Hozzászólások - Rius
Dátum: 2009.03.26. 10:51:10
Székelyt értem inkább alatta és a nyugdíjak kérdését, amit már másutt leírtam. Adott mennyiségű nyugdíjas, adott mennyiségű pénzre. Minimál nyugdíj meghatározása és annak maximum 3-4-szerese a maximális, de 200ezer Forintnál nem több. Emelés csak egyenlő mértékben, ha jut fejenként 2000, ha kevesebb akkor akár fejenként 10 Ft. Könnyen kiszámítható. Aki addig sokat keresett az tudott spórolni, aki keveset annak most sem lesz több. Javasolta a kiemelt nyugdíjak és sajátos korkedvezmények eltörlését is(katonaság és egyéb).
Dátum: 2009.03.26. 08:32:03
A jelenlegi politikai helyzetet a gazdaságitól nem lehet és nem is szabad elválasztani.
Sajnos a "politikai elitben" "Mount Everest-effektek" működnek. Azaz minél magasabbra kerülnek, annál kevésbé látják az egyszerű, "földön járó" embert. Ráadásnak minél magasabban vannak, annál ritkább a levegő és annál kevésbé fog az agyuk, azaz szinte oxigénhiányosan hülye döntéseket hoznak. Teljesen mindegy melyik pártról beszélünk.
A mostani helyzetről pár napja az MKB vezető elemzője(volt MNB-s, aki kilépett önként az ottani hülyeségek miatt) elég érdekes kijelentéseket tett a Napkeltében, csak nem volt érdemi reakció rá.
Közölte, hogy az országnak gazdaságilag nincs egy éve a következő választások kivárására. Vagy alakul most egy "szakértői" kormány, akit a piac elfogadhatónak ítél, vagy a Forint mélyrepülésbe kezd, akár az államcsőd sem kizárt(utóbbit csak éreztette, nem mondta ki, de lényege ez volt).
Tehát gyorsan megalakítandó "szakértői" kormány szükséges, de akár az előrehozott választásokat is lehet kezdeményezni közben(választási törvény módosításával is akár). A szélsőségek erősödése, pedig szerintem nem baj, mert sok jó javaslat érkezik mindkét tényleg szélsőséges oldalról, amit alig lehet hallani, pont a parlamenten kívüliségük miatt.
A pártok politizálása még mindig csak az önérdekek szintjére jutott el, pedig az ország és az emberek érdekeit kellene előtérbe helyezniük.
Én úgy vélem, hogy sajnos készülni kell a legrosszabbra.

Dátum: 2009.03.24. 23:56:06
Mi lenne, ha nem kellene külön NPC-ket programozni, hanem 1, vagy 8 óránként mondjuk csatát vívhatnál magaddal, azaz egy tükörkarakterrel(akit már a Fertőzés befolyásol). Gondolom az 1-1-ben történő tükrözést nem annyira bonyolult programozni. Mondjuk minden ilyen csatában fele tp-t és fele LE-t nyerhetsz, de akár veszíthetsz is LE-t, és pp-ből mehetne ez is.
Lehetne küldetés is, hogy győzz magad ellen 3-szor egymás után.

Dátum: 2009.03.12. 23:59:35
Polihisztor volt, de csalónak tartották. Beszélő gépeket és a gőzturbina elődjét is feltalálta. Jakobinus kapcsolatai miatt lett kegyvesztett. Ki ő?
Kempelen Farkas*
Bólyai Farkas
Alessandro Volta
Benyovszky Móric
A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
Kérdésed az értékelők szerint érdektelen lexikális tudásra hivatkozott.
Szerintem a sakkozógépen kívül, a gőzturbina elődje úgy véltem elég érdekes tény. A beszélőgépek szerkesztése és a sakkozógép révén volt az udvar egyik fő látványossága. Ami úgy véltem ismert, hogy jakobinus kapcsolatai (Hajnóczy, Batsányi) miatt majdnem ő is a Vérmezőn végezte. Csak az mentette meg, hogy Szabadkőműves társai szavatolták, hogy nem lesz vele probléma.

Dátum: 2009.03.12. 22:29:20
Szerintem ez egy külön számláló, és ezt most még nem jegyzik.
Dátum: 2009.03.11. 15:17:17
Hány éve született meg a Depeche Mode???
32
még csak20
21*
immár 40
Szerinte 21, szerintem inkább 28-29, mert 1980-ban ,vagy 1981-ben,attól függően mit tekintünk alapításnak.

