Hozzászólások - Seligen

A megbeszélés véget ért mire visszaértem a főzettel. Ki gondolkodva, ki vidáman materializálódott a szövetség főterén. Dzsóhoz léptem és átnyújtottam a készítményem.
- Mire jutottál, Sel?
- Nagyrészt megfelelő lesz. Védeni fog téged kilenc órán keresztül, sok mindentől. Ha nem is ad teljes ellenállást, lassítja a hatásokat. Na, ne szagold, idd meg.
- Orgling trágya szaga van.
- Nyugi, az nincs benne.
- Mik ezek a répaszerű, úszkáló cafatok?
- Ne akard tudni. De ha úgy könnyebb, gondold azt, hogy répa.
A kék óriás abbahagyta a gyanús folyadék vizslatását, nagy levegőt vett és ledöntötte egyszerre az utolsó cseppig.
Egy nagy korty.
Beleborzongtam, ez bűn rossz lehetett, ez a nagydarab meg csak egy hangyányit fintorgott.
- Hát Sel, örülök, hogy nincs mit kihánynom. – mondta visszafojtottan, mint amikor az ember a megnyitott zuhany alatt jön rá, hogy nincs meleg víz.
- Még valami! Ezt a port szórd a csizmádba, a térkapu technológia adta az ötletet. Jót tesz a vádlidnak, nem fogsz elfáradni és segít, hogy lopakodj.
Dzsó átvette a port és úgy tett, ahogy mondtam.
- Ja, és ha visszaérsz a Napkaputól, aludd ki magad. Ha lehet, ne gyere elő, míg el nem múlik a száj- és lábszagod. Ráérsz utána beszámolni.
Az óriás mordult egy mélyet és, a már szétszéledt többi gyémánt után, lelépett.
- Ne feledd a fekete tollakat! – búcsúztam a kék háttól.
Én pedig haza vettem az irányt. Ha minden igaz, több dolgom nincs ez ügyben, a következő entszüretig.

Az elmúlt időben nagyot épült a városunk. Ide látszott a lélekkút tava melletti Hatalomtorony 48 szintje. Monumentális épületnek készült, de a tervek hibásak voltak, mostanában egyre süllyedt. Már négy szint a föld alatt volt s nem úgy tűnt mintha meg akarna állni.
A tér keleti oldalán majdnem végig húzódott az Akadémia friss épülete. A felsőbb szinteken még javában folyt a munka, ha nem volt valakinek épp jobb dolga. Elgondolkodtam belépjek e néhány „tanulj otthon nyugodtan, kényelmesen” típusú tekercsért, de nem volt kedvem egyedül tágítani elmém.

A kínzókamránál viszont megálltam egy pillanatra. Az egész egy vörös téglákból kirakott csúcsos tetejű boszorkánylak és egy olvasztós acélmű miniatűr keverékének nézett ki. Az oldalain kis fészkek jelezték, mennyi kis kínzómesternek ad otthont az építmény, jelen esetben hét. Ezeket az maceraimpeket én csak kis görényeknek hívtam őket, nem kenyerem az élő anyag .

Odabent kis szobácskákban apró bútorok, pici szerszámok. Fogók, szorítók, csavarók, reszelők, fűrészek és ráspolyok. Élesek, hegyesek és tompák. A plafon alatt közvetlenül, sínek húzódtak széltől szélig a szobácskákban, e síneken csúsztatható henteskampókon lógtak az elorzott szövetdarabok. Néhol egy zsírosan csillogó hajszálerezett irha, bőrcafatok, egy-egy artéria és sok felismerhetetlen végzetúrdarab.
Ahova benéztem, az egyik maceraimp próbált egy hosszabb idegcsomóból apró sodrófájával némi lélekenergiát sajtolni. Néhány gyúrás közt pengeéles fekete karmaival végigvájta a neuronköteget. Csontos veres felsőtestén olajfoltos fehér trikó lifegett lazán, alatta hegyes, nyílban végződő farra egy kék vászon rövidnadrág vágott nyílásából tekergett elő. Négy ujjas lába szinte ökölbe szorult a koncentrálástól, karmaival a padlóba vájva.
- Hé! Te, görényke! – pisszegtem hozzá. – Megnéznéd mi jött az egyik délben leadott anyagomból?
- Te engem csak ne görénykézz le, te elzöldült fejű végzetúr! Keresd elő mélyre elásott tisztelettudásod és nézz vissza reggel, tudod, hogy hajnalban értékeljük ki a leadott testrészek által traszpozált lélekenergiát, majd mikor reggel jössz, megkapod. Amúgy is mit képzeltek ti, az egyik 35 tagú banda vagytok, tőletek tripla árat kellene kérnünk, mint mondjuk a Lélekőröktől az ő háromtagú kín-csapatuk, dupla annyi munkát adtok és majdnem kétszer annyian. A bánatos rossebért kellett nekem is ide kerülnöm és én még azt hittem, hogy gyémánt szövetség, meg nagy szövetség, meg…
- Jó, jó, nem kell rögtön falra mászni! Lassíts! Hoztam egy kis morf vért. Tessék!
- Hmm, nos, akkor… Rendben… Ki is vagy te?
- Seligen.
Az apró lény billegve az egyik fal melletti henteskampó sorhoz billegett. Sorba tologatta arrább a szöveteket.
- Melyik mintád keresed!
- Dél körül hoztam be, azt hiszem a négyes sorszámú, egy nyaki artériaszelet.
- Á, ez az? Dutch van a cimkéjén! Őt keresed?
- Igen, igen, az az.
- Nem termelt semmit! Ha adhatok egy jó tanácsot…
Otthagytam, mielőtt beépül zsongása a fejembe.

