Fenn a toronyban Gill és Kovi meredten álltak a különös jelenés előtt. A derengő alak a két építész felé fordult, és kezét nyújtotta feléjük.
-Segítsetek… nem bírom már tovább! –kiáltotta, de csak halk suttogás hagyta el a száját.
Ekkor hirtelen egy vérvörös kisülés futott végig a kút felszínén.
-Neeee… -sikította az alak, és visszavetette magát a kútba.
Újabb és újabb vörös villám keletkeztek a vortex felszínén, majd egy hirtelen kicsapott, felperzselve Gill lába előtt a padlót. Pillanatokon belül hatalmas szélvihar kerekedett a kupolában, ahogy a kút nagy sebességgel dagadni kezdett. Vörös, kék és sárga villámok nyaldosták a kupola belsejét hangos csattanásokkal. Az üvegtáblák egymás után robbantak darabokra. Szilánkeső hullott alá.
-Elszabadult! –próbálta Gill túlüvölteni a mennydörgést.
-Ürítsük ki a tornyot?
-Nincs rá már idő, nem tudnánk kijutni. Csökkentenünk kell az energiáját!
-Te ebből akarsz építeni?! –kiáltotta Kovi, és hasra vetette magát, ahogy egy ablak felrobbant felette.
-Nem! Le kell földelni! A kupola fő tartóívei elég masszívnak tűnnek, és leérnek egészen a torony aljáig! Talán kibírják! –kiabált Gill a földre kuporodva.
-Jól van! Próbáljuk meg!
A két mágus széles karmozdulatokkal nekikezdtek a varázslatnak. Hirtelen egy vastag és fényes ív jött létre a kút és az egyik tartóív között. Az energia kisülés vonaglott, bömbölt, de magmaradt és a torony szerkezete is állta a megpróbáltatásokat. Mindketten elfeledkeztek a kis zöld patkányról, ami földre kushadva rémülten figyelte az eseményeket.
***
A törpe kihasználva a behatolók figyelmetlenségét egy csattanós parancsszóval vész-aktiválta a még mindig körülöttük repkedő védőgömbjeit. A parancs hatására az összes gömb… nem csinált semmit, hanem keringett tovább gazdája körül. Hosszú kínos csend következett. A két gyémánt végzetúr rosszallóan nézte Stubbot. Lia kicsúszott Dzsó szorításából, mellkasán összefonta karjait, és szemöldökét enyhén megemelve, szintén szúrósan nézett lakótársára. A törpe kezdte magát nagyon kellemetlenül érezni.
-Én… -kezdett volna bele, amikor Seligen hirtelen letorkolta.
-Nem megmondtam, hogy nem akarunk semmi rosszat! – kiáltott a törpére a nekromanta.
Ebben a pillanatban hatalmas mennydörgés rázta meg a tornyot, és üvegszilánkok kezdtek záporozni a társaságra.
-Ez meg mi a csuda? –nézett fel Dzsó a torony tetején táncoló vörös villódzásra.
-A Kút! –kiáltotta Stubb és Lia egyszerre, majd mit sem törődve a két gyémánttal berohantak a toronyba.
Dzsó és Seligen egymásra nézett. Mindketten a kíváncsiság és a józan ész között tépelődtek. Bemenni, vagy lelépni? Mindketten a másiktól várták volna a tanácsot. Apró, tétova mozdulatok, grimaszok és szemforgatások rövid párbeszéde után Dzsó megunta a dolgot és döntött mindkettejük helyett.
-A fene egye meg. –morgolódott, és két smaragd után indult, nyomában Seligennel.
***
Gil megtörölte kezével izzadt homlokát és elmosolyodott.
-Megcsináltuk! –bökte oldalba Kovit, és csípőre tette kezeit.
A végzeturak elégedetten tekintett fel művükre. A lélekkút vöröses-bíbor vortexe a kupola csúcsában pörgött. Mint egy láncra vert vadállat úgy vergődött az energiaívek között, amik a kupola négy tartóívéhez kapcsolták. A vortex egyre gyengült, ahogy elvesztette fölös energiáját, míg végül megbékélt börtönében.
Az üvegszilánkok között Mandarin vacogott. Apró sárga szemei körbejártak a teremben. Az egész ismerős volt számára, túlságosan is. Rég elfeledett sötét emlékek kezdek előtódulni ezen a helyen. Emlékek, amiket rég elásott már tudata mélyében, de most lassan megállíthatatlanul törtek a felszínre. Egész teste megmerevedett az irtózattól, ahogy szemei megakadtak egy jelen.
„A Mester jele!”
A jel ott volt mindenhol, hol elrejtve, hol annyira nyilvánvalóan, hogy az ember nem vett róla tudomást. Már tudta hogy hol van, és hogy mi ez a torony, és azt is, hogy mi fog most történni.
„A pince! Talán ott biztonságban leszek.”
Mandarin ahogy csak apró lábai bírtak rohanni kezdett lefele a lépcsőn.
-Mondd csak Gill, most nekem cseng a fülem, vagy te is hallod ezt a mély zúgást? –vakarta meg a fülét Kovi.
-Most hogy mondod… -kezdett bele a másik építész de elakadt a szavai.
Az üvegszilánkok táncolni kezdtek a padlón, és a mély morajlás egyre erősebb és erősebb lett.
-A pokolba…
***
-Csirguz, találtam valamit! –kiáltott Danka, és kezével hevesen integetni kezdett társának.
Mindkét mágus egy hatalmas könyv fölé görnyedt. Az egyik oldalon a Dalen által összerajzolt tekercs pihent. A másikon egy sokkal részletesebb ábra volt egy másik toronyszerű építményről.
-Tudtam, hogy nem volt véletlen hogy pont arra a tekercsre firkált az az eszelős. Nézd a hasonlóságot. Szerintem ezt próbálta lerajzolni. –magyarázott Danka vehemensen.
-Igen, de honnan ismerte ezt? Még inkább, mit akart ezzel nekünk mondani?
-Szerinted mondani akart vele nekünk valamit?
-Persze, nem olyan őrölt ő, mint amilyennek látszik. Melyik könyvben is találtad ezt meg?
Danka nagyot sóhajtott, és félrehúzta a tekercset, hogy társa elolvashassa az ábrához tartozó szöveget.
-Jaj ne… -dörzsölte meg a homlokát Csirguz.
-Ugye nem gondolod, hogy… figyelj, mintha valami égne. –szimatolt a levegőbe Danka.
A fal egy pár helyen elfeketedett és füstölgött. Majd az éget vakolat peregni kezdett felfedve a mögötte vörösen izzó rúnákat. A két mágus a falra nézett, majd egymásra, aztán az előttük fekvő könyvre, végül újra egymásra.
-Jaj ne! –kiáltottak fel mindketten.
-Meg kell őket állítanunk, amíg nem késő! Hozd a könyvet! –sietett előre Csirguz.
Hangos női sikoly hallatszott, ahogy az ajtóhoz ért. A mágus feltépte az ajtót. Lábai előtt a földön hevert Lia kezeivel a fejét szorítva. Mögötte Stubb készült nekiugrani Dzsó torkának.
-Mit műveltél vele, te aljas szemétláda! –üvöltötte a törpe.
-Semmit! Közelében sem voltunk! –Próbálta túlkiabálni a gyémánt diplomata.
-Megöli… -nyöszörögte Lia. -Felébredt, és most ízekre szaggatja szegényt… pedig ő csak segíteni akart…
-Ki ébredt fel? –állták körbe a többiek a fekvő lányt.
-A torony…
Stubb dühösen Dzsó elé lépett, mikor megpróbálta felemelni a lányt, majd maga segítette talpra. A társaság szapora léptekkel igyekezett fel a tetőre. A mély búgás egyre hangosabb lett, és egymás után égették át a fal mélyén rejtőző tüzes rúnák a vakolatot. A lépcsőfokok egyre magasabbnak tűntek, és egyre nehezebb volt megmászni őket. A végzeturak, akik bármikor könnyedén felszaladtak volna, ez alkalommal küzdöttek minden lépéssel. Észre sem vették a lefele igyekvő Mandarint.
„A torony elszív minden energiát. Sietnem kell.”
A torony többi lakója is egyre fáradtabbnak és kimerültnek érezte magát. Egymás után rogytak le a földre. Az erszényekben és a ládákban a lélekkristályok egymás után szívódtak fel.
***
Danka volt az első, akinek sikerült felküzdenie magát a tetőre. Kovi és Gill lihegve ültek a fal mellett, a padlót üvegszilánkok borították. Az egész torony zúgott és remegett, alig lehetett talpon maradni. A kupola megmaradt részei potyogtak lefele a padlóra. A kút szinte már elfogyott, csak a fogva tartó energiabéklyók maradtak.
-Állítsátok le! –próbálta Danka túlharsogni a morgást.
-Mi folyik itt? –kérdezte Gill.
-Ez! –csapta le a könyvet a földre a mágus.
A képen egy torony volt, aminek a tetején négy egymás felé ívelő karom között energia kisülések cikáztak. A kép szinte pontos mása volt a Napkapu torony jelenlegi állapotának.
-Mi ez? –kiabált Kovi.
-Zan-indukátor!
-Miii?
-Hallottad a történetet, hogy régen Dornodon felégette egész Ghallát, és a gonoszság istenévé vált ezáltal?
-Nem, de jó tudni. De mi köze ennek hozzánk?
-Ilyen tornyokkal tette!
Ekkor a falakat borító rúnák élesen felvillantak, és a torony tetejéből egy energianyaláb csapódott a magasba, és lángba borult az ég.
***
Dalen lassan ébredezett egy fa tövében megejtett szunyókálásából. A mágus hirtelen megdermedt, és rémülten a lábai közé kapott. Egy hatalmas tócsában ült.
-Pedig nem is álmodtam tűzzel. –vakarta meg a fejét, majd a vele szemben remegve kuporgó állatokra nézett.
-Melyikőtök vizelt le? –emelte fel a hangját, amitől az állatok még jobban összehúzták magukat.
Ahogy Dalen körbenézett látta, hogy vízben áll az egész tisztás.
-Hmm, most aztán gyorsan jött a tavasz.
A smaragd végzetúr feltápászkodott, majd nagyot nyújtózott és ásított egyet.
-Hmm, már majdnem sötétedik. –nézett fel az égre.
-Este… este… volt valami az estével… -vakarta meg a fejét Dalen.
-Terveztem valamit ma estére… vagy csak álmodtam? –mélázott el a galetki, és kezével nekidőlt a fának, aminek álmában a hátát támasztotta.
A fa engedett, Dalen visszaugrott, ahogy a fa, pontosabban negyed fa, hangos csattanással kidőlt. A fa többi része, ami még megvolt reggel, már csak hamu volt. A megmaradt csonk is szinte teljesen el volt szenesedve. Dalen csak állt és bámulta a kietlen hamusivatagot. Ott, ahol tegnap még erdő volt, most már csak szürke hamu volt. Dalen az élet és halál határán állt, előtte kiégett föld, mögötte a téli álomból ébredező erdő. A végzetúr lassan körbenézett, hogy van-e valaki a közelben, majd a kidőlt fához lépett. Kezeivel megragadta az üszkös törzset, és nekifeszült, hogy újra felállítsa. Egy pár esélytelen próbálkozás után hátralépett, és újra körbenézett, miközben kezeit a nadrágjába törölte.
