Üdv!
Részben, mint érintetlen szólok bele a témába, mivel eddig szerencsére csak hallottam az ilyen jellegű eseményekről. Miskolcon élek, sok olyan ismerősöm van, akik....khm...nem igazán szorgalmazzák a roma származású lakosok további fennmaradási törekvéseit (remélem érthetően fogalmaztam, és senkit sem sértettem meg). Szögezzük azért le, előljáróban. Vannak olyanok is, akik dolgoznak rendesen, és nem olyan gányok, mint a többi. Vannak, akik az ősi hagyományok szerint élnek, ám az az igazi kisebbség, amit védeni kéne, nem pedig az ingyenélő, bűnöző, stb. réteget. Igenám, de akik őrizk a hagyományokat, mit csinálnak? Dolgoznak. Fenntartják a családjukat.
És amikor valaki azt mondja, hogy itt bizony cigányok követik el a bűnesetek jelentős részét, akkor igaza van. A JELENTŐS részét. Nem az összeset, de szépen le van jegyezve, hogy a lopások, és ehhez hasonló bűnesetek mind őket terhelik. Ezzel szemben, a benzinkúti rablások, bankrablások a mi etnikai csoportunkat terhelik. Erre mondhatják a rosszmájúak, hogy "mert ahhoz ész is kell". Őszintén megmondom, nem tudom az okát. Gőzöm sincs, miért nem követnek el a romák bankrablást. Ha valaki tudja, árulja el nekem, és mellőzzük a mindenféle félrebeszélést.
És a rendőrség helyzete sem könnyű. Mesélte egyik ismerősöm, hogy kihívták a rendőrséget, mondván, hogy bűneset határozott esete van fellépőben. Kiment egy járőrkocsi, és amikor kiszálltak, a lesben álló "személyek" rájuk támadtak, mindenféle primitív fegyverrel, ami csak a kezükbe került. Hajszálon múlt. Mindez az után történt, hogy a kedves "kisebbségiek" végigvonultak egy város/falu (pontosan nem tudom, aki tudja, írja meg) főutcáján, megfenyegetve annak a vendéglátóegységnek a vezetőjét, ahonnan balhézás miatt kihajították egyik kiskorú társukat. Ez már a terror. És mi miatt van felháborodva rengeteg ember? A Magyar Gárdán. Akik eddig még csak vonultak ide-oda, de már nácizták, rasszistázták őket, és minden egyéb teljesen neveséges jelzőt aggattak rájuk.
És a közbiztonság. Ami lassan egy röhej. Minden elismerésem a rendőröké, nélkülük még jobban elharapódzna a káosz. Aki miskolci, tudhatja, hogy az Avason majdhogynem öngyilkosság kimozdulni esetfelé otthonról. Főleg a felsőbb részeken.
Rengeteg esetet említhetnék, olyanokat, amik itt történtek a közvetlen környezetemben (nem ismerősökkel, és még régebben), de valamiért nem kaptak visszhangot.
Felvetődik bennünk a kérdés: miért védjük mi annyira őket? Mi az oka ennek? Mivel érdemelték ezt ki? Ez lett volna az egykor büszke, dicső, és rettegett magyar népből? Más, élősködő népek alfelét fényesítjük.
Ahogy egykor mondta egy bölcs ember (aki megmondja, ki, kap tőlem egy 10 pontost): "A magyar csak akkor boldog, ha van előtte egy segg, amit nyalhat."
El kellene gondolkodni...igen erősen.
zirrian
ui.: ilyen néven bárhol megkereshettek, és aki esetleg hozzáfűzne valamit, az tegye meg PM-ben is, ahol akár teljesen eleresztheti magát, nem kell félnie az adminoktól
Márpedig itt béke és tökéletesség lesz. Ha beledöglötök, akkor is.