Ahogy a házamhoz értem a déli épületből gusztusos szuttyogás hallatszott. Mint amikor szétfolyatom a vizsgált hemolimfát a padlón és véletlenül belelépek. De ehhez halk nyeldeklős-okádós hang is társult.
„ Mi a nyavalya, az a ház üresen áll a dögkút megléte óta! Khettyt zártam oda mielőtt elmenekült!”
Visszaléptem a tornácomról és a házhoz lopóztam. Közben a hang megszűnt.
„ Az zár zárva, mint annak idején hagytam”
A kulcs nem volt nálam, hát berúgtam az ajtót. Az hangosan csattant a jobboldali falon, a félfa egy része kiszakadt.
Velem szemben a rég használt kandalló előtt egy meztelen női test feküdt féloldalasan, felém háttal, görnyedten. Körülötte méregzöld szőrcsomók és nyálkás bőrdarabok szerte széjjel. Ahogy közelebb léptem, hirtelen kiegyenesedett és felém pördült. Az arc ismerős volt, a szemek viszont erősen, sárgán felizzottak.
- Khetty?…
A robbanás elvakított és belém fojtotta a csodálkozást. Reflexből idéztem a válaszcsapást. Az ezt követő ütéstől kirepültem az ablakon, egy újabb nyílászárót téve használhatatlanná és elterültem a földön. Ekkor olyat tettem, amit már nagyon rég nem: teljesen önállóan elvesztettem az eszméletem.


Erős pofonokra tértem magamhoz. Több ismerős hang közt Aranyhaj nővéré épp ezt mondta:
- … már láttam ilyennek! Hamar magához tér!
- Már vagyok! – kiáltottam kétségbeesve, hogy a következő fülest ne kapjam. De nem fogta vissza a mozdulatot. Taccs, a fejem még egy utolsót lódult balra. Piciklon sütijei jutottak eszembe, most egy darabig fájni fog a fogyasztásuk.
- Oké! – mondta eleresztve.
A felsőtestem csurom víz volt. Tehát próbálkoztak fellocsolni is az agyonverés előtt. Ez kedves tőlük. Ott állt magasztos terveink főatyja is.
- Maed! Lehet, hogy a Napkapu hamarosan kicsit gondban lesz… Lehet, hogy mi is…

Mihez képest? A semmihez képest (ami az alapkoncepció) nem hiszem, hogy szívás.
Egyébként a V1-en prémiumos vagyok és délutánonként max pp-vel ücsörgök a verandán, várva, hogy valamelyik látogatóm elbotlik a küszöbben és még a lelkéből is hagy pár falatot ijedtében.
Én még ilyen áron is örülnék a pp-im költésének.

Ha mindenképp ki akarják csikarni, én megadnám. 150 pp=1 dukát. Így az extrémen nem portyázók is hozzájuthatnak egy-egy plusz dukáthoz legkevesebb 10 naponként (jah, aki mondjuk ez esetben 30-ra térne át, az 5 naponta, aztán bánkódhat az állata morálja miatt, meg a küldetések teljesítése miatt).

Milyen kedves tőled! Pedig olyan ritka vendég vagy nálunk, hogy még soha nem láttunk!

Semerre, annyian gyűlölnek minket, hogy nem tudunk kivételt tenni. Bevettük a teljesen fölösleges szakértelmek listájába.

Azt sem tartanám utolsó ötletnek, hogy egy-egy győztes térkapus csata alkalmával többet nőjön az állatok morálja.

Valószínűleg az állatok ellen semmit nem ér az ital és az ellenfelednek bejött egy szerencsés menet is.
Én spec. kipróbáltam, nekem sem jött be, hanyagolom is az ital használatát.

Megjegyzem, ma épp 50

Ha jól emlékszem mindez a 250. hsz. miatt tárgyalódik itt.

A háborús pihiben igazad van.
Én szoktam pihenni és nem vernek állandóan tropára, no nem mondom, hogy nem esik meg, volt már, hogy reggel 3 ÉP-n még mindig pihentem. De nem általános, betudtam a kínzókamrán fellelkesült tömeg adrenalintermelés növekedésének, marhára bosszantó, az szent igaz.
Az, hogy mennyivel csökkenne a prédák száma, nem bocsátkozom pontos becslésekbe, szerintem sokat. Magamból indulok ki, a felvázolt esetben én nem sokat lennék támadható.

Amúgy meg ha vetsz egy pillantást a karakteremre, meglátod nem én vagyok aki több ezer lével ténfergő szolgakarakterekre vadászik!

