Felhasználónév: Jelszó:
Oldal: 1
Szerző
Topic neve: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
kedvencByzonFérfi
Végzetúr mester
5137 hozzászólás
Profil megtekintése
Talimor és a rubin harcosok kalandjai
1. hozzászólás - 2010.01.22. 20:47:26
Kíváncsian várjuk, én a dolgom elvégeztem, az íróé a szó.
VB van...
DEUTSCHLAND ÜBER ALLES!!!!!!!!
Pontszám: 8.23
fórumozóDragonangelNő
Végzetúr tanonc
38 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
2. hozzászólás - 2010.01.22. 21:11:58 (Válasz Byzon #1 hozzászólására.)
Hajrá Blade! Köszi Byzon...
Dragonangel-v2/» Dragonangel-v3/Dark Dragon Team » Wing Chun Kuen-v4,dragonangel
Pontszám: 5
népszerűDiaboloFérfi
Végzetúr poronty
5 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
3. hozzászólás - 2010.01.22. 21:21:08
Köszönöm a lehetőséget, hogy itt is megmutathatom irományaim. Remélem tetszeni fog nektek. Jó szórakozást.


Fagyos fuvallat sétál kavarogva a Merandoni völgyben. Egy csoport galetki dacol a csontig ható hideggel, s a szél által támasztott porfelleggel. Vadászok. Prédára leső, kiéhezett farkasok. Portyázó fenevadak, kik zsákmány után kutatnak. Kivétel nélkül a rubin horda tagjai. Ők képviselték a galetki társadalom elit harcosainak egységét. Számukra megvetendő a pusztítás, a kínzás, s egyenlőtlen küzdelem. Náluknál erősebb keze által elhalálozni a legnagyobb dicsőséget jelentette. Minduntalan keresték a méltó ellenfelet, s most sem volt ez másként. A közeli falvakat bestiák fosztogatták, nem kímélve senkit, ki útjukat keresztezte. Az elbeszélések alapján egy nagyobb csapat ork dúlta fel a falvakat, ám volt egy fura szerzet is velük, aki szó nélkül ácsorgott és mutogatott. A társaság sejtette, hogy valaki irányítja az orkokat, hisz azok a bárgyú lények, maguktól nem támadnak lakott területre. A leírások alapján kiderült, hogy a vezér egy nasothin nagyúr. A csapat minden egyes tagja, mosolygott a név hallatán, s máris tenyerüket dörzsölgették. Nemes vad, s méltó ellenfél. A galetkik felkerekedtek hát, s rótták a környéket, ám mindeddig nem bukkantak sem orkok, sem a nagyúr nyomaira. A csapatot, egy Talimor nevezetű magas, harcedzett férfi vezette. Hideg, számító logikájától, s rendkívüli stratégiai érzékétől jobban féltek ellenfelei, mint az oldalán pihenő hosszúkardtól. Pajzsát hátára szíjazva viselte, mely minden lépésnél nagyot kondult teljes testpáncélzatán. Arckifejezése határozott volt, melynek rövidre vágott, hollófekete sörénye még nagyobb hangsúlyt kölcsönzött. Közvetlenül mellette lépdelt kecsesen társnője, Valeri. A nőn egy félvért díszelgett, melynek arannyal futatott szegélye, igazán csodálatossá tette azt. Derékig érő, aranyszőke hajzuhatagát összefonva viselte, melyet a völgyben járó szél korbácsként rángatott ide-oda. Oldalán két szablya leselkedett csuhája alól, s ezekkel szemkápráztató mozdulatokra volt képes. Angyali szépsége miatt sokan alábecsülték harci tudományát, ám kik ezt megtették, már nem élnek. Kissé hátrébb Hratmur tornyosult társai fölé. A férfi majd három méter magas, kecskeszakállas, hordó mellkasú, kopasz galetki volt, kinek hátán roppant pallosa pihent. Sziklaroppantó ereje messziről hírlett, pont úgy, mint a beszédéből áradó műveletlenség. Társai nem foglalkoztak Hratmur sajátos stílusával, hisz a szörnyeket nem beszéddel aprította, hanem combvastagságú karjaival. Talimor felemelt kézzel állította meg a csapatot, majd leguggolt. Nyomokat talált, melyeket lágyan tapogatva vizslatott.
-Szerinted? –kérdezte tőle a mellé kucorodó Valeri.
-Nem vagyok biztos abban, hogy ezek valóban az általunk keresett csapat nyomai. –fogalmazott körmönfontan Talimor. –Lenrok! –kiáltott hátra a férfi.
A felszólításra már érkezett is egy galetki. Átlagos termetű férfi volt, bőrvértben, s kezében akkora dárdával, mint kétszer ő maga. Barna, vállig érő haját most copfban hátra fogva viselte, s körszakállára ráfagyott saját lehelete. Amint a férfi társaihoz ért, a földbe szúrta lándzsáját, majd csatlakozott a kuporgó duóhoz.
-Mit gondolsz barátom? –mutatott a nyomra Talimor.
-Nem is tudom. –vakargatta szakállát Lenrok, néhány percnyi vizsgálódás után. –A lábnyom nagyon széles, s nincs benne semmilyen ív. A fagyott talajban is mély nyomot hagyott, tehát cipelt valamit. Igen, ez minden bizonnyal egy ork nyoma.
-Itt is találtam párat. –szólt Kritos, mire mindenki felé nézett. A férfi épp görnyedt valami felett, s így nem látszott más belőle, csak a hátára erősített ikerfejű csatabárdok, s néhol lemezvértje. Felegyenesedett, s vékony arcát szinte teljesen belepték már a tetoválások, -melyeket minden csata után saját maga készített, mint egy trófeaként -akár csak kopasz üstökét. Lemezvértje ébenfekete volt, s tetovált arcával együtt, nem volt épp bizalomkeltő látvány, viszont tette a dolgát, s rendkívüli módon forgatta két csatabárdját. Lenrok, felpattant, megragadta lándzsáját, majd Kritos mellé sietett. Fejét oldalra billentve járata szemeit a talajon.
-Nos? –kérdezte Talimor, Lenrok vállára téve a kezét.
-Látod azt, ott? –kérdezte a nyomok közepébe mutatva. Talimor szemeit meresztgetve kereste, mire gondol társa. Lenrok látván a vezér, kétkedő arckifejezését dárdájának hegyét az általa említett nyomra helyezte.
-Látod Talimor? Ez a nyom sokkal kisebb, mint a körülötte lévők. Nem mély, s nincs elcsúszva sem hátra, sem előre. A lábnyom tulajdonosa saját akaratából haladt az orkokkal, tehát megtaláltuk, amit kerestünk. Ez biztos, hogy a nasothin nagyúré, körülötte pedig, az orkok nyomai. –mutatott körbe lándzsájával a férfi.
