Hozzászólások - Aderrick

A kék óriás és zöld nekromanta társa belépett szövetségük kapuján. Ahogy felcaplattak a fenékszálkásító lépcsősoron, ledermedtek.
Az emlékmű eltűnt. Pontosabban szólva ott volt az, valahol, egy buja zöld gömb közepén, csak éppen egy tenyérnyi darabkája sem látszott. Pedig nekem aztán nincs nagy tenyerem. Az emlékmű „helyét” most vagy 100 méter magasra nyúló, áthatolhatatlannak tűnő, zöld növénytakaró borította. A két érkező nem kis aggodalommal szemlélte az enyhe tavaszi időben egyébként igencsak üdítő látványt.
A zöld lomb alatt vastag gyökerek kígyózták körbe az újdonsült erdőrészlet központját.

- Kis kerek erdő… - motyogta álmélkodva a nekromanta.
- Mi? – kérdezte zsigerből oda sem figyelve a kék.
Az egyik gyökérfonaton, az első égbe nyúló fatörzsek közt egy lemezpáncélos alak üldögélt, előregörnyedve, háttal az ámulóknak.
AranyAlma érkezett zsebre dugott kézzel a visszatérőkhöz.
- Épp jókor érkeztetek vissza! – mondta üdvözlésképp
- Mi? – kérdezte a nekromanta.
- Hogyan? – érdeklődött Dzsó, majd megrázta magát és a jelenleg leghatalmasabb végzetúr felé fordult. – Bocs Alma, de ez a látvány… Mi történt?
- A szellemlény tegnap érkezett. Az emlékmű természetesen megbilincselte, de ma reggelre, amíg a fényes pórázával elért, mindent befont gyökerekkel, ágakkal, fákkal és tengernyi folyondárral.
- Na jó, de mit csinál ott Maedhros? Mintha motyogna magában! – csatlakozott az értelmesebb társalgáshoz a nekromanta.
- Ott van a szellem is, csak innen nem látszik. Hogy mit csinál? Nem tudjuk, senki sem merte megközelíteni.
- Elegem van a baromságokból! – fortyant fel Dzsó. – Most megyek és végre kialszom magam, még ha arra is kell kelnem, hogy kényszerzubbonyban távolítják el vadul üvöltöző barátunkat a padlizsánlila istenség kockafejű őrei!
Aranyalma vállat vont és tovább sietett dolgára. Dzsó is hátat fordított és morogva a házához vonszolta magát.

Csak a nekromantában nem maradt annyi józan ész, hogy legyőzze kíváncsiságát, s a göcsörtöknek magyarázó alakhoz sétált. Maedhros egy, a gyökerek közt megbújó széles odúhoz beszélt. Előredőlve csörgetett valamit jobb kezében, majd felemelte és lassan lepergette bal tenyerébe. Apró csörgő kincstári kuponok voltak. Mindeközben halkan, de vészjóslón motyogott egy áttetsző lénynek, amely hatalmas megigézett szemekkel meredt vissza a hipnotizáló Végzetúrra.
- Adodide! Idevele! Nedugdossad! Nekedmárnemkell! Készíttettem a tanácsadóimmal végrendeletet, már csak alá kell írnod! Elég lesz a három kereszt! Ha nem, nem, akkor legalább tegyél valami ráutaló magatartást! Naaaa! Adide!
A nekromanta mellé lépett és óvatosan a vállára tette a kezét. Madhros métereset ugrott a magasba, a szellemlény pedig egy tüzelő kandúr vernyákolásához hasonlatos hanggal eltűnt a gyökerek közt.
- Már majdnem megvolt! – préselte ki összeszorított száján isteni haraggal a lemezpáncélos. Földet érve megpördült és mutatóujja a cserepes, zöld arc előtt néhány tized milliméterrel állapodott meg. Kicsit még rezgett is, mint a gyakorlóbáb mellébe becsapódott nyílvessző. A nekromanta orrhegyének pihéi szinte egyenként érezték Maedhros, kuponpergetéstől elkopott ujjbarázdáit. Seligen rábandzsított az ujjhegyre, két kezét lassan, nyitott tenyérrel a magasba emelte. A megzavart, dühtől vörös arc pedig ezt fröcsögte:
- Nincs alku! A licit elmarad!

