Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Tseby dr akula

Dátum: 2009.11.06. 07:35:49
Az odú titka
Elégedetten, jóllakottan indulsz ideiglenes táborhelyed felé. Ma különösen jól sikerült a vadászatod. Ráadásul rábukkantál egy ellenséges horda néhány tagjának nyomaira, követted őket. Amikor megfelelő közelségbe értél, tudtad, hiába vannak hárman, nem képviselnek komoly erőt, pontosabban neked nem okoz gondot a legyőzésük.
Kihívást intéztél feléjük, gúnyos felhangok kíséretében, hogy biztosan a harcot válasszák. Rövid és kegyetlen küzdelem volt, minek során ketten a lábaid előtt hevertek ájultan, viszont a harmadik menekülésre fogta a dolgot. A legyőzött ellenfelekből beléd áramlott zamatos lélekenergia miatt frissnek érezted magad. Mivel állataid is nyüszítve adták tudtodra kedvük lenne az üldözéshez, és a harchoz a menekülő után eredtél. A hajsza hosszabb lett mint ahogyan gondoltad. Ez a végzetúr úgy látszik jobban szeret futni, mint harcolni. Már azon morfondíroztál, hogy feladod, amikor a szemed láttára bukott fel az üldözött, és fekve is maradt a földön. Fegyvered készenlétben tartva, ajkaddal egy varázslat bűvigéjét formázva közelíted meg. Intésedre állataid előrelódulnak, és acsarogva körülveszik a prédává vált végzeturat.
Rimánkodik ne bántsd! És önként engedi át majd összes lélekenergiáját. Mivel olyan jól sikerült ez a nap, nem bántod. Elégedetten fogadod "adományát", majd megvetően elfordulsz és elindulsz a táborhelyed felé. A gyáva végzetúr arcán elterülő gúnyos mosolynak nem tulajdonítasz jelentőséget. Olyan tájra tévedtél, ahol eddig még nem jártál....tudod bajban vagy, hiszen közeledik az éjszaka. Addigra viszont a táborhelyed védelmében kell legyél. Remek nyomolvasó képességeidnek köszönhetően hamar megtalálod nyomaid, ezeket követve sikerülhet ismerős helyre kerülnöd. Ám ekkor cseperegni kezd az eső, amiből olyan tomboló vihar kerekedik, hogy nemcsak a nyomaidat nem tudod követni, de az orrodig sem látsz. Bolyongsz a viharban, majdnem éjszakai sötétben, aminek mélyéről bármikor rád vetheti magát valami rettenet. Abban reménykedsz, hogy ebben az ítéletidőben senki és semmi nem vadászik.
Rémlik, hogy amerre jöttetek egy nagyobbacska sziklahalom mellett száguldottatok el, aminek sötét oldala valószínűleg egy kisebb-nagyobb üreget rejt. Ott meghúzhatod magad. Ha van már lakója valahogyan kikergeted. Más esélyed nincs.
szerencse
Megszokott szerencséd ami már annyi rázós helyzetből segített kiverekedni magad ismét melléd szegődik. A sziklarakás, amit rohanás közben láttál, egy nagyobb kövében kis híján felbuksz. A köveket tapogatva megkerülöd a halmot. Ekkor jut eszedbe, hogy ez akár valami ősi lény temetkezési helye is lehet. Sebaj! Ha van az oldalán odú, ahogyan sejted, be tudsz húzódni a vihar elől. Rátalálsz az odúra. Mostanra azt kell gondold ez nem lehet a természet keltette vihar. Ahogyan tombol, üvölt és tépázza azt a néhány satnya fát, kezd meggyőződéseddé válni: ember szította, nem természetes jelenség ez. Újra látod a gyáva végzetúr gúnyos arcát. Sejted, csapdába csaltak. Csak még azt nem tudod hogyan végződik a kaland. Csak nem ezzel a viharral akarnak elpusztítani? Fegyvered előretartva veted be magad az odúba, ami jóval nagyobb annál hogy odúként említsd. Állataid szorosan a nyomodban. Szemed sarkából a felvillanó villám fényében jobb kezednél, ahol a tomboló orkán egy szikladarabot elmozdított mintha egy mágikus fénnyel ragyogó írásjelet látnál. Azonnal megszólal a vészriadó elmédben. De már késő nem tudod visszafogni a lendületed. Hirtelen semmihez nem fogható sötétség vesz körül. Inkább csak érzed mint tudod, hogy tested, felszerelésed őrült sebességgel pörög. Következik egy vakító villanás, majd keményen beütöd oldalad, térded ahogyan talajt fogsz valahol. Valami reccsen, pattan a lábadban. Mentális koncentrációval úrrá leszel a vágyon, hogy felüvölts kínodban.Tudod egy térkapuba vetetted bele magad, meggondolatlanul. Vajon hova vetett sorsod? Fogcsikorgatva előkaparod tarisznyádból az egyik gyógyhatású főzetet.
gyógyital
A gyógyital segített! Érzed ahogyan csökken a fájdalom, és térdedben egy újabb roppanás kíséretében a helyére kerül minden. A vihar nincs sehol. Ez jó. Viszont nem tudod merre, hol lehetsz. Ez nem jó. Miután újra tudod mozgatni a térded....azért még tompa sajgással figyelmeztet, ne erőltesd nagyon...állataid felé fordulsz. Azok nyüszítve kuporognak lábaidnál. Teljesen megzavarodtak. Hűségesen vetették magukat félelmük dacára az "odúba". Most azonban eluralkodott rajtuk a pánik. Ahogyan számtalan helyzetben az ő bátorságuk, erejük, kitartásuk segített neked, tudod most ők szorulnak a te figyelmedre.
Szükséged van meggyőzőkészségedre, hogy lelket rázz beléjük. Újra elöntse szívüket megszokott bátorságuk, és féktelen vadságuk.
meggyőzőkészség
Kedvenceid újra feszülten a veszélyt, az ellenséget keresve vizslatják a környezetet. Itt az ideje, hogy te is megvizsgáld hová is kerültél. Mi is legyen a következő lépés. Egy barlang. Nem is barlang inkább egy folyosó, annak viszont széles. Falai furcsán darabosak, mintha a felszín fáinak gyökerei lógnának, tekerednének egymásba kusza összevisszaságban. Nem látod jól. Nem tudod kivenni rendesen mi is az amit a barlang falán látsz. A kevéske fény ami csak homályos foltokat enged látnod a hely sajátosságaiból nem elég. Mindenesetre fegyvered készenlétben tartva elindulsz az egyetlen fényforrás felé, ami úgy tűnik nincs is messze. De közel sincs, hiszen nem ad elég fényt.