A társaság sutyorogni kezdett. Izgatottan dörzsölgették fegyvereik markolatát, s szívük egyre hevesebben vert. Szinte érezték a vad szagát. Vadász kopóként indultak útnak. A csapat élén immáron Lenrok haladt, ki a nyomokat követve vezette társait. Talimor agyában, már a megfelelő helyszín és stratégia kiválasztása zajlott. A környéket vizsgálta, hol lenne alkalmas tőrbe csalni ellenfeleiket. A körülöttük meredező hegyek számtalan barlangot rejtettek, ez kissé elszomorította a férfit. Túl sok a búvóhely és a menekülési lehetőség. Semmi képen sem csaphatnak le a hordára, ha barlangban vannak, előbb fel kell mérniük a menekülési útvonalakat. Lenrok, szikláról sziklára ugrálva követte a nyomokat, majd megállt, s fél térdre ereszkedett. Talimor és a többiek odasiettek hozzá, s a férfi felemelt tenyérrel állította meg őket. Intett a vezérnek, hogy hajoljon le hozzá, majd a földre mutatott.
-Mit kellene látnom? –kérdezte Talimor.
-A földön semmit, viszont figyelnek minket. –mondta halkan a férfi.
-Hol van a kém?
-Néhány száz méterre a hátam mögött van egy szikla. Onnan figyel minket egy ork felderítő. Nem tartom bölcsnek életben hagyni. Ha elárulja jöttünket, oda a meglepetés.
-Ezt én is így látom barátom. –bólintott Talimor. –Valeri szólj, kérlek Regnarnak.
Valeri kérdés nélkül indult a csapat vége felé, majd másodmagával tért vissza. Regnar, alacsonyabb, és soványabb volt társainál, s a rajta lévő szűk fekete csuha, minden testrészét eltakarta. A férfi titokzatos megjelenése nem volt véletlen. Egykoron bérgyilkos volt, ki lélekkufárok, s egyéb hatalmasságok szolgálatában állt. Valeri iránt plántált gyengéd érzelmei vezették a csapatba, melynek méltó tagja lett. Lépteit nem hallottad, csak ha ő úgy akarta. Látni nem láthattad, csak akkor, ha ő úgy kívánta. Tökéletes vadász volt. Nesztelenül, s észrevétlenül cserkészte be áldozatát, majd még azelőtt végzett vele, mielőtt az feleszmélhetett volna.
-Mit parancsolsz Talimor? –kérdezte Regnar.
-Van egy kis gondunk. –biccentett fejével a kémkedő ork irányába. Regnar csuhája kissé megrebbent, miközben a megadott irányba fordította fejét, majd bólintott, s a csapat vége felé vette az irányt. A többiek úgy tettek, mint ha még mindig a földet bámulnák. Regnar egy szikla mögött tűnt el, majd méterről-méterre osont áldozata felé. Az ork nem láthatta, s nem is őt figyelte. Hátulról érte a csapás. Miután Regnar elérte az orkot, mögé lopódzott, előkapta tőrét, s a kém tarkójába döfte. Csak egy halk halálsikolyra maradt ideje. Talimor látta, amint Regnar kényelmesen bandukol elő egy szikla mögül.
-Már nincs gond. –mondta.
-Igen, ezt hallottam, és köszönöm. Nos, akkor haladhatunk tovább. –szólt, majd elindult.
Minden galetki a környező hegyek barlangbejáratait kémlelte, ám sehol sem láttak füstöt, vagy fényt. A nyomok alapján az orkok a közelben lehetnek, ám ennek jelét nem adták. Lenrok ismét előrébb haladt, mint társai, s egy nagyobb szikla mellől kilépve, azonnal visszaugrott. Vadul kapálni kezdett kezeivel, jelezve társainak, hogy álljanak meg. Talimor kétrét görnyedve lopakodott társa mellé.
-Mit láttál? –kérdezte Lenroktól, ám a férfi egy szót sem szólt, csak a sziklán túlra mutatott. Talimor kidugta a fejét. Két orkot látott egy barlang szájában, kik kezeiket dörzsölve ültek a tűz mellett. Szemeit végigfutatta a hegyen, s nem látott semmilyen más kijáratot. Visszahúzta fejét, majd karon ragadta Lenrokot, s visszafutottak társaikhoz.
-Két őr van a bejáratnál. –kezdte magyarázni Talimor. –Túl messze vannak, ám varázslatot nem használhatunk, mert a barlang a hangot felerősítve riasztani fogja a többit. Csendben, és gyorsan kell megoldanunk. Regnar, mi a véleményed?
-Nem egyszerű, de nem megoldhatatlan. –válaszolta közömbösen a férfi.
-Rendben, akkor te mész, Valeri pedig veled tart, ha nincs ellene kifogásod?!
-Nekem nincs. –mondta Valeri, s már bújt is ki páncéljából.
-Felőlem. –szólt Regnar tettetett közönnyel. Valeri szűkebbre vette csuháját, majd a már messzebb járó Regnar után indult. Megálltak a sziklánál, melynél az előbb Talimorék leselkedtek.
-Csak kövess, és tedd azt, amit én, akkor nem lesz baj. –szólt hátra a férfi, miközben az orkokat kémlelte. Valeri csak mosolygott, és a fejét rázta. Regnar hirtelen elindult, s Valeri követte. Fától-fáig, sziklától –szikláig osontak, s egyre közeledtek céljuk felé. A nő gyors, mozgékony harcos révén ügyesen követte társát, ám sokszor lemaradt, még ő sem bírta tartani a tempót. A férfi ügyessége, mozgásának dinamizmusa, s lépteinek könnyedsége mímelhetetlen volt. Már nagyon közel jártak, s Regnar lassított is a tempón, majd a barlang bejáratának jobb oldalánál megálltak. A férfi néma kézjelekkel mutatta a nőnek, hogy ő ebből az irányból támad majd. Valeri kérdően pillantott társára. Ha ő innen támad, akkor Regnar honnan akar lecsapni. Mire végiggondolhatta volna, a férfi nagyot ugrott, megkapaszkodott a szinte függőleges sziklafalban, és mászni kezdett. A nő csodálattal figyelte amint társa pókként mászik a falon, majd megáll az orkok fölött. Visszapillantott, s bólintott, majd elengedte a falat. Még zuhanás közben előkapta tőrét, s a nőtől távolabbi orkra esett. Amint becsapódott elkapta a lény nyakát, s fegyverét annak halántékába szúrta. Még pár pillanatig vonaglott az ork, majd ernyedten hullott a porba. A másik szájtátva figyelte mi történik, s azt sem tudta üvöltsön, vagy fegyvere után kapjon. Túl sok ideje nem maradt a gondolkodásra, tekintete megmerevedett, majd feje lebucskázott a nyakáról, s undorító, zöldes vér spriccelt ki torzójából. Mögötte Valeri tisztogatta pengéjét. A borotvaéles szablya, egyetlen mozdulattal lefejezte az orkot. Regnar elismerően bólintott, majd a társainak jelzett egy, a tűzből kivett, égő fadarabbal. Mielőtt, még a csapat megérkeztek volna beljebb lopakodott, s a barlangból áradó bűz kivételével, semmi említésre méltót nem tapasztalt.
