Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Aurri

Dátum: 2009.07.07. 12:38:12
Én eddig csendben hallgattam az Winnie-féle egyetemes kinyilatkozásokat. Gondoltam nem szólok bele ezen istenien szerény megnyilvánulás-sziporkákba, tündököljenek csak eredeti valójukban.

De most már megérett bennem az elhatározás Testvéreim, és megalakítom az első igazi Vinyi-fanklubot!

Felvételi kritériumok:
1) Csak azok az ostobák jelentkezzenek, akik nem tartják magukat annak, holott valójában azok! Ezen kívül jelentkezhet bárki aki tudja magáról, hogy ő nem az (igen Winnie, akár Te is!)
2) Érezd a játékot! Ezt bizonyítandó kövesd az Ő igaz tanait: Ölj epikust 5 nap alatt/ érj el 5 döntetlent teljes felszerelésben/ SZÖ-d legyen legalább 5x-öse a TÖ-dnek.
3) Szeresd Winnie-t és az ő tanait: szóljál be egy nap alatt legalább 5 hozzászólónak, úgy hogy pusztán a jóindulat és segítőkészség motiváljon! -> Mosolyogj a topon és az jó játékosokon és azokon az ostobákon akik okosnak tartják magukat, burkoltan ostobázd le a kérdést feltvevőt is, vagy azt aki véleményt nyilvánít és az nem egyezik a tiéddel, hogy vette hozzá a bátorságot. Mindezt egy mondaton belül legalább két és félszer. Védd meg Miklóst és a Behót legalább 1x naponta! És lehetőleg igyekezz totálisan offtopic maradni minden hozzászólásoddal. (amint látjátok én el is kezdtem a sort, mint hű Fan)
Dátum: 2009.06.27. 14:22:24
Az ismételhető küldetések korlázásával osztom a többség véleményét. Az hogy valaki (egy igen szűk réteg) gyakorlatilag megoldott 100 db bénítós küldetést ezáltal bezsebelt különösebbb áldozatok nélkül egy rahedli LÉ-t és dukátot szerintem elfogadhatatlan mértékű előny (a 3 dukátos is az volt, de ott relative hamar felismerték a problémát és léptek).

Szerintem is 200 megoldott küldetéstől kellene meghúzni a határt (azt hiszem ezt még nem érte el senki, de már közelítik), onnantól kezdve kellene bevezetni a 'megszorításokat', ami szerintem jogos. Már az elejétől kezdve így kellett volna, én spec. nem is tudtam hogy ígyí van, kb semmi értelme nem volt jelen formában a 10 választható küldetésnek. Megint a kivégzéses vagy kvíz olimpiás broken érzés merül fel: akik éltek vele azok nyilván érezték, hogy ez így nem egészen reális, de hát ugyan már miért is szólnának, saját ágyunkba nem *unk...
Jelen megoldással (ami még csak terv ugyan) megintcsak a béta-érzést sikerült felénk sugározni: ők még élhettek vele (mintha csak egy bug lenne), de realizáltuk, hogy táp, patch-eltük: ti már nem. Ebből nem kellene trendet csinálni, vagy tényleg írjuk ki a végzetúr után hogy V0.3 és senki nem fog hőbörögni az iylen 'apró' nüanszok miatt. Persze az éremnek valóban két oldala van (lásd felejtős küldetés), de míg a felejtősnél a visszakompenzációt nehéz volt megoldani (és igen keveseket érint, a szűk topot, itt gyakorlatilg fordítva: rajtuk kívül mindenkit), itt igen egyszerűen (200 küldetéses határ) megoldható hogy senki ne szenvedjen jogosulatlan előnyt/hátrányt.

edit: Caveman: nyilván ez az áldozat arányban lesz azzal, amit akkor kell elérni, ha váltogatod majd a küldiket?
Meg mi az hogy jól pörögni? Naponta 1-2-3 küldetésre gondolsz? Szerinted erre lett kitalálva az ismételhető küldetések rendszere?
Oké nem te vagy a hibás, hogy a rendszer eleve nonszensz (ki az a hülye aki a döntetlenest választja amikor van egyszerűbb alternatíva).
Dátum: 2009.06.25. 22:45:34
Hááát én megértem Sharpát.

