(Ugyanez a háború más szemszögből)
Dolgozó114 lassan óvakodott előre. Csápjai tökéletes magabiztossággal jelezték: KAJA A KÖZELBEN!!! Márpedig nagyon jól tudta, ha előléptetést szeretne Dolgozó113-má, akkor valami igazi finomságról kell hírt adnia... Az őshangyák császárának koronájára! Ha valami igazi finomságot találna az anyakirálynőnek... Mondjuk egy kis tejszínhabos wantu sült darabot penészes módra... Nyammii... Talán még a hadseregbe is bekerülne... A felderítők közé...
Óvatosan tovább haladt és egy, legalábbis hangyaszemmel, hatalmas falhoz ért. Mivel odafigyelt második elemi bábsuliban, így tudta, ez itt nem más, mint az, amit a tudatlan nagyok úgy neveznek: lépcső... Egy értelmetlen készítmény, de hát ismeretes, minden ami 20 centinél magasabb, az a feljebb uralkodó ritka levegő miatt nem képes az agyműködésre. Már a kővarangyokon is határozottan meglátszanak a szellemi retardáció jelei, de mi ez ahhoz képest, hogy valaki egyre kisebbre vágja a meredélyt, csak hogy felmenjen a tetejére? Hiszen még a legkisebb lárvák is könnyen mennek fel a vízszintes falakon... Meg különben is minek? A kaja, mint minden lefelé esik... Odafenn, ha van is, kevesebb van...
Bár úgy tűnik, valamelyik ostoba túlméretes felcipelte oda a kaját... Mekkora hülyeség! Csak hogy nekik legyen igazuk... Bahh... Pedig attól tény marad, hogy a kaja lefelé esik... Na mindegy. Az előléptetésért meg kell szenvedni... Álljunk hát neki mászni...
És lassan Dolgozo114 elkezdte elérni a lépcső nevű érthetetlen alkotmány tetejét. Egyre feljebb és feljebb küzdötte magát, a várható előléptetés mellett segítette a tudat is, hogy évek óta először jó lesz rá a nagyapjától rámaradt potroh melegítő is.
Amint felért a csúcsra körülbelül úgy érezte magát mint a hangyahere a királynővel folytatott szexuális aktus után. A vele szemben a földön zsírosan csillogó húsdarab (Óh anyááááám!!! Hiszen ez mocsári dabaqu hátszín!!!!) láttán tudta, ez élete legboldogabb pillanata...
...meg az utolsó is...
...de erről nem igazán volt tudomása. A sötétség és a nyomás egyetlen pillanat alatt küldte el az örök hangyabolyba, hogy megbeszélje a nagyvaterral ezt az elszabott potroh melegítő dolgot.
- Jaj de jóóóóóó!!! - kiabálta Chera, felrohanva a lépcsőkön. - Mi eeeeeeeeez???
- Kilátó... - válaszolta rezignáltan a helytartó, aki odafent támaszkodott.
- És mit látunk?
- A környéket. Erre való.
- Na jó, de minek?
- A legtöbb szövetség arra használja az ilyesmit, hogy innen messziről is észrevegye a nagyobb állatokat. Épp ezért fellengzősen A Hatalom Tornyának nevezik...
- Juuuuuuuuj!!! Baróóóóóóóóó!!!!
- Anyukám - sóhajtott fel mögöttük Karom, egy tekintélyesebb szelet dabaqu sültet lakmározva. - Mint minden reggel, ma is Chera óbégatásától visszhangzik az egész környék... Na de adjunk a melónak. Had lássam, van-e valami kedvemre való a környéken...
- Hát neked valót nem láttam - csóválta rút fejét a helytartó, majd megigazgatta a püspöki palásttá kinevezett rongyait. (Most miért? Ha mások egy 2 emeletes fabodegát hívhatnak Hatalom Toronynak...) - De van arra délre pár jól fejlett (meglepő módon) északi tigris...
- De jó! - kiabálta Chera, egy helyben ugrálva. - Innen mindig láthatunk nagy cicákat!!!
- Azért a kisebb állatokra is odafigyelhetnél - jegyezte meg Karom.
- He?
- Most tapostál rá valamire...
- Fúúúúúúúúúúj!!!! - nézegette a rókadémonka a talpára kenődött valamit, ami egykoron Dolgozó114 volt, a délceg hangya, a becsvágy 3 grammos megtestesülése...
...Pár emelettel feljebb, az istenek közös tanácstermében...
- Cefet unatkozom - jegyezte meg Sheran a körmeit reszelve. - Semmi jó nem jutott eszembe a hajfestékvirág megteremtése óta. Unatkozoooooom!!!
- Ne hisztizz - morogta Raia. - Mi is unatkozunk...
- Mióta? - nézett fel Sheran.
- Kb egy örökkévalóság óta - sóhajtotta a napisten. - Anno jó bulinak nézett ki ez az álláshirdetés. Örök élet, isteni hatalom, stb, stb. De elhiszed nekem sem nagy öröm már így pártízezer éve azt a nyomorult napot végigbűvölni az égen?
- Te voltál a hülye - vont vállat Elenios. - Ha anno nem égeted oda a reggeli palacsintát és nem lóbálod olyan veszettül az izzó palacsinta sütődet, te mafla, akkor a halandóknak sose hiányzott volna egy nagy fényes korong az égre...
- Miért a te munkád érdekesebb? - vágott vissza a morcos napisten.
- Ahogy vesszük... A szerelmes versek egyre elcsépeltebbek és több pozitúrát volt szerencsém látni, mint amennyit Kovi egész életében rendezni fog. És ha valamelyikőtök mégegy nemi oktatócsatornát mer beprogramozni nekem, azt békává változtatom! Dögunalom...
- Csak azt nem értem - mormogta Sheran, - a halál nem unalmas?
- Szerintem az lehet - reszelgette baltája élét Tharr. - Miért?
- MERT LEAH 3 HÓNAPJA FÜLTŐL FÜLIG VIGYOROGVA ÜCSÖRÖG AZ ÖSSZES TANÁCSÜLÉSEN!!!
- Na de szivi, hát ha egyszer koponya feje van...
- De röhög is! Folyamatosan!!!
- Te! Leah! Hahó...
- Mi? - kapta fel a fejét a nevezett. - Végeztünk?
- Te mit vigyorogsz?! - támadt neki Fairlight.
- Háááát - pirult a halálisten (ami egy csontváztól azért nem lebecsülendő teljesítmény!) - új műsor megy a tv-ben. Azt várom...
- RTL? PRO7? BBC?
- Ghalla News...
- Mit találtál, te csontgyagya?
- Hát, megmutathatom... De ahhoz kéne valami ami felrázza kedélyes híveimet...
- Oké - bólintotta Fairlight. - Hozd a paklidat. Én is hozom a Sheran hangyás deckemet. HKK mint régen?
- Jaja! Játék a halandókkal - vigyorgott Leah.
Miközben a két örökkévaló keverni kezdett, a többi a tükörben előtűnő képre figyelt. Talán valami végre elűzi az unalmat? Talán valami újat látnak? Talán valami vicceset?
- Talán bele fogsz szeretni egy törpe mammutba, ha nem viszed a sisakos fejedet az útból aranyom - sziszegte Elenios Tharrnak...
Fairlight jól tudta milyen erős is a hangyapaklija... Most végre bemutatja erejét újra...
- U-ram! - kiáltotta a hangyafelderítők pödrött csápú parancsnoka. - Dolgozó114 által hagyott jelzések alapján jelentős élelmiszer készletekre bukkantunk.
- A hangya? - kérdezte a hadparancsnok.
- Feltehetően az egyik kaja megölte... Nem tért vissza...
- Nos... Készletekre szükségünk van... És a családtagunk meggyilkolása mindenképpen agresszív lépés... Mit tudtak meg a felderítőid még?
- Uram... Van egy Hatalom Tornyuk... Nagyobb mint bármi, amit eddig láttam...
- Micsoda??? Mégis mekkora????
- Nos... Több mint 600.000 hangya magas, uram...
- Azonnal intézkedünk! Hozzátok Kistothot!
- De uram! Ki... ki... kistothot? Uram... őőőő...
- Sajnálom. Ez totális háború. Legiszonyatosabb fegyvereinkhez kell nyúlnunk. Hozzátok ki a zárt bolyból, vágjátok le a kényszerzubbonyát és egy bátor önkéntes vegye ki a szájából a pecket... mikor már jó messze van a bolytól... jó messze...
Fairlight vigyorogva játszotta ki kezéből a Hadüzenetet és a Zavaros törvénykezést... Két erős nyitó kártya...
- JAAAJ!!!! Fúúúúúúúúúúj!!!! - kiabálta a kapunál strázsáló Lady Nienna.
- Mi történt?! - rohant ki talpig törölközőben a frissen ébredt Vampa a koporsójából.
- Mi az a... Fúúúúúúj!!!! - mutatott kifelé undorodva az angyalka.
A vámpírlady kifelé pillantott. A látvány... meglehetősen érdekes volt. Egy hatalmas hangya iparkodott a kapu felé, óriási csáprágóját széttárva. Ahogy a kapuhoz ért elkezdett felfelé ciripelni:
- Kistoth vagyok, a boly küldötte. Néha majd csak a magam nevében beszélek, meg néha a bolyéban. Beszélnem kell veletek. Mert megszegtétek a bolytörvényeket és ezt nem tehetik meg a nagyok sem. Az ostobaság nem ment fel a törvények alól. Veled beszéljek? - nézett osztott szemeivel Lady Niennára.
- Na velem aztán nem! Mindjárt lehánylak! - válaszolta udvariasan az angyalka.
- Akkor veled? - fordult Vampa felé.
- Na nem. Chera szórakozott eddig is a bogarakkal. Most is ő fog... Maximum erre is rálép... Gyere velem. De csak messziről ha kérhetem...
- Szégyellős vagy?
- Nem igazán... Te vagy rohadt randa - válaszolta diplomatikusan a vámpírnő.
Hamarosan a kastély fogadószobájában álltak. Kistoth középen, Chera meg az asztalon, felhúzott szoknyával a kezében, baljával egy hosszabb bottal hadonászva:
- Csúúúúúúúúúúúnyaaaaaa!!!
- Nekem se tetszel baby, de nem randizni akarok - köszörülte meg a torkát a hangyakövet, majd belekezdett: - A Hatalom Tornyának 600.000 hangyaméret fölé emelésével megszegtétek a királynő által is szentesített HBTK-SZP (Hangya Büntető Törvénykönyv, szívélyes paktumok kiegészítés) 12473/374-b/26 és 27 paragrafusokat, mint az gondolom nyilvánvaló... Mit tudsz felhozni a mentségedre?
- Mi van? - pislogott Chera.
- Mi a mentséged a törvény megszegésére, mondom.
- Milyen törvény????
- Mondom a HBTK...
- ÁÁÁÁ!!! Mond már érthetően te rusnya, hülye dög! Csúnya vagy! És buta is! És megmondalak Zhelnek... - szipogta Chera.
- Attól tartok az oxigén hiányban élők agya annyira csökevényes, hogy nem lehet velük tárgyalni - morogta reményvesztetten Kistoth. - Figyelj ide, te nagy, otromba tulok! Tudod mi az a hadüzenet?
- Amit te üzentél a szépségnek? - kérdezte Chera. - Tudom....
- Akkor mostantól tudod, hogy az van köztünk. Több millió fajtársam fogja erődítményed lerohaniiiiiii... hmpfrgh....
A diplomata utolsó szavait mintha hirtelen elvágták volna... Vagy inkább elzúzták?
- Chera! - morogta az érkező Kerheina. - Már megint miért kiabálsz?! Hajnali délelőtt 11 van!
- Egy diplomatával beszéltem... - mentegetőzött a lányka.
- Hol van itt diplomata? - nézett körbe bután a gargoyle.
- A talpad alatt - lélegzett fel Chera.
Leah széles vigyorral játszotta ki első kártyáját:
- Kiképzés! Egy lényem, mégpedig Zhelitas elforgatásával az képzést nyújt egy másiknak. A helytartó kap tőle +1/+1-et.
- Na akkor hölgyeim és uraim - dörmögte a fején lévő pléhköcsög mögül a fantom. - Lábizomra fogunk gyúrni, ehhez a háborúhoz kelleni fog...
- Nekem ugyan nem - jegyezte meg Kerheina. - Azt az egyet is fél napba telt lesikálni a talpamról... Elreppenek addig a Hajnalpajzs erkélyére.
- Na jó - recsegte Zhel. - Mindenki más: lábemeléses futás: 10 kör!
...
- Arany ghoulom szedd már azokat rothadt, pipaszár csülkeidet!
...
- Püspök atya! Ez még nem az ebédidő! Vagy kössek az orrod elé egy darabot Lamechből???
...
- Húúú! De szép volt! - kiáltotta Chera, mikor a fantom mérgében barátilag meglegyintette a püspök tarkóját. -Adjuk el a cirkusznaaaaaak!!! Helyből előre triplaszaltót vajon hány ghoul tud???
- Egyedül ez sem - intette le a kislányt Shaidar.
Innentől egyszerűsödött a meccs, a két istenség folyamatosan tolta előre csatázni a lényeket. Csak néha sült ki egy-két érdektelenség varázs...
A hangyák támadása nem lepte meg a strázsákat, de relatíve nehéz volt harcolni egy olyan ellenféllel, aminek pármillió tag elvesztése még nem volt számottevő. Márpedig mindenhol ezek nyüzsögtek...
Mondjuk ez Lamechet nem zavarta, kicsónakázott a környékbeli kis tó közepére szunyizni....
Lady Nienna és Zangetsu is remekül megvitatták a levegőben repülve a mennyei és a démoni politika közti különbségeket, s csak néha vetettek egy undorodó pillantást az alant nyüzsgő kis izékre...
Ezüst Agyar sem zavartatta magát. Bolhákon, tetveken s atkákon edződött bőre fel sem vette a hangyacsípéseket, nyugodtan aludt...
Ellenben Karom az őrület határán táncolt. Ennek határozottan kevéssé örült, hiszen a tébolyodott vérmágus nem kívánt meggyógyulni... Azóta volt ilyen, mióta egy reggel magáról megfeledkezve mezítláb rontott ki a hangyák közé. Noha vagy 100.000 biztos be is végezte rövid ghallai pályafutását, de ez vagy 120.000 csípést jelentett. El lehet képzelni ezt a gyötrelmet... Hát hogy vakarja meg a talpát, aki csiklandós????
Chera viszont minden alkalommal széles mosollyal és hatalmas élvezettel hallgatta a ropogó kitinpáncélokat. Egyszer (másfélórás nyüsszögő tutulás hatásaként), még Zhelt is rávette, hogy kísérje el a hangyabolyhoz. Páros teli talppal, nagy élvezettel ugrált a hangyaházakon (járulékos veszteség: kb félmillió hangya), míg az egész nyomorult alkotmány be nem szakadt...
Zhelnek kellett utánamászni az aljára (járulékos veszteség: néhány millió hangya).
De annyi előny lett, hogy megtalálták odalent az álmában elhurcolt és már félig befalazott Sir Kihevert. (Járulékos veszteség: kb 8 millió hangya és 2 hét fülcsengés, lévén Zhel nevelő célzatú, 2 db pofonja után Chera hangja magában vagy egy fél erdőt az őrületbe kergetett).
Shaidar Haran fehér botja nem éppen a leghasznosabb eszköznek bizonyult, kis felülete egyszerre viszonylag kevés hangyát tudott ártalmatlanítani. De a hangya katonák "Hogy a halálmadár vájja ki a szemedet!" szitkai legalább emelték a hangulatát.
A helytartóról kiderült, hogy rovarfóbiás. Legalábbis a háború kezdete óta a templomi csilláron lógott és nem lehetett onnan leimádkozni...
Demonis taktikája egyszerű volt és zseniális. Annyi hangyát szedett magára amennyit csak bírt, aztán az ajtó elé feküdt...
A strázsáknak kezdett határozottan elegük lenni a kis dögökből. Végül közös imára gyűltek össze a templomba (eme különös alkalomra még a püspök is csatlakozott, megérezve a híveket átjáró pátoszt és meglátva Lady Nienna kezében a kést a csillárkötél mellett).
- Óh nagy urunk Leah, hallgasd meg átkozó szavaink! Rútul híveidre támadtak ma. Sújtsa haragod őket! Most elsoroljuk indokainkat. Azért, mert reánk támadtak, igaz híveidre!
- Azért mert bemocskolják a te templomod küszöbét - lépett előre Zhelitas.
- Azért mert nem tisztelték a te szent törvényeid - mormogta Vampa.
- Azért mert megkérdőjelezik a te hatalmadat - csatlakozott Zangetsu.
- Azért mert RANDÁK MINT AZ ISTENNYILA! - kiabálta Chera.
S az átok megfogant....
- A viszketésnél valami komolyabbra gondoltunk óh Urunk...
