Felhasználónév: Jelszó:
Oldal: 1234567
Szerző
Topic neve: Közbiztonság, bűnözés
kedvencRiusFérfi
Végzetúr mester
253 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
81. hozzászólás - 2009.05.06. 01:02:15 (Válasz Spiritmonger #79 hozzászólására.)
Van ennek a kérdésnek másik oldala is, pedig én nem vagyok a pártjukon.

A cigányság egy része ki akar törni és el is különül, sőt taníttatja a gyerekét(3 fő csoportjukból az elsőre ez mindenképp igaz az ún. magyar, vagy vagy zenész cigányra).
Egy része inkább a történelmi pária tevékenységet folytatja(tanító, kézműves, katona és földműves kasztba nem kerülhettek, így maradt a koldus, ócskás, jós, szemfényvesztő, tolvaj mesterség), de ez főleg az oláh(vagy román) cigányságra jellemző. Ők vannak a legtöbben sajnos.
A 3. rész pedig dolgozna, hisz a szocializmus alatt is azt csinálta (amit lehetett a páriáknak:nehéz fizikai munkát, útépítő, kőfejtő, vályogvető, drótostót), ezek meg főleg a legiskolázatlanabb beás cigányság. Viszont nekik egyre kevesebb a munka.

Voltak kezdeményezések, amik a cigányság felzárkóztatására történtek, de az sem működhet már, mert egyesek megirigyelték. Volt a szegregációnak egy nagyon pozitív példája: Miskolcon létezett egy roma iskola, ahol roma művészek és oktatók oktatták egy sajátos módszer szerint a roma diákokat. Nagyon jól működött, többen egyetemekre is bejutottak közülük, művészek, zenészek lettek. Állítólag a szegregációra hivatkozva egy "jogvédő" szervezet beperelte őket, ezért kellett azt is bezárni, pedig ezt maguk, a saját felzárkóztatásukra találták ki.

A közbiztonság nem csak a cigányságról szól, bár a bűnözők többsége a magántulajdonról alkotott sajátos elveik, és a megélhetési bűnözés miatt(ami őket százalékosan erősebben érinti) közülük kerül ki.
Vannak közöttük maffia jellegű csoportok, akikhez oda sem mernek menni a rendőrök, és sokszor a cigányság vezetői(pl. Sztojkáék, Száváék, hogy a két legismertebb családot említsem), de ez a kor jellemzője, hisz a magyarság vezetői is bűnözők, csak épp "fehérgallérosak", vállalatok vezetői és politikusok.
A megoldásnak általánosabb és társadalmibb jellegűnek kell legyen
Amíg a politikusok 95%-a korrupt, csaló, ingyenélő, lobbysta féreg, addig az országban elharapódzó problémák sem oldódnak meg, a viselkedési normák sem változnak és maga az élet sem mehet a rendes kerékvágásban.
Ha az ukrán modellhez hasonlóan kezdenek lemondani saját kiváltságaikról az ország érdekében, akkor kezdődnek változások.
Ahogy a reformkorban: Nem politikusokra, hanem államférfiakra van szükségünk, mert politizálni mindenki tud, de az ország érdekét a sajátja elé helyezni, csak az államférfiak(pl. Széchenyi, Deák, Baross Gábor, Bethlen).
Ronda troll vagyok.
Éhes, agresszív, konok,
Mindent felfalok.

