Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - chehs

Dátum: 2009.09.03. 12:10:09
Legyen egy kicsit szerepjáték.

- tudjuk, hogy a világ bajba került, és csak mi segíthetünk rajta
- tudjuk, hogy ezért nagy áldozatokat kell hoznunk
- tudjuk, hogy vannak köztünk igazi nagy hősök, és vannak, akik csupán megteszik a magukét
- tudjuk, hogy az e fajta eposzi történelmi események résztvevőit sosem hagyják jutalom nélkül az istenek

Viszont sem Roland lovag, sem Arthur, sem Iaszon, sem Orpheus nem kapott a saját Zarknodja előtt egy lepecsételt szerződésszagú pergament arról, hogy mi is az, amiért kockáztatnak.

Kell ennyi vakrepülés a játékba.
Aki pedig csak az előre lefixált busás jutalomért kezdene bele a hőssé válásba, az úgysem igazi hős.
Ha Zarknod majd végre felmordul évezredes álmából, akkor van itt az ideje a sóvár tekinteteknek és a kérges markokkal való sorban állásnak.
Dátum: 2009.08.30. 16:47:35
Továbbra is fenntartom, hogy magán epikus már van, csak amellett, hogy baromi unalmas lehet, még sok-sok ősköbe is kerül.
Ezt hívják epikus ölésre szakosított szövetség alapításnak.
Manakonstrukcióból, így átabotában számolva IKCS-val mondjuk egy hét alatt meglennénk simán, aztán ide beültetjük Zsófika a négy éves unoka húgom örök első szintű karakterét, majd néha átugrunk Bufáért.

A magán epikus legalább ezt a problémát legalizálná. Ráadásul még a játékélményt is fokozná sokaknál.

A másik felmerülő kérdés a szövetségi összefogás és együtt dolgozás/együtt élvezkedés témaköre.
Ennek hiánya már nyomokban a Tappancshoz hasonló móka szövetségeket is zavarja, még szomorúbb lehet a helyzet egy nem baráti brigádnál.
A közös fórumozáson kívül lehetne még néhány olyan Világesemény töredék, ami közösködésre serkent.

Mondjuk lehetne Kupecek hete, ahol az adott héten legtöbb állatot kisajtoló Szövetség nyer. (egy főre vetítve nyilván)
Arkhimédesz hetében a legtöbb helyes kvízválaszos szövetségé a pálma.
Sherlock Holmes hetében a legtöbb kiégett őskövet találok örülhetnek.

De ide sorolnám a Bárd olimpiát (novellák, versek, három kötetes sagák, amik a szövetség tagjainak szerepeltetésével azok történetéről regélnek) is, vagy mondjuk egy szimpla Küldetés író pályázatot, ami szövetségekhez kötődik.

(IKCS rejtélyes mosolya: Győzz le XXX manót!; Constantin rémálma: Portyapontjaid 3 napig ne lépjék túl az ötvenet!)

A játékban csak X ideje alapított szövetségek játszanak.
És így tovább.
Jutalom nem feltétlen kell. Vagy legyen egy plecsni a Szövetség lapján. Ilyen kreatívsági, tök jó optimalizátori billog.

Nekem ilyen rémképzeteim vannak. Hogy ilyen blődségekkel múlatnám az időt vadászgatás közben.

A magánepikus néhányunknál egyfajta segélykiáltás.
Dátum: 2009.08.29. 17:31:36
Az Aukciós ház leütési összegeit elnézve elenyésző az így szerezhető nyereség/veszteség.
Dátum: 2009.08.29. 13:04:44
Az Epikus emlékmű alapfeltétele az Energiakristályosító. Ez az egyetlen reális oka annak, hogy a TOP50 még nem 50 különböző privát szövetségben mulatja ráérő idejét Bufára/dukátra vadászva.
No meg az önmérséklet.
Térkapuzni, Kamrázni, portyázni meg egyéb huncutságokat mívelni meg hazamehetek a szünetekben.

És most nem akarok itt, ebben a fórumban a Tappancsról és a manakonstrukcióról elmélkedni.
Dátum: 2009.08.28. 19:12:28
Szerintem is fasza vagy Glamage!