Az ordításba beleremegett a Hatalom tornya számtalan, bár egyre csökkenő számú ablaka is. Az állatok a kennelben kétségbeesetten rángatták béklyóikat, Piciklon ijedtében beletenyerelt a frissen sült áfonyás pitébe. Aztán elégedetten nyalogatta le ujjairól, konstatálva, hogy megint jól sikerült. Néhány gyengébb idegzetű szárnyas elfeledkezvén arról, hogy mit is csinál éppen, undorító csattanással kenődött szét az egyre csak magasodó falon, majd nyálkás csíkot húzva lassan elindultak maradványaik a föld felé.

Az ordítás az Epikus emlékművet körbevevő bozótosból érkezett. Egy igen zilált ruházatú, és a ruházatát is felülmúlóan zilált tekintetű végzetúr kardjával dühödten csépelte a növényzetet, és egy sebekkel borított, valaha valószínűleg kék bőrű hullát. Repkedtek a gallyak. Levelek, hús és velődarabok. A teret körbevevő házikók ablakai sorra csukódtak be, még a spalettát is rájuk hajtották az előrelátó lakók. Tudták, hogy bármilyen szörnyű és idegőrlő is volt az elmúlt két nap agyzsibbasztó zsongása (adideadideenyémenyémadidena), az semmiség ahhoz képest, ami eztán fog következni. Wurgolx mindenesetre vigyorogva kikönyökölt a Varázslótorony legfelső emeleti ablakán, és leordított:
- Nos? Hogy tetszik?
Nem gondolta, hogy a bokrok közt tevékenykedő eszelős bármit is tudna tenni ellene. Bármely ismert varázslat hatótávolságán kívül tartózkodott. Odáig meg úgysem tud feldobni az a mániákus. Tévedett. Miután magához tért, és Zedd kirángatta a homlokába ékelődött tárgyat (amiről kiderült, hogy a szellemlény szilánkosra tört végű combcsontja volt), első dolga az volt, hogy bezárja az ablakot, és eltorlaszolja a bejáratot.

A Kincseskamra ajtaja elé is nehéz ládákat vonszoltak odabent. Az asztal közepén egy jelentéktelen külsejű gyűrű árválkodott, körülötte zsetonok feküdtek kisebb-nagyobb kupacokba halmozva. Seligen betolt öt zsetont, Karom erre csak cöccögött. Sűrű szivarfüst ülte meg a helyiséget.
- És mi van, ha ő is licitálni akarna? Beengedjük?
- Nem, nem akar!- vágta rá Jerikó túlzottan is gyorsan.
- Mi van, csak nem félsz te is tőle? Sokkal erősebb vagy nála!
- Igen, ez igaz, de…

