2010.11.09. 18:54:55
Többen leírták már előttem. Fix LE/TP nem broken. Ez időtényező, semmi több. Baromi erős pl. eventeknél és bizonyos helyzetekben, de mint többen leírták, a térkapu és az ügyes portya sokkal jobb LE/TP-t képes generáni. A frankeinstein kari -bár nem tudom az pontosan milyen- pedig inkább ebből lesz.
Szakadékot valóban az okoz hogy míg van aki napi 5 ismételhető küldetést képes megcsinálni (amit Lady Alvariel medáljai óta mindenki nyugodtan nyomon követheti), addig egy - átlagosan jó képességű- játékosnak napi 2-3 is kihívást okoz, míg egy átlagjátékos jó ha napi 1-et megcsinál. Ha eltekintünk attól hogy messze a legjobb LE/TP aránya van az ismétlehető küldetéseknek - amitől azért csak duzzogva tudunk eltekinteni- és csak arra koncentrálunk, hogy ez akár 5x-ös dukátkülönbséget generál (hol van már az aukciós bérlet?), akkor kiderülhet mi is valójában a broken. Én azt javasolnám napi mondjuk 2 max 3 dukátnál (hogy azér mozogjanak az agytekervények) maxoljon a jutalom (esetleg adhat efelett szintnyi LGY-t), sőt továbbmegyek: napi 3 ismételhető feélett csökkenjen arányosan a jutalom is. Mielőtt anyáznának azon kevesek akik most képesek ezt túlszárnyalni (ők az igazi csúcsoptimalizátororok) gondoljanak az időtényezővel is, ami ennek hatására felszabadul. Ha 2-3 ismételhetőnél maxolna a jutalom nem lenne akkora játék és versenykényszer. És ez jó.
Dátum: 2010.11.01. 12:48:05
Akartam én is javasolni, hogy mielőtt heroikus küzdelmekbe mentek bele a portyarány rontása érdekében - amihez sok sikert és sok új barátot kívánok mindenkinek! - én érdeklődnék a JV-nél hogy ez már egészen biztosan a végleges verzió-e, avagy szándékozik még valami hasonló aprócska játékélménynövelő módosítást tenni, miután a játékosok egy része sikeresen leküzdötte a csataarányát a béka hátsója alá . Ismerve az un. "semi-exploit bug reakció időt" erre leghamarabb fél-egy év múlva látok reális esélyt.
(gy.k. a "semi-expolit bug reakció idő" magyarra lefordítva -felhasználva az Őszödi-Magyar szótárat- kb ennyit jelent: "Elqrtuk, nem kicsit, nagyon. Aki tudott róla, de nem szólt, az hazudott az elmúlt másfél-két évben. Reggel délben meg este. Úgyhogy most korrigálunk. A játékélményért.")

Szóval addig is buzogányokat és villantókat kézbe, harcra fel, előre a játékélményért!
Dátum: 2010.10.31. 19:56:17
Aki hozzám hasonlóan járt már úgy hogy elküldte a hízóállatait gyakorlásra véletlenül, (miután laza 8 kattintás árán elérte hogy lecserélje mondjuk az epikverő ganritúráját) és nagyan khm..szerette ezt az érzést, az kampányoljon már együtt velem a
"MINDEN HARCOLÓ ÁLLAT GYAKOROL" gombért,
illetve azért hogy ne kelljen pihenni küldeni az állatot, hogy elküldhessem kennelbe.
Jelen formájában a kennelezés még kénylemi funkcióval együtt is agyrém.

Köszönjük!
Dátum: 2010.10.31. 15:14:54
Az a vicc hogy ez nem vicc

Én is kaptam a nerf óta néhány kósza kamikaze támadást egészen meglepő helyekről. Baljós vízióim beteljesülni látszanak.

