Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Rokamoka

Dátum: 2009.08.27. 21:49:05
Nézzünk egy olyan csatát, ahol azért nyersz, mert varázslattal annyit sebeztél, hogy azt már nem tudták visszahozni. Magam nevében ugyan nem tudok nyilatkozni, mert a közelharcot sem hanyagoltam el, nem csak mágiából élek, ráadásul jóval a jelenleg javasolt változtatások által leginkább érintett minimumszint alatt tengődöm.
Szóval ha ilyen csatákat veszünk alapul, belegondolva vagy mondjuk egy-két napi csatáidat visszanézve, ha az állat(ok) elnyelése mondjuk 50%-ban a varázslatot fogná fel, akkor nem nyernél?
Szerintem egy jó varinak sima ügy, elvégre éppen arról van szó, hogy a varázslatsebzést nehéz közelharcban kompenzálni. Egy mágusnak eddig is biztos volt a jószágokból adódó elnyelése, hiszen a harci körökben nehezen kerüli ki a csapásokat. A harcos ezzel szemben nem kap ilyet, mert kevésbé valószínű, hogy egy IQ+tau+védekezést egekbe húzó karakter betalál.
Ha pedig az jön ki (mert annak illene kijönnie, de az ilyen finomhangolás a JV dolga), hogy így valamivel több csatát bukhat az, aki csak az első körre alapoz, de nem billent a mérleg a túloldalra, akkor elértük a célunkat.

Azért kellene egyben megbeszélni ezeket, mert ha pl.: bekerül ez a fajta elnyelés, és később egy életszívás fegyverekből, akkor az már nyilván balansztalanra sikeredik vagy rengeteg korrigációra szorul egyik-másik.
Dátum: 2009.08.27. 20:53:25
Jó, ebbe nem szeretnék belemenni, egyszerűen így van, erre mindenki panaszkodik, és bár a szívem erősen a smaragd felé húz, én is kész vagyok belátni. Most már ugyan az epikus miatt kénytelen voltam jól meghúzni az erőt meg a kritikust, de összességében látható, mi a pálya, és V4-en 1000 a rekord sebzés, máshol meg pár ezerrel többek repkednek...


Birka ötletei nagyon jók, a tau-t mondjuk ilyen mértékben nem lehetetleníteném el, de egy kis herélés jól jönne neki. A vampirizáció remek ötlet - én a kezdetektől hiányoltam hasonlót, a sebgyógyítás vajmi édeskevés - kérdés, mennyire megvalósítható? Az állatok mágiaelnyelésével pedig szerintem mindenki jól járna, és talán ezt a legkönnyebb berakni.
Dátum: 2009.08.27. 20:26:06
Figyelj...
Ha CSAK a szövetségi társakból és a levelezésekből indulok ki (V4-en smaragd vagyok), sokan már alacsony (akár 25-30-as) szinteken is úgy védekeznek ki egy támadást, hogy az ellenfél nem tudja visszahozni a varázslattal szerzett előnyt, hát még, ha az közelharcban is be-betalál.
Többi világon ugyan ez valamivel később jelenik meg, de akkor is elég súlyos probléma, mert kritikus ide vagy oda - egyébként a varázslóknak is nyitva áll, hogy fejlesszék a kritikust, én éppen gyengus turbóval összesen 57%-kal mászkálok 30. szinten - az első körben bekapott (teljes) varisebzés rendkívül demoralizáló, nem VÉLETLEN, hogy annyi smaragd és gyémánt van, hiszen ez utóbbi előtt mindkét út nyitva áll.

Nem beszélve róla, hogy V4-en visszanyered seperc alatt, de ha lassú világon egy körből kiütnek, fél napra lebénultál, hacsak nem akarsz szép rakat LE-t ölni a lötyikbe, ezzel még pluszban vállalván a veszélyt, hogy valaki esetleg megint lenulláz.
Dátum: 2009.08.27. 20:09:03
Jaaa, de én átlagot nem abból a pár karakterből szeretnék vonni, akik KH-znak... Mindig elfelejtem megnézni, hogy tul.képpen milyen karaktert visz, akitől a választ kaptam!
Dátum: 2009.08.27. 19:52:58
Ez meglepő, nem gondoltam volna!
Gondolom, nem sokan mászkálnak 0-10 közöttivel, mert az biza nem sokat nyomna a latba. Ellenben szerintem sokkal kifizetődőbb másodlagos támadás helyett ezt húzni (talán rubint kivéve), hiszen a varázslat ígyis-úgyis betalál, ha keves(ebb)et is sebez.
Dátum: 2009.08.27. 19:39:36
Idézet: NeonFlux - 2009.08.27. 19:08:30
Nah most kezdjük azzal, hogy a mágusok már rájöttek, hogy IQ-t felesleges feltolni magas szintre és feccölni bele, mert akár egy 100 IQ-val kisebb ember is megdobhatja a 10%-os vari mentőt(naaagyon sokszor sikerül nekik) és ők meg teljes varázslat sebzéssel támadnak....így hagyják 150-200 körül és tau-t meg tolják az egekig...