Mindannyian tudták, hogy az elmúlt hetek nem múltak el nyomtalanul Maedhros fölött. Láthatóan nagyon megviselte, hogy a Felsőbb Hatalmak (bár ő váltig tagadta, hogy bármiféle hatalom létezhet, amely felsőbb lenne nála) rávették kedvenc segédje, Blue, az Adóellenőr kivégzésére. A kegyenc kitömött testét terem nagyságúra megnagyobbított fogadószobájában a trónusával szemközt állította fel, egy koszlott lila kupac (állítása szerint a kupac valaha Ciculi, egy jobb létre szenderült bíbor mösze volt, de Seligen szerint csak becsomósodott ektoplazma, amit rabul ejtett a hely szelleme), egy fenyegető pózba állított ősmágus (a fenyegető póz többekben a falusi lakodalmakat idézte fel, Zedd állítása szerint tisztára olyan, mint az egyik bácsikája, aki ha többet ivott a kelleténél, kötekedő hangulatba került, de a legfenyegetőbb benne az volt, hogy bármelyik pillanatban lehányhatta a körülötte lévőket), valamint egy mocsári ork társaságában (róla semmit sem tudtak a többiek, Maedhros állítása szerint akkor találkozott szerencsétlen jószággal, amikor még egyedül járta a vadont, és az okos jószág lett az első híve (ami a többiek szerint sokat elárul az orkok állítólagos intelligenciájáról). Sándornak nevezte, és Szemtelen Karom állítja, hogy többször hallotta, hogy beszélget vele, míg Barrakuda esküdni mert rá, hogy az orkot korábban az egyik ócskásnál látta porosodni.).
Miután kedvére valóan elrendezte a kitömött lényeket (ez három napot vett igénybe, ezalatt két szolgája választotta inkább a biztos halált (sűrű könnyhullajtás közepette felfalták egymást), mint a rendezgetés bizonytalan befejezését), fejébe vette, hogy kitenyészti a tökéletes segédet. Átrágta magát a szakirodalmon, majd a vadonba vetette magát. Néhány napig senki sem hallott felőle, majd megjelent szakadtan, borostásan, és szaglott, mint a teveürülék, de arcán boldog vigyor ült. Láncon két meggyötört alakot vonszolt maga után, akiket rögvest az istállóba rángatott.
A következő napokat friss szerzeményeinek szentelte, gyakorlatilag velük lakott az istállóban. Néha megjelent az ebédlőben, és lázas sietséggel tömte magába az ételt. Ilyenkor lehetett vele úgy-ahogy kommunikálni, bár egyre elkeseredettebben meredt maga elé, ahogy telt az idő. Korábbi lelkesedése lohadni látszott, már nem szónokolt a Tökéletes Adóellenőr Tenyésztési Programjáról (állítása szerint az efféle segéd képes az áldozat lélekenergiáját akár negatív tartományba is fordítani, ott is találva lélekenergiát, amiről a tulajdonosa nem is tud). Az ötödik napon Seligen meglátogatta az istálóban.
Az egyik boxban egy asztal állt, az asztal két szemközti oldalánál pedig két meggyötört, valaha szebb napokat látott öltönyt viselő lény ült székéhez kötözve. Az asztal közepén vázában egy csokornyi vörös rózsa kókadozott, valamint egy-egy háromliteres „Koccintós” feliratot viselő palack.
- Próbálok romantikus hangulatot teremteni. Azt olvastam, hogy ez indukáló hatású lehet ennél a fajnál a szaporodási hajlandóságra.
- Hát lehet. De…
- Próbálkoztam mindennel!- szakadt ki Maedhrosból. - Hoztam nekik illusztrált könyveket-semmi! Hoztam be kecskéket, hogy láthassák, hogyan is működik az egész, ha már maguktól nem tudják. Semmi! Már három napja ennél az asztalnál ülnek, nem kapnak mást, csak abból a „Koccintósból”, mert állítólag az alkohol fokozza a vágyukat, de semmi! Csak gajdoltak meg pityeregtek.
Seligen döbbenten meredt a valószínűtlen látványra. Nem tudta, hogy is mondhatná el, lehetőleg tapintatosan.
- Nem akarok csalódást okozni Maed, de szerintem mindkettő hím…
Az egyik szakadt öltönyös példány hálásan csuklani kezdett. Seligen méltóságteljesen kivonult, és csak a sarkon túl kezdett röhögni.

- Még mindig meg van győződve róla, hogy neki hozott valami mást a szellem, ez a gyűrű csak véletlenül keveredett a szellemhez. Azóta is az emlékmű környékét túrja…
- 201.
- Á, én kiszálltam.
- No, akkor beengedjük, ha ő is be akar szállni?
- Én ugyan fel nem állok!
- Nekem reumás a térdem.
- Én vagyok legmesszebb az ajtótól, ne kelljen már pont nekem!
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Meg. 202.

.

Én 42-ről mondtam le...

gyémánt statisztika:

Szint sikeres térkapu Min átlag Max
34. 14 893 1087 1353
35. 21 906 1147 1346
36. 21 834 1124 1506
37. 18 968 1213 1494
38. 29 952 1230 1569
39. 16 970 1298 1616
40. 25 990 1321 1734
41. 25 909 1257 1618

nem a módosítás- a huzavona. Hogy fáj-e nekünk? Még nem, de az eddigi megtérülési mutatók alapján fog.

Mi nem komédiaként éljük meg... Legfeljebb tragikomédiaként.

Ez igen érdekes-a TGY is úgy tudja, hogy a csökkenést választotta. Most akkor van egy párhuzamos TGY, akivel Miklós levelezett? Én most akkor én melyik TGY tagja vagyok? Azé, akinek a Tornya csökken, vagy azé, amelyiké úgy marad?