Hirtelen az oldaladon lopakodó állatod, az amelyik a legkifinomultabb érzékekkel rendelkezik, megáll majd elkezd a barlang egyik fala felé morogni. Koncentrálsz, hogy észrevedd mire akar figyelmeztetni a jószág. Legnagyobb megdöbbenésedre azt látod, megmozdul a fal. Ekkor hallod meg a csikorgást is. Mint amikor csont dörzsölődik csonthoz. Közelebb kerültél már a "folyosó" végéhez, ezért rémülettel látod, nem a felszíni fák gyökerei alkotják a falat, hanem csontvázak. Valamelyikről még nem hiányzik az összes hús sem. És már nyújtogatják felétek a kezüket. Hű állataid azonnal az elsőként a falról "leváló" borzalomra vetik magukat. Ha felveszed a harcot, veszítesz, hiszen nem tudod mennyien lesznek. Lehetsz bármilyen erős, ügyes a tömeg végül legyűr. Egyetlen esélyed van! A folyosó végén a fény forrása felé rohansz. Állataid egy füttyentésedre követnek. Őrült rohanásba kezdesz. El kell érned a fényt. Minden reményed abban van, hogy az egy kijárat. Futás közben vadul csapkodsz a feléd nyúló karok, végtagok felé. Kezd eluralkodni rajtad a pánik. Nem fog sikerülni! Még egy utolsó erőfeszítés és mégiscsak meglesz. Most már látod valóban kijárat lehet. Nem nagy, de ahhoz elegendő, hogy átpréseld magad rajta. Vadul, örjöngve csapkodod magadról a dögöket, és reménykedsz nem lesz egyik állatod számára sem sírbolt ez a förtelmes hely... Igen! Sikerült! Ritkulnak a feléd markolászó kezek, a folyosó fala is inkább már szikla mintsem élőhalottak. Mielőtt azonban elérnéd a rést, a fényt eltakarja egy árny. A mozgásából, és a szagából tudod egy rothadó húsú zombi az. Vele mindenképp meg kell küzdj!
csata
Óriási harcban szerzett rutinod, és állataid ereje, vadsága most is győzelemre segít. Nagyobb sérülések nélkül kerülsz ki a küzdelemből. Szerencsére kedvenceid sem sérültek meg. Átpréseled magad a nyíláson. Párharcod színhelyéhez képest itt vakító világosság fogad, és egy különös látvány tárul a szemed elé. Egy föld alatti hatalmas tóra bukkantál. Kristálytiszta vize szikrázón szórja vissza a furcsa mód a mennyezetről sugárzó borostyán sárga fényt. A víz kristálytiszta. Olyan régen oltottad szomjad, és a rohanásban meg utána a harc során annyira kiszáradtál, hogy hasra veted magad, és mint mohó állat inni kezded a hűs vizet. Már a második kortynál tudod újabb hibát követtél el. A víz mérgező. Talán különös íze, talán a kissé későn bekapcsoló hatodik érzéked figyelmeztet. Azonnal abbahagyod az ivást. Mentálisan koncentrálsz, hogy legyőzd a mérget. Talán kiváló egészséged segít.
Egészség
Erős vagy és fiatal! Kiváló egészséged, és a mentális koncentráció segített. Észre sem vetted, hogy közben összegörnyedtél. Fejed lehajtottad. Mikor újra felegyenesedsz az erőlködéstől könnyes szemed csak homályosan engedi látni, valaki vagy valami áll előtted. Fegyveredhez kapsz. És köpenyed sarkával törlöd meg szemed. Ekkor megszólít az idegen.
- Felesleges a fegyveredhez kapkodni ifjú. Én nem akarlak bántani.
Látod egy fekete köpenyes kopasz galetki áll előtted. Nyájasan mosolyog. Csodálkozol, állataid miért nem kezdték szaggatni, tépni az idegent. Körbepillantasz, és látod azért nem, mert olyan áhítattal nézik, mintha nem is te lennél a gazdájuk, hanem az idegen.
- Mit csináltál az állataimmal?
- Semmit ifjú.
- Csak megnyugtattam őket mielőtt nekem eshettek volna. - De mond csak hogyan kerülsz ide?
Arra gondolsz, nem kéne ellenségesen viselkedni. Mégiscsak a te véredből való galetki. Nem látod rajta egyik horda jelvényét sem. És lehetséges Ő tudja innen a kiutat, ha van egyáltalán.
Elmondod hát idekerülésednek körülményeit.
- Nos ez valóban remek teljesítmény ifjú. Még nem volt senki, aki áttörte volna védelmi vonalamat, vagy ne pusztult volna el tavam vizétől.
Elmeséli, hogy amikor az összes galetki a föld alá menekült, ő és rendje nem követték a többieket. Elbizakodottságukban azt hitték egymaguk varázserejükkel legyőzik az Ellenséget. De csalatkozniuk kellett. Ő maradt meg egyedül. Megtalálta ezt a barlangot, ahová lemenekült. A folyosón a csontvázak az ő társai, és a néha betévedő galetkik hullái. A zombi akit legyőztél rendjének kapitánya. És reméli nem tettél benne nagy kárt.
-Most te vagy soron, ifjú, mondd el, mi a helyzet a felszíni világon.
Elmeséled hogyan is állnak a dolgok. Nem kisebbítve magad érdemeit. Majd megkérded hatalmában áll esetleg, hogy segítsen visszajutni tieid közé.
- Mivel igen kiváló harcos vagy, és talán te vagy a galetki nemzet reménye, hogy egyszer eljön a béke odafönt, és talán akkor én is visszatérhetek....
Igen tudok segíteni! Előbb azonban meg kell felelj egy kérdésemre. Ha jól felelsz, és elmondod hová is szeretnél jutni megteszem amit kérsz. Hatalmamban áll.
Kvízkérdés
Még szerencse, hogy nem csak a varázslatok kimondására pallérozod elméd, hanem olvasgatsz is. Így meg tudod válaszolni a kérdést. A furcsa Galetki mosolyogva bólogat. -Írd hát le nekem hová is szeretnél kerülni innen. Miután elmondod bonyolult köröket és ákombákomokat rajzol a levegőbe. Számodra ismeretlen szavakat mormol. Először elönt a méreg. Lehetséges gúnyolódik itt veled? Aztán látod, hogy a varázsló - hiszen már annak hívod magadban - mellett a levegő fodrozódni kezd. Éppúgy mint amikor a vízbe kavicsot dobsz. Egyre táguló körökben fodrozódik és már vibrál is a levegő. Először hangokat hallasz, a felszín hangjait. Aztán egy halk pukkanás, és a saját táborodat látod a megnyílt térkapun keresztül. - Indulj hát Ifjú. Teremts rendet odafönn! Hátha én is mehetek majd utánad, és társaim örök nyugalomra lelnek. Vidd ezeket a lélekgyémántokat magaddal, én semmi hasznukat nem látom. Átlépsz a kapun, állataid füttyszavadra követnek.
Dátum: 2009.11.05. 14:15:30
Biztos valamelyik rajongód volt, kaptál tőlem 2db 10-est remélem így megnyugszik a lelked
Dátum: 2009.11.05. 14:05:04
Akármennyire is nem illik a világba, a lehető legjobban ágyazta be az író a focit a galektik világába, és ahogy írtad humornak se volt híján a sztori tőlem 10-est kapott.
Dátum: 2009.11.02. 14:07:15
213. kaland: Nagy bajban nagy segítség

