Hozzászólások - Byzon

Na ezt muszáj megosztanom a nagy közönséggel, v1-en most hívtuk ki a Ceglédi bandát, pár gyöngyszem az adatlapokról...

(Bocsánat, de nem bírom ki, hogy néhány megjegyzést ne fűzzek hozzá...)

Veresszem:
"Robi a tanulást nyomjad az öszes pénzesnek hogy meglegyen a vpböl épités"

Megj: Éljen az üzenőfal elődje, a karakterlap! Azért strapás lehet minden karit végigkattogtatni egy-egy nagyobb szöviben, hogy jött-e sms-mms...

szkini:
"ez jó karakter és ez lesz a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (+rakat smiley)"

adalék:
Legtöbb okozott sebzés: 311
Tulajdonságösszeg: 495
Szakértelemösszeg: 299
Teljesített küldetés: 64
Teljesített kaland: 1
Győztes kihívás: 3
Összes építés: 144.967
Zsákmányolt lélekenergia: 149.128
Elvesztett lélekenergia: 604.204

szint: 43

Megj: Hát asszem sok dolga lesz még... Kóc félted már a helyed?

Csabátor:
"csá lécci ne támadjatok mert én se támadok senkit.

köszönöm."

Megj: Köszöntjük Önt is a békés végzeturak kedvenc helyén a Vortex Vegetáriánus Kertben. Goranga!

Mark harcos:
"Katakombákba vagyok szóval most támadjatok köcsögök!"

Megj: Sikerekben gazdag, jó játékot kívánunk!

Ádámfia:
"tökéletes épitö vagyok elcserélem az emberemet"

Megj: 90-es szakiösszeggel? Nem jön ki...
Elcseréli? Rendben van. Adok érte 2 dukátot, de csak ha belesajtolhatjuk a kútba

