Bizonyított, h minden gyémánt csal.
Kérjük drasztikusan írják vissza a karikat, mivel a térkapuból Miklós leírása alapján csalással szereztek több Lét. És mivel elmélete szerint nem lehet tudni kinek mikor volt Lés tárgya azért nem szankcionál,
szerencsés helyzetben vagyunk a gyémántoknál: csalnak amióta térkaput használnak az első ütéstől.
Vagy mostantól nem lesz gyémántbónusz a térkapura sem?
Mert mintha szó szerint ugyanaz a szöveg lenne a tárgyra írva mint a gyémántbónusznál szerepel.
Hozzászólások - BaalCain
Dátum: 2010.07.07. 10:08:24
Dátum: 2010.07.06. 22:39:20
Mindenki tudta, h így működik. a +Lés tárgy
Ha a Jv nem, akkor inkább nagy bölcsen csöndbe kellett volna maradnia.
A f*ért kell beleszólni mert nem ismerik a saját játékuk. Ilyenkor röhögök azon amikor Miklós azt mondja a találkozón,h ő is játszik és látja mi folyik a játékban. Gondolom az ö karija 2 év alatt még nem lett olyan erős, h entitásból-epikusból szerezzen ilyesmit, így nem jött rá hamarabb.
Rettegjetek vadászok
Annyira nem tudnak már magukkal mit kezdeni Behonál, h lassan az utolsó portyatárgynak is utánanéznek jól működik-e és a szabadságból visszatért Baratty első dolga beinteni ide-bár vagy 2 tucatnyi gonddal várják a népek.
Szóval rettegjetek vadászok, mert előbb utóbb ti kerültök sorra, eddig 2 éven át szopattuk a portyásokat, azok állatait tárgyait, szakértelmeit, háborúit.
rettegjetek, mert csak ti maradtok.

Dátum: 2010.06.18. 21:27:22
Idézet: Miklós - 2010.06.18. 15:06:10
Hátha rosszul dekódolom Miklós szavait: NEM FOGOK SOHA A HÁBORÚRENDSZERREL FOGLALKOZNI.
mert nekem ez jött le. Alig másfél éve panaszkodunk rá, úgy tűnik van akit nem izgat.
A háborús reformról Birka annyit, hogy én fél évvel ezelőtt leírtam egy elég jó rendszert, amit átbeszéltünk, és a Vu talin jelentős többséggel meg is szavaztatok. Aztán a fórumon megindult a szőrszálhasogatás és vita, ezért a dologból nem lett semmi. Épp ezért háborús reformot nem sok értelme van most megint felhozni a megbeszélésen, nem lehet olyat kitalálni, aminek a többség örülne.
Hátha rosszul dekódolom Miklós szavait: NEM FOGOK SOHA A HÁBORÚRENDSZERREL FOGLALKOZNI.
mert nekem ez jött le. Alig másfél éve panaszkodunk rá, úgy tűnik van akit nem izgat.
Dátum: 2010.06.01. 16:53:39
Szerintem is mindkettő jobbra módosításítana. Nem lődöznék az átkot a bérenc szövik, mert nem lenne értelme, de egy jó kis adok kapok lehet belőle, ha folyik a verseny.
A kincseskamra ezezl együtt sántít, szerintem nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Dátum: 2010.05.25. 08:10:58
3 naponta vadászok ami 10 másodperces besorolást számolva aznap közel fél órát elvesz az életemből. és haszontalan dögunalom.
Tegnap besoroltam 50 kvízt-kb 40-42 helyes válasz-nem tudom ez számít-e. 1 azaz 1 sikeres besorolásom volt. Biztos hülye vagyok. De akár tényleg a szellemi képességeim gyengébbek, akár úgy sz*r ahogy van, mindenképpen felesleges játékromboló a besorolás.
ÉS ha tényleg anyagi okok miatt lehetetlenedik el egyre jobban a játék akkor még annál is agyatlanabbak egyesek a Behonál mint hittem. de annyi eszük van, h az ősköves állatfelszerelést 100. szint fölött kb 4szer annyira lassulva kelljen cserélni, hála a lustaságuknak.