-Ez nem én voltam! Nem tudjátok rám kenni! Én csak itt aludtam. –mutatott a kiégett vidékre, miközben nézelődött hátha valaki mégis látta, ahogy kidöntötte a fát.
-Srácok, spuri. –kiáltotta az állatoknak, és futni kezdett befele az erdőbe.
-Csak tudnám mit akartam ma este csinálni. –dünnyögte.
***
Az út egyre meredekebben emelkedett a fák között. A sűrű erdő hirtelen egy csapásra megszűnt, és csak a hóból itt-ott kiemelkedő üszkös csonkok jelezték a néhai fákat. Egyetlen ösvény vezetett felfele a meredek, sziklás, kopár hegyoldalon a Végzeturak Mesterei szövetség citadellájához. A kopár hegyoromra emelt erődítmény, mint egy zsarnok trónolt a lent elterülő erdő fölött. A vastag falakon zöld tüzek égtek, kék villámok cikáztak az égbe nyúló mágustorony oldalán, és mint egy sötétviharfelhő lebegett az égen a pusztítás citadellája. Dalen megszaporázta lépteit, hogy beérje az előtte felfelé kaptató végzeturat. A vastag acélpáncélba öltözött harcos két másik láncra vert galetkit vonszolt maga mögött.
-Megvagy Soul! –csapott Dalen hirtelen a másik vállára.
Hozzászólások - Ajgatsz
Dátum: 2009.03.12. 10:38:06
A TP-t csak akkor kapod meg ha lejárt a 2 óra.
Dátum: 2009.03.12. 08:36:20
Idézet: Miklós - 2009.03.11. 12:19:54
Számomra nem is ez a nagy baj, hanem az az ominózus 88. küldetés. Bár lehet hogy ezt a küldetések topicba kellene írnom. Velem az a "baj" hogy nincsen szakértelmem amit el akarok felejtni, pláne nem 10-es. Nekem kb van most 500-as szaki összegem, és ez jóval magasabb lesz mire odaérek. Két szakit csak azért felnyomni 10-re hogy utánna töröljem, ennek csak az overhead-je több mint 100K LE, ami ha nem ad vissza semmit a felejtés akkor megy a levesbe.
Hogy mire jó a felejtés? Azért került be, mert nagyon sok játékos kérte, hogy megszabadulhasson olyan szakértelemtől, amiről később rájött, hogy nincs rá szüksége, és csak a többi szk fejlesztésének költségét növeli. Lehet, hogy pont te épp optimálisan, hiba nélkül fejlesztetted a karakteredet, de ezzel nincs mindenki így.
Számomra nem is ez a nagy baj, hanem az az ominózus 88. küldetés. Bár lehet hogy ezt a küldetések topicba kellene írnom. Velem az a "baj" hogy nincsen szakértelmem amit el akarok felejtni, pláne nem 10-es. Nekem kb van most 500-as szaki összegem, és ez jóval magasabb lesz mire odaérek. Két szakit csak azért felnyomni 10-re hogy utánna töröljem, ennek csak az overhead-je több mint 100K LE, ami ha nem ad vissza semmit a felejtés akkor megy a levesbe.
Dátum: 2009.03.12. 06:42:42
Hány magyar fajta kutya van?
11
7
15
9*
Először is szerintem ennek úgy kellene hangzania, hogy "Hány magyar kutya fajta van?"
Másodszor mi az érdektelen lexikális tudás, ha nem ez.
11
7
15
9*
Először is szerintem ennek úgy kellene hangzania, hogy "Hány magyar kutya fajta van?"
Másodszor mi az érdektelen lexikális tudás, ha nem ez.
Dátum: 2009.03.11. 06:48:56
Dutch benyitott a szövetségi tanácsterembe. A csapat nagy része már a hatalmas asztal körül ült, és parázs vita folyt. Dutch leült a Dalen melletti üres székre, és hirtelen lejöttek a csillagok az égről. A sebei már nem véreztek, de a csontjai még mindig sajogtak a harctól.
-Tessék, elég durván néz ki a szemed. –tolt egy tányért társához Dalen, amin egy szelet nyers hús volt.
-Köszönöm. –nyögte Dutch, és próbált kényelmesen hátradőlni, majd a húst bedagadt szemére tette.
-Hogy áll a dög?
-Már vért köhög, estére szerintem végzünk vele. Lemaradtam valamiről?
-Semmi különös, csak az örök vita az építkezésekről. Szerintem ez az őrület átterjedt a Tökikről mindenkire. Az időseknek elege van abból, hogy csak ők dolgoznak, a fiatalok meg sokallják a tempót. Viszont mindenki irigy a Tökik hatalmas tornyára.
-És neked mi a véleményed? –sandított társára Dutch.
Dalen megvonta a vállát.
-Bevallom, én nem sokat foglalkozom vele. Teszem a dolgom és kész. Vannak erre mások itt bandában, főjön az ő fejük.
Eközben Baalcain elővett egy darab papírt és letette az asztal közepére.
-Azt hiszem ez az építési terv elfogadható mindenki számára. A viselendő terhek egyenletesen el vannak osztva a képességek szerint.
Ekkor hirtelen felpattant egy ifjú végzetúrnő és az asztalra csapott.
-Micsoda tehetetlen banda! Még ezen se tudtok megegyezni! És ez, amit ti szörnyirtásnak neveztek! Igaz én nem veszek benne részt, mert növesztem a körmöm, de ez csak kínlódás! És hogy milyenek az új tagok! Kész röhej! Köszöntem.
Síri csönd telepedett a teremre, és mindenki döbbenten bámulta Sheyla-t. A húsdarab lassan csúszni kezdett lefele Dutch arcáról, majd egy hangos cuppanással földet ért.
-Mégis mi francot képzelsz magadról? –emelkedetett fel a véres arcú, izmos végzetúr.
-Nem dolgozol, nem harcolsz, csak a szád jár!
A többi végzetúr is lassan magához tért a pimaszság okozta sokkból.
-Dutchnak igaza van! Te is újonc vagy, és eddig nem sokat tettél a szövetségért. Ha pedig ennyire nem tetszik neked a dolog, akkor ott az a lyuk a falon, ajtónak hívják. –kelt ki magából Dalen.
A terem újra hangos lett a kiabálástól, mindenkit felháborított Sheyla arcátlansága. A lány az ajtó felé hátrált, majd feltűnően ásított egyet. Dutch még időben elkapta Dalen vállát, mikor a mágus a lányra akarta magát vetni.
-Eressz! A hajánál fogva kötöm fel a falra azt a ribancot! –üvöltött Dalen.
Egy páran elkísérték a lányt, amíg összeszedte a cuccait, és végleg elhagyta az erődöt. Dalen az ablakból nézte a távolodó alakot, kezében egy darab kenyeret morzsolt, majd végül dühösen földhöz vágta. A galetki az ajtó mellé támasztott hatalmas kardjához ment, és a vállára vette.
-Megyek, megnézem azt a gyíkot.
***
Lenn a völgyben, amit a helyiek már csak a Halál Völgyének neveztek újabb ádáz csata folyt. Végzeturak újabb és újabb hulláma intézett támadást egy zöld, gyíkszerű lény ellen. Bár a szörnyeteg könnyedén elbánt volna bármelyikükkel a végzeturak sokan voltak és kitartóak. Hiába tépte majdnem cafatokra ellenfeleit Monica, mert hát így hívták a gyíkot, azok elvánszorogtak, hogy egy idő után újra üvöltve, fegyvert lengetve rávessék magukat. Monica már nem bírta a harcot, lábai feladták a küzdelmet. Hason fekve csattogtatta fogait és próbált az újabb és újabb végzetúr húsába marni.
A domboldalban Dutch és Stardust üldögéltek egymás mellett. Az izmos férfi a kulacsából kortyolt valamit, miközben a nő a fegyverét élesítette.
-Megdöglött már? –nyújtogatta a nyakát Stardust.
-Nem, még mindig vonaglik. –csóválta fejét Dutch.
-A végén még megint le kell mennem oda. –sóhajtott a nő, és talpra állt.
-Nem biztos. –bökött a völgybe vezető ösvényre a férfi egy széles vigyorral az arcán.
-Jaj ne, már megint a flúgos.
Dalen teli torokból üvöltve rohamozott lefele a domboldalon hatalmas szörnyirtó-kardjával. De mikor a fekvő szörnyeteghez ért Dalen megtorpant, és hadonászni kezdett a karddal, miközben hangosakat sikongatott. A haldokló gyík meglepődve nézte, ahogy a végzetúr veszettül csépeli a levegőt. Dalen egyszer csak egy hangos kiáltással a földbe döfte a kardját, és balljával egy varázslatot dobott ellenfelére. A gyík hangosan felüvöltött, ahogy a lila örvény testébe mart, majd összecsuklott. Dalen a domboldalon üldögélő társainak meghajolt, majd egy pár tánclépés után felmászott a tetemre, és hangosan üvölteni kezdett, miközben ökleivel a mellkasát verte.
-Ezt a barmot… -temette arcát kezeibe Stardust, miközben Dutch combjait csapkodta a nevetéstől.
***
A nagy ebédlőben a szövetség tagjai a vacsorájukat fogyasztották. Dutch könnyeit törölgetve követte a morcos Stardustot befelé.
-Megöltétek? –nézett fel a levese mellől Baalcain.
-Aha. –vigyorgott Dutch, és leült az asztal mellett húzódó pad szélére.
-Ki csapta agyon? –érdeklődött Lanmaffia tele szájjal.
-Dalen. –vigyorgott Dutch, és szedett magának a sült wantuból.
-Ez akkor már a negyedik. Úgy tűnik ez nagyon fontos neki. Emlékeztek milyen hisztit levágott legutóbb? –kapcsolódott Meszy a beszélgetésbe.
Válaszul Thordin csak fájdalmasan sóhajtott, és tovább marcangolta a mirgcombot.
-Akkor biztos most nagyon örül. –mosolygott AbyGail.
-Mindjárt meglátod. –intett fejével az ajtó felé Dutch.
Nemsokára kicsapódott az ajtó és megjelent Dalen. Ruhája csupa vér volt, fején, pedig sisakként viselte a szörny levágott fejét.
-Üdv emberek. –intett vidáman, majd vonszolni kezdte maga után befelé a szörny hatalmas, húsos farkát.
AbyGail volt az első, aki kapcsolt.
-Mentsétek a kaját! –kiáltotta a végzetúrnő.
A végzeturak sietve felmarkolták a tányérjukat, és egy-egy finomabb falatot, majd rémülten rebbentek szét az asztaltól. Épp időben, mert Dalen nekiveselkedett, és az asztal közepére csapta a hatalmas húsdarabot. Az asztalon maradt tálak és tányérok szanaszét repültek.
