Hozzászólások - Ajgatsz
Dátum: 2009.04.07. 12:18:19
Háborúban neked mindig mindenki 100%. Tehát ezzel nem a legjobb gondolkozni.
Dátum: 2009.04.06. 09:13:05
Már esteledett. Dalen az ágyán feküdt összekucorodva arccal a fal felé. Zsákját behajította a sarokba, ahogy megérkezett. A mágus felhúzta lábait a mellkasáig, és karjaival átkulcsolta a térdét. Valaki kopogott az ajtaján.
-Keress egy fát és kösd fel magad, engem meg hagyjál békén!
-Dalen, valaki keres téged. –jött Soul the Destroyer hangja az ajtó túloldaláról.
-Nem érdekel! Mond meg neki, hogy forduljon fel, ha még maga a császár is az.
-A TGY-től jött, valami Maedhros.
Dalen kipattant az ágyból és feltépte az ajtót.
-Félre! –lökte el az útjából fiatal társát.
-Nagyon szívesen! –kiáltott utána Soul.
Dalen tajtékozva vágott keresztül az udvaron, társai messziről kitértek az útjából. Felrohant a lépcsőn, és várfal tetejéről teli tüdőből üvölteni kezdett a lenn várakozó gyémánt végzetúrral.
-Maedhros! Anyád hogy van?
-Legutóbbi levelében írta, hogy kicsit hasgat a térde, de általában véve jól! És azt üzeni, azért írhatnál gyakrabban is haza. Pontosabban jó lenne, ha írnál neki úgy általában. Mivel csak általam értesül felőled, úgy tudja, beálltál a mutatványosok közé Dalen, a szakállas nő néven . –jött lentről a válasz.
-Írni is fogok neki! Megírom, hogy bántottál! Tudod, hogy utálja, ha bántod a kisebbeket! Meg… meg... Megírom neki, hogy iszol! Hogy egy alkoholista állat vagy! Meg hogy azért égett le a házad, mert annyi piát tartasz otthon, amitől egy egész város részeg lenne! Meg… meg azt is megírom neki, hogy…
-Jól van rendben! Hagyd már abba a siránkozást! Ilyenkor mindig kipirulsz, a füledet babrálod, és aztán a végén elpityeredsz. Tisztára, mint kiskorodban. Nesze hoztam neked valamit! –mondta Maedhros, és felemelt egy De Ez Micsodát.
-Oh, oh oh…. Maeddy, Maeddy… addide addide… nem is gondoltam ezeket, komolyan… nem írok ilyesmiket a mamának, csak add ide… -nyújtózkodott Dalen izgatottan a fel tetején.
-Nyugodj meg, a végén még átesel a falon. Figyelj dobom!
A gyémánt végzetúr nagy ívben felhajította a kis fém szelencét. Dalen hátrált és hátrált a fal tetején, majd felugrott és a levegőben elkapta. A mágus kecsesen a lábujjhegyeire érkezett, és szorosan magához szorította az értékes kis tárgyat.
-Végre megvan. –sóhajtotta, és leereszkedett a talpára.
Pontosabban leereszkedett volna, mert sarkai egyre mélyebbre süllyedtek. Ekkor hátranézett, és látta, hogy hatalmas várfal legszélén áll, és a zuhanás már elkerülhetetlen.
- Biztos vagy benne, öcskös?
-A picsába! –motyogta.
Ujjai szorosan a kis dobozka köré zárultak, ahogy teste lefordult a falról, majd zuhanni kezdett a talaj felé. Dalen érezte a fülébe fütyülő szelet, ahogy egyre sebesebben közeledett a föld felé, majd hirtelen kék fény ölelte körül, és lágyan az erdei avarba huppant. Szemeit először nem is akarta kinyitni, mert sejtette, hogy milyen szörnyű látvány fogja fogadni. Végül mégis rászánta magát, és lassan felemelte kezét, ami még mindig szorongatta a kiégett De Ez Micsodát.
-NEEEE!!!!!
-A picsába! –motyogta, ahogy a zuhanás szörnyű képei leperegtek a szemei előtt.
Kezeivel magasra dobta a kis dobozkát, ahogy teste lefordult a falról, majd zuhanni kezdett a talaj felé. Dalen érezte a fülébe fütyülő szelet, ahogy egyre sebesebben közeledett a föld felé, majd a fájdalom vörös villanása járta át egész testét, ahogy hangosan nekicsattant a földnek. Tüdejéből kiszakadt a levegő, majd a kezdeti hirtelen zsibbadás után érezni kezdte törött csontjaiból szétsugárzó fájdalmat. A kis dobozka ekkor pottyant mellé a földre, teljesen sértetlenül, és Dalen hangos sípolás és fájdalmas nyögések közepette kacagni kezdett.
***
Dutch Schefer a kiadós vacsorát követően egy üveg bor társaságában kiment az udvarra levegőzni. Az izmos végzetúr minden különösebb cél nélkül fel-alá járkált az udvaron az italát kortyolgatva. Az üvegnek több mint a fele már elfogyott mikor észrevette a védőfal tövében fekvő alakot. Kicsit közelebb menve felismerte Dalent, aki mozdulatlanul feküdt a hátán. Némi vívódás után végül úgy döntött megnézi közelebbről a dilinyóst. Nagyot húzott az üvegből odament, és leült a földön fekvő mellé.
-Mit csinálsz itt?
-A csillagokat nézem.
-Felhős az ég. –jegyezte meg Dutch.
-Tudom.
Hosszú csend következett. A végzetúr nyelt egy pár korty bort.
-Na jó... Mi történt? –sóhajtott az izmos galetki.
-Leestem és megütöttem magam.
Újabb hosszú csend következett, Dutch hátradőlt, és nézte a sötét felhős eget, miközben iszogatott.
-Amúgy haragszom rád, ugye tudod? –törte meg végül a csendet.
-Tudom. –válaszolta Dalen.
-Nyerhettünk volna.
-Ebben őszintén kételkedem.
-Akkor sem kellett volna feladnunk. Kitarthattunk volna, még akkor is, ha veszítünk. Nem úgy kellett volna megoldani, ahogy te tetted.
-Meglehet, hogy a vereséggel végződő, hosszú kitartó harc hősiesebb. De szerintem a túszejtés, és a kizsarolt döntetlen ez esetben célravezetőbb volt.
-Most már úgyis mindegy.
Újabb hosszú csend következett, majd Dutch felnevetett magában.
-Eszembe jutott Dzsó arca, mikor a szerződés után odaadtad neki azt a papír fecnit. Annyira vicces volt, hogy mennyire dühös. Na meg ahogy eltörte a kezed.
-Igen, vicces volt.
-Ahhoz képest jól tűrted, arra számítottam, hogy sikítani fogsz, mint egy kislány.
-Majd legközelebb jobban igyekszem.
Erre mindketten jóízűen nevetni kezdtek.
-Amúgy hogy van a kezed? –kérdezte Dutch.
-Múltkor jobban volt, de azt hiszem megint sikerült eltörnöm.
-Mióta fekszel itt?
-Egy pár órája.
-Más nem járt erre?
-De, viszont ők nem ittak annyit, hogy idejöjjenek.
Ezen mindketten jót mulattak.
-Nincsen gyógyitalod? –kérdezte Dutch a könnyeit törölgetve.
-Volt, de az is eltört.
Az izmos galetki leakasztott egy flaskát az övéről, és odanyújtotta, de meggondolta magát, és visszahúzta.
-Ma nagyon tuskó voltál, különösen Abyvel. Nem kellene így bánnod vele. Tudod, hogy gyakorlatilag ő az egyetlen, aki aggódik érted.
-Tudom.
-Bocsánatot kellene tőle kérned.
-Szerinted haragszik?
-Ki? Aby? Azt se tudja, hogyan kell. Ennek ellenére szerintem kérj tőle bocsánatot. –mondta Dutch, és odaadta társának a gyógyitalt.
-Kösz. –mondta Dalen, és felhajtotta az italt.
-Nincs mit. –válaszolt társa, és feltápászkodott magára hagyva a csuklyás varázslót.
Miután csontjai összeforrtak Dalen feltápászkodott, és összeszedte a földről a De Ez Micsodát. A szobája felé menet leakasztott még egy fáklyát a falról és eloltotta. Odabenn szépen szétválogatta az utóbbi napok szerzeményeit, majd körben elhelyezte a szoba sarkában felhalmozott nyolc rúnakövet.
-Akkor kezdjük. –mondta, és elhelyezte az egyes kövekhez a megfelelő áldozati tárgyakat.
***Epilógus***
AbyGail várfal egyik eldugottabb pontján üldögélt, lábait a mélység felett lóbálta. Nagyot sóhajtott, ahogy tekintete az ölében fekvő csokor fekete virágra tévedt. Felemelte a csokrot és mélyen beszívta a virágok édes illatát, és újra nagyot sóhajtott. Mellette ülő másik végzetúrnő, Süsü aggódva nézett társára.
-Akkor becsületszavadat adod, hogy erről nem beszélsz senkinek? –kéredzet AbyGail.
-Persze Aby, de elmondhatnád végre, miről van szó.
-Jól van. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél. Tudod nincs más, akivel meg tudnám ezt osztani. A fiúknak csak nem beszélek ilyenekről, Stardust pedig… ez nagyon bonyolult. Neki, pedig tényleg egy szót sem!
-Jól van, ígérem. De bökd már ki, miről van szó.
-Azt hiszem Dalen szerelmes belém.
-Mi van? –kérdezte Süsü meghökkenve. A meglepetéstől majdnem leszédült a falról.
AbyGail felemelte a csokrot.
-Ezt nézd, mit kaptam tőle a múlt éjjel.
-Várj egy kicsit. Dalen, a mi Dalenünk, a gyogyós, aki előszeretettel húz vödröt más emberek fejébe, ha ellentmondanak neki, aki egy levágott gyíkfejet hord kalapként. Ez a Dalen tegnap bement hozzád, szerelmet vallott és ezt a csokrot nyomta a kezedbe?
-Nem egészen… Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy zörögnek az ajtón. Mikor kinyitottam ott volt ez a csokor virág.
-Honnan tudod, hogy Dalentől van? Volt vele valami kártya, hogy tőle van?
-Nem, de rugdosták az ajtót. Rajta kívül más mindenki kopogni szokott.
-Ez rávall, de akkor is. Miből gondolod, hogy szerelmes beléd? Egy csokor virág nem biztos jel.
-De nem valami közönséges virág. Utánanéztem. Ez mákrózsa, méghozzá egy egész csokorral. A régi Ghallán ez a szerelem jele volt. Mostanság már kipusztult növény, de valahonnan mégis szerzett. Szerinted, bajlódna valaki egy ilyen ritka virág beszerzésével, ha nem gondolná komolyan?
-Mondasz valamit… De Dalen… hihetetlen, pont ő. És hogy fogod neki megmondani, hogy nem érdekel?
-Hááát, nem is tudom, hogy… -pirult el AbyGail.
-Micsoda? Neked tetszik?
-Dalen nem egy rossz srác, ha belegondolsz. Vicces…
-Igaz, ami igaz jókat lehet rajta időnként mulatni.
-Helyes is…
-Ezt honnan veszed? Mindig rajta van az az átkozott csuklya.
-Viszont kimondottan jól áll neki.
-Mondasz valamit…
-És hát végtelenül romantikus.
-Ki? Dalen? –vonta fel a szemöldökét Süsü.
-Hogy neveznéd azt, mikor valaki elmegy, hogy felkutasson egy kihaltnak vélt virágot, hogy azzal fejezze ki érzelmeit, mint a régi időkben, ha nem romantikusnak?
-Hm, ebben is van valami. Akkor most te és Dalen… ti ketten egy pár lesztek?
-Ez nem olyan egyszerű, hisz ott van Stardust. Nem akarok vele összeveszni egy férfin, és bevallom ez kényelmetlen is nekem. Nem akarom, hogy út tűnjön, hogy tönkre akarom tenni a kapcsolatukat…
-Várj, várj, várj… Dalen és Stardust. Szerinted ők egy pár?
-Természetesen. Figyelted már, hogyan viselkednek egymás jelenlétében?
-Ki? Stardust, akinek már attól vörös a feje az idegességtől, ha Dalennel egy teremben kell lennie? Stardust, aki állandóan üvöltözik vele. Stardust, aki nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy csípős megjegyzésekkel illesse? Stardust, aki állandóan valami gyógyszert akar vele megetetni? Ezek ketten állandóan csépelik egymást. Olyanok, mint egy rossz háza… Te jó ég! -kapta szája elé a kezeit Süsü.
-Pontosan, elég régi és szenvedélyes a kettejük kapcsolata. –bólintott AbyGail.
-Tényleg nem vagy könnyű helyzetben Aby. Mit fogsz most tenni?
-Őszintén szólva nem tudom. Dalen komolyan gondolhatja, viszont addig én nem fogok válaszolni, amíg nem tudom pontosan, hogyan érez Stardust iránt. Nem akarok a „másik nő” lenni. –sóhajtott a végzetúrnő.
***
Eközben lenn a gyakorlótéren Dalen és Dutch küzdöttek egymással. A hosszú gyakorlóbotok mindkét vége vastagon be volt csavarva rongyokkal, hogy kisebb legyen a sérülés veszélye. Az izmos végzetúr gyors csapásokkal, és döfésekkel szorította egyre hátrébb csuklyás ellenfelét.
-Ez kevés lesz cimbora! –kiáltotta, és lesújtott fegyverével.
A két bot egymásnak feszült, Dutch társa fölé kerekedett, és egész testével nyomta egyre inkább lefelé, lassan térdre kényszerítve a másikat.
-Hé barna, elkellene egy kis segítség. –motyogta Dalen.
Ekkor a mágus gyűrűjében a kő hirtelen megbarnult, mint a cirkon, és mellkasán felvillant egy X-hez hasonló jel. Dutch hátrazuhant, ahogy ellenfele hirtelen lelökte magáról. Az izmos harcos hátragurult, de ideje már nem maradt arra, hogy felálljon. Fegyverét ösztönösen védekezésre emelte. A két bot hangos reccsenéssel tört ketté. Dutch botja a lesújtó fegyver ereje alatt, a másik, pedig az izmos férfi vállán tört ketté. A harcos szemei előtt csillagok táncoltak a fájdalomtól, és kezeiből kifordultak a fegyver darabjai, de sikerült féltérden maradnia, nem terült el.
-Dalen, te gyúrtál? –nyögte fájdalmasan.
-Jól vagy?
-Nem egészen. Azt hiszem, eltörted a kulcscsontom.
-Ne haragudj, időnként elragadtatom magam. Úgyis tartozom még egy adag gyógyitallal. Gyere, segítek.
-Aaaarggghh! Ne a törött karom ráncigáld, te marha! A másik oldalt segíts!
Dutchnak nagy nehezen sikerült talpra állnia, és Dalen vállára támaszkodva megindultak befele az udvarról.
-Bocsánatot kértél már Aby-től?
-Igen, tegnap vittem neki egy adag virágot.
-Virágot? Meglepsz Dalen.
-Hát kellett egy kísérletemhez, és megmaradt egy csomó. Gondoltam a nők úgyis kedvelik az ilyen zöldségeket, és ne nálam bűzölögjön az a pacsuli-szagú vacak.
***
Maedhros elmélyülten tanulmányozta Blue jegyzeteit föld alatti laboratóriumában, amelyet a Hatalom Tornyának valamikori földszintjén alakítottak ki. Olcsó és praktikus megoldás volt: magától került egyre mélyebbre és egyre távolabb az esetleges figyelő tekintetek elől.
- Szóval csontszablya.. Delejes Ektoplazma Manipulátor… sallankkarmok… meg a többi vacak… akármire is készül az öcskös, első kézből fogok róla értesülni… hehe.
- Uram, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy Wurgolx gyűrűjének hamisítvánnyal való kicserélése nem feltétlenül tekinthető etikus…
- Csak kölcsönvettem. Különben is, szerelemben, háborúban, és bármiben, ami Dalennel kapcsolatos, mindent szabad. No, elteheted a szimpatikus mágiáról szóló traktátusokat, és keres elő nekem mindent a visszaállító varázslatokról!
- Igen, Mesterem.
***VÉGE.... egyelőre... ***
(Persze ez nem vég, csak ennek a történetnek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Seligennek, és Maedhrosnak akik saját stílusukkal is szinesítették ezt a hosszúra sikeredett történetet.)
-Keress egy fát és kösd fel magad, engem meg hagyjál békén!
-Dalen, valaki keres téged. –jött Soul the Destroyer hangja az ajtó túloldaláról.
-Nem érdekel! Mond meg neki, hogy forduljon fel, ha még maga a császár is az.
-A TGY-től jött, valami Maedhros.
Dalen kipattant az ágyból és feltépte az ajtót.
-Félre! –lökte el az útjából fiatal társát.
-Nagyon szívesen! –kiáltott utána Soul.
Dalen tajtékozva vágott keresztül az udvaron, társai messziről kitértek az útjából. Felrohant a lépcsőn, és várfal tetejéről teli tüdőből üvölteni kezdett a lenn várakozó gyémánt végzetúrral.
-Maedhros! Anyád hogy van?
-Legutóbbi levelében írta, hogy kicsit hasgat a térde, de általában véve jól! És azt üzeni, azért írhatnál gyakrabban is haza. Pontosabban jó lenne, ha írnál neki úgy általában. Mivel csak általam értesül felőled, úgy tudja, beálltál a mutatványosok közé Dalen, a szakállas nő néven . –jött lentről a válasz.
-Írni is fogok neki! Megírom, hogy bántottál! Tudod, hogy utálja, ha bántod a kisebbeket! Meg… meg... Megírom neki, hogy iszol! Hogy egy alkoholista állat vagy! Meg hogy azért égett le a házad, mert annyi piát tartasz otthon, amitől egy egész város részeg lenne! Meg… meg azt is megírom neki, hogy…
-Jól van rendben! Hagyd már abba a siránkozást! Ilyenkor mindig kipirulsz, a füledet babrálod, és aztán a végén elpityeredsz. Tisztára, mint kiskorodban. Nesze hoztam neked valamit! –mondta Maedhros, és felemelt egy De Ez Micsodát.
-Oh, oh oh…. Maeddy, Maeddy… addide addide… nem is gondoltam ezeket, komolyan… nem írok ilyesmiket a mamának, csak add ide… -nyújtózkodott Dalen izgatottan a fel tetején.
-Nyugodj meg, a végén még átesel a falon. Figyelj dobom!
A gyémánt végzetúr nagy ívben felhajította a kis fém szelencét. Dalen hátrált és hátrált a fal tetején, majd felugrott és a levegőben elkapta. A mágus kecsesen a lábujjhegyeire érkezett, és szorosan magához szorította az értékes kis tárgyat.
-Végre megvan. –sóhajtotta, és leereszkedett a talpára.
Pontosabban leereszkedett volna, mert sarkai egyre mélyebbre süllyedtek. Ekkor hátranézett, és látta, hogy hatalmas várfal legszélén áll, és a zuhanás már elkerülhetetlen.
- Biztos vagy benne, öcskös?
-A picsába! –motyogta.
Ujjai szorosan a kis dobozka köré zárultak, ahogy teste lefordult a falról, majd zuhanni kezdett a talaj felé. Dalen érezte a fülébe fütyülő szelet, ahogy egyre sebesebben közeledett a föld felé, majd hirtelen kék fény ölelte körül, és lágyan az erdei avarba huppant. Szemeit először nem is akarta kinyitni, mert sejtette, hogy milyen szörnyű látvány fogja fogadni. Végül mégis rászánta magát, és lassan felemelte kezét, ami még mindig szorongatta a kiégett De Ez Micsodát.
-NEEEE!!!!!
-A picsába! –motyogta, ahogy a zuhanás szörnyű képei leperegtek a szemei előtt.
Kezeivel magasra dobta a kis dobozkát, ahogy teste lefordult a falról, majd zuhanni kezdett a talaj felé. Dalen érezte a fülébe fütyülő szelet, ahogy egyre sebesebben közeledett a föld felé, majd a fájdalom vörös villanása járta át egész testét, ahogy hangosan nekicsattant a földnek. Tüdejéből kiszakadt a levegő, majd a kezdeti hirtelen zsibbadás után érezni kezdte törött csontjaiból szétsugárzó fájdalmat. A kis dobozka ekkor pottyant mellé a földre, teljesen sértetlenül, és Dalen hangos sípolás és fájdalmas nyögések közepette kacagni kezdett.
