Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Aurri

Dátum: 2009.01.09. 21:04:53
Csatlakozom a mozgalomhoz!
25. szintre lépésem után nem sokkal, miután gyorsan "leportyáztam" az életerőmet (mint máshol már említettem a magas ÉP ugyanis egyre inkább inkább hátrány mint előny) jött ez:

Ellenfeled egy gyors mozdulattal megadja neked a kegyelemdöfést.
Túl sok sebet kaptál, ájultan esel össze.
A csatában összesen 145 sebzést okoztál, és 882 sebzést kaptál.

Lehetne azt mondani hogy nem értek a játékhoz és rossz a karim (nem is állítom az ellenkezőjét!), de a szintemen törekszem a top10-ben lenni, a védelmemre pedig kiemelten ügyelek (140 felett van bónuszokkal). Ez így baromira nem oké.

Főleg ezek után mókás az az érvelés (lásd bajnoki viadal), hogy magas szinteken a szintkülönbség annyira nem ütközik ki. Pedig itt csak igazán. Eleve több Lét szerzel a szinten belül az exponenciálisan növő TP-igény miatt, másrészt a küldetések is sokkal többet adnak mint lentebbi szinteken. Míg az ott számítot néhány statot, itt már sokkal többet jelent (5 szinttel nagyobb fegyverek és varázslatok +10-20 kritikus ütés +1 támadás harconként szívósságból, stb, stb).

Megoldási javaslatokat már hallhattunk dögivel, most nem ismételném őket. Remélem egyike-másika nem talál süket fülekre.

**EDIT: Mortimer akkor is korrigáltam, most is megteszem: nem a max. ÉP-re és a gyógyulási sebességre gondolok, hanem az arányokra. Értsd nem midegy hogy 100%-on vadászgatsz vagy 20%-on... Le kell üttetnem magam 20-30%-ra hogy biztonságban érezhessem magam a nagyoktól. Ha pihenek akkor reggelre van 4 támadásom, ha nem pihenek akkor van 1. Mindkét esetben kb ugyanott lesz az ÉP-m... AMit viszont a gyógyulás sebességéről és az egészségről írtál abban igazad van (most nem is említettem egészséget egyébként), viszont minnél több a max ÉP-m annál tovább tart leveretnem pl szintlépés után hogy a biztonságos zónába kerüljek, ez nekem inkább hátrány néha. No így már érthető?
Dátum: 2009.01.06. 08:31:02
Nekem az a taktikám mióta megléptem a 24. szintet (és a 30-asok annak ellenére zúznak rajtam 4-500-akat hogy szintemen top 10 körül vagyok), hogy minimum hp-n megyek pihenni, nem kapcsolom be a pihenést és lemondtam a prémiumról is. Így reggelre nem zúznak le és marad annyi ÉP-m, hogy el tudjam kezdeni a vadászatot és néhány portyát. Jelenleg azt is bánom hogy fejlesztettem egyáltalán az egészség tulajdonságomon, mert így hamarabb kúszik fel az életerőm a veszélyes zónába*... Nem hiszem hogy ez (25% alatt tartani az életerőt) kívánt cél lett volna a Beholdernek (kiemelve a prémiumról való lemondást).

*SZERK: Mortimer teljesen jogos. Marhaságot írtam, pedig ismertem a képletet... Mea culpa maxima!

**SZERK2: alátámasztaqndó az eset súlyát idézet egy tegnapi csatajelentésemből (+6 szintről támadott a delikvens, saját szintemen top10-ben benne vagyok):
Ellenfeled egy gyors mozdulattal megadja neked a kegyelemdöfést.
Túl sok sebet kaptál, ájultan esel össze.
A csatában összesen 145 sebzést okoztál, és 882 sebzést kaptál.

Ha ezt nem fogjuk meg most, akkor jelen képlet szerint (ha jól gondolom) 50-esek 40-eseket fognak zúzni hamarosan...
Dátum: 2009.01.05. 15:39:55
Idézet: Simon - 2008.12.30. 13:38:57
Magasabb szintunek nem kell, mert szintlepesert kap maxEP-t. Alacsonyabb szintu *kellene* hogy kompenzaljon EP novelessel, de ugyanazt a LE-t a magasabb szintu harci TO-be teszi, tehat tovabb noveli sebzeset... megint veszto a keplet...