"A világ színes fények roncsolt elmét idéző kaleidoszkópjaként robbant szemeim előtt, ahogy Piciklon nyakéke magába szippantott. Láttam aranyfényben izzani a véseteit, s forogni a szélét, egy nagyon kis méretű térkapuként viselkedett, döbbentem rá.
Az élmény mindenesetre ugyanolyan volt mintha egy térkapun lépnék keresztül. Hideg, mely még a csontjaimat is megfagyasztotta. Aztán lassan kitisztult a kép. Szinte ugyanazon a mezőn álltam, de most sötétebbek voltak a színek. Nem taszítóan, szemnyugtató, hűsítő sötétség áradt a levelekből. Körülöttem hatalmas, gránitból készült ketrecek elszórva mindenfelé a tájon, míg egy gigantikus méretű emelvényhez nem érünk. Valamilyen márványszerű anyagból készült. Kapuk voltak rajta kialakítva. Kapuk, melyek nem vezettek sehova, miután körbejártam az emelvényt, ezt jól láttam. Megvakartam a tarkómat, s elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen hova is kerültem. Bárhogy próbálkozom a ketrecek rácsai között nem látok át. Az emelvény teljesen értelmetlen építménynek tűnik, ha csak nem volt valaha egy nagyobb épület része, de ezen ma már felesleges gondolkodni is. Ahogy sétáltam a felfelé vezető lépcsősor aljában nagyobb ládára lettem figyelmes. Átnéztem a tartalmát de sokkal előrébb nem voltam ezzel sem. Egy primitív, csontból készített kardféleség, valamilyen gyümölcs, szál virág, tükör, egy ősrégi mérleg, valamilyen ódon aranypénz, kicsiny iszák, beleszagolva valamiféle gyenge méreggel töltve, rézdarabka, madártoll... Hát ezek sok mindent nem jelentenek...
- Eljött az ideje annak, hogy megtanulj dönteni s azokért felelősséget vállalni! - hangzott az égből egy hihetetlen erejű hang mennydörgése, hogy földhöz vágott az ereje. - És ezt is fogod tenni!
Remegve néztem felfelé és a látványtól elakadt a lélegzetem. Piciklon arca nézett le rám, de még azt se mondhatom, hogy az égboltról. Szinte maga az arca volt az égbolt. Nem úsztak előtte felhők, nem látszott a nap, csak egy arc. Egy arc, mely annyi sok érzelem keverékeként kavargott ott felettem. De amikor rám nézett a szája sarkába baráti mosoly ült ki, nem düh vicsora. Szemei a magasban szórhattak volna villámokat is, de felém mégis az aranyló napfény sugaraként érkezett a pillantása. Remegett a hangom, mikor megszólítottam:
- Ú...úrnőm?
- Hagyjuk a címeket és rangokat. Főleg neked nem kell ilyesmivel élni felém. Barátom - az utolsó szónál már nem az égen lebegő arc beszélt hozzám, hanem a mellettem álló Ciklon, aki kedvesen nyújtotta a kezét s talpra segített. Valahogy olyan más volt most a barátom. Haja kibontva lobogott a szélben, szemében vidám fények csillogtak, áradt belőle az a fajta különös erő, mely az ember lelkéből s nem az izmaiból fakad. Mosolyogva folytatta: - A címek tiszteletet és alázatot fejeznek ki. Sokaktól fogadom örömmel mindkettőt, de tőled nem erre van szükségem. A barátság többet ér bármilyen alázatnál. Erősebb kötelék.
Megvárta a biccentésem, majd mosolyogva intett, hogy kövessem vissza az emelvény felé:
- Mint tudod a legtöbb istenség rendelkezik egy saját kis külön zsákdimenzióval, ahol senki másnak nincs hatalma, csupán neki. Ezeket szokás a népnyelven úgymond "mennyeknek" illetve "pokloknak" hívni függően az adott istenségtől illetőleg a beszélő saját vallási meggyőződésétől. A zsákdimenziók különleges helyek, amelyek egyetlen személy abszolút irányítása alatt állnak. Ez a hely itt nem tartozik az istenekhez, de átjárót képez mindük birodalma és Ghalla felé is. Itt azonban én vagyok az abszolút úrnő. Ez a hely az enyém.
- Na de... - döbbentem meg, - akkor te istennő vagy?!
- Nem. Illetve nem egészen. Mondjuk úgy: túl régóta taposom Ghalla földjét ahhoz, hogy egyszerű halandó lehessek. Tettem néhány szolgálatot a múltban az isteneknek, de nem vagyok a papnőjük. Egyiknek sem. Felettem nem lehet uralkodni Incu. A segítségükre vagyok, de csak akkor ha saját érdekeim is úgy kívánják. Elég tapasztalat és bölcsesség rakódott le bennem az évezredek során, hogy félisteni hatalommal bírjak, és ezt fel is használom. Ha valamit megtanultam az istenekkel kapcsolatban: bármit is akarnak, fizetniük kell érte. Varázslatokkal, hatalommal, mikor miben egyezünk meg. Ők is halandók voltak valaha, életútjuk végére lettek azzá amik. Nincs bennem irántuk tisztelet. Ez a hely itt... Ez részben erőm jutalma, részben az istenek "fizetőeszköze". A medálomon át bármikor elérem és itt tartom a rabszolgáimat is. Régi ellenségeket, ellenem szegülőket, méltatlanokat. Nekik valóban tisztelniük kell engem és rettegni a hatalmamat, mert nem könnyen bocsájtom meg az árulást. De te nem a bazaltketrecek mélyén állsz Incu és nem véletlenül.
- És miért hoztál engem ide Ciklon? - érdeklődtem.
- Az előtted álló út meglehetősen hosszú és nehéz lesz. Szükséged van olyan patrónusra, aki segíti majd ezt az utat hatalmával és erejével. Válassz magadnak istent és kötelezd el magadat útja és elvei mellett. Az emelvényen lévő ajtók mindegyike valamelyikükhöz vezetnek, kapcsolatok a birodalmaikkal. A ládában áldozati tárgyaik vannak, melyeket magadhoz vehetsz majd. Jól válassz! Bár volt már arra példa, hogy egy pap elhagyja választott patrónusát, ezt a döntést szinte mindig megsínylik lelkileg. Okos légy!
- Patrónust mondod... - mormogtam. - Olyan keveset tudok róluk, szinte semmit...
- Tudod mik a szféráik, mik az elveik. Hallgass a szívedre, az majd segít melyik ajtó elé tedd áldozati tárgyaid.
Kínlódva néztem végig a kapukon. Az első hófehér alabástromból készült, rajta az aranyló nap szimbóluma, mögüle fehér fény derengett. Raia. A kerubbal való találkozás élménye után a hideg futkározott a hátamon az áldott napfény álszentségétől...
A második ajtó díszes, kék színű bársonybevonattal, rajta a mindent látó tiszta szem szimbóluma. Mit is adhatna Elenios, ami segítené a barátaim harcát az ősgonosz istenség ellen?
A harmadik egyszerű faajtó, előtte zöld bokrok, kisebb fák, faragványa egy egyszerű virágszimbólum. Sheran, a természet úrnője... Már épp elég jel mutat arra, hogy a természet nem tudja megállítani a káoszt...
A negyedik nehéz, vasalásokkal megerősített, vaskos alkotmány, rajta keresztbe fektetett kardok csillognak. Tharr a hadak fejszés ura... Egyszer már elhagytam útját, és nem gyanítottam, hogy a csatamezőn kell megbirkóznunk majd a káosz seregeivel, vagy ha igen, akkor már kevés lesz oda a Fejszés ereje. Ráadásul mivel tudnám az ő útján támogatni a...
- Most legyen állj! - dörrent Ciklon erős hangja. Ijedten néztem rá, miközben a fejét csóválta: - Én azt mondtam neked, válassz magadnak patrónust. Akit majd neked kell követni. Te mindig úgy gondolsz magadra, mint a vezetők szolgájára. Az örök második. Pedig sokkalta nagyobb szerepre vagy ebben a történetben szánva.
- Nem Ciklon. Az én erőm ehhez kevés. Segíthetem a ti harcaitokat, de sosem leszek elég erős önmagamban ehhez a csatához. De titeket tudlak segíteni.
- Ostobaság! Ha így gondolod így lesz. De hallgass meg egy kicsit engem is. Te katona voltál, harcos. Készen álltál parancsot adni és fogadni. De elveszett belőled az önállóság, az ambíció. Nézd barátom, ha hosszú életem alatt valamit megtanultam, akkor az az, hogy nem az szolgálja jól a sereget aki meghal a bajtársaiért. Hanem az, aki mellettük küzd és túléléshez segíti mindnyájukat. Harcolj az oldalunkon barátom. Ne csak a pajzsunkat vidd. Nem vagy elég erős? Képezd magadat! Senkinek sem hull véletlenül hatalom az ölébe. Nekem sem. Másnak sem. Te nem vagy gyenge és nem vagy ostoba. De nem lehetsz több annál, mint amit elhiszel magadról.
- De...
- Nincs de. Választást kínálok. Gondolkozz el arról melyik kapuhoz húz a szíved. Aztán gyújtsd meg az áldozati tárgyakat s életedben először hallgasd egy isten szavait fejedben, s hatalmával felvértezve jöjj és harcolj velünk.
Vagy térdelj le elém most és esküdj hűséget. Akkor tudni fogom, hogy egy szolgára kellett cserélnem egy barátot. Bezárlak az egyik bazaltketrecbe és többé nem kell a gondolkodással törődnöd, csak a parancsaimmal. De ez is egy döntés. Az utolsó önálló, de döntés.
Kétségbeesetten forgattam magamban a gondolatokat. Ciklon felkínálta, amit tulajdonképpen régóta vágyálomként dédelgettem. A menekülést. Hogy ne kelljen többé felelősnek lennem semmiért, ne kelljen tudnom miért és ki ellen harcolunk. Csak a dolgomat tehessem, mint egykor a seregben...
De az ajtók is vonzottak. A hatalom és erkölcsi többlet amit a halhatatlanok kínálhattak. Egy ismeretlen érzés, amelyre Khetty és Ciklon tanított meg, ha lassacskán is. Hogy vagyok valaki. Ha nem is a világ legnagyobb harcosa, vagy mágusa, de nem csak egy harcra és fájdalomra teremtett gyilkológép.
Nem tudom, hogy mikor döntöttem és miként és miért így. Ujjaim lassan emelték fel a csontkardot, a méreggel teli iszákot és egy húsdarabot, valamilyen kis testű állat szíve lehetett. Szinte már-már kábán indultam egy sötét faajtó felé, amelyen lángok tomboltak. Előtte a többi szerény kis kőoltárral szemben grandiózus, díszesen faragott, drágakőberakásos kegyhelyet nyaldosott a tűz, rajta ridegen derengett mégis a fekete denevér szimbólum. Az oltár mögött egy ónixból faragott szobor, köpenyes-csuklyás férfi alak, aki egy míves botot tart a kezében.
Lassan térdeltem elé és a tárgyakat az oltáron tomboló tűzvészbe szórtam, felizzottak, majd füst nélkül egyszerűen eltűntek. Éreztem, hogy a minden világot, így ezt is átszövő manaszálak vörösen izzanak és parázslanak, s a szobor helyén hirtelen egy alak állt. Nagyon magas, igen vékony, szikár férfi, hószín haja lágyan omlott le a válláig, jégkék szemei engem fürkésznek. Ruházata a legfinomabb selymek és bársonyok alkotta parázsszín köpeny hozzátartozó kámzsával. Ujjain, nyakában és karjain drágakövek csillogtak aranyékszerekben. Arca folyamatosan kavargó érzelemörvénynek tűnt, egyedül fennhéjázva lefittyedő ajka maradt állandó. Lasú, kimódolt udvariassággal mozgott, kecsesen, mint egy táncos, ahogy Piciklon felé intett:
- Gratulálok! Elhoztad nekem az első szolgát. Újra eljövend majd erőm és hatalmam kora - lágy hangja valahogy furcsa felhangokkal volt tele. - Bár... Jobban örültem volna, ha a királynőt hozod hozzám, vagy valamelyik kulcsot.
- Ezt sem én hoztam - csóválta a fejét barátom. - Szabad akaratából döntött így, de megmondom őszintén, örülök, hogy nem a legkönnyebb utat választotta. Mindenesetre... mint már hangsúlyoztam... nincs közöttünk állandó szövetség Nord.
- Dornodon vagyok! - dörrent a férfi azonnal szikrázó gyűlölettel. - A pusztító tűz végtelen hatalmú ura. Lelkek százezreinek elemésztésével váltam Istenné! És nem tűröm el, hogy ezt semmibe vedd!
- Piciklon vagyok, már akkor hatalmam és erőm volt, mikor még tanoncként gyakoroltad az energiatüske varázslatot. A saját birodalmamban mersz fenyegetőzni velem szemben? Jól gondold meg. Isten vagy hatalom és hívek nélkül. Neked szükséged van rám, de te semmit nem jelentesz számomra.
Döbbenetemre a hóhajú istenség visszakozott pár lépést, majd zavartan biccentett és felém fordult:
- Bár még magad sem tudod, de a legjobban választottál kicsi pondró! Az én utam hatalmat jelent. Minden hatalom az enyém! És ezzel nem lehet vetekedni! Erős vagyok és tökéletesen uralom a mágiát, még a legfeketébb tanokat is. De jegyezd meg jól: úgy kell felhasználnod a kapott hatalmat, hogy az a legjobban szolgálja az érdekeimet. Sohase hódolj be az erkölcs útjának! Soha! Hatalmat kell szerezned, hogy hatalmad még több hatalmat hozzon nekem. Vér, halál, könnyek és fájdalom. A könyörtelenség félelmet szül, a félelem pedig hatalmat. Ez legyen a vezérelved. S eljő újra Dornodon kora!!! - hallottam újdonsült uram elmebeteg kacaját, majd valami hideget éreztem a nyakamon. - Íme szent szimbólumom, a gonoszság fekete denevére. Mostantól viselheted. S minél hűbb szolgám leszel, annál több szakrális hatalomhoz férsz majd hozzá. Most indulj!