Világ 1: Rius, Világépítők
Világ 2: DeSide, Zafír
Világ 3: Drowsy Druid Abasc, Mohír
Pontszám: 8
népszerűGeog66Férfi
Végzetúr poronty
2 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
82. hozzászólás - 2009.05.06. 01:07:11
"...........Nincs munkaviszonyom, nem vagyok dicsak és nem hordok 120 grammnál könnyebb aranyláncot. A világ egyik legegyszerűbb és legprimitívebb nyelvét beszélem, s rajtam kívül csak a megyénkben félmillióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: "kandesz rakló".
Magyarnak hisznek, ha külföldre megyek és nagyon örülök, hogy a MAGYAR POLITIKA ÖSSZEKEVERI AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁST A RASSZIZMUSSAL. Büszkén gondolok anyámra, mindkét apámra és a tizennégy különböző vezetéknevű féltestvéremre. Nem szeretem a Magyar Gárdát, a rosszul helyszínelő rendőröket és az olaszliszkai sofőröket. Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló. Enyingen mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb magyarjai... Magyarország, én benépesítelek!......"
Pontszám: 7.67
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
83. hozzászólás - 2009.05.06. 07:54:37 (Válasz Spiritmonger #80 hozzászólására.)
Hm, a gyógyszerem? :think:
Meglehet, de annál is, aki úgy gondolja, hogy szembemenve a hazai/nemzetközi törvényekkel, sajátokat állít fel és azt rá akarja erőszakolni a többségre. Kérem, akinek még megvan a pirulája írja már le, hogy minek nevezik ezeket, mert nekem nem jut az eszembe!
Üdv:
Gabi
Pontszám: 7.50
kedvelt tagSobikaFérfi
Végzetúr poronty
3 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
84. hozzászólás - 2009.05.08. 12:51:03
Üdv Mindenkinek!

Végigolvastam és nem bírom ki.
Egy kis matek; ma a rendőrség létszáma 40000 fő.
Ebből kb. 10000 közalkalmazott/köztisztviselő (titkárnő, gondnok, kazánfűtő stb.)
Továbbá 8000 főtiszt, akik ugye nem vannak az utcán.
A maradéktól mit várunk, akik ugye a tényleges végrehajtó állományként elvégzik a munkát?
Mennyiért is? Olvastam egy propagandát, sőt el is tettem magamnak. Eszerint egy átlag kezdő rendőr fizetése 120-130000 Ft. HOL??? A 15. leszolgált év után, talán! Illetve még egy helyen, az első sorban, a pajzsot tartva, de aki tőlük sajnálj, odaállhat.
Hát talán itt kellene először rendet tenni.

Még egy apróság, az országban 160000 ember dolgozik biztonsági őrként és végzi el, részben a rendőrség feladatait.

Én kérek elnézést!
A hozzászólást Sobika módosította 2009.05.08. 12:55:23-kor
Pontszám: 6.50
irritálóSzaszaFérfi
Végzetúr tanonc
16 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
85. hozzászólás - 2009.05.10. 15:28:45
Sziasztok!

Végigolvastam a hozzászólásokat. Nagyon sokat szívemből szóltatok, habár a halálbüntetéssel csak adott, bizonyított tényállás esetén értek egyet. Egy dolog mégis kimaradt úgy érzem. Ez pedig nem más, mint a fejesek (magasrangú rendőrtisztek, államtitkárok, akár miniszter) átvilágítása. Itt nem az adóbevallásukra gondolok, bár tuti ott is lenne ok az elmarasztalásra, hanem konkrét meg- és kihallgatásra. Akár hazugságvizsgálóval. Miért? Mert ők azok, akik döntenek és egyben együttműködnek akár bűnszervezetekkel. Csak épp nem buli ezt bevallani, felvállalni. Következő ciklus kimarad, át kell ejtőernyőzni valamelyik megyei parancsnokságra, háttérszervezetbe, stb..

Viszont, ha valóban sikerülne egy feddhetetlen országos parancsnokságot létrehozni, akkor a már a közvetlenül alattuk szolgáló őrnagyok, századosok is lefo..nák a bokájukat félelmükben a "belső inkvizíciótól", a vidéki kapitányságokról nem is beszélve. Ez a belső félelem, lehet, hogy csak hosszú távon, de meghozná az eredményét. Pszichológiailag a félelem által okozott nyomás inkább előbb, mint utóbb vezetne határozottan fellépő, adott szituációban józanul döntő rendőrök tömegéhez. Nyilván adott szituáción nem a közúti igazoltatást értem, ahol rendszerint keménykednek egy égőkészlet miatt. (mondjuk ezeket az okostojásokat első sorban vetném be mondjuk egy UTE-FTC szurkolói "párbeszéd" moderálására..)
Pontszám: 5
irritálóSzaszaFérfi
Végzetúr tanonc
16 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
86. hozzászólás - 2009.05.10. 15:48:03 (Válasz Sobika #84 hozzászólására.)
Szia,