-Ez annyira hiányzott… -sóhajtott Stardust, és elkezdte kiszedegetni a hajába gabalyodott tésztát.
-Ezt nézzétek mit találtam a gyomrában! –emelte fel Dalen a félig megemésztett kézcsonkot, és dobta a többiek közé.
A jelenlevők, szétrebbentek az undorító húscafat elől.
-Hé, van rajta egy gyűrű. –kiáltott fel valaki, és mindenki a kézre vetette magát.
Dalen megigazított újdonsült sisakját, és felvett a földről egy elgurult almát, majd hátrahagyva a többieket távozott az ebédlőből.
-Tessék, elég durván néz ki a szemed. –tolt egy tányért társához Dalen, amin egy szelet nyers hús volt.
-Köszönöm. –nyögte Dutch, és próbált kényelmesen hátradőlni, majd a húst bedagadt szemére tette.
-Hogy áll a dög?
-Már vért köhög, estére szerintem végzünk vele. Lemaradtam valamiről?
-Semmi különös, csak az örök vita az építkezésekről. Szerintem ez az őrület átterjedt a Tökikről mindenkire. Az időseknek elege van abból, hogy csak ők dolgoznak, a fiatalok meg sokallják a tempót. Viszont mindenki irigy a Tökik hatalmas tornyára.
-És neked mi a véleményed? –sandított társára Dutch.
Dalen megvonta a vállát.
-Bevallom, én nem sokat foglalkozom vele. Teszem a dolgom és kész. Vannak erre mások itt bandában, főjön az ő fejük.
Eközben Baalcain elővett egy darab papírt és letette az asztal közepére.
-Azt hiszem ez az építési terv elfogadható mindenki számára. A viselendő terhek egyenletesen el vannak osztva a képességek szerint.
Ekkor hirtelen felpattant egy ifjú végzetúrnő és az asztalra csapott.
-Micsoda tehetetlen banda! Még ezen se tudtok megegyezni! És ez, amit ti szörnyirtásnak neveztek! Igaz én nem veszek benne részt, mert növesztem a körmöm, de ez csak kínlódás! És hogy milyenek az új tagok! Kész röhej! Köszöntem.
Síri csönd telepedett a teremre, és mindenki döbbenten bámulta Sheyla-t. A húsdarab lassan csúszni kezdett lefele Dutch arcáról, majd egy hangos cuppanással földet ért.
-Mégis mi francot képzelsz magadról? –emelkedetett fel a véres arcú, izmos végzetúr.
-Nem dolgozol, nem harcolsz, csak a szád jár!
A többi végzetúr is lassan magához tért a pimaszság okozta sokkból.
-Dutchnak igaza van! Te is újonc vagy, és eddig nem sokat tettél a szövetségért. Ha pedig ennyire nem tetszik neked a dolog, akkor ott az a lyuk a falon, ajtónak hívják. –kelt ki magából Dalen.
A terem újra hangos lett a kiabálástól, mindenkit felháborított Sheyla arcátlansága. A lány az ajtó felé hátrált, majd feltűnően ásított egyet. Dutch még időben elkapta Dalen vállát, mikor a mágus a lányra akarta magát vetni.
-Eressz! A hajánál fogva kötöm fel a falra azt a ribancot! –üvöltött Dalen.
Egy páran elkísérték a lányt, amíg összeszedte a cuccait, és végleg elhagyta az erődöt. Dalen az ablakból nézte a távolodó alakot, kezében egy darab kenyeret morzsolt, majd végül dühösen földhöz vágta. A galetki az ajtó mellé támasztott hatalmas kardjához ment, és a vállára vette.
-Megyek, megnézem azt a gyíkot.
***
Lenn a völgyben, amit a helyiek már csak a Halál Völgyének neveztek újabb ádáz csata folyt. Végzeturak újabb és újabb hulláma intézett támadást egy zöld, gyíkszerű lény ellen. Bár a szörnyeteg könnyedén elbánt volna bármelyikükkel a végzeturak sokan voltak és kitartóak. Hiába tépte majdnem cafatokra ellenfeleit Monica, mert hát így hívták a gyíkot, azok elvánszorogtak, hogy egy idő után újra üvöltve, fegyvert lengetve rávessék magukat. Monica már nem bírta a harcot, lábai feladták a küzdelmet. Hason fekve csattogtatta fogait és próbált az újabb és újabb végzetúr húsába marni.
A domboldalban Dutch és Stardust üldögéltek egymás mellett. Az izmos férfi a kulacsából kortyolt valamit, miközben a nő a fegyverét élesítette.
-Megdöglött már? –nyújtogatta a nyakát Stardust.
-Nem, még mindig vonaglik. –csóválta fejét Dutch.
-A végén még megint le kell mennem oda. –sóhajtott a nő, és talpra állt.
-Nem biztos. –bökött a völgybe vezető ösvényre a férfi egy széles vigyorral az arcán.
-Jaj ne, már megint a flúgos.
Dalen teli torokból üvöltve rohamozott lefele a domboldalon hatalmas szörnyirtó-kardjával. De mikor a fekvő szörnyeteghez ért Dalen megtorpant, és hadonászni kezdett a karddal, miközben hangosakat sikongatott. A haldokló gyík meglepődve nézte, ahogy a végzetúr veszettül csépeli a levegőt. Dalen egyszer csak egy hangos kiáltással a földbe döfte a kardját, és balljával egy varázslatot dobott ellenfelére. A gyík hangosan felüvöltött, ahogy a lila örvény testébe mart, majd összecsuklott. Dalen a domboldalon üldögélő társainak meghajolt, majd egy pár tánclépés után felmászott a tetemre, és hangosan üvölteni kezdett, miközben ökleivel a mellkasát verte.
-Ezt a barmot… -temette arcát kezeibe Stardust, miközben Dutch combjait csapkodta a nevetéstől.
***
A nagy ebédlőben a szövetség tagjai a vacsorájukat fogyasztották. Dutch könnyeit törölgetve követte a morcos Stardustot befelé.
-Megöltétek? –nézett fel a levese mellől Baalcain.
-Aha. –vigyorgott Dutch, és leült az asztal mellett húzódó pad szélére.
-Ki csapta agyon? –érdeklődött Lanmaffia tele szájjal.
-Dalen. –vigyorgott Dutch, és szedett magának a sült wantuból.
-Ez akkor már a negyedik. Úgy tűnik ez nagyon fontos neki. Emlékeztek milyen hisztit levágott legutóbb? –kapcsolódott Meszy a beszélgetésbe.
Válaszul Thordin csak fájdalmasan sóhajtott, és tovább marcangolta a mirgcombot.
-Akkor biztos most nagyon örül. –mosolygott AbyGail.
-Mindjárt meglátod. –intett fejével az ajtó felé Dutch.
Nemsokára kicsapódott az ajtó és megjelent Dalen. Ruhája csupa vér volt, fején, pedig sisakként viselte a szörny levágott fejét.
-Üdv emberek. –intett vidáman, majd vonszolni kezdte maga után befelé a szörny hatalmas, húsos farkát.
AbyGail volt az első, aki kapcsolt.
-Mentsétek a kaját! –kiáltotta a végzetúrnő.
A végzeturak sietve felmarkolták a tányérjukat, és egy-egy finomabb falatot, majd rémülten rebbentek szét az asztaltól. Épp időben, mert Dalen nekiveselkedett, és az asztal közepére csapta a hatalmas húsdarabot. Az asztalon maradt tálak és tányérok szanaszét repültek.
-Ez annyira hiányzott… -sóhajtott Stardust, és elkezdte kiszedegetni a hajába gabalyodott tésztát.
-Ezt nézzétek mit találtam a gyomrában! –emelte fel Dalen a félig megemésztett kézcsonkot, és dobta a többiek közé.
A jelenlevők, szétrebbentek az undorító húscafat elől.
-Hé, van rajta egy gyűrű. –kiáltott fel valaki, és mindenki a kézre vetette magát.
Dalen megigazított újdonsült sisakját, és felvett a földről egy elgurult almát, majd hátrahagyva a többieket távozott az ebédlőből.
Dátum: 2009.03.09. 11:52:17
Lehet tudni hogy kb mikor lesz a reform?
Dátum: 2009.03.08. 09:19:32
Az út egyre meredekebben emelkedett a fák között. A sűrű erdő hirtelen egy csapásra megszűnt, és csak a hóból itt-ott kiemelkedő üszkös csonkok jelezték a néhai fákat. Egyetlen ösvény vezetett felfele a meredek, sziklás, kopár hegyoldalon a Végzeturak Mesterei szövetség citadellájához. A kopár hegyoromra emelt erődítmény, mint egy zsarnok trónolt a lent elterülő erdő fölött. A vastag falakon zöld tüzek égtek, kék villámok cikáztak az égbe nyúló mágustorony oldalán, és mint egy sötétviharfelhő lebegett az égen a pusztítás citadellája. Dalen megszaporázta lépteit, hogy beérje az előtte felfelé kaptató végzeturat. A vastag acélpáncélba öltözött harcos két másik láncra vert galetkit vonszolt maga mögött.
-Megvagy Soul! –csapott Dalen hirtelen a másik vállára.
A páncélos harcos hirtelen csapásra emelte csatabárdját, majd lassan leengedte.
-Á Dalen, ne ijesztgess, mert a végén még bajod esik.
-Hát persze kölyök. –röhögött a csuklyás mágus. –Látom jó volt mai a fogás. –bökött hüvelykujjával a két gyémánt jelvényt viselő fogolyra.
Egy óra gyaloglás után végül elérték az erődítményt. A falakon legyőzött szövetségek megtépázott lobogóit cibált a szél. A falakon karók sorakoztak, amire hatalmas szörnyek fejei voltak feltűzve. A frissebbeken hallók lakmároztak, míg a régiek már csak napszítta koponyák voltak. Az erődítmény kapuja egy hatalmas sárkányfejet formázott. A két végzetúr megállt egy teljesen kiégett földdarab közepén, körülöttük itt-ott csontok kandikáltak ki a hamuból. A sárkánykapu hatalmas smaragd szemei a jövevények felé fordult, majd hangos nyikorgás közepette a sárkény pofája kinyílt szabaddá téve a befele vezető utat.
Odabenn Soul a Pusztító a kínzókamra felé vette az irányt foglyaival. Dalen kedvencei gazdájuk intésére a kennel felé siettek. Az udvaron felállított asztal mellett két végzetúr és egy végzetúrnő iszogattak. Baalcain és Nasdfil Sortenil egész Ghalla két legnagyobb hatalmú mágusa volt, Abygail pedig a szövetség egyik hölgytagja, aki bár fiatalabb volt a férfiaknál jól megértette magát velük, mint szinte bárki mással a szövetségben. A társaság a gyakorlótéren edző Dutch Schefert és Tripodexet figyelte. Dutch a csupa izom harcos, a hideg ellenére is egy szál nadrágban küzdött, két csatabárdot forgatva egyszerre. A fürge Tripodex egy szál tőrrel felfegyverkezve próbálta elkerülni a hatalmas csapásokat, miközben apró szúrásokkal bosszantotta ellenfelét.