A fertőzés leküzdése tényleg nemes cél volt és hát valljuk be a katarzis nem jött el attól +5 stattól meg szakitól. Táp-táp, de néhány jobb epikus cucc/licites táp kb kivált egy hasonló hatást. Valami unikumot, újítást, SZÍNt vártunk volna... Oké túlzott elvárás egy alapvetően PvP játéktól, de pont a Beho mutatta meg hogy igenis van élet a "portya katt-vadászat katt-statot húz" típusú monoton és unalmas játékmeneten túl is.

Akik nem küzdöttek és utólag sírnak azokat bezony én sem értem... Egyértelmű kockázatot vállaltunk, nyilvánvaló volt hogy a fertőzés leküzdése komoly táppal fog járni (aki ennél is csekélyebb előnyre gondolt, hát az elég naív). Másrészt még nem tudhatjuk mi lesz a 100%-nál. Gondolom Miklósnak nem áll érdekében elveszíteni a játékosok egy bizonyos százalékát csak azért mert nem küzdöttek...

Én a nem-küzdők táborába tartozom. Nem lustaságból, nem hülyeségből, egyszerűen azért mert annyira erőszakosan tolt a storyline a fertőzés leküzdése felé, hogy én akkor "csakazértsem"

Másrészt szeretem a nehezített kihívásokat és az izgalmakat, ha 0%-nál valami csúnya hátrány fog érni (ezen túl hogy a fenti táptól elesem) én vállalom, annál szebb lesz talpon maradni fertőzéstől elhatalmasodott elmével a sok "kigyógyult" átlag-végzetúr között

Ariel: lol! Ne haragudj
Dátum: 2009.06.16. 18:42:05
Petur:
10 pont.

Roppant aggályosnak tartom, hogy az előző kvízolimpia után nem történt felülvizsgálat, vagy újragondolás, holott a turpisság csak annak nem üt szemet, aki nem akar róla tudomást venni. Vagy legalább nevezzük át a kvízolimpiát trükk-olimpiára, és akkor egy szavam sincs...


Az esetlegesen fair körülmények között jó eredményt elérőktől itt kérek elnézést. Szomorú, hogy egyesek ...khm.. leleményessége... az ő eredményeikre is sötét árnyat vet

Én a kirívó eredményeket elérők helyében inkább feszenegenék azokkal a kvízmedálokkal a nyakamban, mintsem büszkén viselném...
Dátum: 2009.06.11. 17:38:21
Ha valóban célra megy a játék V4-en, és valóban szövetségi cél lesz, akkor erre az építős pontra valóban illen a szavazás eredményétől függetlenül jobban figyelni. Ez a legkritikusabb pontja lehet ez az egész V4 projektnek ímár a kezdetektől, ha hagyunk táptalajt a csalóknak (főleg miután többszörösen bizonyítódott hogy a multiszűrő-system elég gyenge lábakon áll).
Dátum: 2009.06.11. 15:36:25
Ricardo: Na meg az sem mindegy, hogy a szaki egy átlagos stabil átlagot ad (0,5-1,5 helyett 1,0), vagy egy annál kedvezőbb (1,0<) netán a legkedvezőbb átlagot fixen (1,5). Első esetnek kb semmi értelme nincs statisztikailag.

u.i.: Hogy ezt miért itt beszéljük meg, az jó kérdés...
Dátum: 2009.06.11. 07:43:34
- élő aranydukát árverés

Ezt ugyanúgy képzeljük el mint az aukciós házat, a karakterünk dukátmennyiségéből, csak IRL? Vagy erre midnenki érkező külön dukátot kap/válthat?
Dátum: 2009.06.10. 18:39:14
Hát azt hiszem nem te vagy az egyetlen aki elvitte volna azt a gyűrűt, ha ezt tudja. Én bugnak gyanítom, és sztem jótékonyan hallgattak róla az illetékesek (ejnye-bejnye). De ha mégsem az akkor viszont illene tisztességesen leírni azt a leírást, hogy akkor most relikvia VAGY gyűrű. Ha meg bug, akkor javítani kellene.

*edit: Kundi: biztos hogy fel kell venni? A karilapon nem úgy néz ki.
Dátum: 2009.06.10. 17:15:04
Két kérdés:

AZ állatok szeretete azonnal aktiválódik, vagy késleltethető mint a gyógyitalok?

Másik kérdésem a gyűrűvel kapcsolatos. Ami leírás szerint nem relikvia, tehát fel kell venni. De ahogy nézem az előző gyűrű Tony Ramirezen kvázi relikviaként funkcionál. Akkor ezek szerint az összes aukciós ékszer relikviának tekinthető, beleértve a mostanit is?
Dátum: 2009.06.07. 16:27:43
Ilyen nekem is volt most a kategória egyik fő esélyese ellen. Ellenfelem mindkét állatán volt +6 sebzés (nekem semmi).

