Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - A kőműves

Oldal: 1
Oh... na látod, engem ennyire érdekelnek a relikviák, még azt sem tudom ki vitte el előlem.
Amúgy lehet, hogy elnézek már erre a VU találkozóra novemberben. Retsemsel nevű karimnak úgyis van közel 10ezer dukátja, Solmyr elvitte előlem az övet és így a nyakamon maradt ez a sok dukát. Nem tudom mit kezdjek vele. Tetszene az öv is, de szemezgetek az uralkodó pálcájával is. Igazolsz vagy vigyek igazolványt?
Ja, és én teljesen nyugodt vagyok. Engem nehéz kihozni a sodromból, főleg nem egy fórumon, bár én elég sokaknál elértem ezt az évek során. (ma pont Miklósnál). '99 óta netezek.
És tényleg nem haragszom itt sem senkire. Mindenkinek joga van ahhoz, amit jogosnak érez, játék miatt még soha nem haragudtam senkire, főleg nem vittem ezt át irl-be.
Bár azért BLACKDEMON-ért nem vagyok túlságosan oda!
Jó hogy mondod, a szomszéd a múltkor azt mondta, hogy bármikor átugorhatunk hozzájuk vendégségbe. Majd két nappal előtte átmegyek körülnézek, hogy milyen a környezet, hogy egyáltalán jól érezném magam-e ott. Ha elkapnak, mint betörőt, majd hivatkozok rátok.

Engem az elv zavar, hogy ez megtörténhet. Mint ahogy téged is az elv zavart abban az ügyben, ami miatt ez az egész topic létrejött. Az zavar, hogy bármikor előfordulhat ez és gátat kell szabni neki, mert te ugyan azt mondod, csak a hangulat ellenőrzése miatt léptél be, de lehet, hogy valaki, egy másik klánba teljesen más miatt lép be az ottani haverjának az accountjával. Tehát én nem azt akarom, hogy büntetés legyen a dologból, nem akarom, hogy egy ismerős, kolléga, vagy annak a barátnője, barátja, de akárcsak egy haver vagy annak az óvodástársa is büntetést kapjon utólag bármi miatt is, hanem azt akarom, hogy ez a lehetőség megszűnjön. Ráadásul ha jól tudom Solmyr sem tudott a dologról, tehát visszaéltél a barátságával és a karakterével, itt nem helyettesítésről volt szó. De ez a ti ügyetek. Majd megbeszélitek egy bambi, sör vagy pofon mellett.
Honda:
Solmyr elvileg nem tudott a dologról vagy csak később jutott a tudomására.
Offsboy lépett be az ő karakterével. A többség és Miklós véleménye szerint ez teljesen legális multizás, meg kell hajolni előttük és kész.

Ezentúl nincs értelme idegeneket klánokba felvenni és személy szerint nem javasolom más klánoknak sem, hiszen a vezetőség által legális multizással "ipari" kémkedést lehet végrehajtani és mindent, amit korábban taglaltunk: szövibajnokság, fóruminformációk, karakterinformációk, küldetésinformációk, ki-kit rabol, kinél mennyi LE van, mire tartalékol, stb-stb. mind-mind egy nem büntetendő szabálysértéssel kideríthető.

Tudod, az emberölést sem tiltja semmi, csupán ha elköveted, akkor van egy szankciója. Itt ugyan le van írva, hogy multizás, de ezek szerint szabad csinálni és még szankciója sincs ezáltal.

Húúú mennyi fals emailt kell most csinálnom, kell legalább 10 farmkarakter. Majd megbeszéljük, hogy mikor melyikünk támadja őket...
A "név nélkült" nem úgy értem, hogy én írtam név nélkül, hanem hogy másokat nem neveztem meg.

Én úgy gondolom továbbra is, hogy az a fajta szabályszegés, amit Offsboy csinált, az egyik legsúlyosabb, amit el lehet követni. Ezzel nem azt akarom elérni, hogy büntetést kapjon, csupán felnyitni a szemeket és nem értem, hogy ezt miért nem látjátok be. Kíváncsi lennék, ha kiderülne, hogy nálatok is épp valaki ezt csinálja, akkor hogy állnátok a dologhoz. Akkor hirtelen nagyon komoly esetté lenne minősítve a dolog?
Ne kenjünk a sz*rt, így is elég vastagon van már. Ne vonjunk bele más karaktereket és személyeket, én ezért írtam végig név nélkül, bár ennek ellenére egy időre ki voltam tiltva a fórumról, teljesen jogtalanul, ugyanis WiFi-ről vagyok fent és ezt ha kicsit pontosabban megnézik, akkor látszik, hogy nem azonos az IP cím legvége. Még erre is ügyelünk és akkor is ügyeltünk, amikor még én is prémium voltam. Sőt akkor még WiFi se volt itthon, szóval én általában /remélem Offsboy nem nyom fel ;-)/ csak a melóhelyről toltam, hogy NecroManci itthonról tudjon és még csak fel se merüljön a multizás gyanúja. Azóta már szerencsére van WiFi, bár közben sajnos (kb. 2 éve) teljesen kiábrándultam a játékból, de ez az én dolgom. Meglehet nézni, hogy addig úgymond egész jó karaktert összehoztam pusztán térkapu/vadászatból.

