Idézet: Fecsu123 - 2014.01.27. 11:16:45 Értem amit mondasz Birka, csak nem értek vele egyet.
Ez a játék jó. Pontosabban jó volt 5 éve. Elavult majd minden tekintetben. Ma már tankok csatáznak élőben egymással. DE, ott se különül ÍGY el a prém a non prémtől. Annyiban igen, hogy a prémes GYORSABBAN fejlődik. A jármú prémes B nem. A csak addig erősebb, amíg B el nem éri a maximális fejlettséget ugyanazon járművön, onnantól 50:50 az esély.
Faluszimulátort is emlegettél. Játszottam olyannal is, sőt még be be járok. Addig előny a prém, amíg az elején meg nem erősödsz. A jobb szervereken van lehetőség prémet és prémes funkciókat szerezned, ha jól játszol. Top egy voltam két évig egy szerveren, amin játszottam, soha nem vettem prémet, mégis 3 évre való van begyűlve. Már nem játszom csak önfenntartás szintjén, mert legyőztünk minden ellenfelet egy 20 fős csapattal. Nincs kedvem barbár falvakat építeni, így lecsúsztam a harmadik helyre. Itt nyilván az az üzlet, hogy sorban nyitják meg a világokat és az elején lehúznak pár ezer játékost, hogy mindenki prémes legyen, majd később már ingyen adják a prémet, hogy maradjanak és nyitják a következő világot.
Igen van másfajta játék, hogy mindent meg lehet venni, de ki az a barom aki olyannal játszik...
Ennek a játéknak már arculatváltás kell. Retro világ maradhat, de versenyre már nem fog kelni az újakkal. Túl sok a kötelező kattintás, ráadásul pénzért. Fejleszteni kell és reklámozni. A megmaradt játékosokat pedig megtartani. De ezt ne én találjam már ki, hogy hogyan.
Számomra szánalmas, hogy mindent kőre hegyeznek ki. Ráadásul a napi rutinnal elérték, hogy kb mindenki felélje a kiégett őskövét, hogy duplázni se lehessen, csak nyers követ venni. A lopást kinerfelték, hogy ne legyenek extrém halmozók és ők is kifogyjanak.
Szerintem lehet ezt máshogy is, de ha nektek jó akkor befogom a "pofám" és kalap emel.
Üdv Fecsu,
A legtöbb komolyabb böngészős játék kötelező kattintgatás pénzért. Az emberek szeretnek kényszeresen kattintgatni, ennyi.
A kiégett őskővel kapcsolatos észrevételed nagyon jó, sajnos ott tartok, hogyha max. fizettem volna be tavaly, már nem lenne kiégett őskövem. Átnéztem az átutalásaimat és egyéb befizetéseimet, körülbelül a v3-as karakterem éves szinten 70ezer forintba került. Ez havi 5800 forintos költség. Kiégett őskövet folyamatosan váltott. Hozzá kell tennem, hogy tavaly 50 szint körül léptem, és vásárlom a felszereléseket folyamatosan, tehát drágán játszom. Általában mindent megveszek, tolom fullba a kretént, bár a tavalyi gyors játék miatt már egyes helyeken (jellemzően azért ritkásan) spórolni kellett. Így került ennyibe a játék. Lassan fogyóban a kiégett őskövem, egy nagyobb befizetésre lenne elég nálam (ami a legutóbbi találkozó utáni nem kis összegű befizetések dacára megint aktuálissá kezd válni
).
Ha folytatódik ez a tendencia, és a kiégett őskő szerzési lehetőségeim csökkennek (persze ez a kevés célpontnak is köszönhető) , jelentősen drágul a játék.
Ennek ellenére azt mondom, hogy a tavalyi havi költség tartható, és utólagosan átnézve a számokat, nem sokallom. A játék fizetős lehetőségeit 95% körüli arányban kihasználom. Kapcsolódik ehhez az egyéb játékokkal kapcsolatos tapasztalatom, illetve ismerőseim tapasztalatai, ami merőben mások, mint a tiéd.
Csak néhány példa:
Shakes And Fidget
Az egyik szerverelső négy hónap alatt háromszázezret költött a karakterre. Hogy első legyen. A játék költsége annyi, amennyi pénzt befizetsz.
Torpia
Travian koppintás, havi 30k-val szépen gyorsítod a játékodat, top 10 lehetsz. De annyit költesz, amennyit akarsz.
Kapi Hospital
Egyszerű, de primitív játék, betegekre kattintgatsz, hogy gyógyuljanak a besték. Alapprémium szolgáltatás (amit tegyük hozzá, ha nincs, játszhatatlanul többet kell kattintani, ráadásul komplett kórházszintet vesznek el, amit úgy képzeljünk itt el, hogy a tulajdonságaid csökkennek 25%-al
) kb. 1500 forint havonta, tehát teljes mértékben kötelező szerintem. Ezen kívül lehet gyorsítani a játékot sokféleképpen, a legmagasabb befizetési lehetőség 27000 forint, amit a játék dob fel, egyébként te is megadhatod, ez is elárul azért pár dolgot
. A 27.000 forinton vásárolt akármi-fabatkákat kb. egy-másfél hónap alatt el tudod költeni tápokra.
És ez egy nagyon de nagyon primitív játék a végzetúrhoz képest. Csak grafikailag vonzóbb, színesebb, mozognak a kütyük, viccesek aképek, ésatöbbi-ésatöbbi parasztvakítás hóka-móka. De fejleszteni nem kell folyamatosan.
Én olyan játékot nem láttam, ahol ingyen játszott a játékos, és szerverelső volt. Mondjuk ilyen játékot én nem fejlesztenék, mert nagyon sokba kerülne nekem az, hogy ingyen játszhassanak rajta mindenféle fizetési motiváció nélkül.
üdv
maci