Mega Man és Behemót acsarogva támadnak. 2 támadással 46 sebzést okoztak. (+12)
Mega Man és Behemót is rád vetik magukat. Nem találtak.
Mega Man és Behemót is rádtámadnak. 2 támadással 62 sebzés! (+12)
Mega Man és Behemót is támadnak. 2 támadással 15 sebzést okoztak. (+12)
Mega Man és Behemót is támadnak. 1 támadással 17 életpontot sebeztek. (+6)
Mega Man és Behemót is rádtámadnak. 2 támadással 45 sebzést okoztak. (+12)


A csatában összesen 601 sebzést okoztál, és 653 sebzést kaptál.
Ellenfeled nyerte a csatát.

Bug nélkül: 601-599 ide

Sajnos utólag kár ezen vekengeni, de az ilyesmit tényleg nehezen nyeli le az ember, főleg annak fényében, hogy volt aki ezt tudta (fenti kommentek szerint legalábbis) és visszaélt vele.

u.i.: amennyiben a bajnoki előtt volt a bugjavtás úgy a fenti példa nem mérvadó és elnzését. Számomra nem volt egyértelmű mikor történt a patch.
Ha nagyon íronikus akarnék lenni:
Kristályhorda? Az mi? Volt ilyen?

Ha pusztán őszinte: ha már időt energiát fektetünk egy fejlesztésbe (amit azért elég nagy várakozás előzött meg minden játékos részéről), akkor ne csak a top szórakoztatását (/subtop szívatását - megfelelő aláhúzandó) tűzzük ki célul, de ha már mégis, akkor ne becsüljünk ennyire alá őket. 5 nap volt a Félelmesetes Kristályhorda ténykedése? Vagy volt egy hét is? Végülis mi sokat nem érzékeltünk belőle, lehetett akár 2 hét is... Mély nyomot hagytak bennünk, pór tömegpléjerekben annyi szent.

Tényleg alapvetően nem szoktam ám elégedetlenkedni, jól respektálok minden jobbító szándékot, de ez most elég egyoldalúnak tűnt innen a mélyből szemlélve. Én úgy veszem ez itt egy bétatesztecske volt (ehhez már egészen jól adaptálódtunk amúgy is), és hát várjuk az élesített verziót.
Dátum: 2009.05.22. 17:59:03
Egyszer remélem majd eljut mindenki addig a szenzációs felismerésig, hogy itt is ugyanaz a probléma, mint a nagy üthetőségi hatósugárral...
(extrém kis létszám -top- esetén kategóriaösszevonás)

Aurri
(a csökkentsük a bajnoki és üthetőségi hatósugarat mozgalom oszlopos tagja )
Jó hogy szóba került a spmaszűrő (nevezzük inkább üzenet-blokkolónak), mert igazából a probléma nagyon hasonlít: történt vmi ami nem tetszik sem a játékosoknak, sem a Behónak. Erre történik egy túlszabályozás. És ez megintcsak nem tetszik a játékosoknak. (A "spamszűrő" buta blokkjaitól néha üvölteni tudnék... nincs már erre vmi topic, hogy végre kiszedjék? )

A lényeg: én sem hinném hogy radikális túlszabályozásra lenne itt szükség minden kis bug kihasználása után. Ha tényleg létezik a Miklós által sokat emlegetett logoló script, akkor egy ilyen extrém feltűnő dolgot illene észrevennie. Ha pedig nem vette észre, akkor meg itt az ideje hogy észrevegye. Lásd Darah kommentje: a és b folyamatosan oda vissza támad sokszáezer LE-vel (ez minimum nem szokványos történés).
Dátum: 2009.05.17. 22:30:53
Meszynek, Shaktornak és Ziminek is igaza van. A közös pont az, hogy jelen kategóriafelosztás nem jó. Nem akartam ebből a kissé önző aspektusból megközelíteni, hogy azért nem jó, mert 1-1 extrém módon kiemelkedő játékos a 4-5-6 szintes kategóriákkal sokkalta több embert foszt meg az esélytől, mint ha 2-3 szintes kategóriák lennének, de örülök hogy maga egy ilyen játékos és egyben többszörö bajnok hozta fel ezt a dolgot. Sztem ha eltekintünk ettől a pár kiemelkedő emberkétől (Meszy, Nephila, Crimson és tsa., akik szinttől függetlenül 99%-al nyerik a kategóriájukat) akkor alapvetően az is gond, hogy, mint Zimi is mondta, nem feltétlenül helytálló az a megállapítás miszerint nagyobb szinteken szűkülnek a karakterek közötti különbségek. Több milla LE difi az sztem azért ad némi opciót -szinte behozhatatlan- előny szerzésre, vagy tévedek?