elvégeztem a matekot.
A 40000 rendőr 1/4-e kvázi kávét főz. Talán erre elég lenne a 10000-es létszám fele, netán harmada is. Szerintem.
A 40000 rendőr (a kávéfőzőket is beleértve) 1/5-e főtiszt. Irodai meló, stratégia, összevont feladatok, stb. Talán ez is húzós egy picit, nem? Milyen a kollégák aránya mondjuk Németországban, Ausztriában vagy esetleg az Egyesült Államokban?

Biztos vagyok benne, hogyha a fenti létszámredukálást véghezvinnénk, akkor az operatív 22000-nek több fizuja lenne, sőt esetleg további 6-8000 egyenruhás teljesíthetne szolgálatot az utcán. Azért 40-45 évesen nyugdíjba vonulni... háát? Nem egy ismerősöm van, aki erre épít.

Pajzzsal a tömeggel szemben: hát kérem ez bizony egy új kihívás, új feladat. Viszont eddig nem is volt ilyen, így érzésem szerint e mögé bújni nem feltétlenül ildomos. Ugyan minden tiszteletem azoké, akik odaállnak, de csak addig míg odaállnak és parancsot hajtanak végre. Abban a pillanatban viszont - mert ugye tagadhatatlanul megtörtént -, amikor a rendőr provokálja a tömeget egyből tovaszáll a tisztelet és elismerés. A kollégák degradálódnak egy csürhe színvonalára. Sajnos.
Pontszám: 5
népszerűAlmacsutNő
Végzetúr mester
523 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
87. hozzászólás - 2009.05.10. 23:09:45
Olvastam nem olyan régen egy cikket, hogy 30 év múlva milyen lesz a népességi arány. 20%-80% lenne a demográfusok szerint a megoszlás. Elképesztő...
Attól mert egy kérdést te jónak ítélsz meg, még nem biztos hogy az.
Használd a Vajon elfogadják-e kérdésemet topicot!

***
Ha nem megy, nem kell erőltetni.
Pontszám: 5
fórumozóMoandorFérfi
Végzetúr poronty
7 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
88. hozzászólás - 2009.05.11. 22:39:09
Srácok annyit fűzök hozzá : Boondock Saints (Testvérbosszú magyarul)
Remélem láttátok a filmet, ha meg nem sürgősen pótoljátok. Mindent el mond a helyzetről.
Pontszám: 5
népszerűGyulas84Férfi
Végzetúr tehetség
238 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
89. hozzászólás - 2009.05.12. 17:00:13
Hát nem tudom egyébként, hogy várható-e javulás ezügyben addig, amíg a "politikai elitünk" is ilyen hozzáállással vezeti az országot...
Egy nem meglepő, de tanulságos cikket ajánlanék figyelmetekbe, ami elmond egy-két dolgot a mostani állapotokról:
http://www.origo.hu/itthon/20090511-korrupcio-partfinanszirozas-modszerek- technikak.html




Pontszám: 5
kedvencDrevanFérfi
Végzetúr
78 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
90. hozzászólás - 2009.05.14. 19:02:53
Megoldást igazából (szerintem) kizárólag egy erőskezű, jobboldali diktatúra jelentene. Amíg a hatalom így meg van osztva a sok, posztjára alkalmatlan politikus között, addig ne várjunk változást. A jelenlegi rendszernek ez nem is lenne érdeke...
Inkább legyen rend és szigor, még akkor is, ha nem éppen kellemes, de nagyon átestünk a ló másik oldaára ezzel a liberalizmussal kérem... És ezt épp megfelelőnek érzem a bűnözés fórumba. Amíg ugyanis vannak olyanok, akiknek csak jogaik vannak, és kötelezettségeik nincsenek, addig nem lesz változás a bűnözés terén sem.
Régen, egy királyságban a hatalom egy kézben összpontosult. 1 ember vállalta a felelősséget az országért. Ha elcseszte akkor megölték, száműzték, stb...Ha felvirágoztatta az országot, akkor dicsőítették. Viszont ha 300 ember vezet egy országot, ott a felelősség elveszik, csak ujjal mutogatás és a hatalomért versengés megy.
Egy politikusba nem kötnek bele az utcán (van tüzed? nincs? háménincs? verekedni akasz?) nem rabolják ki a BKVn zsebesek, ugyan miért változtatnának bármin is? Majd a másik megteszi, úgyis sokan vannak. Az országot meg hagy lopják szét "mármint azt a részét, ami nincs eladva "