Az istenség távozása után még rendszerezetlen érzelmekkel a lelkemben álltam Piciklon előtt. A lány hangja lágyan csendült a fülembe:
- Most visszajuttatlak Ghallára a torony közelébe. Ott van már Khetty is, szükségük lesz a katonai tapasztalatodra. Mit kívánsz tenni?
- Felvételért folyamodom és aztán a lehetőségek ismeretében döntök. Khetty Napkapu királynője, aligha az én... - elakadt a szavam, valami belém villant. Khetty nagyon nagy hatalom birtokosa. Szívével megérzi az érzelmeket és képes lelket és hitet önteni másokba. De nem katona. Lesz dolgom. Felelősségem is bőven. De igen. E téren azt hiszem... azt hiszem méltó tanácsadó lehetek az úrnő oldalán.. Bólintottam. - Nos a felmérés után javasolni fogom a kiképzés megkezdését. Néhány könnyű és gyors csapással visszafoglalhatjuk a toronyhoz tartozó rég elbitorolt területeket is a környező váraktól. Hűen követem majd Khetty parancsait és saját tudásommal egészítem ki az övét.
- Kezdetnek nem rossz - mosolygott rám Piciklon, és nem tudtam a tervekre gondol, vagy a lelkemben kezdődő változásokra. - Keresd a kulcsokat. Ketten az éj honából jönnek, egy a fény világából. Az első józan elméje nyakpántjába van zárva. A másodikat elragadta Chara-din fekete hatalma. A harmadik két égi lény nászának gyümölcse. Találd meg őket és gondoskodj az ő biztonságukról is, és a toronyéról is. Nagyszerű szövetségesekre találsz majd... De a hatalom istenének választottjaként nem törekedhetsz arra, hogy lábjegyzet légy a kódexek lapjain. Menj!
Intésére újra forogni kezdtek a medál spiráljai, s testem újfent elvékonyodva repült felé. Tudtam, hogy valahol a Napkapu tornya körül bukkanok majd újra elő. És vártam már a találkozást sokakkal..."