-Szép munka volt. –ismerte el Talimor miután elérték a barlang bejáratát. – Remélem mindenki készen áll? –kérdezte körbe fordulva, ám a válaszhoz elég volt látnia, társai izzó tekintetét, s ördögi mosolyát. Két galekit elküldött, hogy járják körbe a nem túl nagy hegyet, van-e másik kijárat. Fél óra elteltével visszatértek, s jelentették, hogy ez az egyetlen be és kijárat. Rendkívül botor dolognak tartotta, hogy egy ilyen barlangban szálltak meg a bestiák, ám ez nekik csak előny.
-Lenrok és Regnar. Ti haladtok elől, és bármit is láttok, jeleztek nekünk. Én Valerivel és Kritossal pár méterre lemaradok tőletek. A többiek követnek minket. –folytatta Talimor.
-Oszt én mér mardok hátú he? –kérdezte Hratmur, híresen csiszolatlan nyelvjárásban.
-Azért, -kezdte Talimor- mert szálfa termeted, s roppant mellkasod mellett nem férünk el az alagútban, s téged azonnal észre is vennének. Ne aggódj, marad neked is préda.
-Aztat ajánlom is.
Miután megnyugtatta barátját, Talimor intett a két elől haladónak, hogy mehetnek. Fényforrást nem használhattak, hisz azonnal felfedik magukat. Lassan, kimérten haladtak, kivont fegyverekkel. Az elől haladó két galetki, Regnar és Lenrok zajra lettek figyelmesek, s egy apró fénycsóvára, mely a barlang falából szűrődött ki. Közelebb osontak, s látták, egy ajtó alatt kúszik ki a fény. Bizonyára egy őrszoba volt ez, s belülről visongatás, röfögés, és számtalan különös zaj hallatszott. Az orkok nyelve egyenesen visszataszító volt. Semmi rendszer, semmi hangsúly, csak egyszerű hangok egymás mellé rakva. Szánalmas. Regnar lehajolt, hogy belessen a kulcslyukon, s látta hogy egy kéz nyúl a kilincsért. Villám gyorsan a falhoz szögezte magát, s várt. Egy ork lépett ki, behúzta maga után az ajtót, majd mikor a kijárat felé indult megtorpant. Szemeit összeszűkítve bámulta a falat, melynek Regnar támaszkodott. A geletki hirtelen kinyúlt, s elkapta az ork kezét. A lény meglepődve ugrott egyet, majd kiáltani próbált, ám nyitott szájából Lenrok lándzsájának hegye bukkant elő. Regnar ismét a kulcslyukat kémlelte, s úgy látta, még hárman lehetnek a szobában. Csuhája alól elővett három tőrt, majd a legtermészetesebb módon besétált a szobába. Nem tévedett. Három ork nézett rá tátott szájjal. Kezei gyorsan mozdultak. Egymás után hajította tőreit, s mindegyik egy-egy ork szemei között fejezte be útját. Nyugodtan a halottakhoz sétált, kiszedte tőreit azok fejéből, letörölgette, majd eltette őket. Mikor kilépett a többiek már türelmetlenül várták. Ügyet sem vetve társaira továbbhaladt az alagútban. Jó néhány perc is eltelhetett, mikor Lenrok arcát meleg levegő csapta meg. Már közel jártak. Nagyon közel. Az alagút élesen jobbra fordult, így Lenrok és Regnar a falnak tapadva dugták ki a fejüket a fordulónál. Talán ötvenlépésnyire előttük az alagút egy hatalmas terembe torkollott. A fáklyákkal megvilágított helyiségben orkok sürögtek-forogtak. Néhányan egy jókora húsdarabon veszekedtek, melynek dulakodás lett a vége, a többiek köröttük biztatták, és uszították társaikat. Hamarosan kisebb tömegverekedés tört ki. Kissé távolabb a nemrég megszerzett zsákmányon vitatkozott pár bestia. Regnarék visszatértek Talimorékhoz, s beszámoltak a látottakról. Talimor elmosolyodott, hisz az orkok közti versengés épp kapóra jött. Előkapta hosszúkardját, hátáról leakasztotta pajzsát, s intett hátul lévő társainak, kik hasonlóan tettek. Regnar és Lenrok, még mindig az élen lopakodtak, mögöttük az egész csapattal. Szemeik szinte izzottak a szenvedélytől, szívük egyre hevesebben és hevesebben vert. Légzésük felgyorsult minden lépésnél, mellyel közelebb kerültek a prédához, s már alig pár méterre voltak a tárna bejáratától. Lenrok megállt, fogást váltott lándzsáján, majd hátrapillantott, s biccentett Hratmurnak. A hatalmas galetki zúgó folyóként indult meg a terem felé, nehéz léptei nyomán a föld is megremegett. Az orkok abba hagyták a verekedést, s egyként fordultak az ütemes zaj irányába. Elkerekedett szemekkel pillantották meg a feléjük tartó óriást, s zavarukban nem is tudták mit tegyenek. Hratmur vészjósló mosollyal rohamozott, s látván az orkok zavarát még gyorsabb tempót diktált. Lenrok pár lépést tett előre, közben nagyot lendített lándzsáján, majd elhajította olyan erővel, ahogyan csak tudta. A fegyver elszáguldott Hratmur mellett, s nyomban felnyársalt két orkot, kik a fegyvereikért nyúltak. A bestiák látván két halott társukat hamar észbe kaptak, előrántották rozsdás fegyvereiket, s vicsorogva várták a feléjük tartó galetkit. Két ork elindult Hratmur felé, ám a férfi mellett, most két csatabárd röppent el. Egyenesen az előre lépett bestiák mellkasába robbant a két fegyver, s messzire röpítette őket. Hratmur nagyot ugrott, a levegőben lekapta pallosát a hátáról, s leérkezvén kettécsapott egy orkot. Az orkok látták amint a hatalmas férfi mögött még több galetki tűnik fel, s özönlik a barlangba. Néhányan fegyverüket elhajítva, fejvesztve menekülni kezdtek, ám legtöbbjük vicsorogva fogadta az otthonukba berontó