Köszönöm a lehetőséget, hogy itt is megmutathatom irományaim. Remélem tetszeni fog nektek. Jó szórakozást.
Fagyos fuvallat sétál kavarogva a Merandoni völgyben. Egy csoport galetki dacol a csontig ható hideggel, s a szél által támasztott porfelleggel. Vadászok. Prédára leső, kiéhezett farkasok. Portyázó fenevadak, kik zsákmány után kutatnak. Kivétel nélkül a rubin horda tagjai. Ők képviselték a galetki társadalom elit harcosainak egységét. Számukra megvetendő a pusztítás, a kínzás, s egyenlőtlen küzdelem. Náluknál erősebb keze által elhalálozni a legnagyobb dicsőséget jelentette. Minduntalan keresték a méltó ellenfelet, s most sem volt ez másként. A közeli falvakat bestiák fosztogatták, nem kímélve senkit, ki útjukat keresztezte. Az elbeszélések alapján egy nagyobb csapat ork dúlta fel a falvakat, ám volt egy fura szerzet is velük, aki szó nélkül ácsorgott és mutogatott. A társaság sejtette, hogy valaki irányítja az orkokat, hisz azok a bárgyú lények, maguktól nem támadnak lakott területre. A leírások alapján kiderült, hogy a vezér egy nasothin nagyúr. A csapat minden egyes tagja, mosolygott a név hallatán, s máris tenyerüket dörzsölgették. Nemes vad, s méltó ellenfél. A galetkik felkerekedtek hát, s rótták a környéket, ám mindeddig nem bukkantak sem orkok, sem a nagyúr nyomaira. A csapatot, egy Talimor nevezetű magas, harcedzett férfi vezette. Hideg, számító logikájától, s rendkívüli stratégiai érzékétől jobban féltek ellenfelei, mint az oldalán pihenő hosszúkardtól. Pajzsát hátára szíjazva viselte, mely minden lépésnél nagyot kondult teljes testpáncélzatán. Arckifejezése határozott volt, melynek rövidre vágott, hollófekete sörénye még nagyobb hangsúlyt kölcsönzött. Közvetlenül mellette lépdelt kecsesen társnője, Valeri. A nőn egy félvért díszelgett, melynek arannyal futatott szegélye, igazán csodálatossá tette azt. Derékig érő, aranyszőke hajzuhatagát összefonva viselte, melyet a völgyben járó szél korbácsként rángatott ide-oda. Oldalán két szablya leselkedett csuhája alól, s ezekkel szemkápráztató mozdulatokra volt képes. Angyali szépsége miatt sokan alábecsülték harci tudományát, ám kik ezt megtették, már nem élnek. Kissé hátrébb Hratmur tornyosult társai fölé. A férfi majd három méter magas, kecskeszakállas, hordó mellkasú, kopasz galetki volt, kinek hátán roppant pallosa pihent. Sziklaroppantó ereje messziről hírlett, pont úgy, mint a beszédéből áradó műveletlenség. Társai nem foglalkoztak Hratmur sajátos stílusával, hisz a szörnyeket nem beszéddel aprította, hanem combvastagságú karjaival. Talimor felemelt kézzel állította meg a csapatot, majd leguggolt. Nyomokat talált, melyeket lágyan tapogatva vizslatott.
-Szerinted? –kérdezte tőle a mellé kucorodó Valeri.
-Nem vagyok biztos abban, hogy ezek valóban az általunk keresett csapat nyomai. –fogalmazott körmönfontan Talimor. –Lenrok! –kiáltott hátra a férfi.
A felszólításra már érkezett is egy galetki. Átlagos termetű férfi volt, bőrvértben, s kezében akkora dárdával, mint kétszer ő maga. Barna, vállig érő haját most copfban hátra fogva viselte, s körszakállára ráfagyott saját lehelete. Amint a férfi társaihoz ért, a földbe szúrta lándzsáját, majd csatlakozott a kuporgó duóhoz.
-Mit gondolsz barátom? –mutatott a nyomra Talimor.
-Nem is tudom. –vakargatta szakállát Lenrok, néhány percnyi vizsgálódás után. –A lábnyom nagyon széles, s nincs benne semmilyen ív. A fagyott talajban is mély nyomot hagyott, tehát cipelt valamit. Igen, ez minden bizonnyal egy ork nyoma.