Ahogy becsukódott mögöttünk a lakosztály ajtaja Juszaf udvarias búcsúja után, gyorsan körbepillantottam a helységben. Két egymásba nyíló szoba, mindkettőben nehéz, baldachinos ágy, gyönyörű faragványokkal díszes bútorok, egy hatalmas kandalló, friss virágok. A falakat elsősorban ódon könyvespolcok uralták, rajtuk ősrégi kötetek. Most azonban valahogy nem kívánta megismerkedni bölcsességükkel…
Verejtékező homlokomat törölgettem, miközben Tierga az egyik ágyra segített és aggodalmas kérdezte:
- Na ebből elég legyen! Mi lelt téged Incu?
- - A dzsinnek síkja… - recsegtem. – Nagyon.... Nos nagyon közeli dimenzió a szél és a fény elemi síkjával. Az én hatalmam a sötétségből és a halálból táplálkozik… Ez a hely… Legyengít… Megkínoz…
- Tudok valahogy segíteni? – kérdezte a lány aggodalmasan.
- Nem igazán – csóváltam a fejem. – Lassan úrrá leszek rajta, nem fog elpusztítani. Ahhoz… Ahhoz még túl sok bennem a hús… És túl kevés az ichor…
- Ichor?
- Démonvér. A bennem élő démon pumpálja a testembe minden alkalommal ha erejét kérem. De ez most nem lényeges. Elég annyi, hogy nem vagyok még eléggé idegen a halandó világtól, hogy ne bírjam ki a dzsinnek létsíkját. Megnyugodhatsz.
- Mit csinálhatok?!?! – érdeklődött idegesen Tierga, miközben maga is egy bársonyborítású székbe ült és lerángatta magáról a csizmáit. – Egy idegen létsíkon vagyunk valami őrült játszma miatt istenek és démonok és nekromanták és nem tudom még mi miatt nem. Az egyik barátom szép lassan valami démoni nem tudom mivé alakul és úgy néz ki, mint azok akikkel különösen sokat foglalkozom a kínzókamrám mélyén. És nyugodjak meg?!
- Nincs közvetlen veszély – vontam meg a vállamat és közben véletlenül a lábára pillantottam. Aztán több érdeklődéssel vettem szemügyre mezítelenné vált bokáit. Valami nem teljesen átlagos rajtuk. Az ívük… A bokacsont… Megvan! Másképp hajlik! Ezeket a lábakat futásra és nagy ívű ugrásokra tervezték! Vagyis ilyenné fejlesztette őket Tierga. Népünk ősi adománya a testformálás, ami… Hmm… Támadt egy ötletem… Miközben én óvatosan elfordultam, hogy a diplomata ne lássa mire készülök, ő folytatta:
- Egyáltalán mire kell felkészülnöm? Mi ez a Raia Élő Lángja?
Fájdalom, mely tűzként hatol a koponyámba és vért fröcsöl végig arcomon…
- Nem igazán tudom – sziszegem csuklyám rejtekéből. – Valamiféle ereklye. Felteszem egy nagy máglyarakás amely csak az igazszívűeket nem égeti meg. Raia… Nem túl fantáziadús istenség…
…izzás söpör végig a koponyámban, fekete karmom valami vízenyőshöz ér…
- Azért enyhén furcsa, hogy valaki „nem túl fantáziadúsként” jellemezze a Napistent – nevetett fel vidáman Tierga.
…szaggatás, tépés, elszakadozó idegszálak, arcon végigcsorgó vér…
- Attól még igaz. Máig nem emelkedett felül a lovagon, aki valaha volt – vonom meg a vállam.
…és végre a kezemben tartom kínjaim torz gyümölcsét, s már csupán egy suttogás, a leheletemmel távozik lelkem apró darabkája s új helyre költözvén vibrál a vizenyős húsdarabban. Most kell cselekednem és erre aligha kérhetek előzetes engedélyt a lánytól….
Bocsánatkérő fintorral pördülök meg, de a szívem jeges, s kezem sem remeg meg, elhajítja a kezemben tartott húsdarabot.
A bal szemem pörögve száll a levegőben, idegszálai már megelevenedett kis csápokként repülnek előre s mélyednek bele Tierga szegycsontja felett a finom bőrbe. Odabent aztán majd kapcsolódik a lány idegeihez teste részévé válik egy kis időre.
A sikoly és a méltatlankodás nem igazán lep meg…
- Mit műveltél velem?!?! – sikoltotta egyszerre dühösen és rémülten.
- Nézd sajnálom, de… - kezdtem, de egy a torkomra szoruló acélkemény kéz belém fojtotta a szót.
- Nagyon gyorsan szedd ezt le rólam – sziszegte az arcomba.
- Ne… leh… megh… tudhgmpf…
- Egy percet kapsz! – közölte jéghideg nyugalommal és épp csak annyit lazított a fogáson, hogy beszélni tudjak.
- A szem lényem egy darabja. Nem mehetek veled a tűzbe nem tudlak elkísérni. De a mágikus segítségemre szükséged lesz. Ha magaddal viszed, látok rajta keresztül. És amit látok…
- Arra tudsz varázsolni is – morogta kelletlenül Tierga. – De ha végeztünk? Kiszeded innen!
- Nem lesz rá szükség. El fog égni a tűzben. Nem a részed – hörögtem s a lány végre elengedte a nyakamat. Visszazökkent a karosszékbe és emésztette egy ideig a történteket végül hirtelen elvigyorodott:
- Ugye tudod, hogy futni fogok? Meg mászni is valószínűleg?
- Természetesen. Miért kérded?
- Hát hogy ne nekem tegyél szemrehányást ha az izzadtságom a szemedbe folyik – vigyorgott szélesen.