***
Dutch Schefer a kiadós vacsorát követően egy üveg bor társaságában kiment az udvarra levegőzni. Az izmos végzetúr minden különösebb cél nélkül fel-alá járkált az udvaron az italát kortyolgatva. Az üvegnek több mint a fele már elfogyott mikor észrevette a védőfal tövében fekvő alakot. Kicsit közelebb menve felismerte Dalent, aki mozdulatlanul feküdt a hátán. Némi vívódás után végül úgy döntött megnézi közelebbről a dilinyóst. Nagyot húzott az üvegből odament, és leült a földön fekvő mellé.
-Mit csinálsz itt?
-A csillagokat nézem.
-Felhős az ég. –jegyezte meg Dutch.
-Tudom.
Hosszú csend következett. A végzetúr nyelt egy pár korty bort.
-Na jó... Mi történt? –sóhajtott az izmos galetki.
-Leestem és megütöttem magam.
Újabb hosszú csend következett, Dutch hátradőlt, és nézte a sötét felhős eget, miközben iszogatott.
-Amúgy haragszom rád, ugye tudod? –törte meg végül a csendet.
-Tudom. –válaszolta Dalen.
-Nyerhettünk volna.
-Ebben őszintén kételkedem.
-Akkor sem kellett volna feladnunk. Kitarthattunk volna, még akkor is, ha veszítünk. Nem úgy kellett volna megoldani, ahogy te tetted.
-Meglehet, hogy a vereséggel végződő, hosszú kitartó harc hősiesebb. De szerintem a túszejtés, és a kizsarolt döntetlen ez esetben célravezetőbb volt.
-Most már úgyis mindegy.
Újabb hosszú csend következett, majd Dutch felnevetett magában.
-Eszembe jutott Dzsó arca, mikor a szerződés után odaadtad neki azt a papír fecnit. Annyira vicces volt, hogy mennyire dühös. Na meg ahogy eltörte a kezed.
-Igen, vicces volt.
-Ahhoz képest jól tűrted, arra számítottam, hogy sikítani fogsz, mint egy kislány.
-Majd legközelebb jobban igyekszem.
Erre mindketten jóízűen nevetni kezdtek.
-Amúgy hogy van a kezed? –kérdezte Dutch.
-Múltkor jobban volt, de azt hiszem megint sikerült eltörnöm.
-Mióta fekszel itt?
-Egy pár órája.
-Más nem járt erre?
-De, viszont ők nem ittak annyit, hogy idejöjjenek.
Ezen mindketten jót mulattak.
-Nincsen gyógyitalod? –kérdezte Dutch a könnyeit törölgetve.
-Volt, de az is eltört.
Az izmos galetki leakasztott egy flaskát az övéről, és odanyújtotta, de meggondolta magát, és visszahúzta.
-Ma nagyon tuskó voltál, különösen Abyvel. Nem kellene így bánnod vele. Tudod, hogy gyakorlatilag ő az egyetlen, aki aggódik érted.
-Tudom.
-Bocsánatot kellene tőle kérned.
-Szerinted haragszik?
-Ki? Aby? Azt se tudja, hogyan kell. Ennek ellenére szerintem kérj tőle bocsánatot. –mondta Dutch, és odaadta társának a gyógyitalt.
-Kösz. –mondta Dalen, és felhajtotta az italt.
-Nincs mit. –válaszolt társa, és feltápászkodott magára hagyva a csuklyás varázslót.
Miután csontjai összeforrtak Dalen feltápászkodott, és összeszedte a földről a De Ez Micsodát. A szobája felé menet leakasztott még egy fáklyát a falról és eloltotta. Odabenn szépen szétválogatta az utóbbi napok szerzeményeit, majd körben elhelyezte a szoba sarkában felhalmozott nyolc rúnakövet.
-Akkor kezdjük. –mondta, és elhelyezte az egyes kövekhez a megfelelő áldozati tárgyakat.
***Epilógus***
AbyGail várfal egyik eldugottabb pontján üldögélt, lábait a mélység felett lóbálta. Nagyot sóhajtott, ahogy tekintete az ölében fekvő csokor fekete virágra tévedt. Felemelte a csokrot és mélyen beszívta a virágok édes illatát, és újra nagyot sóhajtott. Mellette ülő másik végzetúrnő, Süsü aggódva nézett társára.
-Akkor becsületszavadat adod, hogy erről nem beszélsz senkinek? –kéredzet AbyGail.
-Persze Aby, de elmondhatnád végre, miről van szó.
-Jól van. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél. Tudod nincs más, akivel meg tudnám ezt osztani. A fiúknak csak nem beszélek ilyenekről, Stardust pedig… ez nagyon bonyolult. Neki, pedig tényleg egy szót sem!
-Jól van, ígérem. De bökd már ki, miről van szó.
-Azt hiszem Dalen szerelmes belém.
-Mi van? –kérdezte Süsü meghökkenve. A meglepetéstől majdnem leszédült a falról.
AbyGail felemelte a csokrot.
-Ezt nézd, mit kaptam tőle a múlt éjjel.
-Várj egy kicsit. Dalen, a mi Dalenünk, a gyogyós, aki előszeretettel húz vödröt más emberek fejébe, ha ellentmondanak neki, aki egy levágott gyíkfejet hord kalapként. Ez a Dalen tegnap bement hozzád, szerelmet vallott és ezt a csokrot nyomta a kezedbe?
-Nem egészen… Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy zörögnek az ajtón. Mikor kinyitottam ott volt ez a csokor virág.
-Honnan tudod, hogy Dalentől van? Volt vele valami kártya, hogy tőle van?
-Nem, de rugdosták az ajtót. Rajta kívül más mindenki kopogni szokott.
-Ez rávall, de akkor is. Miből gondolod, hogy szerelmes beléd? Egy csokor virág nem biztos jel.
-De nem valami közönséges virág. Utánanéztem. Ez mákrózsa, méghozzá egy egész csokorral. A régi Ghallán ez a szerelem jele volt. Mostanság már kipusztult növény, de valahonnan mégis szerzett. Szerinted, bajlódna valaki egy ilyen ritka virág beszerzésével, ha nem gondolná komolyan?
-Mondasz valamit… De Dalen… hihetetlen, pont ő. És hogy fogod neki megmondani, hogy nem érdekel?
-Hááát, nem is tudom, hogy… -pirult el AbyGail.
-Micsoda? Neked tetszik?
-Dalen nem egy rossz srác, ha belegondolsz. Vicces…
-Igaz, ami igaz jókat lehet rajta időnként mulatni.
-Helyes is…
-Ezt honnan veszed? Mindig rajta van az az átkozott csuklya.
-Viszont kimondottan jól áll neki.
-Mondasz valamit…
-És hát végtelenül romantikus.
-Ki? Dalen? –vonta fel a szemöldökét Süsü.
-Hogy neveznéd azt, mikor valaki elmegy, hogy felkutasson egy kihaltnak vélt virágot, hogy azzal fejezze ki érzelmeit, mint a régi időkben, ha nem romantikusnak?
-Hm, ebben is van valami. Akkor most te és Dalen… ti ketten egy pár lesztek?
-Ez nem olyan egyszerű, hisz ott van Stardust. Nem akarok vele összeveszni egy férfin, és bevallom ez kényelmetlen is nekem. Nem akarom, hogy út tűnjön, hogy tönkre akarom tenni a kapcsolatukat…
-Várj, várj, várj… Dalen és Stardust. Szerinted ők egy pár?
-Természetesen. Figyelted már, hogyan viselkednek egymás jelenlétében?
-Ki? Stardust, akinek már attól vörös a feje az idegességtől, ha Dalennel egy teremben kell lennie? Stardust, aki állandóan üvöltözik vele. Stardust, aki nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy csípős megjegyzésekkel illesse? Stardust, aki állandóan valami gyógyszert akar vele megetetni? Ezek ketten állandóan csépelik egymást. Olyanok, mint egy rossz háza… Te jó ég! -kapta szája elé a kezeit Süsü.
-Pontosan, elég régi és szenvedélyes a kettejük kapcsolata. –bólintott AbyGail.
-Tényleg nem vagy könnyű helyzetben Aby. Mit fogsz most tenni?
-Őszintén szólva nem tudom. Dalen komolyan gondolhatja, viszont addig én nem fogok válaszolni, amíg nem tudom pontosan, hogyan érez Stardust iránt. Nem akarok a „másik nő” lenni. –sóhajtott a végzetúrnő.
***
Eközben lenn a gyakorlótéren Dalen és Dutch küzdöttek egymással. A hosszú gyakorlóbotok mindkét vége vastagon be volt csavarva rongyokkal, hogy kisebb legyen a sérülés veszélye. Az izmos végzetúr gyors csapásokkal, és döfésekkel szorította egyre hátrébb csuklyás ellenfelét.
-Ez kevés lesz cimbora! –kiáltotta, és lesújtott fegyverével.
A két bot egymásnak feszült, Dutch társa fölé kerekedett, és egész testével nyomta egyre inkább lefelé, lassan térdre kényszerítve a másikat.
-Hé barna, elkellene egy kis segítség. –motyogta Dalen.
Ekkor a mágus gyűrűjében a kő hirtelen megbarnult, mint a cirkon, és mellkasán felvillant egy X-hez hasonló jel. Dutch hátrazuhant, ahogy ellenfele hirtelen lelökte magáról. Az izmos harcos hátragurult, de ideje már nem maradt arra, hogy felálljon. Fegyverét ösztönösen védekezésre emelte. A két bot hangos reccsenéssel tört ketté. Dutch botja a lesújtó fegyver ereje alatt, a másik, pedig az izmos férfi vállán tört ketté. A harcos szemei előtt csillagok táncoltak a fájdalomtól, és kezeiből kifordultak a fegyver darabjai, de sikerült féltérden maradnia, nem terült el.
-Dalen, te gyúrtál? –nyögte fájdalmasan.
-Jól vagy?
-Nem egészen. Azt hiszem, eltörted a kulcscsontom.
-Ne haragudj, időnként elragadtatom magam. Úgyis tartozom még egy adag gyógyitallal. Gyere, segítek.
-Aaaarggghh! Ne a törött karom ráncigáld, te marha! A másik oldalt segíts!
Dutchnak nagy nehezen sikerült talpra állnia, és Dalen vállára támaszkodva megindultak befele az udvarról.
-Bocsánatot kértél már Aby-től?
-Igen, tegnap vittem neki egy adag virágot.
-Virágot? Meglepsz Dalen.
-Hát kellett egy kísérletemhez, és megmaradt egy csomó. Gondoltam a nők úgyis kedvelik az ilyen zöldségeket, és ne nálam bűzölögjön az a pacsuli-szagú vacak.
***
Maedhros elmélyülten tanulmányozta Blue jegyzeteit föld alatti laboratóriumában, amelyet a Hatalom Tornyának valamikori földszintjén alakítottak ki. Olcsó és praktikus megoldás volt: magától került egyre mélyebbre és egyre távolabb az esetleges figyelő tekintetek elől.
- Szóval csontszablya.. Delejes Ektoplazma Manipulátor… sallankkarmok… meg a többi vacak… akármire is készül az öcskös, első kézből fogok róla értesülni… hehe.
- Uram, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy Wurgolx gyűrűjének hamisítvánnyal való kicserélése nem feltétlenül tekinthető etikus…
- Csak kölcsönvettem. Különben is, szerelemben, háborúban, és bármiben, ami Dalennel kapcsolatos, mindent szabad. No, elteheted a szimpatikus mágiáról szóló traktátusokat, és keres elő nekem mindent a visszaállító varázslatokról!
- Igen, Mesterem.
***VÉGE.... egyelőre... ***
(Persze ez nem vég, csak ennek a történetnek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Seligennek, és Maedhrosnak akik saját stílusukkal is szinesítették ezt a hosszúra sikeredett történetet.)
Dátum: 2009.04.06. 09:12:05
Maedhros hajlékát sokmindennek lehetett nevezni, de ezek között a szerény kifejezés nem igazán fordult meg az egyszeri szemlélő fejében. Talán csukott szemmel, esetleg 17 sör után, vagy keresztbe tett ujjal. A fogadószoba gyakorlatilag kisebb teremnek minősült, végében egy faragott kőtrónus foglalt helyet. A trónust készítő „mester” valószínűleg inkább lelkes amatőr volt, mindenesetre inkább lelkes, mint tehetséges. A faragott sormintákban nem volt két azonos elem, valamelyik kisebbre, egy másik nagyobbra sikeredett, minden díszítő elem páratlan volt, a szó legszorosabb értelmében (Mint később Maedhros elmondta rendkívül nehéz a havasi jetikkel megértetni a szimmetria jelentését. Meg sajnos a művész fogyóeszköz – gyakorlatilag minden díszt más és más készített. Az udvari szobrász állása jelenleg betöltetlenül állt) . A trón körül valaha volt hű szolgák kitömött teste porosodott, örök emléket állítva kitartó munkájuknak. Az egyik sarokban kisebb-nagyobb hordók alkotta piramis állt, egy faékkel kitámasztva. Mellette egy nagyobb szekrény foglalt helyet, benne mindenféle palackok és üvegek sorakoztak. Egy másik fal mellett egy munkaasztal és egy könyvespolc állt. A falakon körben mindenféle állatok és szörnyek kipreparált fejei díszelegtek, továbbá a trónushoz hasonlóan magas művészi színvonalon készült festmények. Az egyik címét sikerült Dalennek nagy nehezen kisilabizálnia: „ Az IMP hálás követei járulnak az IstenKirályCsászár színe elé”. A terem közepén egy nagy, nehéz tölgyfa asztal állt körülötte székekkel. Az asztalon tornyokban állt a papír. Az asztal felett egy régi szekérkerék lógott le a plafonról, rajta megannyi gyertya világította be a termet. A plafon közepétől súlyos brokátok futottak végig minden irányba, majd ereszkedtek le függönyként a falak mentén egészen a földig. Az asztal mellett egy kékes bőrű, vőrős-arany ruhát viselő, koponyáját szétfeszítően hatalmas aggyal bíró lény ült, és szemkápráztató sebességgel írt. Mikor metsző tekintetével végigmérte Dalent, az úgy érezte, mintha apró, jéghideg ujjak birizgálnának az agyában.
-Egy kis szíverősítőt? –tett Maedhros két poharat az asztalra és töltötte meg ent-bogyó pálinkával.
-Köszönöm nem. Gondolom, emlékszel még, hogy mennyire nem bírom az italt, és meghülyülök tőle. –rázta meg a fejét Dalen, és dőlt hátra a székben. A gyémánt végzetúr arca elkomorodott, ahogy felidézte a legutóbbi közös italozás emlékét, majd gyorsan magához vette mindkét poharat, mielőtt vendége meggondolná magát.
Az asztalon előtte egy aranyozott köszönőlevél feküdt a Gyalogló Jóska IfMf-től. „Maedhrosnak, második legnagyobb megrendelőnknek.”
-Második legnagyobb megrendelő? Atyavilág! – suttogta döbbenten a smaragd mágus.
- Ühüm. A Moa birodalom tavaly megelőzött 23 hektóval, de idén beerősítek. No mesélj, milyen a könyv-molyoknál? – foglalt helyet a házigazda.
- Nem lehetne kiküldeni? Túlságosan…kék…
- Bluera gondolsz? A légynek nem tudna ártani. – Dalen azonnal rájött, hogy ez nem nyelvbotlás volt – Nagyon aranyos jószág, a Tenyésztési Programom büszkesége. Vannak még rossz szokásai, mindenről jegyzőkönyvet meg feljegyzést ír, legutóbb is csak azután volt hajlandó megharapni az epikus szörnyeteget, miután átadott neki egy idézést, és a másodpéldányon átvetette. No mindegy. Blue, eridj, és folytasd a laborban. – A lény bántó lassúsággal felállt, majd hasonló sebességgel elkezdte összegyűjteni a jegyzeteit. Miközben kisétált a teremből, még egyszer rosszindulatúan végigmérte Dalent, és közben motyogot valamit: - Apró fadarab, ami megakadályozza a nemes nedű szökését. – A smaragdnak ismerősnek tűnt valahonnan, de nem bírt rájönni, honnan.
- Nos? Szóval nem bántad meg, hogy a magukat fellengzősen a végzet hmm… urainak a hmm… mestereinek tituláló hobbivarázslókört választottad?
-Egyáltalán nem. Remekül megvagyunk, mindenki felnéz rám és odavannak értem. Tudod, őszintén szólva, szerintem teljesen elvesznének nélkülem.
-Akkor te is vezető lettél? Erre iszom!
-Főnök? Ugyan már, a főnökösdi annyi melóval jár. Az sok macera a kúttal, meg az építkezéssel… Nem, én szépen meghúzódom a színfalak mögött. Hisz ha gond van, úgyis hozzám jönnek. „Jaaaj Dalen, itt egy csúnya szörny csapd már le”. „Jaaj Dalen, bántottak bosszulj meg.” „Jaaj Dalen, elveszítettem a vödrömet, nincs nálad egy?” Ha tudnád mennyiszer előfordul ez… alig bírom már vödörrel. Még jó hogy sikerült időben egy komolyabb készletet felhalmoznom.
-Értem… -pislogott Maedhros, és közben felhajtott még egy kupicával, hogy könnyebben menjen a hallgatás.
-DZSIIIIIHHHÁÁÁÁÁÁD!!! – hallatszott odakintről. Dalen összerezzent, és riadtan mérte fel a menekülési útvonalakat. A kiáltás utáni csendet boldog mekegés törte meg.
- Nyugalom, csak Damage gyakorol. - vigyorodott el Maedhros.
-Amúgy az meg ott micsoda? –mutatott Dalen a munkaasztal nagy részét elfoglaló üvegkalitkára.
A két végzetúr az asztalhoz ment. A kalitkában egy tucatnyi nagy zöld hernyó repkedett pillangószárnyakkal.
-A legutóbbi epikus szörny egy kisebb erdőt növesztett a város közepén. Ott találtam ezeket a hernyókat. Arra gondoltam keresztezem őket a selyemhernyókkal, majd betanítom őket, hogy harcban megtámadják az ellenfeleimet, és elszakíthatatlan selyemszálakkal gúzsba kössék. –magyarázta Maedhros.
-Ez egy nagyszerű terv! Egy ilyen fegyverrel tényleg legyőzhetetlenné válhatsz! Maed, te egy zseni vagy! –lelkendezett Dalen.
-Tudom. Ugye feltételezhetem, hogy nem fogod mindezt továbbadni? Különösen a zöld barátaidnak. A te barátaid nem minden esetben számítanak az én barátaimnak is, bár persze a két csoport között van néminemű átfedés, de ezzel gondolom teljes mértékben tisztában vagy?
-Hogyne Maeddy, bennem megbízhatsz. Te figyelj, ha ez működik, adsz nekem is egy párat? Lécciléccilécci.
Ekkor hirtelen valaki dörömbölni kezdett az ajtón.
-Maedhros, itthon vagy?
-Jaj ne, ez Dzsó. Figyelj Maeddy, ne mond el neki, hogy itt vagyok. Azt hiszem mostanság egy ici-picit morcos rám. Jobb lesz, ha most én elbújok egy picit. –mondta Dalen, és sietve eltűnt az egyik függöny mögött.
-Van itt valaki? Mintha beszélgetést hallottam volna. –kérdezte a kék óriás mellett álló Glórin, miután társa ajtót nyitott neki.
-Hangokat? –kérdezte Maedhros és csuklott egyet.
-Aha, értem. –vonta fel a szemöldökét Dzsó, ahogy megcsapta társa lehelete. –Úgy tűnik a legutóbbi Azúr rohamnál besurrant egy szabotőr. Megtámadta a mi kis aranyhajúnkat fürdés közben.
-Szabotőr? Azonnal megyek, csak némi bátorságot öntök magamba!
***
Miután távozott a két gyémánt Dalen kikandikált a függöny mögül. Visszament az asztalhoz, és leült. Egy darabig lóbálta a lábait, majd nagyot sóhajtott. Unalmában elkezdte Maedhros jegyzeteit olvasni. „Tennivalók: Hétfő: tenyésztési projekt, Kedd: nagymosás, Szerda: tenyésztési projekt, Csütörtök: világuralom, Péntek: tenyésztési projekt, Szombat: fürdés”. Miután a jegyzetek is rém unalmasnak bizonyultak, a mágus elkezdte nézegetni a falon a trófeákat. Egy kis kék, gülüszemű lénynél megállt és elővette a saját jegyzeteit, majd összehasonlította a fej alatti kis táblával. „Vizionár”.
-Ez pont jó lesz. –mondta és trófeát betuszkolta a kabátja alá a nagy bödön ragasztó mellé.