ellenséget. Talimor, pajzsát maga elé tartván rohamozta az ellent, s vagy három orkot el is sodort, majd megpördült, kardját félkörívesen meglendítve, s az egyiknek lemetszette a fejét. A másik kettő rohamra indult. A baljáról érkező ork a hasa felé döfött kardjával. Talimor maga elé rántotta pajzsát, kissé ferdén tartva, így a szúrás balra lesiklott, az orkkal együtt. Ezután jobbra megpördült, s ismét egy fej hullott a porba. Már csak egy bestia állt vele szemben, s látván az eddigieket, nem volt túl nagy harci kedve. Hirtelen teste megfeszült, majd arccal a földre esett. Talimor kissé meglepődött, ám miután észrevette az ork tarkójában az ismerős tőrt, megrovó pillantást vetett Regnarra, aki a távolban lopakodott, akár egy árnyék. Jobbra pillantva látta amint Valeri is megvillantja bámulatos harci tudományát. A két szablya követhetetlenül cikázott ide-oda a nő kezeiben, jelentősen összezavarva az előtte hátráló orkot. Valeri még játszadozott egy kicsit, majd egy keresztvágással felnyitotta a bestia torkát. Az ork nyakához kapott, s hasztalan szorította azt. A vér megállíthatatlanul távozott testéből. Miután fél térdre rogyott a bestia, a nő észrevette, hogy a haldokló mögött egy ork közeledik. Egyetlen mozdulattal fellépett az előtte térdelő lényre, majd elrugaszkodott. Mikor a rohanó bestia felé ért, fogást váltott fegyverein, megpördült a saját tengelye körül, majd mindkét szablyáját az ork kulcscsontja mellé szúrta. Mikor lábai elérték a földet a lény háta mögött, nagyot rántott pengéin lefelé. Recsegett-ropogott a bestia minden bordája, melyeket a borotvaéles fegyverek átvágtak, majd holtan hullott alá. Talimor kissé összerezzent, mikor meghallotta a reccsenést, ám a nő rendkívüli ügyessége, teljesen rabul ejtette. Középen Hratmur aprította ellenfeleit. Az ő mozdulatai nem voltak, sem szépek, sem kecsesek, viszont annál hatékonyabbak. Hatalmas lendülettel vágott pallosával jobbra, és balra. Volt kit azonnal félbe vágott, ám volt kit a pallosának lapjával ütött agyon. Szerte szétrepkedtek az orkok munkálkodása nyomán, hol egy, hol több darabban. A csata kezdett mészárlásra hasonlítani, melyet a csapat erősen elítélt, ám a harc heve, teljesen megrészegítette őket. Ezek az ostoba lények nem voltak ellenfelei, ily jól képzett harcosoknak, ám a terem egyik végében valami történni látszott. Egy ajtó tárult ki, min keresztül ork fosztogatók rohantak a terembe társaik segítségére. Ezek a teremtmények, jóval nagyobbak, és erősebbek voltak társaiknál, ám ami nagyobb problémát jelentett, hogy intelligensebbek is. Kivétel nélkül mindegyikük egy hatalmas ikerfejű csatabárdot szorongatott, s némelyiken mellvért is díszelgett. A csata kezdett komolyabbra fordulni, s ezt Talimor is érezte. Vezényszavára társai köré gyűltek, s így várták a bestiákat.
A hozzászólást Diabolo módosította 2010.01.22. 21:26:06-kor
Pontszám: 7.50
népszerűDiaboloFérfi
Végzetúr poronty
5 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
4. hozzászólás - 2010.01.22. 21:25:12
Itt a többi része is, remélem már felfér.

Az ork fosztogatók ék alakba rendeződtek, s rohamra indultak. Mikor már majdnem elérték a végzeturakat, Hratmur felkapott egy halott orkot, s pajzsként maga előtt tartva nekirontott az ék csúcsának. Hatalmas csattanás után a galetkik látták, amint Hratmur, szinte akadálytalanul tör magának utat a fosztogatók között. A kissé összezavarodott lények megtorpantak, s ezt Talimor ki is használta. Támadásra sarkallta társait, kik tétovázás nélkül rontottak a bestiáknak. Lenrok két marokra fogta lándzsáját, s minden erejét összeszedve döfött előre. A galetki túl gyors volt ellenfelének. Mire az ork védekezhetett volna, a dárda hegye már áthaladt mellvértjén, mellkasán, s a szívében állt meg. Fájdalomtól eltorzult arccal dőlt el, miután Lenrok kirántotta a lándzsát. Nem is foglalkozván tovább a haldokló orkkal, újabb áldozata felé döfött. Ez azonban még időben maga elé rántotta csatabárdját, melyről ártalmatlanul csúszott le a lándzsa hegye. Az ork mosolyogva nagyot lendített fegyverén, s támadni készült. Lenrok visszarántotta dárdáját, majd érezte, amint egy tőr suhan el füle mellett. Az ork magasra tartott kezéből kifordult a fegyver, miután a tőr a nyakába fúródott. Lenrok mérgesen fordult hátra, s gyilkos pillantását Regnarra vetítette, ki csak a vállát rángatta széttért karokkal. Kicsivel odébb Kritosra próbált halálos csapást mérni az egyik ork. A bestia feje fölé emelete fegyverét, s lefelé sújtott. Kritos bal kezében lévő bárdjával nagyot csapott a fegyverre, melyet így sikeresen eltérített, s egyúttal ki is billentette ellenfelét az egyensúlyából. Jobb kezében lévő bárdja követte a bal ívét, s nagyot csattanva vágódott a bestia koponyájába. Az ork nyomban szörnyet halt. Míg Kritos az ork fejébe szorult fegyverét igyekezett kicibálni, elkerülte figyelmét, hogy oldalról egy másik lendíti csatabárdját, s épp ketté készül vágni a galetkit. Regnar jelent meg az ork mögött, s egyik tőrét annak kezébe szúrta. A bestia elbődülve