Engem fél éve megütöttek éjjel a parkban szalagavatóról hazafelé menet. Haverral sétáltunk haza, röhögtem hogy nem bírta meggyújtani a cigijét, erre odajön 2 srác, hogy miért röhögtem ki őket, és megütött. Idegesítette, hogy sokadszorra sem ütök vissza, de nem unta meg. Lehet hogy hiba volt, de nem ütöttem vissza, de ilyen vagyok. Viszont jogi úton hogy állhattam volna ki a becsületemért? Nem történt 8 napon túl gyógyuló sérülés, továbbá ha bemegyek a rendőrségre, megemlítem h mi volt, és ennek ellenére nem küldenek el, akkor a srácok megverik anyámat másnap "mit szólok én a rendőröknek" alapon. Ennek fényében a közbiztonságot hagyjuk inkább, már ha létezik ilyen országunkban.

Ha valaki végre az asztalra csapna, és kitakarítaná a liberalizmust az országból, akkor talán megint lenenne a rendőri erőknek is tekintéje, ugyanis én szvsz jelenleg csak a kormány bábjait látom a rend őrzőiben. Szolgálnak és védenek, csak nem vágom, hogy kit :/

Ez nem a rendőrök hibája, kihangsúlyozom, senkit nem akarok megsérteni sem ezzel, sem a komment más részeivel.
Attól, hogy a kacsa nem tud úszni még nem biztos, hogy a víz a hülye...
Pontszám: 6.50
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
91. hozzászólás - 2009.05.14. 21:20:26
Ha alkalmatlanok a mostani politikusok, akkor nem gondolod, hogy a diktatúrában, ahol aztán végképp bármit megengedhetnének maguknak, még nagyobb szívás lenne? :think:
Üdv:
Gabi
Pontszám: 8.33
népszerűbalgosFérfi
Végzetúr tehetség
175 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
92. hozzászólás - 2009.05.14. 21:33:08
Mindegy az államforma, csak az azt alkotó illetve irányító személyek köre az érdekes .

gondolom
Pontszám: 5
kedvencDrevanFérfi
Végzetúr
78 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
93. hozzászólás - 2009.05.14. 22:13:49 (Válasz Shiako #91 hozzászólására.)
Idézet: Shiako - 2009.05.14. 21:20:26
Ha alkalmatlanok a mostani politikusok, akkor nem gondolod, hogy a diktatúrában, ahol aztán végképp bármit megengedhetnének maguknak, még nagyobb szívás lenne? :think:


Így is megengedhetnek bármit, és meg is engednek maguknak, ebben bizonyára egyetértünk. Így megosztani a felelőséget köztük hiba. (Hátulütője meg mindennek lehet, természetesen egy szigorú rendszernek is, ha ugyanilyen mentelitású ember kerül az élére, mint mostani politiksaink...) Ha az egész célja a liberalizmus csökkentése, visszaszorítása lenne az még mindig jobb lenne szerintem mint a mostani helyzet. De ez az én véleményem. Kifejtettem, válaszoltam, de nem szeretnék politikai vitákba bocsájtkozni, nem ez volt a célom a hsz-eimmel. Csak véleményeztem. De köszi a kérdést, legalább tudom, hogy valaki elolvasott
Attól, hogy a kacsa nem tud úszni még nem biztos, hogy a víz a hülye...
Pontszám: 5
népszerűKaorakuFérfi
Végzetúr mester
255 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
94. hozzászólás - 2009.05.14. 22:45:13 (Válasz Awenhai #8 hozzászólására.)
Elnézést kérek, hogy nem olvasom végig, de itt akadt meg a lendület.
A halálbüntetés ebben a kérdésben mindig felmerül. De... Vannak érvek mellette, meg ellenérvek. De igazából ezt bármeddig lehet ragozni, van egy igen fontos ellenérv, amit senki nem fog űberelni A bírók egész egyszerűen nem hajlandók halálbüntetést hozni még akkor se, ha neadjisten visszaállítanák. Mert ezt mondogatni marha egyszerű, de kimondani, hogy valakit ítéljenek halálra, nem olyan egyszerű ám. Mert látszólag ez sima ügy, aki gyerekgyilkos öljék meg. Nade akkor miért járjon halálbüntetés? Egyszerűen emberölésért? Annak is vannak fokozatai, mint pl a hirtelen felindulás, vagy az önvédelem. Érvnek felhozzák a szemet szemért elvet, tehát akkor már ezért is halálbüntetés járna. De most egy nő, akit midnen áldott nap megver a férje, és halálfélelmve van, mert bármikor agyonverheti egy nap megöli a férjét, azt végezzék ki? És ráadásul ott van az is, hogy nem biztos, hogy egyértelműen bűnös. Megesett már, hogy egy gázolásos esetnél a bíró kénytelen volt elítélni a fiatalember apját, mert az vallomást tett, ismerte a körülményeket. Mindenki tudta, hogy a srác volt a bűnös, mégis az apját kellett elítélni. Úgyhogy ez nem igazán járható út.
Ráadásul ha valakit 10, vagy több évre börtönbe zárnak, az még roszabb is, mintha halálra ítélnék. 100ból jó, ha 1 túléli. Nem azért, mert agyonverik, hanem mert 10 évnél többet nem élnek túl a börtönbe. Egyszerűen öngyilkosak lesznek, mert nem bírják ki. Ha pedig neadjisten mégis kikerülnek, egy emberi roncsok lesznek. Képtelen utasítások, határidők és időpontok nélkül élni, mert annyira az élete részévé vált.
AZ se megoldás szerintem, hogy szigorítsuk... Anno a FIDESZ be akarta vezetni, hogy ha egy ember (gyerek) elszívott poénból 1 füves cigit "próbaként", akkor azonnal zárják 5 évre börtönbe. Ez nagyszerű megoldás lenne, mert egy "diákcsín" hatására gyakorlatilag alá van írva, hogy bűnözővé váljon. Tönkremegy a jövője, rengeteg állást el se vállalhat a börtönviselt múlt miatt, ráadásul a börtönben egyértelműen kinevelik bűnözőnek. És mindezt egy nevetséges bűnért.
Igazából az lenne a legjobb, ha a fokozatosság elvét követnék. Első alkalommal (és itt természetesen nem az emberölésre gondolok) bírság/figyelmeztetés/közmunka, következő alkalommal 1 év börtön, utána pedig nyugodtan bezárhatják 5 évre, mert különösen visszaeső bűnöző, és igenis védeni kell a társadalmat tőle.
Pontszám: 7.50
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
95. hozzászólás - 2009.05.15. 14:29:53 (Válasz Drevan #93 hozzászólására.)
Idézet: Drevan - 2009.05.14. 22:13:49
Így is megengedhetnek bármit, és meg is engednek maguknak, ebben bizonyára egyetértünk. Így megosztani a felelőséget köztük hiba.


Egy diktatúra és egy demokrácia között óriási különbség van. Ha nem lenne, senki sem sírna a szockó miatt, pedig annak a vége igencsak laza volt. Esetleg a hírek elolvasása is segít, amik a jelenlegi diktatúrákban elkövetett dolgokról szülnak, pedig gondolj bele, hogy ami egy diktatűrából kiszivárog, az mennyire finomítja a valóságot. :idea:
Egy parlamenten belül pedig csak abban az esetben van valóságalapja a felelősség megosztása alól kivonni magukat a kisebbségi pártoknak, ha a kormány 2/3-os többséggel rendelkezik.

