Hozzászólások - pityu
Dátum: 2009.04.20. 06:18:47
Ha már továbbadni nem lehet a felszereléseket, akkor az sem lenne rossz, ha visszaadna némi őskövet a rendszer (mondjuk 30%át), mikor kisajtolom az állatom.
Dátum: 2009.04.18. 14:34:42
Szerintem itt a legnagyobb probléma az, hogy nem lehet megkülönböztetni, ha egy gépről (IP-ről) ketten játszanak, hogy az most egy ember két karakterrel vagy teszem azt egy házaspár. Mert ugye azzal szerintem senkinek sem lehet problémája ha valóban egy házaspár, testvér páros játszik egy gépről, az nem multi. Tehát elfogadható, és ez az ami mögé lehet bújnia a multisoknak, egyszerűen csak mindennemű kapcsolatot kell kerülnie a két karakterrel, akár egy adott szövetségen belül. Kötelezni pedig nem lehet az egy háztartásban élőket, hogy külön világban játszanak. Szerintem lehet itt akár 10 világ is, az 1. az mindig az 1. marad, és a többi előtt fog állni mindenben.
A helyettesítés szerintem jó dolog, csak meg kéne szabni a kereteit (amit ugye Petur is szeretne hallani). Számomra a következő dolgok simán beleférnek a helyettesítés fogalmába, mindennemű multizás nélkül (szövetségen belül): epikus ütése, térkapuzás, állatok kenneleztetése, pihenésbe/láthatatlanba/katakombába tétel, már meglévő LE elköltése fejlesztésre (ecsetelték az áramszünet dolgot pl.). Egészen addig amíg valaki csak BESEGÍT és nem játszik napokon kersztül más karakterével SZERINTEM nem multi. Vadászást és portyázást már nem "engedném", az már túlzás, ott már tényleg lehet az, hogy a végén két karakterrel játszik az ember. Ha valaki tudja előre, hogy nem lesz egy hétig, az levadássza CSP-it, és maxos EF-val sem fog 7 nap alatt túlcsordulni... és itt miért lenne baj, ha ez alatt az idő alatt vki mondjuk kennelezteti az állatatit (nem tud katakombázni), üti az epikust... persze itt is lehetnek váratlan események, de mindre nem lehet felkészülni, ez az életben sem működik... meg különben is, amilyen világban manapság élünk, szinte lehetetlen olyan helyre menni, ahol nem tud az ember internetezni naponta legalább minimálisan 1 órát.
Az első bekezdésben említett dolog miatt szeirntem 100%-osan nem lehet elválasztani a multisokat és az egy háztartásban élő játékosokat. Esetleg vmi maximumot lehetne meghatározni. Ha már egy gépről 4-5-en játszanak állandóan, azért elég gyanus, de tutira veszem, hogy még erre is lenne kivétel (lehetnek négyen testvérek, anya, apa, két gyere), akkorse ez az átlag.
Remélem legalább kicsit segítettem.