Na de egyetértve Meszyvel, bár nem voltam megemlítve a legnagyobb esélyesek között, de a futottak még kategóriába talán beleférek (az említetett nevekkel legalábbis partiban vagyok azért néha-néha), kiváncsiságból az előző bajnoki előtt szimuláltam egyet (a játék óta előszőr) Meszy ellen. 20-0 oda. Ez tényleg elkeserítő (nem hiszem hogy a többi felsorolt név sokkal erősebb arányt tudott volna felmutatni). Gyakorlatilag lefutott volt a kategória. Maulnak meg grat a szoros küzdelemért (a döntő előtt engem sikerült kiütnie kb 40 ÉP-vel ). Nekem nem is kell több egy bajnokin mint minél több mindenkin átverekedve magamat, végül szoros küzdelmen méltó ellenféltől elvérezni (az utóbbi pár bajnokin ez mindig így történt és ezzel elégedett is vagyok többé kevésbé). Tisztában vagyok a határaimmal, de sztem valahol mindenki reménykedik titkon egy győzelemben, aki törekszik a karakterét az erősebbek között tudni. EGy Meszy vagy egy Nephila mellett (akik nagyon is megdolgoztak azért hogy bármiylen körülmények között bajnokok lehessenek) ez közel lehetetlen és amíg a kategóriák folyamatosan tágulnak, úgy tűnik el ez a reménysugár időről időre egyre több ember előtt foszlik semmivé.

Summa summarum: sztem a jelen kategóriák túlhaladottak, meggyőződésem hogy anno a szűk létszámú topra lett szabva. Kb felére csökkenteném a szinthatárokat kategóriánként, alacsony létszámú kategóriáknál (top) pedig kategória-összevonást javasolok.

u.i.: A portyahatósugárral is ugyanez kb a problémám és javaslatom, de mivel ez OFF ezt most nem ecsetelném
Dátum: 2009.05.12. 23:15:01
Feladom. Felejtsétek el a topichoz kapcsolódó javaslatokat. Úgy látszik mégiscsak más játékot játszom, és ez itt az Tevenevelde-extrém
Dátum: 2009.05.12. 21:39:01
Tolódik, de van egy tippem hogy 35-40 fölé sosem fog igazán. Addigra beleunnak azok akiket addig folyamatosan leraboltak, és vagy törölnek vagy megtanulnak játszani. Persze ez csak jóslat, emlékszem anno nekünk már 15-20. szint környékén is csak elvétve érte meg portyázni, most meg még 30-35. körül is jól meg lehet élni belőle. Na de lehet rugalmasabban is kezelni amit írtam: pl. taktikák farmzónáig, és azon túl
Dátum: 2009.05.12. 20:49:24
Deluksz:

