"Számszakilag ennek egyetlen látványosabb eredménye lesz, ha kritikusat ütsz, az nem fogja az állatok sebzését tovább növelni."
teljesen jogos a döntés, így a logikus, de valamiért nem látom a mágusok siránkozását, hogy ezzel egy mágus-nemmágus csatában utóbbiak sebzése 1000-1500-zal is visszaeshet:)
Hozzászólások - winnie
Dátum: 2009.12.02. 14:31:11
Dátum: 2009.12.02. 14:16:59
Idézet: Endyr - 2009.12.02. 13:58:25
egyrészt: tenni kellett, sokkal többet, mint a 0%-ért. be kellett vállalni azt, hogy a karakter nem részesül a 0% előnyeiben, valamint részesül a 100% hátrányaiban. persze utóbb kiderült, hogy annyira nem gáz a hátrány, de ettől még a szintenkénti LE-előnyt kompenzálta az út az ismeretlenbe.
másrészt valóban nem kell tápolni a 100%-ot. ha valami a 0%-osoknak van, akkor legyen nekik. a 100% sosem az előnyről szólt, de az, hogy tápos lenne a 100% azt most olvasom először. (gondolom, ha már más is írta, akkor az is 0%-os volt). abban nem nagyon látom a tápot, hogy 3 klán elleni harcben duplaannyi LE-t veszít a 100%-os, hiszen ezt mindössze az kompenzálja, hogy az azonos klántól 50%-kal többet lehet szerezni. (no, meg van a plusz portyacélpontok, ami valljuk meg, inkább csak kuriózum, hiszen még én is találnék célpontot a top 50-ben, de legalább legyőzhettem pár egyébként elérhetetlen gyémántot.)
a 100% fertozes elereseert az egvilagon semmit nem kell tenni, miert kellene azt tovabb tapolni (a semmiert igy is eros)
egyrészt: tenni kellett, sokkal többet, mint a 0%-ért. be kellett vállalni azt, hogy a karakter nem részesül a 0% előnyeiben, valamint részesül a 100% hátrányaiban. persze utóbb kiderült, hogy annyira nem gáz a hátrány, de ettől még a szintenkénti LE-előnyt kompenzálta az út az ismeretlenbe.
másrészt valóban nem kell tápolni a 100%-ot. ha valami a 0%-osoknak van, akkor legyen nekik. a 100% sosem az előnyről szólt, de az, hogy tápos lenne a 100% azt most olvasom először. (gondolom, ha már más is írta, akkor az is 0%-os volt). abban nem nagyon látom a tápot, hogy 3 klán elleni harcben duplaannyi LE-t veszít a 100%-os, hiszen ezt mindössze az kompenzálja, hogy az azonos klántól 50%-kal többet lehet szerezni. (no, meg van a plusz portyacélpontok, ami valljuk meg, inkább csak kuriózum, hiszen még én is találnék célpontot a top 50-ben, de legalább legyőzhettem pár egyébként elérhetetlen gyémántot.)
Dátum: 2009.12.01. 19:14:29
Idézet: Mortimer - 2009.12.01. 18:19:57
hetekig? az azért vicces lenne. le kéne már állni ezekkel az apokaliptikus víziókkal, annak igazolására, ha valami nem tetszik. NAGYON NAGY érvágás lenne, ha csökkenne a kritikus ütés hatása az állatsebzésre. NAGYON NAGY. ez tény. de, ha egy top100-as karakter képes arra, hogy mondjuk 130-140. szintig egymaga eljusson az epikusokban, akkor el sem tudom képzelni, hogy 2-3-4 ilyen karakter meddig tudna eljutni. még az epikusok nélkül is.
ettől függetlenül: szomorú dolog lenne, ha buknánk a sebzést, de nem történne katasztrófa, csak nagyobb kihívás lenne az epikus.
Idézet: Miklós - 2009.12.01. 17:26:45
Ha megszünik, az epikusokkal szemben a karakterek sebzése a töredékére esik vissza. (Mivel azoknak nincsen ilyen szakértelme - vagy észlelhetetlen -, nálunk az 50. szintű karakterek minden találata a 150. szintű epikusba kritikus.) Akár hetekig képtelenek leszünk megölni a következő epikusunkat.
Nagyon valószínű, hogy meg is fog szűnni, mert tényleg nem sok értelme van.