Ebben van valami, éppen ezért került szóba úgy egy hónappal ezelőtt egy másik topicban a túlságosan nagy varázsló-fölény.


Idézet: NeonFlux - 2009.08.27. 19:08:30
Amúgy meg a varázslat sebzés csökkentő épület jó ötlet,de szintén a közelharcosoknak kedvez..illetve aukciósházban volt egy kis cuccos ami a szinttel együtt növeli a vari elnyelést....akinek kell elnyelés vegye meg azt..60-as szint körül már ad 100-at...

Legyen valami kis fejlesztés a mágusoknak is nem járja,hogy a közelharcosoknak jár minden fejlesztés


Nem feltétlen kell aukciózni, különben is, az aztán nem sok emberen segítene! Az sem véletlen, hogy manóölésért varázslatelnyelőt lehet kapni. Még egyszer: a varázslatcsökkentés végett lennének az újítások, pont hogy jelenleg a variknak "jár minden" (eléggé sarkosítva).
Dátum: 2009.08.27. 19:00:12
Ki vagy mi számít átlagnak? A 40-es szintű szövitársam kb. 170 IQ+Tau-val (cuccokkal együtt: csontpálca, grebatusz, etecera) 250-et adott ma egy kritikus varival az ellenfele jószágainak. Az enyéim 4. szintű kunyhóval meg vastagbőrrel együtt sem kifejezetten örülnének egy ilyennek...


*: Mondjuk a másodlagos varázslatáról fogalmam sincs, mennyi.
Dátum: 2009.08.27. 11:22:23
Csatlakozom, csak a "kicsit" helyett erősebb jelzőt használnék.
Dátum: 2009.08.26. 23:56:14
A gonosz farkas nagyon ijesztő, a többi jöhet...
Dátum: 2009.08.26. 22:45:21
Idézet: Cerberos - 2009.08.26. 22:16:26
hanem próbálja meg továbbvinni az ötletet ha jónak találja.


Én szívesen továbbviszem... tesóm gondolkodik egy új netjáték tervezésén, ennyiből már simán meglesz!
Dátum: 2009.08.26. 20:51:46
Na, ilyet se láttam még, hogy egyáltalán nem reagáltak egy ötletre!
De látom, a "marginális" szó megtetszett mindenkinek.
Dátum: 2009.08.26. 20:03:38
Mondjuk ha legalább 80%-ban győzöl valaki ellen, akkor szinttel nem lineárisan, hanem hatványosan arányos győztes csata után kevesebbet rabolhatnál tőle. Ez milyen? Gondolom, a top nem örülne neki...
No meg ember legyen a talpán, aki ezt a scriptet megírná.
Dátum: 2009.08.26. 18:15:24
A farmok (és nagyjából mindenki, aki kevésbé erős) inkább választanák, hogy mínusz pár százalékot kapjanak vadászatért, mintsem hogy kitegyék magukat annak, hogy 15% felett valamivel ha megtámadják őket, buknak ezreket.
Dátum: 2009.08.26. 17:49:25
Semmilyen építő jellegű ötlettel nem tudok Neked szolgálni, mert az a játék indulásakor vagy pár hónappal az után lett volna aktuális, pl. hogy egy vadászat minimálisat sebezzen.