@Halálbüntetés
A legnagyobb gond vele, hogy amikor kiderül, hogy jogtalanul ítélték el, visszaperelni se fentről, se lentről nem lehet.
Üdv:
Gabi
Pontszám: 5
kedvencLeinádFérfi
Végzetúr tanonc
47 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
96. hozzászólás - 2009.05.18. 17:34:29
Alapvető hiba az elmélkedésekben, hogy nem kalkuláljátok bele a korrupciót. A törvények általában megfelelően vannak kialakítva egy olyan rendszerre vonatkoztatva, melyben 'nincs korrupció' vagyis az történik, aminek történnie kellene a feltételek szerint. Vannak esetek és azoknak meghatározott következményei. Amíg létezik korrupció, és vannak a jogállamban egyenlőbbek, szabályokon és törvényeken felülállók, addig a korrupció mértékével fordítottan arányosan szabad csak szerepeltetni a szélsőségeket a szabálysértés és bűnesetek szankcionálásában, mert nagyon sok olyan eset lesz, amikor nem a valós bűnelkövető lesz a büntetett. Törekedni kell arra, hogy a büntetés az ártatlanság bebizonyosodásával visszavonható legyen, és az elszenvedett jogtalan büntetésekért kárpótolható legyen az illető.

1. Halálbüntetés: elképzelhetetlen, hogy egy gyilkosságot úgy állítsanak be, hogy másvalaki tette...?
2. Eutanázia: egy fikció(?): xyz kisnyugdíjas a kórházban 'saját akaratra' megkapta az örök álmot biztosító injekcióját. Otthon várta egy aláírt végrendelet az ügyvédet, melyben a lakásmaffia megnevezett személyére száll az ingatlan...
3. Több jogkört és kiváltságot a rendőrségnek? Bármilyen sajnálatos eset és tisztelet a kivételnek, de sajnos a rendőrség is csúnyán korrupt, és pénzzel befolyásolni lehet a viselkedésüket, amiért az vesse rájuk az első követ, aki sose próbált még 'borítékkal' megoldani 'problémát'.

Korrupció mértékétől kell függővé tenni minden változtatást. A törvények jók, folyamatos ellenőrzésre szorulnak, de alkalmazhatóságuk csak korrupció mentes világra vonatkoztatható, ami nem létezik. Nem a törvényekben kell a hibákat keresni első körben, azt csak azután tegyük, hogy a korrupciót kiszorítottuk, de legalábbis minimalizáltuk.

Amíg a kenőpénzek és hálapénzek 'intézménye' nem szorul ki 'kultúránkból', addig minden szélsőséges szankció bevezetését ellenzem. Ha biztosak lehetünk majd abban, hogy a tanu, valóban azt látta amit látott (és nem pénz vagy fenyegetés vezérli szavait), és a pályázatokat valóban az nyeri, aki a feltételeknek leginkább megfelel, az orvos elégedett a fizetésével és legjobb tudásának megfelelően lát el mindenkit, a rendőr is elégedett a fizetésével, és a törvény szerint jár el minden esetben (stb...), akkor érdemes elgondolkodni, hogy súlyosbítsuk-e a szankciókat ... de azt hiszem, ha idáig eljutnánk erkölcsileg és morálisan, akkor már nem is lenne erre szükség.

Egy társadalomnak nem az az elsődleges feladata, hogy 'erőszakkal' összetartsa a benne élőket, hanem az, hogy megtanítsa a tagjait az együttélés feltételeire: pár példa: a munka szeretete, a család szeretete és tisztelete, a tulajdon tisztelete, a segítőkészség, az udvariasság, és egyéb napjainkban degradálódó értékek elsajátítására, fejlesztésére.

Nomis Leinád
V1 - ELIT HORDA
V5 - JólesőHullaszag
Pontszám: 7.75
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
97. hozzászólás - 2009.05.18. 19:38:12 (Válasz Leinád #96 hozzászólására.)
Idézet: Leinád - 2009.05.18. 17:34:29
...A törvények jók...