-Itt is találtam párat. –szólt Kritos, mire mindenki felé nézett. A férfi épp görnyedt valami felett, s így nem látszott más belőle, csak a hátára erősített ikerfejű csatabárdok, s néhol lemezvértje. Felegyenesedett, s vékony arcát szinte teljesen belepték már a tetoválások, -melyeket minden csata után saját maga készített, mint egy trófeaként -akár csak kopasz üstökét. Lemezvértje ébenfekete volt, s tetovált arcával együtt, nem volt épp bizalomkeltő látvány, viszont tette a dolgát, s rendkívüli módon forgatta két csatabárdját. Lenrok, felpattant, megragadta lándzsáját, majd Kritos mellé sietett. Fejét oldalra billentve járata szemeit a talajon.
-Nos? –kérdezte Talimor, Lenrok vállára téve a kezét.
-Látod azt, ott? –kérdezte a nyomok közepébe mutatva. Talimor szemeit meresztgetve kereste, mire gondol társa. Lenrok látván a vezér, kétkedő arckifejezését dárdájának hegyét az általa említett nyomra helyezte.
-Látod Talimor? Ez a nyom sokkal kisebb, mint a körülötte lévők. Nem mély, s nincs elcsúszva sem hátra, sem előre. A lábnyom tulajdonosa saját akaratából haladt az orkokkal, tehát megtaláltuk, amit kerestünk. Ez biztos, hogy a nasothin nagyúré, körülötte pedig, az orkok nyomai. –mutatott körbe lándzsájával a férfi.
A társaság sutyorogni kezdett. Izgatottan dörzsölgették fegyvereik markolatát, s szívük egyre hevesebben vert. Szinte érezték a vad szagát. Vadász kopóként indultak útnak. A csapat élén immáron Lenrok haladt, ki a nyomokat követve vezette társait. Talimor agyában, már a megfelelő helyszín és stratégia kiválasztása zajlott. A környéket vizsgálta, hol lenne alkalmas tőrbe csalni ellenfeleiket. A körülöttük meredező hegyek számtalan barlangot rejtettek, ez kissé elszomorította a férfit. Túl sok a búvóhely és a menekülési lehetőség. Semmi képen sem csaphatnak le a hordára, ha barlangban vannak, előbb fel kell mérniük a menekülési útvonalakat. Lenrok, szikláról sziklára ugrálva követte a nyomokat, majd megállt, s fél térdre ereszkedett. Talimor és a többiek odasiettek hozzá, s a férfi felemelt tenyérrel állította meg őket. Intett a vezérnek, hogy hajoljon le hozzá, majd a földre mutatott.
-Mit kellene látnom? –kérdezte Talimor.
-A földön semmit, viszont figyelnek minket. –mondta halkan a férfi.
-Hol van a kém?
-Néhány száz méterre a hátam mögött van egy szikla. Onnan figyel minket egy ork felderítő. Nem tartom bölcsnek életben hagyni. Ha elárulja jöttünket, oda a meglepetés.
-Ezt én is így látom barátom. –bólintott Talimor. –Valeri szólj, kérlek Regnarnak.
Valeri kérdés nélkül indult a csapat vége felé, majd másodmagával tért vissza. Regnar, alacsonyabb, és soványabb volt társainál, s a rajta lévő szűk fekete csuha, minden testrészét eltakarta. A férfi titokzatos megjelenése nem volt véletlen. Egykoron bérgyilkos volt, ki lélekkufárok, s egyéb hatalmasságok szolgálatában állt. Valeri iránt plántált gyengéd érzelmei vezették a csapatba, melynek méltó tagja lett. Lépteit nem hallottad, csak ha ő úgy akarta. Látni nem láthattad, csak akkor, ha ő úgy kívánta. Tökéletes vadász volt. Nesztelenül, s észrevétlenül cserkészte be áldozatát, majd még azelőtt végzett vele, mielőtt az feleszmélhetett volna.
-Mit parancsolsz Talimor? –kérdezte Regnar.
-Van egy kis gondunk. –biccentett fejével a kémkedő ork irányába. Regnar csuhája kissé megrebbent, miközben a megadott irányba fordította fejét, majd bólintott, s a csapat vége felé vette az irányt. A többiek úgy tettek, mint ha még mindig a földet bámulnák. Regnar egy szikla mögött tűnt el, majd méterről-méterre osont áldozata felé. Az ork nem láthatta, s nem is őt figyelte. Hátulról érte a csapás. Miután Regnar elérte az orkot, mögé lopódzott, előkapta tőrét, s a kém tarkójába döfte. Csak egy halk halálsikolyra maradt ideje. Talimor látta, amint Regnar kényelmesen bandukol elő egy szikla mögül.