De Cerberos, azt mondd meg nekem, hogyha "a portya a játék fő része", amivel mellesleg messzemenőkig egyetértek olyan formában, hogy az a legizgalmasabb része, akkor miért akarsz változtatni a vadászaton? Miért nem gyűjtesz össze 15K-t, és portyázol, a bevételt eltünteted egészen 15K-ig, megint portyázol, és kész, akkor ezek szerint élveznéd a játékot. Mert a pókok nagyjából ezt csinálják, csakhogy ők vállalják a kockázatot, hogy ne adj'Isten lerabolják őket. Ellenben akinek nincs annyi ideje, hogy egész nap a monitort bámulja, az elmegy vadászni, annak egy részét viszi portyázni, elkölti az összeset, és megint vadászik, ez így van jól... Nem kell túlbonyolítani a játékot!
Dátum: 2009.08.26. 16:57:39
Senki nem tagadja, hogy a vadászat a legunalmasabb része a játéknak, de ezt már nem lehet átvariálni. Az, hogy izgalmasabbá tennéd, mondtuk már, rendben van, én is szívesen harcolnék csak térkapus lényekkel, de ha a javaslatod alapján jól értelmezem, akkor a vadászott szörnyeket valamivel gyengébbnek képzelnéd el. Nos, ez zsinórban a 6. szint, ennyi ideje nem kaptam ki térkapustól, akkor mégis mi lenne a kihívás a vadászatban?
Bocsánat, hogy folyton V4 a példám, de a V1 karakterem sajnos nem alkalmas példálózni. Sajna megint ott vagyunk, hogy az erősebbeknek ez így egyáltalán nem gátló tényező, ha úgy lenne, ahogy Te gondolod, vadászat előtt bekapnék egy lötyit, és imádkoznék, hogy senki ne támadjon meg - valószínűleg nem fog, legfeljebb 20x kaptam ki védekező csatában. Ellenben a gyengék - akiket ezzel szerinted tápolni lehetne - ritka mód örülnének neki, hogy egy-két vadászat elúszik, mert nem bírtak el a szörnnyel, ÉS még közben semmiféle védettséget sem élvezhetnek. Na V1-es karimat ezen a pontom törölném! Ha lecsapnák őket vadászat közben, és nem veszik észre, csak egy óra múlva, addigra ússzon el 12 zsákmány, mert nem reális, hogy 0 ÉP-vel szörnyiket vadászol?
Egyébként valóban nem az, na és. Sztorival megmagyarázták, alsóbbrendűek, ezért nem jelentenek kihívást, ha ez lenne a legnagyobb gond, hogy mi nem reális.... Ez egy fantasy alapú játék, könyörgöm!

A karakterelemzés pedig, amit nem tudom, miért, de oly' nagyon sérelmezel, a legeslegalapvetőbb része az ilyen javaslatok várható hatásmechanizmusának felméréséhez.
Dátum: 2009.08.26. 16:22:30
A toplista tanulsága alapján 7 karakter van az első 300-ban, nagyobb szinteken, ahogy Te mondod, akiknek 1000 alatti vereségük van. Sharpát és DM-et nagyjából ki is hagyhatnánk.
Akkor mégis ki van "GOD mód"-ban?
Dátum: 2009.08.26. 16:14:14
1.: Pénteken.
2.: Előreláthatólag átruházhatod valamennyi részét, de még várjuk a pontos választ.
Dátum: 2009.08.26. 16:11:37
Szeretném jelezni, hogy az automatikus kapituláció (hogy szándékosan-e, azt nem tudom) nem harmadolódott. Párszor előfordult, hogy a 24 óra elteltével bőven megvolt a dupla, mégsem nyertünk. Utána meg felhozták, és így 2x annyi ideig tartott a háború.

Ezen kívül következő körre vonatkozólag lenne egy javaslatom, hogy háború alatt szint függvényében, 15 PP-s beállításnál valamivel kevesebb szinttel lehessen lefelé támadni az ellenfél karaktereit. Ugyanis így sokszoros többletmunkát ad a háborút vállán hordozó kevés embernek az, hogy visszahozza amúgy igencsak gyenge karakterek győzelmeit, mert azok a kinn maradt pár építőt sorban verik.
De ha kritikus varit kapsz, nem tudod visszahozni... Gerdaal tegnap kétszer benézte így a dolgot!
Dátum: 2009.08.26. 15:27:51
Ne ragozzuk túl, azt szerettem volna mondani (a Te védelmedben), hogy lehet valakinek akármennyi hozzászólása, attól még nem biztos, hogy 140-es IQ-val rendelkezik - mármint a valóságban - VAGY nem biztos, hogy attól még teljes mértékben jól ismeri a játék csínyját-bínját, és fordítva.

Elfelejted, hogy a kereskedelem miatt Te ugyanúgy nagyobb szintű cuccokat használsz, és azok természetes, hogy a kisebb szintjük miatt kevesebbet adnak. A kereskedelem egy nagyon jól sikerült szakértelem, ugyanis mindenkinek megadja az esélyt, hogy lefelé támadva cuccbónuszokkal nyerjen. Ráadásul rá kell áldozni a lóerőt a szakira és a felszerelésre is.

V4-en (tudom, nem éppen idevaló) meghalnék, ha 15 PP-n kellene lennem, még valóságformázással is, így már jó ideje 30-cal megyek. Éppen emiatt maradtam le Cápától is, mert elhagyom a szaftosabb áldozatokat. Ezt csak azért mondom hogy lásd: felfelé ütök, akár 3-4 szinteket is.
Ugyan 50-es a kereskedelmem, de csak az epikus miatt kellett, hogy jobban tudjam csapni. Amúgy 5-7 szintekkel kisebb cuccokban mászkáltam végig. Tehát ha egy jól fejlesztett pók vagy (ne számoljuk a legalább 100K lötyit, amit epikbe öltem), akkor nem számít a Tiednél valamivel jobb cucc, ha pedig nem, akkor ugyanúgy csapkodhatsz lefelé, mint bárki más......