Szerintem jól összeszedet és hasznos guide volt amit írtál. Csak alapvetően tényleg baromi félrevezető. Süt belőle, hogy a játék egy kezdeti szakaszán jársz, ahol ugyan jelenleg eredményesen (esetleg kiemelkedően) boldogulsz. Ez nem gond, de akkor cédulázd a taktikád direkt a most kezdő, vagy mondjuk 10. szint alatti játékosoknak, számukra hiteles vagy, de általánosítani az egész játékora 8. szinten elég merész dolog. Viszont szövetségi fórumra tökéletes. Mi is hasonló infókkal, észrevételekkel dobáltuk és fárasztottuk egymást anno
Szóval annyiban megvédenélek, hogy ahová eredetileg szántad (szövi fórum) ez teljesen jó (ezt sztem sokan benézték - először én is ). Viszont ha vállaltad hogy feldobod ide véleményezésre vállald a kritikát is
Játszottam egy másik játékkal hosszú hónapokig, ahol nem volt túl nagy taktikázás és ilyen általánosításokat esetleg már alacsony szinten is ki lehetett bátra(bba)n jelenteni. Nos a VU nem ilyen, hál istennek ennél sokkal összetettebb. Folyamatosan változik ahogy haladsz előre úgy tárulnak ki a kapuk és úgy jössz rá hogy a játéknak milyen egy szűk szeletét használtad ki eddig valójában. Mivel elsősorban statokról volt szó azt megjegyezném, hogy kb egyetértek én is azzal a megjegyzéssel, hogy magas szinten -szerintem!- a varázslatok erősődésével az IQ lesz a legfontosabb tulajdonság (mint a varázslat véd/támja egyben) és a statok alapvetően el fognak törpülni a szakértelmek megfelelő fejlesztése mellett (ahol aztán végkép nincsen tökéletes stratégia, csak példamutató és jó taktikák). Hamarosan (kb 10.-12. szinttől) eljön az az idő hogy te is egyre fontosabban fogod tartani a szakértelmeket (aki ezt nem ismeri fel időben és csak statra gyúr kíméletlenül le fog maradni az idő múlásával), a karakterek közötti fő különbségeket ez fogja ugyanis megadni és nem az, hogy 35-65 vagy 50-50 arányban fejlesztenek egy statot.
Amúgy ez lehetne egy kezdeményezés is, mint "különböző taktikák különböző szinteken". Ha hiteles emberek irogatnának én szívesen olvasgatnám
Dátum: 2009.05.11. 16:30:26
Nem állítom hogy javaslataim túl kiforottak voltak, de próbáltam a -szerintem- legfontosabb problémák köré csoportosítani a portya-kérdést:

- magas szinteken nincs rabolható LÉ (15%-os taktika miatt elsősorban)
- nem jó a portya LE/TP átlaga magas szinten (pontosabban: a kimaxolt vadászathoz képest nevetséges)
- 5-6 szintről lefelé egy sokkal gyengébben fejlesztett karakter is péppé ver. Mégis lehetséges ez. (Fairplay?) Persze fiygelembe kell venni azt is, hogy ahol jelenleg is kevés az üthető ember ott ez ne okozzon további hátrányt (sőt nekik a portyaabalakot valahogy növelni kellene)

Nekem Yworl javaslata is tetszik és Jerikó ötlete is jó, de jelzem jelenleg is többet rabolhatsz felfelé támadva, csak éppen semmi garancia nincs arra, hogy lesz is az illetőnél bármi. 0 (zéró) négyszerese is nulla, viszont cserébe sokkal több TP-t kapsz (ami a top50-100 szinthuszáron kívül kb mindenkinek hátrány, mert a LE nélküli TP gyenge karaktert eredményez). A fix LÉ-vel az a gond, hogy ekkor a PP valóban ugyanolyan fix erőforrássá változna mint a CSP, vagy TP. És elsősorban az erőseknek kedvezne (akiknek nem okoz gondot a nagyobbakat is leütni).

A morálnövekedés meg dicséretes törekvés, de ez tényleg ennyire kardinális kérdés lenne a fenti problémák tükrében is? Vagy csak én játszom másik játékkal...
Dátum: 2009.05.11. 07:01:46
Enchanter: Ez a javaslat a játékosállomány legalább 90%-át hátrányosan érintené (magamat is ide sorolom), ezért hajlamos az ember első hallásra elvetni, de abban biztos vagyok, hogy drasztikus változást eredményezne a portya-rendszerben. Viszont sajnos igazad van, az a félelmem nekem is megvan hogy ez a rendszer az erősebbeket még erősebbé tenné (mint majdnem minden reform). De azt fentartom, hogy valahogy akkor is el kellene érni, hogy az embereknek csábító legyen 15% felett is vadászni. Ha ez megoldódna, máris több LÉ lenne a karaktereknél.

Amúgy Yworl kezdő javaslata is tetszik, miszerint hasonló (vagy még jobb) SZÖ/TÖ-jűek ellen jutalékot kapsz sikeres portyánál, míg sokkal gyengébbek esetén büntetést (rabolt LE-ből).
Dátum: 2009.05.10. 22:50:03
Olvass tovább is kérlek...
- Magas szinteken, ill. ahol kevés a portyacélpont fenti szabály kiterjesztése (pl nekik a %-os védhetőségi korlátok kitágulnak, ).


edit: átgondolva a kompenzáló szakértelmek lehet nem kellenek, mert azzal megint a topnak és pókoknak kedvezünk akik pikk-pakk kimaxolják és nekik nincs hátrány, többieknek van.