Ezek után a kitömött állatokat vette szemügyre különösen a „Sándor” nevezetű mocsári orkot. A lény nyakában egy sallank-karmokból készült láncot viselt, dereka körül egy egyszerű agyék-kötőt, kezében, pedig egyet az orkok által kedvel csontszablyákból. Dalen nagy nehezen kicsavarta a lény kezéből a kardot, majd egy suhintással lecsapta a fejét. Ezek után övébe dugta a szablyát, és levette a csonka nyakról a láncot, és felvette. Végül visszament az üvegkalitkához. Óvatosan kinyitotta a tetejét, és könyökig benyúlt, hogy megfogjon egy bóbiskoló hernyót. Az állat az utolsó pillanatban felröppent, de a mágus utánakapott. Ezzel viszont csak annyit ért el, hogy jól beverje a könyökét. Dalen dörzsölgetni kezdte sajgó karját, és dühösen a kalitkába rúgott, ami darabokra tört.
-A franc… -morogta, ahogy a hernyók rémülten szétrepültek a teremben.
A mágus kinézett magának egyet, ami az italos szekrény tetejére telepedett le pihenni. A galetki óvatosan felmászott a hordók alkotta piramisra, és megkapaszkodott a szekrény tetejében. Lába megcsúszott, ahogy megpróbálta felhúzni magát, és a kupac tetején lévő hordó vészesen billegni kezdett. Dalen a szekrény tetejéről figyelte a hordót, ami végül is nem gurult le, hanem lassan újra megnyugodott. A hernyó addigra viszont továbbrepült, és megpihent egy közeli brokáton. A mágus a fel mellett araszolva, egyre közelebb nyújtózott, míg végül sikerült elkapnia. Megkönnyebbülten rakta zsebre a kis állatot, mikor megreccsent a szekrény a lába alatt. Dalen előrezuhant, de volt ideje megkapaszkodni a brokátban. Közben a szekrény előrebillent, és hatalmas csörömpöléssel eldőlt. A hordók is szétgurultak, egy pár összes is tört. A romok alól hatalmas tócsában folyt szét a pálinka, miközben a mágus mindkét kezével kapaszkodva csimpaszkodott a függönyön.
-Jaj ne… -sóhajtott, miután tekintete a függönyt tartó karnis szögére esett mielőtt az kirepült a falból.
Kalandregények bátor hősei lengenek úgy keresztül a termen egy szál kötélen, mint Dalen azzal az apró különbséggel, hogy ők nem sikítanak fejhangon. A mágus nagy csattanással érkezett a terem közepén álló asztalra, és nézte, ahogy feje fölött fenyegetően lengeni kezd a csillár.
-Basszus… -káromkodott, és lefordult az asztalról, mielőtt az égő gyertyák peregni kezdtek volna.
A papírhalmok azonnal lángra kaptak. Dalen megpróbálta eloltani a lángokat, azzal hogy a brokát végével csapkodta őket, de csak annyit ért el vele, hogy az is begyulladt. Megragadta az első keze ügyébe kerülő folyadékot és… A lángok felcsaptak, a tömény szesztől. A mágus megpróbálta elfújni az üveg nyakán táncoló lángot, de hasztalan. Végül ijedten eldobta az üveget, ami darabokra tört. Az égő alkohol nyomán égni kezdett a padló egy része is. Dalen az új tűzfészekre pillantott, majd a lassan de biztosan közeledő pálinkatócsára, végül megvonta a vállát, és kivetette magát a legközelebbi ablakon. Kecsesen szelte a levegőt, ahogy áttörte az üveget, és gurulással tompította az esést, ahogy földet ért. Fejét kezei alá temetve várta a robbanást… de nem történt semmi. Végül óvatosan körbenézett, de nem látott senkit. Feltápászkodott, és leporolta magát. Egy lépést sikerült tennie, mielőtt a robbanás ereje a földre lökte volna.
-Azt hiszem ideje hazamenni. –motyogta, ahogy négykézláb besurrant egy szomszédos ház árnyékába. A ház emeleti ablakában Blue eltette színházi látcsövét. és jegyzeteibe merült.
***
Dalen, hátán teletömött iszákjával, fütyörészve sétált az erdőben. Az előző éjszakát a Tökéletes Gyémánt furcsa tömlöcében töltötte. Az egyik nagyobb, de még így is piciny babaháznyi szobába préselte be magát, helyet csinálva az elkobzott, főleg ELIT és Azúr márkajellel ellátott szervdarabkák között. A "tökik" felforgatták egész városuk, de egyikük sem gondolt arra, hogy bárki is képes lenne, a nekromantát kivéve, a sokszor hetek óta foszló szövetek közt, pár percnél tovább megmaradni, nemhogy a kis kíngörényeket is elviselni jó fél éjszaka hosszan. A következmény a várt tűszúrásokkal teli zsibbadtság és az idegrángásokkal egybekötött zsongás volt, amelyet a szűk helyen, kifacsart testhelyzetben töltött idő és az éjjel is dolgozó apró kínzómesterek veszekedése, serény szerszámaik csörömpölése okozott a nem rátermett vendégekben. Dalen ennek ellenére remekül aludt az éjjel, igaz egyszer felébredt, mikor az egyik kíngörény bepróbálkozott nála. A kis démon viszont gyorsan feladta, mikor megtapasztalta, hogy az otromba nagy szervdarab bizony harap. A szokásos hajnali vörös-kék rohamot, pedig arra használta ki, hogy észrevétlenül kisurranjon a falak közül. A smaragd mágus hirtelen megtorpant, ahogy a kormos, szutykos, zilált alak kilépett elé az egyik fa mögül.
-Hello Dalen.
-Sz…szia Maeddy. Hogy vagy öregem? –mondta a mágus és hátrált egy lépést.
-Gondolom valami ÉGETŐEN fontos tennivalód akadt, hogy olyan sietve kellett távoznod, hogy még csak el sem köszöntél tőlem. –mondta Maedhros, szavain szinte lógtak a jégcsapok. –Atyavilág! Ez nagybetűvel is tud beszélni!
-Hááát… nem akartam lábatlankodni… láttam, hogy sok dolgod volt… Maeddy, nem nézel valami jól ki, olyan idegesnek tűnsz.
-Miből vontad le azt az elhamarkodott következtetést, hogy esetleg ideges lennék? –vicsorgott nyájasan a végzetúr.
-Hááát… nagyon csúnyán remeg a bal szemed… mint mindig, mikor sík ideg vagy.
-Felgyújtottad az egyik házam! –üvöltötte a gyémánt galetki, mire Dalen hátraszökkent egy lépést.
-Baleset volt… tényleg… nem biztonságos annyi alkoholt egy helyen tárolni… -emelte fel kezeit védekezően.
-Te felgyújtottad a tűzbiztonsági szabályoknak teljes mértékben megfelelően tárolt … várjunk csak, az nem hűséges szolgám (Isten nyugosztalja) Sándor szablyája? –mutatott a smaragd zsákjából kikandikáló fegyver végére Maedhros.
-Őőő… kimentettem a tűzből…
-Te nem látogatási céllal kerestél fel, hanem hogy eltulajdonítsd javaimat! –tett előre egy lépést.
-Csak kölcsönvettem… egy időre… -hátrált kettőt.
-Te utolsó mocskos kis árnymanóivadék!
-Hé, a családról le lehet szállni! –toppantott Dalen, és kihúzta magát. –McPai ük-ük-ük-ük-ük-nagyapó igenis nagy ember volt… azaz alacsony, de akkor is nagy dolgokat vitt… el… de akkor is egy igazi hős volt! … eltekintve attól, hogy nem volt önfeláldozó, lopott mint a szarka, és elsősorban a maga boldogulásával foglakozott, de akkor is…
-Elég! –üvöltötte Maedhros, és kezei előre lendültek.
A thrax halálcsapása szétfújta a tavaly őszi avart, ágakat tört le, virágokat tépett ki tövestől, bokrokat tépázott meg. Dalen hangos nyekkenéssel ért földet. Köhögve, fuldokolva nagy nehezen megpróbált négykézlábra kecmeregni. Csuklyája alól véres nyál folyt a földre.
-Meg vagy húzatva? Ez fájt, te marha! –hőbörgött a mágus.- Megsérültem! Nézd, vérzem! Nem tudom, miért kell magad ennyire felszívnod egy pár kacat miatt.
A gyémánt végzetúr leakasztotta hátáról a súlyos pallost, és lassan elindult a támolygó smaragd felé.
-Ez rossz vicc Maeddy… tényleg rossz vicc… tedd le a kardot…-támolygott hátra, de a másik egyre közeledett.
-Jól van, bocsi… tényleg sajnálom… ok? Figyi… tudod mit, segítek újra felépíteni… nálunk a hordában egyszer én kaptam meg az arany kőműveskanalat a nagyfőnöktől…
Maedhros leengedte a kardot, és lépteit felgyorsította, hogy lendületet vegyen. A nehéz pallos hegye mély barázdát húzott a talajban.
-Ne… Maeddy, ne… lécci… Maeddy… NEEEEE…
A gyémánt végzetúr meglendítette a nehéz fegyvert, és Dalen egy fényes kék villanással eltűnt. Maedhros szája elégedett mosolyra húzódott, és fegyverét visszaakasztotta a hátára.
-Egy-egy. Mehetünk Blue. Előkészítetted az árnyfattyesszenciát Rufusz csudálatos leplező varázsolatához?
- Igen, Mesterem. – bólintott az eddig hangtalanul jegyzetelő entitás. – ha szabad megjegyeznem, mindez az igazságszolgáltatásért felelős…
- Ezt már korábban megbeszéltük Blue. Én vagyok mind a három hatalmi ág. Tudom, nehéz felelősség, de megbírkózom a feladattal.
***
A frissen kikelt zöld nyálkacsiga békésen legelészett egy eperbokor friss hajtásain. A környék csendes volt. Már amennyire csendes lehet a tavaszi erdő, méonech fürkészek ciripeltek a fűben, egy kőzúzó röfögve gördített egy ízleteses kavicsot párja elé. Az idilli természetes zajokba lassan alattomosan egy másik hang lopta be magát. Először csak halk volt, nagyon távolinak tűnt, de egyre hangosabb volt, ahogy közeledett „NEEEEE!!!!!”. Hirtelen kék villanással egy alak jelent meg a föld fölött két méterrel repülve nagy sebességgel. Dalen nagy nyekkenéssel csapódott a földnek, majd tovább pattogott. Zsákja kifoszlott, kacatok egész sorát szórta szét maga után, ahogy végiggurult az aljnövényzetben.
-Ne, ne, ne! -tapogatta a mágus kétségbeesetten végig zsebeit a mágus, miután megállapodott.
-A jó rohadt életbe! –üvöltötte teli torokból, ahogy előkerült a De Ez Micsoda. A kis szelence nyitva volt.
A mágus dühösen eldobta értéktelen vasdarabot, ami belefúródott egy közeli fa törzsébe. Hangosan káromkodva belerúgott a zsákjába, és újabb adag kacat repült szanaszét. A nyálkacsiga felismerte a rá leselkedő veszélyt, és menekülőre fogta a dolgot. Sajnos a csigák nagyon rosszak a menekülés terén. Dalen üvöltve páros lábbal ugrált a szerencsétlen állaton, amíg nem maradt belőle más csak zöld nyálka. Ezután dühösen rugdosni kezdte az egyik fa törzsét, hogy megszabaduljon a talpára ragadt nyálkától, amit az a pimasz állat rákent. A mágus zihálva állt a tisztás közepén, és felnézett az ágak között pofátlanul vigyorgó mókusra, ami kétségtelenül remekül mulatott az ő szerencsétlenségén. A villámcsapás kettérobbantotta az egész fát, levelek, ágak, forgácsok repültek szanaszéjjel. Dalen két marokra fogta a megperzselt állatkát, és rázni kezdte.
-Na most röhögj te kis szemét!
***
Dalen még mindig morcos volt, mikor zsákjával a hátán megérkezett a Végzeturak Mesterei erődjébe. Dühösen rugdosta maga előtt a köveket, ahogy átvágott az udvaron.
-Hello Dalen, isten hozott újra itthon. Remélem érdekes és kellemes volt az utad. –tette mosolyogva kezét társa vállára AbyGail.
-Fulladj meg! –sziszegte Dalen, és dühösen lerázta magáról a baráti kezet, majd nagyot rúgott az útjába kerülő szerencsétlen vödörbe.
A lány arcáról lehervadt a mosoly, és értetlenül nézett a másik mágus után.
-Tuskó! –kiáltotta Stardust.
Dalen válaszul csak egy obszcén, és különösen sértő kézmozdulatot tett, majd becsapta maga mögött az ajtót.
-Ne foglalkozz vele Aby. –vigasztalta a Stardust a másik nőt.
-Szerintem valami nagyon bántja szegényt. –sóhajtott a lány.
-Azon kívül, hogy egy bunkó, idióta állat? Kétlem.
***
-Egy kis szíverősítőt? –tett Maedhros két poharat az asztalra és töltötte meg ent-bogyó pálinkával.
-Köszönöm nem. Gondolom, emlékszel még, hogy mennyire nem bírom az italt, és meghülyülök tőle. –rázta meg a fejét Dalen, és dőlt hátra a székben. A gyémánt végzetúr arca elkomorodott, ahogy felidézte a legutóbbi közös italozás emlékét, majd gyorsan magához vette mindkét poharat, mielőtt vendége meggondolná magát.
Az asztalon előtte egy aranyozott köszönőlevél feküdt a Gyalogló Jóska IfMf-től. „Maedhrosnak, második legnagyobb megrendelőnknek.”
-Második legnagyobb megrendelő? Atyavilág! – suttogta döbbenten a smaragd mágus.
- Ühüm. A Moa birodalom tavaly megelőzött 23 hektóval, de idén beerősítek. No mesélj, milyen a könyv-molyoknál? – foglalt helyet a házigazda.
- Nem lehetne kiküldeni? Túlságosan…kék…
- Bluera gondolsz? A légynek nem tudna ártani. – Dalen azonnal rájött, hogy ez nem nyelvbotlás volt – Nagyon aranyos jószág, a Tenyésztési Programom büszkesége. Vannak még rossz szokásai, mindenről jegyzőkönyvet meg feljegyzést ír, legutóbb is csak azután volt hajlandó megharapni az epikus szörnyeteget, miután átadott neki egy idézést, és a másodpéldányon átvetette. No mindegy. Blue, eridj, és folytasd a laborban. – A lény bántó lassúsággal felállt, majd hasonló sebességgel elkezdte összegyűjteni a jegyzeteit. Miközben kisétált a teremből, még egyszer rosszindulatúan végigmérte Dalent, és közben motyogot valamit: - Apró fadarab, ami megakadályozza a nemes nedű szökését. – A smaragdnak ismerősnek tűnt valahonnan, de nem bírt rájönni, honnan.
- Nos? Szóval nem bántad meg, hogy a magukat fellengzősen a végzet hmm… urainak a hmm… mestereinek tituláló hobbivarázslókört választottad?
-Egyáltalán nem. Remekül megvagyunk, mindenki felnéz rám és odavannak értem. Tudod, őszintén szólva, szerintem teljesen elvesznének nélkülem.
-Akkor te is vezető lettél? Erre iszom!
-Főnök? Ugyan már, a főnökösdi annyi melóval jár. Az sok macera a kúttal, meg az építkezéssel… Nem, én szépen meghúzódom a színfalak mögött. Hisz ha gond van, úgyis hozzám jönnek. „Jaaaj Dalen, itt egy csúnya szörny csapd már le”. „Jaaj Dalen, bántottak bosszulj meg.” „Jaaj Dalen, elveszítettem a vödrömet, nincs nálad egy?” Ha tudnád mennyiszer előfordul ez… alig bírom már vödörrel. Még jó hogy sikerült időben egy komolyabb készletet felhalmoznom.
-Értem… -pislogott Maedhros, és közben felhajtott még egy kupicával, hogy könnyebben menjen a hallgatás.
-DZSIIIIIHHHÁÁÁÁÁÁD!!! – hallatszott odakintről. Dalen összerezzent, és riadtan mérte fel a menekülési útvonalakat. A kiáltás utáni csendet boldog mekegés törte meg.
- Nyugalom, csak Damage gyakorol. - vigyorodott el Maedhros.
-Amúgy az meg ott micsoda? –mutatott Dalen a munkaasztal nagy részét elfoglaló üvegkalitkára.
A két végzetúr az asztalhoz ment. A kalitkában egy tucatnyi nagy zöld hernyó repkedett pillangószárnyakkal.
-A legutóbbi epikus szörny egy kisebb erdőt növesztett a város közepén. Ott találtam ezeket a hernyókat. Arra gondoltam keresztezem őket a selyemhernyókkal, majd betanítom őket, hogy harcban megtámadják az ellenfeleimet, és elszakíthatatlan selyemszálakkal gúzsba kössék. –magyarázta Maedhros.
-Ez egy nagyszerű terv! Egy ilyen fegyverrel tényleg legyőzhetetlenné válhatsz! Maed, te egy zseni vagy! –lelkendezett Dalen.
-Tudom. Ugye feltételezhetem, hogy nem fogod mindezt továbbadni? Különösen a zöld barátaidnak. A te barátaid nem minden esetben számítanak az én barátaimnak is, bár persze a két csoport között van néminemű átfedés, de ezzel gondolom teljes mértékben tisztában vagy?
-Hogyne Maeddy, bennem megbízhatsz. Te figyelj, ha ez működik, adsz nekem is egy párat? Lécciléccilécci.
Ekkor hirtelen valaki dörömbölni kezdett az ajtón.
-Maedhros, itthon vagy?
-Jaj ne, ez Dzsó. Figyelj Maeddy, ne mond el neki, hogy itt vagyok. Azt hiszem mostanság egy ici-picit morcos rám. Jobb lesz, ha most én elbújok egy picit. –mondta Dalen, és sietve eltűnt az egyik függöny mögött.
-Van itt valaki? Mintha beszélgetést hallottam volna. –kérdezte a kék óriás mellett álló Glórin, miután társa ajtót nyitott neki.
-Hangokat? –kérdezte Maedhros és csuklott egyet.
-Aha, értem. –vonta fel a szemöldökét Dzsó, ahogy megcsapta társa lehelete. –Úgy tűnik a legutóbbi Azúr rohamnál besurrant egy szabotőr. Megtámadta a mi kis aranyhajúnkat fürdés közben.
-Szabotőr? Azonnal megyek, csak némi bátorságot öntök magamba!
***
Miután távozott a két gyémánt Dalen kikandikált a függöny mögül. Visszament az asztalhoz, és leült. Egy darabig lóbálta a lábait, majd nagyot sóhajtott. Unalmában elkezdte Maedhros jegyzeteit olvasni. „Tennivalók: Hétfő: tenyésztési projekt, Kedd: nagymosás, Szerda: tenyésztési projekt, Csütörtök: világuralom, Péntek: tenyésztési projekt, Szombat: fürdés”. Miután a jegyzetek is rém unalmasnak bizonyultak, a mágus elkezdte nézegetni a falon a trófeákat. Egy kis kék, gülüszemű lénynél megállt és elővette a saját jegyzeteit, majd összehasonlította a fej alatti kis táblával. „Vizionár”.
-Ez pont jó lesz. –mondta és trófeát betuszkolta a kabátja alá a nagy bödön ragasztó mellé.
Ezek után a kitömött állatokat vette szemügyre különösen a „Sándor” nevezetű mocsári orkot. A lény nyakában egy sallank-karmokból készült láncot viselt, dereka körül egy egyszerű agyék-kötőt, kezében, pedig egyet az orkok által kedvel csontszablyákból. Dalen nagy nehezen kicsavarta a lény kezéből a kardot, majd egy suhintással lecsapta a fejét. Ezek után övébe dugta a szablyát, és levette a csonka nyakról a láncot, és felvette. Végül visszament az üvegkalitkához. Óvatosan kinyitotta a tetejét, és könyökig benyúlt, hogy megfogjon egy bóbiskoló hernyót. Az állat az utolsó pillanatban felröppent, de a mágus utánakapott. Ezzel viszont csak annyit ért el, hogy jól beverje a könyökét. Dalen dörzsölgetni kezdte sajgó karját, és dühösen a kalitkába rúgott, ami darabokra tört.
-A franc… -morogta, ahogy a hernyók rémülten szétrepültek a teremben.
