Re: Tökéletes Gyémánt szövetség
203. hozzászólás - 2009.04.19. 16:28:47
Üzenet a Hegy összes örökösének!
Szövetségünk mióta világ a világ mindig a felfedezők dicső, ám veszélyes és sokakban irigységet keltő útját járta.
A kezdetek óta sorainkban tudhatjuk a lélekenergia áramoltatás nagymestereit.
Ők tehetségük és az idők kezdete óta őrzött Gyémánt tudás birtokában oly sikeresen küzdöttek, hogy az már az istenek rosszallását is kiváltotta.
A lelkünkben tomboló tűzet csillapító harcaink mennyisége deus ex machine változott meg.
Nem adtuk fel.
Elsőként építettünk Térkaput.
A világok közt utazó legendás lények a mi fegyvereink csapásától szenvedtek először.
A vad entitások ekkor még tömegesen próbálták meg létsíkunkat ocsmány talpuk alá gyűrni, de harcosaink fáradhatatlan csapásait nyögve visszakozni kényszerültek.
Manapság már csak időnként merészkedik át egy-egy botor, kalandorlelkű álmodozó közülük.
Miután észleltük, hogy a síkok közti átjárót saját erőnkből képtelenek vagyunk hosszabb időre bezárni, fohászkodni kezdtünk. Imáink meghallgattatak, de mégis kiváltottuk az istenek rosszallását.
Volt köztünk olyan is, kit végleg beszippantott a léten túliakkal való egyenlőtlen hadakozás.
Nem adtuk fel.
Úttörők voltunk a világunkat szisztematikusan, folyamatosan, és megállíthatatlanul támadó, és uralni kívánó epikus lényekkel történő csatározásokban is.
Hordánk tagjai sosem voltak a fegyverek, a sebek begyógyítása vagy a mágia kiválasztott mesterei, a rettenetes erejű lényekkel mégis felvettük a harcot. Igyekvésünk, hogy a lélekenergia kinyerésében szerzett évszázados tapasztalatainkat ellenük is bevethessük kiváltotta az istenek rosszallását.
Nem adtuk fel.
Közösségünk hamar feszegetni kezdte a felszín által ránk kényszerített korlátokat.
Rengeteg Végzetúr kívánt az idők során az IKCS-unk által jelképezett, az egyéni érdekeinket háttérbe szorító tudatok feletti létezésünk részévé válni, de szövetségünk az ős-galetkik léptékével mérve is pillanatok alatt elérte kapacitásának maximumát.
Barátok és társak lévén lélekenergiáink közös gyűjtőhelyét elsőként emeltük oly méretűre, hogy az már az istenek rosszallását is kiváltotta.
Nem adtuk fel.
A legendás idők ködébe vesző hajdani dicsőségünk, melyet a lélekenergia áramoltatása terén szereztünk kifakult, megkopott. Olykor felvillan még egy-egy fényesen csillogó, energiától duzzadó Végzetúr reménytelenségünk kies horizontján, de szívünk mélyén mind tudjuk már: elmúlt.
Imáink a semmibe szálltak, így energiáinkkal a felszín vadjainak elejtése felé fordultunk.
Néhány társunk ebben is tehetségesebbnek bizonyult a többségnél, ezzel már az istenek rosszallását is kiváltva.
Így egy szép nap, egy csapásra azt vettük észre, hogy csapdáinkban egyre kevesebb vad vergődik. Mintha ügyetlenebbek lennénk, mint tegnap voltunk.
Nem adtuk fel.
Építkezni kezdtük.
A felszín közösségeinek feszítő energiái áttörték a mindenség kapuját, ezzel rég elfeledett, rejtett tudást szerezve. Új építmények sejletek fel, s konstruktőreink a tervrajzokat böngészve elégedetten hümmögtek, majd rikkantottak fel. Heuréka!
A bősz tervezgetés serény munka váltotta fel.
A minket érő szakadatlan, és sosem látott támadási hullám ellenére fáradhatatlanul raktunk téglára téglát. Míg buzogány markolattól cserzett tenyerű legendás harcosaink habarcsot kevertek, főmágusunk lapátokat osztogatott. Nem volt köztünk senki, aki oda ne állt volna a vakolókanál mellé.
Sebekkel borítva, elcsigázottan pihentünk meg végül, hogy szemünket vérünkből, verejtékünkből épített új büszkeségünkön, a Tornyon megpihentessük. Büszkén néztünk körbe!
De jajj! Talán túl büszkén is!
Tettünk sajnos kiváltotta az istenek rosszallását!
Szép tornyunk csillogó kövei kopásnak indultak, alapja megroggyant, a falakból víz szivárgott, s lassan, de biztosan lepett be mindent a penész…
Nem adtuk fel.
Rosszakaróink azonban nem tétlenkedtek. Míg mi szép Tornyunkon fáradoztunk, ők tanultak, kerestek, kutattak, s nem is hiába.
Ráleltek valamire, ami eddig ismeretlen volt a Végzetúrak közt, fajunk végzetére: a gyűlöletre.
Szomorúan láttuk, hogy miként fenekednek ránk acsarogva azok, kikkel eddig becsületes küzdelmeket vívtunk. Régi jó ismerősökből vált az elméjükre szállt vörös köd által vérgőzös fenevad.
De nem adjuk fel.
Felfakasztjuk a mételyt, kiégetjük jobb sorsra érdemes fajtársainkból az erjedő mételyt. Purgálásra készülünk.
Fegyvereinket élezzük, a lapát, s a talicska egyelőre a raktárba kerül.
Fogyatkozó erőnket abba az irányba fordítjuk ahonnan az új fertőzés elindult, az új fertőzés, mely jóval nagyobb apokalipszist ígér az Ellenségénél.
A győzelem reményében indulunk harcba, de tudjuk mire vállalkoztunk. Esélyeink rosszabbak, mint valaha, de nem tudjuk tétlenül nézni, ahogy világunkat szétszakítja, s felfalja a vész.
Nemtelen eszközökhöz nem fogunk nyúlni, harcunk a becsület nevében indítjuk. Nem bújunk el, s nem rejtőzünk falak mögé. Harcosaink a végsőkig velünk maradnak, s kitartanak a győzelemig, vagy a teljes pusztulásig.
Kegyesnek ismerték.
Rothadó, zöldes hús, selyemszalaggal átkötve.
- Tündeköves Glórin -
Pontszám: 8.90