Ha megszünik, az epikusokkal szemben a karakterek sebzése a töredékére esik vissza. (Mivel azoknak nincsen ilyen szakértelme - vagy észlelhetetlen -, nálunk az 50. szintű karakterek minden találata a 150. szintű epikusba kritikus.) Akár hetekig képtelenek leszünk megölni a következő epikusunkat.
hetekig? az azért vicces lenne. le kéne már állni ezekkel az apokaliptikus víziókkal, annak igazolására, ha valami nem tetszik. NAGYON NAGY érvágás lenne, ha csökkenne a kritikus ütés hatása az állatsebzésre. NAGYON NAGY. ez tény. de, ha egy top100-as karakter képes arra, hogy mondjuk 130-140. szintig egymaga eljusson az epikusokban, akkor el sem tudom képzelni, hogy 2-3-4 ilyen karakter meddig tudna eljutni. még az epikusok nélkül is.
ettől függetlenül: szomorú dolog lenne, ha buknánk a sebzést, de nem történne katasztrófa, csak nagyobb kihívás lenne az epikus.
Dátum: 2009.12.01. 12:08:06
Idézet: Izdubar - 2009.12.01. 09:20:25
én meg a reklamálókat, mert a reklamálás, mint oly sok: rossz.
teleregény, anyám. használta valaki is ezt a szót a szomszédok előtt? nekem úgy rémlik, ez csak akkor került elő, de tévedhetek.
Idézet: Craslorg - 2009.12.01. 09:52:16
viszont. ha a telenovellákat nevezzük teleregénynek tükörfordítással, akkor épphogy nem teleregény a szomszédok, hiszen egy telenovella VÉGES részből áll. azért "regény" vagy "novella", mert van befejezése. a dél-amerikai cuccok nem szappanoperák, mint a BK vagy a JR, hanem 150-250 részes történetek.
a szó szoros értelmében a válaszok közt szereplő Tüskevár c. sorozatot is el lehet fogadni.
A kérdés, mint oly sok: rossz.
Egyszer megnézném az értékelőket magamnak..
A kérdés, mint oly sok: rossz.
Egyszer megnézném az értékelőket magamnak..
én meg a reklamálókat, mert a reklamálás, mint oly sok: rossz.
teleregény, anyám. használta valaki is ezt a szót a szomszédok előtt? nekem úgy rémlik, ez csak akkor került elő, de tévedhetek.
Idézet: Craslorg - 2009.12.01. 09:52:16
A Tüskevár nem teleregény. Teleregények általában nem fix részekre készülnek, itt ez nincs, szóval a Szomszédok helyes válasz.
viszont. ha a telenovellákat nevezzük teleregénynek tükörfordítással, akkor épphogy nem teleregény a szomszédok, hiszen egy telenovella VÉGES részből áll. azért "regény" vagy "novella", mert van befejezése. a dél-amerikai cuccok nem szappanoperák, mint a BK vagy a JR, hanem 150-250 részes történetek.
Dátum: 2009.11.30. 12:12:27
lemaradtam valamiről? vagy mire lehet vélni az ilyen karakterlapra beírásokat?
"Mára kivadásztam magam, Kínozni nem vitt senki, így csak ezért jönnöd felesleges! "
ez nem épp arra buzdítja az embereket, hogy vigyék el az illetőt, mert már vadászott?

Dátum: 2009.11.30. 11:42:31
Idézet: Prisma - 2009.11.30. 11:03:20
bármennyire is kirstálygömb párti vagyok, azért egy alap összefüggést érdemes észrevenni.
a KH sok embert érint. hasszámok, az arány a fontos: 30-at pozitívan, 130-at közvetlenül negatívabban.
a HT sok embert érint: most 30-at pozitívan (plusz a régieket közvetve, plusz a kamrázókat minimálisan), negatívan közvetlneül senkit, közvetve szinte mindenkit, aki kevesebbet vadászik.
a gömb pozitívan 3-4-5(?) embert érint talán, negatívan KÖZVETLENÜL sokat. mondjuk 2-300-at, vagy 100-at, mindegy.
ergó: utóbbi érinti közvetlenül a legtöbb embert és utóbbi érint pozitívan a legkevesebbet, így ezt a cuccot lehet a legkönnyebben, a legkevesebb érdek közvetlen megsérítésével rendbehozni.
vagyis teljesen logikus, hogy ezt a "hibát" akarják elhárítani, tökéletesen meg lehet érteni. ha itt ekkora a hiszti 1-2 ember miatt, akkor mekkora lenne egy sokkal több embert érintő nerf-nél? gondolom, nem kell ecsetelnem.
mondom mindezt úgy, hogy szerintem nincs értelme a korlátnak. semmi értelme. vegyék akkor ki a gömböt, akinek meg kell, az használja egészséggel. de, ha lesz korlát, akkor sem a hiszti a megöldás. ha nem megy érvekkel, akkor a békát le KELL nyelni (és nem másra mutogatni). alkalmazkodni. örülni annak, hogy így is mennyi előnye volt a gömbnek. rugalmasság mindenek felett.