S az átok megfogant...
- A gyermekhalál erős ragály, de valami közvetlenebb megoldás kéne...
S az átok megfogant....
- Két hangyász vorthag még kissé kevés a problémánk megoldására...
S az átok megfogant...
- A halálmadárraj sem okoz igazi veszteségeket...
- A válogatós mindeneteket! - dörögte egy hang az égből.
S az átok megfogant...
- Köszönjük Urunk, hogy meghallgattad imánkat! A vortex ami a hangyaboly közepén tombol valóban jó megoldás...
Az egy másik kérdés, hogy ekkor még nem tudhatták, több szövetségnek is szent állatai ezek... De a következő esték gyönyörű színek forgatagában teltek... Bár örömre adott okot a Leah cserepaklijából idevarázsolt Szeptimusz.
Fairlight mosolyogva vette elő újabb varázslatát, az újjáélesztést...
- Hé ti ott fenn! - kiabálta a strázsák lábánál egy jól ismert és kellően idegesítő hang. - Tudjátok hány törvényt szegtek meg? A HBTK 117/93-PF/9-et ami tiltja az istenek bevonását a háborúkba! A HBTK 183/69-GB/21-22-t ami tiltja a bábok elpusztítását! Ezek után mis sem fogjuk magunkra nézvést mindezeket kötelezőnek tekinteni ti nyomi kis...
Shaidar és Karom összenéztek, majd le a lábuknál őrjöngő Kistothra.
- Ez már megint itt van? - döbbent meg Shaidar.
- Lehet ez másik. Tök egyformák...
- Csak nincs két ennyire hülye...
A két strázsa egymás felé emelte a kezét, Shaidar két ujját, Karom az öklét mutatta. A szemtelen sóhajtva vont vállat:
- Na jó... A tiéd...
Karom lába lecsapott...
- Nem bírom te vadbarom - röhögött Fairlight. - Egyezzünk ki döntetlenben...
A két halhatatlan kezet rázott...
- Végre eltűntek ezek az undorító, mocskos kis dögök - sóhajtotta megkönnyebbülten Zang.
- Mit vittek el? - huhogta Demonis.
- Kb fél kiló romlott húst... - vont vállat Zhel. - Meg egy fél csupor cukrot.
- Kiraboltak - siránkozott A helytartó. - Az uzsonnám!!!!
- Te... Chera... - kezdte az éppen érkező Shaidar. - Valaki bebocsájtásért folyamodik... azt hiszem...
- Mit mondott magáról?
- Szó szerint? Titititi tátá, titititi tátá, titititi tátá, tátá titi...
Chera leintette a ritmusos KO-Sack táncot járó Zhelt (igen, ez az az akrobatikus táncfajta, amit a híres boxbajnok, Sack járt minden kiütése után) és a kapu felé indult...
Hozzászólások - Byzon
Dátum: 2009.10.28. 20:37:30
Dátum: 2009.10.27. 17:25:24
Mint magánember közölted lényegében, hogy azért indítottatok háborút ellenünk, mert megszegtük azt az egyezményt amit ti a hatalom torony szintjeire kötöttetek más szövikkel. Vagyis egy olyan egyezményt, amiről mi nem is tudtunk (na nem mintha érdekelt volna 
).
Mint magánember közölted, hogy mindenki tetű, aki kifejleszt egy olyan szakértelmet, ami a szövetségének a segítségére van egy háborúban (másodlagos támadás és varázslat) és ami ellen mellesleg van benn ezer védekezési mód (vastag bőr, sebgyógyítás, bűvös kunyhó, stb).
Mint magánember őrjöngsz, mert használunk egy olyan épületet, aminek használatára figyelmeztetünk a szövetségi adatlapon is, hogy ez a következménye az ellenünk indított háborúknak.
Mindeközben te a szövetséged diplomatája is vagy. Képzeld én is diplomata vagyok v1-en. Minimumnak tekintem, hogy mint a klánom képviselőjét a szavaimmal és a tetteimmel nem adhatok negatív alapot a szövetségem leminősítésének.
Ha a szövetségitől eltérő álláspontot szeretnék valaki tudtára adni, akkor külön levelet írok.
De jó, vegyük úgy, hogy a Hangyák szövetsége egyáltalán nem vette fel velünk a kapcsolatot. Lévén nem elkülöníthető leveleidben, hogy meddig tart a szövetségi és meddig a saját vélemény.
Így nekem, mint magánembernek az a személyes véleményem:
1. A Hatalom Tornyáról szóló egyezményetek rajtatok kívül a világon senkit nem érdekel. Figyelembe venni senkisem fogja. Titeket kötelez, másnak maximum megmosolyogtató. Ez a HATALOM tornya barátom. Ha van hatalmad, viszed. Ha nem, senkit sem érdekel a sírásod.
2. Tetűnek nevezni más játékost igen magas kulturális színvonalra utal. De sajnos ez nem segít azon, hogy lusta vagy a megfelelő szakik kifejlesztésére és épületek megépítésére. Elájult az állatod? Nos... Ennek egyedüli oka te vagy. Ha sírsz miatta? Erősödik a tüdőd legalább.
3. Nem tetszik a PC? Nekem sem a pincében kuksolás. Mégsem jövök a nagy fórumra kiröhögtetni magam ezzel. Legközelebb hadüzenet előtt olvass! (Vagy kérj meg valakit aki tud).
Köszönöm a figyelmet.
A helytartó
ui. Pontozzátok le nyugodtan, magam is tudom, hogy elég éles a hangvétele, de nézzétek el nekem kérlek kedves játékosok, ez már erősen kikívánkozott. Bocsánat.
).Mint magánember közölted, hogy mindenki tetű, aki kifejleszt egy olyan szakértelmet, ami a szövetségének a segítségére van egy háborúban (másodlagos támadás és varázslat) és ami ellen mellesleg van benn ezer védekezési mód (vastag bőr, sebgyógyítás, bűvös kunyhó, stb).
Mint magánember őrjöngsz, mert használunk egy olyan épületet, aminek használatára figyelmeztetünk a szövetségi adatlapon is, hogy ez a következménye az ellenünk indított háborúknak.
Mindeközben te a szövetséged diplomatája is vagy. Képzeld én is diplomata vagyok v1-en. Minimumnak tekintem, hogy mint a klánom képviselőjét a szavaimmal és a tetteimmel nem adhatok negatív alapot a szövetségem leminősítésének.
Ha a szövetségitől eltérő álláspontot szeretnék valaki tudtára adni, akkor külön levelet írok.
De jó, vegyük úgy, hogy a Hangyák szövetsége egyáltalán nem vette fel velünk a kapcsolatot. Lévén nem elkülöníthető leveleidben, hogy meddig tart a szövetségi és meddig a saját vélemény.
Így nekem, mint magánembernek az a személyes véleményem:
1. A Hatalom Tornyáról szóló egyezményetek rajtatok kívül a világon senkit nem érdekel. Figyelembe venni senkisem fogja. Titeket kötelez, másnak maximum megmosolyogtató. Ez a HATALOM tornya barátom. Ha van hatalmad, viszed. Ha nem, senkit sem érdekel a sírásod.
2. Tetűnek nevezni más játékost igen magas kulturális színvonalra utal. De sajnos ez nem segít azon, hogy lusta vagy a megfelelő szakik kifejlesztésére és épületek megépítésére. Elájult az állatod? Nos... Ennek egyedüli oka te vagy. Ha sírsz miatta? Erősödik a tüdőd legalább.
3. Nem tetszik a PC? Nekem sem a pincében kuksolás. Mégsem jövök a nagy fórumra kiröhögtetni magam ezzel. Legközelebb hadüzenet előtt olvass! (Vagy kérj meg valakit aki tud).
Köszönöm a figyelmet.
A helytartó
ui. Pontozzátok le nyugodtan, magam is tudom, hogy elég éles a hangvétele, de nézzétek el nekem kérlek kedves játékosok, ez már erősen kikívánkozott. Bocsánat.
Dátum: 2009.10.25. 16:11:04
A saját hordád tagjaira is rátámadhatsz (kivéve a klántársaid) és valamivel nő az elhozható zsákmányod.
Dátum: 2009.10.24. 21:32:23
- Endoria és Nabilius. Feladatom van a számotokra. Szárnyaljatok amilyen gyorsan csak tudtok. Senki meg ne állhasson előttetek. Lélek és vér. Erre van szükségünk. Minél többre.
- Egy verseny? – mosolyodott el a fiatal nő. – Alig várom a diadalomat. Nincs esélyed öreg barátom – tette a fémpáncélos alak karjára keskeny kezét. – Megérzem a gondolatokat. Nincs aki elbújjon előlem.
Ezen szavak után egyszerűen elteleportált. A fémpáncélos alak felmordult:
- Verseny? Ám legyen… De minek rohanni, ha… csalni is lehet?
Karjait szerte tárva felüvöltött. Kékesfekete vértjéből furcsa, áttetsző alakok lebegtek elő. Köpenyt viselő, áttetsző humanoidok… Szellemek? Kimeredt szemekkel meredtem Nabiliusra, aki megvonta páncélos vállát:
- Ezek a lelkek az enyémek. Magamba zárom és ha kell előhívom őket. Harcosok, akik elbuktak velem szemben. És lehet Endoria bármekkora mestere a mentálmágiának, sok szemem van ezáltal…
A fémlovag fémes nyikorogva távozott a körülötte lebegő ragályt terjesztő pestisszellemekkel.
Magam is fejet hajtottam hát, s indultam volna, hogy összekészülődjek s felkeressem a Tyrant hírhedett erődjét, mikor a fekete csuha egyszerűen a földre hullt, s a szövétnek alól egy barnás szőrű gyilkos mókus futott ki. Meglepetten bámultam. Az aprócska ragadozó felém fordult, fekete szemeiben mély intelligencia csillant, a jól ismert jeges hang a fejemben szólalt meg:
- Próféta után még érhet meglepetés? Szokj hozzá! Az alakváltás hasznos trükk, ha ellenfeleid éberségét akarod kijátszani. Egyszer talán majd megtanítalak rá…”
- Egy verseny? – mosolyodott el a fiatal nő. – Alig várom a diadalomat. Nincs esélyed öreg barátom – tette a fémpáncélos alak karjára keskeny kezét. – Megérzem a gondolatokat. Nincs aki elbújjon előlem.
Ezen szavak után egyszerűen elteleportált. A fémpáncélos alak felmordult:
- Verseny? Ám legyen… De minek rohanni, ha… csalni is lehet?
Karjait szerte tárva felüvöltött. Kékesfekete vértjéből furcsa, áttetsző alakok lebegtek elő. Köpenyt viselő, áttetsző humanoidok… Szellemek? Kimeredt szemekkel meredtem Nabiliusra, aki megvonta páncélos vállát:
- Ezek a lelkek az enyémek. Magamba zárom és ha kell előhívom őket. Harcosok, akik elbuktak velem szemben. És lehet Endoria bármekkora mestere a mentálmágiának, sok szemem van ezáltal…
A fémlovag fémes nyikorogva távozott a körülötte lebegő ragályt terjesztő pestisszellemekkel.
Magam is fejet hajtottam hát, s indultam volna, hogy összekészülődjek s felkeressem a Tyrant hírhedett erődjét, mikor a fekete csuha egyszerűen a földre hullt, s a szövétnek alól egy barnás szőrű gyilkos mókus futott ki. Meglepetten bámultam. Az aprócska ragadozó felém fordult, fekete szemeiben mély intelligencia csillant, a jól ismert jeges hang a fejemben szólalt meg:
- Próféta után még érhet meglepetés? Szokj hozzá! Az alakváltás hasznos trükk, ha ellenfeleid éberségét akarod kijátszani. Egyszer talán majd megtanítalak rá…”
Dátum: 2009.10.24. 21:30:56
Biccentettem, s elkezdtem körbe járni az egykori sírhalmok helyeit, hogy megtaláljam a nekem kellő sarjakat. Valóban nem igazán volt zavaró mögöttem Lord Johnathan csendes, monoton kántálása. Egy idő után szinte meg is feledkeztem a vámpír jelenlétéről. A növényekkel foglalkoztam. Mígnem…
Míg meg nem hallottam a reccsenéseket. A föld repedezni kezdett, és csontkarok, oszló végtagok, tán ezredévek óta üres szemgödrökkel bámuló, félig elporladt koponyák törtek utat a felszín felé. Imbolygó mozgású alakok másztak ki ősi sírjaikból. Talán egykor harcosok voltak, kik egymás vérére szomjazva csatáztak itt? Vagy talán csak egyszerű parasztok élték itt nyomorúságos életüket, s kerültek a földbe? Mára lényegtelen. Csak a nekromanta rabszolgái.
Láttam már halottidézést, mikor mágusok zombikat s csontváz harcosokat hívtak a világra. De nem ilyen mértékben! Több száz rég halott alak vonszolta előre oszló testét az éj sötétjében… Kiszáradt a szám, ahogy Johnathan felé fordultam:
- Na de… Ez…
- Áthat a negatív energia. Nagyon közel áll hozzám a halál… Megyek, szerzek fegyvereket ennek a csőcseléknek. Örülök, hogy találkoztunk. Óh még valami. Hagytam a pentagramma közepén egy csontamulettet. Apróság csak… De üdvözöllek a máguskörben barátom!
Láttam a zombi hadserege élén távozó nemest. És lassan léptem a már megszakított vonalú, erejét vesztett pentagrammához, és vettem kézbe az ajándékot. Ismeretlen rúnák borították a csontból készült apró kis ékszert. Mindenesetre a nyakamba akasztottam…
Glezmen ujjai lassan felemelkednek. Ahogy a fekete kesztyűs kéz megérint homlokomat, többé már nem csaponganak a gondolataim. Nyíl egyenesen vezet vissza az emlékek ösvényein, hogy lássa a megszakított emlékfonalak végét is. És mindazt a tudást, amit megszereztem a kör mágusaitól. Újabb emlékfoszlány úszik elő elmém mélyéről, de ennek útját már ő koordinálja…
…KegyetLenke és Black Incredible Lara…
Lassan haladtam Hókály nyomában. Eddig sohasem léptem be az alsó tárnákba. Nem volt hozzá merszem. Néha… Határozottan furcsa hangokat hallottam onnan. Nem volt pecsét az ajtón. És nem volt tiltás sem. Egyszerűen csak éreztem, hogy nem kívánatos személy lennék. Akihez tartottunk egyike volt a kör legtitokzatosabb alakjainak. Csak ritkán láttam őt elsuhanni a közös használatú szobákban. Ő idelent élt. Annyit tudtam elsuttogott szavakból, hogy fontos munkát végez odalent, melyből részben táplálkozik a klán. De pontosabbat nem tudtam…
Az ajtónál a jégmágus megállt, s rám pillantott:
- Te mész be.
- Őőő… - morogtam bizonytalanul. – Szabad?
- Elvileg igen – vont vállat Hókály. – De én nem szívesen megyek oda le…
Bólintottam, s kinyitottam az ajtót. Ódon lépcsősor bámult reám, vízköpők fejét formázó fáklyatartók ásítottak reám. Intésemre lángnyelvek futottak végig a fáklyákon, s kísérteties derengésbe vonták a lépcsősort. Óvatos lépteim kevéske port kavartak fel. A lent munkálkodók könnyű léptei nem voltak elegek megtisztításukhoz.
Ahogy magam mögött hagytam a lépcsősort, meglehetősen kolosszális méretű terem elejében találtam magam. A terem közepét egy hatalmas medence uralta, amelyben… Gyomrom meglódult a torkom felé. Katonaként sok iszonyatot láttam, de erre nem voltam felkészülve. Szervek úsztak ott tengernyi vérben. Karok, lábak, szemek, belső szervek, ki tudja miféle lényről lemetszve… A vér nem látszott alvadni, melyben mint az elmúlás szigetei lebegtek a testrészek… A medence körül mindenfelé galetkik voltak… De valahogy… Teremtő Ősök! Mi a fenék ezek?!?!
Az arcukon torz, ostoba vigyor, a fejükön vastag hegek, karjuk és lábuk a testükhöz forrt, és a bőrükből formált tapadócsápok rögzítették őket a talajhoz. Mint aféle szentségtelen köldökzsinórok, lilás bőrtömlők nyúltak ki gerincükből, másik végük a medencébe veszett…
Oldalt ajtót pillantottam meg. Gyors lépetekkel indultam arra. Bármi jobb lesz, mint ez a förtelem…
Lendületesen löktem be az ajtót. Odabent bútorozatlan kicsiny szoba volt. A falakon csak a meztelen, vakolatlan köveket láttam. A terem tetején széles, kerék alakú gyertyatartó biztosított valami kis félhomályos fényt.