ejtette el fegyverét, ám ezután nyomban el is hallgatott. Regnar másik tőrét az ork hátába szúrta átvágva annak gerincét. A galetki szó nélkül futott tovább következő áldozata felé. Az ork látva a felé közeledő végzeturat félkörívesen meglendítette nehéz csatabárdját, ám az ellenfele sokkal gyorsabb volt nála. Regnar egy lépéssel a bárd előtt térdre vágta magát, hátát hátrafeszítette, s elsiklott a felette elzúgó bárd alatt, majd egészen az ork lábáig csúszott. A bestia ijedten pislogott, majd azonnal a combjába mélyedő tőr után kapott. Regnar másik keze gyorsan mozdult. Másik tőrével felfelé szúrt, melynek hegye az ork álla alatt hatolt be, egészen az agyáig. Kihúzta a pengét, megragadta a szörny nyakát, s felrántotta magát. Megállás nélkül futott tovább akár egy fekete hurrikán. Pontosan, s halálosan kivitelezett mozdulatai után sorra hullottak az ork fosztogatók. Hirtelen csönd lett. A csata véget ért. Szinte minden galetkit feketés, zöldes vér borított, vagy fegyveréről csöpögött. A halottak körül, kékes, sárgás, vöröses energia kavargott. A végzeturak, megrészegülten, eszüket vesztve szippantották be a mindenhol terjengő lélekenergiát, majd felbőszült oroszlánokként üvöltöttek. Miután az eufólikus állapot kezdett alább hagyni, Talimor igyekezett társait észhez téríteni, hisz még egy csata hátra volt. A nashotin nagyúr még itt bujkált valahol. Ez a bestia, jóval fejlettebb, és erősebb préda hírében állt, az ő lélekenergiája mindenkit csábított. Miután átkutatták a termet, egyetlen lehetőségük maradt a továbbhaladásra. Ahonnan az ork fosztogatók érkeztek. A csapat óvatosan lépett be az ajtón, mely mögött egy fáklyákkal megvilágított folyosó kanyargott. A csapat élén az egykori orgyilkos, Regnar haladt. Lassan, kimérten lépdelt, s szemeit vadul járatta a talajon, s falon. Sok-sok év alatt megtanulta, olyan helyeken is lehetnek csapdák, ahol egyáltalán nem számít rá senki. Alig haladtak tíz lépést, s már is megállította társait. A falat vizslatva ácsorgott, majd elővette tőrét, s egy laza kődarabot kifejtett a falból. A követ maga elé dobta, s egy hatalmas medvecsapda csapódott össze előtte, mely gondosan el volt rejtve a talajban. Társai megkönnyebbülten lélegeztek fel, hogy ily tapasztalt galetki vezeti őket, ebben a folyosóban. Még pár pillanatig ácsorgott Regnar, majd intett társainak, s tovább indult. A galetki minden résre, minden mélyedésre rendkívüli figyelmet szentelt, ám eddig további csapdákat nem talált. Mikor már azt hitte nincs több meglepetés, mely rájuk vár, kissé távolabb, valami megcsillant a fáklyák táncoló fényében. Ismét intett társainak, hogy várakozzanak, s ő óvatosan előrébb lopakodott. A csillogás, egy boka magasságban kifeszített fémszál volt. Érdeklődéssel vizslatta, majd tekintete a falat járta. Pár pillanat múlva meg is találta, amit keresett. A falban apró mélyedések voltak, melyek valószínűleg hanyagul elrejtett nyílvesszőket takartak. A lyukak, mindegyike test és fejmagasságban helyezkedett el, így mikor biztosra vette, hogy máshol nincs nyílvessző, leguggolt, s átvágta a fémszálat. A csapda pontosan úgy reagált, ahogyan azt várta. Mikor elpattant a vékony drót, a nyílvesszők azonnal kivágódtak a falból. Hatásos kis meglepetés, ám így ártalmatlan. Regnar fölegyenesedett, s intett barátainak, hogy a veszély elhárult, kik nyugodtan indultak meg felé. Regnar megfordult, s útnak indult, ám egy lépés után érezte, hogy alatta a talaj kissé besüpped. Idegesen ugrott vissza, s rángatta fejét.
-Állj! –kiáltott hátra társainak, ám elkésett. Ott, hol társai jelenleg álltak, jókora dárdák robbantak ki az oldalfalból. Minden ügyességükre szüksége volt azoknak, akik a dárdákat el akarták kerülni. Kritos, s még hárman a csapatból sajnos nem voltak elég gyorsak. Kritosnak az volt a szerencséje, hogy mikor meglátta a dárdákat, a fejszéit maga elé tartva szembe fordult velük. Az egyik átfúrta a vállát, s a falhoz szögezte. Három társának vagy a lábába, vagy a mellkasába vágódtak a lándzsák, s ők el is veszítették eszméletüket. Regnar jóval előrébb ácsorgott, s elismerően bólintott. A kifeszített fémszál megcsillanása elterelte a figyelmét, így csak arra a csapdára koncentrált. Ügyes trükk.
-Kritos! –kiáltott fel Valeri. –Jól vagy barátom?
-Ó, remekül. Bár azt hiszem egy szálka ment a vállamba, de amúgy minden rendben. –sziszegte fogai között a galetki.
-Várj, segítek. –mondta a nő, azzal megragadta a lándzsát, s húzni kezdte.
-Ne, ne! –kiáltott fel Kritos. Ahogy Valeri próbálta kihúzni, kénytelen volt mozgatni egy kicsit, ám ez elképzelhetetlen fájdalmat okozott társának. –Menjetek csak tovább, én elleszek itt.
-Ne légy bolond, nem fogunk itt hagyni. –szólalt meg immáron Talimor.
-Ugyan miért ne? –kérdezte Kritos. –Akik kívül voltak mind halottak, innen pedig csak ez az egy út vezet kifelé. Nem lesz semmi bajom. Majd ha végeztetek a nashotin nagyúrral, visszafelé csatlakozom hozzátok.
-Nos, az érvelésed jogos barátom, s nem találok benne kivetni valót. –mondta Talimor. –Akkor mehetünk?