Javaslatok -> Aukció
Dátum: 2009.03.10. 12:46:25
Ez a magas szintűeknek kedvez, ahol már kimaxolták a spektrálist, a lélekenergia sajtolást és az elementárist. Csak akkor ésszerű, ha ez is megáll napi, 1-2-nél, mert azt alacsonyabb szintű is képes kigazdálkodni, míg egy 40+-os szintű karakter napi 4-5 dukátot is kitermelhet "nagyobb" szívfájdalom nélkül(Ezzel magam ellen is beszélek).
Dátum: 2009.03.10. 09:01:41
Valahogy gondoltam, hogy ez lesz, de még a speciális értékelést is elhittem volna pedig mostanában ez felkapott téma volt.
Isaac Newtont, Leonardo da Vincit és Victor Hugot is nagymesterének nevező, nem igazoltan létező titkos rend. Melyik ez?
Sion rendje*
Rózsakeresztesek
Szabadkőművesek
Illuminati
A kérdésre a válaszolók több mint 75%-a nem tudta a választ, ezért kivettük az adatbázisból!
Érdekessége, hogy Dan Brown plágium gyanúsan átvett dolgokat Richard Leigh és Henry Lincoln The Holy Blood and the Holy Grail című művéből (magyarul Az abbé titka: szent Grál, szent vér címmel jelent meg és be is perelték érte Dan Brownt, de megnyerte a pert, mert az ő művét nem dokumentum, hanem fikciós regénynek értékelték).
Ennek egyik fő eleme a Sion(Zion) rendje, mely egy középkorban létezett, de feltehetőleg feloszlott, vagy részben a jezsuiták közé került szervezet volt, amelyről ezt írták: "állítólag ma is létező Sion-rend és az állítólag 1975-ben megtalált dokumentumok, a Dossiers Secrets, melyek a rend számos vezetőjét, így Newtont, Boticellit, Victor Hugót vagy magát Da Vincit is megnevezik, egy francia szélsőjobboldali szervezet hatvanas évekbeli kreálmányai".
Az érdekesség ebben még az, hogy azóta valóban létező francia társaságról van szó, amely Dan Brown könyve óta 2 ilyen nevűre szaporodott hivatalosan bejegyezve .
Egyébként Zion neve a Mátrixban is feltűnhetett egyeseknek, mint a menekültek városa.

Dátum: 2009.03.09. 17:17:48
Időszakosan devizatartalékok piacra dobásával csökkenteni fogja az árfolyamot az MNB, már ennek bejelentése is csökkentette, de a válság marad, sőt mélyülni fog idővel, mivel az adósságspirál tovább pörög(340 Ft-os árfolyamot nem engedik elérni most első alakalommal, legalábbis Simor beszédét így értelmezték). Állításaimat a nem túl nagy publicitást kapott hitellehívások indokolják(már 7 milliárd majdnem), ami csak az adósságteherre(visszafizetendő részletek és kamatok, sajnos az utóbbi már több) ment el eddig, értékteremtésre nem.
Tartunk egy államcsőd felé, ha nem lesz gyökeres változás. Ez a behozatalt már nehezíti, de a Forint belső fizető értékét is csökkenti idővel.
Értékálló dolog, csak az értékteremtő, ezért erdőket és jó minőségű termőföldeket vásárolnak fel most a keleti szektorban egyes politikusok (pl. Veres János PM ). Ha sok pénzetek, rokonaitok és lehetőségeitek vannak vidéken(akik ügyelnek rá, gondozzák, foglalkoznak vele), akkor erre költsetek. Ha csak kevés, akkor egyéni döntés kérdése, hogy mire tartalékoltok, vagy költetek. Az biztos, hogy lesz még fel- és leszállóágban is a Forint.