Ezen kívül egy egyszerű, hirtelen ácsolt faasztal terpeszkedett az egyik sarokban. Rajta szerszámok. Húskampók, fűrészek, tűk…
Két, az Ösvény fekete csuklyájába burkolózó vékony alak szorgoskodott odabent. Két nő. Egyikük csuklyája mögül szénfekete haj villant elő és tengerzöld szemek. Kezében csontfűrész villant, ajkain gúnymosoly tükröződött. Előtte egy férfi hevert. Arcán ugyanaz a retardált vigyor. Teste vérben úszik. Egyik karja már a testéhez varrva, mellette a frissen kimetélt csontok.
A másikuk feltűnően magas nő volt. Vékony, de arányos testalkatú, hullámos szőkésbarna haj bújt meg a csuklya árnyékában. Az arca… Nagyon furcsa… Amíg nem tükröződtek rajta érzelmek, szinte tökéletes szépség… De az érzelmek hatására szétesik a harmónia. Lehengerlő szépsége nem változik, de mégis… Valahogy riasztó... Ő előtte is térdel egy férfi. Arca ráng, miközben a nő csendes szavakat súg a fülébe…
Tisztelettel meghajoltam az elöljáró mágusnők előtt:
- Magisztresszák…
- Üdvözöllek a Mélycsarnokban tanítvány – biccentett a fekete hajú nő. – Szólíts Larának. A klán húsmestere vagyok. Ő itt KegyetLenke tisztelendő mágusnő. Az érzelmek úrnője.
- Incubus vagyok, a klán méregmívese – hajoltam meg. – Egy… Nos egy problémám megoldásában szeretnék segítséget kérni KegyetLenke tisztelendő mágusnőtől.
- A klán tagjai számára elég a Lenke is – suttogta bájosan a nevezett. – Akik nem a tagjaink… Azoknak mindegy… Vagy halottak lesznek, vagy a rabszolgáim. Bár ez előbb-utóbb ugyanaz… Miben segíthetek kismester?
- Amennyiben nem tartalak fel… Nos alkottam néhány mágikus kreatúrát… Ezeket fatty harcosoknak nevezik. Sajnos képtelen vagyok az irányításukra… Ha esetleg a későbbiekben ráérne…
- Azonnal megyek – mosolyodott el, miközben kecses kezével a lábainál reszkető alak felé intett: – A kút várhat…
Miközben kifelé tartottunk a gyakorlótéren felejtett, jégszoborrá dermedt fattyak felé, nem mertem még csak rá pillantani sem a nagyhatalmú mágusnőre. Ő maga kezdeményezett beszélgetést:
- Ne tartsd magadban kételyeid és kérdéseidet ifjú. A néma lassan tanul. Az ostoba sehogy. Kérdezz, ha valami nyomja a szívedet…
- Azok a galetkik odalent… A furcsa vigyorral az arcukon és a testük… Az…
- Azok kutak – válaszolta Lenke.
- Kutak?
- Igen. Olyan fajtársaink, akik szembe szálltak az Ösvénnyel, vagy egyszerűen csak rosszkor voltak rossz helyen. Ami közös bennük, hogy míg aktívak voltak jelentős energiát fordítottak a mágikus képességeikre. Lara húsmágiája és anatómiai tudása segítségével ilyen torz testbe zárja őket, az alapvető táplálásról és keringésről azok a bőrtömlők gondoskodnak amiket a Vérmedencében láttál. Emellett részlegesen tönkreteszi az elméjüket is. A folyamat visszafordíthatatlan. Magatehetetlen, nyáladzó idiótákká válnak, az elméjük már csak a mana befogadására szolgál, de abból töménytelen mértékben. Én magam megölöm a lelküket. Pontosabban egyszerűsítem. Üszkös csonk marad belőlük csupán. Határtalan imádatot éreznek csak felénk, semmi mást. Egyúttal ráhangolom őket a falakban rejtező manafonalakra. Így az elméjükben folyamatosan gyűlő manát kisugározzák, és ezzel táplálják a forrásokat, amiket használhatunk varázslataink megidézéséhez.
A hallottakat emésztettem, miközben megérkeztünk a gyakorló térhez. Lenke undorodva szemlélte meg a dermedt alakokat.
- Hát rusnyábbakat nem tudtál volna alkotni? Mindegy. Azt akarod hát, hogy törjem be őket? Egy perc csupán…
- Úrnőm… – hajoltam meg.
- Már mondtam – vágott közbe. – A kör tagjainak, nem kell a talpamat nyalnia. Nektek csak Lenke vagyok.
- Igen. Lenke. Megkérdezhetem, egész pontosan, hogy fogod betörni őket?
- Az én specialitásom az asztrálmágia. Az érzelmek irányítása. Ezek a lények puszta gyűlöletből faragott lélekkel rendelkeznek. Kijavítom csupán a teremtésük során elkövetett hibádat. Felruházom őket egy új érzelemmel. A félelemmel. És arra hatok majd… Amúgy… Egy kezdőtől szép teljesítmény volt a megalkotásuk. És hidd el, ha tanulsz a hibáidból, akkor mire megtanulod hogy építsd erősebbre őket, nem lesz probléma a lélek összefércelésével sem. Ha mégis… Tudod hol találsz…
Még akkor is mosolygott, mikor közel lépett a legközelebbi torz lényhez. Csendesen suttogni kezdett, s valami újat láttam felvillanni a lény fekete gombszemében. Félelem szűkölt ott… Tudtam, hogy sikerrel jár…
Glezmen szinte az arcomig hajolt, de még mindig nem láttam csuklyája alá. Csak éreztem az enyémbe lándzsaként döfő tekintetet. Azt is csupán éreztem, hogy az emlékeim meglódulnak a Mérgek Kertje felé…
…Amália…
Nyöszörögve, kínlódva vonszoltam testemet a földön, a mérgező növények között. Testem megpróbált dacolni az elmebetegnek tűnő pap kreatúrájának mérgével, de azt hiszem elbuktam volna, ha a nyakamban nem világít fel és lép működésbe azt hiszem a különös csontamulett. Lord Johnathan ajándéka. Vésetei vérszínben izzottak fel, éreztem hogy a benne tárolt életerő tagjaimba áramlik. Időt adott nekem, de nem igazán tudtam mit csináljak. Nem tudtam miféle méreg tombol a szervezetemben, anélkül pedig esélyem sem volt, hogy időben a megfelelő varázsigéket citáljam elő…
- Gondolkozz ifjú – éreztem meg egy hűs, keskeny kezet homlokomon. – A Próféta nem véletlen állít próbatétel elé. Győzhetsz. Csak használd az eszedet…
Homályos tekintetem előtt egy vöröses hajzuhatag látszott. Piciklon? Nem… Ez nem mentorom hangja volt… De ismerős… Nincs erre most időm…
Idő…
A bensőmbe zárt lényre gondoltam. Hankh-Hatan-Doworon… Az idő démona. A méreg pedig idővel emészti fel testemet. Koncentrálni próbáltam, belekapaszkodtam a nő suttogásába, kinek keze az izzadtságot itatta fel homlokomról…
Megéreztem a démont. Ott volt. Ott tenyészett lelkem mélyén. A sötétben. S most hívásomra sötét fergetegként tört a felszínre. Lelassulni látszott az idő, s ajkaim csendes szavakat suttogtak. Volt immár lehetőségem elmormolni az igéket, melyek semlegesítik a mérgeket… S a varázsszavak után megéreztem ahogy elkezdem visszanyerni az irányítást saját testem felett. Lassan, kábán felkönyököltem.
Amália meseszép arca tekintett rám a magasból. Vagy nem is olyan magasból? Kóvályogtam. Lassan érzékeltem magam körül a környezetet. Amália mellettem guggolt. Halkan szólt hozzám:
- Nos túlélted. Igazán remek. És nem kellett a gyógyerőmet pazarolnom rád…
- Te… Segíthettél volna… - hörögtem.
- Azt tettem. Itt tartottalak.
- Úgy értem… Meggyógyíthattál volna… - ziháltam nehézkesen.
- Tudsz járni?
- Ne beszélj mellé… Te…
- Azt kérdeztem: Tudsz járni? – ismételte keményebben.
- Igen… Tudok… Azt hiszem…
- Akkor gyere velem.
Talpra kecmeregtem és a nő nyomába eredtem. Meglepetten láttam, hogy a karcsú bokák előtt félrehajlanak a növények… Lassan, imbolyogva értem mellé. Lágy hangja felbúgott:
- Valóban élhettem volna gyógyerővel tanítvány. De nem szívesen teszem ezt. A természet része kell, hogy maradjak. Pont egy sámánnak magyarázzam a természet alaptörvényét?
- Csak a legerősebb maradhat életben – suttogtam.
- Igen. Ennek ellenére meggyógyítottalak volna, ha azt látom, hogy elbuksz. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy az első tanács egyik tagjának pártfogásával léptél közénk… És most is bebizonyítottad van benned erő, fiatal barátom.
- Magisztresza… Az Ön ereje ugyebár a természetben rejlik… Eszerint… Ön is sámán?
- Ez egy nehéz kérdés. Nem vagyok sámán, de nem is járom Sheran útját. Nem vagyok druida. Az én erőm… nos… ősibb forrásból táplálkozik ezeknél. De ezt egyelőre nem kívánom veled megvitatni. Viszont ami az erőmet illeti… Úrnője vagyok állatoknak és növényeknek. Szolgálnak engem. És képes vagyok uralmam alá hajtani vagy éppen beszélni mindennel, ami a természet része. Nem csupán az élőlényekkel.
- És miért jöttél értem Úrnő?
- Dolgod van. Amíg köztünk vagy, jogod van ehhez is. Tarts most velem. A Tanácsba megyünk.
- És miről fog szólni ez a tanácsülés, ha meg szabad tudnom? – kérdeztem tisztelettel.
- Új tag kíván a kör részévé válni. Az emlékkristály szerint te ismered őt. Egyike a törpék ősi Kőszólítóinak, kiknek mágiáját népükkel együtt kiveszettnek hittük…
- Stubb – mondtam ki önkéntelen döbbenettel.
- Úgy van…
Glezmen elengedett végre, s én fáradtan zihálva görnyedtem az arctalan nagymester előtt. Még éreztem vizslató tekintetét, de azt is éreztem, hogy a döntése már megszületett. Végül csendes hangon szólított meg, de még így is úgy éreztem, jeges karmok karcolják a gerincemet:
- Van még valami… Valami amit nem mondtál el… Ami nem a kör része… De fontos lehet.
Tudtam, hogy igaza van. Csak azt nem tudtam, meg akarom-e osztani ezt a különös históriát is vele. Na nem mintha választásom lett volna…
…A titokzatos harcos…
Nyomon voltam. A sivatagi porban egy hosszú, szelvényezett csapás vezetett. Nem kellett túl tapasztalt vadásznak lenni, hogy tudjam, egy gigaszkritter vonszolta itt előre hatalmas testét. Alapvetően szerettem ezeket a lényeket. A hatalmas féregszerű test ugyan döbbenetes mértékű életerővel és harci jártassággal, no meg némi mágikus affinitással rendelkezett, de gyakorlatilag lehetetlenné tette a menekülést számára egy ilyen kemény talajon, ahol nem áshatta magát a földbe… Nyomon voltam. És ez egyrészt friss lelket, másrészt finom húst jelentett.
Talán túlzottan is a nyomokra koncentráltam, mikor elhaladtam a sziklapárkány alatt. Mindenesetre nem vettem észre a nőt. A különös nőt aki lélegzetelállító szaltóval ugrott elém. Sötét szemében érzelmek viharzottak, de nem tudtam megmondani mifélék. Az arca teljesen kifejezéstelen volt, a keze azonban pengét emelt felém. Fényesen csillogó kard volt. A fejvadászok tipikus fegyvere. Testhezálló fekete bőrruhája kiemelte kecses alakját, de momentán ezzel nem sok érkezésem volt foglalkozni… A füle elkeskenyedő, a szoborszerű szépség és a magas alak is elfre utalt, de a mellén a gyémánt horda jelvénye csillant. Nem gondoltam, hogy a galetkik bármikor hordajelvényt adnának egy alsóbbrendű lénynek. Kezem a pengém felé rebbent, de elég tapasztalt harcos voltam ahhoz, hogy tudjam, ellenfelem sokkal gyorsabban fog torkon szúrni, mint hogy ujjaim a markolatot érinthetnék. A nő kemény, hideg, mégis dallamos hangon szólított meg, miközben beszélt hullámzani látszottak a nyakában viselt bőrpántra hímzett rúnák:
- Furcsa vagy. Még sosem tévedt ilyen a vadászterületünkre.
- Mágus vagyok. A Smaragd Horda tagja… Ha harcolni kívánsz…
- Ugyanmár. Nem vagy ostoba. A kezemben vagy. Tudod jól.
- Igaz – bólintottam lassan.
- A területünkre jöttél. Miért?
- Egy nyomot követek. Nem tudtam, hogy más területén járok.
- Ez akár igaz is lehet – bólintott elgondolkodva. – De azt nem tudom, hogy veszélyes vagy-e… Vagy, hogy egyáltalán mi vagy te?
- Én egy mágus vagyok…
- Nem erről beszélek… Holt lélek élő testben. És még valami. Valami sötét. A test s a lélek… Nem egység. Nem alkot közösséget…
- Sokat látsz – rebegtem meglepetten. – Szinte senki nem látja ezt… Akár én is kérdezhetném: Mi vagy te?
- Szavaid jogosak – ismerte el a nő csendes félmosollyal, miközben a meztelen penge hidegét megéreztem a torkomon. – Csakhogy… Jelenleg az én kezemben van a fegyver…
- Mit akarsz tudni? – sóhajtottam.
- Okos fiú – mormolta gúnyosan. – Ami lényeges. Érzek benned valamit. Egy mintát. Egy hold képe világít a lelkeden. Félhold, mely lefelé fordul. Mit jelent ez?
- Amiről beszélsz az a káosz szimbóluma. Chara-diné. Az ősi káoszistené. Ellene harcolok.
- Jó. Egyelőre elengedlek. Majd később határozom meg, hogy erős szövetséges, hűséges szolga vagy eltiprandó ellenség vagy. Most menj.
A penge egy villanással eltűnt torkom elől. Alig tizedmásodperccel később a nő gyönyörű ívű ugrással tűnt el előlem. Nem sokan csinálták volna utána. A sziklapárkány minimum 10 méter magasban volt, s ő helyből ugrott fel rá… Egyedül maradtam a gondolataimmal…
Glezmen hangja rekedten szólalt meg a szövétnek mögül:
- Rájöttél már ki volt az a gyémánt hordás asszony?
- Nem nagymester. Többé nem találkoztam vele.
- Én azt hiszem meg tudom határozni… Valamelyest… Ő egy pecsét. Ahogy te magad is az vagy… Sorsotok összefonódik. De igaza van. Nem tudom még, hogy ellenségként álltok egymásnak fordított pengékkel majd, avagy vállvetve harcoltok mint fegyvertársak… Nem tudom… De mindenesetre ez nem is fontos. Jelenleg még nem. Mindent a maga idejében. Most beszélj arról, hogy mire jutottál mindazzal kapcsolatban, amiért Axonise Flass ideküldött?
- Nem igazán tudom. Bár az emlékkristályból tudom, kiknek a birtokában vannak a térképdarabok, ez nem segít megtalálnom őket. Érzem, hogy Khetty úrnő látomásának is köze van mindehhez… Csak nem tudom hogyan…
- Értem. Nos kiérdemelted, hogy a kör befogadjon téged. Mostantól viselheted a mágusok palástját. És én támpontot is nyújthatok neked. Azt hiszem tudom, ki ismerheti a válaszokat. Az Örök Tavasz Honába kell utaznod. A dzsinnek sokat tudnak az elmúlt korokról, hiszen leggyakrabban tudást kérnek szolgálataikért. A dzsinnek hercege szolgálhat felvilágosítással… Noha alig hiszem, hogy szóba állna egy feketemágussal… Talán ha ismernél egy megfelelő képességű diplomatikus személyt, aki nem a romlott úton jár…
Agyamban azonnal egyik legrégebbi s általam leginkább tisztelt barátom képe derengett fel. Glezmen azonnal jóváhagyóan bólintott:
- Jól van. Menj el a Tyrant erődjébe. Nem tudom mennyire bízhatunk meg bennük, de ő valóban hű szövetséges lehet. Amint visszatérsz, oldaladon a harcosnővel megnyitjuk a legerősebb dimenziókaput. A vérkaput. Átjuttatunk benneteket.
- Ennyi vért… És lelket… Megbocsáss nagymester, de lehetetlen ennyi idő alatt beszerezni…
- Óh! Ne becsüld alá a kör nyargalóinak képességét.
Karjait kitárva röviden kiáltott, mire a köd felágaskodott s forogni kezdett előttünk. Lassan egy kapu formálódott meg, amelyből két alak lépett elő. Egyikük magas, arisztokratikus vonású, fiatal nő. A másik nehézpáncélt viselő komor férfialak, hosszan lebegő köpennyel. Egyszerre hajtottak fejet a nagymester előtt.