A mágus kinézett magának egyet, ami az italos szekrény tetejére telepedett le pihenni. A galetki óvatosan felmászott a hordók alkotta piramisra, és megkapaszkodott a szekrény tetejében. Lába megcsúszott, ahogy megpróbálta felhúzni magát, és a kupac tetején lévő hordó vészesen billegni kezdett. Dalen a szekrény tetejéről figyelte a hordót, ami végül is nem gurult le, hanem lassan újra megnyugodott. A hernyó addigra viszont továbbrepült, és megpihent egy közeli brokáton. A mágus a fel mellett araszolva, egyre közelebb nyújtózott, míg végül sikerült elkapnia. Megkönnyebbülten rakta zsebre a kis állatot, mikor megreccsent a szekrény a lába alatt. Dalen előrezuhant, de volt ideje megkapaszkodni a brokátban. Közben a szekrény előrebillent, és hatalmas csörömpöléssel eldőlt. A hordók is szétgurultak, egy pár összes is tört. A romok alól hatalmas tócsában folyt szét a pálinka, miközben a mágus mindkét kezével kapaszkodva csimpaszkodott a függönyön.
-Jaj ne… -sóhajtott, miután tekintete a függönyt tartó karnis szögére esett mielőtt az kirepült a falból.
Kalandregények bátor hősei lengenek úgy keresztül a termen egy szál kötélen, mint Dalen azzal az apró különbséggel, hogy ők nem sikítanak fejhangon. A mágus nagy csattanással érkezett a terem közepén álló asztalra, és nézte, ahogy feje fölött fenyegetően lengeni kezd a csillár.
-Basszus… -káromkodott, és lefordult az asztalról, mielőtt az égő gyertyák peregni kezdtek volna.
A papírhalmok azonnal lángra kaptak. Dalen megpróbálta eloltani a lángokat, azzal hogy a brokát végével csapkodta őket, de csak annyit ért el vele, hogy az is begyulladt. Megragadta az első keze ügyébe kerülő folyadékot és… A lángok felcsaptak, a tömény szesztől. A mágus megpróbálta elfújni az üveg nyakán táncoló lángot, de hasztalan. Végül ijedten eldobta az üveget, ami darabokra tört. Az égő alkohol nyomán égni kezdett a padló egy része is. Dalen az új tűzfészekre pillantott, majd a lassan de biztosan közeledő pálinkatócsára, végül megvonta a vállát, és kivetette magát a legközelebbi ablakon. Kecsesen szelte a levegőt, ahogy áttörte az üveget, és gurulással tompította az esést, ahogy földet ért. Fejét kezei alá temetve várta a robbanást… de nem történt semmi. Végül óvatosan körbenézett, de nem látott senkit. Feltápászkodott, és leporolta magát. Egy lépést sikerült tennie, mielőtt a robbanás ereje a földre lökte volna.
-Azt hiszem ideje hazamenni. –motyogta, ahogy négykézláb besurrant egy szomszédos ház árnyékába. A ház emeleti ablakában Blue eltette színházi látcsövét. és jegyzeteibe merült.
***
Dalen, hátán teletömött iszákjával, fütyörészve sétált az erdőben. Az előző éjszakát a Tökéletes Gyémánt furcsa tömlöcében töltötte. Az egyik nagyobb, de még így is piciny babaháznyi szobába préselte be magát, helyet csinálva az elkobzott, főleg ELIT és Azúr márkajellel ellátott szervdarabkák között. A "tökik" felforgatták egész városuk, de egyikük sem gondolt arra, hogy bárki is képes lenne, a nekromantát kivéve, a sokszor hetek óta foszló szövetek közt, pár percnél tovább megmaradni, nemhogy a kis kíngörényeket is elviselni jó fél éjszaka hosszan. A következmény a várt tűszúrásokkal teli zsibbadtság és az idegrángásokkal egybekötött zsongás volt, amelyet a szűk helyen, kifacsart testhelyzetben töltött idő és az éjjel is dolgozó apró kínzómesterek veszekedése, serény szerszámaik csörömpölése okozott a nem rátermett vendégekben. Dalen ennek ellenére remekül aludt az éjjel, igaz egyszer felébredt, mikor az egyik kíngörény bepróbálkozott nála. A kis démon viszont gyorsan feladta, mikor megtapasztalta, hogy az otromba nagy szervdarab bizony harap. A szokásos hajnali vörös-kék rohamot, pedig arra használta ki, hogy észrevétlenül kisurranjon a falak közül. A smaragd mágus hirtelen megtorpant, ahogy a kormos, szutykos, zilált alak kilépett elé az egyik fa mögül.
-Hello Dalen.
-Sz…szia Maeddy. Hogy vagy öregem? –mondta a mágus és hátrált egy lépést.
-Gondolom valami ÉGETŐEN fontos tennivalód akadt, hogy olyan sietve kellett távoznod, hogy még csak el sem köszöntél tőlem. –mondta Maedhros, szavain szinte lógtak a jégcsapok. –Atyavilág! Ez nagybetűvel is tud beszélni!
-Hááát… nem akartam lábatlankodni… láttam, hogy sok dolgod volt… Maeddy, nem nézel valami jól ki, olyan idegesnek tűnsz.
-Miből vontad le azt az elhamarkodott következtetést, hogy esetleg ideges lennék? –vicsorgott nyájasan a végzetúr.
-Hááát… nagyon csúnyán remeg a bal szemed… mint mindig, mikor sík ideg vagy.
-Felgyújtottad az egyik házam! –üvöltötte a gyémánt galetki, mire Dalen hátraszökkent egy lépést.
-Baleset volt… tényleg… nem biztonságos annyi alkoholt egy helyen tárolni… -emelte fel kezeit védekezően.
-Te felgyújtottad a tűzbiztonsági szabályoknak teljes mértékben megfelelően tárolt … várjunk csak, az nem hűséges szolgám (Isten nyugosztalja) Sándor szablyája? –mutatott a smaragd zsákjából kikandikáló fegyver végére Maedhros.
-Őőő… kimentettem a tűzből…
-Te nem látogatási céllal kerestél fel, hanem hogy eltulajdonítsd javaimat! –tett előre egy lépést.
-Csak kölcsönvettem… egy időre… -hátrált kettőt.
-Te utolsó mocskos kis árnymanóivadék!
-Hé, a családról le lehet szállni! –toppantott Dalen, és kihúzta magát. –McPai ük-ük-ük-ük-ük-nagyapó igenis nagy ember volt… azaz alacsony, de akkor is nagy dolgokat vitt… el… de akkor is egy igazi hős volt! … eltekintve attól, hogy nem volt önfeláldozó, lopott mint a szarka, és elsősorban a maga boldogulásával foglakozott, de akkor is…
-Elég! –üvöltötte Maedhros, és kezei előre lendültek.
A thrax halálcsapása szétfújta a tavaly őszi avart, ágakat tört le, virágokat tépett ki tövestől, bokrokat tépázott meg. Dalen hangos nyekkenéssel ért földet. Köhögve, fuldokolva nagy nehezen megpróbált négykézlábra kecmeregni. Csuklyája alól véres nyál folyt a földre.
-Meg vagy húzatva? Ez fájt, te marha! –hőbörgött a mágus.- Megsérültem! Nézd, vérzem! Nem tudom, miért kell magad ennyire felszívnod egy pár kacat miatt.
A gyémánt végzetúr leakasztotta hátáról a súlyos pallost, és lassan elindult a támolygó smaragd felé.
-Ez rossz vicc Maeddy… tényleg rossz vicc… tedd le a kardot…-támolygott hátra, de a másik egyre közeledett.
-Jól van, bocsi… tényleg sajnálom… ok? Figyi… tudod mit, segítek újra felépíteni… nálunk a hordában egyszer én kaptam meg az arany kőműveskanalat a nagyfőnöktől…
Maedhros leengedte a kardot, és lépteit felgyorsította, hogy lendületet vegyen. A nehéz pallos hegye mély barázdát húzott a talajban.
-Ne… Maeddy, ne… lécci… Maeddy… NEEEEE…
A gyémánt végzetúr meglendítette a nehéz fegyvert, és Dalen egy fényes kék villanással eltűnt. Maedhros szája elégedett mosolyra húzódott, és fegyverét visszaakasztotta a hátára.
-Egy-egy. Mehetünk Blue. Előkészítetted az árnyfattyesszenciát Rufusz csudálatos leplező varázsolatához?
- Igen, Mesterem. – bólintott az eddig hangtalanul jegyzetelő entitás. – ha szabad megjegyeznem, mindez az igazságszolgáltatásért felelős…
- Ezt már korábban megbeszéltük Blue. Én vagyok mind a három hatalmi ág. Tudom, nehéz felelősség, de megbírkózom a feladattal.
***
A frissen kikelt zöld nyálkacsiga békésen legelészett egy eperbokor friss hajtásain. A környék csendes volt. Már amennyire csendes lehet a tavaszi erdő, méonech fürkészek ciripeltek a fűben, egy kőzúzó röfögve gördített egy ízleteses kavicsot párja elé. Az idilli természetes zajokba lassan alattomosan egy másik hang lopta be magát. Először csak halk volt, nagyon távolinak tűnt, de egyre hangosabb volt, ahogy közeledett „NEEEEE!!!!!”. Hirtelen kék villanással egy alak jelent meg a föld fölött két méterrel repülve nagy sebességgel. Dalen nagy nyekkenéssel csapódott a földnek, majd tovább pattogott. Zsákja kifoszlott, kacatok egész sorát szórta szét maga után, ahogy végiggurult az aljnövényzetben.
-Ne, ne, ne! -tapogatta a mágus kétségbeesetten végig zsebeit a mágus, miután megállapodott.
-A jó rohadt életbe! –üvöltötte teli torokból, ahogy előkerült a De Ez Micsoda. A kis szelence nyitva volt.
A mágus dühösen eldobta értéktelen vasdarabot, ami belefúródott egy közeli fa törzsébe. Hangosan káromkodva belerúgott a zsákjába, és újabb adag kacat repült szanaszét. A nyálkacsiga felismerte a rá leselkedő veszélyt, és menekülőre fogta a dolgot. Sajnos a csigák nagyon rosszak a menekülés terén. Dalen üvöltve páros lábbal ugrált a szerencsétlen állaton, amíg nem maradt belőle más csak zöld nyálka. Ezután dühösen rugdosni kezdte az egyik fa törzsét, hogy megszabaduljon a talpára ragadt nyálkától, amit az a pimasz állat rákent. A mágus zihálva állt a tisztás közepén, és felnézett az ágak között pofátlanul vigyorgó mókusra, ami kétségtelenül remekül mulatott az ő szerencsétlenségén. A villámcsapás kettérobbantotta az egész fát, levelek, ágak, forgácsok repültek szanaszéjjel. Dalen két marokra fogta a megperzselt állatkát, és rázni kezdte.
-Na most röhögj te kis szemét!
***
Dalen még mindig morcos volt, mikor zsákjával a hátán megérkezett a Végzeturak Mesterei erődjébe. Dühösen rugdosta maga előtt a köveket, ahogy átvágott az udvaron.
-Hello Dalen, isten hozott újra itthon. Remélem érdekes és kellemes volt az utad. –tette mosolyogva kezét társa vállára AbyGail.
-Fulladj meg! –sziszegte Dalen, és dühösen lerázta magáról a baráti kezet, majd nagyot rúgott az útjába kerülő szerencsétlen vödörbe.
A lány arcáról lehervadt a mosoly, és értetlenül nézett a másik mágus után.
-Tuskó! –kiáltotta Stardust.
Dalen válaszul csak egy obszcén, és különösen sértő kézmozdulatot tett, majd becsapta maga mögött az ajtót.
-Ne foglalkozz vele Aby. –vigasztalta a Stardust a másik nőt.
-Szerintem valami nagyon bántja szegényt. –sóhajtott a lány.
-Azon kívül, hogy egy bunkó, idióta állat? Kétlem.
***
Dátum: 2009.04.06. 09:10:37
Kolumba fényes lakkcipőit nyalogatta. Gazdája szerint egy hozzá hasonlóan komoly beosztásban álló alkalmazottnak igenis fontos a megjelenés, ehhez hozzátartozik a fényesen csillogó, fekete lakkcipő. Valamint a csíkos mellény, és az a szörnyű dolog, amit nadrágnak hívnak. A vérfarkas látta, hogy mindenki visel ilyet a városban. Nem is lett volna vele semmi baja, ha nem szorította volna állandóan a farkát a combjához. Viszont gazdájának ebben is igaza volt, hisz igaz hogy zsibbadt, de legalább nem keverte bajba, mint a múltkor. (lsd: Az üveghegyen túl - a gyémántváros krónikái.)
Egyszer csak hangos dübörgés hallatszott az ajtó felől, mintha valaki teli erőből rugdosná. Kolumba felegyenesedett, és a bejárathoz ment, miközben végiggondolta a tennivalókat.
-Ha fehér kő van rajta, akkor köszönök. Ha kék kő, akkor megharapom. Ha piros kő, akkor nagyon megharapom. Ha zöld kő, akkor köszönök, és utána esetleg megharapom. –motyogta magában.
A farkasember kinyitotta az ajtót. Odakinn egy csuklyás alak rugdosta az ajtót, illetve jobb híján a komornyik sípcsontját. Kolumba vicsorogva lendült előre, majd megmerevedett, ahogy meglátta a zöld követ.
-Először köszönni. –motyogta magában.
-Jó estét, miben segíthetek? –mondta a farkasember mély baritonján.
-Jó estét, Kayrac Smaragdszem vagyok a D.E.M.-től, azaz Dekadensek Egyesülete a Mágiáért. –hadarta a figura, és egy fémdarabot nyomott a komornyik orra elé, amibe a fent említett három betű volt vésve.
-Ha jól tudom ez egy bizonyos Seligen nevű gyémánt végzetúr háza… cöcöcö… gyémánt… na mindegy. –folytatta az idegen, és a meglepett komornyikot félretolva az útból belépett a házba.
-Őőő…. Igen.
-Remek, itthon van a fent említett személy?
-Nem, a mester elment, talán ha később…
-Nem, nem. Nem szükséges várni rá. Tudja az ön gazdája jelentkezett a mi különösen exkluzív társaságunkba. Bár sajnálatos módon a gyémánt horda tagja… cöcöcö… gyémánt… Ennek ellenére sok tagunk szerint ő maga elég zöld ahhoz, hogy a jelentkezési kérelmét ne dobjuk azonnal a pöcegödörbe. Tehát… mint minden felvételizőnek az ön gazdájának is rendelkeznie kell egy megfelelően felszerelt, és karbantartott laboratóriummal. Hisz a mi különösen elit és végtelenül exkluzív társaságunkba nem léphet ám akárki be, aki tanul egy pár varázsigét holmi lélekkufárnál olcsón megvásárolható varázskönyvből. Ezek a pocsék tucatáruk… tűzre kellene dobni az összeset… hol is tartottam? Ja igen. Tehát minden jelentkezőnek kell rendelkeznie egy megfelelő laborral, amit a szervezet által kijelölt személy véletlenszerűen, és főleg meglepetésszerűen ellenőriz… hisz nem akarjuk, hogy esetleg béreljen egy laboratóriumot, az ellenőrzés idejére… még egy ilyen arcátlanságot, bérelni… hogy nem sül le egyesek képéről a bőr, csak ha elrontják a tűzgolyó varázslatot… őőő… igen. Tehát véletlenszerű, és meglepetésszerű ellenőrzés, ami… Meglepetés! Most van. Hol a labor? –dőlt a szó a furcsa idegenből.
Kolumba tátott szájjal, enyhén csorgó nyállal, nagyokat pislogva bámult, majd kezét óvatosan felemelte, és a ház hátuljában lévő labor ajtajára mutatott.
-Köszönöm, és most ne zavarjon! Mindent tüzetesen szemügyre kell vennem! –hadarta a D.E.M. megbízott, és határozott léptekkel elindult a labor felé.
-Uram…
-Mi van?
-Ööö… megkínálhatom valamivel? –jutottak Kolumba eszébe gazdája szavai a jó vendéglátásról.
-Igen, de csak, majd ha végeztem! Első a munka! Mindent ellenőriznem kell!
***
Dalen becsukta maga mögött a labor ajtaját, és körbenézett. A fal mellett hosszú könyvespolc húzódott telepakolva megannyi vaskos fiolással. Vele szemben egy munkaasztal volt, mindenféle lombikokkal és tégelyekkel, valamint egy íróasztal, tele jegyzetekkel és papírokkal. A plafonról szárított növények, és állatok lógtak lefele.
-Ó, denevér. –motyogta Dalen, és elkezdett felmászni a könyvespolcra, hogy elérje a kiszárított grákó denevéreket.
Beljebb rugdosott egy pár könyvet, hogy meg tudja vetni lábát a polcon, majd kezével megkapaszkodott a polc mellé támasztott létrában. A polc hangosan nyikorgott, ahogy mászott felfele. Leakasztott egy pár szárított denevért, majd indult vissza lefele, mikor a polc nagy reccsenéssel eltört alatta. Dalennek sikerült megkapaszkodnia könyvespolc szélében, majd felhúznia magát a tetejére. Ezután óvatosan lemászott a létrán. A leborult könyveket összerugdosta egy kupacba, a polc tövébe, majd folytatta felfedező útját.
Az asztalon egy lombikban egy zöld folyadék halkan rotyogott. Dalen egy darabig nézte a felszálló buborékokat, majd unottan ásított.
-Ez úgy túl lassú… nem elég hozzá a tűz. –motyogta, és feljebb tekerte a lombikot melegítő égőt.
A folyadék forrása felgyorsult, színe zöldből mély lilára, majd vörösre váltott, és vadul habzani kezdett. A mágus hátraugrott, ahogy a főzet elkezdett kifutni az edényből, majd hirtelen elfújta a lángot. A forrás abbamaradt, és a folyadék barna masszává változott, ami rászáradt a lombikra és az asztalra. Dalen megkocogtatta a kőkemény anyagot, majd megvonta a vállát, és továbbállt.
Egy fali-polcon apró tégelyek sorakoztak egymás mellett katonás rendben. Dalen egymás után vette le őket, nézegette, szagolgatta őket. Térdei megroggyantak és kénytelen volt az asztalban megkapaszkodni, ahogy mélyet szippantott az egyikből.
-Uhh, ez éter… -mondta és visszatette a polcra, majd levett egy másikat és abba is beleszagolt.
-Áh, pókméreg. –dugaszolta vissza a tartót, majd épp készült zsebre vágni, amikor észrevett egy dugót az asztalon. Felvette, és megnézte a kezében tartó tégelyt, de az le volt zárva.
-Ez felesleges. –dobta el a dugót, és zsebébe süllyesztette a méreggel teli edényt.
A sarokban egy nagy láda volt, rajta a „Teddy” felirattal. Dalen letérdelt és kinyitotta. Benne különböző emberi csontok hevertek, furcsa tégelyekben szemek, kezek és más szervek úszkáltak zavaros levükben. Dalen némi keresgélés után kivett egy bordacsontot, és zsebre rakta, majd egy elkezdte egy nagy barna tégelynek lefeszegetni a tetejét. A mágus ujját óvatosan az edénybe dugta, majd kihúzta. Valami nyúlós, ragadós barna massza tapadt a kesztyűjéhez, és nem volt hajlandó lejönni, akárhogy rázta a kezét. Próbálta volna lekaparni, de kezei csak még jobban összeragadtak. Dalen gyorsan az asztalra sietett, és elkezdte az ott heverő jegyzetekbe törölgetni a kezeit. Végül sikerült megszabadulnia a ragasztótól, megannyi összegyűrt kisebb-nagyobb papírgalacsint hagyva maga után. A mágus kabátja alá gyömöszölte a ragasztós tégelyt, aminek következtében jelentős pocakja lett. Végignézett az íróasztal romjain, és szeme megakadt a tintatartón. Felemelte, és körmével megvakargatta a tintától fekete felszínt, ami aranylóan felcsillant. Kiöntötte belőle a tintát az asztalra, és a biztonság kedvéért még kitörölte egy pár utolsó papírdarabbal, mielőtt eltette volna.
***
Kolumba kinn várta a felügyelőurat a hallban. Kezében egy tálcán gőzölgő tea, és a híres Piciklon-féle sós aprósütemény foglalt helyet.
-Mi a véleménye a felügyelőúrnak? A mester nagyon büszke a laborjára, és mindig nagy rendet tart benn. –kérdezte, ahogy a vendég egymás után két marék süteményt tömött a csuklya alá.
-Remef! –jött a válasz, megannyi morzsával egyetemben. –Ef af egyif legjobb laborf amif valaha, láftam!
Dalen gyorsan két nagy csésze teával leöblítette a süteményt, majd hangosan büfögött egyet.
-A napokban meg fog érkezni a hivatalos tájékoztató. De nekem most sajnos mennem kell, üdvözlom a gazdáját, és még egyszer gratulálok. –mondta a mágus, majd sebes léptekkel távozott.