Dalen egyetlen biccentéssel köszöntötte a társaságot, majd saját házikója felé vette az irányt. Egy pár lépés után szembetalálkozott Stardusttal. A magas végzetúrnő ránézésre kimondottan bájos és vonzó volt, hosszú barna haja lazán omlott a vállára.
-Végre hazataláltál hangyás? –veregette meg mosolyogva Dalen vállát, és haladt tovább az asztal felé.
Dalen megtorpant, és kezei ökölbe szorultak, majd folytatta útját.
-Hogy az a franc… -motyogta Nasdfil, aki látta az egész epizódot.
-Mi a baj? –fordult oda AbyGail.
Dalen újra megtorpant, és felkapott egy ököl nagyságú követ a földről. Stardust megszédült egy pillanatra, ahogy a kő nagyot csattant a fején. A nő hátranyúlt, megtapogatva sajgó fejét, arca eltorzult a dühtől, ahogy megpillantotta az ujjaihoz tapadó vért.
-Szedjétek szét őket! –kiáltotta Nasdfil.
Baalcain megragadta Stardust csuklóját, ahogy a nő már csontpálcája felé nyúlt, miközben AbyGail testével próbálta visszatartani az üvöltöző Dalent.
-NEM VAGYOK ŐRÜLT! HALLOD? SZÉTRÚGOM A… -kiabált Dalen, ahogy próbálta félrelökni a nőt az útjából.
Egyre többen jöttek elő a kiabálásra, miközben Dutch és Tripodex is segített távol tartani egymástól a dühös ellenfeleket. Végül Dalen lesöpörte magáról a segítő kezeket, hátat fordított a többieknek, majd duzzogva a közeli építkezés felé vette az irányt. Felkapott egy csákányt a szerszámok közül, majd eltűnt a mágustoronyban.
-Mit akar azzal? –mondta AbyGail, és elindult a csuklyás mágus után, de Tripodex megállította.
-Hagyd, ilyenkor a legjobb békén hagyni egy időre.
Eközben a többiek Stardust nyugtatták.
-Nincs nagy baj, csak a bőr repedt fel. –mondta Baalcain, a sziszegő nőnek.
-Miért nem rúgjuk ki a francba? Ez egy őrült! –fordult Stardust Nasdfilhoz.
-Mert hasznunkra van. Mindannyian tudjuk, hogy időként furán viselkedik, de rengeteg épít. Nézd meg a piramist. Egy éjszakai alatt felépített egymaga egy egész szintet.
-De milyen az a szint! Láttad már? A mágikus rúnák mellett a falak tele vannak obszcén rajzokkal és disznó viccekkel. –mondta Stardust, majd szúrós tekintetét a hirtelen felröhögő Dutchra szegezte.
-Mi van? Működik, nem az a lényeg? –nézett Dutch ártatlanul, miközben próbálta visszatartani a hahotázást.
-A lényeg, hogy nem kellene mindig belekötnöd. –mondta Nasdfil.
-Én kötök bele? Ő dobott meg. Miért nekem mondod, miért nem neki? –kérdezte felháborodottan Stardust.
-Mert nem te vagy az elmebeteg. Fogd vissza magad Star. –nézett szigorúan Nasdfil a nőre.
-Mindannyian tudjuk, hogy nincs ki a négy kereke. De csak te veszel vele össze mindig vele. Jól ki lehet vele jönni, amíg nem nevezed őrültnek vagy bolondnak.
***
A nap magasan járt a völgy felett. Kifacsart fák hevertek mindenfele, a hó vöröses-barnás iszappá változott a rengeteg kiömlő vértől. Brom, a mamutóriás ereje már a végéhez közeledett. Lábai már nem bírták a hatalmas állatot, de ormánya és agyarai még így is veszélyes fegyverek voltak. A vastag barna bunda csimbókos volt a vértől. Végzeturak és úrnők egy kis társasága pihente ki a csata fáradalmait.
-Ott jön megint a flúgos. –bökött a lejtőre ujjával Stardust.
A domboldalban Dalen egy nála is nagyobb karddal hadonászott, majd a földbe döfte, és tornázni kezdett, hogy bemelegítsen az összecsapásra.
-Meg kell hagyni, hogy keményeket üt ezekbe a dögökbe. –mondta Nasdfil és húzott egyet a borosüvegből.
-Igen, de akkor is… nem normális.
-Szerintem meg vicces. Például mikor lovagolni próbált ma ezen a monstrumon. –vigyorgott Dutch.
-És a múltkori? Mikor tombolt, mert nem sikerültek a varázslatai.
-Igaz, de úgy is pépesre verte azt az óngóliantot. –jegyezte meg Nasdfil.
-És az a fél tégla, amit kiszedett a mágustoronyból, és a nyakába akasztott?
-Ami azt illeti, ma csodálkoztam, is hogy nem volt a nyakában. Tegnap egész nap köveket szedett a toronyból a csákányával. –mondta Meszy.
Az összes szempár az ifjú végzetúrra szegeződött.
-Ez az őrült szétszedi a tornyot, és te nem tettél ellene semmit? –kérdezte Stardust.
-Nem nézett ki vészesnek. Minden kiszedett kő helyére rakott egy másikat. –vonta meg a vállát Meszy.
Ekkor fájdalmas üvöltés hallatszott a völgyből, és Brom hatalmas teste összecsuklott. A tetem felett egy kopasz, szakállas galetki vigyorgott, majd magasba emelt egy véres nyakláncot és társainak integetett.
-THOOOORDIIIN! –üvöltötte Dalen teli torokból, és kardját felkapva a szakállas társát kezdte el kergetni.
-Ez nem lehet igaz… és csak azért, mert övé lett a trófea… -temette arcát kezei köze Stardust.
-Nem kellene utánuk menni? Mi lesz, ha elkapja? –kérdezte Meszy.
-Én ma nem futkározok utánuk. –huppant vissza a helyére Nasdfil.
-Ez az egész azzal a gyűrűvel kezdődött, akkor zakkant meg. –szólalt meg Süsü, aki eddig szátlanul ült a többiek mögött.
-Szerintem nincs semmi ördöngösség azzal a gyűrűvel, nekem is van egy. –emelte fel a kezét Stardust.
-Pont, mint a jegygyűrűk, talán ezért veszekedtek állandóan? –vigyorodott el Dutch.
Egy téli hóvihar trópusi hőségnek tűnt ahhoz a hideg tekintethez képest, amit Dutch Stardusttól kapott.
-Na jó, menjünk vissza. Thordinnak valószínűleg biztos elkél némi segítség, ha elkapta a gyogyós. –sóhajtott Nasdfil, és talpra állt.
-Megvagy Soul! –csapott Dalen hirtelen a másik vállára.
A páncélos harcos hirtelen csapásra emelte csatabárdját, majd lassan leengedte.
-Á Dalen, ne ijesztgess, mert a végén még bajod esik.
-Hát persze kölyök. –röhögött a csuklyás mágus. –Látom jó volt mai a fogás. –bökött hüvelykujjával a két gyémánt jelvényt viselő fogolyra.
Egy óra gyaloglás után végül elérték az erődítményt. A falakon legyőzött szövetségek megtépázott lobogóit cibált a szél. A falakon karók sorakoztak, amire hatalmas szörnyek fejei voltak feltűzve. A frissebbeken hallók lakmároztak, míg a régiek már csak napszítta koponyák voltak. Az erődítmény kapuja egy hatalmas sárkányfejet formázott. A két végzetúr megállt egy teljesen kiégett földdarab közepén, körülöttük itt-ott csontok kandikáltak ki a hamuból. A sárkánykapu hatalmas smaragd szemei a jövevények felé fordult, majd hangos nyikorgás közepette a sárkény pofája kinyílt szabaddá téve a befele vezető utat.
Odabenn Soul a Pusztító a kínzókamra felé vette az irányt foglyaival. Dalen kedvencei gazdájuk intésére a kennel felé siettek. Az udvaron felállított asztal mellett két végzetúr és egy végzetúrnő iszogattak. Baalcain és Nasdfil Sortenil egész Ghalla két legnagyobb hatalmú mágusa volt, Abygail pedig a szövetség egyik hölgytagja, aki bár fiatalabb volt a férfiaknál jól megértette magát velük, mint szinte bárki mással a szövetségben. A társaság a gyakorlótéren edző Dutch Schefert és Tripodexet figyelte. Dutch a csupa izom harcos, a hideg ellenére is egy szál nadrágban küzdött, két csatabárdot forgatva egyszerre. A fürge Tripodex egy szál tőrrel felfegyverkezve próbálta elkerülni a hatalmas csapásokat, miközben apró szúrásokkal bosszantotta ellenfelét.
Dalen egyetlen biccentéssel köszöntötte a társaságot, majd saját házikója felé vette az irányt. Egy pár lépés után szembetalálkozott Stardusttal. A magas végzetúrnő ránézésre kimondottan bájos és vonzó volt, hosszú barna haja lazán omlott a vállára.
-Végre hazataláltál hangyás? –veregette meg mosolyogva Dalen vállát, és haladt tovább az asztal felé.
Dalen megtorpant, és kezei ökölbe szorultak, majd folytatta útját.
-Hogy az a franc… -motyogta Nasdfil, aki látta az egész epizódot.
-Mi a baj? –fordult oda AbyGail.
Dalen újra megtorpant, és felkapott egy ököl nagyságú követ a földről. Stardust megszédült egy pillanatra, ahogy a kő nagyot csattant a fején. A nő hátranyúlt, megtapogatva sajgó fejét, arca eltorzult a dühtől, ahogy megpillantotta az ujjaihoz tapadó vért.
-Szedjétek szét őket! –kiáltotta Nasdfil.
Baalcain megragadta Stardust csuklóját, ahogy a nő már csontpálcája felé nyúlt, miközben AbyGail testével próbálta visszatartani az üvöltöző Dalent.
-NEM VAGYOK ŐRÜLT! HALLOD? SZÉTRÚGOM A… -kiabált Dalen, ahogy próbálta félrelökni a nőt az útjából.
Egyre többen jöttek elő a kiabálásra, miközben Dutch és Tripodex is segített távol tartani egymástól a dühös ellenfeleket. Végül Dalen lesöpörte magáról a segítő kezeket, hátat fordított a többieknek, majd duzzogva a közeli építkezés felé vette az irányt. Felkapott egy csákányt a szerszámok közül, majd eltűnt a mágustoronyban.
-Mit akar azzal? –mondta AbyGail, és elindult a csuklyás mágus után, de Tripodex megállította.
-Hagyd, ilyenkor a legjobb békén hagyni egy időre.
Eközben a többiek Stardust nyugtatták.
-Nincs nagy baj, csak a bőr repedt fel. –mondta Baalcain, a sziszegő nőnek.