Már ötödik napja gyalogoltál. Végül egy csöndes kis városkába értél. Már alig várod találkozásodat Troakkal, a lélekkufárral. Hetek óta gyűjtöttél lélekenergiát egy igen erős felszerelésre. Mikor a házához érsz, bajt veszel észre. A házból ordítás hangjait lehetett hallani. Nem hezitáltál sokat, azonnal berontottál Troakkhoz. Ekkor megláttad a veszedelmet. Ptroradeon, a zsarnok mágus támadt rá régi ismerősödre egy jelentéktelen ügy miatt. Minden bátorságodat összeszedve rátámadtál...
Taumaturgia próba
A csatában kezdetben te értél el sikereket, de egy váratlan csapás miatt megzavarodtál kissé. Kellett egy kevés idő, míg összeszedted magad. Végül minden erődet összeszedve megpróbáltad egy koncetrált varázslattal legyőzni.
kritikus varázslat próba
Még nem pusztítottad el, de már kellően kifárasztottad. Itt az ideje, hogy végezz vele!
Csata
Ekkor minden energiádat egy varázslat megidézésére fordítottad. Nagy szerencsédre kritikus varázslatod lett. Elpusztítottad, majd megkönnyebbülten fellélegeztetek. Troakk nem bírt hálálkodni, végül lélekgyémántokkal jutalmaz.


