Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Failure

Oldal: 123
Dátum: 2010.01.20. 16:53:41
Miklós javaslata a jelenlegi formában nem megoldás volna, csak a jelenlegi problémákat lecserélnénk más problémákra.

Maga az ötlet egyébként nem rossz, de mint azt már többen leírták, felvet pár új nehézséget, és problémát:

- innentől a háborúban a létszámban és szintben jobban állóak az erő nyerők. Teljesen nonszensz, hogy egy 10. szintű végzetúr összesorsolódhat egy 70. szintűvel, és akkor ők megküzdenek. A 70. szintű lehet egy béna kacsa, a 10. szintű pedig a legjobb pók, a szintkülönbség miatt a kisebb akkor is le lesz dózerolva.
Ez akkor oda vezet, hogy az alacsonyabb szintűek maximum segítségnyújtóként van értelme, hogy nevezzenek. Nyilván többre megy azzal, ha segít, mintha ledózeroltatja magát.

Szintben nem egységes szövetségek esetén ez az alacsonyabb szintű karaktereket teljesen leértékeli. Eddig ez nem volt hátrány, sőt. Aki szintjéhez képest jó volt az ütési zónájában, az hasznos tag volt háborúban is. Ez innentől nem igaz.

Az még csak rendben van, hogy szűnjön meg a géphez kötöttség, és automatizálódjon a háború. De hogy egyedül a háborúban szintlimit nélkül bárki bárkivel összekerülhessen, az elég morbid.

___________________________
segííííítcséééég!
Dátum: 2010.01.05. 14:50:56
Miklós!

erősíts meg hitemben: ha van olyan epikus tárgyam, amihez még nem vagyok elég magas szintű, az nem fog elveszni, csak amíg szintben nem érek fel hozzá, addig nem használhatom, ugye helyesen értelmezem?
Dátum: 2009.11.29. 12:00:24
Sanyin tényleg Sanyis polo volt, nem álcázta magát fenyőfának!

Gorton gondolkodom, hogy vajon mit akar azzal izenni, hogy kiteszi a levelemet a saját topicunkba? Hátha elfelejtettük, amit ígértünk, vagy mi lehet a pontos gondolatmenet?

Reméltem, hogy értékeli, hogy úriemberek vagyunk, és nem figyelmeztetés nélkül citadellázunk, hanem választási lehetőséggel szolgáltunk. Zárójelben megjegyzem, hogy azóta nem is hozott TP-t.
Dátum: 2009.11.20. 10:40:40
jaj, mi mindig csak kötekszünk...

egyébként, ez a szavazás már csak azért is érdekes, mert van két opció, ami mindenképp azt mondja, hogy ne nyúljunk a VF-hez, és van 1, ami azt, hogy de.

Kíváncsi lennék, mi történne, ha nyerne a "módosítsuk a VF-et többségi akarat szerint" opció, de közben a "Ne történjen semmi!", illetve "A VF-et ne piszkáljuk, más módon hegesszük a balancot" összesen több szavazattal bírna, mint a módosítsunk.
Elvégre, a többségi akarat szerint akkor sem szabad hozzányúlni.
Tehát feleim, módosítás csak akkor lesz, ha a másik két opció kevesebb szavazatot kap, mint a módosítás, legalábbis, nekem matematikailag ez tűnik logikusnak.
Dátum: 2009.11.20. 01:57:17
a lehetőség, persze, mindenkinek, nade, egyszerűbb üvölteni az elrontott karakterek felett, másokat hibáztatni, mint ésszerűen játszani. Ez már csak ilyen. Nehéz ez a pop szakma.
Let, ez nem rossz, csak szerintem a többség praktikusan rögtön azt kérdezné, hogy

"ésakkorennekmostmiértelmevan, haigazábólsemmiresejó?"

Másrészt, Miklós számtalanszor kifejtette, hogy kereskedelem nem lesz, met visszaélésekre adhat lehetőséget. Bár így, hogy kvázi értéktelen dolgokkal kereskednénk, szinte irreleváns, csak valószínűleg akkor kifejleszteni is. Bár ezt ítélje meg Miklós, ne én.