De akkor is az lennél egyébként, ha nem én játszanék a karaktereddel!
Dátum: 2009.08.28. 11:48:18
Én tökéletesen elzárkóztam a V4-től, nagyrészt Endyr véleményét olvasva (akinek a szavára sokat adok), hogy ez egy brutális szerver lehet ilyen gyorsasággal.
Aztán Glórinnal vadászgatva mélyunalomból mégiscsak beregeltem, de a célom nagyjából annyi volt, hogy tíz főnél több ember legyen a portyalistámon, mert az milyen jó.
Portyázgattam, elvoltam, megláttam Damage-t, írtam neki valami vicceset, aztán elmentem nyaralni.
Mire visszajöttem volt kismillió csp-m, és pp-m, a karakterek kb. a 20. szinten harcoltak (én a 3.-on talán), és Damage szólt, hogy lépjek be egy vicces szövetségbe, ahol Darksol multija is ott van. (Darksolt a V1-ről "ismertem" - mármint láttam már a nevét, egyszer kétszer, itt-ott )

A taktikáról, nyerésről.

Az, hogy ebben a szövetségben okos emberek vitték a prímet, az egy dolog. Hogy okos embereket vezettek, az is. A fórumunk beteg volt végig, és mókás - ez csak a hab a tortán.
Nem ezért nyertünk.

Hanem azért, mert mindenki akkor és abban a pillanatban, amikor kellett azt tette, amire szükség volt.
Mindenki beáldozott valamit, és mindenki alázattal viszonyult a közösség érdekeihez.
És persze az is furcsa valahol, hogy Top3-as karaktereknek kellett magyarázgatnom a héten, hogy mik is a nyerési feltételek.

Nekem minden szempontból kellemes csalódás volt a V4. Játéktechnikailag is, közösségileg is.
Akikkel itt játszottam azok mind játékos emberek és nem a gépre szíjazott félentitások voltak. S emellett mégis képesek voltak derűsen és diadalmenetben végigjárni egy nem könnyű utat. Izzadtságszagtól, belső konfliktustól, egyénieskedésektől, hörgésektől mentesen.

Erre nem volt képes senki más - ezért nyertünk, nem másért.
Dátum: 2009.08.27. 03:03:26
Bizony. Ha maxos a Vezetőkészséged, akkor kapsz egy kis ikszelhető négyzetet, s ha megtelsz állattal, akkor leáll a vadászatod.

Az egyik legbarátságosabb fejlesztés volt, most gondolom a vadászat bugtalanítás során kavarodott meg benne valami egy kicsit.
Dátum: 2009.08.27. 02:00:48
Szintén állatos probléma. Teli a vadaspark, de vadászok tovább mintha mi sem történt volna.
Dátum: 2009.08.25. 17:53:10
Őszi szezon, Nyúlnyitás - üdvözöllek entitás!


Szövetségünk háromnegyed tucatnyi elszánt Nyúlja felesleges ólférőhely kapacitási okokból, illetve félrenyomkodott Lélekkút felhasználási hibákból eredő Őrtorony növekedési potenciálunk hasznosításának céljából megnyitja zsenge fűvel borított mezejét ilyen jellegű turizmusra fogékony, netán életmódváltással kacérkodó galetkik előtt.

Referenciánk közt számos számmal és betűvel leírható eredményt sorolhatunk, ha ez érdekel tekerj lejjebb.

Társaságunk meddő célok és megvalósíthatatlannak tűnő akciótervek bűvöletében él – nem kenyerünk a járt ösvény, járatlant ilyenért még sosem adtunk fel.

Titkos „O” könyvünk paszkvillusaiból megtudhatod, hogyan ne optimalizálj, és itt közöljük a lehetséges utak legrosszabbikjait is, mindnyájunk örömére. A könyv IKCS 1004 életén való meditációink során keletkezett és keletkezik folyamatosan, így mondanivalója egyetlen és igaz. Erről egyébként prófétái meggyőznek, ha mégsem hinnéd.

Hatalom Tornyunk jelenleg is készül, per pillanat a cement beszállítók versenyeztetési eljárásánál tartunk, de nem sietünk, a következő reform idején derült égből nyúltápként fogunk felvillanni vele, egyenest az égig.

Epikusunk van, de nem szeret minket, gyorsan távozik, ürüléket, izzadtságot és vért hagyva maga után nyúlbogyó borította kasztroplanáris kapunk előtt.
A portásfülkében Allah legfegyelmezetebb prófétája várja az érdeklődőket.