Van benne helyesírási hiba meg rövidre is sikerült de én is támogatom hogy minden kaland szövege kikerüljön ide mert az összeset valószínű ugyse kapja meg senki.
Dátum: 2009.11.01. 18:33:17
Találtam egy kalandot:

Ma, 17:27:36
Döngő léptek remegtetik meg a földet: egy kisebb hegy méretű titán keres élelmet. Bátor, sőt vakmerő vagy: nem futamodsz meg, inkább elébe kerülsz a titán elől menekülő lényeknek, és elejtesz egyet. 1443 lélekenergiát ad neked egy nagyobb torz kriptod, ami az utadba kerül. De közben a titán már tényleg nagyon közel került, futsz, ahogy a lábad bírja. Már alig várod a napot, amikor elintézheted ezt a szörnyet is! +17 TP A szerzett lélekenergiából 131 a helyes válaszért kapott LE.
A vadászat során egy kalandra bukkantál: A magányos phua-kúp


a gond az hogy kb. 18:20 és 18:30 közt nekiálltam az amúgy 229-es számú kalandnak és a sikeres iq próba után a második próbánál visszajutottam a kalandok menűbe és eltűnt a kaland is.
Egy bug-al találkoztam vagy esetleg közben törölve lett a kaland?
Ha így van esetleg visszakaphatom-e avagy kaphatok-e egy másikat helyette?

Előre is köszönöm.
nekem is tetszett
Dátum: 2009.10.29. 22:33:25
Ki nyerte a 2008-as Ausztrál Forma 1-es nagydíjat?
Lewis Hamilton
Kimi Räikkönen
Felipe Massa
Fernando Alonso


törölni spec kérdés

A Grand Teft Auto(GTA) nevü játéknak hány része van?(eddig)?
2
4
6
5


eddig? meddig??????? törölni
Dátum: 2009.10.29. 21:13:14
sikerült a kürtő és fel is vittem