-Miért nem rúgjuk ki a francba? Ez egy őrült! –fordult Stardust Nasdfilhoz.
-Mert hasznunkra van. Mindannyian tudjuk, hogy időként furán viselkedik, de rengeteg épít. Nézd meg a piramist. Egy éjszakai alatt felépített egymaga egy egész szintet.
-De milyen az a szint! Láttad már? A mágikus rúnák mellett a falak tele vannak obszcén rajzokkal és disznó viccekkel. –mondta Stardust, majd szúrós tekintetét a hirtelen felröhögő Dutchra szegezte.
-Mi van? Működik, nem az a lényeg? –nézett Dutch ártatlanul, miközben próbálta visszatartani a hahotázást.
-A lényeg, hogy nem kellene mindig belekötnöd. –mondta Nasdfil.
-Én kötök bele? Ő dobott meg. Miért nekem mondod, miért nem neki? –kérdezte felháborodottan Stardust.
-Mert nem te vagy az elmebeteg. Fogd vissza magad Star. –nézett szigorúan Nasdfil a nőre.
-Mindannyian tudjuk, hogy nincs ki a négy kereke. De csak te veszel vele össze mindig vele. Jól ki lehet vele jönni, amíg nem nevezed őrültnek vagy bolondnak.
***
A nap magasan járt a völgy felett. Kifacsart fák hevertek mindenfele, a hó vöröses-barnás iszappá változott a rengeteg kiömlő vértől. Brom, a mamutóriás ereje már a végéhez közeledett. Lábai már nem bírták a hatalmas állatot, de ormánya és agyarai még így is veszélyes fegyverek voltak. A vastag barna bunda csimbókos volt a vértől. Végzeturak és úrnők egy kis társasága pihente ki a csata fáradalmait.
-Ott jön megint a flúgos. –bökött a lejtőre ujjával Stardust.
A domboldalban Dalen egy nála is nagyobb karddal hadonászott, majd a földbe döfte, és tornázni kezdett, hogy bemelegítsen az összecsapásra.
-Meg kell hagyni, hogy keményeket üt ezekbe a dögökbe. –mondta Nasdfil és húzott egyet a borosüvegből.
-Igen, de akkor is… nem normális.
-Szerintem meg vicces. Például mikor lovagolni próbált ma ezen a monstrumon. –vigyorgott Dutch.
-És a múltkori? Mikor tombolt, mert nem sikerültek a varázslatai.
-Igaz, de úgy is pépesre verte azt az óngóliantot. –jegyezte meg Nasdfil.
-És az a fél tégla, amit kiszedett a mágustoronyból, és a nyakába akasztott?
-Ami azt illeti, ma csodálkoztam, is hogy nem volt a nyakában. Tegnap egész nap köveket szedett a toronyból a csákányával. –mondta Meszy.
Az összes szempár az ifjú végzetúrra szegeződött.
-Ez az őrült szétszedi a tornyot, és te nem tettél ellene semmit? –kérdezte Stardust.
-Nem nézett ki vészesnek. Minden kiszedett kő helyére rakott egy másikat. –vonta meg a vállát Meszy.
Ekkor fájdalmas üvöltés hallatszott a völgyből, és Brom hatalmas teste összecsuklott. A tetem felett egy kopasz, szakállas galetki vigyorgott, majd magasba emelt egy véres nyakláncot és társainak integetett.
-THOOOORDIIIN! –üvöltötte Dalen teli torokból, és kardját felkapva a szakállas társát kezdte el kergetni.
-Ez nem lehet igaz… és csak azért, mert övé lett a trófea… -temette arcát kezei köze Stardust.
-Nem kellene utánuk menni? Mi lesz, ha elkapja? –kérdezte Meszy.
-Én ma nem futkározok utánuk. –huppant vissza a helyére Nasdfil.
-Ez az egész azzal a gyűrűvel kezdődött, akkor zakkant meg. –szólalt meg Süsü, aki eddig szátlanul ült a többiek mögött.
-Szerintem nincs semmi ördöngösség azzal a gyűrűvel, nekem is van egy. –emelte fel a kezét Stardust.
-Pont, mint a jegygyűrűk, talán ezért veszekedtek állandóan? –vigyorodott el Dutch.
Egy téli hóvihar trópusi hőségnek tűnt ahhoz a hideg tekintethez képest, amit Dutch Stardusttól kapott.
-Na jó, menjünk vissza. Thordinnak valószínűleg biztos elkél némi segítség, ha elkapta a gyogyós. –sóhajtott Nasdfil, és talpra állt.
Dátum: 2009.03.08. 09:19:03
Üdv mindenkinek
A Napkapu írások között találkozhattatok Dalennel, az alternatív gondolkodásmódú végzetúrral. (Nem őrült, csak másképp látja a világot.) Mivel nem tagja a Napkapu szövetségnek, bár hívták (még egyszer köszönöm szépen Khetty, jól esett) ezért nem írhatok állandóan az ő topicjukba. Mivel viszont kedvet kaptam a dologhoz, illetve kaptam több pozitív visszajelzést (köszönöm mindenkinek)… ehh, olyan furcsa Deja Vu érzésem van… a lényeg a lényeg, hogy arra a döntésre jutottam, hogy indítok saját történetfolyamot. Remélem a jövőben lesz elég alapanyag, hogy szórakoztató írásokkal lássam el a nagyérdeműt.
Egy apró megjegyzés: a topicban kizárólag történetek lesznek, kérem az olvasókat hogy ne offolják szét. Kritikát, megjegyzéseket mindig szívesen fogadok, de kérem üzen-ben. Illetve ha valakinek kedve van kicsit belenyúlni a történetfolyamba, attól sem zárkózom el, de előtte egyeztessen velem. Köszönöm.
Akárki, akármit mond…
NEM VAGYOK ŐRÜLT!
A Napkapu írások között találkozhattatok Dalennel, az alternatív gondolkodásmódú végzetúrral. (Nem őrült, csak másképp látja a világot.) Mivel nem tagja a Napkapu szövetségnek, bár hívták (még egyszer köszönöm szépen Khetty, jól esett) ezért nem írhatok állandóan az ő topicjukba. Mivel viszont kedvet kaptam a dologhoz, illetve kaptam több pozitív visszajelzést (köszönöm mindenkinek)… ehh, olyan furcsa Deja Vu érzésem van… a lényeg a lényeg, hogy arra a döntésre jutottam, hogy indítok saját történetfolyamot. Remélem a jövőben lesz elég alapanyag, hogy szórakoztató írásokkal lássam el a nagyérdeműt.
Egy apró megjegyzés: a topicban kizárólag történetek lesznek, kérem az olvasókat hogy ne offolják szét. Kritikát, megjegyzéseket mindig szívesen fogadok, de kérem üzen-ben. Illetve ha valakinek kedve van kicsit belenyúlni a történetfolyamba, attól sem zárkózom el, de előtte egyeztessen velem. Köszönöm.
Akárki, akármit mond…
NEM VAGYOK ŐRÜLT!
Javaslatok -> Aukció
Dátum: 2009.03.05. 11:52:17
Jó ötlet, visszadolgoznám magam 20. szintre 600 fölötti TÖvel, 40. szintű tárgyakkal. 
Dalen a lépcsőn lerohanó Khetty után nézett, majd elengedte a gerendát, és hangtalanul lehuppant a lépcsőre.
-Micsoda bosszantó egy nőszemély. –morogta, majd felnézett a feje fölött kavargó vortexre, és ujját fenyegetően megrázta.
A varázsló halkan kilépdelt az erkélyre és nézte, ahogy a nő elhagyja a tornyot egy távoli fényes pont felé tartva. Dalen elővett egy apró sípot és belefújt. Bár hallható hang nem jött ki belőle, odalenn a hárpia megrázta magát és elrugaszkodott az epikus emlékműről.
-Gyere Anyós, vadászni megyünk. –mondta a galetki, megragadta a hárpia lábait és elrugaszkodott az erkélyről.
Dalen lábai alatt sebesen suhantak el a csupasz fák. Fehér hó borította a tájat. A zöldes-vöröses villódzás már távolról látható volt a sötét éjszakában. Anyós erőteljes szárnycsapásokkal egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, majd hirtelen összecsukta szárnyait, és zuhanórepülésbe kezdett a vortex felé.
***
A ház nem volt nagy, de kimondottan otthonos és takaros volt. A lakkozott hajópadló csillogott a tisztaságtól, a vályogfalak fehéren ragyogtak a mésztől. A sarokban egy nagy búbos kemence pöffeszkedett, mellette az egyszerű fából készült kétszemélyes ágy. Az ablakokon besütött a tavaszi nap, a levegő édes volt a kertben virágzó gyümölcsfák illatától. A szoba végében egy két személyre megterített asztal várta a ház gazdáját.
-Oh, egy vendég. Kérlek, foglalj helyet, az uram nemsokára hazajön. Felteszek még egy terítéket. –mondta egy fiatal nő, kezében egy tál gőzölgő levessel.
Dalen megropogtatta a nyakát, és lassan a nőhöz lépdelt. A férfi lassan félrebillentette a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal a nőre döntötte a tál tartalmát.
-Ne kiabálj, te már úgyis halott vagy. –kiáltotta Dalen, és hasba rúgta a sikoltozó nőt.
-Mi az? Semmi? Csak úgy leüthetem a nődet? –kiáltott fel a galetki, és egyetlen mozdulattal lesöpört mindent az asztalról.
Hirtelen odakinn elsötétült minden, és a tavaszi illatok is eltűntek. Dalen abbahagyta a tombolást, és lassan az ajtó felé fordult.
-Na mi lesz pubi?
Hirtelen az ajtó kiszakadt, mintha valami kiszippantotta volna a keretéből, majd egy láthatatlan erő falhoz csapta Dalent.
-Úgy ütsz, mint egy kislány… -köhögte Dalen, ahogy lassan talpra küzdötte magát.
Az ajtóban megjelent Peps szemeiből sütött a hideg gyűlölet.
-Takarodj a hajlékomból, te alávaló féreg! –mutatott ujjával vádlón a másik végzetúrra.
-Egy frászt… -hörögte Dalen, és halkan röhögve megindult ellenfele felé.
Peps egyet csavarintott csuklóján, és Dalen lába hangos reccsenéssel eltört. A végzetúr féltérdre esett, és vállát rázni kezdte az eszelős röhögés.
-Távozz! Nem figyelmeztetlek még egyszer!
-Nincs annyi vér a pucádban, hogy velem felvedd a versenyt pubi. –vihogott Dalen, és tovább vonszolta magát.
Peps felemelte mindkét kezét, és ujjai mozogni kezdetek. Minden egyes mozdulatnál ellenfelének újabb és újabb csontja tört el hangos reccsenéssel. Dalen száját fájdalmas kiáltások helyett csak eszelős röhögés hagyta el, míg végül a galetki egyetlen véres húsgombóccá gyűrődött össze.
Peps felsóhajtott, és undorodva elfordult ellenfele maradványaitól. A férfi földön fekvő feleségéhez ment, és felsegítette az asszonyt, majd együtt elkezdték összeszedni a törött cserepeket és az ételmaradékokat.