Szeretjük a salátát, a mindig újra és újra megújuló játékrendszert, és kötetlen „Miért tetted ezt velem?” topicunkban kendőzetlenül közöljük véleményünket a regnáló hatalomról. (Bár ezt szigorúan csak suttogva és női írással a konspiráció szabályai szerint)

Manóügyi referensünk kidolgozott manó érdemérem rendszerrel vár, magának a Derékmagasságban ütő I. (Csinos) IKCS ajánlásával.

Háborúink során törekszünk mindig az egyenes utat járni, és kizárólag nálunk erősebb, több erőforrással és idővel rendelkező ellenfeleket választani, és konfrontációink során mindig igyekszünk hátrányos helyzetből fel- és leállni, bár tény, hogy ez nem mindig sikerül.

Kutunk bár férfi, folyamatosan nő.


Ha érdekel a Nyúlodú, vagy rózsaszín egyenmamuszra vágysz, akkor írj egy levelet valahova, és érdeklőd meg, hogy mit is kell tenned, hogy tovább léphess. Ha ezt a feltételt hanyagul kihagynád, akkor ne csodálkozz, hogy buzogányod és három nyert csatád ellenére sem fogunk veled szóba állni.

(Ide kellett tekerned eredményeinkért, de inkább mégis titokban tartjuk)


Nyúlék
Dátum: 2009.08.25. 13:29:22
Mi történt a Szent Bertalan -éjen Párizsban,1572-ben?
3000 hugenotta legyilkolása
Orániai Vilmos meggyilkolása
Alba herceg halála
Semmi

Jujj!
Dátum: 2009.08.23. 21:07:34
Szerintem pontosan ezt akarta mondani, kiválóan értelmezted!

Micsoda egy balek banda, lesajnálóan legyint minden arra járó, aki meglátja összetört, vereségektől és mély letargiától sújtott kompániájuk
Dátum: 2009.08.18. 00:26:59
Ez mélyütés volt Miklós

Ennél elegánsabban is kikerülhetted volna a válaszadást - azt nem feltételezem, hogy nem értetted pontosan, hogy mit írtam. Az "akik segítenének"-ből ne csinálj "akik átveszik a helyem"-et.

De részletezem is.

Hogy nézne ki ma a HKK a tesztelők nélkül? Milyen lenne a VÚ a kvízadminok illetve a játék eleje óta gigászi munkát végző önkéntes segítők nélkül?

Ha minden egyes segítő szándékkal beírt javaslatot így fogadsz, akkor már érthető, hogy miért tűnnek el a süllyesztőben az ötleteink.
Mi játszunk ezzel a játékkal lassan egy éve. Mi töltünk vele sok-sok órát nap, mint nap. Mi versenyzünk egymással, így mi tapasztaljuk a bőrünkön az összes fejlesztést, változtatást, újítást.
Ha élesítés előtt megmutatod néhány játékosnak az ötleteid, akikben bízol, akikkel megtalálod a közös hangot, és akik a karakterükkel, karaktereikkel látványosan bizonyítják, hogy értik amit csinálnak, azzal mi a baj?

Nem elvenni akarják tőled a marsallbotot, hanem csak segíteni!
Ráadásul nem Teréz anyaként, hanem szimplán önös érdekből, ugyanis ha hiszed, ha nem a játékosok többsége szívesen játszana még a VÚ-val jövő ilyenkor is.

Az új dolgoknak örülünk, hidd el. Annak nem örülünk ahogy megvalósulnak.

Folyamatosan azzal takarózni, hogy a sok galád játékos csak a kiskapukat keresi, meg, hogy te nem így képzelted el az adott dolgot nem lehet. Viszont ezeket simán ki lehetne lőni azzal, ha ezek a bősz és renitens csúcs optimalizátorok még az új fejlesztések bekerülése előtt elrebegnék neked, hogy hol nem stimmel a dolog.

A HT játékba kerülése után néhány órával a TGY fórumon Galmuszk (pedig mégcsak józan sem volt), Jerikó és TB pontosan leírt minden később kiütköző anomáliát számításokkal mellékelve. És csodálkoznék ha ugyanazokat a sorokat nem találnád meg az AL, az EH vagy mondjuk a SÖ és a Tyrant vonatkozó topicjában.
Nem lett volna jobb ezzel még az élesítés előtt találkoznod?