***
Dalen! –hallatszott a kiáltás, és a mágus egyik lábával a levegőben megmerevedett.
Súlyos, döngő léptek közelítettek a sötétben, majd egy izmos kéz nehezedett a smaragd végzetúr vállára. Dalen nagyon lassan hátrafordított a fejét, és lemezpáncélba öltözött torzonborz figura szája széles mosolyra húzódott.
-Hogy vagy öregem? Ezer éve nem láttalak!
-Hehe… Maedhros… micsoda kellemes meglepetés… -nevetett kényelmetlenül a smaragd és lassan megfordult.
-Nocsak, nocsak! Idejét sem tudom, mikor láttalak. –ragadta meg a gyémánt galetki a másik vállát, majd kedvesen megpaskolta a dudorodó hasát. – Látom, a nyugodalmas élet megtette hatását.
-Hehehe, hááát igen…
-Node mondd csak, mit keresel itt, ahol a hozzád hasonló smaragd legények és a hozzád szerencsére kicsit sem hasonlító smaragd leányok oly ritkán fordulnak meg, főképp az éjszaka közepén (leszámítva a smaragd leányok éjszaka tett nem igazán publikus látogatásait)?
-Őőő… hááát…izé… hozzád jöttem látogatóban. –vakargatta a fejét. - Hogy a fenébe tud zárójelesen beszélni?
-Érdekes. A titkárom nem is szólt, hogy ma látogatót várunk. Ja, te nem szoktál bejelentkezni. Egyébként nem is ezen a környéken lakom.
-Tényleg? Akkor azért nem találtam a házad. Még sose jártam erre.
-Ház? Ne viccelj már! Nem láttad azt betegesen magas tornyot? Tisztelőim építették, most annak a tetején lakom. Na jó, csak ott alszom, meg a kinyilatkozásaimat is ott teszem közzé, mert - kettőnk közt maradjon – bizony szédülök odafent, de nem akarom megbántani ezeket a kedves entitásokat. Na, ne álldogáljunk itt, gyere igyunk meg valamit nálam! Nem, nem kell felcaplatni a torony tetejére, a régi szerény hajlékomat is megtartottam. Biztos rengeteg mesélnivalód van. Utána majd bemutatlak egy pár embernek. –karolta át Maedhros a hozzá képest cingár alak vállát, és indult el vele az utcán, láthatóan annak ellenkezését észre sem véve.
-Hurrá… már alig várom… -jött a nem túl lelkes válasz.
***
- Hogyhogy bemutatkozott?! - Ordította kérdőn a nekromanta.
- Azt mondta Kvarc Barackszem, valami Dékánok Egyessége a Magányért. - Sunyította a farkas.
- Te hü... Tudok ki az a Kayrac Smaragdszem?
- Öööö, valami nagy kutya lehet. - vakarta meg az állát a bamba állat.
- Ő egy lych, a Napkapuból! Emlékszel, állandóan meséltem neked esténként, honnan tértünk haza mikor majdnem beledöglöttél a csapdámba! Ó hagytam volna!
- Na és egy lych, akár lehetett volna...
- És evett a süteményből és megitta a teát!
- Igen, méghozzá jóízűen!
Seligen két kezébe hajtotta a fejét és szárazon zokogni kezdett..."
***
Egyszer csak hangos dübörgés hallatszott az ajtó felől, mintha valaki teli erőből rugdosná. Kolumba felegyenesedett, és a bejárathoz ment, miközben végiggondolta a tennivalókat.
-Ha fehér kő van rajta, akkor köszönök. Ha kék kő, akkor megharapom. Ha piros kő, akkor nagyon megharapom. Ha zöld kő, akkor köszönök, és utána esetleg megharapom. –motyogta magában.
A farkasember kinyitotta az ajtót. Odakinn egy csuklyás alak rugdosta az ajtót, illetve jobb híján a komornyik sípcsontját. Kolumba vicsorogva lendült előre, majd megmerevedett, ahogy meglátta a zöld követ.
-Először köszönni. –motyogta magában.
-Jó estét, miben segíthetek? –mondta a farkasember mély baritonján.
-Jó estét, Kayrac Smaragdszem vagyok a D.E.M.-től, azaz Dekadensek Egyesülete a Mágiáért. –hadarta a figura, és egy fémdarabot nyomott a komornyik orra elé, amibe a fent említett három betű volt vésve.
-Ha jól tudom ez egy bizonyos Seligen nevű gyémánt végzetúr háza… cöcöcö… gyémánt… na mindegy. –folytatta az idegen, és a meglepett komornyikot félretolva az útból belépett a házba.
-Őőő…. Igen.
-Remek, itthon van a fent említett személy?
-Nem, a mester elment, talán ha később…
-Nem, nem. Nem szükséges várni rá. Tudja az ön gazdája jelentkezett a mi különösen exkluzív társaságunkba. Bár sajnálatos módon a gyémánt horda tagja… cöcöcö… gyémánt… Ennek ellenére sok tagunk szerint ő maga elég zöld ahhoz, hogy a jelentkezési kérelmét ne dobjuk azonnal a pöcegödörbe. Tehát… mint minden felvételizőnek az ön gazdájának is rendelkeznie kell egy megfelelően felszerelt, és karbantartott laboratóriummal. Hisz a mi különösen elit és végtelenül exkluzív társaságunkba nem léphet ám akárki be, aki tanul egy pár varázsigét holmi lélekkufárnál olcsón megvásárolható varázskönyvből. Ezek a pocsék tucatáruk… tűzre kellene dobni az összeset… hol is tartottam? Ja igen. Tehát minden jelentkezőnek kell rendelkeznie egy megfelelő laborral, amit a szervezet által kijelölt személy véletlenszerűen, és főleg meglepetésszerűen ellenőriz… hisz nem akarjuk, hogy esetleg béreljen egy laboratóriumot, az ellenőrzés idejére… még egy ilyen arcátlanságot, bérelni… hogy nem sül le egyesek képéről a bőr, csak ha elrontják a tűzgolyó varázslatot… őőő… igen. Tehát véletlenszerű, és meglepetésszerű ellenőrzés, ami… Meglepetés! Most van. Hol a labor? –dőlt a szó a furcsa idegenből.
Kolumba tátott szájjal, enyhén csorgó nyállal, nagyokat pislogva bámult, majd kezét óvatosan felemelte, és a ház hátuljában lévő labor ajtajára mutatott.
-Köszönöm, és most ne zavarjon! Mindent tüzetesen szemügyre kell vennem! –hadarta a D.E.M. megbízott, és határozott léptekkel elindult a labor felé.
-Uram…
-Mi van?
-Ööö… megkínálhatom valamivel? –jutottak Kolumba eszébe gazdája szavai a jó vendéglátásról.
-Igen, de csak, majd ha végeztem! Első a munka! Mindent ellenőriznem kell!
***
Dalen becsukta maga mögött a labor ajtaját, és körbenézett. A fal mellett hosszú könyvespolc húzódott telepakolva megannyi vaskos fiolással. Vele szemben egy munkaasztal volt, mindenféle lombikokkal és tégelyekkel, valamint egy íróasztal, tele jegyzetekkel és papírokkal. A plafonról szárított növények, és állatok lógtak lefele.
-Ó, denevér. –motyogta Dalen, és elkezdett felmászni a könyvespolcra, hogy elérje a kiszárított grákó denevéreket.
Beljebb rugdosott egy pár könyvet, hogy meg tudja vetni lábát a polcon, majd kezével megkapaszkodott a polc mellé támasztott létrában. A polc hangosan nyikorgott, ahogy mászott felfele. Leakasztott egy pár szárított denevért, majd indult vissza lefele, mikor a polc nagy reccsenéssel eltört alatta. Dalennek sikerült megkapaszkodnia könyvespolc szélében, majd felhúznia magát a tetejére. Ezután óvatosan lemászott a létrán. A leborult könyveket összerugdosta egy kupacba, a polc tövébe, majd folytatta felfedező útját.
Az asztalon egy lombikban egy zöld folyadék halkan rotyogott. Dalen egy darabig nézte a felszálló buborékokat, majd unottan ásított.
-Ez úgy túl lassú… nem elég hozzá a tűz. –motyogta, és feljebb tekerte a lombikot melegítő égőt.
A folyadék forrása felgyorsult, színe zöldből mély lilára, majd vörösre váltott, és vadul habzani kezdett. A mágus hátraugrott, ahogy a főzet elkezdett kifutni az edényből, majd hirtelen elfújta a lángot. A forrás abbamaradt, és a folyadék barna masszává változott, ami rászáradt a lombikra és az asztalra. Dalen megkocogtatta a kőkemény anyagot, majd megvonta a vállát, és továbbállt.
Egy fali-polcon apró tégelyek sorakoztak egymás mellett katonás rendben. Dalen egymás után vette le őket, nézegette, szagolgatta őket. Térdei megroggyantak és kénytelen volt az asztalban megkapaszkodni, ahogy mélyet szippantott az egyikből.
-Uhh, ez éter… -mondta és visszatette a polcra, majd levett egy másikat és abba is beleszagolt.
-Áh, pókméreg. –dugaszolta vissza a tartót, majd épp készült zsebre vágni, amikor észrevett egy dugót az asztalon. Felvette, és megnézte a kezében tartó tégelyt, de az le volt zárva.
-Ez felesleges. –dobta el a dugót, és zsebébe süllyesztette a méreggel teli edényt.
A sarokban egy nagy láda volt, rajta a „Teddy” felirattal. Dalen letérdelt és kinyitotta. Benne különböző emberi csontok hevertek, furcsa tégelyekben szemek, kezek és más szervek úszkáltak zavaros levükben. Dalen némi keresgélés után kivett egy bordacsontot, és zsebre rakta, majd egy elkezdte egy nagy barna tégelynek lefeszegetni a tetejét. A mágus ujját óvatosan az edénybe dugta, majd kihúzta. Valami nyúlós, ragadós barna massza tapadt a kesztyűjéhez, és nem volt hajlandó lejönni, akárhogy rázta a kezét. Próbálta volna lekaparni, de kezei csak még jobban összeragadtak. Dalen gyorsan az asztalra sietett, és elkezdte az ott heverő jegyzetekbe törölgetni a kezeit. Végül sikerült megszabadulnia a ragasztótól, megannyi összegyűrt kisebb-nagyobb papírgalacsint hagyva maga után. A mágus kabátja alá gyömöszölte a ragasztós tégelyt, aminek következtében jelentős pocakja lett. Végignézett az íróasztal romjain, és szeme megakadt a tintatartón. Felemelte, és körmével megvakargatta a tintától fekete felszínt, ami aranylóan felcsillant. Kiöntötte belőle a tintát az asztalra, és a biztonság kedvéért még kitörölte egy pár utolsó papírdarabbal, mielőtt eltette volna.
***
Kolumba kinn várta a felügyelőurat a hallban. Kezében egy tálcán gőzölgő tea, és a híres Piciklon-féle sós aprósütemény foglalt helyet.
-Mi a véleménye a felügyelőúrnak? A mester nagyon büszke a laborjára, és mindig nagy rendet tart benn. –kérdezte, ahogy a vendég egymás után két marék süteményt tömött a csuklya alá.
-Remef! –jött a válasz, megannyi morzsával egyetemben. –Ef af egyif legjobb laborf amif valaha, láftam!
Dalen gyorsan két nagy csésze teával leöblítette a süteményt, majd hangosan büfögött egyet.
-A napokban meg fog érkezni a hivatalos tájékoztató. De nekem most sajnos mennem kell, üdvözlom a gazdáját, és még egyszer gratulálok. –mondta a mágus, majd sebes léptekkel távozott.
***
Dalen! –hallatszott a kiáltás, és a mágus egyik lábával a levegőben megmerevedett.
Súlyos, döngő léptek közelítettek a sötétben, majd egy izmos kéz nehezedett a smaragd végzetúr vállára. Dalen nagyon lassan hátrafordított a fejét, és lemezpáncélba öltözött torzonborz figura szája széles mosolyra húzódott.
-Hogy vagy öregem? Ezer éve nem láttalak!
-Hehe… Maedhros… micsoda kellemes meglepetés… -nevetett kényelmetlenül a smaragd és lassan megfordult.
-Nocsak, nocsak! Idejét sem tudom, mikor láttalak. –ragadta meg a gyémánt galetki a másik vállát, majd kedvesen megpaskolta a dudorodó hasát. – Látom, a nyugodalmas élet megtette hatását.
-Hehehe, hááát igen…
-Node mondd csak, mit keresel itt, ahol a hozzád hasonló smaragd legények és a hozzád szerencsére kicsit sem hasonlító smaragd leányok oly ritkán fordulnak meg, főképp az éjszaka közepén (leszámítva a smaragd leányok éjszaka tett nem igazán publikus látogatásait)?
-Őőő… hááát…izé… hozzád jöttem látogatóban. –vakargatta a fejét. - Hogy a fenébe tud zárójelesen beszélni?
-Érdekes. A titkárom nem is szólt, hogy ma látogatót várunk. Ja, te nem szoktál bejelentkezni. Egyébként nem is ezen a környéken lakom.
-Tényleg? Akkor azért nem találtam a házad. Még sose jártam erre.
-Ház? Ne viccelj már! Nem láttad azt betegesen magas tornyot? Tisztelőim építették, most annak a tetején lakom. Na jó, csak ott alszom, meg a kinyilatkozásaimat is ott teszem közzé, mert - kettőnk közt maradjon – bizony szédülök odafent, de nem akarom megbántani ezeket a kedves entitásokat. Na, ne álldogáljunk itt, gyere igyunk meg valamit nálam! Nem, nem kell felcaplatni a torony tetejére, a régi szerény hajlékomat is megtartottam. Biztos rengeteg mesélnivalód van. Utána majd bemutatlak egy pár embernek. –karolta át Maedhros a hozzá képest cingár alak vállát, és indult el vele az utcán, láthatóan annak ellenkezését észre sem véve.
-Hurrá… már alig várom… -jött a nem túl lelkes válasz.
***
- Hogyhogy bemutatkozott?! - Ordította kérdőn a nekromanta.
- Azt mondta Kvarc Barackszem, valami Dékánok Egyessége a Magányért. - Sunyította a farkas.
- Te hü... Tudok ki az a Kayrac Smaragdszem?
- Öööö, valami nagy kutya lehet. - vakarta meg az állát a bamba állat.
- Ő egy lych, a Napkapuból! Emlékszel, állandóan meséltem neked esténként, honnan tértünk haza mikor majdnem beledöglöttél a csapdámba! Ó hagytam volna!
- Na és egy lych, akár lehetett volna...
- És evett a süteményből és megitta a teát!
- Igen, méghozzá jóízűen!
Seligen két kezébe hajtotta a fejét és szárazon zokogni kezdett..."
***
Dátum: 2009.03.31. 08:46:07
Melyik a világ leghosszabb folyója?
Jangce
Duna
Mississippi
Nílus
A helyes válasz az Amazonas de erről úgy látszik a kérdés feltevője nem hallott.
Jangce
Duna
Mississippi
Nílus
A helyes válasz az Amazonas de erről úgy látszik a kérdés feltevője nem hallott.
Dátum: 2009.03.30. 10:52:09
Viszont addigra az állatkádnak is több ÉP-je lesz. Egy 70. alapszintű, 20-as szintű állat kimaxolt büdös kunyhóval 3360 ÉP-vel rendelkezik. És szerintem ez egy 78-ik szintű karakternél reális.
Dátum: 2009.03.30. 10:16:10
Hányan lehetnek maximum egy szövetségben?
30
hordától függ
a zafírok többen míg a rubintok kevesebben
5
30 volt jó válasznak megjelölve, pedig 35.
30
hordától függ
a zafírok többen míg a rubintok kevesebben
5
30 volt jó válasznak megjelölve, pedig 35.
Dátum: 2009.03.27. 15:43:42
Aki február 29. születik, az 16 év múlva hány éves lesz?
A "helyes" megoldás 4.
Ehhhhh........
A "helyes" megoldás 4.
Ehhhhh........
Dátum: 2009.03.25. 06:34:48
Hello
-Ha jól tudom a napvége, valamikor hajnal 5 körül van.
-A szerzett LE-d 1%-at kapja meg (ha jól tudom az elrablás és a nap vége közti szerzett LE) ezt persze te nem bukod el
-nap végén autómatikusan mindenki kiszabadul és felszabdul az összes kamra
-Ha jól tudom a napvége, valamikor hajnal 5 körül van.
-A szerzett LE-d 1%-at kapja meg (ha jól tudom az elrablás és a nap vége közti szerzett LE) ezt persze te nem bukod el
-nap végén autómatikusan mindenki kiszabadul és felszabdul az összes kamra
Dátum: 2009.03.23. 19:51:16
Az éj leszállt az Azúr Légió táborára. A Tökéletes Gyémánt erődjének ostroma már hosszú hónapok óta tartott. A dolgok folyása, egy nyugodott lassú mederbe terelődött. Mindennaposak voltak az összetűzések az ellenséggel, de egyik fél sem erőltette túlságosan a harcot. Karpatia és Kitmatko volt a soros tábor északi oldalának őrzésében.
-Látok valamit, és a színe zöld. –mondta a szürke bőrű íjász.
-Fű. –ásított kék bőrű társa.
-Igen, most te jössz. –mondta Karpatia.
-Hagyjuk már ezt, már rém unalmas.
-Miért, mit akarsz csinálni? Még több mint három órát itt kell állnunk.
-De mi a francnak? Ki támadna meg minket? Az Elit horda szövetségesünk, és az erőd másik oldalán táboroznak. A gyémántok benn ülnek a várukban, ami a tábor másik oldalán van. Ki próbálkozna? A könyvmoly smaragdok?
Ezen a gondolaton mindketten jóízűen nevetni kezdtek. Egyszer csak Karpatia oldalba bökte a térdét csapkodó társát.
-Hé Kit, ott jön valaki. –mutatott árnyra, ami lassan közeledett a fák közül.
A széles vállú, hórihorgas alak kezében egy hosszú nádpálcával tapogatózott, ahogy ment. Nyakában egy tálcát viselt. Hosszú, fekete haja csapzottan terült szét a hátán. Szemei egy ronggyal voltak bekötve, nyaka és arca elé egy hosszú piszkos sál volt tekerve. A két katona érdeklődve nézte, a bukdácsolva közeledő figurát.
-Állj! Ki vagy? –emelte fel kezét Kitmatko.
Az idegen megállt, és megigazította a nyakában a tálcát.
-Á, jó estét vitézurak. Kandírozott meglepetést vegyenek! –harsant fel az idegen rekedt hangja.
-Ne üvölts, itt állunk előtted. Mit árulsz? –ment közelebb a két őr, hogy szemügyre vegye a tálca tartalmát.
A tálcán egymás mellett szép sorban sorakoztak a csillogó mázzal bevont húsos világoszöld gyümölcsök.
-Kandírozott meglepetés. Nagyon finom, csak két kristály a darab a vitéz uraknak. –krákogta az árus.
-Csak kettő? Akkor veszek egyet. –dobta a tálcára a kristályokat Kitmatko.
-Én is. –csatlakozott hozzá társa.
-Hmm, nem rossz, de mi ebben a meglepetés? –kérdezte Karpatia.
-Mindjárt meglátják az urak. –mondta az árus.
A két azúr katona elsápadt, kezükből kifordult az étel és a hasukhoz kaptak.
-Ezért megfizetsz. –nyögte Kitmatkó, és társa után sietett a fák közé.
-Kandírozott meglepetést vegyenek! –harsant fel a hang, és az árus elindult befelé a táborba.
***
-Mennyi? –kérdezte Dark Mongoose a vak árustól.
Mellette Nick Araguan nézegette és szagolgatta a frissen vásárolt gyümölcsöt.
-Két kristály, de magának csak egy kisasszony. –mondta a vak, reszelős hangján.
-Nem is tudom, valamiért olyan ismerős nekem ez a gyümölcs. –hümmögte a teljes vértbe öltözött végzetúr.
-Nick! –harsant egy pár sátor távolságból.
-Nick, Mongoose! Kapjátok el azt a szemetet! –érkezett görnyedten Kitmatko.
A gyümölcsök szétrepültek, és a tálca darabokra tört Dark Mongoose fején. Nick Aragua előremozdult de azonnal össze is görnyedt, ahogy a meglepően fürge árus lába utat talált a páncél gyenge pontján, és ágyékon rúgta. A férfi megragadta a sál végét, és nagyot rántott rajta. Dark Mongoose dühösen dobta félre a tálca maradványait, épp időben, hogy elkapja a karjai közé zuhanó fejet. A nő felsikított és eldobta a levágott zombifejet, és kezeit undorodva a ruhájába törölte. Több zafír harcos gyűlt össze a kiabálásra, és látták, ahogy az árus szó szerint fejvesztve menekül keresztül a táboron.