-Már nincs gond. –mondta.
-Igen, ezt hallottam, és köszönöm. Nos, akkor haladhatunk tovább. –szólt, majd elindult.
Minden galetki a környező hegyek barlangbejáratait kémlelte, ám sehol sem láttak füstöt, vagy fényt. A nyomok alapján az orkok a közelben lehetnek, ám ennek jelét nem adták. Lenrok ismét előrébb haladt, mint társai, s egy nagyobb szikla mellől kilépve, azonnal visszaugrott. Vadul kapálni kezdett kezeivel, jelezve társainak, hogy álljanak meg. Talimor kétrét görnyedve lopakodott társa mellé.
-Mit láttál? –kérdezte Lenroktól, ám a férfi egy szót sem szólt, csak a sziklán túlra mutatott. Talimor kidugta a fejét. Két orkot látott egy barlang szájában, kik kezeiket dörzsölve ültek a tűz mellett. Szemeit végigfutatta a hegyen, s nem látott semmilyen más kijáratot. Visszahúzta fejét, majd karon ragadta Lenrokot, s visszafutottak társaikhoz.
-Két őr van a bejáratnál. –kezdte magyarázni Talimor. –Túl messze vannak, ám varázslatot nem használhatunk, mert a barlang a hangot felerősítve riasztani fogja a többit. Csendben, és gyorsan kell megoldanunk. Regnar, mi a véleményed?
-Nem egyszerű, de nem megoldhatatlan. –válaszolta közömbösen a férfi.
-Rendben, akkor te mész, Valeri pedig veled tart, ha nincs ellene kifogásod?!
-Nekem nincs. –mondta Valeri, s már bújt is ki páncéljából.
-Felőlem. –szólt Regnar tettetett közönnyel. Valeri szűkebbre vette csuháját, majd a már messzebb járó Regnar után indult. Megálltak a sziklánál, melynél az előbb Talimorék leselkedtek.
-Csak kövess, és tedd azt, amit én, akkor nem lesz baj. –szólt hátra a férfi, miközben az orkokat kémlelte. Valeri csak mosolygott, és a fejét rázta. Regnar hirtelen elindult, s Valeri követte. Fától-fáig, sziklától –szikláig osontak, s egyre közeledtek céljuk felé. A nő gyors, mozgékony harcos révén ügyesen követte társát, ám sokszor lemaradt, még ő sem bírta tartani a tempót. A férfi ügyessége, mozgásának dinamizmusa, s lépteinek könnyedsége mímelhetetlen volt. Már nagyon közel jártak, s Regnar lassított is a tempón, majd a barlang bejáratának jobb oldalánál megálltak. A férfi néma kézjelekkel mutatta a nőnek, hogy ő ebből az irányból támad majd. Valeri kérdően pillantott társára. Ha ő innen támad, akkor Regnar honnan akar lecsapni. Mire végiggondolhatta volna, a férfi nagyot ugrott, megkapaszkodott a szinte függőleges sziklafalban, és mászni kezdett. A nő csodálattal figyelte amint társa pókként mászik a falon, majd megáll az orkok fölött. Visszapillantott, s bólintott, majd elengedte a falat. Még zuhanás közben előkapta tőrét, s a nőtől távolabbi orkra esett. Amint becsapódott elkapta a lény nyakát, s fegyverét annak halántékába szúrta. Még pár pillanatig vonaglott az ork, majd ernyedten hullott a porba. A másik szájtátva figyelte mi történik, s azt sem tudta üvöltsön, vagy fegyvere után kapjon. Túl sok ideje nem maradt a gondolkodásra, tekintete megmerevedett, majd feje lebucskázott a nyakáról, s undorító, zöldes vér spriccelt ki torzójából. Mögötte Valeri tisztogatta pengéjét. A borotvaéles szablya, egyetlen mozdulattal lefejezte az orkot. Regnar elismerően bólintott, majd a társainak jelzett egy, a tűzből kivett, égő fadarabbal. Mielőtt, még a csapat megérkeztek volna beljebb lopakodott, s a barlangból áradó bűz kivételével, semmi említésre méltót nem tapasztalt.
-Szép munka volt. –ismerte el Talimor miután elérték a barlang bejáratát. – Remélem mindenki készen áll? –kérdezte körbe fordulva, ám a válaszhoz elég volt látnia, társai izzó tekintetét, s ördögi mosolyát. Két galekit elküldött, hogy járják körbe a nem túl nagy hegyet, van-e másik kijárat. Fél óra elteltével visszatértek, s jelentették, hogy ez az egyetlen be és kijárat. Rendkívül botor dolognak tartotta, hogy egy ilyen barlangban szálltak meg a bestiák, ám ez nekik csak előny.