Mindent osszevetve, szerintem sincs azzal gond, hogy tamadhatnak lefele. Talan a szintenkenti 5%-ot lehetne ujravizsgalni.

1 +5%
2 +10%
3 +17%
4 +25%
5 +34%
6 +45%

Tehat, 6 szinttel magasabbrol mar csak 60% feletti EP-vel rendelkezore lehetne tamadni. Egy ilyen tamadast tul is elne a tamadott, es nem lehetetlenitene el a jatekat.


Ezt a javaslatot azért ne veszítsük szem elől, mielőtt megint képtelen dolgokkal dobálozunk (több PP-ért lefelé támadás, ami nem gyenge szivatás lenne, ennyi portya-megszorítás után).

Kiegészítve azzal, amit már mondottam:

Ha nem lenne drasztikusan több TP a szinten lévőket (és nagyobbakat) támadni én egészen biztosan nem ütnék lefelé annyit (és ezzel azt hiszem a legtöbb kedves ismerősöm egyetért). Viszont vigyázat! (mivel látom az ELIT horda mint tényező kikerülhetetlen a "fejlesztések" szempontjából...) Ha az alsó szintűekért kapható TP-ét emeljük meg az csak azt eredményezné hogy a magas szintű TP-huszárok (ne nevezzük őket ELIT hordának az igazságosság kedvéért ) csak még többet támadnák lefelé, ez tovább görgetné az egyik legsúlyosabb probléma-spirált. Tehát ami mindkét megoldást orvosolná (lefelé támadások mérséklése TP-ért VAGY/és LÉ-ért) és emellett egy kardinális járulékos problémát is megoldana(miszerint magas szinteken erősebb lesz az aki CSAK vadászik, mint aki vadászik ÉS portyázik, vagy CSAK portyázik -feltételezve a tisztességes, rabszolgák nélküli játékot), ez a következő lenne:

--> Mérsékelni az "olló szárát" az portyáért kapott TP-nél, mégpedig olymódon hogy az azonos/magasabb szinteken kapott TP-t CSÖKKENTJÜK (enek mértékét a teszterekre bíznám, de én úgy érzem a LE/TP arány itt annyira el van szállva, hogy akár drasztikus beavatkozás is szükséges lehet). Hogy mindenki értse: a kívánt cél az kell hogy legyen minden jóérzésű játékosban és fejlesztőben, hogy mindenki a saját szintjen lévőket püfölje és ne az esélyteleneknek (értsd:pusztán kisebb szintje miatt) vegye el az életkedvét. Én jobb megoldást többszörre átgondolva sem találtam (+ még azt, amit az elején beidéztem Simontól).

AKi egyetért hangosan bólogasson.
Dátum: 2008.12.24. 16:00:53
Kárhozat!

Már korábban leírtam ezen javaslataimt, de mivel itt reményt is látok rá hogy az illetékesekhez eljut és netalántán meghallgatják, sőt regálnak is reá, ezért ide is bevésném, némi új javaslattal felturbózva. Előrebocsájtom ennél összetetteb és változatosabb böngészős ogame-hez még nem volt szerencsém, előzetesen is nagy gratula. Tudom hogy mindig van min javítani (bár ezen is lehet vitatkozni), éppen ezért csak általam legsúlyosabbnak vélt hibákra centrálnék.