(folyt köv)
Míg meg nem hallottam a reccsenéseket. A föld repedezni kezdett, és csontkarok, oszló végtagok, tán ezredévek óta üres szemgödrökkel bámuló, félig elporladt koponyák törtek utat a felszín felé. Imbolygó mozgású alakok másztak ki ősi sírjaikból. Talán egykor harcosok voltak, kik egymás vérére szomjazva csatáztak itt? Vagy talán csak egyszerű parasztok élték itt nyomorúságos életüket, s kerültek a földbe? Mára lényegtelen. Csak a nekromanta rabszolgái.
Láttam már halottidézést, mikor mágusok zombikat s csontváz harcosokat hívtak a világra. De nem ilyen mértékben! Több száz rég halott alak vonszolta előre oszló testét az éj sötétjében… Kiszáradt a szám, ahogy Johnathan felé fordultam:
- Na de… Ez…
- Áthat a negatív energia. Nagyon közel áll hozzám a halál… Megyek, szerzek fegyvereket ennek a csőcseléknek. Örülök, hogy találkoztunk. Óh még valami. Hagytam a pentagramma közepén egy csontamulettet. Apróság csak… De üdvözöllek a máguskörben barátom!
Láttam a zombi hadserege élén távozó nemest. És lassan léptem a már megszakított vonalú, erejét vesztett pentagrammához, és vettem kézbe az ajándékot. Ismeretlen rúnák borították a csontból készült apró kis ékszert. Mindenesetre a nyakamba akasztottam…
Glezmen ujjai lassan felemelkednek. Ahogy a fekete kesztyűs kéz megérint homlokomat, többé már nem csaponganak a gondolataim. Nyíl egyenesen vezet vissza az emlékek ösvényein, hogy lássa a megszakított emlékfonalak végét is. És mindazt a tudást, amit megszereztem a kör mágusaitól. Újabb emlékfoszlány úszik elő elmém mélyéről, de ennek útját már ő koordinálja…
…KegyetLenke és Black Incredible Lara…
Lassan haladtam Hókály nyomában. Eddig sohasem léptem be az alsó tárnákba. Nem volt hozzá merszem. Néha… Határozottan furcsa hangokat hallottam onnan. Nem volt pecsét az ajtón. És nem volt tiltás sem. Egyszerűen csak éreztem, hogy nem kívánatos személy lennék. Akihez tartottunk egyike volt a kör legtitokzatosabb alakjainak. Csak ritkán láttam őt elsuhanni a közös használatú szobákban. Ő idelent élt. Annyit tudtam elsuttogott szavakból, hogy fontos munkát végez odalent, melyből részben táplálkozik a klán. De pontosabbat nem tudtam…
Az ajtónál a jégmágus megállt, s rám pillantott:
- Te mész be.
- Őőő… - morogtam bizonytalanul. – Szabad?
- Elvileg igen – vont vállat Hókály. – De én nem szívesen megyek oda le…
Bólintottam, s kinyitottam az ajtót. Ódon lépcsősor bámult reám, vízköpők fejét formázó fáklyatartók ásítottak reám. Intésemre lángnyelvek futottak végig a fáklyákon, s kísérteties derengésbe vonták a lépcsősort. Óvatos lépteim kevéske port kavartak fel. A lent munkálkodók könnyű léptei nem voltak elegek megtisztításukhoz.
Ahogy magam mögött hagytam a lépcsősort, meglehetősen kolosszális méretű terem elejében találtam magam. A terem közepét egy hatalmas medence uralta, amelyben… Gyomrom meglódult a torkom felé. Katonaként sok iszonyatot láttam, de erre nem voltam felkészülve. Szervek úsztak ott tengernyi vérben. Karok, lábak, szemek, belső szervek, ki tudja miféle lényről lemetszve… A vér nem látszott alvadni, melyben mint az elmúlás szigetei lebegtek a testrészek… A medence körül mindenfelé galetkik voltak… De valahogy… Teremtő Ősök! Mi a fenék ezek?!?!
Az arcukon torz, ostoba vigyor, a fejükön vastag hegek, karjuk és lábuk a testükhöz forrt, és a bőrükből formált tapadócsápok rögzítették őket a talajhoz. Mint aféle szentségtelen köldökzsinórok, lilás bőrtömlők nyúltak ki gerincükből, másik végük a medencébe veszett…
Oldalt ajtót pillantottam meg. Gyors lépetekkel indultam arra. Bármi jobb lesz, mint ez a förtelem…
Lendületesen löktem be az ajtót. Odabent bútorozatlan kicsiny szoba volt. A falakon csak a meztelen, vakolatlan köveket láttam. A terem tetején széles, kerék alakú gyertyatartó biztosított valami kis félhomályos fényt.
Ezen kívül egy egyszerű, hirtelen ácsolt faasztal terpeszkedett az egyik sarokban. Rajta szerszámok. Húskampók, fűrészek, tűk…
Két, az Ösvény fekete csuklyájába burkolózó vékony alak szorgoskodott odabent. Két nő. Egyikük csuklyája mögül szénfekete haj villant elő és tengerzöld szemek. Kezében csontfűrész villant, ajkain gúnymosoly tükröződött. Előtte egy férfi hevert. Arcán ugyanaz a retardált vigyor. Teste vérben úszik. Egyik karja már a testéhez varrva, mellette a frissen kimetélt csontok.
A másikuk feltűnően magas nő volt. Vékony, de arányos testalkatú, hullámos szőkésbarna haj bújt meg a csuklya árnyékában. Az arca… Nagyon furcsa… Amíg nem tükröződtek rajta érzelmek, szinte tökéletes szépség… De az érzelmek hatására szétesik a harmónia. Lehengerlő szépsége nem változik, de mégis… Valahogy riasztó... Ő előtte is térdel egy férfi. Arca ráng, miközben a nő csendes szavakat súg a fülébe…
Tisztelettel meghajoltam az elöljáró mágusnők előtt:
- Magisztresszák…
- Üdvözöllek a Mélycsarnokban tanítvány – biccentett a fekete hajú nő. – Szólíts Larának. A klán húsmestere vagyok. Ő itt KegyetLenke tisztelendő mágusnő. Az érzelmek úrnője.
- Incubus vagyok, a klán méregmívese – hajoltam meg. – Egy… Nos egy problémám megoldásában szeretnék segítséget kérni KegyetLenke tisztelendő mágusnőtől.
- A klán tagjai számára elég a Lenke is – suttogta bájosan a nevezett. – Akik nem a tagjaink… Azoknak mindegy… Vagy halottak lesznek, vagy a rabszolgáim. Bár ez előbb-utóbb ugyanaz… Miben segíthetek kismester?
- Amennyiben nem tartalak fel… Nos alkottam néhány mágikus kreatúrát… Ezeket fatty harcosoknak nevezik. Sajnos képtelen vagyok az irányításukra… Ha esetleg a későbbiekben ráérne…
- Azonnal megyek – mosolyodott el, miközben kecses kezével a lábainál reszkető alak felé intett: – A kút várhat…
Miközben kifelé tartottunk a gyakorlótéren felejtett, jégszoborrá dermedt fattyak felé, nem mertem még csak rá pillantani sem a nagyhatalmú mágusnőre. Ő maga kezdeményezett beszélgetést:
- Ne tartsd magadban kételyeid és kérdéseidet ifjú. A néma lassan tanul. Az ostoba sehogy. Kérdezz, ha valami nyomja a szívedet…
- Azok a galetkik odalent… A furcsa vigyorral az arcukon és a testük… Az…
- Azok kutak – válaszolta Lenke.
- Kutak?
- Igen. Olyan fajtársaink, akik szembe szálltak az Ösvénnyel, vagy egyszerűen csak rosszkor voltak rossz helyen. Ami közös bennük, hogy míg aktívak voltak jelentős energiát fordítottak a mágikus képességeikre. Lara húsmágiája és anatómiai tudása segítségével ilyen torz testbe zárja őket, az alapvető táplálásról és keringésről azok a bőrtömlők gondoskodnak amiket a Vérmedencében láttál. Emellett részlegesen tönkreteszi az elméjüket is. A folyamat visszafordíthatatlan. Magatehetetlen, nyáladzó idiótákká válnak, az elméjük már csak a mana befogadására szolgál, de abból töménytelen mértékben. Én magam megölöm a lelküket. Pontosabban egyszerűsítem. Üszkös csonk marad belőlük csupán. Határtalan imádatot éreznek csak felénk, semmi mást. Egyúttal ráhangolom őket a falakban rejtező manafonalakra. Így az elméjükben folyamatosan gyűlő manát kisugározzák, és ezzel táplálják a forrásokat, amiket használhatunk varázslataink megidézéséhez.
A hallottakat emésztettem, miközben megérkeztünk a gyakorló térhez. Lenke undorodva szemlélte meg a dermedt alakokat.
- Hát rusnyábbakat nem tudtál volna alkotni? Mindegy. Azt akarod hát, hogy törjem be őket? Egy perc csupán…
- Úrnőm… – hajoltam meg.
- Már mondtam – vágott közbe. – A kör tagjainak, nem kell a talpamat nyalnia. Nektek csak Lenke vagyok.
- Igen. Lenke. Megkérdezhetem, egész pontosan, hogy fogod betörni őket?
- Az én specialitásom az asztrálmágia. Az érzelmek irányítása. Ezek a lények puszta gyűlöletből faragott lélekkel rendelkeznek. Kijavítom csupán a teremtésük során elkövetett hibádat. Felruházom őket egy új érzelemmel. A félelemmel. És arra hatok majd… Amúgy… Egy kezdőtől szép teljesítmény volt a megalkotásuk. És hidd el, ha tanulsz a hibáidból, akkor mire megtanulod hogy építsd erősebbre őket, nem lesz probléma a lélek összefércelésével sem. Ha mégis… Tudod hol találsz…
Még akkor is mosolygott, mikor közel lépett a legközelebbi torz lényhez. Csendesen suttogni kezdett, s valami újat láttam felvillanni a lény fekete gombszemében. Félelem szűkölt ott… Tudtam, hogy sikerrel jár…
Glezmen szinte az arcomig hajolt, de még mindig nem láttam csuklyája alá. Csak éreztem az enyémbe lándzsaként döfő tekintetet. Azt is csupán éreztem, hogy az emlékeim meglódulnak a Mérgek Kertje felé…
…Amália…
Nyöszörögve, kínlódva vonszoltam testemet a földön, a mérgező növények között. Testem megpróbált dacolni az elmebetegnek tűnő pap kreatúrájának mérgével, de azt hiszem elbuktam volna, ha a nyakamban nem világít fel és lép működésbe azt hiszem a különös csontamulett. Lord Johnathan ajándéka. Vésetei vérszínben izzottak fel, éreztem hogy a benne tárolt életerő tagjaimba áramlik. Időt adott nekem, de nem igazán tudtam mit csináljak. Nem tudtam miféle méreg tombol a szervezetemben, anélkül pedig esélyem sem volt, hogy időben a megfelelő varázsigéket citáljam elő…
- Gondolkozz ifjú – éreztem meg egy hűs, keskeny kezet homlokomon. – A Próféta nem véletlen állít próbatétel elé. Győzhetsz. Csak használd az eszedet…
Homályos tekintetem előtt egy vöröses hajzuhatag látszott. Piciklon? Nem… Ez nem mentorom hangja volt… De ismerős… Nincs erre most időm…
Idő…
A bensőmbe zárt lényre gondoltam. Hankh-Hatan-Doworon… Az idő démona. A méreg pedig idővel emészti fel testemet. Koncentrálni próbáltam, belekapaszkodtam a nő suttogásába, kinek keze az izzadtságot itatta fel homlokomról…
Megéreztem a démont. Ott volt. Ott tenyészett lelkem mélyén. A sötétben. S most hívásomra sötét fergetegként tört a felszínre. Lelassulni látszott az idő, s ajkaim csendes szavakat suttogtak. Volt immár lehetőségem elmormolni az igéket, melyek semlegesítik a mérgeket… S a varázsszavak után megéreztem ahogy elkezdem visszanyerni az irányítást saját testem felett. Lassan, kábán felkönyököltem.
Amália meseszép arca tekintett rám a magasból. Vagy nem is olyan magasból? Kóvályogtam. Lassan érzékeltem magam körül a környezetet. Amália mellettem guggolt. Halkan szólt hozzám:
- Nos túlélted. Igazán remek. És nem kellett a gyógyerőmet pazarolnom rád…
- Te… Segíthettél volna… - hörögtem.
- Azt tettem. Itt tartottalak.
- Úgy értem… Meggyógyíthattál volna… - ziháltam nehézkesen.
- Tudsz járni?
- Ne beszélj mellé… Te…
- Azt kérdeztem: Tudsz járni? – ismételte keményebben.
- Igen… Tudok… Azt hiszem…
- Akkor gyere velem.
Talpra kecmeregtem és a nő nyomába eredtem. Meglepetten láttam, hogy a karcsú bokák előtt félrehajlanak a növények… Lassan, imbolyogva értem mellé. Lágy hangja felbúgott:
- Valóban élhettem volna gyógyerővel tanítvány. De nem szívesen teszem ezt. A természet része kell, hogy maradjak. Pont egy sámánnak magyarázzam a természet alaptörvényét?
- Csak a legerősebb maradhat életben – suttogtam.
- Igen. Ennek ellenére meggyógyítottalak volna, ha azt látom, hogy elbuksz. Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy az első tanács egyik tagjának pártfogásával léptél közénk… És most is bebizonyítottad van benned erő, fiatal barátom.
- Magisztresza… Az Ön ereje ugyebár a természetben rejlik… Eszerint… Ön is sámán?
- Ez egy nehéz kérdés. Nem vagyok sámán, de nem is járom Sheran útját. Nem vagyok druida. Az én erőm… nos… ősibb forrásból táplálkozik ezeknél. De ezt egyelőre nem kívánom veled megvitatni. Viszont ami az erőmet illeti… Úrnője vagyok állatoknak és növényeknek. Szolgálnak engem. És képes vagyok uralmam alá hajtani vagy éppen beszélni mindennel, ami a természet része. Nem csupán az élőlényekkel.
- És miért jöttél értem Úrnő?
- Dolgod van. Amíg köztünk vagy, jogod van ehhez is. Tarts most velem. A Tanácsba megyünk.
- És miről fog szólni ez a tanácsülés, ha meg szabad tudnom? – kérdeztem tisztelettel.
- Új tag kíván a kör részévé válni. Az emlékkristály szerint te ismered őt. Egyike a törpék ősi Kőszólítóinak, kiknek mágiáját népükkel együtt kiveszettnek hittük…
- Stubb – mondtam ki önkéntelen döbbenettel.
- Úgy van…
Glezmen elengedett végre, s én fáradtan zihálva görnyedtem az arctalan nagymester előtt. Még éreztem vizslató tekintetét, de azt is éreztem, hogy a döntése már megszületett. Végül csendes hangon szólított meg, de még így is úgy éreztem, jeges karmok karcolják a gerincemet:
- Van még valami… Valami amit nem mondtál el… Ami nem a kör része… De fontos lehet.
Tudtam, hogy igaza van. Csak azt nem tudtam, meg akarom-e osztani ezt a különös históriát is vele. Na nem mintha választásom lett volna…
…A titokzatos harcos…
Nyomon voltam. A sivatagi porban egy hosszú, szelvényezett csapás vezetett. Nem kellett túl tapasztalt vadásznak lenni, hogy tudjam, egy gigaszkritter vonszolta itt előre hatalmas testét. Alapvetően szerettem ezeket a lényeket. A hatalmas féregszerű test ugyan döbbenetes mértékű életerővel és harci jártassággal, no meg némi mágikus affinitással rendelkezett, de gyakorlatilag lehetetlenné tette a menekülést számára egy ilyen kemény talajon, ahol nem áshatta magát a földbe… Nyomon voltam. És ez egyrészt friss lelket, másrészt finom húst jelentett.
Talán túlzottan is a nyomokra koncentráltam, mikor elhaladtam a sziklapárkány alatt. Mindenesetre nem vettem észre a nőt. A különös nőt aki lélegzetelállító szaltóval ugrott elém. Sötét szemében érzelmek viharzottak, de nem tudtam megmondani mifélék. Az arca teljesen kifejezéstelen volt, a keze azonban pengét emelt felém. Fényesen csillogó kard volt. A fejvadászok tipikus fegyvere. Testhezálló fekete bőrruhája kiemelte kecses alakját, de momentán ezzel nem sok érkezésem volt foglalkozni… A füle elkeskenyedő, a szoborszerű szépség és a magas alak is elfre utalt, de a mellén a gyémánt horda jelvénye csillant. Nem gondoltam, hogy a galetkik bármikor hordajelvényt adnának egy alsóbbrendű lénynek. Kezem a pengém felé rebbent, de elég tapasztalt harcos voltam ahhoz, hogy tudjam, ellenfelem sokkal gyorsabban fog torkon szúrni, mint hogy ujjaim a markolatot érinthetnék. A nő kemény, hideg, mégis dallamos hangon szólított meg, miközben beszélt hullámzani látszottak a nyakában viselt bőrpántra hímzett rúnák:
- Furcsa vagy. Még sosem tévedt ilyen a vadászterületünkre.