-Kapjátok el! –harsant fel újra Dalen háta mögött, a mágus ledobta magáról a hosszú köpenyt, és pótvállként szolgáló zsákokat, és rohant keresztül a táboron.
***
Sultankalifa kényelmesen elnyújtózott a puha, díszes párnákon. Húsos ujjai egy nagy tál szőlőből szemezgettek, miközben a csepűrágó műsorát nézte. Kalifa sátra volt a legfényűzőbb az egész táborban. Vastag szőnyegek nyelték el a léptek zaját, két lenge öltözetű fiatal lány szolgált fel neki frissítőket, miközben a csatározások fáradalmait pihente ki. Bár voltak nála nagyobb hatalmú végzeturak is a szövetségben, de ők nem tudták az élet eme apró örömeit értékelni.
-Fényes legyen ám az a pajzs fiam. Azt akarom, hogy a gyémántok holnap megvakuljanak a csillogásától. –vetette oda fegyvereit tisztogató szolgának.
A komédiás egy fél tucat dözmöng szívvel zsonglőrködött. A kis világító gömbök a szivárvány minden színében játszottak. Az egyik lány lanton játszott, míg a másik egy tálca itallal indult urához. Kintről egyre hangosodó kiabálás szűrődött be a sátorba, majd hirtelen egy sötét alak szakította át a ponyvát. A férfi nekizuhant a lánynak, aki megbotlott és az egész tálca tartalmát Sultankalifára borította. Dalen tovább botladozott a vastag szőnyegekben, és menthetetlenül belegabalyodott a lelógó fátyolszerű drága kelmékbe. A mágust vitte tovább a lendület, egyensúlyát, pedig odakinn hagyta. Végül a sátor fő tartórúdjának csapódott, ami recsegve dőlni kezdett.
A szolgálólányok, és a mutatványos kecmeregtek ki a sátor romjai alól.
-Ott van a szemétláda!
A zafír harcosok körbeállták a ponyva alatt mozgó, vonagló dudort és rugdosni, püfölni kezdték.
-Ez az! Adjatok neki! Most megtanulja egy életre a szemét!
A lányok dideregtek a hideg éjszakában, és sietősen egy másik, melegebb sátor felé igyekeztek. A komédiás, pedig elgurult gömbjeit próbálta összeszedni.
-Ne sajnáljátok!
A ponyva alól egyszer csak előtűnt Sultankalifa céklavörös feje.
-Ti barmok! –üvöltötte vérző orral, és bedagadt szemöldökkel.
-Hajrá!
A körbeálló zafír harcosok, az eddig buzdító hang irányába fordultak. Dalen meredten állt, ökle a magasban. Egy pillanat mély csend következett, csak a mutatványos szedegette a labdáit.
-A franc. –motyogta Dalen, majd hirtelen megragadta a mit sem sejtő komédiást, és pajzsként tartotta maga előtt.
-Vissza. –mondta a smaragd, és kikapott túsza kezéből egy szívet és fenyegetően felemelte.
Sultankalifa feltápászkodott, és öklét simogatva megindult a mágus felé. Dalennek nem kellett több, a túszt az azúrok közé lökte és újra futásnak eredet. A szívet zsebre vágta és csak rohant, amilyen gyorsan a lábai vitték, nyomában egyre hangosabban kiabáló egyre nagyobb tömeggel. Futtában fellökött egy embert, felrúgott egy kondért, fellökött még két őrt, átugrott egy tábortüzet, belelépett egy tányérba, felugrott egy asztalra, végigfutott rajta, felborítva egy pár boros kupát.
-Mi a pokol folyik itt? –üvöltötte Cyron, és földhöz vágta a megtaposott, bor áztatta térképet.
Az Azúr Légió emberei dühödten üldözték a sötétbe öltözött alakot végig a táborukon, ki az éjszakába.
***
Dark Mongoose meresztgette szemeit a sötétben, ahogy rohant előre, nyomában a többiekkel. A betolakodó nagyon fürge volt, kizárt hogy fegyvert és páncélt viseljen, fegyvertelenül pedig legfeljebb a mágusok merészelnek elhagyni a táboraikat. Egyesek felismerték, és ha hinni lehetett a történeteknek, akkor a fickó egy őrült. Fegyvertelenül betörni az Azúr Légió táborában tényleg a józanész hiányára vallott. Egy feketébe öltözött embert kergetni a felhős, sötét éjszakában nem egyszerű feladat. Dark Mongoose nem is nagyon látta maga előtt a rohanó smaragdot, hanem érezte, sőt inkább csak remélte. Egyszer csak valami valóban mozogni kezdett előtte, és egyre közelebb, viszont nem a smaragd mágus. Egy szarvas, démoni alak rohant vele szemben, háta mögött egy tucatnyi harcossal. Wurgolx! A nő ekkor jött rá, hogy a vad hajszában egyenesen a Tökéletes Gyémánt erődjének nyitott kapui felé rohannak társaival.
-Azúr! –hörögte Wurgolx, hegyes fogai szinte világítottak a sötétben.
-Roham! –vonta ki Dark Mongoose fegyverét, és a két csapat üvöltve ütközött egymásnak.
Varázslatok villantak fel a sötét éjszakában, fegyverek csattantak a páncélokon, vagy vájtak élő húsba, pajzsok feszültek egymásnak, csontok törtek, fájdalmas és diadalmas kiáltások visszhangzottak az éjszakában. A küzdelem rövid volt, de intenzív, egyik fél sem kímélte a másikat. Végül a gyémántok és a zafírok egyaránt visszavonultak, aki tudott a saját lábán, aki pedig nem azt társai vonszolták. Újra csend telepedett a tájra.
Egy földhalom megmoccant a sötétben, és Dalen felemelte a fejét. Ruhája a sárszín sötétbarnából, újra kékes-sötétszürkébe váltott.
-És még azt mondták, nem éri meg ezzel az álcázó bűbájjal foglalkozni. –morogta magában, és leporolta magáról a rátapadt sarat.
Dalen óvatosan megtette a pár métert a csata színhelyéig. A föld cuppogós volt a vértől, és taposástól. A sárban itt-ott egy eltört fegyver darabja, ruhafoszlányok és egy lemetszett ujj feküdt. A mágus megrugdosott egy pár ígéretes halmot, majd lenyúlt, ahogy valami megcsillant a sárban.
-Hűha! Ez arany, gyere apucihoz. –zsebelte be a kivert zápfogat.
***
Dalennek sikerült minden nehézségek nélkül belopóznia a gyémántok városába. A kapu tárva-nyitva állt, őr sehol, sőt már a fű is kezdte benőni a tövét. A mágus házról házra haladt, egyik árnyékból siklott a másikba.
-Nem is tudom, nem is tudom… mintha valamit kompenzálni akarnának. –motyogta magában, ahogy a város fölé magasodó hatalom tornyát nézte.
A mágus figyelmét ekkor egy az utcán végigvonuló végzetúrnő ragadta magával. A lány a hideg ellenére könnyű ruházatot viselt, nyakában egy rókaprémmel. Hosszú szőke haja lágyan omlott le hátán, léptei kecsesek voltak. Dalen bámulta egy ideig a lágyan ringó gyönyörű domborulatokat, majd elindult a lány nyomában, és követte egészen hazáig. A férfi egyik ház árnyékában megbújva figyelte az ablakot, ahol világ gyúlt. A függönyön keresztül látható volt a lány sziluettje, ahogy egymás után fejtette le magáról ruhadarabjait, majd az alak eltűnt az ablak elől. Dalen átlopakodott az utcán a ház ajtajáig. Ujjait gyengéden végigfutatta az ajtón lévő három betűn: S G H, majd óvatosan kinyitotta az ajtót. A helységben nem volt senki, de a szobából nyílt egy másik ajtó is. A férfi a résnyire nyitott ajtóhoz lopakodott, ahonnan vízcsobogás, és halk dudorászás hallatszott… Aztán óvatosan becsukta, és gyorsan kitámasztotta egy székkel a biztonság kedvéért. Dalen a levetett ruhákhoz osont, és lemetszette a prémről a rókafarkat, majd széttúrta a többit, de nem talált semmi kedvére valót. Következő célpont a sminkasztal volt, egymás után nyitogatta ki az egyes tégelyeket és szagolgatta meg. Talált egy fura piros színű, zsíros krétát a rózsavizek között, nézegette egy darabig, majd a tükör felé fordult és körberajzolta a saját fejének a körvonalát, és valamint rajzolt magának egy széles mosolygó szájat és két pont szemet. Miután ezzel végzett el is dobta a haszontalan tárgyat. Kinyitotta a púderes dobozkát és köhögni kezdett, ahogy letüdőzte a fehér port, kezét a szájára szorította, hogy elnyomja a hangot, miközben a kis dobozt a zsebébe süllyesztette. Miután abbamaradt a köhögése az asztalra borította az ékszeres ládikó tartalmát.
-Van, már van, ez is megvan… -turkált a gyűrűk és nyakékek között, míg végül felemelt egy gyönyörű gyöngysort.
Az egymásra fűzött fehér gyöngyök sorát időnként egy-egy fekete szakította meg. Dalen tőrével óvatosan kimetszette az egyik fekete gyöngyöt a többi közül, majd azt is zsebre rakta. Ahogy a mágus felállt az asztaltól, meglökte azt, az ékszer lecsúszott rajta, és a gyöngyök szanaszét gurultak a szobában.
-Fene… -motyogta Dalen és elkezdett az ajtó felé settenkedni.
-Hé, ez rézből van. –akadt meg a tekintete a fürdőhelység kilincsén.
A férfi mindkét kezével megragadta a kilincset és feszíteni kezdte, ami végül letört, és az ajtó zárja, nagy csörömpöléssel darabokra esett. Odabentről hirtelen heves vízcsobbanás hallatszott, majd siető léptek.
-Mi folyik itt? Ki van ott? Engedj ki! –hallatszott egy női hang belülről, majd dörömbölni kezdett az ajtón.
-A fene tudtam, hogy valamiről megfeledkeztem. –motyogta Dalen, és kisietett a házból.
***Folyt. Köv.***
-Látok valamit, és a színe zöld. –mondta a szürke bőrű íjász.
-Fű. –ásított kék bőrű társa.
-Igen, most te jössz. –mondta Karpatia.
-Hagyjuk már ezt, már rém unalmas.
-Miért, mit akarsz csinálni? Még több mint három órát itt kell állnunk.
-De mi a francnak? Ki támadna meg minket? Az Elit horda szövetségesünk, és az erőd másik oldalán táboroznak. A gyémántok benn ülnek a várukban, ami a tábor másik oldalán van. Ki próbálkozna? A könyvmoly smaragdok?
Ezen a gondolaton mindketten jóízűen nevetni kezdtek. Egyszer csak Karpatia oldalba bökte a térdét csapkodó társát.
-Hé Kit, ott jön valaki. –mutatott árnyra, ami lassan közeledett a fák közül.
A széles vállú, hórihorgas alak kezében egy hosszú nádpálcával tapogatózott, ahogy ment. Nyakában egy tálcát viselt. Hosszú, fekete haja csapzottan terült szét a hátán. Szemei egy ronggyal voltak bekötve, nyaka és arca elé egy hosszú piszkos sál volt tekerve. A két katona érdeklődve nézte, a bukdácsolva közeledő figurát.
-Állj! Ki vagy? –emelte fel kezét Kitmatko.
Az idegen megállt, és megigazította a nyakában a tálcát.
-Á, jó estét vitézurak. Kandírozott meglepetést vegyenek! –harsant fel az idegen rekedt hangja.
-Ne üvölts, itt állunk előtted. Mit árulsz? –ment közelebb a két őr, hogy szemügyre vegye a tálca tartalmát.
A tálcán egymás mellett szép sorban sorakoztak a csillogó mázzal bevont húsos világoszöld gyümölcsök.
-Kandírozott meglepetés. Nagyon finom, csak két kristály a darab a vitéz uraknak. –krákogta az árus.
-Csak kettő? Akkor veszek egyet. –dobta a tálcára a kristályokat Kitmatko.
-Én is. –csatlakozott hozzá társa.
-Hmm, nem rossz, de mi ebben a meglepetés? –kérdezte Karpatia.
-Mindjárt meglátják az urak. –mondta az árus.
A két azúr katona elsápadt, kezükből kifordult az étel és a hasukhoz kaptak.
-Ezért megfizetsz. –nyögte Kitmatkó, és társa után sietett a fák közé.
-Kandírozott meglepetést vegyenek! –harsant fel a hang, és az árus elindult befelé a táborba.
***
-Mennyi? –kérdezte Dark Mongoose a vak árustól.
Mellette Nick Araguan nézegette és szagolgatta a frissen vásárolt gyümölcsöt.
-Két kristály, de magának csak egy kisasszony. –mondta a vak, reszelős hangján.
-Nem is tudom, valamiért olyan ismerős nekem ez a gyümölcs. –hümmögte a teljes vértbe öltözött végzetúr.
-Nick! –harsant egy pár sátor távolságból.
-Nick, Mongoose! Kapjátok el azt a szemetet! –érkezett görnyedten Kitmatko.
A gyümölcsök szétrepültek, és a tálca darabokra tört Dark Mongoose fején. Nick Aragua előremozdult de azonnal össze is görnyedt, ahogy a meglepően fürge árus lába utat talált a páncél gyenge pontján, és ágyékon rúgta. A férfi megragadta a sál végét, és nagyot rántott rajta. Dark Mongoose dühösen dobta félre a tálca maradványait, épp időben, hogy elkapja a karjai közé zuhanó fejet. A nő felsikított és eldobta a levágott zombifejet, és kezeit undorodva a ruhájába törölte. Több zafír harcos gyűlt össze a kiabálásra, és látták, ahogy az árus szó szerint fejvesztve menekül keresztül a táboron.
-Kapjátok el! –harsant fel újra Dalen háta mögött, a mágus ledobta magáról a hosszú köpenyt, és pótvállként szolgáló zsákokat, és rohant keresztül a táboron.
***
Sultankalifa kényelmesen elnyújtózott a puha, díszes párnákon. Húsos ujjai egy nagy tál szőlőből szemezgettek, miközben a csepűrágó műsorát nézte. Kalifa sátra volt a legfényűzőbb az egész táborban. Vastag szőnyegek nyelték el a léptek zaját, két lenge öltözetű fiatal lány szolgált fel neki frissítőket, miközben a csatározások fáradalmait pihente ki. Bár voltak nála nagyobb hatalmú végzeturak is a szövetségben, de ők nem tudták az élet eme apró örömeit értékelni.
-Fényes legyen ám az a pajzs fiam. Azt akarom, hogy a gyémántok holnap megvakuljanak a csillogásától. –vetette oda fegyvereit tisztogató szolgának.
A komédiás egy fél tucat dözmöng szívvel zsonglőrködött. A kis világító gömbök a szivárvány minden színében játszottak. Az egyik lány lanton játszott, míg a másik egy tálca itallal indult urához. Kintről egyre hangosodó kiabálás szűrődött be a sátorba, majd hirtelen egy sötét alak szakította át a ponyvát. A férfi nekizuhant a lánynak, aki megbotlott és az egész tálca tartalmát Sultankalifára borította. Dalen tovább botladozott a vastag szőnyegekben, és menthetetlenül belegabalyodott a lelógó fátyolszerű drága kelmékbe. A mágust vitte tovább a lendület, egyensúlyát, pedig odakinn hagyta. Végül a sátor fő tartórúdjának csapódott, ami recsegve dőlni kezdett.
A szolgálólányok, és a mutatványos kecmeregtek ki a sátor romjai alól.
-Ott van a szemétláda!
A zafír harcosok körbeállták a ponyva alatt mozgó, vonagló dudort és rugdosni, püfölni kezdték.
-Ez az! Adjatok neki! Most megtanulja egy életre a szemét!
A lányok dideregtek a hideg éjszakában, és sietősen egy másik, melegebb sátor felé igyekeztek. A komédiás, pedig elgurult gömbjeit próbálta összeszedni.
-Ne sajnáljátok!
A ponyva alól egyszer csak előtűnt Sultankalifa céklavörös feje.
-Ti barmok! –üvöltötte vérző orral, és bedagadt szemöldökkel.
-Hajrá!
A körbeálló zafír harcosok, az eddig buzdító hang irányába fordultak. Dalen meredten állt, ökle a magasban. Egy pillanat mély csend következett, csak a mutatványos szedegette a labdáit.
-A franc. –motyogta Dalen, majd hirtelen megragadta a mit sem sejtő komédiást, és pajzsként tartotta maga előtt.
-Vissza. –mondta a smaragd, és kikapott túsza kezéből egy szívet és fenyegetően felemelte.
Sultankalifa feltápászkodott, és öklét simogatva megindult a mágus felé. Dalennek nem kellett több, a túszt az azúrok közé lökte és újra futásnak eredet. A szívet zsebre vágta és csak rohant, amilyen gyorsan a lábai vitték, nyomában egyre hangosabban kiabáló egyre nagyobb tömeggel. Futtában fellökött egy embert, felrúgott egy kondért, fellökött még két őrt, átugrott egy tábortüzet, belelépett egy tányérba, felugrott egy asztalra, végigfutott rajta, felborítva egy pár boros kupát.
-Mi a pokol folyik itt? –üvöltötte Cyron, és földhöz vágta a megtaposott, bor áztatta térképet.
Az Azúr Légió emberei dühödten üldözték a sötétbe öltözött alakot végig a táborukon, ki az éjszakába.
***
Dark Mongoose meresztgette szemeit a sötétben, ahogy rohant előre, nyomában a többiekkel. A betolakodó nagyon fürge volt, kizárt hogy fegyvert és páncélt viseljen, fegyvertelenül pedig legfeljebb a mágusok merészelnek elhagyni a táboraikat. Egyesek felismerték, és ha hinni lehetett a történeteknek, akkor a fickó egy őrült. Fegyvertelenül betörni az Azúr Légió táborában tényleg a józanész hiányára vallott. Egy feketébe öltözött embert kergetni a felhős, sötét éjszakában nem egyszerű feladat. Dark Mongoose nem is nagyon látta maga előtt a rohanó smaragdot, hanem érezte, sőt inkább csak remélte. Egyszer csak valami valóban mozogni kezdett előtte, és egyre közelebb, viszont nem a smaragd mágus. Egy szarvas, démoni alak rohant vele szemben, háta mögött egy tucatnyi harcossal. Wurgolx! A nő ekkor jött rá, hogy a vad hajszában egyenesen a Tökéletes Gyémánt erődjének nyitott kapui felé rohannak társaival.
-Azúr! –hörögte Wurgolx, hegyes fogai szinte világítottak a sötétben.
-Roham! –vonta ki Dark Mongoose fegyverét, és a két csapat üvöltve ütközött egymásnak.
Varázslatok villantak fel a sötét éjszakában, fegyverek csattantak a páncélokon, vagy vájtak élő húsba, pajzsok feszültek egymásnak, csontok törtek, fájdalmas és diadalmas kiáltások visszhangzottak az éjszakában. A küzdelem rövid volt, de intenzív, egyik fél sem kímélte a másikat. Végül a gyémántok és a zafírok egyaránt visszavonultak, aki tudott a saját lábán, aki pedig nem azt társai vonszolták. Újra csend telepedett a tájra.
Egy földhalom megmoccant a sötétben, és Dalen felemelte a fejét. Ruhája a sárszín sötétbarnából, újra kékes-sötétszürkébe váltott.
-És még azt mondták, nem éri meg ezzel az álcázó bűbájjal foglalkozni. –morogta magában, és leporolta magáról a rátapadt sarat.
Dalen óvatosan megtette a pár métert a csata színhelyéig. A föld cuppogós volt a vértől, és taposástól. A sárban itt-ott egy eltört fegyver darabja, ruhafoszlányok és egy lemetszett ujj feküdt. A mágus megrugdosott egy pár ígéretes halmot, majd lenyúlt, ahogy valami megcsillant a sárban.
-Hűha! Ez arany, gyere apucihoz. –zsebelte be a kivert zápfogat.
***
Dalennek sikerült minden nehézségek nélkül belopóznia a gyémántok városába. A kapu tárva-nyitva állt, őr sehol, sőt már a fű is kezdte benőni a tövét. A mágus házról házra haladt, egyik árnyékból siklott a másikba.