Nem vagyok oda Lord Skyle-ért, már a 3. nap összevesztem vele, de ne keverjük bele a dolgokba és ha valakinek is problémája van vele, azt vagy máshol vagy az ÜSZ-nél jelezze. Én nem haragszom rá se a régi "veszekedéseink" miatt, se semmiért. Solmyr pedig tudomásom szerint semmiről sem tehet.

Azt viszont továbbra sem értem, hogy miért van kettős mérce. Miért van az, hogy valakiknek szabad, valakiknek nem szabad elkövetni szabálysértést. Miért van az, hogy tele van farmkarakterekkel a játék, a vezetőség mégsem tesz semmit? Én értem, hogy mindenki a legjobb akar lenni, de így egyre kevesebben lesztek, megmarad az a haveri társaság, aki kötődik a vezetéshez és akkor mi lesz? Majd egymás torkának estek és végül marad a Hegylakó?

Itt sokan fizetnek a játékért, valaha én is így voltam vele, kb. 3-3,5 évig. Ha valaki fizet, azért jár a szolgáltatást. Azt viszont nem lehet csinálni hogy az egyik játékosnak a pénzéért több szolgáltatás vagy más elbírálás jár, míg a másiknak kevesebb. Ez fogyasztóvédelmi aggályokat is felvet.

Egyébként nagyon örülök, hogy itt ilyen sok szent emberke van, aki soha semmilyen szabályt nem szegett meg, akár mások kárára is. Boldogsággal tölt el és ha maradok is itt még játszani, akkor csakis ezek miatt a példátlan életű, de másokat könnyen elítélő emberek miatt lesz.
Mivel a veszekedés továbbra sem csitul és kissé furcsa a hozzáállás a vezetés részéről is, újra hozzászólok.

Furcsa alatt azt értem, amit korábban is említettem, hogy a szabályok nincsenek konkretizálva, továbbá a mostani Miklós féle hozzászóással nemhogy tisztább lett a helyzet, hanem még kaotikusabb. Ezek szerint tényleg az van, amit írtam, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani, van amiket nem és van amit csak bizonyos csoportoknak.

Én ismerek olyan karaktert, ami multizás miatt a mai napig zárolva van (kb. 4 éve), pedig ugyanúgy multizás történt, mint a mostani esetben. Nem az a célom, hogy bárki zárolásra kerüljön, mert ártani nem akarok senkinek, csupán furcsa a Miklós által most konkrétan leírt kettős mérce.

Hanspeter hozzászólását nem igazán értem, ezek szerint itt tényleg több felhasználási feltétel van és van ahol le van írva, hogy a multizás tilos van ahol pedig engedve van. Akkor most melyik az igaz? Melyik a hivatalos? Mert én csak a fő oldalon leírtakat ismerem. De ok, legyen. Akkor beszéljünk a nem kőbevésett dolgokról. Nincs leírva az sem, hogy egy karaktert 2 vagy akár több ember vigyen és akár licitáljon valamelyik közülük? Azt azonban továbbra is úgy gondolom, hogy felesleges addig morálról, etikáról, korrektségről beszélni, amíg szövetségi kémkedést szabálysértéssel, multizással követtek el. A vezetőség úgy látszik ezt észre sem veszi és erre érdekes módon nem írt ki szavazást. Mi jön le ebből? Hogy az egyik félnek szabad elkövetni ezt-azt, a másiknak nem. És lehet itt azzal jönni, hogy kinek melyik a súlyosabb. Az én véleményem szerint sokkal súlyosabb a kémkedés ilyen fajta véghezvitele.