-Lenrok és Regnar. Ti haladtok elől, és bármit is láttok, jeleztek nekünk. Én Valerivel és Kritossal pár méterre lemaradok tőletek. A többiek követnek minket. –folytatta Talimor.
-Oszt én mér mardok hátú he? –kérdezte Hratmur, híresen csiszolatlan nyelvjárásban.
-Azért, -kezdte Talimor- mert szálfa termeted, s roppant mellkasod mellett nem férünk el az alagútban, s téged azonnal észre is vennének. Ne aggódj, marad neked is préda.
-Aztat ajánlom is.
Miután megnyugtatta barátját, Talimor intett a két elől haladónak, hogy mehetnek. Fényforrást nem használhattak, hisz azonnal felfedik magukat. Lassan, kimérten haladtak, kivont fegyverekkel. Az elől haladó két galetki, Regnar és Lenrok zajra lettek figyelmesek, s egy apró fénycsóvára, mely a barlang falából szűrődött ki. Közelebb osontak, s látták, egy ajtó alatt kúszik ki a fény. Bizonyára egy őrszoba volt ez, s belülről visongatás, röfögés, és számtalan különös zaj hallatszott. Az orkok nyelve egyenesen visszataszító volt. Semmi rendszer, semmi hangsúly, csak egyszerű hangok egymás mellé rakva. Szánalmas. Regnar lehajolt, hogy belessen a kulcslyukon, s látta hogy egy kéz nyúl a kilincsért. Villám gyorsan a falhoz szögezte magát, s várt. Egy ork lépett ki, behúzta maga után az ajtót, majd mikor a kijárat felé indult megtorpant. Szemeit összeszűkítve bámulta a falat, melynek Regnar támaszkodott. A geletki hirtelen kinyúlt, s elkapta az ork kezét. A lény meglepődve ugrott egyet, majd kiáltani próbált, ám nyitott szájából Lenrok lándzsájának hegye bukkant elő. Regnar ismét a kulcslyukat kémlelte, s úgy látta, még hárman lehetnek a szobában. Csuhája alól elővett három tőrt, majd a legtermészetesebb módon besétált a szobába. Nem tévedett. Három ork nézett rá tátott szájjal. Kezei gyorsan mozdultak. Egymás után hajította tőreit, s mindegyik egy-egy ork szemei között fejezte be útját. Nyugodtan a halottakhoz sétált, kiszedte tőreit azok fejéből, letörölgette, majd eltette őket. Mikor kilépett a többiek már türelmetlenül várták. Ügyet sem vetve társaira továbbhaladt az alagútban. Jó néhány perc is eltelhetett, mikor Lenrok arcát meleg levegő csapta meg. Már közel jártak. Nagyon közel. Az alagút élesen jobbra fordult, így Lenrok és Regnar a falnak tapadva dugták ki a fejüket a fordulónál. Talán ötvenlépésnyire előttük az alagút egy hatalmas terembe torkollott. A fáklyákkal megvilágított helyiségben orkok sürögtek-forogtak. Néhányan egy jókora húsdarabon veszekedtek, melynek dulakodás lett a vége, a többiek köröttük biztatták, és uszították társaikat. Hamarosan kisebb tömegverekedés tört ki. Kissé távolabb a nemrég megszerzett zsákmányon vitatkozott pár bestia. Regnarék visszatértek Talimorékhoz, s beszámoltak a látottakról. Talimor elmosolyodott, hisz az orkok közti versengés épp kapóra jött. Előkapta hosszúkardját, hátáról leakasztotta pajzsát, s intett hátul lévő társainak, kik hasonlóan tettek. Regnar és Lenrok, még mindig az élen lopakodtak, mögöttük az egész csapattal. Szemeik szinte izzottak a szenvedélytől, szívük egyre hevesebben és hevesebben vert. Légzésük felgyorsult minden lépésnél, mellyel közelebb kerültek a prédához, s már alig pár méterre voltak a tárna bejáratától. Lenrok megállt, fogást váltott lándzsáján, majd hátrapillantott, s biccentett Hratmurnak. A hatalmas galetki zúgó folyóként indult meg a terem felé, nehéz léptei nyomán a föld is megremegett. Az orkok abba hagyták a verekedést, s egyként fordultak az ütemes zaj irányába. Elkerekedett szemekkel pillantották meg a feléjük tartó óriást, s zavarukban nem is tudták mit tegyenek. Hratmur vészjósló mosollyal rohamozott, s látván az orkok zavarát még gyorsabb tempót