- Mágus vagyok. A Smaragd Horda tagja… Ha harcolni kívánsz…
- Ugyanmár. Nem vagy ostoba. A kezemben vagy. Tudod jól.
- Igaz – bólintottam lassan.
- A területünkre jöttél. Miért?
- Egy nyomot követek. Nem tudtam, hogy más területén járok.
- Ez akár igaz is lehet – bólintott elgondolkodva. – De azt nem tudom, hogy veszélyes vagy-e… Vagy, hogy egyáltalán mi vagy te?
- Én egy mágus vagyok…
- Nem erről beszélek… Holt lélek élő testben. És még valami. Valami sötét. A test s a lélek… Nem egység. Nem alkot közösséget…
- Sokat látsz – rebegtem meglepetten. – Szinte senki nem látja ezt… Akár én is kérdezhetném: Mi vagy te?
- Szavaid jogosak – ismerte el a nő csendes félmosollyal, miközben a meztelen penge hidegét megéreztem a torkomon. – Csakhogy… Jelenleg az én kezemben van a fegyver…
- Mit akarsz tudni? – sóhajtottam.
- Okos fiú – mormolta gúnyosan. – Ami lényeges. Érzek benned valamit. Egy mintát. Egy hold képe világít a lelkeden. Félhold, mely lefelé fordul. Mit jelent ez?
- Amiről beszélsz az a káosz szimbóluma. Chara-diné. Az ősi káoszistené. Ellene harcolok.
- Jó. Egyelőre elengedlek. Majd később határozom meg, hogy erős szövetséges, hűséges szolga vagy eltiprandó ellenség vagy. Most menj.
A penge egy villanással eltűnt torkom elől. Alig tizedmásodperccel később a nő gyönyörű ívű ugrással tűnt el előlem. Nem sokan csinálták volna utána. A sziklapárkány minimum 10 méter magasban volt, s ő helyből ugrott fel rá… Egyedül maradtam a gondolataimmal…
Glezmen hangja rekedten szólalt meg a szövétnek mögül:
- Rájöttél már ki volt az a gyémánt hordás asszony?
- Nem nagymester. Többé nem találkoztam vele.
- Én azt hiszem meg tudom határozni… Valamelyest… Ő egy pecsét. Ahogy te magad is az vagy… Sorsotok összefonódik. De igaza van. Nem tudom még, hogy ellenségként álltok egymásnak fordított pengékkel majd, avagy vállvetve harcoltok mint fegyvertársak… Nem tudom… De mindenesetre ez nem is fontos. Jelenleg még nem. Mindent a maga idejében. Most beszélj arról, hogy mire jutottál mindazzal kapcsolatban, amiért Axonise Flass ideküldött?
- Nem igazán tudom. Bár az emlékkristályból tudom, kiknek a birtokában vannak a térképdarabok, ez nem segít megtalálnom őket. Érzem, hogy Khetty úrnő látomásának is köze van mindehhez… Csak nem tudom hogyan…
- Értem. Nos kiérdemelted, hogy a kör befogadjon téged. Mostantól viselheted a mágusok palástját. És én támpontot is nyújthatok neked. Azt hiszem tudom, ki ismerheti a válaszokat. Az Örök Tavasz Honába kell utaznod. A dzsinnek sokat tudnak az elmúlt korokról, hiszen leggyakrabban tudást kérnek szolgálataikért. A dzsinnek hercege szolgálhat felvilágosítással… Noha alig hiszem, hogy szóba állna egy feketemágussal… Talán ha ismernél egy megfelelő képességű diplomatikus személyt, aki nem a romlott úton jár…
Agyamban azonnal egyik legrégebbi s általam leginkább tisztelt barátom képe derengett fel. Glezmen azonnal jóváhagyóan bólintott:
- Jól van. Menj el a Tyrant erődjébe. Nem tudom mennyire bízhatunk meg bennük, de ő valóban hű szövetséges lehet. Amint visszatérsz, oldaladon a harcosnővel megnyitjuk a legerősebb dimenziókaput. A vérkaput. Átjuttatunk benneteket.
- Ennyi vért… És lelket… Megbocsáss nagymester, de lehetetlen ennyi idő alatt beszerezni…
- Óh! Ne becsüld alá a kör nyargalóinak képességét.
Karjait kitárva röviden kiáltott, mire a köd felágaskodott s forogni kezdett előttünk. Lassan egy kapu formálódott meg, amelyből két alak lépett elő. Egyikük magas, arisztokratikus vonású, fiatal nő. A másik nehézpáncélt viselő komor férfialak, hosszan lebegő köpennyel. Egyszerre hajtottak fejet a nagymester előtt.
(folyt köv)
Dátum: 2009.10.24. 21:28:37
„Nehéz nyikordulás visszhangzik a folyosón ahogy az ajtó kinyílik, nehéz sóhaj rezeg bensőmben, ahogy arra gondolok, vajh mi vár reám odabent. Glezmen nagymesterrel még sohasem találkoztam személyesen mióta itt vagyok, noha úgy érzem sokat fejlődtek mágikus készségeim, s sokat megtettem azért, hogy a kör befogadjon soraiba. A mérgekről nem tudok mindent… Senki nem tudhat mindent. De azt hiszem a tudásom messze felette áll a legtöbb végzetúrénak. Képes vagyok sok olyan dologra, amiről sohasem gondoltam volna, hogy lehetséges… Lélekcsírát ültetni puszta ártalmas folyadékokba… Testté formálni sötét erejüket… Vagy éppen intelligenciát biztosítani nekik. A méregmágia kevés újat mondhat már nekem. De így is csak reménykedhetek, hogy tudásom elég lesz ahhoz, hogy elnyerjem Glezmen nagymester áldását.
Lábam tétován lép előre. A nagymester személyes szállásán vagyok… Az Árnycsarnokban. Magas, karcsú oszlopok ameddig a szem ellát, oldalukon faragványok letűnt korokat idéznek. Olyan állatok képei jelennek meg, amelyekről még csak nem is hallottam talán, vagy épp a legendák szürkén gomolygó ködébe vesz ordításuk. Lépteim halk reccsenésként visszhangzanak a sötét, árnyakkal teli folyosó csendjében. Vagy csak a gerincemet karistolja belülről a félelem, s az visszhangzik a fülemben? Nem tudom… Annyi mindent nem tudok…
- Nem baj – felel gondolataimra egy halk, jéghideg hang. – Aki a te utadon jár, nem is szabad, hogy mindent megismerjen. De sok titkot kell még kiderítened.
Lassan fordulok meg, s a folyosó árnyai között egy fekete köpenyes alakot látok. Lepelszerű öltözete tökéletesen befedi a testét, még kezét sem látom, mikor hívogatóan felém int. Szinte lebegni látszik a folyosó köve felett, bár ezt nem tudom megállapítani, hisz szinte derékig üli meg az ódon köveket a természetellenes köd… Óvatosan lépkedek közelebb, hangom megremeg, ahogy kérdezem:
- Glezmen nagymester?
- Mostanság… Igen. Ezen a néven neveznek.
Tisztelettel hajtok térdet a hírhedett mágus előtt, nem látom, mégis érzem valahogy, hogy megcsóválja a fejét:
- Erre nincs szükség tanítvány. Emelkedj fel.
Lassan felállok, s szavaira várok. Ő elgondolkodva félrebillent fejjel szemlél engem. Gondolatai talán bennem járnak. Talán megvívandó háborúk tucatjain. Vagy talán egy ősi színmű sorait citálja, mit rég elporladt kezek alkottak? Nem tudom. Nem is lényeges. Megteheti. Van hozzá hatalma. A sötét hatalom ott munkál minden tagjában. Végül megszólítás helyett hirtelen előrelép, fekete kesztyűbe bújtatott kezei feltépik ingemet, ujjai lassan végigszántják mellkasomon a hegtetoválásokat. A pecséteket, melyek belém börtönzik a thargodan lordot…
- Hankh-Hatan-Doworon? Az idő démona? – recsegi a csuklya árnyékából. – Hosszú ideje te vagy az első aki megpróbálkozott a megidézésével. És látom sikerült paktumba kényszerítened. Helyes. Ez erőt, hatalmat mutat. És intelligenciát. Ezekre pedig szükséged lesz, ha az irreálmágia útján akarsz járni. Gyere velem. Sétáljunk.
Hosszú léptekkel próbálom meg tartani a lépést a nagymesterrel a folyosó árnyékos zugain át. Ő maga csendes figyelemmel vizslat engem. Noha nem látom a szemét, de érzem kutató tekintetét. Végül reccsen a hangja:
- Tudod egyáltalán, miféle útra tévedtél?
- Nagymester, én… Mire gondol?
- Tudok egyet s mást a sámánokról. Vannak, akik az élet útját járják. Őket rontotta meg legkevésbé a démoni örökség. Közelebb állnak a druidák útjához mint bárki e világon. De alig hiszem, hogy te az életsámánok útján járnál. Vannak sámánok, akiket a szellemek a csontok s a gyász útján vezetnek. Halottakat idéznek, vérrel s zsigerekkel jósolnak. De te nem vagy halálsámán sem. Te démonalkut kötöttél. S kész vagy az irreálmágiában kiteljesíteni hatalmadat. Kész vagy a józan eszed utolsó szilánkjait áldozni az igazi erőért cserébe. Olyan mint te, már ezredévek óta nem taposta Ghalla megkeseredett földjét. Egy új tébolysámán van születőben. Ez… Merőben szokatlan…
- Veszélyt jelentek mester?
- Ha nem jelentenél veszélyt, nem is lehetnél e falak között. Mi a legsötétebb ösvényeket járjuk, a mágia birodalmának keskeny csapásait, melyek az ősi istenek poklainak mélye felett függenek, józan eszünk mindig egy vékony szálon táncol csupán. Bár mindent megtennénk, hogy a szál elszakadjon, mégsem engedhetjük ezt.
- Én… Attól tartok nem értem szavaidat mester…
- Nem baj. Nem is kell még értened. A korán jött tudás sokkal rombolóbb lehet bármi másnál. Mi akik itt élünk az Ösvényben mind valamilyen mágiaformula mesterei vagyunk. Gondold át, kitől mit tanultál mióta itt vagy…
A kérdése jogos, de nehéz lenne mindenkit számba venni. Inkább csak akikkel gyakrabban találkoztam. Noha mindegyiküktől tanultam valamit. Bármennyire másra is próbálok koncentrálni, mindenkiről egy-egy eset jut inkább eszembe, mint hogy konkrét szavakba foglaljam, milyen mágiaformulát mutatott is be…
…Hókály…
Alig néhány napja történt, jól emlékszem az esetre. Mikor visszatértem a laboratóriumomba, ahol a mérgező gőzök megülte teremben azt a speciális főzetet kellett volna elkészítenem, amire Amália utasítást adott. Belépve azonnal konstatáltam, hogy valami hiányzik. Egész pontosan az a 3 kreatúra, amit a démonúr erejével alkottam meg lemészárolt állataim húsából, véréből, csontjaiból és szétszaggatott majd újra összefércelt lelkéből. Elszaggatták a mágiával megerősített bilincseket, s most ki tudja merre kóborolnak. Vagy épp kit támadnak meg?
Azonnal előhívtam magamból a démon szunnyadó erejét. Hankh-Hatan-Doworon hatalmát már jól ismertem. Ha lélekenergia éhségem úrrá lett felettem sokkal gyorsabban száguldhattam át Ghalla kihalt tájain, mint egykoron. Tudom, hogy nagyon sok tapasztalt fajtársam alkalmazott valamilyen módszert az idő kizökkentésére, én mindösszesen csak a legegyszerűbb mellett döntöttem a démon megidézésével. És most szükségem volt az erejére.
Az idő kizökkent a sarkaiból, ahogy megéreztem a Hankh-Hatan-Doworon erejét felzubogni sejtjeimben, ahogy eltöltötte bensőmet, s kívül helyezett a halandók idején. A színek megfakultak szemeim előtt, melyek most, jól tudtam, smaragd fénnyel izzanak.
A kreatúrák által hagyott nyálkanyomok legalább egyértelműek voltak. Eszméletlen sebességgel rohantam ki az épületből a gyakorlótér felé. Egyértelműen erre kóvályogtak el, s mivel sem beidomítani, sem a többiekkel összeismertetni nem volt még időm őket, tudtam, hogy ebből még nagy baj lehet. Hárman együtt hatalmas erőt jelentenek. Még egy mágus ellen is… Vagy éppen ostobán pusztulhatnak el, erejük kihasználatlan marad. Ezt sem szerettem volna…
Az erőd gyakorló tere felé rohantam a sárgászöld nyomokat követve. Amint odaértem, döbbenten fékeztem le rohanásomat és a döbbenettől megkövülve figyeltem az eseményeket.
A gyakorló tér közepén egy fiatal, nyurga alak állt, hófehér bőrrel és sötét szemekkel, kezében könnyű, vékony tőrpengét tartott, balja szabadon, pajzsot nem használt. Sötétkék köpeny lobogott a hátáról a hajnali szélben. De a legfurcsább, hogy bár hűvös volt, semmi nem indokolta a vékony réteg zúzmarát, ami befedte köpenye szegélyét. Körülötte 3 oldalról a kreatúrák fogták körbe, fekete gömbszemükben a gyilkolás és az éhség fékevesztett vágya csillogott, de ez nem látszott zavarni a fiatal mestert. Hókályt amúgy is nehéz volt kizökkenteni nyugalmából.
Lassan körbe fordította jeges tekintetét a lényeken, kékes-fekete ajka mosolyra húzódott. A fiatal varázslónak lételeme volt a harc. És most lehetőséget kapott rá. Egyszerre mozdultak az ellenfelek. Hókály egy vihar gyorsaságával tért ki jobbra, hűlt helyére két torzszülött csapódott be, a harmadik egyenesen felé dobta magát. A mágus elrugaszkodott a talajról, oldalra szaltózva páros lábbal állkapcson rúgta a megdöbbent lényt. Egy galetki azonnal elterült volna, de a bibircsókos pofájú szörnyszülött koponyája hihetetlenül kemény volt, csupán kábán rázogatta csúf fejét. Ahogy Hókály talpa talajt fogott kezéből jegesen csillogó kék háló repült ki, s a hozzá legközelebbi lény megdermedt mozdulat közben. Halványan megkékült a bőre, a nagy erejű fagymágia lebírta elementáris erejét.
Rémülten kiáltottam fel, lerázva magamról a bénultságot:
- Hókály! Ezek az izék az enyémek! Ha lehet ne öljük meg őket!
A fiatal mágus szeme felém villant, röviden biccentett:
- Igyekszem észben tartani!
Ujjai gyors táncot jártak, és ahogy a két megmaradt lény felé vetette magát jéghideg léghullám söpört elő a kitárt ujjai között villanő jégkék fényből. Zúzmara és hó lepte el a testüket. Mint két jégszobor meredtek a gyakorló tér közepén. Hókály könnyedén végigsimított szénfekete haján és mosolyogva fordult felém:
- Hibernáltam őket. Egy ideig így maradnak. Hogy sikerült befogni ezeket?
- Ez hosszú történet… Én alkottam meg őket, hogy leegyszerűsítsem.
- Neked sikerült fatty harcosokat alkotni? – nézett rám döbbenten az elementrista.
- Hát… igen…
- Ez meglepő… Úgy hittem csak Chara-din leghatalmasabb szolgái voltak képesek megalkotni ezeket a torz lényeket… De látom van még dolgod velük – vigyorodott el.
- Nem igazán megy – csóváltam meg a fejemet. – Már gondoltam rá, hogy Amália segítségét kérem. Ha jól tudom, ő könnyedén alázza akarata rabszolgájává az állatokat és a növényeket. Talán tanulhatnék tőle.
- Bizonyos, hogy tőle sok mindent lehet tanulni – bólintott Hókály. – És közel sem csak a természetmágiáról… De… Jelen problémát aligha ő fogja megoldani. Ezek a lények természetellenesek. Fertőzöttek. Ezek nem állatok, vagy növények. A fattyak inkább egy félresikerült mágikus kísérlet eredményei, mint valódi élőlények, hisz holt húsból, alvadt vérből s eltávozott lények lélekszilánkjaiból vannak összefércelve. Ez nem természetes. Ez egy bűn a természet ellen. Egy fekély. Ugyanakkor roppant hasznos harcosok. De nem hiszem, hogy Amális tudományára lenne most szükséged.