-Nem is tudom, nem is tudom… mintha valamit kompenzálni akarnának. –motyogta magában, ahogy a város fölé magasodó hatalom tornyát nézte.
A mágus figyelmét ekkor egy az utcán végigvonuló végzetúrnő ragadta magával. A lány a hideg ellenére könnyű ruházatot viselt, nyakában egy rókaprémmel. Hosszú szőke haja lágyan omlott le hátán, léptei kecsesek voltak. Dalen bámulta egy ideig a lágyan ringó gyönyörű domborulatokat, majd elindult a lány nyomában, és követte egészen hazáig. A férfi egyik ház árnyékában megbújva figyelte az ablakot, ahol világ gyúlt. A függönyön keresztül látható volt a lány sziluettje, ahogy egymás után fejtette le magáról ruhadarabjait, majd az alak eltűnt az ablak elől. Dalen átlopakodott az utcán a ház ajtajáig. Ujjait gyengéden végigfutatta az ajtón lévő három betűn: S G H, majd óvatosan kinyitotta az ajtót. A helységben nem volt senki, de a szobából nyílt egy másik ajtó is. A férfi a résnyire nyitott ajtóhoz lopakodott, ahonnan vízcsobogás, és halk dudorászás hallatszott… Aztán óvatosan becsukta, és gyorsan kitámasztotta egy székkel a biztonság kedvéért. Dalen a levetett ruhákhoz osont, és lemetszette a prémről a rókafarkat, majd széttúrta a többit, de nem talált semmi kedvére valót. Következő célpont a sminkasztal volt, egymás után nyitogatta ki az egyes tégelyeket és szagolgatta meg. Talált egy fura piros színű, zsíros krétát a rózsavizek között, nézegette egy darabig, majd a tükör felé fordult és körberajzolta a saját fejének a körvonalát, és valamint rajzolt magának egy széles mosolygó szájat és két pont szemet. Miután ezzel végzett el is dobta a haszontalan tárgyat. Kinyitotta a púderes dobozkát és köhögni kezdett, ahogy letüdőzte a fehér port, kezét a szájára szorította, hogy elnyomja a hangot, miközben a kis dobozt a zsebébe süllyesztette. Miután abbamaradt a köhögése az asztalra borította az ékszeres ládikó tartalmát.
-Van, már van, ez is megvan… -turkált a gyűrűk és nyakékek között, míg végül felemelt egy gyönyörű gyöngysort.
Az egymásra fűzött fehér gyöngyök sorát időnként egy-egy fekete szakította meg. Dalen tőrével óvatosan kimetszette az egyik fekete gyöngyöt a többi közül, majd azt is zsebre rakta. Ahogy a mágus felállt az asztaltól, meglökte azt, az ékszer lecsúszott rajta, és a gyöngyök szanaszét gurultak a szobában.
-Fene… -motyogta Dalen és elkezdett az ajtó felé settenkedni.
-Hé, ez rézből van. –akadt meg a tekintete a fürdőhelység kilincsén.
A férfi mindkét kezével megragadta a kilincset és feszíteni kezdte, ami végül letört, és az ajtó zárja, nagy csörömpöléssel darabokra esett. Odabentről hirtelen heves vízcsobbanás hallatszott, majd siető léptek.
-Mi folyik itt? Ki van ott? Engedj ki! –hallatszott egy női hang belülről, majd dörömbölni kezdett az ajtón.
-A fene tudtam, hogy valamiről megfeledkeztem. –motyogta Dalen, és kisietett a házból.
***Folyt. Köv.***
Dátum: 2009.03.23. 19:49:29
Dalen felült az ágyban és nagyot nyújtózott. Ásítozva és vakarózva eltámolygott a szoba sarkában álló lavórhoz és némi vizet fröcskölt baljával az arcába. Még mindig félálomban botorkált vissza az ágyához, amikor belerúgott a padlón fekvő kőbe. A mágus beharapta az ajkát és fájdalmasan felszisszent. Lábát már hátralendítette, hogy dühösen belerúgjon, mikor tudatának sikerült utolérnie a teste többi részét, és meggyőznie arról, hogy neki ez jobban fájna, mint a kőnek. A kő végül is megtette, amit a víz nem tudott. Dalen felébredt. A férfi nagyot sóhajtott, és leguggolt, hogy az elgurult követ a többi közé rakja. Befáslizott jobbjával viszont nem tudott fogást találni rajta. Baljával és fogaival bosszúsan ráncigálni kezdte a kötést, majd nagy nehezen lefejtette, és a merevítő ágacskákkal együtt bevágta a sarokba. Tüzetesen szemügyre vette jobbját, és óvatosan próbálgatni kezdte egymás után az ujjait. Tompák voltak és zsibbadtak még, de nem fájt és mindegyik hajlott rendesen. Végül megragadta a követ, és a többi „kölcsönvett” kő közé tette. A lila köve valahogy nem fért meg a többivel, mindig elgurult.
Dalen végzett a pakolással. Fejben még egyszer végiggondolta mi minden másra lehet még szüksége az út során. Fejébe húzta a csuklyáját, és a vállára kapta a zsákot. Kis szekrénye fiókjából elővette a csomag papír fecnit, és a kabátja alá tömte őket. Leakasztotta a fogasról dohratog-sisakját, majd meggondolta magát és visszatette. Keze már a kilincsen volt, mikor valami megint eszébe jutott. Visszament a szekrénykéhez, ahol egy kis vázában egy szál virág, és egy marék összecsomózott toll. Kihúzott egy szálat a csomóból és eltette, majd előkotort a papírokat, és egy darab szénnel kihúzott egy sort az egyikről.
-Kösz öreglány. –motyogta.
Lenn az ebédlőben a szövetség tagjai épp reggeliztek, mikor Dalen megérkezett.
-Őőő… nekem most el kell mennem egy időre… el kell mennem… a Hegybe… igen a Hegybe… hogy… beszéljek Thaur apóval…a… a fertőzésről, igen a fertőzésről. Viszlát.
Ezekkel a szavakkal Dalen sietősen távozott. A jelenlevők értetlenül nézték hebegő, majd sietősen távozó társukat, majd folytatták az evést.
-Szerinted igazat mondott? –vonta fel a szemöldökét Messy.
Lanmaffia visszaköpte az ételt a tányérjába, ahogy kiszakadt belőle a nevetés.
-Persze, és az ELIT pedig álcázott mosónők klubja. –jegyezte meg epésen Stardust, és tört egy falás kenyeret.
-Nem kéne… -kezdte AbyGail.
-NEM! –válaszolta egyhangúlag az asztal.
***
Minimix nagyot sóhajtva lerakta az öntözőkannát. Valaki kitartóan kopogott az arborétum ajtaján, pontosabban megállás nélkül rugdosta azt. A galetki botanikus nem volt hozzászokva, ahhoz hogy zavarják. A Hegy mélyén legtöbben gombákat termesztettek, nem felszíni növényeket, amiknek rengeteg fényre volt szüksége. Sokak szerint ez a mágikus energiák pocsékolása volt, de Minimix elődeinek szent meggyőződése volt, hogy meg kell óvnia a felszíni növényvilág egyedeit a kipusztulástól, így generációk során ápolták és gondozták a különleges bokrokat és fákat.
-Jövök már, jövök már. –sóhajtott a galetki, és kinyitotta az ajtót.
Minimix rémülten ugrott hátra. Nemcsak a smaragd katonai jelvény ijesztette meg, hanem ismerte is látogatóját, sőt utóbbi időben sokat is hallott róla, és nem éppen szép dolgokat.
-Da… Dalen… hát te mit keresel itt? –hátrált a galetki.
-Erre jártam, és gondoltam meglátogatom az én régi cimborám Minikux-ot. Nézd, mit hoztam neked. –válaszolta a mágus és előrántott egy nagy husángot a háta mögül.
-Ne bánts! –kuporodott le a másik.
-Mi? Azt hittem örülni fogsz neki… felszínen élt növény… azt hittem a botanikusok ölni tudnának érte… nézd, vannak rajta évgyűrűk meg minden…
Minimix rémülete hirtelen elszállt, és kikapta a varázsló kezéből a husángot.
-Hmm, tényleg ez lehet legalább tíz esztendős… elég durván lett letörve, de egy megfelelő metszettel rengeteg megtudható az elmúlt évek felszíni klímájáról… ez rengeteget segíthet az újratelepítésben… -motyogta a botanikus a végül már csak saját magának, ahogy elindult a fadarabbal a laboratóriuma felé.
Dalen nézte egy darabig a távozó alakot, és megvakarta a fejét.
-Hát ez könnyen ment… és még rám mondják, hogy nincs ki a négy kerekem.
Dalen elindult végig az arborétum kanyargós ösvényén, és nézegette az út mentén nyíló virágokat, és bokrokat. Egyszer csak émelyítően tömény, édes illat csapta meg az orrát. Az illat egy bokor fekete, rózsa alakú virágaiból jött. Dalen körbenézett, és gyorsan átugrott az alacsony kerítésen, és leszakított egy párat a virágokból. Ahogy ment vissza az út felé elhaladt egy másik bokor mellett, aminek az ágai rogyadoztak a húsos gyümölcsök alatt. A világoszöld termések hívogatóan mosolyogtak Dalenre, és a mágusnak nem kellett sok rábeszélés. Mindegy két tucat gyümölcsöt szedett a zsákjába mielőtt továbbállt.
A növényzet ritkásabb lett, a sziklás vidéket kedvelő növények szegélyezték az utat. Dalen megállt egy kaktusz mellett, majd szedett a tüskéiből egy marékkal.
-Ki fingott? –szimatolt bele a levegőbe.
A bűz egy hatalmas fehér virágból jött. Dalen kezét az arca elé tartva közelítette meg a növényt, majd lehajolt hogy szakítson a tövén növő apró bimbókból. A galetki feje zsongani kezdett az émelyítő szagtól, és gyomra egyre inkább háborgott, míg végül megragadta a hatalmas fehér bimbó szélét, és beleürítette reggelijét.
-Dalen… Dalen, merre vagy? –hallatszott Minimix hangja a sűrűből.
A smaragd mágus gyorsan megtörölte a száját, vállára kapta a zsákját, majd sebesen a kijárat felé vette az irányt.
***
-Stubb! Azt jelenti, hogy „apró fadarab, ami megakadályozza a nemes nedű szökését”. Igazi erős, nemes törpe név.
-Ééértem… -mondta a lélekkufár, és végigmérte a vásárlót.
A vevő vastag, narancsvörös szakálla a mellkasa közepéig ért, hosszú szintén narancs haja csimbókokban lógott le a vállán. Bal szemén kötést viselt, a fején ülő fekete „törpe harci sisak” inkább hasonlított egy fazékra, vagy éjjeli edényre, de ezt az apróságot a lélekkufár már inkább nem hozta szóba. Nem akart még egyszer átélni egy olyan sértődéses üvöltözést, mint mikor rámutatott arra, hogy „Stubb” törpe létére nála jó két fejjel magasabb. Azon kívül nem akarta elveszíteni ezt a vevőt, látta hogy erszénye tömve van energiakristályokkal, és a végzeturaktól eltérően nem fegyverek és páncélok érdekelték, hanem inkább az a sok kacat, amit utazásai alatt összeharácsolt.
-Nézze ezt meg nemes uram. Igen ritka ékkő, állítólag Ghalla egyik régi gonosz istenének szent köve. Teljesen fekete, és elnyel minden fényt. –nyitott ki egy apró dobozkát a lélekkufár, amiben egy fekete matt ékkő pihent.
-Érdekel, rakja a többi közé. De az micsoda? –mutatott „Stubb” egy kis fémdobozkára.
-Pontosan! Látom maga egy hozzáértő ember… bocsánat, törpe. Ez bizony egy De Ez Micsoda. Itt látható rajta „D. E. M.”. Nagyon ritka, és értékes tárgy. A legendák szerint akár megmentheti birtokosa életét is. –tette a fémdobozt a többi tárgy közé a kufár.
-Vortex! –kiáltott fel a vevő, és a kufár háta mögé mutatott.
A lélekkufár ijedten megpördült, de veszélyes jelenségnek nyoma sem volt. Mikorra megfordult, a vevő helyén már csak fején viselt fazék volt, és egy narancsszín árny cikázott a fák között egyre csak távolodva.
-Tolvaj! –kiáltott fel, és tett egy pár lépést előre, de esélye sem volt beérnie a másikat.
-Még a mérlegem is elvitte! Arcátlan gonosztevő! Mindenki tudni fogja, hogy Stubb micsoda gerinctelen tolvaj! Mindenki!
***Folyt. Köv***
Dalen végzett a pakolással. Fejben még egyszer végiggondolta mi minden másra lehet még szüksége az út során. Fejébe húzta a csuklyáját, és a vállára kapta a zsákot. Kis szekrénye fiókjából elővette a csomag papír fecnit, és a kabátja alá tömte őket. Leakasztotta a fogasról dohratog-sisakját, majd meggondolta magát és visszatette. Keze már a kilincsen volt, mikor valami megint eszébe jutott. Visszament a szekrénykéhez, ahol egy kis vázában egy szál virág, és egy marék összecsomózott toll. Kihúzott egy szálat a csomóból és eltette, majd előkotort a papírokat, és egy darab szénnel kihúzott egy sort az egyikről.
-Kösz öreglány. –motyogta.
Lenn az ebédlőben a szövetség tagjai épp reggeliztek, mikor Dalen megérkezett.
-Őőő… nekem most el kell mennem egy időre… el kell mennem… a Hegybe… igen a Hegybe… hogy… beszéljek Thaur apóval…a… a fertőzésről, igen a fertőzésről. Viszlát.
Ezekkel a szavakkal Dalen sietősen távozott. A jelenlevők értetlenül nézték hebegő, majd sietősen távozó társukat, majd folytatták az evést.
-Szerinted igazat mondott? –vonta fel a szemöldökét Messy.
Lanmaffia visszaköpte az ételt a tányérjába, ahogy kiszakadt belőle a nevetés.
-Persze, és az ELIT pedig álcázott mosónők klubja. –jegyezte meg epésen Stardust, és tört egy falás kenyeret.
-Nem kéne… -kezdte AbyGail.
-NEM! –válaszolta egyhangúlag az asztal.
***
Minimix nagyot sóhajtva lerakta az öntözőkannát. Valaki kitartóan kopogott az arborétum ajtaján, pontosabban megállás nélkül rugdosta azt. A galetki botanikus nem volt hozzászokva, ahhoz hogy zavarják. A Hegy mélyén legtöbben gombákat termesztettek, nem felszíni növényeket, amiknek rengeteg fényre volt szüksége. Sokak szerint ez a mágikus energiák pocsékolása volt, de Minimix elődeinek szent meggyőződése volt, hogy meg kell óvnia a felszíni növényvilág egyedeit a kipusztulástól, így generációk során ápolták és gondozták a különleges bokrokat és fákat.
-Jövök már, jövök már. –sóhajtott a galetki, és kinyitotta az ajtót.
Minimix rémülten ugrott hátra. Nemcsak a smaragd katonai jelvény ijesztette meg, hanem ismerte is látogatóját, sőt utóbbi időben sokat is hallott róla, és nem éppen szép dolgokat.
-Da… Dalen… hát te mit keresel itt? –hátrált a galetki.
-Erre jártam, és gondoltam meglátogatom az én régi cimborám Minikux-ot. Nézd, mit hoztam neked. –válaszolta a mágus és előrántott egy nagy husángot a háta mögül.
-Ne bánts! –kuporodott le a másik.
-Mi? Azt hittem örülni fogsz neki… felszínen élt növény… azt hittem a botanikusok ölni tudnának érte… nézd, vannak rajta évgyűrűk meg minden…
Minimix rémülete hirtelen elszállt, és kikapta a varázsló kezéből a husángot.
-Hmm, tényleg ez lehet legalább tíz esztendős… elég durván lett letörve, de egy megfelelő metszettel rengeteg megtudható az elmúlt évek felszíni klímájáról… ez rengeteget segíthet az újratelepítésben… -motyogta a botanikus a végül már csak saját magának, ahogy elindult a fadarabbal a laboratóriuma felé.
Dalen nézte egy darabig a távozó alakot, és megvakarta a fejét.
-Hát ez könnyen ment… és még rám mondják, hogy nincs ki a négy kerekem.
Dalen elindult végig az arborétum kanyargós ösvényén, és nézegette az út mentén nyíló virágokat, és bokrokat. Egyszer csak émelyítően tömény, édes illat csapta meg az orrát. Az illat egy bokor fekete, rózsa alakú virágaiból jött. Dalen körbenézett, és gyorsan átugrott az alacsony kerítésen, és leszakított egy párat a virágokból. Ahogy ment vissza az út felé elhaladt egy másik bokor mellett, aminek az ágai rogyadoztak a húsos gyümölcsök alatt. A világoszöld termések hívogatóan mosolyogtak Dalenre, és a mágusnak nem kellett sok rábeszélés. Mindegy két tucat gyümölcsöt szedett a zsákjába mielőtt továbbállt.
A növényzet ritkásabb lett, a sziklás vidéket kedvelő növények szegélyezték az utat. Dalen megállt egy kaktusz mellett, majd szedett a tüskéiből egy marékkal.
-Ki fingott? –szimatolt bele a levegőbe.
A bűz egy hatalmas fehér virágból jött. Dalen kezét az arca elé tartva közelítette meg a növényt, majd lehajolt hogy szakítson a tövén növő apró bimbókból. A galetki feje zsongani kezdett az émelyítő szagtól, és gyomra egyre inkább háborgott, míg végül megragadta a hatalmas fehér bimbó szélét, és beleürítette reggelijét.
-Dalen… Dalen, merre vagy? –hallatszott Minimix hangja a sűrűből.
A smaragd mágus gyorsan megtörölte a száját, vállára kapta a zsákját, majd sebesen a kijárat felé vette az irányt.
***
-Stubb! Azt jelenti, hogy „apró fadarab, ami megakadályozza a nemes nedű szökését”. Igazi erős, nemes törpe név.
-Ééértem… -mondta a lélekkufár, és végigmérte a vásárlót.
A vevő vastag, narancsvörös szakálla a mellkasa közepéig ért, hosszú szintén narancs haja csimbókokban lógott le a vállán. Bal szemén kötést viselt, a fején ülő fekete „törpe harci sisak” inkább hasonlított egy fazékra, vagy éjjeli edényre, de ezt az apróságot a lélekkufár már inkább nem hozta szóba. Nem akart még egyszer átélni egy olyan sértődéses üvöltözést, mint mikor rámutatott arra, hogy „Stubb” törpe létére nála jó két fejjel magasabb. Azon kívül nem akarta elveszíteni ezt a vevőt, látta hogy erszénye tömve van energiakristályokkal, és a végzeturaktól eltérően nem fegyverek és páncélok érdekelték, hanem inkább az a sok kacat, amit utazásai alatt összeharácsolt.
-Nézze ezt meg nemes uram. Igen ritka ékkő, állítólag Ghalla egyik régi gonosz istenének szent köve. Teljesen fekete, és elnyel minden fényt. –nyitott ki egy apró dobozkát a lélekkufár, amiben egy fekete matt ékkő pihent.
-Érdekel, rakja a többi közé. De az micsoda? –mutatott „Stubb” egy kis fémdobozkára.
-Pontosan! Látom maga egy hozzáértő ember… bocsánat, törpe. Ez bizony egy De Ez Micsoda. Itt látható rajta „D. E. M.”. Nagyon ritka, és értékes tárgy. A legendák szerint akár megmentheti birtokosa életét is. –tette a fémdobozt a többi tárgy közé a kufár.
-Vortex! –kiáltott fel a vevő, és a kufár háta mögé mutatott.
A lélekkufár ijedten megpördült, de veszélyes jelenségnek nyoma sem volt. Mikorra megfordult, a vevő helyén már csak fején viselt fazék volt, és egy narancsszín árny cikázott a fák között egyre csak távolodva.
-Tolvaj! –kiáltott fel, és tett egy pár lépést előre, de esélye sem volt beérnie a másikat.
-Még a mérlegem is elvitte! Arcátlan gonosztevő! Mindenki tudni fogja, hogy Stubb micsoda gerinctelen tolvaj! Mindenki!
***Folyt. Köv***
Dátum: 2009.03.23. 10:09:05
Megvan ennek a varázslatnak a haszna, csak egy pár példa:
-döntetlen küldetés
-állatod sebezzen többet
-béníts 30X... mindegy hogy nyersz vagy veszítesz, és hasonló párosítású (fény+buzogány) ellenfelek ellen harcolsz, és így kevesebbet sebződsz, és többet tudsz harcolni
-veszíts 20K LE-t, szintén beöltözöl buz+fény-állat, és akiknek szólsz azok jönnek buz+fény+állat. Nyernek, te veszíted a LE-t, de az ÉP-t nem, és újra többet tudsz harcolni
Persze ehhez kell az az alapvető illedelemsség, hogy fény+buzogányos embert nem támadunk meg teljes felszerelésben.