Ez sajnos így van. Az egy dolog, hogy a kristálygömbön észrevették, hogy nem úgy működik, ahogy szerették volna, és most szeretnék rendbetenni. Csakhogy úgy jut ez eszükbe, hogy a KH, és a HT visszásságaira már régóta próbálják sokan felhívni a figyelmet, és amik a kristálygömbnél jóval durvábbak, mi több, kifejezetten felháborító elemei a játéknak.
bármennyire is kirstálygömb párti vagyok, azért egy alap összefüggést érdemes észrevenni.
a KH sok embert érint. hasszámok, az arány a fontos: 30-at pozitívan, 130-at közvetlenül negatívabban.
a HT sok embert érint: most 30-at pozitívan (plusz a régieket közvetve, plusz a kamrázókat minimálisan), negatívan közvetlneül senkit, közvetve szinte mindenkit, aki kevesebbet vadászik.
a gömb pozitívan 3-4-5(?) embert érint talán, negatívan KÖZVETLENÜL sokat. mondjuk 2-300-at, vagy 100-at, mindegy.
ergó: utóbbi érinti közvetlenül a legtöbb embert és utóbbi érint pozitívan a legkevesebbet, így ezt a cuccot lehet a legkönnyebben, a legkevesebb érdek közvetlen megsérítésével rendbehozni.
vagyis teljesen logikus, hogy ezt a "hibát" akarják elhárítani, tökéletesen meg lehet érteni. ha itt ekkora a hiszti 1-2 ember miatt, akkor mekkora lenne egy sokkal több embert érintő nerf-nél? gondolom, nem kell ecsetelnem.
mondom mindezt úgy, hogy szerintem nincs értelme a korlátnak. semmi értelme. vegyék akkor ki a gömböt, akinek meg kell, az használja egészséggel. de, ha lesz korlát, akkor sem a hiszti a megöldás. ha nem megy érvekkel, akkor a békát le KELL nyelni (és nem másra mutogatni). alkalmazkodni. örülni annak, hogy így is mennyi előnye volt a gömbnek. rugalmasság mindenek felett.
Dátum: 2009.11.30. 11:35:29
Idézet: Ricardo - 2009.11.30. 10:57:04
de, istenem, EZ. NEM. ÉRV.
eddig értelmes dolgokat írtál, de ne essünk megint a bezzegezés csapdájába (via kocos). hogy bezzeg az is rossz, bezzeg amaz is rossz. miért bántják a rendőrök a pedofilokat meg a warezelőket, ahelyett, hogy a gyilkosokat kapnák el...?
az nem érv, hogy máshoz nem nyúlnak. főleg úgy, hogy elismered, hogy a gömb is aránytalanságot okoz. nem. vissza az észérvekhez és utána várni kell, ha elfogytak az érvek, de amíg miklós megint meg nem nyilatkozik, addig csak üres szücséplés az egész.
A kristály horda és a hatalom tornya már régebb óta bennt van a játékban, mint a kristálygömb, sokkal nagyobb aránytalanságot okoz az erőviszonyokban, ahhoz mégsem nyúl hozzá a játékvezetés.
de, istenem, EZ. NEM. ÉRV.
eddig értelmes dolgokat írtál, de ne essünk megint a bezzegezés csapdájába (via kocos). hogy bezzeg az is rossz, bezzeg amaz is rossz. miért bántják a rendőrök a pedofilokat meg a warezelőket, ahelyett, hogy a gyilkosokat kapnák el...?
az nem érv, hogy máshoz nem nyúlnak. főleg úgy, hogy elismered, hogy a gömb is aránytalanságot okoz. nem. vissza az észérvekhez és utána várni kell, ha elfogytak az érvek, de amíg miklós megint meg nem nyilatkozik, addig csak üres szücséplés az egész.
Dátum: 2009.11.30. 11:32:34
tipikusan: muszáj volt visszakommentelni, hogy tied legyen az utolsó szó? ha el akarod hagyni a topikot, hagyd el, de ne vedd el értelmes vitától a helyet, mert akkor más is regálni fog rád (ld. én) és ugyanúgy elveszi.
Dátum: 2009.11.30. 11:11:28
ez valóban abszolút ide nem illő. lehet humorizálni, de az efféle jópofizás nem annyira idevaló. lehet jót írni anélkül is, nem csak két véglet van, ez meg a bemegyek-megölöm.