Dátum: 2010.05.18. 09:36:33
Én megkérek pár ismit, regeljen be. fél perc
Majd napi egyszer klikkeljen a vadászat ikonra és kész. 5. szint pár nap alatt meglesz.
kb 10 percet veszek igénybe egy haver v rokon életéből és 5. szintű karikat fejlesztenek. Írja már meg vki nagyeszű ennek mi értelme.
Ilyen faszságot még Miklóséktól is nehéz elhinni. Mi van basszus, h ennyire loholunk a pénz után? áprilisi fizetési kedvezmény, még még karit.
Csak nem kedvezőtlen az adóbevallás?
Ahelyett, h annyi eszetek lenne, h fejlesztitek pl az ősköves tárgyakat.
Olyan helyen ahol felét éri a kereskedelem duplára növelni a fix ősköves állattárgyak elérési szintjét? ki az a hülye aki nem jött rá, h így 4szer annyi idő alatt vesznek tárgyakat?
Lusták vagytok fejleszteni a játékot és nem jön annyi zsé mint ami kellene. Pedig egy alsós is tudna új fókuszkristályokat epiktárgyakat gyűrűbevaló cuccokat, küldetéseket stb csinálni egyszerűen az eddigikek arányos átalakításával.

Dátum: 2010.05.08. 10:53:25
Pár nap alatt eldőlt verseny, semmi interakció, tatktikázási lehetőség hiánya, nem kiegyensúlyozott nyeremények. Semmit nem változott a napi rutinom attól, h most esemény van.
A nevezéssel való manipulációt meg eleve kizárnám. Ne szálljon be senki a célegyenesbe.
Az elejétől értelmetlen volt olyan csoportot létrehozni, aminek a képességének használatát sok esetben kizárja egy más szakértelem.
A Birka által felvetett randomok jó kis izgalmat jelentetek volna, valóban.
vagy pl ha x időnként egy npc megpróbálna térképet lopni tőlünk, kb mint a kiégett követ. HA legyőz van esélye, h elvigyen térképet.
Pár ilyen egyszerű ötlet, nem is kell sokat programozni és ez egy nagyszerű izgalamas dolog lehetett volna-lehet a későbbiekben.
A mászást nem érzem olyan nagy gondnak, h hatásnövelő volt. De tény, h szerencsés lett volna mindenki által elérhető dolgot választani.
Megoldás lett volna, hha pl fél tucatnyi kaland leírás lett volna a térképesnél különböző szakikkal és a vadászat során kiírja melyik alapján kaptunk valamit.
De van még ezernyi ötlet amivel a monotonitást és kiszámíthatóságot el lehet üzni és interkaciókat keresni a játékban.
továbbá a semmit nem érő csak büszkeséget hozó plecsniket miért nem lehet bevezetni?

Dátum: 2010.05.08. 10:27:06
De ha lehetne kicsit fogjuk vissza stílust.
Érvelgetni, vitázni van értelme, de természtese, h a légiósok soha nem fogják beismerni, h tetteik és a sok top fizetővendég által Miklósra gyakorolt hatásuk többször is károsan érintették a játék egészét. Végülis ők csak kihasználták amit engedett a Jv vagy nem büntetett, az a lúzer aki nem így gondolkozik, nem?
Mi többiek meg sajnáljuk, h mi lehetett volna, hha kicsit néha a kiskapu kereső, mindent megúszó személyek kaptak volna pár keményebb szankciót- és itt nem feltétlen az azúrra gondolok, hanem egyéb játékotszabályt kiröhögő népekre.
ui:
és ha vki másként értelmezi a szabályokat, más morális felfogással bír... ha már jelszavaim vannak és lehet, ha már bevallottam, scriptelek és nincs büntetés, akko előbb utóbb meg fogjátok magatok győzni, h csak egy kényelmi funkció, senkinem sem árt, hha a helyettetek egy script megy el epikelni is.

Dátum: 2010.05.08. 10:15:45
Kissé hevesek az indulatok és nem minden úgy van, ahogy az Azúr ellen fújtatók mondják.
de azért a tények kedvéért:
- feketén fehéren leírt hsz volt arról, h az azúr játékosai egymással portyáznak, szankció nem történt
- ott voltam a találkozón, amikor az 4 azúrós az egész szövit vitte epikusozni, mindenki előtt. Amikor erre rákérdeztünk Miklóstól, h a jelszó gyüjtemény használható-e azt mondta, h epikus ütésre igen, csak portya ne legyen.
A VM egy harcias, portyás szövi volt valamikor, a legtöbb háborús győzelemmel. Míg az Azúr fő játékcélja az epikus ütés lett mi a játék elejétől a szövetségi háborúkra mentünk. Érdektelenségünk és elsorvadásunk oka ez a Miklós válasz volt. Terveztük, h nem sokkal a találkozó után kihívjuk az Azúr Légiót háborúba és majd sorra a nagy erős szöviket. Ne csak farm háborúink legyenek hanem érdekes nagy harcaink.
De nem lehet legyőzni olyan szövetséget, amiben a jelszavak lényegében nyilvánosak és mindíg lesz valaki aki leütteti az éppen % fölé feljövőket. És mint Miklós hozzáállásából kitűnt ez szabályos.
Azóta sok változás történt, a háború rendszer ami már az első fél évben látszott, h nem működik nem javult. De ha epiken leverettetjük a gépnél nem lévőket, már nem lesznek tisztességes háborúk.
Ami pedig tény tehát, az Azúr légió tagja volt az akik először nyilvánosan megúszta, h mások játszanak játékosai helyett és ez a szövi volt az ami miatt jogot kapott a végzetúr minden szövetsége, hivatalosan, kinyilatkoztatva, h egymáshoz bejárjon.