Miklós szabályai szerint pedig akkor ezek szerint én csinálok 10 külön emailcímről regisztrált karaktert, mindegyiket prémiummá teszem, innentől kezdve "elhiszi" azt, hogy külön játékos. A 10 karakterből farm lesz, szépen kirabolgatom őket. És legális. Tényleg ennyire az őskőről szól minden? A kvízmedálos példa pedig nevetséges. Miklós szerint nem okoz hátrányt. Dehogynem, hiszen az, aki nem szerzett volna, de más megszerzi neki, az lehet hogy pont leszorít a listáról valakit, aki ezáltal nem kap. És lehet, hogy neki pont az a kvízmedál lett volna a legfontosabb adott pillanatban. Azt nem lehet megítélni, hogy kinek mi a fontos a játékban. Ahogy elnézem, néhány karakternek pont az, hogy tőle rabolják a legtöbb LE-t. Mert ugye farmkarakterek nincsenek.
Honda hozzászólásaival egyetértek, úgyhogy amit ő leírt nem is térek ki rá. Egy apró megjegyzés mégis. Az, hogy valami a Beholder tulajdona, az nem azt jelenti, hogy bizonyos játékosok tulajdona.

LanMaffia hozzászólásai értékelhetetlenek.

Ja, és furcsa, hogy milyen lapítás megy a farmkarakterek kérdésében
Legacy: hát persze, hogy ott volt.

Offsboy:

Olvasd már el légy szíves, mert nem ez van odaírva. Vagy lehet, hogy két felhasználási feltétel van? Amire hivatkozol az arról szól, ha azonos gépről játszanak, egy háztartáson belül és prémium tagok, akkor a vezetőség elhiszi (vicces), hogy két külön játékosról van szó.

Itt konkrétan a szó szerinti betörő szólt a pandúrnak. És csak sajnálni tudom azt a játékost, akinek a karakterével beléptél. Ha tudott róla, akkor ő is felelős érte, ha nem, akkor viszont őt is becsaptad. És kérdéses, hogy akkor még hány ilyen vélt vagy valós kém karakter van szerteszét, amikkel mutlizás segítségével egy-egy szövetséget igencsak kikutattok.
Az hiszem ez természetes, hogy elfogult vagyok, mint ahogy mindenki mással elfogultak a rokonai, barátai, haverjai. Ezzel nincs is gond.

Más karakterhez hivatalosan nem "szabályellenes lenne", hanem konkrétan szabályellenes belépni. Ezek szerint azon a véleményen vagy, hogy bizonyos szabályokat be kell tartani, de van, amelyeket nem. Csak akkor legyen a hivatalos oldalon leírva:

1. Szabályok, amiket be kell tartani, ellenőrizzük és szanckionáljuk:
2. Szabályok, amiket jó lenne, ha betartanátok:
3. Szabályok, amiket be lehet tartani:
4. Szabályok, amiket nem kell betartani:
5. Szabályok, amiket nem mindenkinek kell betartani:

Értem. Szóval teljesen véletlenül más accountját írtad be, majd véletlenül a kódját is és teljesen véletlenül beléptél, körbenéztél, fórumot olvastál. Még lehet, hogy írtál is. Megnézted, hogy éppen mik a terveink, mit csinálunk a szövibajnokságban, ki-kit támad, ki írja le, hogy éppen mire készül. Etikus és korrekt. Elég nyilvánvaló, hogy mit és miért csináltál.
Számomra furcsa korrektségről és etikáról beszélni úgy, hogy közben etikátlanul viselkedsz és megsérted a játékszabályokat.

Nyilvánvaló, hogy mit akartál elérni, ez látszik a leveleken (már az elsőn is) és a mostani hozzászólásaidon is. Több évig nem zavartak a találkozón elkövetett vélt vagy valós szabálytalanságok, mert nem ért érdeksérelem vagy esetleg haverok követték el. Most, hogy a tyúkszemedre léptek és előled vittek el egy tárgyat, hirtelen nagyon fontos lett az ügy és látszik az is, hogy vannak, akik könnyebben elérnek itt a vezetőségnél dolgokat.

Emberi és személyes dolgokra jobban nem térek ki, ezt mindenki tisztázza magában, hogy mi fér neki bele, mi nem. Akár csalással, akár vádakkal, akár felnyomással.

Utólag pörögni dolgokon teljesen felesleges és csak indulatokat szül. A lényeg, hogy a vezetőség dolga, hogy a jövőben kiküszöbölje azt, hogy bármi olyan előforduljon, amit nem akarnak. Ez vonatkozik a találkozóra, a multizásra, a farmokra és egyéb csalásokra, visszaélésekre. Itt most nagyon kikerekedett a dolog a találkozóra, de szerintem a többi sokkal súlyosabb gond, csak hát ugye nem mindegy, hogy kinek az érdekeit sérti és kinek kedvez. Sokak szemét szúrja ez, de inkább elhagyták a játékot vagy vegetatív üzemmódra kapcsoltak. Nem tudom, hogy a Beholdernek ez miért éri meg, hogy sok őskő fizető játékos eltűnt, nem látok bele az üzletpolitikájukba.
A fórum maszkot multizással, azaz a főoldalon leírt szabályok megsértésével szerezték meg, tehát ez máris manipuláció. Egy a klánban lévő karakter accountjával belépett egy másik személy, akinek van karaktere ugyanazon a világon. Egy szabálysértést másik szabálysértéssel kikutatni érdekes dolog. Na most akkor hogy is van ez?
Üdv!