Valeri nehezen ugyan, de beleegyezett, s megrovó pillantást intézett Regnar felé. A férfi nem szólt egy szót sem, csak megfordult, majd tovább indult. A csapat immáron kissé lecsökkent létszámmal folytatta útját, ám töretlen harci kedvvel. Talimor látta, amint Regnar megáll, majd megfordul, s csendre inti társait. A galetki előrébb lopakodott társa mellé, s ekkor látta, hogy a folyosó egy jókora ajtóban végződik. Mikoron mindenki beérte őket, Regnar óvatosan benyitott. Az ajtó hangtalanul tárult ki, s mikor a galetki belesett megpillantotta a párnákon ücsörgő nashotin nagyurat, akit néhány ork fosztogató vett körbe. Fejét visszahúzva közölte Talimorral a látottakat, aki elmosolyodva Hratmurra pillantott. A galetki látván vezére mosolyát tudta mi a dolga. Társai a falhoz nyomakodtak, Hratmur nagy lendületet vett, s egyenesen az ajtónak rohant, mely gyakorlatilag szilánkokra robbant az óriás erejétől. A csapat villámgyorsan beözönlött a nem túl nagy terembe, melyben az orkok, már vicsorogva, nyáltól csöpögő pofával várták őket, csatabárdjaikat szorongatva. A nagyúr nem mozdult. Arca nem volt, csak rubinszín szemei, s nyolc csápra hasonlító nyúlványa díszelgett fején. Ruházata előkelő, díszes, már-már túldíszítettnek hatott. Nyugodtan ücsörgött párnáin, s kezeit két rövidkardján pihentette. Az orkok idegesen mocorogtak, már alig bírtak magukkal. Velük szemben a végzeturak arckifejezése teljesen szenvtelen volt. Nyugodtan ácsorogtak, s várták, mit lép az ellen. A bestiák egyre türelmetlenebbül toporogtak. A végzeturak szándékosan hergelték őket, tudták, hogy ezek a lények nem a türelmükről híresek. Alig pár pillanat múlva egyikük megtört, nem bírta tovább a pszichikai hadviselést, s vadul nekiugrott a végzeturaknak. Útját egyenesen Talimor felé vette. Csatabárdját magasra lendítette, s lesújtott a férfire. Talimor megemelte pajzsát, s a fejsze nagyot csattanva állapodott meg rajta. Lenrok, aki társa mellett állt, egy pillanatot sem tétovázva gyomron döfte az orkot, ki kétrét görnyedt. Talimor gyorsan leengedte pajzsát, s hosszúkardját egyenesen az ork kinyitott szájába döfte. A bestia halott volt, mielőtt még összeesett volna. A többi ork fosztogató, látván társuk halálát, s a végzeturak tökéletes csapatmunkáját, megrémülve, szűkölve hátráltak. A nashotin nagyúr rubin szín szeme felizzott, majd a végzeturak látták, amint az orkok tekintette is hasonlóképp reagál, s most ismét vicsorogva közelednek. Talimor sejtette mi történt. Hallott már az ilyesfajta lények mentális erejéről, ám most személyesen is láthatta ezt. A nagyúr szemei pár pillanat múlva ismét felvillanttak, s az ork fosztogatók eszeveszett rohamra indultak. Hratmur lekapta válláról pallosát, előrébb lépett, majd a felé tartó ork egyik karját tőből levágta. A bestia még csak le sem lassított, meglendítette csatabárdját, s a galetkire támadott. Hratmur zavartan lépett hátrébb maga előtt tartva fegyverét. Az ork csapását hárítva visszatámadott, s derékban kettévágta ellenfelét. A bestia nem mozdult többé. Talimor szemei összeszűkültek, s a történteket látva megállapította, hogy a nashotin nagyúr teljesen uralma alá hajtotta az orkokat. Egy fájdalmat és félelmet sem érző bestia nagy veszélyt jelent. Talimortól jobbra Valerire támadott az egyik bestia. A nő ügyesen táncolt, s lépett félre a roppant erejű, ám lassú és pontatlan csapások elől. Egyre hátrálva kereste az alkalmat, hogy visszavágjon, ám még nem látta elérkezettnek az időt. Talimor elkerekedett szemekkel bámulta a nőt, majd kiáltani akart, de a rá támadó ork elterelte figyelmét, védekezni kényszerült. Valeri súlyos hibát követett el. Nem mérte fel kellőképpen a távolságot közte és a fal között, s a következő lépésnél nekiütődött a falnak. Ijedten pillantott hátra, majd vissza. Sarokba szorították. Az ork fosztogató szakadatlan támadott, s most ez eredményesnek is bizonyult. Egy félköríves csapással eltalálta a nő oldalát, aki nagyot sikoltva, behorpadt páncéllal dőlt a földre. Mikor felpillantott látta amint az ork újabb csapásra készül mely, minden bizonnyal végez vele. A semmiből Regnar jelent meg az ork mögött. Felugrott annak hátára, bal kezével megragadta a bestia fejét, ujjait az ork szemébe mélyesztette, s hátrafeszítette a fejét kis híján eltörve annak nyakát. Jobb kezében tartott tőrét megforgatta, s elvágta az ellenfele nyakát. Valeri hálát rebegő szemekkel pillantott társára, miután az ork összeesett, majd szinte azonnal égő, lüktető oldalához kapott. A behorpadt páncél megnehezítette a légzést, s a megzúzódott bordákat is nyomta, ám levenni öngyilkosság. Talimort eközben szakadatlanul ostromolta egy ork fosztogató, s már egy másik is nagyon közel járt. A galetki fokozatosan hátrálva védte a bestia csapásait. A pajzsának csapódó csatabárdtól zengett az egész terem.
-Mögötted! –hallotta Lenrok kiáltását maga mögül Talimor. A férfi kivárta a következő csapást, pajzsával levédte azt, majd oldalra kitörve megpördült. Az ork látta amint a galetki oldalra lép, s mögötte egy másik áll, jókora lándzsával, majd előre döf. Lenrok egyenesen az ork mellkasába szúrta lándzsáját, ám arra nem számított, hogy az ork megragadja fegyverét. Lenrok hiába ráncigálta, nem tudta kirántani lándzsáját a lényből, s látta amint egy másik már alig pár lépésre van tőle. Talimor is észrevette az orkot, s szorult helyzetben maradt barátja segítségére sietett. Villámgyorsan megkerülte társát, majd pajzsát annak mellkasa elé tartva még időben megállította a másik ork csatabárdját. Pajzsát visszarántotta, s most hosszúkardjával szúrt előre. A penge egyenesen az ork nyakába mélyedt, s mikor Talimor kirántotta a spriccelő vér mindkét galetkit beterítette. A másik bestia, ki a lándzsát fogta, még mindig nem volt hajlandó elereszteni azt. Vadul csapkodott bárdjával ellenfelei felé, ám a lándzsa hossza miatt nem érte el azokat. Hratmur lépett az ork mellé, s nyomban kirántotta kezéből fegyverét. Az ork immáron fegyver nélkül csapkodott a galetki felé, aki megragadta annak nyakát. Hratmur egyetlen kezével fogta és szorította az ork nyakát, ám ez is elég volt ahhoz, hogy néhány másodpercnyi fuldoklás után elengedje a lándzsát. Ekkor Lenrok visszahúzta fegyverét, s elszörnyedve figyelte, amint Hratmur könnyedén a feje fölé emeli a már ernyedt bestiát, majd nagyot lendít rajta, s áthajítja a terem másik felébe. A bestia a falnak vágódott, gerince nagyot reccsent, s már holtan hullott a földre. A még megmaradt négy ork fosztogató most megtorpant. Idegesen pillantottak egymásra, majd a galetkikre. Talimor nyomban a nashotin nagyúrra vetette pillantását, s látta, hogy az egyre jobban erőlködik. Kezdi elveszíteni uralmát szolgái felett. A csapat vezére, egy pillanatot sem habozhatott.