---> 12.-14. szint felett bajosan éri meg portyázni, mert a vadászat LE/TP átlaga jobb mint a portyáé. Számoljatk utána, én megtettem, legtöbb esetben a portyákkal a TP-imet növeltem/ÉP-met daráltam lefelé magas szinteken.... Ezen max trükkel lehet segíteni (mindig a lúzer farmkarikat ütöd(akikből magas szinten egyre kevesebbb van és ez nem is lehet kívánt cél), klán segítségét kérem, hogy írják be a zsíros falatokat, stb-stb ami nem lehet kívánt cél). Sztem a fordulópont nem is a portyapontok bevezetése volt (bár sztem az is túlzás ennyi korlátozás mellett), hanem a portyáért kapott TP felemelése. Ez egyértelműen affelé vitte el a játékot hogy a minimálisan megengedhető legkisebb szintű karit érje meg ütni. Ez egyrészt velük óriási szemétség, másrészt mégis ezt fogom tenni, mert hülye azért nem vagyok. Ha a portyázásért kapott TP le lenne csökkentve magasabb szinten is, az megoldás lehetne erre. Nem tartom feltétlenül jó ötletnek ezért, hogy magas szinttű karikért több TP-t kapunk. Tudom így lene logikus, de a portyakariakt pont ez rettenti vissz aattól, hogy saját ligájukban keménykedjenek, és ezért húzzák le a kicsiket. Gondolkodjatok el ezen mert ez sztem emgldás. Vagy esetleg lehetne egy szakértelem, ami a szinguláris ismeretek ellentetje (ami néhány szinthuszár kivételével a leghasználhatatlanabb skill közé tartozik), de CSAK magasabb szintre. Azaz a magasabb szinteken üthető karikért kapott TP-t lenyomja. Ezzel elérhetővé válna, hogy magasabb szinteken is megérje támadni és ne csak feltétlenül a kicsiket. A szakértelem magasabb szinten (pl 10 szintenként) lenyomhatná globálisan is a portya TP-t 1-gyel.
20-as szinttől a vadászat 3x több TP, LÉ-ben is jobb mint 3 portya átlaga(hacsak nincs mákod, vagy nem csalsz/nyúlod le a farmokat) és nem rejt kockáztatot (sőt ha befogsz egy állatot és kifacsatrod még TP-t is spórolsz).
Mondom ezt úgy hogy alapvetően pacifista mentalitású játékos vagyok, de a portya tényleg elég vicc (zsákba(Lé)macska) itt magasabb szinteken, pedig hát minden ilyen játéknál ez ad módot némi interaktivitásra. Nem lehet kívánt cél, hogy a portya csak 15. szintig működjön normálisan, ez ellen tenni kell, mert ez is a játék egysíkúsága felé vezet. (aki jó karit akar 12. szintig csak portyázik, 20. szinttől csak vadászik).

--> Ne lehessen ész nélkül háborút folytatni legyen egy limit. javaslatom: max annyi háborút vívhatsz egyszerre amennyi az őrtornyod szintje (ez vonatkozik támadásra/védekezésre egyaránt). Jelenleg a gyengébb szövetségek teljesen ki vannak szolgáltatva és semmi (0) esélyük a fejlődésre, ez a szabály őket védné.
*EDIT: ezt is régen írtam, azóta lett Béke Csarnoka, ez talán megoldás (ki kell várn valóban az lesz e..i).

--> Irreális hogy a szövetségbe később belépőknek _szintjüktől függetlenül_ horribilis Lét kell a kútba tölteniük. Saját példa: volt egy 11 fős klánunk, rábeszéltük nemrégen 6 ismerősöm hogy csatlakozzanak. Addig mi húztuk fel a tornyokat, mint az őrült. Mire beléptek a 3.-4. szintű karaktereikkel átlag 10-12 ezer Lét kellett betölteniük ami számukra irreális elvárás. javaslatom: szintarányos legyen hogy mennyi Lét kell betölteni az új tagoknak.
*EDIT: ezt is a változtatás előtt írtam, de sajnos érezhető mértékben nem csökkent a kicsik számára betöltendő LÉ mennyisége. EGy kezdőt még mindig nem tudnék jó szívvel invitálni a klánomba...

--> A kereső nagyon nagy arányban olyan embereket dob ki akik már nem üthetőek. Ez azért van mert velem egyidőben pont beütötte valaki, vagy azért mert hibás a rendszer?
*EDIT: közben látom sokan felhozták ezt. Megerősítem hogy egyszerűen nehezen hihető, hogy midnen második emberemet "lekattintotta" előlem egy másik játékos 3 sec alatt (bár ez kétségtelenül hízelgő lenne a Végzetúr készítőre nézve.. ). Sztem egy komolyabb bug-szűrést megérdemelne a dolog.