Általánosságban ezzel is tökéletesen egyet tudok érteni, ha a magyar jogrendszerre vonatkozik, akkor erős fentartásokkal sem.
Üdv:
Gabi
Pontszám: 5
népszerűMiklós
Adminisztrátor
3639 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
98. hozzászólás - 2009.05.19. 16:36:38
Leinád, igazad is van meg nem is. A korrupció is tulajdonképpen egy bűncselekmény, aminek nagyon enyhe a büntetése. Ha egy rendőrt vagy közhivatalnokot korrupció vádja éri, akkor esetleg elveszíti az állását, de börtönbe nagy valószínűséggel nem kerül. Amit írsz, hogy evolúciós szinten alakulhat ki a korrupciómentes társadalom - ez soha nem fog történni, az emberi fajnak a génjeiben van, hogy mindig többet akar. A jelenlegi válságot is olyan pénzemberek robbantották ki, aki bár luxusban éltek, mégis többet akartak, nagyobb kozkázatokat vállaltak. Több ezer év alatt, talán... Addig meg, marad a másik lehetőség, a szigorúbb büntetés elrettentő ereje.
Pontszám: 4.50
kedvelt tagcsati777Férfi
Végzetúr mester
830 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
99. hozzászólás - 2009.05.20. 10:20:35 (Válasz Spiritmonger #79 hozzászólására.)
Idézet: Spiritmonger - 2009.05.06. 00:21:57


a niggerek és a cigányok között van egy óriási különbség, mégpedig az, hogy a fekák egy része tényleg be akart illeszkedni, és átvette a fehér ember normáit, és sikerült neki a jobb élet

ahol ez nincs, pl ma dél-afrikai köztársaság, ott a sok buta feka szétverte a déli félteke legjobban iparosodott és fejlett államát



Hallottál már az apartheidről, okostojás? Bolygónk egyetlen olyan kormányzati rendszere, ami még a 90-es évek elején is legalizálta a rabszolgatartást! Persze hivatalosan nem az volt-de hadd említsek csak egy példát! A gyémántbányákban robotoló feketék heti két szabadnapra voltak jogosultak, senki sem tartotta őket vissza abban, hogy hazautazzanak a családjukhoz. A gond csak annyi volt, hogy a buszjegy annyiba került, mint egyhavi bérük! Persze nem volt kötelező buszozni, bárki átvághatott gyalog is 200 kilométernyi sivatagon... Az a "legjobban iparosodott és fejlett állam" negyvenmillió fekete/ázsiai rabszolga (kényszermunkás) véréből és verejtékéből épült fel! És az a "sok buta feka" szétverte azt a csodálatos rendszert...
Pontszám: 6
kedvelt tagcsati777Férfi
Végzetúr mester
830 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Közbiztonság, bűnözés
100. hozzászólás - 2009.05.20. 10:30:47 (Válasz Drevan #90 hozzászólására.)
Idézet: Drevan - 2009.05.14. 19:02:53
Megoldást igazából (szerintem) kizárólag egy erőskezű, jobboldali diktatúra jelentene.


Tudod te egyáltalán, mit jelent a diktatúra szó? Élnél csak pár hónapot egy erőskezű, jobboldali diktatúrában, és visszasírnád ezt a rohadt korrupt szoci rendszert! Először csak a más bőrszínű és más vallású emberek szenvednék meg, aztán szépen sorra kerülne mindenki. Hitler is a zsidókkal kezdte, aztán a végén már a "nem árja" németek és katolikusok is alsóbbrendű fajok/közellenségek lettek. Én magam ezerszer inkább élnék egy cigány többségű országban, mint egy olyanban, ahol olyan politikusok garázdálkodhatnak szabadon, mint Funar vagy Slota.
Pontszám: 2.33
Oldal: 1234567
HKK - Zén minikiegészítő: Zén Legendái: A sötétség gyermekeiAz Idő Kereke tovább forog! Megjelent a befejező trilógia utolsó része!