Köszönjük a játékélményt!
Dátum: 2010.10.30. 11:56:33
Hlegba. Ugyanabba a kariba (gondolom) én is belefutottam ma. Pont szintetlépett és kifosztották egymás után többször is. Így jár aki teli zsebbel szintet lép és nincs a gép előtt. Van egy védelem ilyen esetekre, minden támadás után (3 órán belül) 20%-al csökken a rabolható LE(azaz az 6 támadás már 0% lenne), ezért nem támadhatod.

edit: pontosítás, köszi Cras.
edit2: Panna én pont lemaradtam róla
Dátum: 2010.10.30. 11:50:49
Engem meggyőztetek, és megnyugodtam. tetszik, hogy matekolni kell a stratégiák között (habár biztosan hamarosan ki fog derülni hogy van egy ameliyk erősebb a többinél, de ez msot még tényleg nem egyértelmű és ez jó).

Miklós: a hasznos energiák (ha jól emlékszem ez adja a portya LE%-os cuccokat) igazán helyrepofozhatná végre a gyémántok 33%-os portyabónuszát is az EH-ra egyúttal, ami eddig kb annyit ért mint most a rejtőköpeny a láthatatlan vadászoknak. Van, de valójában nincs is.
Dátum: 2010.10.28. 10:56:03
Eddig Kócos cooldown-os javaslata tűnik a legkorrektebnek. Ha lenne egy ésszerű használati imit, akkor nem lenne lényszer a használatra. Mondjuk 2 hetente 2 ital a talán még vállható kategória, de inkább havonta 2 (szerintem cooldown két italra vonatkozzon, hogy ne csak egyféleképpen -szakaszosan- lehessen vele taktikázni, hanem kisebb shubokban is). Ez alól lehetne kivétel az event alatt megszerzett italok, azokat korlát nélkül fel lehetne hörpinteni, így nem érné veszteség az eventen kiemelkedőeket/szerencséseket.

Silex: ne csodálkozz a hozzáálláson. AMióta megtudtuk, hogy a rejtőköpeny mit sem változott a láthatatlan nerf óta, azóta nem illik unfair húzásnak tartani az ilyen kis nüanszokat sem.
Dátum: 2010.10.28. 00:08:56
Elég meglepő fordulat a térkifordító ital komment nélküli lélekkufáros cuccá tétele. Tekintve hogy nem kevés kihatása lesz a játékkörnyztetre. Nehéz megállni hogy az ember ne vonjon párhuzamot a nemrég kiherélt láthatatlanság kapcsán. Az egy jóval békésebb módszerrel érte el majdnem ugyanazt amit ez a módszer sok macera és portyaáradat segítségével fog elérni. Alapvetően azonban van egy alapvbető különbség a két módszer között. Míg a láthatatlanság mindenki által egyenlően elérhető módszer volt, addig a térkifordítós móka optimális kihasználásához (ami eddig még nem hangzott el itt, de biztosan sokan kimatekoltak már) kizárólag azok lesznek képesek akik képesek hetente összehozni 2 italnyi LGY-t csupán CSP-ből vagy PP-ből (és egy top szövi sem hátrány (térkapu pontok), a többiek csupán belekóstolhatnak, hiszen azért nem egy olcsó móka ez. Azok után hogy egy másik topicban drágának mertem nevezni a 10ezer LGY-s konvertert minek hatására egyesek heroikus lepontozóhadjáratba kezdtek, mindezt félve merem leírni, de azért bízom benne, hogy ezúttal a kalandtoplista top 50 helyezettje inkább csendben marad. Még a végén nerf lenne a vége, az meg nem lenne jó, hiszen Miklós remek fejlesztése pontosan nekik kedveskedik.
A többieknek marad a stázisburok, az -"eredeti" funkcióját visszanyerő- rejtőköpennyel egy fél pár 2 számmal kisebb cipellővel.