A húsgombóc egy része megmoccant, majd hangos recsegéssel vonaglani kezdett, míg végül egy ujj lett belőle, majd lassan egy kéz. Mintha az idő visszafele kezdett volna folyni Dalen lassan kihajtogatta magát, csontjai a helyükre roppantak, majd azon nyomban összeforrtak. Peps megrökönyödve nézte a szörnyű látványt, közben feleségét maga mögé parancsolta, hogy veszély esetén testével védelmezhesse az asszonyt.
-Ez nem is volt olyan rossz. –mondta Dalen, miután helyére pattintotta a nyakát. –Most viszont én következem.
A végzetúr kinyújtotta kezeit, és mély torokhangon üvölteni kezdett. Ujjai körül szín kavalkád kezdett táncolni; vörös, zöld, kék, fehér, fekete, lila, barna, sárga. Dalen kezeit magasba lendítette majd lesújtott velük a földre. A valóság, mint egy tükör, szilánkokra tört.
-Neeee! –kiáltott Peps, kezeivel kétségbeseesetten kapva a szilánkok után.
Dalen egyetlen lépéssel ellenfelénél termett, és gyomron rúgta. Peps hátrazuhant, darabokra törve a valóságszilánkokat, amiknek nekizuhant. Dalen fekvő ellenfele felett állt a nagy fehér semmi közepén, körülöttük lebegtek az idilli házikó és a szeretett feleség darabjai.
-Szép kis életet hazudtál itt össze magadnak… -mondta Dalen, megragadott egy szilánkdarabot és összeroppantotta.
-… a halál után újra együtt leszünk… hát persze… -kacagott a végzetúr.
-De hogy tehetted ezt… hogy voltál képes? Ez az én világom volt… az én szabályaim… nem lett volna szabad legyőznöd… -hebegte Peps.
-Lehet hogy a te szabályaid, de én teszek rájuk. –mondta Dalen, és karjait összefonta mellkasa előtt.
Peps tekintete összeszűkült, ahogy meglátta ellenfele ujján szikrázó gyűrűt.
-Gyűrűhordozó… már értem… Mit akarsz tőlem gyűrűhordozó? Vagy csak azért jöttél, hogy gyötörjél? -szűrte fogai között a gyűlölt szavakat.
-Kérdéseim vannak, és te tudod rájuk a válaszokat. –hajolt le Dalen.
-Akkor kérdéseid kérdések maradnak! –kacagott fel Peps- Nem fogok neked segíteni gyűrűhordozó! És ne is próbálj fenyegetni, többet már úgysem árthatsz nekem, mint amennyit már megtettél.
-Lehet hogy neked már nem árthatok, de a kis barátaidat el tudom pusztítani, a drágalátos tornyukkal együtt.
-Ezt nem teheted! Azzal megsértenéd az egyezményt! Galetki nem ölhet galetkit!
-Véletlen baleset lenne, senki sem tudná rám bizonyítani.
-Bár tudatod erős, de fizikai tested el tudom emészteni!
-Akkor a torony biztos elpusztul. Azt hitted biztosíték nélkül jövök ide? Két választásod van. Vagy megölsz, és ezzel aláírod a toronylakók halálos ítéletét, vagy válaszolsz a kérdéseimre, és utána nyugodtan elbíbelődhetsz azzal, hogy újra összerakod a saját kis hazugságod.
-Tedd fel a kérdéseid… -sóhajtott Peps lemondóan.
-Először is… miért hívsz engem Gyűrűhordozónak?
***
Khetty szorosabbra húzta maga körül a köpenyt. Bár nem fújt a szél, a csillagfényes téli éjszakák nagyon hidegek tudtak lenni. Lábai már szinte teljesen elgémberedtek, mire visszaért a toronyhoz. A vortex a tetőn mintha vadabbul forgott volna az utóbbi időben. És az a különös arc… a nő beleborzongott a gondolatba, és aggódva feltekintett, hátha újra előjön a különös tünemény. A torony fölött egy hárpia körözött karmai között egy nagy sárga golyóval. Fura látvány volt, ahogy a madár csak rója a köröket, egy alkalmas rejtekhelyet keresve zsákmányának.
Miután felért a szobájába Khetty lerúgta csizmáját és ruháit egyszerűen ledobálta. Fáradt volt és át volt fázva, nem akart mást, mint összekucorodni a meleg paplan alatt.
***
Khetty egy folyosón találta magát. A falak szürkék voltak és repedezettek, itt-ott hiányzott egy kődarab. A falakon rozsdás pajzsok, és penészes, rohadt falikárpitok lógtak. A padlót valamikor vastag szőnyeg boríthatta, most már csak egy sárszerű barna massza maradt belőle, amiben nyüzsögtek a nyüvek. Mélyvörös fény szűrődött be a réseken, odakinn tűzvihar tombolt egy lávatenger felett. A folyosó közepén Khetty egy csontvázba botlott. Az alak a hasán feküdt, fejjel a nő felé. Khetty óvatosan kikerülte a holttestet, és folytatta útját. A folyosó végét lezáró dupla ajtó egyik szárnya nyikorogva lógott egyetlen zsanéron, a másik pedig a földön hevert. Bent a terem közepén egy furcsa építmény pörgött körbe-körbe. Körülötte tányérok és golyók hevertek szanaszét, és egy furcsa alak próbálta kétségbeesetten egyensúlyban tartani. A lény leginkább egy fiatal férfira hasonlított, haja és szakálla hosszú volt, és gesztenyebarna. Szemei kékek. Teste áttetsző volt, mint egy kísérteté. Mintha csak félig lenne itt, vagy maga lenne csak egy fél ember.
-Sajnálom, annyira sajnálom… -hebegte a figura, miközben egy golyót kikapott egy serpenyőből.
-…próbáltam megállítani, de nem tudtam… megölte az őrt az az eszelős… és tönkretette a szerkezetet… neeee… -sikoltott fel az alak, és gyorsan egy marék golyót dobott egy serpenyőbe, mielőtt az egész szerkezet felborult volna.
-…igyekszem egyensúlyban tartani… de ez túl sok… ne töltsetek bele többet… ki kell sütni vagy elszabadul!
Khetty felriadt álmából.
-A kút! –hasított bele a felismerés, és kipattant az ágyból.
Hálóköntösét magára kapta, és felrántotta a csizmáit. Látnia kell a kutat, ha tényleg labilissá vált, akkor az egész torony veszélyben van. Khetty kettesével vette a lépcsőket, ahogy sietett felfele a kupolába, de a negyedik szinten megtorpant. A negyedik szinti szoba ajtaja résnyire nyitva volt, és bentről fény szűrődött ki a folyosóra. Khetty óvatosan az ajtóhoz lépett, majd benyitott. Hallotta, ahogy az üveg végigcsúszik a kövön és a fán. A nő felpillantott, majd aprót sikítva előreugrott, épp időben hogy elkapja a lezuhanó kristálygömböt mielőtt az a padlónak csapódott volna. Valaki az ajtó fölé rakta, mint az éjjeli edényt!
-Hát te sosem tudsz aludni vöröske? –szólalt meg egy hang.
Az alak a kristálygömb emelvényének szélén ült. Ruházata valami különleges sötét bőrből készült, fején egy csukja volt, ami teljes sötétségbe burkolta arcát. Mellkasán ott díszelgett a smaragddal díszített sárkányfej, a Végzeturak Mestereinek címere. Kezében Chara-din lila szalagos tekercsét tartotta, lábainál felbontva hevert a többi.
-Szerintem kár lenne felverni az egész tornyot. A végén még valami félreértés kerekedik a dologból, és a nagy felfordulás közepette eldurran egy-két tűzgolyó, és hát annyi itt a papír. –mondta Dalen, és óvatosan leszakított egy darabot a tekercsből, majd a maradékot a többihez dobta.
A papírdarabot összerendezte egy csomag hasonló tekercsdarabbal, majd az összehajtogatott csomagot a kabátja alá csúsztatta.
-Sört, sonkát? –mutatott maga mellé, ahol egy kisebb hordó volt csapra verve, amin nagy betűkkel díszelgett, hogy STUBB, valamint egy szép szál füstölt sonka, ami aznap délben még lenn lógott a kamrában.
-Micsoda bosszantó egy nőszemély. –morogta, majd felnézett a feje fölött kavargó vortexre, és ujját fenyegetően megrázta.
A varázsló halkan kilépdelt az erkélyre és nézte, ahogy a nő elhagyja a tornyot egy távoli fényes pont felé tartva. Dalen elővett egy apró sípot és belefújt. Bár hallható hang nem jött ki belőle, odalenn a hárpia megrázta magát és elrugaszkodott az epikus emlékműről.
-Gyere Anyós, vadászni megyünk. –mondta a galetki, megragadta a hárpia lábait és elrugaszkodott az erkélyről.
Dalen lábai alatt sebesen suhantak el a csupasz fák. Fehér hó borította a tájat. A zöldes-vöröses villódzás már távolról látható volt a sötét éjszakában. Anyós erőteljes szárnycsapásokkal egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, majd hirtelen összecsukta szárnyait, és zuhanórepülésbe kezdett a vortex felé.
***
A ház nem volt nagy, de kimondottan otthonos és takaros volt. A lakkozott hajópadló csillogott a tisztaságtól, a vályogfalak fehéren ragyogtak a mésztől. A sarokban egy nagy búbos kemence pöffeszkedett, mellette az egyszerű fából készült kétszemélyes ágy. Az ablakokon besütött a tavaszi nap, a levegő édes volt a kertben virágzó gyümölcsfák illatától. A szoba végében egy két személyre megterített asztal várta a ház gazdáját.
-Oh, egy vendég. Kérlek, foglalj helyet, az uram nemsokára hazajön. Felteszek még egy terítéket. –mondta egy fiatal nő, kezében egy tál gőzölgő levessel.
Dalen megropogtatta a nyakát, és lassan a nőhöz lépdelt. A férfi lassan félrebillentette a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal a nőre döntötte a tál tartalmát.
-Ne kiabálj, te már úgyis halott vagy. –kiáltotta Dalen, és hasba rúgta a sikoltozó nőt.
-Mi az? Semmi? Csak úgy leüthetem a nődet? –kiáltott fel a galetki, és egyetlen mozdulattal lesöpört mindent az asztalról.
Hirtelen odakinn elsötétült minden, és a tavaszi illatok is eltűntek. Dalen abbahagyta a tombolást, és lassan az ajtó felé fordult.
-Na mi lesz pubi?
Hirtelen az ajtó kiszakadt, mintha valami kiszippantotta volna a keretéből, majd egy láthatatlan erő falhoz csapta Dalent.
-Úgy ütsz, mint egy kislány… -köhögte Dalen, ahogy lassan talpra küzdötte magát.
Az ajtóban megjelent Peps szemeiből sütött a hideg gyűlölet.