Dátum: 2009.04.09. 20:00:18
Ami engem legjobban zavar az egyes csoportokban a szintbeosztás. Mit kezdjek bajnokin egy 4-5 szinttel magasabb karakterrel? Lehet akár 6 körös is az egymás elleni meccs...
Dátum: 2009.03.14. 12:01:01
Gondoltam végigolvasom az eddig hozzászólásokat, aztán majd jól megmondom.
Hát nem így lesz, inkább nem folynék bele bizonyos dolgokba, mert nem hiányzik, csak leírom a véleményem mindenkitől függetlenül.
Azt vettem észre, hogy nem tudom objektíven kezelni ezt a témát, tehát bármit szólnék hozzá, nem vagyok biztos benne, hogy érdemben igazam lenne. Szerintem itt elég sok ember esett bele ebbe a hibába. Ami valahol érthető, mert - bár ez csak egy játék - ellentétek állnak szemben egymással. Egyik szövetséghez sem tartozom a már sokat emlegetett TOP 3-ból, és azt kell mondjam a mai napig (elég régóta van lehetőségem fejleszteni őket) mindhárom gyűlöletem 0, mert egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyikre tegyem (megjegyzem nem vagyok benne biztos, hogy a gyémántot fogom választani, csak azért, mert jóval többen vannak).
Hogy a szakértelemről is szóljak. Jó ötletnek tartom azt is, hogy ki lehessen fejleszteni mindet, mert aki rászánja magát erre, annak igen jelntős mennyiségű LE-be fog ez fájni ahhoz képest, aki csak egyet fejleszt. Aki pedig csak egyet fejleszt, az ugyanazt az összeget másra tudja költeni. Többen írták, hogy ez olyan lenne, mintha változás sem történt volna. Igazuk lehet, ha tényleg mindenki kifejleszti mindet, de kötve hiszem, hogy így lenne.
Viszont ennek kapcsán jutott eszembe egy másik ötlet. Felvetem, hátha használható. Lehetne fejleszteni többet, de így csökkenne az egyes gyűlöletek maximális szintje, így a kapott bónusz is. Teszem azt, aki kettő félét akar fejleszteni, annak gyűlöletenként 14-16 lenne a max, tehát 7-8 plusz IQ-ra és Támadásra az adott két horda ellen, ha pedig mind a hármat akarja, akkor 10 lenne a max gyűlöletenként az 5-5 bónusz. Ezzel meglenne azok akarata is, akik mindet szeretnék fejleszteni, de nem jutnának akkor a táphoz, nem tudnák teljes mértkében kiegyenlíteni azok erőviszonyát, akik csak 1-et fejlesztenek, de túl nagy hátrányba sem kerülnek. Végülis ezen ötletem miatt írtam az egész hozzászólást. Nem tudom miért nem böktem ki csak úgy simán egyből.

Hát nem így lesz, inkább nem folynék bele bizonyos dolgokba, mert nem hiányzik, csak leírom a véleményem mindenkitől függetlenül.Azt vettem észre, hogy nem tudom objektíven kezelni ezt a témát, tehát bármit szólnék hozzá, nem vagyok biztos benne, hogy érdemben igazam lenne. Szerintem itt elég sok ember esett bele ebbe a hibába. Ami valahol érthető, mert - bár ez csak egy játék - ellentétek állnak szemben egymással. Egyik szövetséghez sem tartozom a már sokat emlegetett TOP 3-ból, és azt kell mondjam a mai napig (elég régóta van lehetőségem fejleszteni őket) mindhárom gyűlöletem 0, mert egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyikre tegyem (megjegyzem nem vagyok benne biztos, hogy a gyémántot fogom választani, csak azért, mert jóval többen vannak).
Hogy a szakértelemről is szóljak. Jó ötletnek tartom azt is, hogy ki lehessen fejleszteni mindet, mert aki rászánja magát erre, annak igen jelntős mennyiségű LE-be fog ez fájni ahhoz képest, aki csak egyet fejleszt. Aki pedig csak egyet fejleszt, az ugyanazt az összeget másra tudja költeni. Többen írták, hogy ez olyan lenne, mintha változás sem történt volna. Igazuk lehet, ha tényleg mindenki kifejleszti mindet, de kötve hiszem, hogy így lenne.
Viszont ennek kapcsán jutott eszembe egy másik ötlet. Felvetem, hátha használható. Lehetne fejleszteni többet, de így csökkenne az egyes gyűlöletek maximális szintje, így a kapott bónusz is. Teszem azt, aki kettő félét akar fejleszteni, annak gyűlöletenként 14-16 lenne a max, tehát 7-8 plusz IQ-ra és Támadásra az adott két horda ellen, ha pedig mind a hármat akarja, akkor 10 lenne a max gyűlöletenként az 5-5 bónusz. Ezzel meglenne azok akarata is, akik mindet szeretnék fejleszteni, de nem jutnának akkor a táphoz, nem tudnák teljes mértkében kiegyenlíteni azok erőviszonyát, akik csak 1-et fejlesztenek, de túl nagy hátrányba sem kerülnek. Végülis ezen ötletem miatt írtam az egész hozzászólást. Nem tudom miért nem böktem ki csak úgy simán egyből.