Végezetül, az a felvetés, hogy amíg ott vagy, nem vagy távadható, az megint egy portyaellenes húzás. Akkor már a 15%-on kívül itt egy új mentsvár, lehet rohangálni a bazárba, ha kicsit nem akarom, hogy üssenek. Mondjuk emiatt aztán oda is szokna a banda, az biztos.
Dátum: 2009.11.20. 01:45:11
bocsánat, akkor a spektrálissal bakot lőttem.
Node, miért csak a VF érdekes? A többi ugyanúgy versenyelőnyt jelent. Milyen szempont alapján van kipécézve a VF, mint "az a konkrét versenyelőny, aminek nem az akadémiában van a helye, a többivel ellentétben, amiknél jogos"?
Mert ezzel lehet behozhatatlan versenyelőnyre szert tenni? Szerintem ez a másik kettőre is igaz, és azok még csak lassulást sem okoznak, ami pedig elvileg a JV-nek is rossz, a bevételkiesés miatt, és a játékosoknak is, az ingerszegényedés miatt?

Jaj, tudom, az élő fába is belekötök, de hát mit csináljak, ha nem látom a dolog belső logikáját.

@Let: önnek meg írtam üzenet, itt fórumilag, ha esetleg elkerülné a figyelmét.
Dátum: 2009.11.20. 01:29:51
Darah, valaki írta már, a VF akadémiából való kivételével tényleg az az egyetlen egy baj van, hogy:

- akkor vegyük ki az ultraspecet
- vegyük ki a transzplantot
- vegyük ki a spektrálist
satöbbi.

Ezek mind nehezen hozzáférhetőek, és mind versenyelőnyt jelentenek annak, aki hozzáfér.

Nade, végül is, ez a lényeg. Ha ez nem így lenne, akkor a szövetségi rendszer vesztené még jobban értelmét. Eleinte ez ugye arról szólt, hogy sok ember összefogásával fel lehet húzni olyan építményeket, amikkel előnyhöz jutsz.
Aztán persze, konstrukció óta tudjuk, ez már nem olyan nagy kunszt, és tényleg, lehet 1-2 magas szintű karakterrel 1. szintűek köré fullos szövit építeni, hát a játék jellegéből adódóan nem lehet maximális fairplayt előállítani.

De aki értelmesen játszik, aki időt és agykapacitást fordít a játékra, úgyis megmássza a szövetségi ranglétrát, úgyis eljut olyan szövetségig, ahol vannak értelmes épületek. Egyikünk sem oda született!
A reszlinek meg, már bocsánat, de valahol mindegy, hogy hogyan próbálunk velük PC-k, meg liberálisak lenni, de aki arra lusta, hogy elolvasson egy wiki-t, az arra is lusta lesz, hogy végiggondolja, mit hogy volna érdemes csinálnia, mit érdemes fejlesztenie. Nem hiszem, hogy a JV közvetlen problémája az, hogy nem mindenki játszik optimálisan.
Dátum: 2009.11.20. 01:20:56
Let, ami ezen határ belövését illeti, elég jól sikerült, legalábbis az én korlátolt értelmi szintemhez mérten. De tetszik, ne hagyd abba, kész stílustanulmány vagy, iszom szavaidat!

Az érveléssel maximálisan egyetértek.

Miklós nyilván akkor foglalkozik szívesen, és kiemelten a játékkal, ha minél több ebből a bevétele.
Azonban, nyilvánvaló, hogy a bevétel nem feltétlenül arányos a játékosok számával. Úgy hiszem, bár nyilván nincs erről statisztikám, csak ahogy látom a körülöttem vonagló karaktereket, a prémes tagok száma elég elenyésző a casual playerekhez képest.

Természetesen, egy casual playerből is csak akkor lehet fizető vendég, ha van itt valami sikerélménye.
Csak van ebben az az ördögi kör, hogy aki eleve nem prémként kezdi, indul akkora hátránnyal, hogy ha lehúz úgy 10-20 szintet, akkor soha többé nem fog megjönni a kedve prémium tagsághoz, vagy ha mégis kipróbálja, akkor már lesz akkora versenyhátránya, hogy hiába aggatja tele magát prém tárgyakkal, nyilván nem fogja ellensúlyozni a 300-as TÖ hátrányát. Látok magam körül elég ilyet.

Másrészt, a frissen regisztrált játékosnak nincs összehasonlítási alapja, hogy mikor milyen lehetett a játék sebessége.