Summa summarum: míg a láthatatlan sajtolás jelenleg csak a leggyengébbeknek elérhető, addig a térkifordítós vadulás -optimálisan- csak a legjobbaknak. Pikáns elképzelés, emelem süvegem. Mindent a balanszért.
Dátum: 2010.10.22. 00:00:46
Pedig továbbra is pofonegyszerű a történet, ha nem akarja valaki hogy irritálja a piros felirat. Költse el a LE-t 15% előtt!
A kedvencem eddig az volt, amikor lecsalóztak, mert valakit csúnyán leraboltam szintlépést követően közvetlenül. Aki képes teli bukszával szintet lépni 15% alól, amikor egyszerre kb 15 pók portyabalakába villan fel a neve "IDE ÜSSETEK!" (gy.k. +1 szint) táblával, vagy 10.-jére is szitkozodik amikor 15%-on lerabolják, ahelyett hogy elköltené időben a LE-t, annak könyörögöm minek még a mankó egy pvp játékban?
2 hónapon belül ez a második taktika amit galyra vágtok. Pedig az egyik mindenki számára elérhető, senkit nem zavaró dolog volt, ez a mostani bár elítélhetőbb módszer, de sokkal célravezetőbb lenne egy nagy pirosbetűs mail a VU stábtól a negatív LE diffes játékosoknak, hogy: "Kedves végzetúr! Költsd el a LE-t ha vadászol 15% alatt, és jobb lesz neked!" Ők ugyanis vélhetőleg nem fogják megvenni ezt a képességet -sem. A többieknekk meg illene vigyázni a LE-re - minden lehetőségük adott rá.
És végül nem akarok tanácsokat adni a piros támadási lista miatt panaszkodóknak, de ennél jóval egyszerűbb és kényelmesebb módszerekkel is át lehet vágni a kémlelgető, lapuló aljas pókok sunyi fejét. Persze elkölteni a LE-t még mindig az általam ismert legegyszerűbb lerablás elleni védelem, még ha az azzal a fárasztó és időrabló feladattal is jár, hogy oda kell kicsit figyelni a játékra.
Dátum: 2010.10.18. 18:07:37
Imádom amikor egy -valamiben- top kari bizonygatja, hogy "micsodafisfosi" az amiben ő a legjobb és mennyirenemérti, hogy más erre miért nem képe. Hát elnézést hogy egy pór 68. szintű szemszögéből le mertem írni, hogy bizony nekem problémát okoz 20K LGY kipengetése. Biztos ügyetlenül játszom, a kalandlistám utánam szereplő párezer játékostársammal együtt. Igaz még nekem van pár szint hátra míg elérem a konvertert (ami egyszerre jelenik meg a feketepiaci tagsággal, amit nyilván előnyben részesít az emberfia), de ahogy nézegetem ezt a toplistát nem mindenki van hasonlóan szerencsés helyzetben, sokan jóval magasabb szinteken sokkal kevesebb megoldott kalanddal topognak (gondolom ők ne is álmodjanak konverterről, ha már ilyen bénák, nem igaz?).
Azért megkérdezhetitek egy átlag 70.-80. szintű kari véleményét is erről a költségről mielőtt bemásoljátok az 1300 feletti megoldott kalanddal rendelkező karik LGY raktárait. Lehet ők karcosnak fogják találni a TOP szemellenzős kommenteket.

EDIT: BENÉZTEM: AZt hittem egyszer hatás... tekintsétek semmisnek amit írtam.
Dátum: 2010.10.18. 07:14:36
A fejlesztés hiánypótló, de jelen formájába szinte elérhetetlen. A 20K LGY eszeveszettül elszállt, nekem jelenleg ez átlagosan 250 kalandot jelent (eddig összesen oldottam meg 600-at), nyilván nem eszenciakonverterre fogja költeni az emberfia ezt az LGY mennyiséget (2 szint múlva pedig elérném). Kiváncsi vagyok mennyien fogják megvásárolni a cuccot jelen formájában.

EDIT: BENÉZTEM: AZt hittem egyszer hatás... tekintsétek semmisnek amit írtam.
Dátum: 2010.10.13. 18:30:52
Ariel: Neked 123. szinten. Nekem 68. szinte kínzókamra átlagosan 5-10K-t hoz. Öszesen. Régebben törekedtem aktív és lehetőleg HT-s játékosokat kamrázni(akkor voltak 20K-s kamrák is, wow), de mivel rablásokhoz és ismételhetőkhöz képest annyira marginális tényező a kamrabevétel már jó ideje egyáltalán nem nézem kit és mikor viszek el.

Wuherrel ezegyszer most egyetértek. Egyszerűen ez a játék szinte supportálja a lefelé ütést, amíg felfelé ütve elcseszettül magas TP-kel büntet.
Dátum: 2010.10.13. 17:30:16
Crimson: Nyilván az lesz. Már akkor gyanakodnom kellett volna amikor kiesett a sárkányokból a második térkifordító túró.