- Hanem?
- Ezek a lények szellemileg gyakorlatilag gondolkodásra képtelenek. Ezek csak érzelmeket, mégpedig negatív érzelmeket képesek érezni. Így egy olyan mágusra van szükséged, aki úr az érzelmek felett…
Megértettem Hókály gondolatait. Igaza volt. Valóban egy asztrálmágus kellett nekem…
Glezmen még mindig nem szól hozzám. Csak néz. Figyel. Talán velem suhan tovább kusza emlékeim és csapongó gondolataim között. Melyek most elkalandoznak a fattyaktól, otthagyják korábbi lényem a Hókályt körülvevő mágikus fagyaurában s visszasiklanak hártyás szárnyaikon az idő tengere felett egy sokkal korábbi időpontba. S egyben az egyik legfurcsább találkozás felé…
…Megtévedt Próféta…
Nem sokkal érkezésem után, még belemélyedve a Mérgek Könyvének tanulmányozásába a kertet jártam pusztító főzeteim alapanyagának keresése során. Akkor láttam meg az ösztövér alakot a csuklyavirág alatt ücsörögve. Ennek a virágnak az évszázadok során kialakult mutációi réges-rég oly mérgező spórákat eregettek ki magukból, melyeknek már végezni kellett volna a furcsa, csuklyás, sárgán izzó szemű alakkal, mégsem így történt. Ez a férfi nyugodtan ült a halálos virág alatt. Mellkasán lévő díszes hímzés mutatta, egy klánba tartozunk. Vállán a minta mestermágusra utalt. Tisztelettel hajtottam hát fejet előtte. Sárgás szeme valahová a vállam fölé, a távolba meredt, de nagyon is nekem címezte szavait:
- Ifjú tanítvány van újra körünkben? Ez jó. Ez helyes. Marticus boldog.
- Uram?
- Keveset tudsz még ifjú. De ha jól használod ki lehetőségeid, messzire juthatsz. Mint mindannyian. Választanod neked kell. Utad vihet dicsőségbe. Vagy pusztulásba. Legrosszabb esetben meg vegetálásba fullhatsz.
- Elnézést mester, de…
- Egy szót sem értesz, igaz? Megszoktam. Kevesen értik meg a hatalom szavát. De ki tudja, később talán méltó leszel Marticus szavainak befogadására.
- Bocsáss meg, de ki az a Marticus?
- Marticus? Ő semmi. De valaha, valami volt. Most meg már nem az. Most már csak semmi. De attól még bölcs. És megmondja nekem, mit kell tennie népünknek.
- Ő egy… Marticus egy szellem?
- Óh igen. Ő egyike az Ősök szellemeinek. Azt hiszem az én ősöm. Vagy nem. De ez nem is lényeges. Ő megtanít rá, mi a helyes. Hogy melyik út vezet a jövőbe. Nézd csak meg, mit is tud az aki Marticus útján jár.
Nem szólt vagy tett semmit. Mégis megjelent mellette valami. Nehéz körülírni. Gömbszerű testből fakadó denevérszárnyak. Hosszúkás testen négy csőr szerű száj éles fogakkal. Karmos kezek és tapadókorongokkal teli csápok, melyek feketélnek a méregtől. A lény felrikoltott és felém száguldott. Bár meglepett a támadás, a belém nevelt reflexek működtek. Félreugrottam s a szent ősi karddal a lény felé vágtam. A penge oly könnyedén száguldott ád a testén, mintha csak harmatból volna.
- Illúzió? – kaptam fel a fejemet döbbenten.
- Az is lehet. Meg nem is. Az számít amit látsz? Vagy az ami történik? Nem lényeges mi a valóság. Csak az, amit láthatunk is. Hiszen az a mi valóságunk.
A lény újabb rohamával, ismerve való természetét nem foglalkoztam tovább. Egészen addig, amíg vállamba izzó fájdalommal nem martak karmai…
- Mi a…?
Bárki is ez az alak, képes volt anyagivá idézni egy illúzió lényt! Döbbenten táncoltam ki a szörny elől, pengémmel hárítva csapásait, majd egy erőteljes energiacsapással zúztam szét a testét. Dühösen fordultam az alak felé, de érzelmeim hullámzása egyből a rettegés felé taszított mikor ugyanilyen valamiből már vagy féltucat lebegett körülötte.
- Ez a hatalom barátom. Minél többet szerezni. Legyen az tudás, avagy energia. Mindegy. Ez a hatalom. És ezt kell megélnünk. Ne aggódj. Ezek már nem fognak megtámadni. Ők csak… Kivetülések. Mert az igazi Próféta már akkor érzi pártfogója erejét, mikor még bele sem kezdett küzdelmébe. A tanításomra csak akkor figyelnek oda, ha erőm előtt összeroppant testtel fekszenek lábaimnál a porban. És ez így helyes. Ki lehetne igaz próféta, ha sarkával nem tiporja el a hitetleneket? S mivel az erő szavát hirdetem… Mindenki eretnek ki gyengébb nálam. Így szenvednie kell, hogy lelke megtisztíttassék az alantas gondolatoktól, s elindulhassék az erő útján. Egyszerű nem igaz?
- De ha mindenkit legyőzöl majd… Ki fog az igaz úton járni?
- Én magam. S mindazok, kik megpróbálják elragadni erőmet, s legyőzni engem. Ez az igaz út igazsága. Csak az erő számít. A hatalom. S én hatalommal terjesztem Marticus igéit. Keress fel, ha elég erős vagy. Fogékony az elméd sámán. Talán taníthatlak. De előbb éld túl saját erődet… Ha saját magadat sem tudod megzabolázni, sosem léphetsz tovább…
Ezzel teremtményei megragadták csápjaikkal, s tovarepültek vele. Én pedig döbbenten meredtem magam elé. Éljem túl a saját erőmet? Ez meg mit jelenthet?
Aztán megéreztem a tagjaimon végigfutó gyengeséget. El kezdett elhomályosulni a látásom. Szóval annak a valaminek nem csak a csáptüskéi voltak mérgezettek… Hiszen az én erőm éppen ez… A méregmágia… Tudatom aláhullt a sötétségbe…
Glezmen továbbra sem szól, csak figyel. Csak néz és követ elmémben, ahogy barangolok jobbra-balra emlékeim között. Talán ez a végső vizsga? Nem tudhatom… És nem is állhatok ellen. Tovasuhannak emlékeim. Egy éjszaka… Egy éj, ami sok mindent megváltoztatott…
…Lord Johnathan…
Emlékszem a lassú léptekre. A sírokon nőtt virágok mindig is tartalmazták a halál esszenciáját. Hihetetlen hatásuk van a megfelelően elkészített főzetekben. Így hát az ősi temető felé sétáltam, ami a dombon túl feküdt. Senki nem tudta, miféle lények alusszák ott örök álmukat, hiszen a legtöbbek a temető létezéséről sem tudnak. A sírokat homokkal s földdel takarta be az idő kőkemény keze. Ha nem láttam volna az emlékkristályban, magam sem tudtam volna a létezéséről.
Csizmám alatt cuppogott a föld és a sár, ahogy előre haladtam. Noha érzékeim a rubin kiképzés során, majd a hadak útján töltött esztendők alatt épp oly élessé váltak, mint akármilyen veteránnak, mégsem hallottam meg a közeledőt. Hátulról cserkészett be. Amikor rohamra szánta el magát, már nem térhettem ki. Az utolsó pillanatban ugyan megéreztem a veszélyt, de csupán félig megperdülni tudtam, s valami őrületes erővel találta el a mellkasomat. A földre zuhantam, s a támadóm már rajtam is volt. Torz arc meredt rám közvetlen közelről. Eltorzult, de ismerős vonások… Az éhség torzítja ilyenné az arcot… A vér éhsége… Egy vámpír! A hosszú szemfogak mögül sisteregve tör elő a hang:
- A szagod furcsa. Ichort érzek. Démoni vért. De ami még fontosabb, amit látok. Klántársak volnánk? Még nem láttalak…
- Incubus vagyok… A klán méregmívese – nyögtem.
- Ez esetben elnézést kérek – emelkedett fel a férfi. Így már megcsodálhattam igen finom anyagból készült, nemesi szabású ruháját. Arca visszarendeződött. Eltűnt az éhség őrülete4, helyét egy megkapó férfi arc vette át. Mint minden vámpír, ő is emberfeletti karizmával és vonzerővel bírt. Kezet nyújtott: - A nevem Lord Johnathan. Éppen varázslataim közben zavartál meg, s bocsánatodat kérem, de nem tudtam ki vagy…
- Nem történt baj – bólintottam, elfogadva a felkínált jobbot. Kézszorítása határozott és erős. – Hallottam már híredet, de úgy tudtam, már nem élsz a máguserőd falai között…
- Ez… Egy hosszú történet – nézett félre a Lord. – Lényeg az, hogy visszatértem.
- Noha csak egy tanonc vagyok… Esetleg megkérdezhetem… Miben is zavartalak meg éppen mester?
- Látod rajtam igazi valómat, ha jól gondolom… - kezdte a nemes.
- Vámpír vagy. Az éjszaka szülötte. Vérivó élőhalott – bólintottam.
- Úgy van. A testemet áthatja a negatív létsík egy darabkája. Halandó varázslóként fogadtam magamba, önszántamból ezt a szilánkot. Életemet adtam a hatalmamért.
- Úgy érted nem volt teremtőd? Önszántadból lettél vámpír?
- Igen. Egy vámpír erős. Erőt, hatalmat és főképpen tudást jelent. Könnyebben hozok létre bizonyos varázslatokat.
- S most is valami ilyesmire készültél? – tereltem vissza eredeti medrébe a beszélgetést.
- Óh igen. Egy egyszerű varázslatra, kisebb mágikus szertartásra… Igazság szerint az erőd védelmén dolgozom…
- Ki lenne olyan ostoba, hogy megtámadjon minket? – döbbentem meg.
- Óh! Sohase becsüld le ellenségeinket. Vannak olyan hadiklánok, akik életformaként űzik a háborút. És nekünk nincs időnk, hogy velük bajlódjunk…
- Tehát?
- Tehát épp megidézek egy hadsereget… - mutatott a felállított pentagramma és a csúcsokban lángoló gyertyák felé. – Folytasd csak amiért jöttél. A mérgeid lényegesek lehetnek. A szertartás nem fog zavarni, ezt megígérem.
(folyt köv)
Lábam tétován lép előre. A nagymester személyes szállásán vagyok… Az Árnycsarnokban. Magas, karcsú oszlopok ameddig a szem ellát, oldalukon faragványok letűnt korokat idéznek. Olyan állatok képei jelennek meg, amelyekről még csak nem is hallottam talán, vagy épp a legendák szürkén gomolygó ködébe vesz ordításuk. Lépteim halk reccsenésként visszhangzanak a sötét, árnyakkal teli folyosó csendjében. Vagy csak a gerincemet karistolja belülről a félelem, s az visszhangzik a fülemben? Nem tudom… Annyi mindent nem tudok…
- Nem baj – felel gondolataimra egy halk, jéghideg hang. – Aki a te utadon jár, nem is szabad, hogy mindent megismerjen. De sok titkot kell még kiderítened.
Lassan fordulok meg, s a folyosó árnyai között egy fekete köpenyes alakot látok. Lepelszerű öltözete tökéletesen befedi a testét, még kezét sem látom, mikor hívogatóan felém int. Szinte lebegni látszik a folyosó köve felett, bár ezt nem tudom megállapítani, hisz szinte derékig üli meg az ódon köveket a természetellenes köd… Óvatosan lépkedek közelebb, hangom megremeg, ahogy kérdezem:
- Glezmen nagymester?
- Mostanság… Igen. Ezen a néven neveznek.
Tisztelettel hajtok térdet a hírhedett mágus előtt, nem látom, mégis érzem valahogy, hogy megcsóválja a fejét:
- Erre nincs szükség tanítvány. Emelkedj fel.
Lassan felállok, s szavaira várok. Ő elgondolkodva félrebillent fejjel szemlél engem. Gondolatai talán bennem járnak. Talán megvívandó háborúk tucatjain. Vagy talán egy ősi színmű sorait citálja, mit rég elporladt kezek alkottak? Nem tudom. Nem is lényeges. Megteheti. Van hozzá hatalma. A sötét hatalom ott munkál minden tagjában. Végül megszólítás helyett hirtelen előrelép, fekete kesztyűbe bújtatott kezei feltépik ingemet, ujjai lassan végigszántják mellkasomon a hegtetoválásokat. A pecséteket, melyek belém börtönzik a thargodan lordot…
- Hankh-Hatan-Doworon? Az idő démona? – recsegi a csuklya árnyékából. – Hosszú ideje te vagy az első aki megpróbálkozott a megidézésével. És látom sikerült paktumba kényszerítened. Helyes. Ez erőt, hatalmat mutat. És intelligenciát. Ezekre pedig szükséged lesz, ha az irreálmágia útján akarsz járni. Gyere velem. Sétáljunk.
Hosszú léptekkel próbálom meg tartani a lépést a nagymesterrel a folyosó árnyékos zugain át. Ő maga csendes figyelemmel vizslat engem. Noha nem látom a szemét, de érzem kutató tekintetét. Végül reccsen a hangja:
- Tudod egyáltalán, miféle útra tévedtél?
- Nagymester, én… Mire gondol?
- Tudok egyet s mást a sámánokról. Vannak, akik az élet útját járják. Őket rontotta meg legkevésbé a démoni örökség. Közelebb állnak a druidák útjához mint bárki e világon. De alig hiszem, hogy te az életsámánok útján járnál. Vannak sámánok, akiket a szellemek a csontok s a gyász útján vezetnek. Halottakat idéznek, vérrel s zsigerekkel jósolnak. De te nem vagy halálsámán sem. Te démonalkut kötöttél. S kész vagy az irreálmágiában kiteljesíteni hatalmadat. Kész vagy a józan eszed utolsó szilánkjait áldozni az igazi erőért cserébe. Olyan mint te, már ezredévek óta nem taposta Ghalla megkeseredett földjét. Egy új tébolysámán van születőben. Ez… Merőben szokatlan…
- Veszélyt jelentek mester?
- Ha nem jelentenél veszélyt, nem is lehetnél e falak között. Mi a legsötétebb ösvényeket járjuk, a mágia birodalmának keskeny csapásait, melyek az ősi istenek poklainak mélye felett függenek, józan eszünk mindig egy vékony szálon táncol csupán. Bár mindent megtennénk, hogy a szál elszakadjon, mégsem engedhetjük ezt.
- Én… Attól tartok nem értem szavaidat mester…
- Nem baj. Nem is kell még értened. A korán jött tudás sokkal rombolóbb lehet bármi másnál. Mi akik itt élünk az Ösvényben mind valamilyen mágiaformula mesterei vagyunk. Gondold át, kitől mit tanultál mióta itt vagy…
A kérdése jogos, de nehéz lenne mindenkit számba venni. Inkább csak akikkel gyakrabban találkoztam. Noha mindegyiküktől tanultam valamit. Bármennyire másra is próbálok koncentrálni, mindenkiről egy-egy eset jut inkább eszembe, mint hogy konkrét szavakba foglaljam, milyen mágiaformulát mutatott is be…
…Hókály…
Alig néhány napja történt, jól emlékszem az esetre. Mikor visszatértem a laboratóriumomba, ahol a mérgező gőzök megülte teremben azt a speciális főzetet kellett volna elkészítenem, amire Amália utasítást adott. Belépve azonnal konstatáltam, hogy valami hiányzik. Egész pontosan az a 3 kreatúra, amit a démonúr erejével alkottam meg lemészárolt állataim húsából, véréből, csontjaiból és szétszaggatott majd újra összefércelt lelkéből. Elszaggatták a mágiával megerősített bilincseket, s most ki tudja merre kóborolnak. Vagy épp kit támadnak meg?
Azonnal előhívtam magamból a démon szunnyadó erejét. Hankh-Hatan-Doworon hatalmát már jól ismertem. Ha lélekenergia éhségem úrrá lett felettem sokkal gyorsabban száguldhattam át Ghalla kihalt tájain, mint egykoron. Tudom, hogy nagyon sok tapasztalt fajtársam alkalmazott valamilyen módszert az idő kizökkentésére, én mindösszesen csak a legegyszerűbb mellett döntöttem a démon megidézésével. És most szükségem volt az erejére.
Az idő kizökkent a sarkaiból, ahogy megéreztem a Hankh-Hatan-Doworon erejét felzubogni sejtjeimben, ahogy eltöltötte bensőmet, s kívül helyezett a halandók idején. A színek megfakultak szemeim előtt, melyek most, jól tudtam, smaragd fénnyel izzanak.