Dátum: 2009.11.30. 11:09:30
oka van annak, hogy a legnagyobb szövetségek is csak 20-asra húzták fel a mágustornyot? ez a maximuma? csak mert a leírásban nincs szó róla.
Dátum: 2009.11.30. 10:03:01
már nem azért, de ennél jobban megfogalmazni hogy kéne? sebezz egy harci körben ezret. ez tiszta.
a kollegának meg nem kérdeznie kéne, hanem kipbálnia, hogy felveszi a küldetést és sebez egyet 1000 fölött.

Dátum: 2009.11.30. 00:07:55
elárulom, hogy mi a nagy baj. hogy túl sok a buta emberek által írt unintelligens komment és az OFF hozzászólás (ld. az enyém). és amíg ez a helyzet, addig az értelmesek kommentek elvésznek, plusz a buta kommentek gyengítik az értelmes érveket. ergó, ha valaki benéz ide, csak azt látja, hogy páran indifferens dolgok miatt panaszkodnak (lepontozás, istenem...), illetve ész nélkül vagdalkoznak, butaságokat írnak, tisztelet a kivételnek.
amíg ez lesz a helyzet, addig teljesen felesleges a vita, mert nem valószínű, hogy eredménye lesz. (miklós meg rutinos volt, hogy topikot nyitott, hiszen tisztában volt vele, hogy be fog tódulni az értelmesebbje mellé a kihívásokkal küszködők brigádja.)

Dátum: 2009.11.29. 22:32:48
senki a top pár szövetségből. elég egy megnyugtató szó, hogy nem egy új folyamat indult el.
Dátum: 2009.11.29. 14:26:37
nem esélytelen, hiszen az az alapfeltevésem, hogy a többség nem veszi meg, ergó velük anélkül is lehet tartani a lépést.
egyszerű pszichológiáról van szó: az embernek jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. (hmm, ez jól hangzik, akár ilyen közmondás is lehetne). valaki inkább kéri a +5 IQ-t adó tárgyat, mint azt, hogy pár százalékkal kevesebbe kerüljön a fejlesztés.
kérhetünk statot a készítőktől, s ha a triász van többségben, akkor fejet hajtok, de a tömeg általában nem tudatosan viselkedik, nem a hosszú távú cél vezérli.

Dátum: 2009.11.29. 14:23:33
írjuk össze azokat, akiket zavar, ha valakit nem támadhatnak a büntetője miatt. még régen sem hiszem, hogy nagy gondot jelentett a 100%-os vesztéssel. most meg főleg nem gáz az 50-es.
Dátum: 2009.11.29. 11:12:34
komolyan azt hiszed, hogy csak az ovis duzzogás lehet a reakció arra, ha csalódás ér. alkalmazkodj, vagy ha nem megy, érvelj, de a legszánalmasabb az ilyen duzzogás, ami nem vezet semmire, csak arra utal, hogy a kommentelő duzzogó típus.
Dátum: 2009.11.28. 21:14:38
a 140-150. szinten megint normálisak a fegyver- ás varázslatgrafikák? ugye nem olyanok, mint a 135, szinten? egy, hogy újrahasznált, de a 135-ösök kivételesen überrondák.
Dátum: 2009.11.28. 14:51:09
várjuk szeretettel az aukciós eredményeket:)
Javaslatok -> Aukció
Dátum: 2009.11.28. 13:51:48
jogos. úgy lenne a logikus, hogy a live aukciós cuccok kis késéssel, de bekerüljenek az itteni aukciós körforgásba is. persze a live aukció exkluzív jellege mindig maradna pár új cuccal.
nekem inkább a 15% alattról támadást engedélyező kamikaze artifact jönne jól:)
nekem inkább a 15% alattról támadást engedélyező kamikaze artifact jönne jól:)
Javaslatok -> Aukció
Dátum: 2009.11.28. 11:38:00
és persze, az sem rossz, hogy így a nagyok szépen "kinyírják" egymást licitben azért az 1-2, szerintük TÁP tárgyért, azokra tartogatják pontjaikat, és nem folynak bele a kis licitekbe.
tippelek: ezt azután írtad be, hogy elhappolták előled a szkarabeuszt? nem szabad a legdurvább tárgyakra menni, mert az fennhájazás. akkor feltételezed, hogy neked van a legtöbb dukátod, holott az szinte kizárt. nem azt mondom, hogy ne legyen az ember maximalista, de nekem kábé 2 tárgy tűnt érdekesnek a licitről és szerencsére a reflexek könyvét drágán ugyan, de mindenféle nehézség nélkül sikerült megvenni. nem ad LE-t, tulajdonságot, sebzést (közvetlenül), nem táp, de a játékélményt jelentősen növeli. ez a lényeg.