Elárulok egy titkot, én amikor regisztráltam, hetekig töprengtem, hogy törlök, mert ez egy kalap szar. Már bocsánat. Nem a játék miatt, hanem mert lassúnak, és unalmasnak tűnt a dolog. Ingerszegénynek. Szokni kellett. Pedig, akkor még amatőr módon vadásztam is, nézegettem, hogy mit is lehet itt csinálni.
Bizony mondom, megvan a 8 elemi, tudak 20-as számkörben számolni, de a frissen indított karakter, ha maga kell, hogy rájöjjön a mi merre mennyire, akkor elvész itt, mint a pinty. Ha nincs két tapasztalt játékos, akit ismerek innen személyesen is, bedarált volna a játék, fél perc alatt. Nem azért, mert olyan bonyolult, hanem mert ha x szintet eltöltesz azzal, hogy magadtól rájöjjél a mi-merre-mennyire, akkor egy életre behozhatatlan hátrányba kerülsz, ez elég szimpla ténykérdés.

Azt gondolom, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy a ma regisztráló játékosok itt hosszan sikerélményekben gazdag időtöltést találjanak, mert ehhez nagyon sok szerencsés elemnek kell összetalálkoznia.

Persze, ez már most marhára off-topic, de hát erre kanyarodtunk.
Dátum: 2009.11.20. 01:01:26
Ariel, az a baj, hogy nem lehet, és nem szabad innen megközelíteni a problémát.

Tudom, én biztos kizárólag szélsőségekben tudok gondolkodni, de minthogy ez egy végtelen játék elvileg, így aki most indul, az így is, úgy is sírva fog fakadni, mert:

- soha semmi esélye nem lesz utolérni a korábban indulókat, se szintben, sem képességben.
- már kifejlesztett dolgok használatbavételéhez is hónapokat vagy éveket kell talpalnia, mert nem ér el mindenféle szintlimiteket
- mégsem siethet, mert ha siet, fentről kupán vágják
- akármennyire jó, akármennyire ügyes, 3-4-5-6 szinttel feljebbről folyamatosan kupán vágják


Egészen természetes, hogy minden létező játékos, aki kicsit is megpróbálja felfedezni a játék belső logikáját, és később indult, mint az első generáció, lehetőség szerint lassulni akar majd, hogy ne pofozzák fentről.
Ez a VF-től függetlenül is így van.
Ez a játék alapvető természetéből adódik.

Ha nagyon jó vagy, fentről akkor is lepofoznak, mert lehet ütni lefelé.

Azon fanyalogni, hogy a VF nélkül játszók gyorsulnak a VF-esekhez képest, és ezért ők szintjükön verve lesznek, teljesen irreleváns, ha az irreleváns lehet, hogy lehet szintben lefelé ütni, és ezért olyanokat pépesíteni, akik egyébként még 1000 CSP elköltésével, és több hét játékidővel beljebb vannak.
Ha VF miatti sebességkülönbség igaztalanság, akkor ez főleg az.

Tehát, továbbra is fenntartom, hogy kár ezen a VF kérdésen lamentálni. Az legalább egy választható opció, mindenki vérmérséklete szerint. Az, hogy 6-7 szintkülönbséggel fentebbről pépesítenek, pedig időben és térben máshol jársz, ehhez képest szerintem nagyobb igazságtalanság, mégsem vitatja senki a létjogosultságát, egész egyszerűen, mert a játék szabályai ezt diktálják, lehetővé teszik, és kész.
Nincs objektív igazság. Nézőpontok vannak.
Dátum: 2009.11.20. 00:51:57
Miklós esetében nyilván van egy másik probléma azzal, ha mindenki ráál a VF-re: a lassuló játék miatt ritkábban, és kevesebb prémium tárgy fog fogyni, ergo, bevételkiesés.

Bár, ez is csak részleges, mert a prémium tagságot hétről hétre fizeti az ember, fejlődési sebességtől függetlenül. Tehát, itt csak a szintlépésből adódó tárgyvásárlás kieséssel kell számolni.
De nyilván ez is lehet számottevő.

Hovatovább, fórumtársaim mondhatják, hogy ez nem az ő gondjuk, de én olyan joviális személy vagyok, hogy Miklós sorsát is szem előtt tartom!