A kreatúrák által hagyott nyálkanyomok legalább egyértelműek voltak. Eszméletlen sebességgel rohantam ki az épületből a gyakorlótér felé. Egyértelműen erre kóvályogtak el, s mivel sem beidomítani, sem a többiekkel összeismertetni nem volt még időm őket, tudtam, hogy ebből még nagy baj lehet. Hárman együtt hatalmas erőt jelentenek. Még egy mágus ellen is… Vagy éppen ostobán pusztulhatnak el, erejük kihasználatlan marad. Ezt sem szerettem volna…
Az erőd gyakorló tere felé rohantam a sárgászöld nyomokat követve. Amint odaértem, döbbenten fékeztem le rohanásomat és a döbbenettől megkövülve figyeltem az eseményeket.
A gyakorló tér közepén egy fiatal, nyurga alak állt, hófehér bőrrel és sötét szemekkel, kezében könnyű, vékony tőrpengét tartott, balja szabadon, pajzsot nem használt. Sötétkék köpeny lobogott a hátáról a hajnali szélben. De a legfurcsább, hogy bár hűvös volt, semmi nem indokolta a vékony réteg zúzmarát, ami befedte köpenye szegélyét. Körülötte 3 oldalról a kreatúrák fogták körbe, fekete gömbszemükben a gyilkolás és az éhség fékevesztett vágya csillogott, de ez nem látszott zavarni a fiatal mestert. Hókályt amúgy is nehéz volt kizökkenteni nyugalmából.
Lassan körbe fordította jeges tekintetét a lényeken, kékes-fekete ajka mosolyra húzódott. A fiatal varázslónak lételeme volt a harc. És most lehetőséget kapott rá. Egyszerre mozdultak az ellenfelek. Hókály egy vihar gyorsaságával tért ki jobbra, hűlt helyére két torzszülött csapódott be, a harmadik egyenesen felé dobta magát. A mágus elrugaszkodott a talajról, oldalra szaltózva páros lábbal állkapcson rúgta a megdöbbent lényt. Egy galetki azonnal elterült volna, de a bibircsókos pofájú szörnyszülött koponyája hihetetlenül kemény volt, csupán kábán rázogatta csúf fejét. Ahogy Hókály talpa talajt fogott kezéből jegesen csillogó kék háló repült ki, s a hozzá legközelebbi lény megdermedt mozdulat közben. Halványan megkékült a bőre, a nagy erejű fagymágia lebírta elementáris erejét.
Rémülten kiáltottam fel, lerázva magamról a bénultságot:
- Hókály! Ezek az izék az enyémek! Ha lehet ne öljük meg őket!
A fiatal mágus szeme felém villant, röviden biccentett:
- Igyekszem észben tartani!
Ujjai gyors táncot jártak, és ahogy a két megmaradt lény felé vetette magát jéghideg léghullám söpört elő a kitárt ujjai között villanő jégkék fényből. Zúzmara és hó lepte el a testüket. Mint két jégszobor meredtek a gyakorló tér közepén. Hókály könnyedén végigsimított szénfekete haján és mosolyogva fordult felém:
- Hibernáltam őket. Egy ideig így maradnak. Hogy sikerült befogni ezeket?
- Ez hosszú történet… Én alkottam meg őket, hogy leegyszerűsítsem.
- Neked sikerült fatty harcosokat alkotni? – nézett rám döbbenten az elementrista.
- Hát… igen…
- Ez meglepő… Úgy hittem csak Chara-din leghatalmasabb szolgái voltak képesek megalkotni ezeket a torz lényeket… De látom van még dolgod velük – vigyorodott el.
- Nem igazán megy – csóváltam meg a fejemet. – Már gondoltam rá, hogy Amália segítségét kérem. Ha jól tudom, ő könnyedén alázza akarata rabszolgájává az állatokat és a növényeket. Talán tanulhatnék tőle.
- Bizonyos, hogy tőle sok mindent lehet tanulni – bólintott Hókály. – És közel sem csak a természetmágiáról… De… Jelen problémát aligha ő fogja megoldani. Ezek a lények természetellenesek. Fertőzöttek. Ezek nem állatok, vagy növények. A fattyak inkább egy félresikerült mágikus kísérlet eredményei, mint valódi élőlények, hisz holt húsból, alvadt vérből s eltávozott lények lélekszilánkjaiból vannak összefércelve. Ez nem természetes. Ez egy bűn a természet ellen. Egy fekély. Ugyanakkor roppant hasznos harcosok. De nem hiszem, hogy Amális tudományára lenne most szükséged.
- Hanem?
- Ezek a lények szellemileg gyakorlatilag gondolkodásra képtelenek. Ezek csak érzelmeket, mégpedig negatív érzelmeket képesek érezni. Így egy olyan mágusra van szükséged, aki úr az érzelmek felett…
Megértettem Hókály gondolatait. Igaza volt. Valóban egy asztrálmágus kellett nekem…
Glezmen még mindig nem szól hozzám. Csak néz. Figyel. Talán velem suhan tovább kusza emlékeim és csapongó gondolataim között. Melyek most elkalandoznak a fattyaktól, otthagyják korábbi lényem a Hókályt körülvevő mágikus fagyaurában s visszasiklanak hártyás szárnyaikon az idő tengere felett egy sokkal korábbi időpontba. S egyben az egyik legfurcsább találkozás felé…
…Megtévedt Próféta…
Nem sokkal érkezésem után, még belemélyedve a Mérgek Könyvének tanulmányozásába a kertet jártam pusztító főzeteim alapanyagának keresése során. Akkor láttam meg az ösztövér alakot a csuklyavirág alatt ücsörögve. Ennek a virágnak az évszázadok során kialakult mutációi réges-rég oly mérgező spórákat eregettek ki magukból, melyeknek már végezni kellett volna a furcsa, csuklyás, sárgán izzó szemű alakkal, mégsem így történt. Ez a férfi nyugodtan ült a halálos virág alatt. Mellkasán lévő díszes hímzés mutatta, egy klánba tartozunk. Vállán a minta mestermágusra utalt. Tisztelettel hajtottam hát fejet előtte. Sárgás szeme valahová a vállam fölé, a távolba meredt, de nagyon is nekem címezte szavait:
- Ifjú tanítvány van újra körünkben? Ez jó. Ez helyes. Marticus boldog.
- Uram?
- Keveset tudsz még ifjú. De ha jól használod ki lehetőségeid, messzire juthatsz. Mint mindannyian. Választanod neked kell. Utad vihet dicsőségbe. Vagy pusztulásba. Legrosszabb esetben meg vegetálásba fullhatsz.
- Elnézést mester, de…
- Egy szót sem értesz, igaz? Megszoktam. Kevesen értik meg a hatalom szavát. De ki tudja, később talán méltó leszel Marticus szavainak befogadására.
- Bocsáss meg, de ki az a Marticus?
- Marticus? Ő semmi. De valaha, valami volt. Most meg már nem az. Most már csak semmi. De attól még bölcs. És megmondja nekem, mit kell tennie népünknek.
- Ő egy… Marticus egy szellem?
- Óh igen. Ő egyike az Ősök szellemeinek. Azt hiszem az én ősöm. Vagy nem. De ez nem is lényeges. Ő megtanít rá, mi a helyes. Hogy melyik út vezet a jövőbe. Nézd csak meg, mit is tud az aki Marticus útján jár.
Nem szólt vagy tett semmit. Mégis megjelent mellette valami. Nehéz körülírni. Gömbszerű testből fakadó denevérszárnyak. Hosszúkás testen négy csőr szerű száj éles fogakkal. Karmos kezek és tapadókorongokkal teli csápok, melyek feketélnek a méregtől. A lény felrikoltott és felém száguldott. Bár meglepett a támadás, a belém nevelt reflexek működtek. Félreugrottam s a szent ősi karddal a lény felé vágtam. A penge oly könnyedén száguldott ád a testén, mintha csak harmatból volna.
- Illúzió? – kaptam fel a fejemet döbbenten.
- Az is lehet. Meg nem is. Az számít amit látsz? Vagy az ami történik? Nem lényeges mi a valóság. Csak az, amit láthatunk is. Hiszen az a mi valóságunk.
A lény újabb rohamával, ismerve való természetét nem foglalkoztam tovább. Egészen addig, amíg vállamba izzó fájdalommal nem martak karmai…
- Mi a…?
Bárki is ez az alak, képes volt anyagivá idézni egy illúzió lényt! Döbbenten táncoltam ki a szörny elől, pengémmel hárítva csapásait, majd egy erőteljes energiacsapással zúztam szét a testét. Dühösen fordultam az alak felé, de érzelmeim hullámzása egyből a rettegés felé taszított mikor ugyanilyen valamiből már vagy féltucat lebegett körülötte.
- Ez a hatalom barátom. Minél többet szerezni. Legyen az tudás, avagy energia. Mindegy. Ez a hatalom. És ezt kell megélnünk. Ne aggódj. Ezek már nem fognak megtámadni. Ők csak… Kivetülések. Mert az igazi Próféta már akkor érzi pártfogója erejét, mikor még bele sem kezdett küzdelmébe. A tanításomra csak akkor figyelnek oda, ha erőm előtt összeroppant testtel fekszenek lábaimnál a porban. És ez így helyes. Ki lehetne igaz próféta, ha sarkával nem tiporja el a hitetleneket? S mivel az erő szavát hirdetem… Mindenki eretnek ki gyengébb nálam. Így szenvednie kell, hogy lelke megtisztíttassék az alantas gondolatoktól, s elindulhassék az erő útján. Egyszerű nem igaz?
- De ha mindenkit legyőzöl majd… Ki fog az igaz úton járni?
- Én magam. S mindazok, kik megpróbálják elragadni erőmet, s legyőzni engem. Ez az igaz út igazsága. Csak az erő számít. A hatalom. S én hatalommal terjesztem Marticus igéit. Keress fel, ha elég erős vagy. Fogékony az elméd sámán. Talán taníthatlak. De előbb éld túl saját erődet… Ha saját magadat sem tudod megzabolázni, sosem léphetsz tovább…
Ezzel teremtményei megragadták csápjaikkal, s tovarepültek vele. Én pedig döbbenten meredtem magam elé. Éljem túl a saját erőmet? Ez meg mit jelenthet?
Aztán megéreztem a tagjaimon végigfutó gyengeséget. El kezdett elhomályosulni a látásom. Szóval annak a valaminek nem csak a csáptüskéi voltak mérgezettek… Hiszen az én erőm éppen ez… A méregmágia… Tudatom aláhullt a sötétségbe…
Glezmen továbbra sem szól, csak figyel. Csak néz és követ elmémben, ahogy barangolok jobbra-balra emlékeim között. Talán ez a végső vizsga? Nem tudhatom… És nem is állhatok ellen. Tovasuhannak emlékeim. Egy éjszaka… Egy éj, ami sok mindent megváltoztatott…
…Lord Johnathan…
Emlékszem a lassú léptekre. A sírokon nőtt virágok mindig is tartalmazták a halál esszenciáját. Hihetetlen hatásuk van a megfelelően elkészített főzetekben. Így hát az ősi temető felé sétáltam, ami a dombon túl feküdt. Senki nem tudta, miféle lények alusszák ott örök álmukat, hiszen a legtöbbek a temető létezéséről sem tudnak. A sírokat homokkal s földdel takarta be az idő kőkemény keze. Ha nem láttam volna az emlékkristályban, magam sem tudtam volna a létezéséről.
Csizmám alatt cuppogott a föld és a sár, ahogy előre haladtam. Noha érzékeim a rubin kiképzés során, majd a hadak útján töltött esztendők alatt épp oly élessé váltak, mint akármilyen veteránnak, mégsem hallottam meg a közeledőt. Hátulról cserkészett be. Amikor rohamra szánta el magát, már nem térhettem ki. Az utolsó pillanatban ugyan megéreztem a veszélyt, de csupán félig megperdülni tudtam, s valami őrületes erővel találta el a mellkasomat. A földre zuhantam, s a támadóm már rajtam is volt. Torz arc meredt rám közvetlen közelről. Eltorzult, de ismerős vonások… Az éhség torzítja ilyenné az arcot… A vér éhsége… Egy vámpír! A hosszú szemfogak mögül sisteregve tör elő a hang:
- A szagod furcsa. Ichort érzek. Démoni vért. De ami még fontosabb, amit látok. Klántársak volnánk? Még nem láttalak…
- Incubus vagyok… A klán méregmívese – nyögtem.
- Ez esetben elnézést kérek – emelkedett fel a férfi. Így már megcsodálhattam igen finom anyagból készült, nemesi szabású ruháját. Arca visszarendeződött. Eltűnt az éhség őrülete4, helyét egy megkapó férfi arc vette át. Mint minden vámpír, ő is emberfeletti karizmával és vonzerővel bírt. Kezet nyújtott: - A nevem Lord Johnathan. Éppen varázslataim közben zavartál meg, s bocsánatodat kérem, de nem tudtam ki vagy…
- Nem történt baj – bólintottam, elfogadva a felkínált jobbot. Kézszorítása határozott és erős. – Hallottam már híredet, de úgy tudtam, már nem élsz a máguserőd falai között…
- Ez… Egy hosszú történet – nézett félre a Lord. – Lényeg az, hogy visszatértem.
- Noha csak egy tanonc vagyok… Esetleg megkérdezhetem… Miben is zavartalak meg éppen mester?
- Látod rajtam igazi valómat, ha jól gondolom… - kezdte a nemes.
- Vámpír vagy. Az éjszaka szülötte. Vérivó élőhalott – bólintottam.
- Úgy van. A testemet áthatja a negatív létsík egy darabkája. Halandó varázslóként fogadtam magamba, önszántamból ezt a szilánkot. Életemet adtam a hatalmamért.
- Úgy érted nem volt teremtőd? Önszántadból lettél vámpír?
- Igen. Egy vámpír erős. Erőt, hatalmat és főképpen tudást jelent. Könnyebben hozok létre bizonyos varázslatokat.
- S most is valami ilyesmire készültél? – tereltem vissza eredeti medrébe a beszélgetést.
- Óh igen. Egy egyszerű varázslatra, kisebb mágikus szertartásra… Igazság szerint az erőd védelmén dolgozom…
- Ki lenne olyan ostoba, hogy megtámadjon minket? – döbbentem meg.
- Óh! Sohase becsüld le ellenségeinket. Vannak olyan hadiklánok, akik életformaként űzik a háborút. És nekünk nincs időnk, hogy velük bajlódjunk…
- Tehát?
- Tehát épp megidézek egy hadsereget… - mutatott a felállított pentagramma és a csúcsokban lángoló gyertyák felé. – Folytasd csak amiért jöttél. A mérgeid lényegesek lehetnek. A szertartás nem fog zavarni, ezt megígérem.
(folyt köv)
Dátum: 2009.10.24. 15:36:05
Hát ők úgy érezték nekik szól a felszólítás népművészeti agyagedényeknek 
Dátum: 2009.10.24. 10:43:07
Idézet: Tiha - 2009.10.24. 10:40:11
Ez ebben a formában soha sem kerülne be, van elbírálás is a világon.
Aztán majd, mikor fű-fa kalandot ír belfuthatsz az 5 soros kalandokba is .....
Pl:
Elindulsz, hogy felkutasd a kincset, mely az ősi pegamen szerint a egy közeli barlangban van. De előtte rá kell jönnöd, hogy pontosan hol is./próba:iq/ Sikerült kisilabizálnod az ősi írást, és beazonosítanod a helyet. A barlangot könnyen megtalálod. Jajj, itt lakik valami! /próba: harc, hegyiórás/. Miután megölted az óriást bemerészkedsz a barlang mélyére. Túl sok járat van, és neked csak 2 fáklyád van, gyorsnak kell lenned. (próba: kronokompenzáció). Igen a szerencse melletted van, eljutsz a barlang mélyére. Egy rozsdás rács állja az utadat, nem lehet véletlen a kincs mögötte kell legyen! (próba: erő) Sikerült a rácsot kiszedni a sziklafalból, mögötte megtalálod a kincstet!
Pl:
Elindulsz, hogy felkutasd a kincset, mely az ősi pegamen szerint a egy közeli barlangban van. De előtte rá kell jönnöd, hogy pontosan hol is./próba:iq/ Sikerült kisilabizálnod az ősi írást, és beazonosítanod a helyet. A barlangot könnyen megtalálod. Jajj, itt lakik valami! /próba: harc, hegyiórás/. Miután megölted az óriást bemerészkedsz a barlang mélyére. Túl sok járat van, és neked csak 2 fáklyád van, gyorsnak kell lenned. (próba: kronokompenzáció). Igen a szerencse melletted van, eljutsz a barlang mélyére. Egy rozsdás rács állja az utadat, nem lehet véletlen a kincs mögötte kell legyen! (próba: erő) Sikerült a rácsot kiszedni a sziklafalból, mögötte megtalálod a kincstet!
Ez ebben a formában soha sem kerülne be, van elbírálás is a világon.