Az nem lehet. Az én önpusztításom már csak halvány utánzata lehet a tiédnek. A mentős is leköpött, fogai közt szűrte a szavakat: "Hitvány köcsög! Te sose lehetsz Zacc!" Kicsit pityeregtem, aztán kénytelen voltam tovább élni a szégyenemmel.

elszórakozgatunk. Én is egy zúzó lennék, vagy mi. (beleférek a TOP 120 karakterbe, úgy érzem. Mind szintben, mind TÖ-ben, mind szakértelemösszegben rég volt, hogy 40-en kívül lennék). Élvezem a kínzókamrát és teszem tönkre mások játékát. Ráadásul még azt a megbocsájthatatlan bűnt is elkövettem, hogy a kezdetektől játszva jogtalan előnyt élvezek a később kezdőkkel szemben. Mivel ilyen elit vagyok, jutalomból nekem csak leírják, hogy mennyit sebződtem volna, ha XY megtámadott volna. Nem tudom mit jelent a 15% alatt lenni, még sosem fordult velem elő. Nem támad meg senki, csak úgy képzelem, az csak az átlaggal történhet meg, meg a kínzókamra óta az átlagot messze felülmúló későnkezdőkkel. Érzem, hogy kezdek elszakadni a többiektől. Áh, nincs értelme, ez így olyan üres. Zacc, győztél. Törlöm magam.

Dalen... nézz mélyen a szemembe... egyre álmosabb és álmosabb leszel.... most a hatalmamban vagy...

Te ma már nem kommentelsz...
Nem zaklat fel Zaccmester...
Na jó néha még felzaklat, de megrázod magad, és nem nyúlsz a billentyűzet után...
Bárkit meggyőzhetsz (kivéve Zaccmestert)....
Az egyetlen igaz isten I. M. IKCS...

Ha most csettintek, ezt a maszlagot (kivéve I. M. IKCS-t, kinek neve szent és sérthetetlen) el is fogod hinni, és miután felébredsz átadsz nekem 3217 LE tiszteletdíjat....

Napi 12K LE-t akarok adni Zaccmesternek... El akarok menni fodrászhoz... A zoknik nem maguktól jutnak a szennyesbe... Mi az ördög történt velem?! Valaki megbabonázott?!

Két lehetőség a ki-belépkedésre:

- háború: harc kitör, kilépek. Belépek, ütök kettőt, kilépek. Belépek, ütök kettőt, kilépek. Üthetetlen a szövetség. (Marad bent állandóra mondjuk egy 12. szintű karakter, vagy valami hasonló)
- akadémia: szövetségemnek nincsen, kilépek, belépek egy akadémiás szövetségbe, kitanulom, amire vágyok, visszalépek eredeti szövetségembe. (Ha elég a tanulást felnyomni, akkor ez gyorsan megvan)

Ha ez a JV a játékról alkotott koncepciójába belefér, mehet. (nekem ugyan nem tetszik, de az nem számít)

Egészen más érzés a 22. emeleten elfogyasztani reggelimet, mint az 52. emeleten. Nagy nehezen hozzászoktam a tudathoz, hogy egy ekkora őőő izé árnyékolja be a nappalimat (a többiek a megmondhatói, hogy berzenkedtem erősen) de amióta a legfelső szintre költöztem, megszerettem. Egy, a saját súlya alatt folyamatosan a földbe süppedő építményt szövetségünk vezető statikusai semmikép nem engedélyeztek volna. Épült volna helyette 15 termes, szaunás-házimozis wellness-center vendégeinknek, akiket reggelente szórakozni invitálunk, épült volna nagyobbra az ősi tudások tárháza. Mondjuk. De az a fajta torony, ami állítólag a tervrajzokon szerepelt (nem azon, amit mi megkaptunk), így, ilyenkor biztosan nem épült volna fel.

Ariel, vigyél el, ne csak a LE-met!

Dolgozz Dalen, dolgozz. Ha holnap reggel nem vár 2K LE az ajánlásból, hurcollak a kínzókamrába...