Másnap reggel Juszaf ébresztett minket kora hajnalban:
- Eljött a reggel. Ha oda akarunk érni délre, Raia szent idejére mikor a tűzbe kell lépni ideje elindulni. Ha nektek is megfelel én leszek a vezetőtök.
- Megfelel, de magam nem megyek - morogtam és mélyebbre húztam a csuklyám, hogy ne lássa sérült arcomat, melyből magam vájtam ki szemgolyómat. - Ez a feladat társnőmre vár.
Tierga felemelkedett az ágyról és hamarosan teljes harci díszben tért vissza. Páncélja jótékonyan rejtette el a torz szemgolyót mi mellkasába fészkelte magát. Na persze, amíg köpenye melle elé borult, magam sem láthattam semmit a szemen át. Arra jó előre felkészítettem társnőmet, hogy a hangom csak a fejében szólal majd meg, s a válaszra is bőven elég csupán koncentrálnia. Nem voltunk biztosak benne, hogy dzsinn házigazdáink jó néven vennék-e a szabályok ilyettén felűl írását...
Amint becsukódott az ajtó azonnal meditációs ülésbe helyezkedtem a padlón és koncentrálni kezdtem, hogy úrrá legyek a fájdalmamon amit ez a világ puszta jelenlétével okoz nekem és a démonléleknek.
A világ elmosódni látszott majd újra összeállni a szemem előtt. Az egyetlen szemem előtt, hisz a másik most kifordulva csak fehérjét mutatja a világnak. Most a Tiergán lévő mágikus szemet kell használnom. Ami egyenlőre a kelmék rejtekében teljesen vak volt.
- Incu hallasz?! - üvöltötte egy jól ismert női hang.
- Ne kiabálj. Elég koncentrálnod rá. Hallak.
- Jelenleg futunk. Vagyis futok - kezdte a tolmácsolást a lány. - Mert Juszaf repdes. Nem nehéz vele tartani a tempót. Megmutatta hová megyünk. Jó magas hegy, de szerencsére a tetejére nem kell felmászni, csak úgy a feléig. Azt mondja ott valami barlang van, ahol próbákat kell kiállni és utána beléphetek a szentséges tűzbe.
- Én szóltam, hogy Raia minden, csak nem épp fantáziadús személyiség - jegyeztem meg rosszmájúan.
- Lassan kénytelen leszek igazat adni neked. Na mindegy. Egyébként a környék gyönyörű. A tavaszi szél ami szinte simogatja az arcom futás közben olyan, de olyan illatokat hoz magával, hogy...
- Tierga...
- Tessék?
- Ne meséld el...
A barbár lány ez után sértett hallgatásba fogott, csak hosszú idő után szólalt meg:
- Te Incu. Eléggé viszket a bőröm a szemed körül...
- Ez természetes. Idegen hús, a tested harcol ellene.
- Igen, igen. Ezt értem. De mi lenne ha megvakarnám?
- Az eléggé fájna nekem - húztam el a számat.
- Na az előbbi kedves megjegyzésed után és mindennek fényében megkérdezem újra: szeretnéd hallani milyen csodálatos a környék? - szinte éreztem a gondolataiban a csöpögő gúnyt, de hát mi mást tehettem volna?
- Ja nem mondtam volna? Ez minden vágyam - sóhajtottam megadóan.
- Na azért. Szóval a tavaszi szél hozta illatoknál tartottam, amik...
Megpróbáltam éles koncentráció mellett kikapcsolni az agyamat. Elég nehezen ment. Mire sikerült már legalább 70 fa és félszáz virág illatával pontosan tisztában voltam...

Elég hosszú idő telt el, mikor Tierga duruzsoló hangja megváltozott, s újra koncentrálni kezdtem a szavaira.
- ...meglepően magas és cseppkövek lógnak mindenfelé. Juszaf azt mondja bent várnak a próbák, de ő nem kísérhet el, egyedül kell kiállnom őket.
Hirtelen eltűnt a sötétség és lassan kitisztult a mágikus szem látása. A barlang meglepően nagy volt, de ami még meglepőbb, hogy nyoma sem volt az alapvetően elvárható sötétségnek, ámbár fényforrást egy darabot sem láttam. Rövid séta keretében Tierga felderítette a barlangot és a túloldalán egyszerű faajtót talált. A korhadozó alkotmányon egy apró felirat állt:
"Csak annak nyílok meg, akinek útját a fény övezi"
- Hmm... - mormogta Tierga.
- Ugyanmár ez az ajtó évszázadok óta itt korhad. Kisujjal bezúzod Chara-din poklába! Gyerünk már!
Tierga szívből jövően kacagni kezdett, mire értetlenkedő gondolatokat sugároztam felé.
- Barátom - zihálta még mindig nevetve, - és még te tartod fantáziátlannak Raiát? Hisz éppen ez a próba. Ha rombolással mész egy szent helyre, akkor biztos, hogy elbuktál. Lehet fantáziátlan, de a magad fajták ellen ez is elég.
- És akkor mit csinálunk?
- Én semmit - éreztem a vigyort Tierga hangján.
- Hát?
- Te csinálsz!
- Na és mégis mit?
- Fényaurát körém!
Kelletlen mormogással adtam meg magam az egyszerű ám brilliáns logika előtt és elmormoltam a fényaura szavait, mire Tierga alakja fényben kezdett fürödni és ahogy ez rávetült a korhadt kis ajtóra az nehézkes nyikorgással feltárult.
A harcosnő beljebb sétált. Egy hatalmas kőterembe jutottunk melynek végében ott lobogott a máglya. Egyetlen problémaként 4 talpig vasba öltözött férfi posztolt előtte. Vértjük hófehér, kezükben pallos. Nyakukban mindüknek a napszimbólum. Vezetőjük előrelépett és a csak a Napisten lovagjaira jellemző fennhéjázással mennydörögte:
- Nem mehetsz át!
- Át kell jutnom - válaszolta tisztán és érthetően Tierga.
- Nem lehet. Nem vagy méltó! Fordulj vissza.
- Át KELL jutnom! - zengett a lány eltökélt hangja.
- Ha belépnél a tűzbe meghalnál. Azért vagyunk, hogy ezt megakadályozzuk. Egyszer majd talán méltó leszel. De nem most. Fordulj vissza. Vagy vissza kell fordítsunk.
- Sajnálnám ha véreteket kéne vennem - rázta a fejét a harcosnő, - de nem vallhatok kudarcot.
- Ez szent hely. Itt nem omolhat vér - mennydörögte a lovag. - És mi nem engedhetünk át.
Na ekkor untam meg a bádogdoboz szenteskedését. Rövid koncentráció után vérvörös tűznyaláb robbant ki a szemből hamuvá porlasztva a dicső paplovagokat.
- Mehetünk végre? - morogtam.
- Az Ősök szentséges neveire... - suttogta Tierga. - Te megölted őket... Mit tettél?!
- Megnyitottam az átjárót - válaszoltam. - Indulj már.
- Te nem érted... Elég lett volna átmenni köztük! Ez volt a próba lényege! Itt nem onthattak volna vért! De te megölted Raia szent lovagjait! Elbuktunk!
- Nem! Én buktam el. A szem elég. Nagy ügy... De te kiálltad a próbát! És most mozogj végre!
Éreztem, hogy végre megértette. Ha nem is tetszik neki, de megértette. Lassan lépdelt előre, egyenesen bele a tűzbe...