Dátum: 2009.10.24. 10:41:50
Idézet: Tseby'dr akula - 2009.10.24. 05:35:49
Mivel korábbiakban az én nevem is előkerült, súgok: nem lesz 2-3 óra.
Ez lehetetlen. Kissé helyigényes lenne a dolog. 
De írtam már kalandot, kiderül mennyire tetszik majd nektek.
Meg fogok is még. Ha nem is 2-3 óra keretében, de azért néha rááldozok majd 10k LE-t, hogy menjen nektek egy-egy kaland tőlem is.
5-10 perc????
én regény hosszúságú kalandokat várok pár embertől, köztük vannak ők is szal ha nem lesz 2-3 óra akkor nagyon fogok csalódni.
én regény hosszúságú kalandokat várok pár embertől, köztük vannak ők is szal ha nem lesz 2-3 óra akkor nagyon fogok csalódni.
Mivel korábbiakban az én nevem is előkerült, súgok: nem lesz 2-3 óra.
Ez lehetetlen.
Kissé helyigényes lenne a dolog. De írtam már kalandot, kiderül mennyire tetszik majd nektek.
Meg fogok is még.
Ha nem is 2-3 óra keretében, de azért néha rááldozok majd 10k LE-t, hogy menjen nektek egy-egy kaland tőlem is. Dátum: 2009.10.23. 17:57:42
30 fölé csak akkor viheted, ha van akadémiátok. Anélkül nem fog menni.
Dátum: 2009.10.22. 23:21:40
Lélekkufárnál, 2. szinttől, külön erre is lehet szűkíteni jobb oldalon.
(Most akkor én lettem a helyettes mentor? )
(Most akkor én lettem a helyettes mentor?
)Dátum: 2009.10.20. 23:42:58
Kíváncsian várom ezt is.
Dátum: 2009.10.20. 11:58:50
Öhm. Ismerem valamelyest a Tyrant szövetség pár tagját. Nem hiszem, hogy sértésnek, inkább viccnek szánták a dolgot. Ellenben tény, hamarabb észre kell venni, ha valaki nem úgy értékeli a dolgot és ilyenkor kifejtve elnézést kell kérni. Ezt elfogadom és ennyiben igazad van Gort, az alapján amit eddig megértettem.
Most nagyon szépen kérem had kapjak valami rövid összefoglalót az egészről (nyugodtan ide, szerintem nem csak én maradtam le).
ui. Cirip modoráról és humoráról tudom, hogy csípős, de nem bántani akar senkit, hidd el. Darksolt nem ismerem, de ha egy szöviben vannak felteszem valamelyes szinten hasonló a gondolkodásuk. Szerintem megjegyzik a dolgot ha tudatod velük és nem lesz több ilyen affér, világosan fogják kifejezni magukat. De néma gyereknek...
Most nagyon szépen kérem had kapjak valami rövid összefoglalót az egészről (nyugodtan ide, szerintem nem csak én maradtam le).
ui. Cirip modoráról és humoráról tudom, hogy csípős, de nem bántani akar senkit, hidd el. Darksolt nem ismerem, de ha egy szöviben vannak felteszem valamelyes szinten hasonló a gondolkodásuk. Szerintem megjegyzik a dolgot ha tudatod velük és nem lesz több ilyen affér, világosan fogják kifejezni magukat. De néma gyereknek...
Dátum: 2009.10.20. 10:40:14
Idézet: Gort - 2009.10.20. 10:26:41
Ezt a kérdést elpasszolom. Régóta nem vagyok nagyon akítv itt nagy fórumon. A saját erkölcsi kitételeim szerint játszom, nem ciripé szerint, a véleményét, sem az egész KV Academy ügyet nem ismerem.
Személyes véleményem szerint: ha egy szövit lefarmolnak úgy védekezik a játék keretein belüli eszközökkel, ahogy tud. De nyilván nem szabad sértegetni az ellenfelet, nem lehet átvinni IRL a dolgot.
Ha ez megfelel a KV-s ügynek, akkor remek. Ha nem akkor nem. Uff, én beszéltem
Mindezt megértem, Byzon. Annyira, hogy szövetségem befogadta egyik tagotokat, aki tanulni jött hozzánk. Mert bennünk van együttérzés. Amit nem értek, hogy Cirip szerint miért kell másnak, például a K&V akadémiának jó képet vágnia ahhoz, hogy tönkreteszik a játékát, ha nektek nem kell így tenni? Miért vonatkoznak másokra más etikett szabályok, mint tirátok?
Ezt a kérdést elpasszolom. Régóta nem vagyok nagyon akítv itt nagy fórumon. A saját erkölcsi kitételeim szerint játszom, nem ciripé szerint, a véleményét, sem az egész KV Academy ügyet nem ismerem.
Személyes véleményem szerint: ha egy szövit lefarmolnak úgy védekezik a játék keretein belüli eszközökkel, ahogy tud. De nyilván nem szabad sértegetni az ellenfelet, nem lehet átvinni IRL a dolgot.
Ha ez megfelel a KV-s ügynek, akkor remek. Ha nem akkor nem. Uff, én beszéltem
Dátum: 2009.10.20. 10:19:56
Kedves Gort, nem tudom vagy-e v3-on. Mindenesetre úgy írom meg, mintha nem lennél, vagyis részletesen:
1. Ki van írva adatlapra: Aki nekünk jön, az ellen megy a PC.
2. Megtámadtak minket, dobtunk.
3. Az ott lévő Citadellaegyezmény tagjai visszalőttek.
4. Maxolódott rajtunk, mert nem semlegesítjük őket és tény, hogy jókat derülünk a tök hatástalan PC csapásokon.
5. Ugyan nehogy már ne lőjük vissza amit kapunk!
Cirip a diplomatánk, átlagban véve mindenre kultúráltan szokott válaszolni. Roppant türelmes.
Eddig megkaptuk, hogy gerinctelenek vagyunk mert használjuk a PC-t. Megkaptuk, hogy tetvek vagyunk, mert vannak másodlagos szakijaink. Őszinte leszek. A legkevésbé sem érdekel az egész háború, veszteséggel együtt. Nem mi kezdtük. De most már tényleg élvezem (bár nem szoktam), hogy a Hangyák foga fog a végén csikorogni, mert egy időre a PC-k őket nagyon visszavetik. Mi bulizunk, baráti játék, nem érdekes az egész Hatalom Tornya dolog ahonnan kiindult. De elérték, hogy ha tudjuk, elintézzük, hogy az övék se legyen.
1. Ki van írva adatlapra: Aki nekünk jön, az ellen megy a PC.
2. Megtámadtak minket, dobtunk.
3. Az ott lévő Citadellaegyezmény tagjai visszalőttek.
4. Maxolódott rajtunk, mert nem semlegesítjük őket és tény, hogy jókat derülünk a tök hatástalan PC csapásokon.
5. Ugyan nehogy már ne lőjük vissza amit kapunk!
Cirip a diplomatánk, átlagban véve mindenre kultúráltan szokott válaszolni. Roppant türelmes.
Eddig megkaptuk, hogy gerinctelenek vagyunk mert használjuk a PC-t. Megkaptuk, hogy tetvek vagyunk, mert vannak másodlagos szakijaink. Őszinte leszek. A legkevésbé sem érdekel az egész háború, veszteséggel együtt. Nem mi kezdtük. De most már tényleg élvezem (bár nem szoktam), hogy a Hangyák foga fog a végén csikorogni, mert egy időre a PC-k őket nagyon visszavetik. Mi bulizunk, baráti játék, nem érdekes az egész Hatalom Tornya dolog ahonnan kiindult. De elérték, hogy ha tudjuk, elintézzük, hogy az övék se legyen.
Dátum: 2009.10.20. 09:49:24
Én sem erről beszélek Ezüstszél Természetesen badarság lenne tovább növelni az elementet, így is elég szivatás már ez pusztán azért hogy játszani lehessen. A relic/csimmák simán csökkentsék az időt, elég LE-t dobtunk már ki így is az ablakon ezért.
Természetesen badarság lenne tovább növelni az elementet, így is elég szivatás már ez pusztán azért hogy játszani lehessen. A relic/csimmák simán csökkentsék az időt, elég LE-t dobtunk már ki így is az ablakon ezért.Dátum: 2009.10.20. 00:21:38
Idézet: Miklós - 2009.10.18. 20:12:12
Őőő... 111 fölé is?
Mert az ötlet lényege épp ez lett volna. Ha csak 50 csp-t kapok naponta, akkor 100 perc, ergo bő másfél óra levadászni, amely idő alatt nem csinálok tulajdonképpen semmit, csak bazi unottan bámulom a monitort... Ha meg nem jutok egy nap gép elé... Na akkor gáz van...
Összességében szentem kéne egy megoldás arra, hogy 1 percnél többet ezzel ne kelljen tökölni, mert ebben semmi érdekes nincs. Nekem már az is furi volt, hogy ennyi erőforrást kértetek a gyorsításért (mi a fenének? nem táp... kényelmi funkció...) A maradékk 1 perc jó lenne, ha összehozható lenne már tárgyakból is.
Mert oké, kitolom a spektrálist 100-ra, turbózom az elementárist, de így is egy kínszenvedés végigcsinálni.
Másrészt ehhez. Ha az én ötletem nézzük, az erősebb vadászidő csökkentő csimmák adjanak minuszt szentem a krono várakozási idejére is, mert a 10 perc úgy már borzasztó sok lesz, az meg csak felesleges idegbaj, ha le kell lőni a vadászatot.
Az ájulási időt (állatok) lefelező cucc is szimpi. 6 óra bőven elég szívás...
Összességében: egy picit "felhasználóbarátabbá" kéne tenni a rendszert, na... És erre ez is egy lehetőség...
Byzon: emlékeim szerint van vadászatidőt csökkentő csizma: elementáris fúzió szakértelmet növel.
Őőő... 111 fölé is?
Mert az ötlet lényege épp ez lett volna. Ha csak 50 csp-t kapok naponta, akkor 100 perc, ergo bő másfél óra levadászni, amely idő alatt nem csinálok tulajdonképpen semmit, csak bazi unottan bámulom a monitort... Ha meg nem jutok egy nap gép elé... Na akkor gáz van...
Összességében szentem kéne egy megoldás arra, hogy 1 percnél többet ezzel ne kelljen tökölni, mert ebben semmi érdekes nincs. Nekem már az is furi volt, hogy ennyi erőforrást kértetek a gyorsításért (mi a fenének? nem táp... kényelmi funkció...) A maradékk 1 perc jó lenne, ha összehozható lenne már tárgyakból is.
Mert oké, kitolom a spektrálist 100-ra, turbózom az elementárist, de így is egy kínszenvedés végigcsinálni.
Másrészt ehhez. Ha az én ötletem nézzük, az erősebb vadászidő csökkentő csimmák adjanak minuszt szentem a krono várakozási idejére is, mert a 10 perc úgy már borzasztó sok lesz, az meg csak felesleges idegbaj, ha le kell lőni a vadászatot.
Az ájulási időt (állatok) lefelező cucc is szimpi. 6 óra bőven elég szívás...
Összességében: egy picit "felhasználóbarátabbá" kéne tenni a rendszert, na... És erre ez is egy lehetőség...
Dátum: 2009.10.19. 09:49:49
Akkor hajrá Crue! Legyen nektek jó a +10% LE tiszta szívből, a többieket meg robbantsuk le!!!!!
Eskü ezeket hátráltatni sokkal jobb mint a Torony valaha lesz!
Eskü ezeket hátráltatni sokkal jobb mint a Torony valaha lesz!
Dátum: 2009.10.19. 09:39:20
Az még hagyján cirip.
De én arra leszek kíváncsi, ki lesz a nevető 3.?
Mert hogy minket visszafog a háború, és a PC-k ide-oda, az biztos, így mi nem hiszem.
Ezzel együtt külön élvezet lesz maxos PC-vel megcsapkodni Hangyákat és a Culliantet, az meg nekik fog fájni a HT birtoklásban, míg a 20-as csapásokat semlegesítgetik mindennap a srácok.
Remélem valamelyik értelmesebb feltörekvő szövi elviszi előlünk. Engem az nem zavarna. Tiszta jó csak az az élmény, mikor:
A Hangyák (vagy a Cullian Diamond Warriors) szövetség ellen eddig 4 tag aktiválta a Pusztítás Citadelláját...
És rátenyerelhetsz a nagy, piros gombra...
ATOMOT MINDENKINEK LEAH NAGYOBB DICSŐSÉGÉRE!!!
A helytartó
De én arra leszek kíváncsi, ki lesz a nevető 3.?
Mert hogy minket visszafog a háború, és a PC-k ide-oda, az biztos, így mi nem hiszem.
Ezzel együtt külön élvezet lesz maxos PC-vel megcsapkodni Hangyákat és a Culliantet, az meg nekik fog fájni a HT birtoklásban, míg a 20-as csapásokat semlegesítgetik mindennap a srácok.
Remélem valamelyik értelmesebb feltörekvő szövi elviszi előlünk. Engem az nem zavarna. Tiszta jó csak az az élmény, mikor:
A Hangyák (vagy a Cullian Diamond Warriors) szövetség ellen eddig 4 tag aktiválta a Pusztítás Citadelláját...
És rátenyerelhetsz a nagy, piros gombra...
ATOMOT MINDENKINEK LEAH NAGYOBB DICSŐSÉGÉRE!!!
A helytartó
Dátum: 2009.10.18. 16:41:49
Hadd csatlakozzam a javaslat egy részéhez.
Ha valamihez, hát a csimmákhoz illene a vadászatidő csökkentés. Sokan így is elég kemény mennyiséget voltunk kénytelenek áldozni a gyorsításra, csupán azért, hogy egyáltalán játékban maradjunk. Mert sajnos igen, roppant időigényes a végzetúr.
Ennek még mindig (mondom úgy, hogy 111-es elementárissal vadászom, és minden második vadászathoz kapok csak egy kvízt) a legidőigényesebb és valljuk be legunalmasabb része a játéknak...
Volt egy olyan aukciós cumó, hogy vadászcsizma, ami fél perccel csökkenti a vadászidőt.
Ennek mintájára el tudnék képzelni egy ilyet:
40-es szinten egy non prémes csizma, minimális bónusz és mondjuk 5 másodperccel csökken a vadászidő. És egy prémes, ami 10 másodperccel.
50-es szinten egy non prémes ami 7 másodperccel és egy prémes ami 15-tel.
60-as szinten egy non prémes 10-el és egy prémes 20-al.
70-es szinten egy non prémes 12-vel, és egy prémes 25-tel.
75-ös szinten egy non prémes 15-tel.
80-on egy non prémes 18-al.
85-ön non prémes 20-al.
90-enen egy non prémes 23-al és egy prémes 30-al.
95-ön egy non prémes 25-tel.
100-on egy non prémes 28-al.
Ezek mindenkinek nagy segítséget jelentenének szerintem játékélmény növekedésben, akik megvették a gyorsítást költenének ezekre is. Simmán venném a prémes csimmát és szerintem nem csak én, ami meg a kft-nek is jó több okból is (bevétel, meg több játékkedv, tovább maradunk, még több bevétel).
De pontozzatok le ha hülyeséget írtam.
Ha valamihez, hát a csimmákhoz illene a vadászatidő csökkentés. Sokan így is elég kemény mennyiséget voltunk kénytelenek áldozni a gyorsításra, csupán azért, hogy egyáltalán játékban maradjunk. Mert sajnos igen, roppant időigényes a végzetúr.
Ennek még mindig (mondom úgy, hogy 111-es elementárissal vadászom, és minden második vadászathoz kapok csak egy kvízt) a legidőigényesebb és valljuk be legunalmasabb része a játéknak...
Volt egy olyan aukciós cumó, hogy vadászcsizma, ami fél perccel csökkenti a vadászidőt.
Ennek mintájára el tudnék képzelni egy ilyet:
40-es szinten egy non prémes csizma, minimális bónusz és mondjuk 5 másodperccel csökken a vadászidő. És egy prémes, ami 10 másodperccel.
50-es szinten egy non prémes ami 7 másodperccel és egy prémes ami 15-tel.
60-as szinten egy non prémes 10-el és egy prémes 20-al.
70-es szinten egy non prémes 12-vel, és egy prémes 25-tel.
75-ös szinten egy non prémes 15-tel.
80-on egy non prémes 18-al.
85-ön non prémes 20-al.
90-enen egy non prémes 23-al és egy prémes 30-al.
95-ön egy non prémes 25-tel.
100-on egy non prémes 28-al.
Ezek mindenkinek nagy segítséget jelentenének szerintem játékélmény növekedésben, akik megvették a gyorsítást költenének ezekre is. Simmán venném a prémes csimmát és szerintem nem csak én, ami meg a kft-nek is jó több okból is (bevétel, meg több játékkedv, tovább maradunk, még több bevétel).
De pontozzatok le ha hülyeséget írtam.