Dátum: 2009.03.01. 13:39:25
Halihó!
Szeretném megkérdezni, ezzel a kérdéssel mi a baj?
Melyikük nem fizikus volt?
Ohm
Joule
Volta
Gogol
Helyesírási hibára hivatkozva dobták vissza.
Köszi!

Dátum: 2009.02.21. 10:10:15
Hello!
A szavazatok menüpontban hasznos lenne, ha a rendszer feltüntetné, hogy kiktől kaptam szavazatot, illetve az átadónak, hogy Ő kinek adta.

Dátum: 2009.02.15. 09:23:39
Szerintem meg csak te tévedtél el, az alap problémám, amiből kiindultam az a 1364. hozzászólásod volt, azóta se adtál erre magyarázatot, midig csak mellébeszéltél.
Pityu
Ott van a 10% random, meg ugye mindenki maga választja meg a portyáit...
Lord

Dátum: 2009.02.15. 01:19:55
Idézet: Seligen - 2009.02.14. 18:09:22
Lord
Örülök, hogy te jobban tudod azt, hogy én mit tudok, te aztán tényleg tudhatsz valamit, amit én nem tudok.
Ez jó mellébeszélés volt amúgy, nem azt magyaráztad meg, hogy DH és én mikor mondtuk azt, hogy nem támadtunk meg téged, holott igen (mondhatni burkoltan lehazugotál minket, mert az alap állításod ez volt, olvass vissza, ha még erre sem emlékszel), hanem inkább elkezded szítani a feszültséget, de te biztos ezt élvezed... bár lehet nem élvezed, csak ugye a vesztes oldalon vagy, és vmit csinálni kell, hogy a büszkeséged helyre álljon.
Az meg hogy csalónak tartasz, nálam felér egy bókkal. Tudod miért, mert ha valaki jól vagy inkább úgy mondom jobban játszik egy másik személynél, akkor puszta emberi jóindulatból az a másik személy csak úgy tudja ezt elképzelni, ha a másik csal... köszönöm az elismerést!
Ja és gratulálok, hogy ki tudtad finom taktikai érzékkel azt erőszakolni, hogy PP veszteség nélkül leüttesd magad, úgy hogy kb. 2 hónapja (ha nem több) kint van az adatlapunkon, hogy azokat ütjük, akik a szövetségünk tagjait. Csak egyet árulj el, mennyit gondolkodtál ezen a furmányos cselen?
Ja, bocs meg még valamit, hogy kell PP költés nélkül megtámadni vkit? Mert ugye te pp költés nélkül leüttetted magad velünk úgy, hogy megtámadtad egy tagunkat...
Egyébként egész hihető a dolog... még lehet én is alkalmazni fogom a jövőben.
Pityu
Nem, azt állítjátok, hogy megszaporodott a támadásunk a mai nap és mellette azt, hogy nem tudtatok a Tyrant tervéről. Nem mintha nem lenne teljesen baromira mindegy.
Egyébként a tényleges adat:
Ma, 07:20 Lord of destiny Seligen A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 0 lélekenergiát. Csata leírása
Ma, 00:54 Dragon Hunter Seligen A csatát ellenfeled nyerte.