--> Küldetések: én szeretem őket mert színt visz a játékba, de az ilyen legyen 6 lényed szintű szivatás azért tényleg húzós. Egyrészt a kifejlesztési költség nem hozza vissza a küldetés árát, másrészt (ami nagyobb probléma, mert több veszteséges küldetés is van, nem is ezzel van a baj) teljesen az uniformalizálódás felé visszi a karaktereket, ez sem lehet kívánt cél. 24. szinten mindenkinek lesz 25-ös vezetőkéssége és mondjuk 35-ös Porszívózás képessége. Mert az alkotók így szeretnék. Hurrá. Javaslataim:
a) Hordafüggő küldetések! (pl minden 5./10.)
b) Lehessen VÉGLEG eldobni küldetést (esetleg ezt kössétek feltételhez, pl 5 szintenként egyet, vagy/és utána nem vehet fel azonnal másikat 24 óráig, vagy/és 1 hétig-hónapig nem dobhat el új kvesztet, stb). Akár azt is elfogadhatónak atzrtom amit itt mások leírtak: ennek legyen ára őskőben/kiégett őskőben.

--> Bajnoki Viadal. A játék egyik legzseniálisabb ötlete lenne, hasonló igazi rangadó lehetne a játékosok között, mint anno a TF olimpiák, ami igazán kiemelhetné a hasonló tucatjátékok közül, ahol ilyesmi nyomnokban sincs. Szóval van egy ragyogó ötlet, de a megvalósítás (már elnézést) csapnivaló. Egy roppant szórakoztató dolog lehetne (helyezéstől függetlenül), ehelyett most jelenelg kategóriánként egy embernek okoz örömet: a győztesnek. És nem komplex változásokra gondolok, hanem kis odafigyeléssel és munkával megvalósítható módosításokra. Részletes javaslataimat lásd a Bajnoki Viadal topicban.

--> Olvasom a Legendát és nagyon affelé akar terelni a játék, hogy küzdjünk a fertőzés ellen. Ez is linearitás. Mi van ha én nem ezt szeretném? Mexívtam és kész?

- Jegyzet funkció. Apróság de sok mindenre jó lehet.

Hirtelen ennyi. Miklós, megtisztelnél válaszoddal.

Kellemes, Békés Karácsonyt minden Végzetúrnőnek és Végzetúrnak:
Aurri
Dátum: 2008.12.24. 14:08:13
Ma az egyik vadászatomat nem számolta el a program, de a vadászatok alá kiírta. Nem tudom összefügg e azzal hogy ezzel közel egyidőben éppen egy kvízt írtam és küldtem el az adatbázisba. Kérlek nézzetek utána.

Ma, 13:55:52
Göcsörtös, megkövesedett fák között vezet az utad. Erre az erdőre az Ellenség ezer évvel ezelőtt ki tudja, milyen borzalmas csapással sújtott le - a fák elpusztultak, petrifikálódtak, de nem törtek össze, sőt még mindig itt vannak, mint valami iszonytató alkotása egy őrült szobrásznak. Mindenesetre, ideális búvóhely az állatoknak... Ott is van, egy nagyobb gömbpuffancs! Üldözőbe veszed. A lény szembefordul, hogy megküzdjön veled. Csapás csapást követ, a teremtmény a földre kerül. Kegyes kedvedben vagy - nem pusztítod el, csak elszívsz tőle 476 lélekenergiát, aztán hagyod elmenekülni. +15 TP A szerzett lélekenergiából 42 a helyes válaszért kapott LE.
Dátum: 2008.12.05. 23:32:50
Idézet: Baraty - 2008.12.05. 14:08:07
Bár már talán késő, de remélem hogy ezen a viadalon rendes egyenes kieséses "fára-bontott" levezetést kapunk kézhez, és nem csak egy egyszerű kis listát néhány harc eredményével.


viszont, ha, akár 5 percenként jelennének meg a körök eredményei, akkor az éppen online játékosok örülhetnének valaminek:)

Igen, ezek jogos észrevételek, és mivel sokaknak tetszene, meg is fogom csinálni, viszont csak a következő utáni viadalra tudom ígérni.


Köszönjük szépen!

De had elégetlenkedjek mégegy sort, nem a Viadal ellen, hanem a Viadalért.