Ez esetben azt tudnám javasolni, hogy legyen egy tárgyi tulajdonság, mint az elnyelés. Így ha fényes buzogányban ácsingózik valaki, az nem használhatja ki...

Ha jól értelmeztem, a normál regeneráció simán menne tovább és a pihent értéket kapnád csak egyben belépéskor.
Ez lehet eléggé lecsökkentené a portyaellenfelek számát, hiszen normál esetben lassan jutok üthető szintre, s ha belépek rögtön leportyázhatom magam az üthető szint alá. Így a legkevesebb ráfordítással a legkisebb célpontot tudom nyújtani.
Ez eléggé erősen befolyásolná szerintem a portyás karakterek fejlődését.

Nem gúnyolódásnak szántam! Ha komolyra fordítom, így szól:
Talonba lehetne tenni a durván elvesztett életenergiát amelyet később be lehetne váltani gyógyitalra.
Ez nem hátráltat senkit, nincsenek kizárva az erős karakterek és aki sokat kap az arcára, az többet is tud így gyógyulni.
Ezt a problémát mellesleg én sem tudom elkerülni, de mivel nem vagyok portya-orientált karakter, így nem is zavar annyira. Voltak már rossz napjaim...

Még egy gonosz gondolat:
Rászokás:
Aki egy hét alatt minden nap iszik egy bizonyos italból, az utána némi minusszal indul útjára ha egy nap kihagyja.

Persze a függőknek a kufárok jelentős árengedménnyel adják az éppen használt szert...

TLO, TBlood!
Ötlet:
Mint az epikusnál az 1000 sebzés után 1 kincspont, csak fordítva:
Minden, maximális ÉP-d, mondjuk 50%-át elszenvedett össz. sebzés után kapsz egy sör-virsli jegyet. Ezeket beválthatod a lélekkufárnál, gyógyító sörre és virslire amely elfogyasztása után mehet a delikvens a kisebbeket noszogatni, hogy ők is mihamarabb részt vehessenek a sör-virsli versenyben.

Mostanában vér- és könnyfolyók.
Ha lemegy a zajlás, talán megindulnak a lélekfolyamok.

Viszont ettől az akadémia-turizmus még fellendülhet.
Az meg nem igazán jó ha nagyon megnehezítjük az ugyanabba a szövetségbe visszatérést (pl. Dzsó esete).

A szövetség váltást nem is szabadna megnehezíteni, ennek kihasználását kell megnehezíteni.
Személy szerint nem gondolom, hogy 1-2 szerencse vesztés elrettentő erejű a vándordeákoskodással szemben, főleg a nagy építésűeknél.
A kilépés megnehezítésének nem sok értelmét látom, miért ne menjen ha menni akar, illetve ha nagyon küldik. Mindkettőnek nyomós oka kell legyen.
A belépés megnehezítése meg a még gyarapodó szövetségek szívatása. Nálunk volt aki 1 óra alatt töltötte fel a lélekkutat (~120K-val). Ha előtte áldoz a gyors belépés érdekében, megint nem tartom okát ezt a lehetőséget elvenni tőle.
Talán annyi is elég lenne, hogy 1 karakter hetente/2 hetente csak egyszer válthatna szövetséget.
Csúnya dolog addig sem bírni egy helyen.
Ha nem is állítaná meg a bértanítást és a zsoldos toborzást, de jelentősen lelassítaná, jobban mint a szerencsevesztés. Aki jó okkal vált, azt hátrány így semmi nem érné.

Lehet, hogy becsúszik majd egy szaki, pl. fájdalomtűrés.

Nem egészen.
Reggeli bunyó eddig is volt és ezután is lesz. Hozzátartozik az egészséges végzetúri értékrendhez és életmódhoz.
Ha viszont mindegy mikor élvezkedsz valakin, akkor valószinűleg némi nyafogás árán minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Mai példából kiindulva: Triagia nem fog hajnal 3/4 4-kor próbálkozni, hogy el tud e már vinni és a ma 3/4 7-kor érkező Almira is megvárja, míg kitöltöm a teát Prófétának és Zandernek s csak utána kezdünk a reggel nyolcas mantrának.
De most mindenki igyekszik elkapni az újrafordulási időt, hogy minél hamarabb el tudja cipelni a zsákmányát kivizsgálásra. Ez egyébként valahol 3/4 4 és 3/4 7 közt van, mert Triagnak még nem sikerült, Almirának már igen. Megjegyzem ki tudnánk sakkozni pontosan, ha az akkor élénkebb portyázók leírnák tapasztalataikat. Én azidőtájt még mormotát játszok a kókuszmatracomon.
Mellesleg azt figyelmen kívül hagytad, hogy a taktikázók úgy is gondolkodhatnak, hogy inkább hagynak pár prédát délelőtt nyugodtan lubickolni, majd este csípik nyakon, amikor már nagyobb eséllyel termelt napközben.
Ha tehát nem számítana a napszak, csak a nap, akkor jórészt visszaállna a régi kerékvágás és lenne időm megint megteázni Ariellel a többi látogatás közötti rövid szünetben.