@Let: néha úgy érzem, én magam eléggé körülményesen fogalmazok, következésképp tán fogékony vagyok rá, ha más is így tesz. De iménti replikádat bevallom, négyszer olvastam el, mire egyáltalán körvonalazódott lelki szemeim előtt, hogy ez most pro, vagy kontra érvelés részedről, és hogy akkor most az én anyukámat, vagy a suttyomban szervezkedőkét, vagy egyáltalán, fiú vagyok, avagy lány.
Dátum: 2009.11.20. 00:39:10
Értem én, Ariel.
Azt nem értem, hogy neked mi dolgod a ma, meg a holnap regisztrálókkal.

Ha számukra vállalhatatlan ez a lassulás, akkor nem fejlesztenek VF-et.

Azért nonszensz, amit mondasz, mert ezen a logikán, hogy "ha érvényesülni akar, akkor muszáj VF-et fejlesztenie", akkor én továbbmegyek oda, hogy hiába fejleszt VF-et, mert VF-el is sokkal gyengébb és bénább lesz, mint egy közepesen béna portya-pók, VF nélkül.
Tehát, nem is VF-et kell fejlesztenie, hanem portya póknak kell állnia!
Muszáj!
Mert csak úgy lehet erős karakter!

Namármost, ez viszont nem így működik.
Mert portya pókhoz türelmesnek kell lenni. Ez a többségnek nem megy.
A többség ugyanígy nem akar lassan játszani.
Ergo, hiába ésszerűbb matematikailag úgy, nem fog feltétlenül VF-el játszani.

Ha ez ilyen egyszerű lenne, és mindenki optimálisan játszana, a szerver tele kéne hogy legyen optimális karakterekkel.

Szerintem nem árt észre venni, hogy mindazok, akik vesszük a fáradságot, hogy itt fórumozgatunk, elolvassuk egymás véleményét, többnyire olyan játékosok vagyunk, aki azért el tud számolni kettőig, nagyjából fel tudja mérni, hogy a játékban mi mire jó, de azt is észre kell venni, hogy az átlag játékbázis nem ez.

Az átlag játékbázis az, aki 30. szint környékén levelet ír nekem, hogy hogyan lehetne állata, melyik szakértelem mire jó, mert neki a VU nem életforma, hanem csak kikapcsolódás, és marhára nem optimálisan játszik.
Ha így lenne, akkor például az én középszerű karakterem nem első lenne a szintjén, hanem a középmezőnyben bandukolna, mert egy halom dolgot elszúrtam vele, és el is fogok.
De az emberek többsége még bénább.

Magyarán, hibás következtetés a fórumozók játékstílusát evidensnek és átlagosnak tekinteni, úgy vélem.
Ugyanebből kifolyólag fals minta az itt megszólalók igényei szerint játékot fejleszteni, mert ez önkéntelenül az amúgy is ügyesek malmára hajtja a vizet.
Tudom, önellentmondás valahol, de ez van.
Dátum: 2009.11.20. 00:31:57
Mortimer, köszönöm, értem.

Vitatkozni két jelentős ponton tudok:

1. VF-et nem fog mindenki fejleszteni, pont azért, mert az a hányad, aki eddig sem fejlesztette, nem fogja továbbra sem a sebességét beáldozni a VF előnyeiért, szemben a társulat azon hányadával, aki igen.

2. mint sokan kiemelték, ez tipikusan az a játék, ahol a szintlépés kevés kivételtől eltekintve nem jár olyan előnyökkel, amiért te szintet szeretnél lépni, így elmondható, hogy a társulat VF-ező felét valószínűleg sokminden érdekel, csak az nem, hogy mikor lép szintet. (a kevés kivétel mondjuk az, amikor 5 szintenként beruházhat egy új értelmes fegyverre, teszem azt, de ez nem akkor versenyelőny, ami miatt 5 szintet lépni szeretne, természetesen, a topperektől eltekintve, ahol egy fegyver mindent eldöntő versenyelőny lehet annak, aki először jut hozzá.)