A Kristályhordáról, a Fertőzés jutalmáról, a Gyorsításról, Zarknodról, a VF-ről, manakonstrukcióról, Bajnoki viadalról mind-mind sorban derül ki, hogy egy kicsit másképpen mekkora örömet szereztek volna mindenkinek.


„Mindenesetre, én nagyon örülnék valamiféle gépnek, ami az összes játékos kivánságát összegyűjti, összegyúrja, és a végén kidobja a megoldást.”

Van egy ehhez kísértetiesen hasonlító gép – ez a VÚ fóruma.

Tényleg sajnálom, hogy ezt te provokációnak gondolod.
Dátum: 2009.08.17. 17:08:31
Idézet: chehs - 2009.05.28. 19:40:19

Miklós!
Szükség van tesztelőkre. Játékosokra.
Egy fél kiégett őskőért havonta is lenne rá a TOPból számtalan jelentkező. Apró eltérésekkel, némi javítgatással, pár ötlettel kiegészítve most mindenki hozsannázna az új fejlesztésről.
Így viszont nem.
Sajnos.


Nekem csak egyetlen kérdésem lenne Miklós. Nem feltétlenül Zarknod kapcsán.

Miért nem válogattok össze egy kicsi, de a játékot minden ízében ismerő csapatot a játékosok közül, akik segítenének a világesemények és a hosszútávú célok kitalálásában?

Ha azt mondod nincs rá keret, az oké, ha azt mondod, hogy nem akarsz bevoni külsősöket, mert szerinted így is működik a VÚ, akkor azzal nem értek egyet, de az is oké.
Az, hogy égető szükség lenne egy ilyen csapatra, és nem válaszolsz, hogy miért nincs ilyen, az sajnos nem oké.

Hihetetlen mennyiségű kreatív ember koptatja itt nap mint nap a billentyűzetet. Ha lehetséges, tudni szeretném, hogy miért nincs rájuk szükségetek.
Dátum: 2009.08.17. 13:14:28
Szerintem tarts előadást azokról a bizonyos módszerekről, amik olyanok, amilyenek - engem például érdekelne mire gondolsz.
Még akkor is, ha rutinos terroristaként nem is lep meg, hogy a véghajrában ezen a szerveren is megfutjuk ezeket a köröket.
Dátum: 2009.08.16. 01:27:25
Csakhogy véletlenül se mérgesedjen el ez a vita két-három értelmes játékos között, felhívnám a figyelmetek két új szempontra.
Miklós szorzója a hordák taglétszámát figyelembe véve teljesen jogos volt.
5 Végzetúr több, mint 2 Végzetúr.

Itt egyetlen egy tényező nem lett figyelembe véve, és ez a patika mérlegen kioptimalizált top karakterek teljesítőképessége. Gondolom senki előtt nem titok, hogy bődületes különbség van a kimaxolt vadász szakértelemmel bíró karakterek és a többiek között az erődorrás termelést tekintve.
A Zafír diadalmenetéhez egy apró adalék a top karakterek hordánkénti megoszlása:

TOP25

Zafír 9
Rubin 8
Smaragd 4
Gyémánt 4

TOP 50

Zafír 23
Rubin 12
Gyémánt 9
Smaragd 6

TOP100

Zafír 38
Rubin 26
Gyémánt 19
Smaragd 17

Látszik, hogy bár nyílik az olló lefelé haladva a Gyémánt létszámát vizsgálva, de a legtöbb erőforrással rendelkező karaktereket abszolút összevetésben is a jelenlegi pillon töltés sorrendhez/arányhoz viszonyítva tökéletes egyezést kapunk.
(a toplistán lefelé haladva nagyjából ugyanilyen mozgást látni – csökkenő Zafír/Rubin, ebyhén növekvő Smaragd, erősen növekvő Gyémánt)

Lehet, hogy sok az aktív Gyémánt összeségében, de 30 csp-ből 2-t áldozni lássuk be más, mint 50-ből 2-t.
(a két Toplistával szándékosan nem foglalkozom, hiszen a szerepjátékos indíttatású, vagy „alvó”/utolsókat rúgó karakterek manó hekatombái csak torzítják az összképet)