Sokkal imponálóbb lenne ha nem a jelenlegi, meglehetősen semmitmondó és kedvölő "Kiestél az x. fordulóban! Pont. " c. megoldás jelentené a Bajnoki Viadalokat. Jelen viadal kategóriánként egyetlen embernek nyújt élményt (az első helyezettnek, mert ő nem ezzel a szöveggel szembesül). Úgy vélem nem nagy elvárás, ha a többiek is szeretnének szórakozni egy ilyen virtuális megmérettetésen. A TF olimpiák hangulatát kellene idézni. Azaz:
- svájic fordulók és csak utána egyenes kiesés (reálisabb és izgalamsabb lenne, plusz akik első-második fordulóban egyébként kiesnének, ilymódon nekik is jutna némi móka)
- előre nem látható (fordulónként lapozható) eredmények
- végleges levezetés az indulókról és helyezésükről
- nem csak első, de a dobogós helyezettek kihirdetése (ez esetben nyilván kell egy 3. vs 4.), esetleg nekik is vmi jelképes díjazás
- körlevél a helyzettekről mint a kvízolimpián


Nem vagyok programozó, de talán mindezek megoldása nem lenne nagy ördöngősség. (ha mégis elnézést)
Ha ez mind megvalósulna, akkor lenne egy igazán színvonalas és kellemes foltja a Végzetúrnak, ami a többi hasonló játék fölé emelhetné (az ötlet már alapból nagyszerű, de a megvalósítás -már elnézést- pocsék) és azt hiszem joggal várná mindenki várakozással telve a viadalokat.

Üdv:
Aurri
Dátum: 2008.12.04. 20:25:19
Kárhozat!

Bár már talán késő, de remélem hogy ezen a viadalon rendes egyenes kieséses "fára-bontott" levezetést kapunk kézhez, és nem csak egy egyszerű kis listát néhány harc eredményével.
Emlékszem anno a TF-es Olimpiákat is milyen nagy várakozással vártam, ehhez képest ez msot óriási csalódás volt. Jó lenne visszahozni valamit abból a feelingből!
Ja és igazán kaphatna minden kategórai top3-ja valami ajéndékot, azt hiszem ezt megérdemelnék (érveket már felsorolták: összevont kategóriák, random istenség keze).

( 16-17-en indulok jómagam is, így itt vizsgálódtam. Sztem itt toronymagas esélyes Sanyi, a Jani.)

Aurri
A fentebb szóló uraknál nem tudnék logikusabban érvelni, így csak felszínesen mennék bele. A Vélemények topicban is feldobtam hogy nonszensz hogy a teljesen kezdő kariknak horribilis Lé-ket kell beáldozni egy már nagyobbacska klán kútjába hogy hozzáférjenek a tagság előnyeihez (holott nekik lenne erre a legnagyobb szükségük). Én ugyan nem vagyok programozó sem matematikus (bár van 2 diplomám is), de nem látom azt hogy a vázolt alternatívák megoldást kínálnának a problémára. Ezért nem is szavaztam, hanem én is arra kérlek töprengjünk el inkébb azon, nem-einkább a belépési kútfeltételeken kellen inkább változtatni (pl szinthet kötni, esetleg átlag építéshez szinttel arányítva, stb).
Dátum: 2008.12.04. 14:50:19
Kárhozat!
Mivel nincs konkrét JAVASLATOK topic (nem leltem legalábbis) ezért ide írnék pár javaslatot ami felmerült bennem több mint 2 hónapnyi játék után:

--> Ne lehessen ész nélkül háborút folytatni legyen egy limit. javaslatom: max annyi háborút vívhatsz egyszerre amennyi az őrtornyod szintje (ez vonatkozik támadásra/védekezésre egyaránt). Jelenleg a gyengébb szövetségek teljesen ki vannak szolgáltatva és semmi (0) esélyük a fejlődésre, ez a szabály őket védné.

--> Irreális hogy a szövetségbe később belépőknek _szintjüktől függetlenül_ horribilis Lét kell a kútba tölteniük. Saját példa: volt egy 11 fős klánunk, rábeszéltük nemrégen 6 ismerősöm hogy csatlakozzanak. Addig mi húztuk fel a tornyokat, mint az őrült. Mire beléptek a 3.-4. szintű karaktereikkel átlag 10-12 ezer Lét kellett betölteniük ami számukra irreális elvárás. javaslatom: szintarányos legyen hogy mennyi Lét kell betölteni az új tagoknak.