A fenti két pont értelmében én továbbra sem gondolom, hogy a VF bármikor is reálisan egy kötelező szakértelemmé érhetne.
Dátum: 2009.11.20. 00:17:55
Miklósnak egyébként azt javasolnám, hogy ha nem szeretné, hogy támadási felületet nyújtson a "sokan ostromolnak azzal az ötlettel, hogy" kezdetű topicok helyett legyen nyugodtan tényszerű:
Aladár, Kázmér, és Huba azt javasolták, hogy. És akkor nincs ez a szürke köd, meg homály, hogy ki javasolt mit, hogy létező, vagy kitalált személyekről van-e szó, továbbá kiderül, hogy ketten vannak, vagy kétszázan, és így nyilván a kedves nép is jobban el tudja helyezni a dolgot a térképen.
Dátum: 2009.11.20. 00:16:15
Ariel, bocsánat, ha túl pikírt vagyok, de az imént idézett hozzászólásod tényleg vicces.

Így kifejtve, értem már, amit mondasz.

Viszont, egyet ettől még nem értek.

Röviden meg is mondom, hogy miért:
A VF pont azért nem lesz soha kötelező, mert a VF és nem VF használók haladási sebessége teljesen eltér. Éppen ezért, soha a büdös életben nem is fognak találkozni egymással. Egy VF-es maximum olyan nem VF-essel találkozhat, aki alóla érkezik, de pár hét alatt már el is húz felette.

Tehát, szerintem az nem egy valós probléma, hogy ez lassít, vagy gyorsít, hiszen a VF-nek mindig is ez volt a lényege. Akik kifejlesztették, azért tették, hogy szintjükön belül erősebbek legyenek, annak terhére, hogy akikkel addig szintben együtt mozgott, elhúznak, mint a vadlibák, és körülötte folyamatosan cserélődik a szintbeli környezete. Egyfajta vadászó pók a VF-es karakter.

Azt, hogy az akadémiából esetleg kivegyék, az számomra még akár támogatható ötlet is, mert ha ennyire fontos szakértelemnek tűnik, ám legyen.
Én csak azt ellenzem, hogy a VF annak terhére legyen módosítva, ami eredendően a lényege.
Dátum: 2009.11.20. 00:10:49
jaj, ez annyira gyönyörű, én ezt beidézem:

"Ha minden így marad ahogy most van, fél év múlva oda jut a játék, hogy lesz egy maréknyi játékos akik olyan tempóban haladnak mint eddig, mindenki más viszont úgy játszik majd, mintha egy lassított serveren lennének feleannyi csp-vel. Mindenkinek meglesz a VF, innentől kezdve pedig ez már nem dupla LE-t jelent az adott szinten, hanem feleannyi csp-t.
És ez a probléma gyökere, nem pedig a dupla LE. Az nem gond ha egy szakértelem növeli a szerezhető LE mennyiséget. Ha mindenki kifejleszt egy LE termelő szakit, akkor helyreáll az egyensúly és nem történik semmi. De ha a VF-et kifejleszti mindenki, azzal felére lassul a teljes játék."

Én ezt szeretném elemezni!
Hátha meglátom benne az értelem szikráját.

Lássuk:

"Ha minden így marad ahogy most van, fél év múlva oda jut a játék, hogy lesz egy maréknyi játékos akik olyan tempóban haladnak mint eddig, mindenki más viszont úgy játszik majd, mintha egy lassított serveren lennének feleannyi csp-vel."

Tegyük fel, idáig értem. A topperek, akik VF nélkül játszanak, elhúznak, a többiek maradnak. Tiszta sor.
(a problémát nem látom benne, eddig is így volt, eztán is így lesz, a topper azt szeretné, ha alulról ütőtávba érnének homokzsákok, a homokzsákok meg nem vágynak oda, ezerszer átrágott kérdés.)

"Mindenkinek meglesz a VF, innentől kezdve pedig ez már nem dupla LE-t jelent az adott szinten, hanem feleannyi csp-t."