Tomboló lángok. Magasan, talán az égig hatolóan vad, ropogó, kínzó lángok. S a lángok közepében egy angyal. Tiszta fehér aura övezi a lángok tombolása közepette is, aranyló glória világítja meg tökéletes metszésű arcát. Egy kerub. Érzem a lángok forróságát, de Tierga nyugalmából arra következtetek, hogy őt nem égetik. A szem ellenben gőzölögve kezd párologni, írtózatos kínjai visszhangot vernek elmémben. Tisztító tűz. És még ezek a jóságos istenek? Bah...
- Elbuktál - mondja szomorúan a kerub.
- Tévedsz - mosolyog Tierga. - Én nem buktam el.
- A szentségőrök halottak.
- De én nem öltem meg őket.
- Ez a jutalom s a bűnhődés tüze - csóválja a fejét a kerub. - Ha te jutalmat kapsz...
Alabástromfehér keze int, s valami megváltozik. Magam sem tudom, hogy mi, de érzem. Aztán megértem. Iszonyodva sikoltok fel, hisz a tisztító tűz most a lábamat marja! Ez a dög ideteleportált engem teljes valómban! Dühösen szikrázó szemmel fordulok felé, kezem előrelendül és acélpántként szorul a nyakára. Ő azonban csak szomorúan mosolyog:
- Látod? Még most sem tudsz másra gondolni, mint vért ontani, bosszút állni. A csatatereken hagytad a lelkedet s egy démonnak ajánlottad kínzóan üres porhüvelyedet!
- Mit tudsz te rólam? Mi a fenét? - sziszegem kínlódva felé. - Haa nem vetted volna észre, a drágalátós istened érdekében isharcolok Chara-din ellenében.
- A cél sosem szentesítheti az eszközt.
- Nem? Te akarsz ítéletet mondani? Te?! Urad zsákdimenziójából, vagy ha úgy tetszik mennyéből, könnyű ítélkezni. Próbálnád csak meg a halandók eszközeivel. Megtettem ami tőlem telem telt. És sem tőled, sem mástól nem fogadok el szemrehányást ezért!
- A gőg, ami minden bűnök kútfeje borítja el lelkedet barátom, de a megtisztulás tüze kiégeti majdan belőled. Mint ahogy iménti bűneidet is.
- Miféle bűneimet?! Az a négy bádogkatona talán már ezredévek óta is hallott! Csupán magasságos istened küldte őket le ide őrködni talán fertályórája! És most visszatértek hozzá! Ne nevettess!
- Nem annyira a puszta a cselekedet, mint a mögötte álló gondolatok a lényegesek, melye...
Az angyal szavait iszonyatos tűzlobbanás szakította félbe, döbbenten láttam a fellángoló testet, az izzó csontokat, a még utoljára felvillanó halál-döbbenetet a szemeiben, mielőtt elpárologtak üregükből. Valaki megölte a kerubot! Lángoló testemet a sötétség aurája vette körbe és mélye magába szippantott...