Az első vasárnapra elég is volt az eventből. Semmi különleges játékélményt nem adott. Pontosan ugyanúgy vadászgattam és portyáztam és teljesen egyértelmű volt, h győzünk.
Erős tápot kaptunk, de én jobban örültem volna ha játszani lehet. A kristály horda el és feltünése izgalmasabb ennél.
Semmi interakció nem volt, az a 1-2 levél amit a kufárjaink küldtek elég szánalmas. Azt levelet kaptad 20 és 100 térképnél is.
Érdekelne mi alapján lett kitalálva a 10 szükséges térkép darab. HA valaki csak egy nap lép be a hónapba, akkor esetleg nem jön össze?
Lett volna 50-100 máris más a helyzet.
At esemény vége meg egy nagy semmi. Pár sor arról ki nyert és szevaztok.
HA végülis egy gyakran előforduló dolog része persze akkor nem gond. de egy kvíz versenyt- ami az adatbázosok korában hasonló izgalmakat rejt- nem kellene eventként beharangozni.
A kvíz versenyen is van némi izgalom, annak a tucatnyi emberenek akik a leggyorsabb scriptelők. Itt is volt pár játékosnak érdekesség akiknél nem volt egyértelmű a 2-3 hely és tudtak is érte tenni érdemben.
Én meg napok óta gyüjtöm a cspt a +al való fejlesztéshez.

Dátum: 2010.04.17. 08:47:49
Jó lenne, ha működne végre a morál növelés az állatokon.
Most ha nincs max morálra elég Lém akkor nem is lehet növelni morált, király

Hm... Ha nem lépek 16 napig, akkor inaktívnak számítok gondolom. A csapatom ennek megfelelően jobb aránnyal számol 2 héten át.
ÉS ha lelépem a 800 cspt a 16+. napon, akkor hova lett az inaktivitás? rabszolga karik, átvett karik akik az event elején be sem neveztek, hanem csak pl mászást növeltek belépnek a 15. napon (vadásznak pár napot mert azért ennyi csp...) majd még 10 nap szabadság.
Úgyhogy ha túl nagy szerepe van az aktivitásnak és túl hamar rámondják vkikre, h passzív az nagy meglepetéseket okozhat később.

Kb ennyi idő alatt ami érdekesség volt az le is zajlott.
Sokan tartalékoltak cspt, pp és uccu neki. Mások mászást növeltek. Már közép szinten is a maxos valóság ill elem gyakori dolog.
Tehát kombózni az eventben annyit lehet, h mászást növelsz-turbóval mész-e ill jól töltöd-e ki a kvízt.
Ennyi.
tehát vadászok, mint eddig és portyázok mint eddig.
Nagyon remélem ennél azért többről szól a dolog.

Dátum: 2010.04.08. 08:41:29
Nem a bevétel a gond, hanem h törlődik a hajnali kínzókamra és hiába adja meg esetleg másnap ha nincs pp, idő bármi újra megtölteni.
HA pedig tud róla akkor jó lenne orvosolni.
HT !!! nekünk volt a legmagasabb szintünk, kapjuk már meg mihamarabb!

Dátum: 2010.03.31. 08:51:14
Önmagában nem csak a leállás a gond. Hanem h látványosan lassul a rendszer. Gondolom sok mindent tesztelgetnek az eventhez is, ami úgy látszik sok a vasnak.
Ajánlhatok jó hardware szaküzleteket.
Ajánlhatok jó hardware szaküzleteket.
Dátum: 2010.03.28. 11:58:44
Levezgetésemből kiragadnék:független az eddigi helyzettől mire jó egy makró és csaló-e aki használ kényelmi funkciót.
Fizetős szolgáltatásként bevezetik az öltözködéses makrót. Lehet bármiféle elméleteket gyártani, azt soha nem lehet megmagyarázni mennyire szabályos, hha egy otthon írt progival egy szolgáltatónál kikerülöd a fizetési kötelezettséget.
Ez attól a perctől kezdve már nem egyszerűen a játékszabály megsértése.