Ezt már kevésbé értem, nem látom a kettő közt a logikai összefüggést, sőt, ellentmondás az előbbi sorokkal szemben. Vagy, kimaradt volna egy "ha" szócska? Tegyük fel, hogy kimaradt. Tehát, ha a topperek mégsem akarnának elhúzni a homokzsákoktól, akkor ők is fejlesztenek VF-et, ekkor Ariel állítása szerint nem lesz dupla LÉ, hanem feleannyi CSP, mondjuk szerintem ez a tények saját érdekében való csűrés csavarása, mert ha én úgy szeretném, ezt pont mondhatjuk fordítva is, hogy mindenkinek dupla LÉ lesz adott szinten, nem pedig feleannyi CSP. Nem, kérem, ebben a játékban egyetlen fix dolog van, az pedig a CSP mennyisége. A VF pont arra teremt lehetőséget, hogy eldöntsd, hogy a CSP-det milyen LÉ/TP arányban értékesítsd, szó sincs itt arról, hogy feleannyi CSP, főleg nem abban a szövegkörnyezetben, hogy "ez már nem dupla LE-t jelent az adott szinten, hanem feleannyi csp-t.", merthogy pont fordítva, kétszer annyi CSP adott szintre. Amire talán Ariel gondol, hogy kétszer annyi idő, adott szinten, lassul a játék, valóban.
Nade, ha a "ha" szócska valóban kimaradt, ez teljesen nonszensz, a topper sosem fog VF-et fejleszteni, kár is ezt felvetni, éspedig pont azért nem fog, mert nem tudja, hogy a többiek fejlesztenek-e. És ha nem, akkor ő lemarad. Nem lesz A top 50-ben, 100-ban, satöbbi. Elvégre, pont ez tartotta őket eddig is vissza. A topper is matekol, ő is tudja, hogy egyébként a karakter szempontjából megérné a VF, de a toplista szempontjából nem, és itt következik be az a tudathasadás, amivel képtelenek megküzdeni, hogy egyszer életükben kéne egy felelősségteljes döntést hozni, hogy nincs ingyen ebéd. Nincs olyan, hogy minden optimális legyen.

és akkor:

"És ez a probléma gyökere, nem pedig a dupla LE. Az nem gond ha egy szakértelem növeli a szerezhető LE mennyiséget. Ha mindenki kifejleszt egy LE termelő szakit, akkor helyreáll az egyensúly és nem történik semmi. De ha a VF-et kifejleszti mindenki, azzal felére lassul a teljes játék."

Na kérem, ennek a körmondatnak az értelmezésében ember legyen a talpán, aki nem vérzik el!
Mit is próbál mondani a szerző?

Az nem gond, ha kifejlesztünk egy LÉ termelő szakit.
Ha mindenki kitermel egy LÉ fejlesztő szakit, az jó.
Ha mindenki kitermel egy VF-et, az rossz.
Ariel, számodra mi a "LÉ termelés" fokmérője?
Egyáltalán, mit értesz te LÉ termelés alatt?
Szerintem itt megint abba a fogalomzavarba hasalunk bele, hogy egy toppernek a LÉ/CSP a fokmérője, mindenki másnak meg a LÉ/TP. Ez egy felodhatatlan ellentét, és nem a VF az okozója, hanem egy szemléletbeli különbség.

Valljuk meg, Arielnek reálisan egyetlen dolog fáj:
- egy sima, a játékba plusz LÉ-t rakó szakértelem okán mindenki többet fejleszthetne, de nem lassulna a játék, ugyanolyan ütemben lépne szintet
- a VF-el az a baja, hogy bár a szintenkénti LÉ szerzés növekszik tőle, tehát ha úgy vesszük, plusz LÉ-t tesz a játékba, de a játékot lassítva, CSP árán, továbbá, egy sima LÉ fejlesztő szakit kérdés nélkül mindenki kifejlesztene, nem nyújt valós alternatívát, tamagocsivá alacsonyítja a játékot, minden marad, ahogy volt, és ez üdvözítő, a VF viszont egy olyan szakértelem, aminek az előnyeinek élvezetéhez vállalni kell a lassulással járó áldozatot, ami számára elfogadhatatlan, ezért azok terhére szeretné elüzni a játékból, akik ezt vállalták, anélkül, hogy őt ilyesmire kényszeríteni szeretnék.

Számomra, ez diktatórikus elgondolásnak tűnik, mert felőlem Ariel játszhat VF nélkül is, tehát, a magam részéről továbbra sem értem, hogy miért gordiuszi csomó ez.
Dátum: 2009.11.19. 23:41:02
Miklós, tényleg ne sértődj meg, a hozzászólások hangnemétől függetlenül itt egyébként konstruktív hozzászólások vannak - még ha a konstruktivizmus pillanatnyilag többnyire ellenerő is.