A másik észrevételemnek pedig már semmi köze nincs a számokhoz, szabályokhoz, inkább szerepjátékos ihletésű.
A Végzeturak életének fonala, mint minden létezőé egy pontosan meghatározott, az életet egyensúlyban tartó rokkán szövődik.
Míg a kezdő, botladozó lépéseket a Gyémántnak a legkönnyebb megtennie, addig a Rubin már az éretté váló galetkik erős hordája, aztán hatalmunk teljében eljő a Smaragd varázslók fénykora, nem kárhoztathatjuk hát a Zafírt, hogy a világ végvonaglásakor végre ők kerülnek a középpontba.
Lehet, hogy az ő hordájuk sorsa éppen az, hogy elhárítsák fejünk fölül a végzetes csapást.
Eddig a játék egy-egy szakaszában már minden horda játszhatott főszerepet.
Most végül eljött a Zafírok kora.

Egyébiránt Mortimerrel a motivációval kapcsolatban teljesen egyetértek. Öten öt szobát (és nem egy-egyet, hanem öten vándorlunk szobáról szobára) nyílván demoralizálóbb kifesteni, mint egy embernek egyet. Egészen véletlenül ez amúgy egy játékelméleti axióma is.
Dátum: 2009.07.29. 01:41:21
Miklós!

Ha szerinted ezek a fejlesztések kellenek a játékba, akkor csináljátok.
Engem viszont inkább elkeserített ez a bejegyzés, mintsem feldobott volna. És nem vagyok ezzel egyedül.

Ha egyetlen egy dolgot megértesz velünk játékosokkal kapcsolatban, akkor már tudni is fogod ennek az okát:
Nincs szükségünk egy újabb tápra. Szükségünk játékra lenne.

Olvass bele véletlenszerűen bármelyik szövetség fórumába. Bármibe lefogadom, hogy néhány elvetemült emberen kívül senkit sem az frusztrál, hogy nincs egy újabb + X-et adó biszbasz a játékban.

A CÉLT hiányoljuk.

Valamit, amiért érdemes leülni 4-5 órát a gép elé. Valamit, ami miatt az alvó karakterekbe újra élet lehelődne.

Azzal, hogy most potyogni fog valami színes izé, amivel a 234-es Tulajdonságom 238-as lesz nem oldódik meg semmi.

Elhiszem, hogy végesek az erőforrásaitok, elhiszem azt is, hogy ha azt mondjátok, hogy nem jó üzlet az elől állóknak fejleszteni. Csak akkor elegánsabb lenne erről vitázni, értekezni, közösen megoldást találni rá.
Az asztal közepére csapott 200 csp-s gyorsítással, új kristályokkal, semmire sem jó kristályponttal, hónapok óta beállt küldetésekkel… jóformán "nesztek" érzetűen elénk vetett, átgondolatlan dolgoknak nem fogunk örülni. Ti pedig csodálkoztok ezen.

Őszintén kellene beszélni. Ti szeretnétek, ha mi Ősköveket vennénk, mi meg szeretnénk minden nap kikapcsolódásként egy jót játszani. Ezt kellene összehozni. De ez nem megy úgy, hogy ha az erőpozícióban lévő fél nem nyit a másik felé.

Ha kapunk valami célt, amivel elbíbelődhetünk még hetekig, hónapokig, akkor maradunk. Ha nem lesz ilyen, akkor folytatódni fog a lemorzsolódás.

Világesemény kell.
Tesztelők kellenek.
Mindenki számára elérhető gyorsítás kell.
Vita kell.
Friss vér kell a rendszerbe.

Én ezeket már leírtam itt sokszor, többet nem hiszem, hogy le fogom. Nem akarok prédikálni, csak alapvetően tetszik amit csináltatok, viszont azt veszem észre magamon, hogy már csak 8-10 ember miatt lépek be a karakteremhez.
Nem jó ez így.
Dátum: 2009.07.14. 12:19:14
Van egy "Átverések" blog bejegyzés kedvenc bloggeremtől, szerintem dobd be oda azt a múltkori levelet
Tényleg elkeserítő...
Dátum: 2009.07.12. 12:29:11
A támadásaikat csak érdekességképpen tettem be.
Kristály pacifistaként sokkalom.

Mortimer, becsülendő a kitartásod, és irigylem az optimizmusod.

