Üdv! E fölött sajnos nem tudok elsiklani. Én, mint a rousseau-izmus és az idealizmus határán bolyongó gyarló ember, rávilágítanék néhány alapvető hiányosságra, paradox kijelentésre a kifejtésedben.
Az evolúció adta gondolkodás, az érzelmek nem vehetők semmibe, mert ezek határozzák meg minden ember életvitelét. Mert mi az evolúció? Minden fajnak azon képessége, hogy önmagát a neki legkedvezőbb állapotba juttassa, fejlessze. Ennek segítségével alakul testünk egyre inkább a környezethez, s az általunk kívántakhoz leginkább hasznosítható formára. A fogak és karmok mi végre adattak a ragadozóknak? Hogy könnyebben juthassanak táplálékhoz. Ím a cél. S miért akarnak táplálékhoz jutni? Mert a táplálék az ő fogalmaik szerint a JÓ. S ímhol az ok is, valamint itt a bizonyíték, hogy azok a bizonyos "biológiai ingerek" milyen nagy hatást gyakorolnak nem az egyedre, de az egész fajra! Tehát mi is a ragadozó, és minden élőlény célja, élete? Az, amihez a leginkább alkalmazkodott. A táplálkozás, s a szaporodás. Ahogy Te mondtad, a fajfenntartás. De miért? S a válasz erre: mert nekik ez a JÓ. Ők ettől kapják meg azt a biológiai ingert, amitől úgy érzik, megtették a magukét. Erről szól az életük.
És mi hát az ember célja? Ugyanez. Nem, nem a fajfenntartás. Az, hogy JÓ legyen. Mi is a JÓ az embernek? Mitől érzi magát úgy, hogy az élete teljes? Hogy megtette a magáét? Mi ez a JÓ? A BOLDOGSÁG. A boldogság az, amit minden ember elérni vágyik, amire törekszünk nap mint nap, s ami meghatározza életünket. Ezért alakult ki a gondolkodó elme a koponyánkban. Mert hogy érhetjük el a boldogságot? Ha megértjük magunkat, s a világot, amelyben élünk. És ennek a legegyszerűbb módja, ha kívülről szemléljük. Ha úgymond "legyőzzük önmagunkat", azaz elhagyjuk emberi gyarlóságunk követelményeit, s képesek leszünk önnön függőségeinktől mentesen végigtekinteni a létünkön. Ebből a szempontból a buddhizmus a legéletképesebb filozófiai irányzat, hisz a buddhista papok azok, akik felülemelkednek a világon, s megtagadják, hogy a legcsekélyebb mértékben is feleslegesen beleavatkozzanak a világ folyásába, és hogy a testük vágyai irányítsák életük. Elhagyják testük minden kényszerét az életben maradáshoz szükségeseken kívül, és megkapják cserébe az adottságot, hogy az emberi elmét és testet majdnem teljesen pártatlanul szemlélhessék, így a lehetőségekhez mérten leginkább megérthessék. S a végállapotuk szintén ez: a nirvána, amely a körforgásból való kiszakadás. Amikor végleg elszakadhatnak a világtól és önmaguktól, mikor már teljes mértékben külső szemlélővé válnak... Mikor már megérthetik a világot, és az embert, és minden más élőlényt, mert nem részei többé. És ez az, ami az én két szélsőségemet is egybemossa, amit fentebb említettem, a rousseau-izmust és az idealizmust. E két irány, mely mindkettő igaz, s egymástól elhatárolódó, itt találkozik. A rousseau-izmus abban, hogy az ember legnagyobb tévedése az "enyém" volt, a tulajdon kitalálása, s hogy az ember csak a természetben, a magányosságban érheti el létezése csúcsát. Amikor elhagyjuk minden emberi kötöttségünket, le kell vetkeznünk a birtoklási vágyat, ami valóban az egyik legszilárdabb gát előttünk, s a mostani (vagy az akkori) társadalom ezt a gátat csak méginkább megerősíti. Ezenkívül a természet kívülállóként, magányban való figyelése a világunk megértését segíti. S az idealizmus abban, hogy az embernek fejlesztenie kell elméjét, gondolkodásmódját, meg KELL értenie önmaga érzelmeit és gondolatainak mibenlétét. Ez szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy megérthessük önmagunkat.
Ez egyéni vélemény, de ha bárki bármi kivetnivalót találna benne, érdeklődve várom.
v3: Ninqueril a Suttyó - DDT
Pontszám: 7.54