De tudod, van abban egy érdekesség, hogy az ilyen topicok általában azzal a sejtelemmel indulnak, hogy "sokan régóta ostoroznak azzal, hogy".
Aztán a topicban valahogy nincsenek meg ezek a többségi ostorozó hangok, akik bizonyos ideák felé terelgetnének téged, így aztán az emberben kialakul az a jogos vélemény, amit Darah épp elég pikírten fogalmaz itt meg, hogy itt ilyen háttérben mutyizás megy, hogy a többség próbál a fórumokon véleményt nyilvánítani, aztán valahogy mégis a kisebbségi elgondolás valósul meg, amit a pár bennfentes erőltet, aki vélhetően privátban áraszt el kiváló gondolataival.

Azt hiszem, a vita ott válik értelmetlenné, amikor olyan hozzászólások születnek, ami például Ariel tollából pattan ki, aki egy oldallal ezekőtt nyilatkozott meg. Kérném, mindenki olvassa el, aztán tegye fel a kérdést magában, hogy akkor Arielnek mi is a baja? Neki miért fáj az, ha "szétválik" a szerveren lévők fejlődési sebessége?
Ez a legnagyobb vicc, amit életemben hallottam, hiszen akkor én már majd most mindjárt azt sérelmezem, hogy aki ma regisztrál V1-re, sosem fogja utolérni azt, aki most 70. szintű, hát ez a hónap legnagyobb vicce!

Ariel, kérlek, számolj be nekem arról, hogy mi érvelésed lényege.
Talán az az üdvözítő, ha mindenki percre egyformán fejlődik, szedi a TP-t?
Miért is jó az?
Miért rosszabb az, ha nem így történik?
Attól tartok, valahol elvesztettem a fonalat.
Akárhogy olvasom, az a benyomásom, épp azt sikerült megfogalmazni, hogy:
- olyan fejlesztések, amik valós alternatívákat kínálnak a játékosoknak, mert játékstíkus beli eltérést eredményezhetnek = ROSSZ
- olyan fejlesztések, ami nem valós alternatíva, mert egyértelmű igen/nem válaszsal illethető, az "érdemes-e ezt kifejleszteni" kérdés kapcsán, ezért aztán vagy mindenki, vagy senki nem fejleszti = JÓ, mert az konzerválja a szerveren a pillanatnyi állapotokat
Vagy rosszul értem?
Dátum: 2009.11.19. 22:02:30
Miklós, én nem gondolom, hogy ezen meg kéne sértődni. A pontozás pont ugyanaz, mint a fórumos flame-elős vergődés, a többség nem ész érvek alapján csinálja.

Engem inkább az érdekel, hogy tulajdonképpen, így hónapokkal a VF bevezetése után, ki min van megdöbbenve? Teljesen nyilvánvaló, hogy aki VF-el játszik, az mindenképpen több LÉ-hez jut, még ha nem vadászik, akkor is, mert akkor is spórol TP-t a térkapun például.

Ezt minden hülye láthatta anno is, amikor a VF be lett vezetve. Nyilván mindenki ki is fejlesztette, azon kisebbséget leszámítva, aki nem LÉ/TP - LÉ/szint, hanem LÉ/CSP - CSP/szint alapon gondolkodik. Az egyik fele a visszamaradni próbáló pók optimalizátor, legyen bár portyás, vagy vadász, a másik fele meg a topper optimalizátor szint huszár.

Szerintem merőben érdekes utólag azon nyűgösködni, és a JV-t azzal nyaggatni, hogy aki nem fejlesztett VF-et, az hogy kitolt magával.

Megint egyszerűen az van, hogy kivételesen volt egy játéktechnikai opció, ahol az emberek dönthettek, hogy a szintjükhöz képest szeretnének tartósan erősödni, vagy a szint szerinti toplistán óhajtanak felfelé evickélni.
Nyilván a szintben felfelé evickélés már abszolválva lett az érintetteknek, és most fájlalják, hogy közben nem jött annyi LÉ.

De vegyük már észre, hogy azok, akik szintenként az említett 80 illetve 45% LÉ-vel többet szereztek, ők vélhetően 5-10-15 szinttel kevesebb szintet léptek egységnyi idő alatt, ugyanannyi CSP-ből.
Tehát azt gondolom, hogy az általad említett statisztika, így a játék egészéből kiemelve fals.
Kizárólag azt vizsgálja, hogy szintenként átlagosan ki mennyi LÉ-t termelt ki. De nem vizsgálja azt, hogy ki mennyi CSP-ből hajkurászta össze ezt a LÉ-t.