diktált. Lenrok pár lépést tett előre, közben nagyot lendített lándzsáján, majd elhajította olyan erővel, ahogyan csak tudta. A fegyver elszáguldott Hratmur mellett, s nyomban felnyársalt két orkot, kik a fegyvereikért nyúltak. A bestiák látván két halott társukat hamar észbe kaptak, előrántották rozsdás fegyvereiket, s vicsorogva várták a feléjük tartó galetkit. Két ork elindult Hratmur felé, ám a férfi mellett, most két csatabárd röppent el. Egyenesen az előre lépett bestiák mellkasába robbant a két fegyver, s messzire röpítette őket. Hratmur nagyot ugrott, a levegőben lekapta pallosát a hátáról, s leérkezvén kettécsapott egy orkot. Az orkok látták amint a hatalmas férfi mögött még több galetki tűnik fel, s özönlik a barlangba. Néhányan fegyverüket elhajítva, fejvesztve menekülni kezdtek, ám legtöbbjük vicsorogva fogadta az otthonukba berontó ellenséget. Talimor, pajzsát maga elé tartván rohamozta az ellent, s vagy három orkot el is sodort, majd megpördült, kardját félkörívesen meglendítve, s az egyiknek lemetszette a fejét. A másik kettő rohamra indult. A baljáról érkező ork a hasa felé döfött kardjával. Talimor maga elé rántotta pajzsát, kissé ferdén tartva, így a szúrás balra lesiklott, az orkkal együtt. Ezután jobbra megpördült, s ismét egy fej hullott a porba. Már csak egy bestia állt vele szemben, s látván az eddigieket, nem volt túl nagy harci kedve. Hirtelen teste megfeszült, majd arccal a földre esett. Talimor kissé meglepődött, ám miután észrevette az ork tarkójában az ismerős tőrt, megrovó pillantást vetett Regnarra, aki a távolban lopakodott, akár egy árnyék. Jobbra pillantva látta amint Valeri is megvillantja bámulatos harci tudományát. A két szablya követhetetlenül cikázott ide-oda a nő kezeiben, jelentősen összezavarva az előtte hátráló orkot. Valeri még játszadozott egy kicsit, majd egy keresztvágással felnyitotta a bestia torkát. Az ork nyakához kapott, s hasztalan szorította azt. A vér megállíthatatlanul távozott testéből. Miután fél térdre rogyott a bestia, a nő észrevette, hogy a haldokló mögött egy ork közeledik. Egyetlen mozdulattal fellépett az előtte térdelő lényre, majd elrugaszkodott. Mikor a rohanó bestia felé ért, fogást váltott fegyverein, megpördült a saját tengelye körül, majd mindkét szablyáját az ork kulcscsontja mellé szúrta. Mikor lábai elérték a földet a lény háta mögött, nagyot rántott pengéin lefelé. Recsegett-ropogott a bestia minden bordája, melyeket a borotvaéles fegyverek átvágtak, majd holtan hullott alá. Talimor kissé összerezzent, mikor meghallotta a reccsenést, ám a nő rendkívüli ügyessége, teljesen rabul ejtette. Középen Hratmur aprította ellenfeleit. Az ő mozdulatai nem voltak, sem szépek, sem kecsesek, viszont annál hatékonyabbak. Hatalmas lendülettel vágott pallosával jobbra, és balra. Volt kit azonnal félbe vágott, ám volt kit a pallosának lapjával ütött agyon. Szerte szétrepkedtek az orkok munkálkodása nyomán, hol egy, hol több darabban. A csata kezdett mészárlásra hasonlítani, melyet a csapat erősen elítélt, ám a harc heve, teljesen megrészegítette őket. Ezek az ostoba lények nem voltak ellenfelei, ily jól képzett harcosoknak, ám a terem egyik végében valami történni látszott. Egy ajtó tárult ki, min keresztül ork fosztogatók rohantak a terembe társaik segítségére. Ezek a teremtmények, jóval nagyobbak, és erősebbek voltak társaiknál, ám ami nagyobb problémát jelentett, hogy intelligensebbek is. Kivétel nélkül mindegyikük egy hatalmas ikerfejű csatabárdot szorongatott, s némelyiken mellvért is díszelgett. A csata kezdett komolyabbra fordulni, s ezt Talimor is érezte. Vezényszavára társai köré gyűltek, s így várták a bestiákat.