érdekelne hogy meg lesz-e oldva hogy a wikin is olvahatoak legyenek a kalandok szövegei, hátha lesz pár jó sztori, vadászat közben lehet elolvasnék párat
Dátum: 2009.10.29. 14:37:29
Kalandok
A futár
Egy bokor tövében szunyókálsz ebéd után. Egyszer csak elhaló hörgés zavarja meg pihenésed. Bár úgy gondolod, nem lehet veszélyes a dolog, azért fegyverrel a kézben nézel körül. Nem látsz semmit, és már éppen azt hinnéd, álmodtál, amikor megint hallasz valamit. Érzékszereveidet a lélekenergia felkutatására koncentrálod.
9. szintű szubtéri érzékelés próba: szubtéri érzékelés: 0 + 8 = KUDARC...


szubtéri érzékelés........lol

be is raktam wikire mint 1-es kaland
Dátum: 2009.10.29. 05:30:10
Már csak a kalandok tartja bennem a lelket szóval tegnap is késő lett volna ha berakjátok nehogymá hétfőig várjatok csak azért mert 1-2 ember ilyen-olyan indokokkal azt szeretné.
Ha most bugos lesz hétfőn is az lesz szal tökmindegy, engem az se varar ha 80-as vezetőkészség próba lesz vagy 8000-es iq próba majd jelezzük és meg lesz oldva, főleg így hogy baraty és miklós is megígérte hogy hétvégén is lesznek.

Kalandra fel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Dátum: 2009.10.25. 17:22:35
Mondjuk az se semmi, hogy még mindig nem válaszolt nekik egy illetékes se..........mondjuk én már semmin se csodálkozom itt, még szerencse hogy csak a 3-ason ténykedem és a gyorsot kihagytam az életemből, ahogy hallom simán igénybe vesz annyi időt mint a travian speed.
No sebaj, kivárom még a kalandokat pár napig élvezem és nem rontom többet a levegőt errefelé...
Dátum: 2009.10.24. 05:35:49
5-10 perc????

én regény hosszúságú kalandokat várok pár embertől, köztük vannak ők is szal ha nem lesz 2-3 óra akkor nagyon fogok csalódni.
Dátum: 2009.10.22. 08:22:56
Én a bankszámlaszámát és mellé a pin-kódját is szeretném kikémlelni hogy tudjak venni őskővet meg a kockuláshoz szükséges kiegészítőket

Sőt ha már a kőlopásból indultunk ki akkor lopjunk már rendes őskővet is

Hogy egyesek mit nem akarnak
Dátum: 2009.10.19. 12:57:15
Idézet: Birka - 2009.10.18. 12:50:32
2 oldalas PDF! Izmosan nagyítani kell az első oldalt, de gondolom akit érdeket, annak nem probléma...
Jó nézelődést

http://vegzetur.wdfiles.com/local--files/vilag3/KH.pdf


mintha egy csöppet megcombosodtak volna ezek a legények
ezek amúgy alapértékek avagy tárgyakkal növeltek?
Dátum: 2009.10.19. 12:48:21
Mondjuk nálam még sose jött ki 10% plusszra a torony csak olyan 5 körül mondjuk sose voltam a random kegyeltje vadászatok közben.
Ahogy írtam tisztelt hordatársaim én annyiban segítek hogy mikor portyázok akkor hangyákra megyek, igaz most épp pp gyüjtésen vagyok és 2 napja nem bántottam senkit de jön még hangyára úthenger ne aggódjatok
Kitartás és őrizzétek tovább azt a kődös kaputokat!
Dátum: 2009.10.17. 16:13:47
nem topkariknak szoló fejlesztést akarsz?

itt van például a természetes térkapu ötlete, ugye 25-ös szinten legendákban találkozzunk ilyennel de sajnos a játékban sehol, pedig megoldaná a térkapuval avagy klánnal nem rendelkező tagok gondját. Beépítése is pofonegyszerű lenne: relikviák közt 25-ös szinttől kezdve megjelenne a térkapu detektor hatása az volna hogy vadászataid közben mert ugye akkor csatangolsz a pusztában 20%-os eséllyel találsz egy természetes térkaput de naponta maximum csak egyet, ezzel megoldanánk azt hogy legyen ára is ami 1 csp de ne legyen táp napi 1 max de csakis ha vadásszol és némi szerencse is szükségeltetne hozzá.
Mivel 25-ös szinten kerülne be a legenda miatt persze ezért hasonlóan a szövetségi térkapuhoz az ára lehetne mondjuk 5000 LE és 30 kiégett vagy igazi őskő.
Dátum: 2009.10.17. 07:16:28
régebben írtunk páran egy másik topicba pár ötletet felelevenítem őket:

Barbár motiváció
Varázslat helyett be lehet helyezni még egy fegyvert! Így több tulajdonság bónuszt lehet kapni, de a sebzés átlagolódik és a varázslat kör így kimarad.