Eközben speciel én aludtam.
Én azt mondtam, ti, Szóval DH még ott volt a szeren. Attól meg eltekintek, hogy reggel, gondolom, mindig végignézed a világ eseményeit, hogy tudd melyik szövetség mikor, kivel áll háborúba és mikor kapitulál. Van ilyen.
Elárulok egy titkot, bár lehet, hogy nem titok, ez esetben egy nem titkot: Ti akkora kockák vagytok, hogy hetekig használtunk titeket pp nélküli leveretésre, mert ha megtámadtuk egy tagotok, ti menetrendszerűen jöttetek vissza pár perc múlva. Komolyan mókás volt! Remélem nem gondoltátok, hogy bosszút akarunk állni, bár ez is mindegy.
Az meg egy másik dolog, hogy iszonyú sok a véletlen körülöttetek, de már ezt is megbeszéltük máshol.
Szóval: további jó szórakozást!
Egyébként a tényleges adat:
Ma, 07:20 Lord of destiny Seligen A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 0 lélekenergiát. Csata leírása
Ma, 00:54 Dragon Hunter Seligen A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 0 lélekenergiát. Csata leírása
Eközben speciel én aludtam.
Én azt mondtam, ti, Szóval DH még ott volt a szeren. Attól meg eltekintek, hogy reggel, gondolom, mindig végignézed a világ eseményeit, hogy tudd melyik szövetség mikor, kivel áll háborúba és mikor kapitulál. Van ilyen.
Elárulok egy titkot, bár lehet, hogy nem titok, ez esetben egy nem titkot: Ti akkora kockák vagytok, hogy hetekig használtunk titeket pp nélküli leveretésre, mert ha megtámadtuk egy tagotok, ti menetrendszerűen jöttetek vissza pár perc múlva. Komolyan mókás volt! Remélem nem gondoltátok, hogy bosszút akarunk állni, bár ez is mindegy.
Az meg egy másik dolog, hogy iszonyú sok a véletlen körülöttetek, de már ezt is megbeszéltük máshol.
Szóval: további jó szórakozást!

Lord
Örülök, hogy te jobban tudod azt, hogy én mit tudok, te aztán tényleg tudhatsz valamit, amit én nem tudok.
Ez jó mellébeszélés volt amúgy, nem azt magyaráztad meg, hogy DH és én mikor mondtuk azt, hogy nem támadtunk meg téged, holott igen (mondhatni burkoltan lehazugotál minket, mert az alap állításod ez volt, olvass vissza, ha még erre sem emlékszel), hanem inkább elkezded szítani a feszültséget, de te biztos ezt élvezed... bár lehet nem élvezed, csak ugye a vesztes oldalon vagy, és vmit csinálni kell, hogy a büszkeséged helyre álljon.
Az meg hogy csalónak tartasz, nálam felér egy bókkal. Tudod miért, mert ha valaki jól vagy inkább úgy mondom jobban játszik egy másik személynél, akkor puszta emberi jóindulatból az a másik személy csak úgy tudja ezt elképzelni, ha a másik csal... köszönöm az elismerést!
Ja és gratulálok, hogy ki tudtad finom taktikai érzékkel azt erőszakolni, hogy PP veszteség nélkül leüttesd magad, úgy hogy kb. 2 hónapja (ha nem több) kint van az adatlapunkon, hogy azokat ütjük, akik a szövetségünk tagjait. Csak egyet árulj el, mennyit gondolkodtál ezen a furmányos cselen?
Ja, bocs meg még valamit, hogy kell PP költés nélkül megtámadni vkit? Mert ugye te pp költés nélkül leüttetted magad velünk úgy, hogy megtámadtad egy tagunkat...
Egyébként egész hihető a dolog... még lehet én is alkalmazni fogom a jövőben.Pityu
Dátum: 2009.02.14. 17:59:41
Idézet: krishy - 2009.02.14. 17:53:54
Azt még a mi felvonásunkra értettem, ott nem volt semmi segítő, semmi kiskapu.
Simon, 10-es egyébként...
No, most én megyek jól kipókerolom magam és ledöntök pár üveg sört...
Lord
ui: csak aláírtam, hátha nem mindenki vágja a pityu-t
Nem zavar ha taktikus csatában veszítünk, gratuláltam is érte pár oldallal előrébb. Mérgesek viszont lehetünk a minket így legyőző szövetségre és az őket segítőkre. 

Azt még a mi felvonásunkra értettem, ott nem volt semmi segítő, semmi kiskapu.