-Hratmur! –kiáltott társának, majd az óriás felé rohant. Hratmur értette, mit akar társa. Megvetette lábát, s mikor Talimor mellé érkezett, megragadta annak karját és nagyot lendítve, egyenest a nagyúr felé hajította. Talimor pajzsát, s kardját maga előtt tartván szelte át a termet, majd a nagyúr rögtönzött trónusán landolt. Mielőtt földet ért volna, a nashotin nagyúr megragadta két rövidkardját, majd oldalra vetődve támadóállásba helyezkedett. Talimor is felvette harci állását, s fél szemmel az orkokat figyelte, akik igyekeztek a kijárat felé araszolni. Társai vicsorogva bámulták az orkokat, ám nem támadtak rájuk. Nem állt szándékukban ekkora fölénnyel harcba bocsátkozni. Miután az ork fosztogatók eltűntek a teremből, a galetkik leengedték fegyvereiket, s minden szem Talimorra, és a nashotin nagyúrra vetődött. Az ellenfelek lassan, kimért lépésekkel kerülgették egymást, ám egyikük sem kezdeményezett. Igyekeztek felmérni egymás harci tudományát, s várták ki fog előbb hibázni. Talimor úgy döntött magához ragadja a kezdeményezést. Gyorsan előre tört, majd vissza is ugrott. Ellenfele reakciója, pontosan a várt volt. A nashotin nagyúr két villámgyors csapást mért Talimor pajzsára. A galetki válaszreakcióként pajzsa mögül a nagyúr hasa felé döfött kardjával, melyet az, pengéit keresztezve baloldalra hárított, így megnyitotta a galetki fedezékét. Most a nagyúr döfött Talimor szabadon maradt mellkasa felé, ám pengéje lecsusszant a férfi pajzsáról, melyet maga elé rántott. A nagyúr hátraugrott, s ismét támadóállásba helyezkedett. A két harcos továbbra is egymást kerülgette, mint két tigris, akik nem tudják melyikük az erősebb. A következő támadást ismét a végzetúr indította. Hosszúkardjával a nagyúr elől lévő lába felé cselezett, ezzel hárításra kényszerítve azt. Amint ellenfele lefelé védett, visszarántotta kardját, s pajzsának élével, nagyot ütött a nagyúr mellkasára, aki nyomban hátratántorodott. Talimor meg sem állva indult tovább, nem hagyhatta veszni a lehetőséget. Kardjával az ellen hasa felé szúrt, aki meglepően gyorsan visszanyerte egyensúlyát, s egyik rövidkardjával félreütötte a támadást, másik pengéjével pedig megvágta a galetki csuklóját. Talimor szisszenve rántotta vissza karját, majd miután érezte, hogy nem komoly a sérülés, elmosolyodott. Szemei szinte felizzottak, szívében a szenvedély lángja tombolt. Légzése egyre gyorsabb-és gyorsabb lett. Periférikus látóköre egyre szűkebb lett, míg végül már csak ellenfelét látta. Szinte az ujja hegyeiben is érezte szívverését. Mozgása teljesen megváltozott. Olyan volt, mint ha úszna a levegőben, s mozdulatai követhetetlenné váltak. A nashotin nagyúr összeszűkített szemekkel próbálta megállapítani, éppen mit is csinál ellenfele, ám ez nem bizonyult könnyű feladatnak. Az adrenalin túlzott áramlása Talimorban olyan lélekenergia tartalékokat mozgósított, melyek hatással voltak mozgására és érzékeire. A kialakult csőlátás lehetővé tette, hogy csak és kizárólag ellenfelére koncentrálhasson. A rejtett lélekenergia tartalékok egyenesen a férfi izmai, és agya között vándoroltak, jóval gyorsabban, mint az elektromos töltések, így mozdulatai és testkoordinációs képességei is felgyorsultak. A nashotin nagyúr kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát. Talimor egy váratlan pillanatban meglendült, s olyan gyorsan mozgott, hogy szinte egész teste elmosódott. Még társai is tátott szájjal bámulták, amit Talimor produkál. A galetki ismét pajzsának élével támadott, félköríves mozdulatot végezve. Amint a nashotin nagyúr, védekezésre rántotta pengéit, a pajzs neki csattant azoknak. Talimor folytatva a mozdulatsort megperdült, s most pengéjével csapott a nagyúr kardjaira, melyek szikrázva feszültek egymásnak. A galetki még egyszer megperdült, de most fél úton le is guggolt, s mikor ismét szembe került ellenfelével, annak pengéi alatt az álla irányába döfött. A nagyúr széttárta karjait, s hátát úgy hátrafeszítette, hogy a feje majdnem a földet súrolta. Talimor ekkor visszarántotta kardját, majd előre rugaszkodott, mint ha csak tigris bukfencet készülne végrehajtani ellenfele fölött. Mikor a nagyúr felé ért, csavart egyet testén, s pajzsának lapjával hatalmasat sújtott ellenfelének mellkasára, majd a testen megtámaszkodva lökött egyet magán, így talpra érkezett. A nashotin nagyúr nyomban elterült, s levegő után kapkodva igyekezett messzebb kúszni a végzetúrtól, aki vicsorogva lihegett, vörösen izzó szemekkel. Talimor még megőrizte annyira józan eszét, hogy a földön fekvő védtelen ellenfélre ne támadjon rá, de már türelmetlenül várta, mikor áll talpra. A nagyúr, bár meglepődött a galetki képességei láttán, nem adta könnyen magát.
A hozzászólást Diabolo módosította 2010.01.22. 21:26:37-kor
Pontszám: 6.67
népszerűDiaboloFérfi
Végzetúr poronty
5 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
5. hozzászólás - 2010.01.22. 21:31:03
Na itt a vége is. Bocsesz, ehhez még hozzá kell szokni.