Portya mester
Egyel magasabb szintre lehet támadni, mint a maximum.

Varázsfókusz
Varázslatodba fegyverekbe illő fókuszkristályt is helyezhetsz!

Hullarabló ereklye
térkapus lényt mikor megölsz 5% esélyt kapsz hogy egyik felszerelését megszerzed,fegyver vagy varázslat szokott náluk lenni és ez maxos kereskedelmeseknek csak LEforrás de nem túl nagy 2-3 vadászatnyi de akinek 10-nél kisebb a kereskedelme az talán használhatja is, esetleg az ősköves tárgyakat ki lehetne zárni.

Lázadó idol
Saját hordád ellen is portyázhatsz kivéve klántársaid ellen, de hordatársaid is támadhatnak téged!

Magasles
Pihenés közben is vadászhatsz

Fókusz katalizátor
az egyik általad választott fókuszkristályod ereje megduplázódik, egyszeri hatás
ha túl nagy táp elég ha 20-30%-al nő a hatása

Vadak ura
Állataid felszerelésébe helyezhetsz támadás, avagy védelemnövelő fókuszkristályokat

Alkusz ereklye
A lélekkufárnál egy őskőves felszerelésnél kiégett őskővet is elfogad a kufár, egyszeri hatás

Idomár ereklye
Befogott állataid idomítási költsége 10%-al csökken

Védelmező ereklye
Minden szintlépésedkor kapsz egyet a következő tárgyból: A védelem itala.

Csapdamester
+1 állattal több lehet befogva, akár max fölé is mehet mert erősebb nem leszel tőle
hívhatjuk +5 vezetőkészségnek is

Facsarókő
sajtolásaidért 2%-al több Le jár

Természetese térkapu
naponta belépésedkor 10% eséllyel kapsz 1 térkapupontot ha van a szövetségednek, ha nincs. Ha klánnélküli vagy akkor is. Elvileg a legendákban is esett szó róla hogy vannak természetes térkapuk és egy onnét átlépő szörnnyel meg is küzdöttünk......és 10% eséllyel vagyis elvileg 10 naponta nem nagy táp.

Specialista talizmán
ezentúl 20 naponta válthatod a specializációd

Recirkulator
Ezentúl ha eladod egy prémium tárgyad annak Őskő értéke automatikusan beépül az energiakristályosítóba

Mobfogó lasszó
portyázáskor ha te támadsz 10% eséllyel elrablod ellenfeled elfogott idomítatlan állatait, ha téged támadnak az esély 100%-os. természetesen csak ha van a karámodban hely.
a védekezésnél azért 100%-os mert aki megtámad az kockáztasson ha van befogott állata.
Dátum: 2009.10.16. 19:02:40
Chera mint zafír hordatársad annyit segíthetek hogy hangyákat kamrázgatok majd, úgyis szeretem őket mert jól tejelnek
Mondjuk az csúnya volt hogy ennyire feltoltátok a HT-t, gondolom a hadüzenet is ennek köszönhető pedig a hangyák mikor ezt mi is megléptük ellenük morogtak hogy milyen gonosz dolog ez
Dátum: 2009.10.16. 18:51:13
Idézet: Ariel - 2009.10.16. 11:19:02
Párbajkesztyű - Napi egy alkalommal párbajozni hívhatsz egy végzeturat. A csata az aréna szabályai szerint történik.
Így olyan karakterek is összemérhetik erejüket, akik egyébként sosem találkoznának egymással.


nagyon jó ötlet és saját horda ellen is remélem
Dátum: 2009.10.15. 20:10:07
Idézet: Mortimer - 2009.10.15. 19:43:18
Idézet: Ariel - 2009.10.15. 19:28:43
Nincs ezzel gond, csak ezzel párhuzamosan be kell tenni egy másik relikviát, amivel naponta 3 alkalommal saját hordabeli végzeturat is támadhatsz.


Ez nem akkora hülyeség ám! Igaz, egyre kéne csökkenteni.

Nincs jól kiegyensúlyozva, hogy a fertőzöttek támadhatnak saját hordabelit, de az nem üthet vissza sehogy a fertőzőttre. Egy relikviával ezt is meg lehetne oldani.


Erre tényleg kellene valami megoldás