---> 12. szint felett bajosan éri meg portyázni, mert a vadászat LE/TP átlaga jobb mint a portyáé. Ezen max trükkel lehet segíteni (mindig a lúzer farmkarikat ütöd, klán segítségét kérem, hogy írják be a zsíros falatokat, stb-stb ami nem lehet kívánt cél). Sztem a fordulópont nem is a portyapontok bevezetése volt (bár sztem az is túlzás ennyi korlátozás mellett), hanem a portyáért kapott TP felemelése. Ez egyértelműen affelé vitte el a játékot hogy _CSak és Kizárólag_ a minimálisan megengedhető legkisebb szintű karit érje meg ütni. Ez egyrészt velük óriási szemétség, másrészt mégis ezt fogom tenni, mert hülye azért nem vagyok. Ha a portyázásért kapott TP le lenne csökkentve magasabb szinten, az megoldás lehetne erre. Mondom ezt úgy hogy alapvetően békés/pacifista mentalitású játékos vagyok, de a portya tényleg elég vicc (zsákba(Lé)macska) itt magasabb szinteken.

--> A kereső nagyon nagy arányban olyan emebreket dob ki akik már nem üthetőek. Ez azért van mert velem egyidőben pont beütötte valaki (bár nem erre szoktot hivatkozni hanem alacsony ÉP-re, nem tudom mi a prioritás), vagy azért mert hibás a rendszer?

--> Küldetések: én szeretem őket mert színt visz a játékba, de az ilyen legyen 6 lényed szintű szivatás azért tényleg húzós. Egyrészt a kifejlesztési költség nem hozza vissza a küldetés árát, másrészt (ami nagyobb probléma, mert több veszteséges küldetés is van, nem is ezzel van a baj) teljesen az uniformalizálódás felé visszi a karaktereket, ez sem lehet kívánt cél. 24. szinten mindenkinek lesz 25-ös vezetőkéssége és mondjuk 35-ös Porszívózás képessége. Mert az alkotók így szeretnék. Hurrá. Két megoldást látok:
a) Megdolgoztatni szürkeállományt a küldetések kitalálásánál (lássuk be a 3 lény elfogása után, a 6 lény elfogása még jószándékú túlzással sem nevezhető kreatívnak)
b) Lehessen VÉGLEG eldobni küldetést (esetleg ezt kössétek feltételhez, pl 5 szintenként egyet, vagy/és utána nem vehet fel azonnal másikat 24 óráig, stb)
c)mindkettő (ez volna a legszimpatikusabb)

- Jegyzet funkció. Apróság de sok mindenre jó lehet.

Hirtelen ennyi.
Bár most csak javaslatokat írtam (hiszen ez a topic címe) én összességében nagyon is meg
vagyok elégedve a játékkal és a benne rejlő lehetőségekkel.

Üdv:
Aurri
Dátum: 2008.12.04. 14:45:54
elnézést nem ide szántam...
Dátum: 2008.11.22. 16:32:18
Kárhozat!

Eddig nem nyilvánultam meg, de most megteszem. Bemutatkozóként előszőr is ejtenék rövid történetet, arról hogyan keveredetem ide, azok számára akit érdekel (akiket nem ugrás a köv. bekezdésre): teljesen mezei KJK-rpg vonalon edződött fantasy-fan volnék... Anno TF-eztem (még ált. iskolás fejjel), majd MAGUSzotm és kártyáztam (bocs fiúk, de az M*K mellett a HKK labdába sem rúgott nálam), az M*K azóta is megy és lekezdtem kacsingatni az online böngészős játékok felé is. Tudtam hogy a WoW egész embert kíván, ez nagyon megijesztett, ezért az kilőve (pedig imádtam a BLizzard munkáit, de munkámból kifolyólag cska szabadidőmben tudok játszani és azt meg szeretteimmel kívánom nagyrészt tölteni). Végül a BF mellett maradtam, főleg azért mert egész jó kis csapatot sikerült összehoznunk klánszinten (az egyetlen ok, ami ott tart még most).