Egy mezőn tértem magamhoz. Csillagtalan éj volt, de a holdak fénye vékony felhőkön át bevilágította a tájat. A testem füstölt és gőzölgött, égési sebek borították. Szinte már egyetlen hatalmas seb volt, semmi más. Vékony, magas alak térdepelt mellém. Az arcát nem láttam, de a tenyeréből ömlött a gyógyító erő a testemre. Furcsa, de varázsa ízét, auráját ismertem meg, mikor a kámzsás felé suttogtam:
- Piciklon...
- Én vagyok barátom. Pihenj. Napok óta kínlódsz, de úgy tűnik kihevered.
- Napok óta?! Akkor... Tierga!!
- Nyugodj meg. Jól van.
- Nem - recsegtem, és elszántam magam rá, hogy felkeljek, de a mágusnő gyengéden és könnyedén visszanyomott fektembe, úgy válaszolt:
- Az angyalt megölte a tűzvarázsom és téged elteleportáltalak. Tiergának az egészhez nem volt semmi köze. Úgy jöhetett ki a barlangból, hogy szemében lángolt Raia áldott tüze. Juszaf meghajolt előtte s hazavezette. Kasim herceg hatalmas mágus is, nem csupán uralkodó, kiolvasta Tierga fejéből a történteket, de maga sem látott megoldást a kerub halálára, hát összehívatta jósait és álomfejtőit vajh mit jelent mindez. Végül jósai legöregebbike azt mondta ez jel a Napistentől, mely arra mutat, hogy ebben a küzdelemben az uralkodónak kell felelni a tetteiért, nem bízhatja a döntéseket másra. Az istenekre sem.
- Ehh... - morogtam cinikusan, - és mégis mit tettél azzal a jóssal, hogy ezt mondja? Írányításod alá vontad a gondolatait?
- Nem, a dzsineket nem lehet mentálisan befolyásolni. Pont olyan lehetetlen mint egy élőholtat. De teljesen mindegy, hogy ember vagy dzsinn, egy férfi, mindig férfi marad. Így könnyen elértem, hogy azt mondja amit én akarok.
- Vagyis? - néztem rá zavarodottan.
- Háltam vele - vonta meg a vállát a lány. - Kasim herceg meglehetősen kiszámíthatóan reagált. Elfogadta a felajánlott szövetséget és Juszafot Tierga szolgálatára rendelte.
- Akkor Tiergának van 3 kívánsága? - vigyorodtam el nehézkesen.
- Ostoba babonák - legyintett Piciklon. - Tiergának van egy dzsinn rabszolgája akinél különb harcosa és testőre nem sokaknak lehet. És aki megvédi akár az élete árán is. És nem csak háromszor. Valamint Juszafon át lehet értekezni Kasim herceggel is. Márpedig a herceg támogatása ugyancsak elkél majd. Zavaros idők jönnek barátom.
- Zavaros idők? - kérdeztem fásultan. Megijedni már nem nagyon tudtam.
- Erutol kezdi elveszíteni legendás türelmét - mormolta Piciklon, - noha ez nem jellemző rá. Sőt tartok tőle, most is valamit leplezni akar majd vele. Mindenesetre szolgái elkezdtek összegyűjteni mindent, ami egy hatalmas dimenziókapu megnyitásához kell. Hatalmas sereget fog átküldeni. Thargodanokat.
- Ki állíthatja meg őket? - most már kezdtem megrémülni.
- Ehhez egyetlen légió is elengedő lesz, úgy hiszem - mosolygott különösen a máguslány. - Pontosabban A Légió!
- Úgy érted...? - néztem rá döbbenten.
- Úgy hát! A hadúr nem ostoba. Sokan nevezik macskadémonnak tomboló harci stílusa miatt, sokan látják másikukban a halál angyalát, de eszüket meg nem kérdőjelezik. Márpedig bennük él még a felelőség világunk iránt. Ha a thargodanok e földre lépnek, a légió harcba indul majd úgy hiszem. Elvégre egy közülük való fogja javasolni - kacsintott rám.
- Már hogy te? - döbbentem meg.
- A légióban csak azt kérdezik ki vagy, azt nem hogy honnan jössz - mosolygott. - De neked nem ezzel kell most törődni. A sereget megállítjuk. Nagyobb baj, hogy mire készül ennek örve alatt Erutol.
- Mire?
- Fogalmam sincs. De tudjuk a célját. A Napkapu tornya kell neki. Épségben. De a bent lakók nélkül. Na ez az amit nem kaphat meg! Oda kell menned!
- Ez lehetetlen! Engem a vér már az Ösvényhez köt.
- Baj van Incu - vált kísértetiesen szomorúvá Piciklon hangja. - Amíg más létsíkokon voltál itt történt egy s más. Árulást sejtek a háttérben, noha nem tudom honnan érkezik. Mindenesetre az Ösvény... Más út immár mint a miénk. Erutol felébresztette az ősi állatot a nagy druida testében. Alig tudtam lelke egy kicsiny szilánkját megmenteni. A vadsámán újra az égre üvölti haragját. És előszólítja a sírból a halott tudóst, krónikást.
- Danka? - döbbentem meg.
- Igen. Néhány napja kikelt a sírjából. Vagyis kihívták onnan.
- StevZ - suttogtam.
- Már nem az akit megismertél. Vadállat, mi vérre s húsra szomjazik, de varázserővel ejti el prédáját.
- De nem védhetem meg magamban Napkaput! - kiáltottam.
- Erre nem is lesz szükség. Sok régi, hatalmas mágus visszatér majd. S a máguskirálynő is.
- Khetty hazamegy? - kiáltottam boldogan. - Akkor nincs mitől félni. Az ő ereje minden árral dacolni képes!
- Egyszer az életben elkezdhetnél felelősséget is vállalni Incu - válaszolta rosszallóan Piciklon. - Khetty hatalmas mágus. De neked is szereped lesz ebben a történetben.
- Ugyanmár. Én katona vagyok. Teszem majd amit Khetty mond, akkor nem...
- De lehet baj! - csattant fel a lány hangja. - Galetki vagy! És neked is megvan a magad helye ebben a történetben. Khettynek ott társakra lesz szüksége nem talpnyalókra és bólogató mamelukokra. Tiszt voltál! Vedd elő a gerinced és kezdj el gondolkozni és hinni egy kicsit. Magadban is. Ne csak másban!
- Te ezt nem értheted. Minden jósálom, amit csak látok arra mutat...
- Minden jósálom belőled fakad, ostoba! Ha nem hiszel magadban, azok se fognak mást mutatni. Kényelmes lehet feladni a lelked és másra bízni mindent, de az élet nem erről szól. Tudsz dönteni! Felelősséggel! Be is bizonyítom!
Szavai nyomán térkaput mintázó amulettje felizzott és szélei gyűrűkként kezdtek forogni. Testem megnyúlt s elvékonyodott, ahogy magába szippantotta, utolsó sikolyom is.

Kíváncsian várjuk, én a dolgom elvégeztem, az íróé a szó.

És azok amúgy kicsodák?
Max a pókok, másnak vf nélkül nem lesz túl sok portyagyőzelme...

De hagyjuk ezt, végre talán leszállnak odafenn a vf-ről, hiszen már van egy remek "alternatívája", aki nem használja a vf-et, annak a karaktere továbbra is kuka, mi többiek meg nyugiban eljátszogathatunk. Éljen az optimális játékegyensúly!

Tény ami tény, ezzel a szakival újabb bombanagy öngólt lőttek Behoék, de ezt már megszoktuk.
Nézzük meg mit eredményez:
A PP-id lehetőleg úgy kell ellőnöd, hogy hozzon is bevételt, vagyis a portyalista legkisebb TÖ-s emberét kell megtámadnod mindig. Azok eddig is el voltak agyalva, most se lesz másképp.
Esetleg hosszú távon akkor térülhet meg, ha elkezdjük újra ledarálni a leggyengébb szövetségeket, a manakonsti miatt azok picinykét fellélegezhettek, most viszont lehet rajtuk fix bevételt is hozni és a leggyengébb karikhoz így fixen hozzáférünk ugye.
VF-esnek nem éri meg elfelejteni ugye a büdös életbe a szakiját.
Az energiahasznosítás sohasem lesz vele versenyképes ez is biztos.
Innentől valaki mesélje el mire jó a szaki? A gyengét aki nem fejlesztette a vf-es eddig összeverte ha akarta, most is összeveri, ha akarja. Nem számít a hosszabb megtérülési idő, csak a BIZTOS bevétel számít (mivel a csp is biztos bevétel) így tök érdektelen a szintkülönbség, vagyis szerintem még növekedni is fog a lefelé ütés, mert a szakit birtoklók nem engedhetnek meg maguknak fun harcokat, minden pp-n kell hogy LE-t hozzanak.
A topoknak valszeg megéri. De mindenki másnak (kb nem az első 50-nek a toplistán) bekerült egy kapitális, hatalmas, szépen csomagolt, nagy, büdös semmi...