Simon, 10-es egyébként...

No, most én megyek jól kipókerolom magam és ledöntök pár üveg sört...

Lord
ui: csak aláírtam, hátha nem mindenki vágja a pityu-t

Dátum: 2009.02.14. 17:40:06
Idézet: Simon - 2009.02.14. 16:58:55
2. Mint TGY tag, az sem zavar, hogy fegyelmezetten / taktikazva nyer valaki ellenunk. Erre volt pelda a katakombas megoldas a multban. Ilyen szintu osszefogas megerdemli a gyozelmet, a jatekban tervezett elemeket kihasznalva.
Akkor a vereségetek után mi miért lettünk közellenség nálatok, miért van az, hogy azóta a bekapott támadásaink igen nagy %-a töletek jön? Pusztán azért mert csorba esett a büszkeségeteken?

Dátum: 2009.02.14. 17:20:51
Idézet: Seligen - 2009.02.14. 16:33:34
Ma, 07:20 Lord of destiny Seligen Te nyerted a csatát.
A jutalmad 0 lélekenergia és 12 TP. Csata leírása
Szerintem ez már a kapituláció után volt, ha levonunk belőle 8 órát és mentem akkor is, amit nem hiszek, az meg jóval az akció előtt volt... amiről nem tudtam.
Egyebként hol írtam, hogy nem támadtalak meg?
Én is támadható voltam, de hozzám csak, megjegyzem állításaik ellenére, Dragon Hunter és Lord of Destiny látogatott el.
De lényegtelen, a megítélésünk adott, a játék lehetőségei adottak, járjon el mindenki a saját lelkiismerete szerint.
De lényegtelen, a megítélésünk adott, a játék lehetőségei adottak, járjon el mindenki a saját lelkiismerete szerint.
Ma, 07:20 Lord of destiny Seligen Te nyerted a csatát.
A jutalmad 0 lélekenergia és 12 TP. Csata leírása
Szerintem ez már a kapituláció után volt, ha levonunk belőle 8 órát és mentem akkor is, amit nem hiszek, az meg jóval az akció előtt volt... amiről nem tudtam.
Egyebként hol írtam, hogy nem támadtalak meg?
Dátum: 2009.02.14. 15:49:42
Elnézést, jogos, nem is akartam általánosítani, csak rosszul fejeztem ki magam...
Megmondtani sem akartam, hogy mit csináljatok, csak ötletetet adtam egy olyan háborúhoz, ahol felmérhetitek erőitek, mert nem mindenki lát ilyen célpontot.
Elnézést kérek a rossz megfogalmazásért.

Dátum: 2009.02.14. 15:04:45
Újabb tetemes hozzászólást olvstam végig, és azt vettem észre, hogy egyik szavatokkal a másikat ütitek ki/cáfoljátok meg. Azt mondjátok szeretnétek már egy jót háborúzni, ahol nem a kiskapukkal vernek meg Titeket, de AL, ELIT, VM erre nem alkalmas... hát akkor ki? Talán a 2. oldalról vmelyik szövetség majd lehet eléri, próbálkozzatok...
Nem akartok velük háborút, mert amúgy is portyázgattok rendesen egymásra? Háborúban lehet óránként ám... Meg nem is kell egyszerre mindháromnak nekimenni, elég egyenként, utána a másik két szövetség még mindig ott marad portyázásra. No meg ugye ott vannak azok a szövetségek is, akik taktikát alkalmazva megvertek Titeket, és most bosszúból még többet jártok hozzájuk... szóval van választék na, nem kell félni.
Csak aztán nehogy katakombába kényszerűljetek... 
Szerintem el kéne fogadnotok, ha nekimentek egy kisebb szövetségnek (pláne, ha sokadjára) az igenis mindennemű taktikai lehetőséget meg fog ragadni azért, hogy elverjen Titeket, no meg persze Nektek sem tiltotta meg senki a taktikázást, elvégre ez egy stratégiai játék, nem?
Ami még feltűnt, hogy minden egyes vereségetek után ment itt a fórumon a sírás-rívás, pedig egy vereséget büszkén is lehet fogadni, tanulni kell belőle, csendben levonni a következtetéseket (Miklósék ugyis látnak mindent, ha olyan van, amit javítani kéne, meg is fogják tenni), aszem a nagyok úgy is szokták.