Ezt áprilisban írtam:

"Lesz háború reform? Lesznek új épületek? Ezek az új épületek olyan beteg szakértelmeket fognak szülni mint a manakonstrukció, vagy a hordagyűlölet? Mi ott az első oldalon kapunk még egy mókás játékszert, hogy még jobban ronggyá tudjuk verni a harmadik oldalt? Lesz portya reform? A Gyémánt bónuszt megtekeri valahogy a JV, vagy írjuk ki, hogy kb. 40. szinten a Gyémántoknak kell majd egy fix 50 ősköves kattintás? Valaki fog foglalkozni a 6 szintről laposra vert karakterekkel? Lesznek új, érdekes küldetések az ismétlődős hokik helyett? Lesz új epik tárgy? Világesemény, anyám kínja, hogy valami történet féle is kanyarogjon jobbra balra?"

A Játékvezetés látványosan dezertált a lövészárokból. De legalább van egy bloggerünk
Tök jó témában írt most is egy pár sort
Dátum: 2009.07.12. 12:01:11
Hány százalékon kell lenned ÉP-ben, hogy megtámadjon egy 7 szinttel magasabb karakter?
Ez hányszor fordulhat elő egy nap?

Meglehetősen jó viszonyban vagyok Zaccal, a "nagyon magasról széjjelvernek" mozgalom alapítójával, és collégiumuk gondozójával (egészen virtuális szeppukujáig), de abban közte és bírálói közt sem volt sosem vita, hogy különösen csúf együttállás kell ahhoz, hogy valaki rendszeresen 6-7 szinttel felülről legyen ütve.

"meg kell mondanom, hogy bájosan tájékozatlan vagy az alacsonyabb szintű karakterek játékával kapcsolatban"

Fekete Macska Mocska már rendszeresen treníroz az alsóház mindennapjaival kapcsolatban

Summázva az egyikre a játék létezése óta van ellenszer, használja ki-ki egészségére, a másikra nincs.

(Meglepődnél, hogy hány háborúban álló, a Kristályt rendszeresen farmoló top karakter cimborával vigyorgunk néhány napja a támadáslistámon. Kínunkban.)
Dátum: 2009.07.12. 09:33:07
Bájosan tájékozatlan vagy
Nem bántásképp mondom, csak egyszerűen a te pozíciódból nem látszik a probléma.

- Én naponta 8-9 támadást kapok, pedig nem állunk háborúban, és nem támadtam őket.
Egyébként kézenfekvő és teljesen logikus lett volna őket úgy betenni, hogy csak a háborús felekkel mókáznak - természetesen nem így lett megálmodva.

- Nem valami pici kis pluszt kapnak, hanem azt, hogy az esélytelenek teljes nyugalmával vagy kénytelen beleállni az óránkénti támadásaikba.
Tegnapi támadásaik ellenem:

Tegnap, 20:00 *Venitarius* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 177 lélekenergiát. Csata leírása
Tegnap, 19:00 *Silvanus* Tündeköves Glórin Te nyerted a csatát.
A jutalmad 742 lélekenergia és 38 TP. Csata leírása
Tegnap, 17:00 *Venitarius* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 172 lélekenergiát.
Tegnap, 16:00 *Hraugh* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 137 lélekenergiát.
Tegnap, 09:00 *Vorluk* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 361 lélekenergiát.
Tegnap, 06:00 *Hellmordon* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 3 lélekenergiát. Csata leírása
Tegnap, 04:00 *Trexaus* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 4 lélekenergiát. Csata leírása
Tegnap, 02:00 *Poddregon* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 4 lélekenergiát. Csata leírása
Tegnap, 01:00 *Morgan* Tündeköves Glórin A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 4 lélekenergiát.

Képtelenség felgyógyulni.

- a TOP karakterek 6-7 szinttel lejjebb támadása legenda kategóriás. Ehhez irdatlan sok ÉP-ben kellene lenniük, amit nem hagynak a náluk 1-2-3 stzinttel magasabbak.
Elvétve előfordulhat (éjjel, pihenő, mana cuccos karaktert - de ott nyílván ez mindegy is)

- Láthatatlanság/Kata
Igen. Bezony bezony, erre kényszerít a játék. Csak hogy ez kinek jó, még azt nem sikerült megfejtenem.

Azonban sajnos mivel a JV-től nem csak ebben a témában várt visszacsatolás ~2 hónapja megszakadt, így ez már mindegy is.