Dátum: 2010.03.27. 19:07:56
Nem vonom kétségbe, h az élet egyes részeit lehetőség szerint ésszerűsíteni kell.
Azt vonom kétségbe, h korrekt-e ebben a helyzetben.
Próbáld ki az előbb felsorolt szabálytalanságaidat egy rendőr előtt, majd menj oda egyenest hozzá és mond az arcába, ésszerűtlen a törvény, te csak azért is így csináltad ÉS ÍGY IS FOGOD. Nagy sikered lesz.
Ez a vita nem lenne, ha lett volna néhány kari akit töröltek bármi csalásért. Akkor lehet inkább nem kockáztatnál-számodra az lenne a veszélyhelyzet-, mint ahogy a rendőrnek sem dicsekszik el az ember milyen szabálysértést követ el.
A NAsdnak igaza van. Nehéz lesz bármiről is meggyőzni, ha úgy gondolod "önkontrolod" megmutatja, h mi az a "számtalan szabály és törvény" amit át lehet hágni és mi az amit nem.
Még egyszer, nem a dolog ésszerűségét vonom kétségbe, hanem a korrektségét. Az pedig számodra is nyilvánvaló, h szabálytalan.

Dátum: 2010.03.27. 15:03:01
Este, tök üres egyirányú utca, tolatunk. villan a kék fény bírság.
Zavart vkit, vagy gondot okozott városrész egyetlen mozgó kocsija? nem
megszoptuk? igen. Mert ez a törvény.
A törvények, szabályok betartását nem lehet az "önkontrollra" bízni. Mert az kinek mit jelent, mint látszik a jelenlegi vitán is. van akinek annyit mint nasdnak, van akinek kb Kócos mérték, és tudjuk vannak nagyságrendekkel... más önkontrollal bírók.
Ez nem jelenti azt, h egy szabály, törvény feltétlen jó. Fel kell vetni, beszélni róla és a legtöbbnek legjobb megoldást keresni. pl tipikusan öltöző script jól jönne mindenkinek.
Az meg, h milyen kárt okoz, h vki csak kis ez meg azt használ. Amíg be nem húztam a gyorsításokat csak vegetáltam, lényegesen ritkábban volt kedvem géphez ülni, sok kötelező, meg kell csinálni. A gyorsítások után nagyobb kedvvel játszok, többet portyázva, kevesebb Lét veszíteve a megspórolt perceken stb stb.
És ha vki elmondása szerint már törlésen gondolkozott, betegség bármi miatt és scripteket azért használja, h a játékélménye nagyobb legyen, akkor egyértelmű, h a script, makró bármi előny.
Az álszentes dologról Kócosnak: azért használod a scriptet mert hasznos. Álszent dolog lenne, ha ezt nem látnád be.

Dátum: 2010.03.26. 23:09:45
Ez igen, király! pénteken kora éjszaka!
Dátum: 2010.03.26. 21:07:12
Páran azt mondják, h amiért nem ütöttek orrba, azt meg lehet csinálni, még ha tilos is.
Valahol igazuk van.
Miért lesz az ember a való életben is kiskapu kereső,törvény szegő, korrupt, kisebbségi támogatásból élő, adó csaló stb stb stb?
Elég sokan azért mert valahol szükség van rá. ÉS mindenki azért mert hagyják.
A beho a parancskiadás legalapvetőbb szabályát sértette meg: ne adj utasítást olyanra amit biztos nem hajtanak végre. Vagy durva szankciók kellenek hozzá, vagy pedig látványosan erélytelennek bizonyulsz. lehet érdemes lenne több mindent megengedni, de ami szabály azt tényleg betartatni.
A jelenlegi rendszerben minél pofátlanabbul csalsz annál eredményesebb leszel. Zuii kiröhögi a rendszert rabszolga hordáival és valahol belegondolva, ha megteheti lehet igaza is van.
A létező legjobb megoldás a Hódító nevű játéké. Ha legkisebb mértekben is csalsz (na és persze ha nem vagy elég csókos) mész külön anarchba. Ami viszont nem törlés, hanem egy egyszerű lehetőség arra, h bármit megtehess, nincs szabály. HA így akartál játszani akkor játssz olyan környezetben ahol a vetélytársaid is hasonlóak.
És higgyétek el, azok aki"csak pont ezt scriptet használom, na jó holnaptól még azt is" emberek, jó páran menekülnétek vissza inkább a tisztességesek közé, mert a még nagyobb csalók agyonvernek. Furcsa lenne rádöbbenni, milyen az, ha mindenkinek van előnye nem csak nektek.
Én is csak napi 5-10 perc spórolnék meg egy jó kis scriptel mint írták egyesek... azaz egy év alatt egy hónapra jutó szabadságom, amit törvényileg kapok.
mód: h ne legyen off a hsz: elég evidensnek látom, ezek után, h mivel semmi kár nem éri azokat akik felvállalva használnak olyan segítséget ami mások számára nem elérhető, akkor ezek használatát engedélyezni kell hivatalosan is. Nem pedig kifizettetni az árát csengő forintban