-döntetlen küldetés
-állatod sebezzen többet
-béníts 30X... mindegy hogy nyersz vagy veszítesz, és hasonló párosítású (fény+buzogány) ellenfelek ellen harcolsz, és így kevesebbet sebződsz, és többet tudsz harcolni
-veszíts 20K LE-t, szintén beöltözöl buz+fény-állat, és akiknek szólsz azok jönnek buz+fény+állat. Nyernek, te veszíted a LE-t, de az ÉP-t nem, és újra többet tudsz harcolni
Persze ehhez kell az az alapvető illedelemsség, hogy fény+buzogányos embert nem támadunk meg teljes felszerelésben.
Dátum: 2009.03.23. 09:55:55
.
Dátum: 2009.03.23. 09:54:03
Bénítás, és kábítás ugyanaz. Bénítás-t ad a tört gyémánt fókuszkristály, illetve térkapus gyűrűk, és medálok, pl csillogó bronzgyűrű, minotaurusz nyaklánc, stb.
Dátum: 2009.03.22. 14:00:03
Melyik madár ez: kihalt, nem tudott repülni és valamilyen gyümölcs a magyarban a neve?
eper
narancs
Kivi
banán
A kivi nem halt még ki, ami kihalt az a dodó.
eper
narancs
Kivi
banán
A kivi nem halt még ki, ami kihalt az a dodó.
Dátum: 2009.03.19. 15:40:12
JÖN! JÖN! JÖN!
NEM VAGYOK ŐRÖLT!!!!!
Izgalmas üldözések!
Véres csaták!
Pucér nők!
Dalen legújabb kalandjai széles vásznon, színesben és persze 3D-ben.
Még soha nem látott kalandok!
Lélegzetelállító akció!
Könnyed erotika!
Szívszorító pillanatok!
És a történet során felleben a lepel egy régi, sötét titokról!
Ne szalassza el!
Csak itt!
Csak önöknek!
NEM VAGYOK ŐRÜLT!!!!!
(keresse a valódit az öt felkiáltójellel)
NEM VAGYOK ŐRÖLT!!!!!
Izgalmas üldözések!
Véres csaták!
Pucér nők!
Dalen legújabb kalandjai széles vásznon, színesben és persze 3D-ben.
Még soha nem látott kalandok!
Lélegzetelállító akció!
Könnyed erotika!
Szívszorító pillanatok!
És a történet során felleben a lepel egy régi, sötét titokról!
Ne szalassza el!
Csak itt!
Csak önöknek!
NEM VAGYOK ŐRÜLT!!!!!
(keresse a valódit az öt felkiáltójellel)
Dátum: 2009.03.18. 21:53:20
-Fullom van. –terítette lapjait az asztalra Dutch.
Egymás után csapódtak a kártyalapok az asztalra, majd a csupa izom végzetúr arcán széles vigyorral besöpörte a kristályokat az asztalról. Lenn az erőd kazamatáiban lassan múlt az idő, és csak a bor és a kártya segített valamennyire.
-Mi van a gyogyóssal? –bökött a fel-alá járkáló alak felé Lanmaffia.
-Nem látszik? Sík ideg. –sandított hátra Süsü, majd keverni kezdte a lapokat.
-Talán… -kezdett bele AbyGail.
-Nem! –jött mindenkitől az asztalnál.
-Figyelj Aby, tudom, hogy te még ki is jössz vele, de tényleg nem kellene idehívni. Addig jó, amíg nem rajtunk tölti ki. –mondta kedvesebb hangnemben Dutch.
-Mennyit ivott? –kérdezte Süsü, majd ő is meghúzta az üveget.
-Semennyit, és bevallom, ez aggaszt. –sóhajtott Csumpika.
Dalen abbahagyta a fel-alá járkálást, és elindult a lépcső felé.
-Kimegyek, dolgom van. –vetette oda a többieknek.
A többiek némán nézték, ahogy társuk felmegy a felszínre.
-Nem kéne…? –kezdte AbyGail.
-Nem!
-Csumpi, te vagy a kisvak, Dutch a nagy vak. –mondta Süsü, és osztani kezdett.
***
Khetty, a Napkapu vezetője, hűséges griffje hátán suhant az erdő felett. Mycorhea lassú, méltóságteljes szárnycsapásokkal szelte a levegőt. Lenn a hó már elolvadt, és friss levelek zöldellettek a fákon. Itt volt a tavasz. Egyszer csak egy zöld gömb repült fel a fák közül, és robbant fel közvetlen közelükbe. A fekete griff felüvöltött, ahogy a repeszek a húsába fúródtak. Khetty szorosan kapaszkodott sebesült hátasába, ami egyre gyorsabban zuhant alá. Ágak verdesték őket, gallyak tépték fel a bőrt. A megfelelő pillanatban Khetty elrugaszkodott, és levetette magát a griffről, ahogy az a földbe csapódott. A nő kecsesen végiggurult a földön, elkerülve a komolyabb sérüléseket. A griff próbált talpra állni, de látszólag csontjai törtek a támadástól és a zuhanástól.
-Hello vöröske. –lépett ki egy csuklyás alak a fák takarásából.
-Te… te megtámadtál engem! Erről a hordaparancsnok is tudni fog! –mutatott a nő vádlón Dalenre.
-Ugyan már, véletlen baleset volt. –tárta szét karjait a mágus.
-Én csak vadásztam. Nem láthattam, hogy ez a griff a hátasod, és nem holmi vadállat. Amúgy találkoztál már a barátommal, Sanyival? –mutatott oldalra Dalen.
Khetty hirtelen a másik, hatalmas termetű végzetúr felé fordult. Mellkasán ott kéklett a zafír horda jelvénye. A nő tekintetét a smaragd mágusra vetette, majd újra a zafír óriásra.
-Sanyi kérlek, mutatkozz be a hölgynek.
Khetty védekezően felkapta a kezeit, de a fényrobbanás ledöntötte a lábáról. Szemei előtt csillagok táncoltak, ahogy fegyvert rántott. De a kard hirtelen nehéz lett, és a földnek szegeződött.
-Khetty, jól vagy? Hát ez az aljas zafír nem megtámadott téged? Mik vannak. –nézett le Dalen a nőre, majd a lábára pillantott.
-Jaj, hogy milyen ügyetlen vagyok. Hát nem a kardodon állok? Vigyázz.
Khettyt annyira lefoglalta a kardjának a kiszabadítása, hogy megfeledkezett Sanyiról. Ahogy felpillantott, egy nehéz vasalt csizma, csapódott a mellkasának. A nő köhögve tápászkodott fel a földről, és látta, ahogy Dalen hanyagul a bokrok közé rúgja fegyverét. A melák zafír, ökleit ropogtatva tornyosult föléje.
-Adj neki, amíg mozog, és ne kíméld a bájos pofikáját sem. –mondta Dalen egykedvűen.
***
-Itt jó lesz. –rugdosta meg a kiszáradt kút káváját Dalen.
Mögötte a Sanyi a Jani jobb kezében Khetty páncélját és felszerelését tartotta, a vérmocskos nő bal vállán volt átvetve.
-Azt hittem, hogy el is szórakozunk vele. –mondta a hatalmas galetki.
-Rosszul hitted, nem vagyunk mi állatok. –mondta Dalen, és előhúzta tőrét.
A mágus megkerülte nagytermetű társát, gyengéden megemelte a nő fejét, és a bedagadt vizenyős szemekbe nézett.
-Tudod Khetty, nekem nincs semmi bajom veled. Bizonyos szinten kedvellek is, a kis viráglelkű bagázsoddal együtt, de hát vannak emberek, akik nem értenek a szép szóból. Ez nem személyes dolog, csak hogy tudd. –mondta a férfi, és lemetszette a nő hosszú copfját.
-Beledobhatod. –ült le a kút szélére Dalen.
-Elég mélynek látszik, nem lesz baja? –pillantott le Sanyi.
-A nő halhatatlan. Még abból is felépül, ha nyakát szegi. –vonta meg a vállát Dalen.
Sanyi szintén megvonta a vállát, majd a mélybe hajította a testet. Végül a két férfi a kút tetejére húztak egy nagyobb követ, hogy lezárják. Sanyi a vállára akasztotta a zsákmányolt felszerelést, majd kezét sokatmondóan a mágus felé tartotta.
-Ja igen, a tiszteletdíj. –mondta Dalen, és egy pár kristályt számolt bele a hatalmas tenyérbe.
***
-Lehet, hogy bomba. Láttam már ilyet. –járta körbe a csomagot óvatosan Damage.
-Az IMP-ek azt mondják, ők nem nyúlnak hozzá. Neked van címezve Dzsó. –nézett nagytermetű kék társára Glórin.
A három zsoldos az IMP Nagyjai szövetség kapujában álltak, előttük egy vörös masnival átkötött doboz. Rajta egy kártya: „Dzsónak és a többi eltévedt Tökinek”
Dzsó nagyot sóhajtott, leguggolt és óvatosan elkezdte kibontani a masnit. A három gyémánt harcos meredten nézték a csomag tartalmát.
-Van itt még egy kártya. –nyúlt bele óvatosan Damage.
-„Ilyenkor az embert elfogja a honvágy, igaz? Ui: Ha tovább makacskodtok, küldöm szép sorjában a többit is.” –olvasta fel Damage, majd aggódva nézett a kék óriásra, aki némán markolta a véres, vörös hajköteget.
Egymás után csapódtak a kártyalapok az asztalra, majd a csupa izom végzetúr arcán széles vigyorral besöpörte a kristályokat az asztalról. Lenn az erőd kazamatáiban lassan múlt az idő, és csak a bor és a kártya segített valamennyire.
-Mi van a gyogyóssal? –bökött a fel-alá járkáló alak felé Lanmaffia.
-Nem látszik? Sík ideg. –sandított hátra Süsü, majd keverni kezdte a lapokat.
-Talán… -kezdett bele AbyGail.
-Nem! –jött mindenkitől az asztalnál.
-Figyelj Aby, tudom, hogy te még ki is jössz vele, de tényleg nem kellene idehívni. Addig jó, amíg nem rajtunk tölti ki. –mondta kedvesebb hangnemben Dutch.
-Mennyit ivott? –kérdezte Süsü, majd ő is meghúzta az üveget.
-Semennyit, és bevallom, ez aggaszt. –sóhajtott Csumpika.
Dalen abbahagyta a fel-alá járkálást, és elindult a lépcső felé.
-Kimegyek, dolgom van. –vetette oda a többieknek.
A többiek némán nézték, ahogy társuk felmegy a felszínre.
-Nem kéne…? –kezdte AbyGail.
-Nem!
-Csumpi, te vagy a kisvak, Dutch a nagy vak. –mondta Süsü, és osztani kezdett.
***
Khetty, a Napkapu vezetője, hűséges griffje hátán suhant az erdő felett. Mycorhea lassú, méltóságteljes szárnycsapásokkal szelte a levegőt. Lenn a hó már elolvadt, és friss levelek zöldellettek a fákon. Itt volt a tavasz. Egyszer csak egy zöld gömb repült fel a fák közül, és robbant fel közvetlen közelükbe. A fekete griff felüvöltött, ahogy a repeszek a húsába fúródtak. Khetty szorosan kapaszkodott sebesült hátasába, ami egyre gyorsabban zuhant alá. Ágak verdesték őket, gallyak tépték fel a bőrt. A megfelelő pillanatban Khetty elrugaszkodott, és levetette magát a griffről, ahogy az a földbe csapódott. A nő kecsesen végiggurult a földön, elkerülve a komolyabb sérüléseket. A griff próbált talpra állni, de látszólag csontjai törtek a támadástól és a zuhanástól.
-Hello vöröske. –lépett ki egy csuklyás alak a fák takarásából.
-Te… te megtámadtál engem! Erről a hordaparancsnok is tudni fog! –mutatott a nő vádlón Dalenre.
-Ugyan már, véletlen baleset volt. –tárta szét karjait a mágus.
-Én csak vadásztam. Nem láthattam, hogy ez a griff a hátasod, és nem holmi vadállat. Amúgy találkoztál már a barátommal, Sanyival? –mutatott oldalra Dalen.
Khetty hirtelen a másik, hatalmas termetű végzetúr felé fordult. Mellkasán ott kéklett a zafír horda jelvénye. A nő tekintetét a smaragd mágusra vetette, majd újra a zafír óriásra.
-Sanyi kérlek, mutatkozz be a hölgynek.
Khetty védekezően felkapta a kezeit, de a fényrobbanás ledöntötte a lábáról. Szemei előtt csillagok táncoltak, ahogy fegyvert rántott. De a kard hirtelen nehéz lett, és a földnek szegeződött.
-Khetty, jól vagy? Hát ez az aljas zafír nem megtámadott téged? Mik vannak. –nézett le Dalen a nőre, majd a lábára pillantott.
-Jaj, hogy milyen ügyetlen vagyok. Hát nem a kardodon állok? Vigyázz.
Khettyt annyira lefoglalta a kardjának a kiszabadítása, hogy megfeledkezett Sanyiról. Ahogy felpillantott, egy nehéz vasalt csizma, csapódott a mellkasának. A nő köhögve tápászkodott fel a földről, és látta, ahogy Dalen hanyagul a bokrok közé rúgja fegyverét. A melák zafír, ökleit ropogtatva tornyosult föléje.
-Adj neki, amíg mozog, és ne kíméld a bájos pofikáját sem. –mondta Dalen egykedvűen.
***
-Itt jó lesz. –rugdosta meg a kiszáradt kút káváját Dalen.
Mögötte a Sanyi a Jani jobb kezében Khetty páncélját és felszerelését tartotta, a vérmocskos nő bal vállán volt átvetve.
-Azt hittem, hogy el is szórakozunk vele. –mondta a hatalmas galetki.
-Rosszul hitted, nem vagyunk mi állatok. –mondta Dalen, és előhúzta tőrét.
A mágus megkerülte nagytermetű társát, gyengéden megemelte a nő fejét, és a bedagadt vizenyős szemekbe nézett.
-Tudod Khetty, nekem nincs semmi bajom veled. Bizonyos szinten kedvellek is, a kis viráglelkű bagázsoddal együtt, de hát vannak emberek, akik nem értenek a szép szóból. Ez nem személyes dolog, csak hogy tudd. –mondta a férfi, és lemetszette a nő hosszú copfját.
-Beledobhatod. –ült le a kút szélére Dalen.
-Elég mélynek látszik, nem lesz baja? –pillantott le Sanyi.
-A nő halhatatlan. Még abból is felépül, ha nyakát szegi. –vonta meg a vállát Dalen.
Sanyi szintén megvonta a vállát, majd a mélybe hajította a testet. Végül a két férfi a kút tetejére húztak egy nagyobb követ, hogy lezárják. Sanyi a vállára akasztotta a zsákmányolt felszerelést, majd kezét sokatmondóan a mágus felé tartotta.
-Ja igen, a tiszteletdíj. –mondta Dalen, és egy pár kristályt számolt bele a hatalmas tenyérbe.
***
-Lehet, hogy bomba. Láttam már ilyet. –járta körbe a csomagot óvatosan Damage.
-Az IMP-ek azt mondják, ők nem nyúlnak hozzá. Neked van címezve Dzsó. –nézett nagytermetű kék társára Glórin.
A három zsoldos az IMP Nagyjai szövetség kapujában álltak, előttük egy vörös masnival átkötött doboz. Rajta egy kártya: „Dzsónak és a többi eltévedt Tökinek”
Dzsó nagyot sóhajtott, leguggolt és óvatosan elkezdte kibontani a masnit. A három gyémánt harcos meredten nézték a csomag tartalmát.
-Van itt még egy kártya. –nyúlt bele óvatosan Damage.
-„Ilyenkor az embert elfogja a honvágy, igaz? Ui: Ha tovább makacskodtok, küldöm szép sorjában a többit is.” –olvasta fel Damage, majd aggódva nézett a kék óriásra, aki némán markolta a véres, vörös hajköteget.
Dátum: 2009.03.17. 22:13:18
Elegem van már az állandó rinyálásból, hogy elhúznak ez erősek, meg hogy nem illeti meg a LE, amit kap utánnad aki elhurcol a kamrába.
1. Akinek van kamrája az FELÉPÍTETTE! És mivel nem olcsó, egy csomó LE-t ölt bele, tehát MEGDOLGOZOTT ÉRTE!
2. Az hogy direkt nem fejlődsz, ha kamrába visz valaki, az egy probálkozás arra, hogy KISZÚRJÁL a másikkal. És hogy a saját kicsinyes bosszúd miatt nem fejlődsz, az már a te bajod.
3. Hát igen, itt vannak véres dolgok. A játékosok gyepálják egymást. Aki nem bírja az neveljen tevét.
4. A kamra nem az a NAGY TÁP dolog, egy térkapu napi több LE-t hoz.
Akinek ez sehogy sem megy le a torkán, az tehet mindenkinek egy szivességet és keres magának egy másik játékot, és megkímél minket az állandó idegtépő nyafogásától.
1. Akinek van kamrája az FELÉPÍTETTE! És mivel nem olcsó, egy csomó LE-t ölt bele, tehát MEGDOLGOZOTT ÉRTE!
2. Az hogy direkt nem fejlődsz, ha kamrába visz valaki, az egy probálkozás arra, hogy KISZÚRJÁL a másikkal. És hogy a saját kicsinyes bosszúd miatt nem fejlődsz, az már a te bajod.
3. Hát igen, itt vannak véres dolgok. A játékosok gyepálják egymást. Aki nem bírja az neveljen tevét.
4. A kamra nem az a NAGY TÁP dolog, egy térkapu napi több LE-t hoz.
Akinek ez sehogy sem megy le a torkán, az tehet mindenkinek egy szivességet és keres magának egy másik játékot, és megkímél minket az állandó idegtépő nyafogásától.
Dátum: 2009.03.14. 10:01:45
Lenne egy javaslatom.
A felejtés adjon vissza némi LE-t de ezt csak szaki fejlesztésre lehessen elhasználni. Értem a problémát hogy lehet trükközni a transzplantációval, és overhead növekedésével. Az overhead növekedése 10LE/szaki szint. Azaz ha egy olyan szakit felejtesz al, ami után 10-el növelted az szaki összeget, akkor 100 LE-t nyersz. Persze ez akkor nagy mennyiség ha tényleg régen kifejlesztett szakit felejtesz el. A transzplantáció pedig pedig max 75%. Tehát szerintem ha csak a LE 70% kapja vissza az ember, nem nagyon lesznek ezzel visszaélések, viszont sokat segítene az embereknek.
Kiváncsi vagyok a véleményekre.
A felejtés adjon vissza némi LE-t de ezt csak szaki fejlesztésre lehessen elhasználni. Értem a problémát hogy lehet trükközni a transzplantációval, és overhead növekedésével. Az overhead növekedése 10LE/szaki szint. Azaz ha egy olyan szakit felejtesz al, ami után 10-el növelted az szaki összeget, akkor 100 LE-t nyersz. Persze ez akkor nagy mennyiség ha tényleg régen kifejlesztett szakit felejtesz el. A transzplantáció pedig pedig max 75%. Tehát szerintem ha csak a LE 70% kapja vissza az ember, nem nagyon lesznek ezzel visszaélések, viszont sokat segítene az embereknek.
Kiváncsi vagyok a véleményekre.
Dátum: 2009.03.14. 09:55:20
Kedves WMS2M2
Nem az a lényeg hogy felzárkózzál. soha nem fogod utolérni Sharpát, ami a fontos hogy a veled azonos szintűek között erős legyél. Nem mindenkivel kell magad összemérni, hanem azokkal akikkel egy kategóriában vagy. ezért van szintlimit a portyán, és kategóriák a viadalban. Másik lehetőség hogy próbálj bekerülni egy olyan szövetségbe akinek már van kamrája, és akkor te is tápl leszel.
Nem az a lényeg hogy felzárkózzál. soha nem fogod utolérni Sharpát, ami a fontos hogy a veled azonos szintűek között erős legyél. Nem mindenkivel kell magad összemérni, hanem azokkal akikkel egy kategóriában vagy. ezért van szintlimit a portyán, és kategóriák a viadalban. Másik lehetőség hogy próbálj bekerülni egy olyan szövetségbe akinek már van kamrája, és akkor te is tápl leszel.