-Takarodj a hajlékomból, te alávaló féreg! –mutatott ujjával vádlón a másik végzetúrra.
-Egy frászt… -hörögte Dalen, és halkan röhögve megindult ellenfele felé.
Peps egyet csavarintott csuklóján, és Dalen lába hangos reccsenéssel eltört. A végzetúr féltérdre esett, és vállát rázni kezdte az eszelős röhögés.
-Távozz! Nem figyelmeztetlek még egyszer!
-Nincs annyi vér a pucádban, hogy velem felvedd a versenyt pubi. –vihogott Dalen, és tovább vonszolta magát.
Peps felemelte mindkét kezét, és ujjai mozogni kezdetek. Minden egyes mozdulatnál ellenfelének újabb és újabb csontja tört el hangos reccsenéssel. Dalen száját fájdalmas kiáltások helyett csak eszelős röhögés hagyta el, míg végül a galetki egyetlen véres húsgombóccá gyűrődött össze.
Peps felsóhajtott, és undorodva elfordult ellenfele maradványaitól. A férfi földön fekvő feleségéhez ment, és felsegítette az asszonyt, majd együtt elkezdték összeszedni a törött cserepeket és az ételmaradékokat.
A húsgombóc egy része megmoccant, majd hangos recsegéssel vonaglani kezdett, míg végül egy ujj lett belőle, majd lassan egy kéz. Mintha az idő visszafele kezdett volna folyni Dalen lassan kihajtogatta magát, csontjai a helyükre roppantak, majd azon nyomban összeforrtak. Peps megrökönyödve nézte a szörnyű látványt, közben feleségét maga mögé parancsolta, hogy veszély esetén testével védelmezhesse az asszonyt.
-Ez nem is volt olyan rossz. –mondta Dalen, miután helyére pattintotta a nyakát. –Most viszont én következem.
A végzetúr kinyújtotta kezeit, és mély torokhangon üvölteni kezdett. Ujjai körül szín kavalkád kezdett táncolni; vörös, zöld, kék, fehér, fekete, lila, barna, sárga. Dalen kezeit magasba lendítette majd lesújtott velük a földre. A valóság, mint egy tükör, szilánkokra tört.
-Neeee! –kiáltott Peps, kezeivel kétségbeseesetten kapva a szilánkok után.
Dalen egyetlen lépéssel ellenfelénél termett, és gyomron rúgta. Peps hátrazuhant, darabokra törve a valóságszilánkokat, amiknek nekizuhant. Dalen fekvő ellenfele felett állt a nagy fehér semmi közepén, körülöttük lebegtek az idilli házikó és a szeretett feleség darabjai.
-Szép kis életet hazudtál itt össze magadnak… -mondta Dalen, megragadott egy szilánkdarabot és összeroppantotta.
-… a halál után újra együtt leszünk… hát persze… -kacagott a végzetúr.
-De hogy tehetted ezt… hogy voltál képes? Ez az én világom volt… az én szabályaim… nem lett volna szabad legyőznöd… -hebegte Peps.
-Lehet hogy a te szabályaid, de én teszek rájuk. –mondta Dalen, és karjait összefonta mellkasa előtt.
Peps tekintete összeszűkült, ahogy meglátta ellenfele ujján szikrázó gyűrűt.
-Gyűrűhordozó… már értem… Mit akarsz tőlem gyűrűhordozó? Vagy csak azért jöttél, hogy gyötörjél? -szűrte fogai között a gyűlölt szavakat.
-Kérdéseim vannak, és te tudod rájuk a válaszokat. –hajolt le Dalen.
-Akkor kérdéseid kérdések maradnak! –kacagott fel Peps- Nem fogok neked segíteni gyűrűhordozó! És ne is próbálj fenyegetni, többet már úgysem árthatsz nekem, mint amennyit már megtettél.
-Lehet hogy neked már nem árthatok, de a kis barátaidat el tudom pusztítani, a drágalátos tornyukkal együtt.
-Ezt nem teheted! Azzal megsértenéd az egyezményt! Galetki nem ölhet galetkit!
-Véletlen baleset lenne, senki sem tudná rám bizonyítani.
-Bár tudatod erős, de fizikai tested el tudom emészteni!
-Akkor a torony biztos elpusztul. Azt hitted biztosíték nélkül jövök ide? Két választásod van. Vagy megölsz, és ezzel aláírod a toronylakók halálos ítéletét, vagy válaszolsz a kérdéseimre, és utána nyugodtan elbíbelődhetsz azzal, hogy újra összerakod a saját kis hazugságod.
-Tedd fel a kérdéseid… -sóhajtott Peps lemondóan.
-Először is… miért hívsz engem Gyűrűhordozónak?
***
Khetty szorosabbra húzta maga körül a köpenyt. Bár nem fújt a szél, a csillagfényes téli éjszakák nagyon hidegek tudtak lenni. Lábai már szinte teljesen elgémberedtek, mire visszaért a toronyhoz. A vortex a tetőn mintha vadabbul forgott volna az utóbbi időben. És az a különös arc… a nő beleborzongott a gondolatba, és aggódva feltekintett, hátha újra előjön a különös tünemény. A torony fölött egy hárpia körözött karmai között egy nagy sárga golyóval. Fura látvány volt, ahogy a madár csak rója a köröket, egy alkalmas rejtekhelyet keresve zsákmányának.
Miután felért a szobájába Khetty lerúgta csizmáját és ruháit egyszerűen ledobálta. Fáradt volt és át volt fázva, nem akart mást, mint összekucorodni a meleg paplan alatt.
***
Khetty egy folyosón találta magát. A falak szürkék voltak és repedezettek, itt-ott hiányzott egy kődarab. A falakon rozsdás pajzsok, és penészes, rohadt falikárpitok lógtak. A padlót valamikor vastag szőnyeg boríthatta, most már csak egy sárszerű barna massza maradt belőle, amiben nyüzsögtek a nyüvek. Mélyvörös fény szűrődött be a réseken, odakinn tűzvihar tombolt egy lávatenger felett. A folyosó közepén Khetty egy csontvázba botlott. Az alak a hasán feküdt, fejjel a nő felé. Khetty óvatosan kikerülte a holttestet, és folytatta útját. A folyosó végét lezáró dupla ajtó egyik szárnya nyikorogva lógott egyetlen zsanéron, a másik pedig a földön hevert. Bent a terem közepén egy furcsa építmény pörgött körbe-körbe. Körülötte tányérok és golyók hevertek szanaszét, és egy furcsa alak próbálta kétségbeesetten egyensúlyban tartani. A lény leginkább egy fiatal férfira hasonlított, haja és szakálla hosszú volt, és gesztenyebarna. Szemei kékek. Teste áttetsző volt, mint egy kísérteté. Mintha csak félig lenne itt, vagy maga lenne csak egy fél ember.
-Sajnálom, annyira sajnálom… -hebegte a figura, miközben egy golyót kikapott egy serpenyőből.
-…próbáltam megállítani, de nem tudtam… megölte az őrt az az eszelős… és tönkretette a szerkezetet… neeee… -sikoltott fel az alak, és gyorsan egy marék golyót dobott egy serpenyőbe, mielőtt az egész szerkezet felborult volna.
-…igyekszem egyensúlyban tartani… de ez túl sok… ne töltsetek bele többet… ki kell sütni vagy elszabadul!
Khetty felriadt álmából.
-A kút! –hasított bele a felismerés, és kipattant az ágyból.
Hálóköntösét magára kapta, és felrántotta a csizmáit. Látnia kell a kutat, ha tényleg labilissá vált, akkor az egész torony veszélyben van. Khetty kettesével vette a lépcsőket, ahogy sietett felfele a kupolába, de a negyedik szinten megtorpant. A negyedik szinti szoba ajtaja résnyire nyitva volt, és bentről fény szűrődött ki a folyosóra. Khetty óvatosan az ajtóhoz lépett, majd benyitott. Hallotta, ahogy az üveg végigcsúszik a kövön és a fán. A nő felpillantott, majd aprót sikítva előreugrott, épp időben hogy elkapja a lezuhanó kristálygömböt mielőtt az a padlónak csapódott volna. Valaki az ajtó fölé rakta, mint az éjjeli edényt!
-Hát te sosem tudsz aludni vöröske? –szólalt meg egy hang.
Az alak a kristálygömb emelvényének szélén ült. Ruházata valami különleges sötét bőrből készült, fején egy csukja volt, ami teljes sötétségbe burkolta arcát. Mellkasán ott díszelgett a smaragddal díszített sárkányfej, a Végzeturak Mestereinek címere. Kezében Chara-din lila szalagos tekercsét tartotta, lábainál felbontva hevert a többi.
-Szerintem kár lenne felverni az egész tornyot. A végén még valami félreértés kerekedik a dologból, és a nagy felfordulás közepette eldurran egy-két tűzgolyó, és hát annyi itt a papír. –mondta Dalen, és óvatosan leszakított egy darabot a tekercsből, majd a maradékot a többihez dobta.
A papírdarabot összerendezte egy csomag hasonló tekercsdarabbal, majd az összehajtogatott csomagot a kabátja alá csúsztatta.
-Sört, sonkát? –mutatott maga mellé, ahol egy kisebb hordó volt csapra verve, amin nagy betűkkel díszelgett, hogy STUBB, valamint egy szép szál füstölt sonka, ami aznap délben még lenn lógott a kamrában.
Dátum: 2009.02.28. 10:07:37
Sajnálom Sanyi....miután lenyomtam 14 kört az epikussal nem volt már erőm vadászni.
Dátum: 2009.02.28. 09:33:39
Igaz, de mennyit kap. 1%-ot. Gondold végig, ha van egy jó napod, mikor jön a LE és mondjuk csinálsz 100K-t, akkor kap utánnad 1K LE-t. Ha ugyanaz a karakter egy komolyabb vadászat közben beüt téged akkor is szakít annyit, sőt lehet hogy többet, és te azt a LE-t bukod. Igaz a kínzókamra termel LE-t annak aki elvisz téged, de nekem továbbra is az a véleményem hogy nem olyan sokat.
Konkrét példa: Mikor volt a nagy építés, és beadtam 3 küldetést és vadásztam mint az állat, akkor termeltem kb 220K Le-t, azaz kapott utánnam az ajánlóm 2.2K-t. Ez nem mindennapos, ez egy kivételes alkalom volt, de mondjuk akkor termelek napi 1K-t annak, aki elkap.
Aki elkap az, mint mondtad pár szinttel magasabb mint én. Mit is jelent az az 1K LE?
Az én esetemben:
-egy jó térkapu fosztás (700-1.1K között mozog)
-egy jó vadászat (legutóbb mikor számoltam kb 900 LE/csp jött ki nekem)
-1/5 sajtolás (ha sajtolok egy szörnyet általában 5K felett kapok)
Tehát ez alapján mit is jelent nekem 1 szint kínzókamra? kb +3 elemtáris fúziót.
És persze a kamra elég random, hisz nem tudhatod, hogy az az ember akit elkapsz aznap mennyit termel. Ha belehúz, küldetést ad le, akkor jó neked. Ha egész nap csak epikust csépel, akkor nem olyan jó.