A VF elvégre erről szólt: ugyanannyi erőforrásból ugyanannyi LÉ-t szedsz össze, kevesebb TP árán, kevesebb szintet lépve. Nyilvánvaló, hogy ha csinálsz erről egy statisztikát, akkor pont ezt fogja megmutatni, de ezt fals dolog úgy tálalni, hogy nahát, egységnyi szint alatt van, aki több LÉ-t szerzett. Igen, de több erőforrásból.
Ezen nyammogni teljesen értelmetlen, vagy ha nem az, akkor most tulajdonképp a JV a saját fejlesztését ostorozza közkívánatra, hogy jé, csináltunk kivételesen egy fejlesztést, ami két különböző mércén adott esélyt kiugrásra (vagy TP, vagy LÉ), és az egyik gárdának most savanyodik a szőlő.

Ha módosítjátok a VF-et, azzal pont azt a fanyalgást fogjátok kiváltani, amit anno a kivégzés reformmal. Mindenki, aki kifejlesztette, elégedetlen lesz.
Ismét ott állunk, hogy akik nem fejlesztettek valamit, kérik a tisztelt JV-t, hogy szivassa meg azokat, akik kifejlesztették - ahelyett, hogy fognák, és kifejlesztenék ők is. Elvégre, a lehetőség most is ugyanúgy adott. De nem. Ő nem kifejleszti, mert neki kell a plusz TP. Inkább az legyen, hogy a többiektől vitassuk el a szakértelmül előnyeit, hogy ne az én érdekeim sérüljenek, hanem másoké.

Szerintem ez nonszensz.
Dátum: 2009.11.19. 21:22:18
Hehe. Szavazni én is oda szavaztam, de véleményem azért még lehet.

Szvsz, van itt pont elég olyan topic, amit egyébként komolynak szántak, mégis jobban hasonlít egy börleszkre, hogy nem mindig válik el élesen a két dolog egymástól.
Dátum: 2009.11.19. 20:34:50
Már bocsánat, de ez megint egy kreált probléma.

A kérdés egyáltalán felvetése, tárgyalása, csak akkor volna jogos, ha a szinguláris egy kötelező valami volna.

Minthogy nem az, az, hogy valaki kifejleszti-e, vagy sem, lufifejű lesz tőle, vagy sem, azt ő saját hatáskörében dönti el. Tovább megyek: ha elszámolja magát, nincs vele tisztában, hogy lufifejű lesz tőle, akkor még mindig megteheti, hogy fejleszt szépen felejtést, és egy jobb napján lefelejti, probléma megoldva, aztán iparkodik, hogy összeszedje magát.

Namármost, ahogy én látom, szingulárist kétféleképpen fejleszthet az ember:
- kezdő játékos, nincs tisztában vele, hogy mire lesz az jó, alacsony szinten jár, zöldfülű. Még örül is, hogy gyorsan lép szintet, aztán persze lufifejű lesz, talán észbekap, esetleg lefelejti.
- rutinos játékos, pontosan tudja, hogy mit csinál. Két célja lehet ezzel: valakik ütőzónájából sürgősen ki akar kerülni, avagy topper játékos, akinek legnagyobb félelme az életben, hogy kikerül a toplista első x oldaláról.

Az első esetre a megoldás ismert.
A második nagyon is tudja, hogy mit csinál: hiába lufifejűsödik kicsit, eléggé elöl van ahhoz, hogy lentről a tárgybeli szintkülönbség miatt ne tudják macerálni, meg egyáltalán, nem számolja ő el magát ennyire.

Szerintem ez a megoldás azt a harmadik célcsoportot célozza, akinek a szingulárissal igazából semmi dolga, de egy ráérő pillanatában kitalálta, hogy mekkora királyság volna, ha kifejlesztené, eredeti céljára úgysem használva nem portyázik, mert vadász karakter, de akkor meg tudná vele duplázni az így is maxolt visszafogott fejlődését.

Ami igen kiváló, de akkor leírhatta volna így is, nem kell sunnyogni, és akkor mindenki mondhatná rá nyugodt szívvel, hogy ja bocs, nem.
Oldal: 123