Dátum: 2009.03.09. 16:59:39
Ha kapott +LE-re gondolsz százalékosan, akkor megnyugtatlak, a +10% és a kvízolimpiért járó jelvények + %-a is hozzáadódik, de ezek %-a ki is íródik(V 1-en ez nálam +19%-ként, pedig turbóval nekem is már megvan a 100-as spektrális).
Dátum: 2009.03.09. 16:54:12
Szerintem sokan (köztük én is), az egyik fő szinesítő elemének tartják a kvízeket, és a kérdések feltevését is. Az itteni topicban felvetetett alternatív javaslatokból kellene valamit megvalósítani azoknak, akik ezt csak nyűgként, a kapott +LE-ért teszik, ez valószínűleg csökkentené a primitív és hibás kérdések arányát is.
Dátum: 2009.03.08. 10:13:34
Hibás:
Melyik folyóba ömlik a Mura?
Maros
Duna*
Tisza
Zala
A Mura a Dráva mellékfolyója.
Melyik folyóba ömlik a Mura?
Maros
Duna*
Tisza
Zala
A Mura a Dráva mellékfolyója.
Dátum: 2009.02.27. 17:02:09
A mostani "adórendezés" egy nagyon rossz vicc. Nem fogja csökkenteni a "fekete gazdaságot"(mert az nem ettől alakult ki és nem ez befolyásolja csak) és növelni érdemlegesen az adóbevételeket (mert a csóróbb réteg lett még sarcolva kicsit és ez fogyasztást csökkentő hatású).
Itt is több javaslat hangzott már el (a szélsőségek oldaláról és mindkettőről, ezért nem kapnak nagy publicitást).
Egyik a nyugdíjak: Ha az államnak tervezetten x összege van a nyugdíjakra az évben, akkor húzzon meg egy minimális nyugdíj határt, ami lehet a minimálbér és egy maximálisat, ami ennek maximum 3-4-szerese. Van emelésre y mennyiségű pénze, akkor ossza el a nyugdíjasok számával és mindenki ugyanannyi emelést kapjon(ha 100 Ft akkor annyit, ha 10000 akkor annyit). Bürokrácia és könyvelési gondok letudva, mindenki nyomon követheti. Spórolás: Akinek maximális a nyugdíja már nem kap emelést. Annak úgyis szép jövedelme volt eddig is, spórolhatott. (A különböző politikusok és hájfejű főtisztek félmilliót meghaladó nyugdíjával meg süllyesztőbe).
Másik az adósságteher(azaz a visszafizetendő részletek és a kamatok összege), ami a GDP 20%-át teszi már ki egyes elemzők szerint. Itt a belső gazdálkodás erősítése(nekik és nem a külföldi cégeknek adókedvezmény), a külföldi behozatal drasztikus csökkentése, valamint a belső piacok erősítése(ami adócsökkentéssel valósítható meg inkább) a cél. Javaslatban elhangzott az EU-n kívüli termékek büntető adóval terhelése, hogy ne érje meg a kínai ruhát és az argentin marhahúst behozni, hanem hazai termékből vásároljanak.
Elhangzott a Védegylet többször is, de ennek támogatása. A most megadóztatandó, ezért több munkáltató által a munkavállalótól megvonásra kerülő béren kívüli juttatások fejlesztése, nem az adóztatása lenne a cél, mivel az étkezési jegyek, az üdülési csekkek, az utazási és internet támogatások megoldható lenne, hogy csakis a hazai cégeknél kerülhetnének elfogadásra(nagyon sokat növelt az üdülési csekk rendszere a belföldi turizmuson).
Több más már leírt dolog drasztikusabb megoldása(kormányzati dolgozók, bürokrácia tagjainak leépítése, fizetésük drasztikus tól, -ig határ közötti megszabása) biztos nem kerül elfogadásra a mostani politikai érában, így nem is részletezem.

Dátum: 2009.02.27. 15:06:51
Nem akartam beleszólni ebbe a vitába eddig, de megteszem.
Vannak olyanok, akik csak szimplán szövetséget váltanak. Vannak, akik ezt taktikázásra használják és vannak olyanok, akik a mostani helyzetet kíváncsiságuk kielégítésére használnák.
1. Típust(szövetség váltó) vajon büntetni kell? Többség szerint nem. Megoldás lehet a visszalépés ellenőrzése.
2. Típus: többféle lehet, köztük a Tyrant, szerintem teljesen új és váratlan taktikája a ki és visszalépéses háború; lehet a kemény arcokat hívunk háború; lehet a gyengék kilépnek háború(leginkább V3-ra érvényes, mert ott még a top szövetségek sem jutottak el a Katakombákig, de a többi világ kis szövetségeire is igaz). Lehet "Akadémia turizmus" miatt ki és visszalép.
Mindegyik esetben a visszalépés az amit ha kell egyáltalán, akkor büntessünk. Ez lehet szerencse megvonással, de akár azzal is, hogy minden belépésnél újra számol a gép(azaz 1 belépésnél a beépített 80%-a, másodiknál már a 80%-nak a 80%-a, vagy 60% ha durvábbat akarunk, és így tovább). Ez szintén csak visszalépésnél vizsgálandó ésszerűen, mert lehet, hogy ott marad az illető.
3. Típusra példa még nincs(a kíváncsi), de én szívesen átugranék több szövetségbe is 1-2 napra vagy hétre, csak a hangulat, az ottani működés és egyebek megízlelése végett, tennék 1 hónapos "utazást". Lehet büntetni ha gondoljátok, de egy körutat szívesen tennék 1 visszamenetellel. Na bumm. Többszöri büntetést érdemlek tudom, mert csak egy bolond troll vagyok , de szerintem az egy visszamenetelem büntetését szívesen fizetném, a mindet már kérdéses, attól függ mi a büntetésem.
Talán nem jól elemeztem a dolgokat (troll aggyal nem könnyű), de úgy tűnik számomra, hogy a visszalépés az egyetlen, amit vizsgálni kell, ha már egyáltalán akarunk valamit büntetni.