V3-on zafírt is próbálom, az új prémrendszerű vadászat óta ezt nem érzem igazi hátránynak. A gyémánttal az a baj, hogy ezzel konkréten adtál a halottnak egy kiadós talpmasszázst. Semmilyen harci erejük nincs és elég háttér LE-t se kapnak, hogy abból kompenzálják mindezt...

Azért ha végignézzük (max Miklós nem olvassa el ezt a posztot):

Rubin:

Közelharci bónuszokat kap. -> A közelharcban nem lehet behozni egy azonos erejű mágus atrakcióját. Nagyon ritkán, bika nagy randommal.

Zafír:

Több Ép-t és Vp-t kap az itókákból, ami jó, mert kevesebb LE megy el a vásárlásukra. A kisebb sebzés is hasznos.

Smaragd:

Erősebb varázslata gyakszi a játék harcrendszerének legerősebb pontján van betápolva, ráadásul ez ellen védettebb is. 1 szinttel hamarabb jut hozzá a varázslatokhoz, amik ugye a fentiek miatt a játék legerősebb pontján tovább tápolják. Több Vp-ből gazdálkodik, vagyis többet konstruál, managyógyul...

Gyémánt:

Amikor 4-6 szintenként átöltözik az ember, olyankor az neki olcsóbb. És itt ez ki is merült, más gyakorlati bónusza hosszú távon nincs is...

Ez olyan rettenet kiegyensúlyozottnak tűnik?

Aha... Hát nem tudom Miklós milyen egyensúlyról beszélsz...
(Mondom ezt a legerősebb horda tagjaként)

Toltam vele elég sokat, jó buli volt, míg végig nem vittem. Utána vicca nem volt kedvem újra nekiülni többet...
Barbárral nem tudtam leverni, de necromancival igen. Buli volt.

Hát kellett gondolkodnom rendesen... Nehéz választani...

Kedvenc: entitás. Tárgy miatti kiegyensúlyozatlanságot szüntet meg és akkoriban nagy szövi, nagy epi kis tagjaként biza nem akármilyen élmény volt újra ilyeneket püfölni.

Negatív: hajjaj... annyi minden van... de talán kreaff-kivégzés-szkarabeusz és társai bekorlátozása. Magyarul az amikor ha valaki jól játszik, azt büntetni kezdjük, mert sokan sírnak. Kiöli a kreativitást a játékból.

Egy ideje így van a visszaélések elkerülése miatt. Az első 10 tárgy 10 dukát, utána egyenként csökken (vagyis a 20. már csak 1 lesz) és onnantól 1 dukát.

Egyszerűen néhány 10k befektetésért nem lehet akkora előnyt adni a karaktereknek, amivel a be nem fektetőket max 10-20 szinten belül bármikor rommá alázzák. Ez nonszensz és irreális. (Én is küzdök a fertőzés ellen, de ekkora előnyt már ne jelentsen, hé!)

Lélekgyémántos tárgyként valami olyat a fertőzötteknek, ami ad nekik +10% LE-t vadászatokra, horribilis költségért (de őskő nélkül) és csókolom. Ezzel egy picivel kevesebb LE-t kapnak talán a sterileknél, de nem vészesen, és a sterileknek ott vannak az egyéb bónuszok (55-ig vihető vf, int. kedvenc, krono, stb), ami ott lesz előnynek. De ezt már jó játékból lehet kompenzálni.

Awakened szavait kiegészíteném azzal, hogy te legalább jó úton jársz, nem vádaskodsz, nem megsértődsz. Ha kitalálsz egy kvíz kérdést, miután a worddel ellenőriztetted, először másold fel itt fórumon a "Vajon elfogadják ezt a kérdést, ha felteszem?" c. topicbba. Ott várd meg az admin(ok) reakcióját. Ők, ha szerintük nem megfelelő, ők ki fogják neked fejteni, hogy mi a probléma vele. Elvileg egy idő után már érezni fogod magadtól is majd, hogy mi lehet jó kérdés és mi nem. Szóval bele lehet ebbe a kvízes buliba jönni, sok kitartást hozzá.

És mi van ha egy klón nyer?

Egyszer v1-en volt 267-ért is asszem.

Idézet: Piciklon - 2010.01.01. 18:55:27

Sok barátodnak ez add már csak reményt...

Bocs Dorn nem ellened akart irányulni, asszem csak egy kissé fáradtabb voltam a megszokottnál és az utolsó mondatot kissé félreértettem, bocsánat érte.
Nem te szoktál ezzel megjelenni a fórumon, hanem Butchman, hogy bárki ver meg titeket, akkor jelszóadatbázis-munkanélküliek-suhancok állandóan net előtt és a többi. És ez már egy idő után nagyon-nagyon idegesítő.
(Tudtommal minket nem vertetek meg A Sungate szövetség tagja vagyok életünkben nem háborúztunk veletek )

Annyit a végére: elnézést kérek, félreértés volt eszerint, nem szeretnék személyeskedni. Fáradtan a továbbiakban nem fórumozom, max a vicc topicban.

Khmm... Ez már csak ilyen. Ha a Hatalom Tornya nálatok van, aki él és mozog csak titeket fog verni. Ezen se meglepődni nem kell, se problémázni rajta, így természetes.
Háborúban kikaptok? Nincs is olyan nagyobb múltú szövetség, akinek ne lenne már pár veresége. Na és? Az hogy ti arról vagytok híresek, hogy utána jöttök csalót-kígyót-békát kiabálni az ellenfélre a nagy fórumra és priviben is, maximum növeli az élvezeti faktort, ami a leverésetekkel jár.
Megnyugtatásul: igen. lesz aki ide írogasson. Természetesen lesz.