Az új háborús taktikával kapcsolatban lenne egy kérdésem:
Szövetségem háborúra lép egy másik szövetséggel. Gyorsan kilépek a szövetségből. Mondjuk éjszaka visszalépek, ütök 3-at, majd azonnal kilépek, hogy az esetleges visszacsapásból származó vereség már ne a szövetségnél számítson. Mondjuk ezt megcsinálom négyszer, ötször. A szövetség győzelmeihez hozzáadódik az általam elért 12-15 győzelem, vagy amikor kilépek, az nullázódik a kincspontokhoz és térkapupontokhoz hasonlóan? Mert ha nem, ez a ki-belépegetős taktika végkép "érdekessé" (ennél a szónál egy keserű félmosoly) tenné a szövetségi háborúkat... Nagyhírű vendégművészek bármikor bármely háborút megnyerhetik bárkinek, bárki ellen-és lehet erre azt mondani, hogy "de ez nekik miért érné meg, veszítenek térkapuzást, kincspontot, stb...", amire lehet azt válaszolni, hogy a megsegített szövetségek hálából összedobnak a zsoldosoknak mondjuk egy kupac őskőre valót... nagyon nem lenne ez így jó.

Rossz vége lesz ennek gyerekek, a népnek cirkusz kell! Nem l'amour, hanem intrika, egymásnak feszülő indulatok, elfojtott komplexusok kirobbanó kiélése.

Az optimalizálsz-kinyomod a kronot a nem fizetős játékosokra vonatkozott. A fizetős persze, hogy fizet ezért is.

Szerintem jó az, hogy kronoval csak 10 percre vihető le a nullázás. Ha nem optimalizálsz, nem kell a krono egyáltalán. Ha igen, felnyomod 50-ig. Ha még az sem elég, fizetni kell érte.

Valahol mélyen, nagyon mélyen a Tökéletes Gyémánt szövetség főhadiszállásának szívében.

A fény nem jut le ide magától, fáklyák szórják bonyolult tükörrendszer segítségével szét, amitől sehol máshol nem tapasztalható vakító világosság tölti be a szabálytalan formájú termet. Mint egy gyémánt belseje. A helyiség közepét egy hatalmas, sokszögű üvegasztal foglalja el, körötte kvarcüveg trónusok. Harmincöt. Most csak négyen ültek, és jól láthatóan mind igen elégedett volt. Az egyikük szórakozottan egy vörös grifftollakból fűzött lánccal játszadozott.
- Seligen még mindig kint dühöng?
- Igen, de szerintem kicsit már túljátssza.
- Minden a terveknek megfelelően alakult.
- Az is a terv része volt?
- … Nem igazán. De így még hitelesebbnek tűntem, nem?
- Gyanús vagy nekem, Dzsó, gyanús…-vigyorodott el Zedd, akinek az arcát odakint még senki sem láthatta.
- Azt hiszed, az bármit is befolyásolt?
- Dehogy hiszem. Csak irigykedek. Hány üveggel vitt el?
- Eleget, több mint eleget.
- És pontosan mit is raktak az üvegekbe?
- Nem hajlandóak elárulni. De Tiamat egész éjszaka leselkedett az ablak előtt… Tényleg, nem kellene már itt lennie?
- Tiamattal reggel találkoztam az istállóban. Kázmért ölelgette, és égre-földre esküdözött, hogy ő a legjobb cimborája.
- Kázmért? Ja, Kázmért, az orgling disznót. Na, akkor ő sem tudott meg semmit.
- És pontosan mi is a hatása a szernek? Mi történik Khettyvel?
- Először csak arra jön rá, hogy nincs semmiféle erkölcsi fölénye velünk szemben. De ez még csak a kezdet. Ahogyan a felszínt is mi, a gyémántok tisztítottuk meg az Ellenségtől, az új világot is mi, a gyémántok fogjuk vezetni. És ki a gyémántok csúcsa? Mi vagyunk. És behódolnak, sorra behódolnak, mert mind tudni fogják, hogy ez így van jól. Jó kis „pálinkát” kotyvasztott Seligen és Maedhros…
- Egyébként Maedhros hol van?
- Alszik. Három napig a pálinka rejtekhelyeit kutatta, hogy mindet kicserélje, hiába ajánlgatta Seligen a térképét. A fejébe vette, hogy neki nincs rá szüksége. Azt állítja, megérzi, hol van. Na persze…-és arcán a letörölhetetlen vigyorral iszákjába nyúlt. Aztán a letörölhetetlen vigyor szépen lassan mégiscsak letörlődött, miközben hiába kotorászott az iszákban.- Az ördögbe! Hát nem elvitte ezt is!