Na de ez a kutyát nem érdekli, elsősorban csak azért írtam le hogy megértse a sok siránkozó hogy miért válaszottam a VégzetUrat és sztem mi szól emellett a játék mellett elsősorban:
- A korosztály és átlagjátékosok hozzállása/értelmi szintje számomra sokkal kecsegtetőbb, mint pl a már említett Vérpistikéktől hemzsegő Bf esetében. Itt úgy érzem az anno TF-en és MAGUS-on nevelkedett tömeg apraja nagyja összegyűlik (nagyon kiváncsi lennék egy korosztály szerinti felmérésre T. Beholder!), akik azóta már azért felnőttek (ha szellemileg még kissé gyerekek is maradtak, hiszen még most is VégzetUrat nevelgetnek hozzám hasonlóan, muhahaha)
- A Beholder mentalitása és hozzállása a játékhoz és játékosokhoz mindig is nagyon tetszett. Emlékszem még a 10-11 évesen TF-en feltett hülye kérdésemire volt energiájuk válaszolni sk (ennek 17 éve!), most meg pl szavazásokat írtak nem egy alkalommal a játékosok igényeit figyelembe véve. Emeberközeli, megközelíthető team, és nem mellesleg (számomra) magyarok. Miklós és csapata meg hellyel-közzel válaszol a feltett kérdésekre (még ennyi teendőú mellett is). Szóval aki sír, annak csak azt üzenem próbáljatok meg pl a BF vagy Wow csapatával kontaktba kerülni. Mission impossible, gyerekek.
- Még egy fontos érv számomra: Nem kell állandóan a gép előtt ülni a CsP/PP rendszer miatt be lehet hozni a lemaradást, nincs akkora teljesítménykényszer.

Lazaranthal: Engem pont a fentebb leírt példáddal győztél meg arról, hogy nagyon is frankó a rendszer. Még az kéne hogy néhány szintjén megrekedt időmilliomos kari foylamatosan lehúzzon, anélkül hogy az ő makulátlanságuk sérülhetne. Igenis ha lehúzol én szólok a nagyobb szintű klántársamnak, akinek van ellened esélye hogy plíz álíltson le, ha kérhetem szépen. Ez így van rendjén. Hogy a már emlegetett BF (egyik legnépszerűbb hasonló rendszerű játék) rendszerét hozzam fel példaként: ott +-10 szint különbséggel lehet támadni és +10 szintről AUTOMATIKUSAN nyersz (igaz semmit sem rabolsz). Másrészt ott van egy a kisebb játékosokat védő rendszer az un. 20%. Ez azt jelenti hogy minden ütésnél van 20% esélye mindenkinek hogy betalál FÜGGETELENÜL a statoktól. Ezt a szabályt sokan szidják ( a harcos karik), de legalébb 3x ennyien áldják. Ennyit az igazságosságról. Hidd el jelen rendszer bőven fair ezekhez képest (nyilván van min csiszolni persze).
---Módosítás: most olvastama vakító fény varázslat topicjában, hogy itt is van 20%, tehát ez az oka a mákos nyeréseknek/vesztéseknek, mea culpa---

Gort: Te is meggyőztél, hogy jó döntést hoztak azzal hogy megváltoztatták a kvízes dolgot. Mivel pl erről én és még sokan mások nem tudtunk. Amit te használtál az tulajdonképpen egy bug, egy program hiba, amit ILLET kijavítani, hogy senki ne szerezzen ezáltal jogosulatlan előnyt. Engem speciel az sokakl inkéább zavar hogy vannak észveszejtően fos kérdések (nincs rájuk jobb szó) amik valahgy átmentek a szűrőn és a játékon belül nem lehet ezt sehol jelezni (erre midnenképpen kellene egy opcionális gomb, ahol kritikával lehet élni a kérdéseknél)...

A végére azért írok valamit ami nagyon szúrja szemem: nonszensznek tartom, hogy csak úgy le lehet rohanni szövetségeket, a velük való előzetes egyeztetés és mindenféle limit nélkül. A gyenge szöviket így folyamatosan verik, egyszerre akár 5-6 klán is, szegényeknek lélegezni sincs idejük és ebből a csapdából pont emiatt nem is fognak kiszabadulni, csak ha feloszlanak. Ezen midnenképpen változtatni kellene a fair játék érdekében (pl egyszerre max a őrtorony szintjével megegyező számú háborút folytathat egy szövi, stb).

Most hirtelen ennyi, Utáljatok!

Aurri
Az Éjben Kacagó