Nekem eddig a legtöbb LE ami jött kamrából az 1.6K volt két ember után.
Írtad, hogy : "gy nagyobb szövi felhúzza magasabb szintre is és ütik a kicsiket és kapják a LE-t mert senki nem akar lemaradni."
Nos, a kicsiket eddig is csépelte mindenki, van aki TP-ért, van aki azért hogy fejlessze az állatát, és persze va aki LE-ért. A nagyobbak mindig is verték a kicsiket, és mindig is verni fogják.
Amin a kamra változtatott, az az hogy megéri most már nagyobbakat is verni. Ahol én vagyok mér egy jó ideje nem nagyon szakítok LE-t portyából. Az emberek fifikásak, csak akkor vadásznak ha 15% alatt vannak, rejtik a LE-t, stb. Most érdemes az erősebbeket is ütni, hisz igaz hogy nem tudsz rabolni tőle LE-t, de kaphatsz így más úton.
Én úgy érzem, hogy nem vagyok rossz a saját szintemen. És ami azt illeti, ezért engem nem is ért sok támadás. Viszont mostanság kezdenek engem is csapkodni. Bevallom nem zavar. Mivel azért vigyázok magamra, ha nincs nagy pechem nem veszítek sokat, ha elvernek, ha meg elhurcolnak akkor elhurcolnak. Nincs nekem hátrányom belőle. (Tudom itt szokott az jönni, hogy dehogynem, hisz más előnye az én hátrányom, de akkor ide lehetne sorolni a térkaput, az elementáris fúziót, a spektrális manipluációt, a kreatív affinitást, a csapda+sajtolást.)
Az utolsó megjegyzésedet bevallom nem értem teljesen. "A LE mennyisége is egyre nő, mert a karik szintje is folyamatosan emelkedik." Igen, ahogy nő a szerzett LE a vadászatokból és a térkapuból is, valamint nőnek a költségek.
Gondolj bele, ha tegyük fel hogy azonosan erős karakter hurcol el, (Itt az azonosan erőset értsd úgy hogy aznap ugyanannyi LE-t szereztetek vadászat/portya/térkapuból) akkor a tőled szerzett LE a napi LE mennyiségének kb 1%-a. Ha nálad erősebb karakter, aki naponta több LE-t termel, mert magasabb szintű, több jön a vadászatból, térkapuból, akkor ez az érték 1% alatt van.
Konkrét példa: Mikor volt a nagy építés, és beadtam 3 küldetést és vadásztam mint az állat, akkor termeltem kb 220K Le-t, azaz kapott utánnam az ajánlóm 2.2K-t. Ez nem mindennapos, ez egy kivételes alkalom volt, de mondjuk akkor termelek napi 1K-t annak, aki elkap.
Aki elkap az, mint mondtad pár szinttel magasabb mint én. Mit is jelent az az 1K LE?
Az én esetemben:
-egy jó térkapu fosztás (700-1.1K között mozog)
-egy jó vadászat (legutóbb mikor számoltam kb 900 LE/csp jött ki nekem)
-1/5 sajtolás (ha sajtolok egy szörnyet általában 5K felett kapok)
Tehát ez alapján mit is jelent nekem 1 szint kínzókamra? kb +3 elemtáris fúziót.
És persze a kamra elég random, hisz nem tudhatod, hogy az az ember akit elkapsz aznap mennyit termel. Ha belehúz, küldetést ad le, akkor jó neked. Ha egész nap csak epikust csépel, akkor nem olyan jó.
Nekem eddig a legtöbb LE ami jött kamrából az 1.6K volt két ember után.
Írtad, hogy : "gy nagyobb szövi felhúzza magasabb szintre is és ütik a kicsiket és kapják a LE-t mert senki nem akar lemaradni."
Nos, a kicsiket eddig is csépelte mindenki, van aki TP-ért, van aki azért hogy fejlessze az állatát, és persze va aki LE-ért. A nagyobbak mindig is verték a kicsiket, és mindig is verni fogják.
Amin a kamra változtatott, az az hogy megéri most már nagyobbakat is verni. Ahol én vagyok mér egy jó ideje nem nagyon szakítok LE-t portyából. Az emberek fifikásak, csak akkor vadásznak ha 15% alatt vannak, rejtik a LE-t, stb. Most érdemes az erősebbeket is ütni, hisz igaz hogy nem tudsz rabolni tőle LE-t, de kaphatsz így más úton.
Én úgy érzem, hogy nem vagyok rossz a saját szintemen. És ami azt illeti, ezért engem nem is ért sok támadás. Viszont mostanság kezdenek engem is csapkodni. Bevallom nem zavar. Mivel azért vigyázok magamra, ha nincs nagy pechem nem veszítek sokat, ha elvernek, ha meg elhurcolnak akkor elhurcolnak. Nincs nekem hátrányom belőle. (Tudom itt szokott az jönni, hogy dehogynem, hisz más előnye az én hátrányom, de akkor ide lehetne sorolni a térkaput, az elementáris fúziót, a spektrális manipluációt, a kreatív affinitást, a csapda+sajtolást.)
Az utolsó megjegyzésedet bevallom nem értem teljesen. "A LE mennyisége is egyre nő, mert a karik szintje is folyamatosan emelkedik." Igen, ahogy nő a szerzett LE a vadászatokból és a térkapuból is, valamint nőnek a költségek.
Gondolj bele, ha tegyük fel hogy azonosan erős karakter hurcol el, (Itt az azonosan erőset értsd úgy hogy aznap ugyanannyi LE-t szereztetek vadászat/portya/térkapuból) akkor a tőled szerzett LE a napi LE mennyiségének kb 1%-a. Ha nálad erősebb karakter, aki naponta több LE-t termel, mert magasabb szintű, több jön a vadászatból, térkapuból, akkor ez az érték 1% alatt van.
Dátum: 2009.02.28. 09:06:14
Miért Elit? A kínzókamra előtt nem jöttek neked 3-4 szinttel magasabbról? Ez most egy komoly kérdés, nem költői.
Dátum: 2009.02.27. 23:37:53
Ha jól tudom 7-es vagy 8-as akadémia ad olyan szakit hogy VP-ből tudod gyógyítani magad.
Dátum: 2009.02.27. 16:18:47
Zaccnak az a tévképzete van, hogy ő mások érdekeit képviseli, miközben nem tűnik fel neki, hogy csak a sajátját.
Dátum: 2009.02.27. 07:15:29
Zacc te egy mártír vagy! Nevedet imába foglalják a jövő nemzedékei!
Dátum: 2009.02.26. 23:48:22
Hadd foglaljam össze:
Idézet: Ajgatsz - 2009.02.26. 23:35:43
Idézet: Zaccmester - 2009.02.26. 23:43:48
Köszönöm bíró-úr, befejeztem.
Idézet: Ajgatsz - 2009.02.26. 23:35:43
Zacc, próbállak követni. Tehát a kamra azoknak rossz akik a szintjük tetején vannak, mert őket most többet támadják, igaz? Tehát akinek most a szintjéhez képest magas a TÖ-je, annak most rossz mert a sok kamrázó szétveri. Jól látom a problémád? Akinek meg szintjéhez képest alacsony a TÖ-je, azt meg a játék kezdete óta mindenki szétveri, de most nem róluk van szó. Most komolyan próbálom megérteni a dolgot. Jó irányba járok?
Idézet: Zaccmester - 2009.02.26. 23:43:48
Nagyjából. 
Nem a TÖ a mérvadó szerintem (ezt erősítse meg kamrázó inkább), hanem a LE mérleg. Azért gondolom, mert sz.rrá zúztak az első két nap, de a TÖ összegem nem kiugró. A középvonal szintjein pedig kevesebb a + mérlegű karakter, mint amennyi kamrázó van (és lesz). Azaz a szokványos portyák eltolódnak az ilyen karakterek megtalálásának irányába. Ergó büntetés jobbnak lenni az adott szinten. Már nem magam miatt vitázok, mert bár jön a könyörgés a maradásom érdekében, de továbbra sem veszi be a gyomrom Miki büntetését.
Ez piszkálja a csőröm.
Nem a TÖ a mérvadó szerintem (ezt erősítse meg kamrázó inkább), hanem a LE mérleg. Azért gondolom, mert sz.rrá zúztak az első két nap, de a TÖ összegem nem kiugró. A középvonal szintjein pedig kevesebb a + mérlegű karakter, mint amennyi kamrázó van (és lesz). Azaz a szokványos portyák eltolódnak az ilyen karakterek megtalálásának irányába. Ergó büntetés jobbnak lenni az adott szinten. Már nem magam miatt vitázok, mert bár jön a könyörgés a maradásom érdekében, de továbbra sem veszi be a gyomrom Miki büntetését.
Ez piszkálja a csőröm.
Köszönöm bíró-úr, befejeztem.
Dátum: 2009.02.26. 23:35:43
Zacc, próbállak követni. Tehát a kamra azoknak rossz akik a szintjük tetején vannak, mert őket most többet támadják, igaz? Tehát akinek most a szintjéhez képest magas a TÖ-je, annak most rossz mert a sok kamrázó szétveri. Jól látom a problémád? Akinek meg szintjéhez képest alacsony a TÖ-je, azt meg a játék kezdete óta mindenki szétveri, de most nem róluk van szó. Most komolyan próbálom megérteni a dolgot. Jó irányba járok?
Dátum: 2009.02.26. 23:25:06
Zacc, csak hogy most jól értselek.
Az a baj, hogy a kamra óta most már a "sikeres" karaktereket is lezúzzak, nemcsak a gyengéket?
Az a baj, hogy a kamra óta most már a "sikeres" karaktereket is lezúzzak, nemcsak a gyengéket?
Dátum: 2009.02.26. 23:17:05
Mindent egy szép hölgy mosolyáért kedves Charma.... 
Byzon... én is hasonlót mondtam a 318-as hozzászólásomban, de megsértettem vele Zaccikát.
------------------------------
Igazad van Zacc!
Egyenlőség!
Romboljuk le az összes épületet!
Bontsuk fel a szövetségeket!
Égessük a felszereléseket és a térkapus tárgyakat!
Nullázuk az összes szakértelmet!
Ne legyen LE-je senkinek!
Ne legyen ősköve senkinek!
Mindenkit 1. szintre buzogánnyal!
Minden tulajdonságot 20-ra!
És maradjon is úgy!!!!
Byzon... én is hasonlót mondtam a 318-as hozzászólásomban, de megsértettem vele Zaccikát.
------------------------------
Igazad van Zacc!
Egyenlőség!
Romboljuk le az összes épületet!
Bontsuk fel a szövetségeket!
Égessük a felszereléseket és a térkapus tárgyakat!
Nullázuk az összes szakértelmet!
Ne legyen LE-je senkinek!
Ne legyen ősköve senkinek!
Mindenkit 1. szintre buzogánnyal!
Minden tulajdonságot 20-ra!
És maradjon is úgy!!!!