Megzabolázván félelmét felállt, büszkén kihúzta magát, majd ismét támadásra készen várta ellenfelét. Talimor, mosolyogva, lángoló szemekkel indult ismét elmosódott testfolyamként. Lépett néhányat, majd srégen jobbra és balra szökkenve közeledett ellenfeléhez. A nashotin nagyúr nem nagyon tudta követni ellenfelét, de sejtette, neki pont ez a célja. Mikor a galetki már elérte ellenfelét átszaltózott fölötte, majd még a levegőben kardgombjával tarkón vágta azt. A lény kissé megszédült, de nyomban hátra fordult, ám a galetki nem volt a várt helyen. Idegesen fordult körbe, s ekkor látta meg a tőle alig egy hüvelyknyire lihegő, eszét vesztett végzeturat, ki a háta mögött állt. Szemein látszott, hogy tombolnak lelkében az érzelmek. Vicsorgott, morgott, nyáladzott akár egy vadállat, ám mozgásának kifinomultsága és pontossága sejtetni vélte, hogy tisztában van tudatával. A nashotin nagyúr nem mozdult, még csak nem is pislogott. Alig észrevehető mozdulattal emelte kezében fegyvereit, majd támadott, ám mielőtt még befejezhette volna mozdulatát, Talimor mellkasba rúgta, amitől pár lépést hátratántorodott. A nagyúr megvetette lábát, majd nekilódult, s támadott. A tőle telhető leggyorsabb iramot diktálva mérte csapásait a végzetúrra, ám az vagy pajzsával, vagy fegyverével, de sikeresen hárította mindet. A külső szemlélőknek olybá tűnt, hogy Talimor csak játszik ellenfelével. A nagyúr bal kezében lévő fegyverével a galetki hasa felé cselezett, majd mikor az védekezni kényszerült, megpördült, s másik fegyverével Talimor nyaka felé vágott. A végzetúr, lehajolva tért ki a támadás elől, majd kardjával megvágta a nashotin nagyúr combját. Az ellenfél kissé bicegve hátrébb lépett, ám most már nem volt megállás. Mint éhes oroszlán, Talimor elméjét megrészegítette a vér szaga. Villámgyorsan kilépett, s ellenfele feje irányába szúrt, majd mikor az felrántotta pengéit, a másik combját is megvágta. Amint visszarántotta kardját, a galetki megperdült, s pajzsának élével a nagyúr vállára sújtott, összezúzva annak vállcsontját. A nagyúr jobb karja élettelenül hullott teste mellé, s másik kezével előre döfött védekezés gyanánt. Talimor kifordult a támadás előtt, majd pajzsa és teste közé szorított ellenfelének karját. Miután a nagyúr hasztalan igyekezett kiszabadítani csapdába esett karját, Talimor megfeszítette, s egyetlen mozdulattal el is törte ellenfelének karját, kinek kezéből azonnal kiesett rövidkardja. Talimor elengedte az eltört testrészt, pajzsát maga mellé dobta, megragadta ellenfele vállát, megforgatta kardját, majd markolatig nyomta a nagyúr mellkasába. A nashotin nagyúr szemei összeszűkültek, majd teste elernyedt, tekintete megüvegesedett, végül feje lehanyatlott. Talimor ellökte magától a holttestet, kirántotta fegyverét, s diadalmasan felüvöltött. Látása kezdett kitisztulni csakúgy, mint elméje. Szívverése lelassult, izmai feszessége kezdett alább hagyni, míg végül teljesen visszanyerte tudatát, s teste feletti kontrollját. Zihálva, fáradtan magasodott halott ellenfele fölé, majd társaira pillantott, kik elismerően bólogattak. Talimor büszkén, diadalittasan szippantotta magába a nashotin nagyúrból áradó lélekenergiát. Miután az utolsó csepp életerőt is kinyerte ellenfeléből, Talimor társai felé vette az irányt, kik már indulásra készen várták. Megtették, mit akartak, itt már nem volt semmi dolguk. A folyosón kifelé haladva látták, amint Kritos, még mindig a falnak szegezve ácsorog.
-Mi tartott ilyen sokáig? –kérdezte a férfi, mikor társai odaértek.
-Talimornak játszani támadt kedve. –mondta Valeri mosolyogva.
-Örülök neki, hogy jól szórakoztatok, de most már kezd kényelmetlen lenni, ez a valami a vállamban. Szeretném már itt hagyni ezt a pöcegödröt.
-Jó van, ne vinnyogjá mán. –szólalt meg Hratmur, majd megragadta a lándzsát, mely társa vállában volt, s kirántotta a falból és a galeki vállából is. Kritos majdnem elájult a rátörő fájdalomvihartól. Harcosi méltóságát megtartva nem üvöltött, de a legszívesebben ezt tette volna. Valeri egy gyógyitalt nyomott Kritos kezébe, aki gondolkodás nélkül felhörpintette. A seb látványosan gyógyulásnak indult, s pár perccel később, már csak egy rossz emlék volt. Kritos megfogta vállát, majd mozgatni kezdte karját, s mosolyogva nyugtázta, hogy minden rendben.
-Most már mehetünk. –szólt mosolyogva a férfi. Felnyalábolták a csapat rosszabbul járt tagjait is, majd a kijárat felé vették útjukat. Ellenállásba nem ütközvén hagyták el a barlangrendszert, majd onnan az egyik közeli falu felé vették az irányt. Mikor a falusiak megtudták mi történt, kimondhatatlanul hálásak voltak a csapatnak, s minden áron marasztalni igyekeztek a harcosokat, ám azok nem kívántak tovább maradni. Az ő életük a harc, a kaland, és a veszély, melyet minduntalan kutattak. Egy napi pihenés után, délnek vették az irányt, reménykedve, hogy találnak valami más kihívást, mely méltó hozzájuk. Már több napja rótták a vadont, dacolva a vortex viharokkal, melyek útjukat kísérték. Regnar felderítőként haladt jó pár száz méterrel a csapat előtt. Talimor látta, amint a galetki egy domb tetején ácsorog, majd feléjük fordul, s várakozik.
-Úgy látom talált valamit. –mondta Valeri Talimornak.
-Nos, olybá tűnik. –szólt a férfi.
-Remílem valami aprítani valót tanált. –mondta Hratmur tenyerét dörzsölgetve.
-Ez majd kiderül barátom. –mondta Talimor mosolyogva.
Mikor a csapat beérte Regnart a dombtetőn, mindegyikük szíve nagyot dobbant. A távolban egy kisebb város állt lángokban, mely felett egy jól megtermett sárkány körözött, a levegőből zúdítva pusztító leheletét a városra. A végzeturak egymásra tekingetve mosolyogtak, s már nyúltak is fegyvereikért. Teljes harci díszben, az előttük álló feladatra készen ácsorogtak, s Talimort nézték. A vezér körbepillantott, s látva társai elszántságát, s a harci lázat tekintetükben, megadta magát a csapat ki nem mondott akaratának.
-Miért is ne. –mondta, majd leakasztotta pajzsát hátáról, elővette hosszúkardját, majd mély lélegzetet véve elindult, egyenesen a sárkány felé. Társai ujjongva, fegyvereiket a levegőben lengetve indultak vezérük után, s már alig várták milyen izgalmakat hoz az előttük álló csata.
Pontszám: 5.25
irritálóMisikeeFérfi
Végzetúr poronty
3 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
6. hozzászólás - 2010.01.23. 10:01:59
Nagyon jó Blade, csak így tovább. Üdv, MasteR
Pontszám: 5
fórumozóDragonangelNő
Végzetúr tanonc
38 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Talimor és a rubin harcosok kalandjai
7. hozzászólás - 2010.01.23. 10:09:21
Nagyon jól sikerült....csak így tovább.
Dragonangel-v2/» Dragonangel-v3/Dark Dragon Team » Wing Chun Kuen-v4,dragonangel
Pontszám: 5
Oldal: 1
HKK - Zén minikiegészítő: Zén Legendái: A sötétség gyermekeiAz Idő Kereke tovább forog! Megjelent a befejező trilógia utolsó része!