Dátum: 2009.02.14. 11:18:10
Hello!
Lenne egy olyan javaslatom, hogy a szövetségi belső fórumon lehetőség legyen az egyes topic-oknál altopic létrehozására, mint itt a külsőn... átláthatóbb rendszert lehetne csinálni közöttük (esetleg az 5 szavazattal rendelkező adminisztrálhassa, topic áthelyezés, stb.).

Dátum: 2009.02.14. 10:39:48
Idézet: Psych - 2009.02.14. 09:42:23
Ha SoD tag lennél és be szeretne lépni a szövetségedbe egy Grelnar vagy Sanyi kaliberű játékos, szerintem Te sem kérdezgetnéd Őket, hanem mielőbb be szeretnéd venni...
És ennyire naiv a SoD illetve másik 4 szövetség, hogy meg sem kérdezi mi a helyzet, csak úgy befogadják ideiglenesen egy másik szövetség tagjait? Na ne...
Lord: én is ezt írtam, fel sem fog tűnni a változás
Lord: én is ezt írtam, fel sem fog tűnni a változás

Ha SoD tag lennél és be szeretne lépni a szövetségedbe egy Grelnar vagy Sanyi kaliberű játékos, szerintem Te sem kérdezgetnéd Őket, hanem mielőbb be szeretnéd venni...

Dátum: 2009.02.14. 09:38:22
Idézet: Psych - 2009.02.14. 08:23:36
Annyit fűznék hozzá, hogy nem tudtunk semmit a tervükről, amúgy meg így is állandó látogatók vagytok Nálunk...
Lord
Érdekes játékstílus. Kicsit sunyi és alattomos, de hát ez van. Egyénként már várom, hogy leteljen a békeszerződés vége, szerintem néhányszor (napi 15) benézek hozzájuk, végül is nekem mindegy, hogy Elitet, Azúrt vagy tyrantot ütök. Addig az egy hétig pedig kénytelen leszek Serpentseket ütni, ha jól emlékszem ők segítették nekik ebben a taktikában. Grats.
Annyit fűznék hozzá, hogy nem tudtunk semmit a tervükről, amúgy meg így is állandó látogatók vagytok Nálunk...

Lord
Dátum: 2009.02.02. 21:35:53
Az Informatikában Melyk A Legnagyobb Adattárólónak A Neve Ami Létezik Is ???
GB
EB
TB
PB
No comment...
GB
EB
TB
PB
No comment...
Dátum: 2009.01.20. 19:56:52
Hello!
Nem akarok megszakítani semmit, csak annyit fűznék hozzá, hogy TGY gyémánt lévén jóval kisebb körből választhat ellenfelet a többi nem gyémánt TOP szövetséggel szemben. Az első két oldal fele gyémánt... ebből számomra az következik, hogy többször jut ugyanaz a szövetség "sorra".
Remélem azért hozzánk nem jöttök vissza...

Dátum: 2009.01.09. 16:34:52
Hello!
Javasolnám, hogy a bajnoki viadalon az egyes kategóriák győzteseit inkább sorsoljátok ki, az a szervert sem terheli... mert a jelenlegi rendszer körülbelül azzal egyenértékű!
Üdv!

Dátum: 2009.01.07. 11:32:31
Idézet: Seligen - 2009.01.07. 11:10:58
... hogy túl kis kúttal rendelkező szövetséget vertek le...
Így jobban tetszik? Akkor javítom.
Nagyon jó kis történet, egyetlen apróságot kivéve: még soha nem vertünk le túl apró szövetséget, de a történetet olvasva most már van sejtésem milyen érzés lehet!