Látom itt néhány embernek valóban ez a játék az élete és más öröme nem nagyon van.
Ráadásul úgy kenik a sz*rt, hogy közben ők bűzlenek tőle.
Szerintem aki komolyabban játszik ezzel a játékkal, már mindannyian követtek el kisebb-nagyobb szabálysértést. Én is, szóval lehet kiposztolni és logokat keresni/hamisítani . A lényeg az, hogy jelenleg is több karakter multizik és farmkaraktereket tart. Ez tény. Nem nehéz ezt kijátszani, csupán kell néhány fals emailcím és mehet a dolog. A vezetőség néha zárol néhány számukra semmitmondó karaktert, de Dawsonékra természetesen más szabályok vonatkoznak. Ez sajnos sok helyen így megy a világon.
Eddig nem zavarta a vezetőséget és nagyon mást sem, hogy gyakorlatilag mióta van találkozó, mindig is voltak olyanok, akik eltértek a szabályoktól. Mint ahogy ez ingame is megtörténik, mikor valaki elmegy nyaralni, esetleg sajnálatos módon kórházba kerül vagy csak úgy betintázik, hogy 3 napig kiesik a BU-ból vagy egyéb őskőlehúzó eventből.
Én úgy gondolom, hogy ezeken utólag rágódni felesleges, max. bosszankodik egy kicsit az ember, hogy nézd már, lvl1-től lvl150-ig átlag 400-500ezer LE csak a zsákmányolás. Ilyenkor persze jönnek a kifogások, hogy érteni kell a játék mechanikájához és különben is blablabla. A lényeg, hogy mint írtam, felesleges ezen dühöngeni, el kell felejteni és élvezni tovább a játékot, már akinek manapság ez még élvezetet nyújt. Nekem már régen nem, mert elegem lett abból, hogy nincs esély az őskőhuszárok ellen, de ez személyes problémám. Inkább játszom olyan játékkal, ami nagyobb élményt nyújt kisebb pénzért és még imba is tudok lenni, ha ügyes vagyok.
Szóval azt javasolom a vezetőségnek, hogy írják le és tartassák be a szabályokat és a következő találkozóra már találjanak ki valamit, hogy megelőzhetőek legyenek az esetleges vagy a vélt csalások.
És természetesen akkor már illene betartani a multi/farmra vonatkozó szabályokat is és a vezetőségnek ellenőriznie. Kivéve persze Dawsonékat.

Egy tanács. Soha nem vezet jóra, ha a vezetőség az alkalmatlanságát vagy a lustaságát olyan dolgokkal próbálja palástolni, hogy csináljunk róla szavazást. A sértett klikk erre, a vádolt klikk arra fog szavazni. Az nyer, aki többen van? Vagy Dawsonék szavazatát felszorozzák?

És akkor szeretném, hogy mindenki jelezné, aki már legalább egyszer csalt a játék során (2 karakter egy szerveren, akár egy szöviben, helyettesítés akár 1 napra is, vagy hogy a macska végiggyalogolt a klaviatúrán és benyomott egy kihívást, stb). Nem kell leírni, hogy mit, mert kedves kis játékostársaink még kierőszakolják a vezetőségnél, hogy zároljanak mindenkit.

Én csaltam! Nem is egyszer az évek során! Nem mondom meg mit. :-P

Ui.: ja, engem rendkívüli módon zavar, hogy manapság a V1-es gyengébb karakterek átmasíroznak őskőért (na mi másért!) cserébe másik szerverekre. Ott nem tudtak érvényesülni és átjönnek egy teljesen más karakterekkel, környezettel, klánokkal, talán kevesebb farmkarakterrel rendelkező, stb.-vel fejlődött karakterek közé. Nem tartom helyesnek, hogy ezt a vezetőség bevezette és még csak szavazást sem láttam róla. Ja, hogy pont a haverok érdeke így kívánta? Az más, bocsánat!

További jó sz*rdobálást!

V2 - Retsemsel
V3 - A kőműves
Oldal: 1