Dátum: 2009.02.24. 09:12:04
Melyik városból indult első és utolsó útjára a Titanic?
Liverpool*
Newcastle
Sunderland
Manchester
Én úgy tudom Southamptonból.
Liverpool*
Newcastle
Sunderland
Manchester
Én úgy tudom Southamptonból.
Dátum: 2009.02.23. 18:57:45
Ettől kicsit kiakadtam:
hányszor potyázhatsz 1 nap ?
50
48*
24
55
Ez hogyan jött ki, ha portyázásra gondol, akkor is?

Dátum: 2009.02.20. 04:14:27
Mi van akkor, ha a Hatalom tornyára is szövetkezik pár élszövetség(pl. a 3 első). Minden nap más lesz a vezető, csak minimális mértékben nő meg az építési költség és 3 naponta megnő a kapható LE. Vagy valamelyik nagy szövetség pókként üzemelve túlépít, birtokol, kivár, túlépít az őket megelőzőkhöz képest?
Mi biztos nem szállunk be, de ha top szövetség tagja lennék meggondolnám

Dátum: 2009.02.19. 16:32:49
A mi szövetségünk többsége sem prémiumos és beledobnak néha az energiakristályosítóba párat, de azért ez annak a lehetőségét is elveszi, hogy legalább pár hét prémium tagságot váltsanak, (ha van némi minimális pénzük is erre) mert így, nem éri meg azt a keveset befektetni(nem duplán jön vissza).
Javaslatok -> világ3
Dátum: 2009.02.16. 23:45:27
Ugyan-ugyan, ez kishitűség. Nemrég veszített rajtam 130LE-t egy nem is a küldetésre hajtó .
Dátum: 2009.02.16. 13:21:38
Voltak felvetések egyesek részéről, csak nem a TV-ben, ezért nem kaptak nagy nyilvánosságot. Tudom szélsőségesektől hangzottak el (de mindkét oldalról volt jó ötlet, és ha valami ésszerű, mindegy honnan ered).
Egyik a rokkant nyugdíjak kérdése volt. A rokkant nyugdíjasok közül vannak szép számmal, akik alkoholizmus, kábítószer és egyéb önpusztító okokból lettek azok 50, vagy 33%-os mértékben. Munkaterápiás kezelés volt a javaslat a földeken, normális gazdálkodók felügyeletével, nagyobb csoport mellé egy pszichológus vagy pap segédletével, ha nem vállalja, akkor a segély is csak 33-50% lenne. A kezdeti költségeken kívül, a későbbi állami támogatás a többi segély százalékos megvonásából fedezhető.
Másik a börtönök(fog- és fegyházak) "lakóinak" kérdése. Ma a havi ellátása és őrzése 1 főnek, egy szegény család költségvetésének 3-4-szeresét teszi ki. A büntetési fokozatnak megfelelő átnevelő munkák itt is. Fogháznál a benti tevékenységek(főzés, mosás, takarítás, kerti munkák, gazdálkodás) sőt egyes megbízhatóbbak esetén, maga az őrködés részleges átvétele, egy a régi szerzetesrendekhez hasonló működés ("imádkozzál és dolgozzál" az első nélkül), önellátás.
Börtön és fegyház szinten amerikai példákat javasoltak (ha már annyira majmoljuk őket). Azaz büntetési tétel csökkentő(felező, harmadoló) csak a kemény munka, kőfejtő, útépítő, uránbánya jöhet szóba. Felügyelet itt is kell, sőt itt inkább, de erősebb jogosultságokkal(szökési kísérletre automatikus lövési jogosultsággal). Aki nem vállalja, annak benti juttatások minimalizálása(nem kell TV, konditerem, sőt még a koszt is csak a minimális 1500kcal, amivel még életben marad).
Tudom ezek drasztikus lépések, az EU nem támogatná, de akkor támogassa a többletköltséget,ha neki nem tetszik.