Masquerader, láttál már te itt a fórumon gyenge karaktert mutatkozni?
Azért mert nem visonganak, még léteznek.
A több HP érdekes ötlet, 150 szinttől meg visszaesne, vagy lineárisan növekedne tovább? Csak mert az első lehetőség eléggé buta megoldás, a másodikkal viszont csúnyán feltápolódnak az állatok.
A másodlagosok kikapcsolhatósága viszont teljes mértékben korrekt. A napi kínzózásnál kikapcsolom, BU-nál meg védekezés közben aktív marad. Nemesis 13 fenntartását viszont nem értem ezzel kapcsolatban, semmi rosszindulatú kihasználhatóságot nem látok ebben a lehetőségben.
A másodlagosom elég korrekt, néhányszor kiütötték a 100 feletti állataimat, ez hatott rám motivációként. Gyakorlatilag jelen pillanatban csak azok állatára nem ütök nagyobbat, mint magára a játékosra, akik nagyon felhúzták a vastag bőrt a hozzám hasonló másodlagossal rendelkezők, illetve az eléggé magas szintű epikusok ellen. Ezt védekező félként, illetve visszatámadásnál nagyon szeretem, de az általam jelen pillanatban elérhető játékosok ellen akit ütni tudok(ez kb legalább az adott üthető szint 85%-a), kicsit égő pofával vállalom. Nem miattuk húztam fel a másodlagost, de őket is érinti, és ez zavar annyira, hogy szóvá is tegyem, még ha ezzel nem is aratok osztatlan sikert. Mielőtt még egyszer javasolná valaki a szakim nullázását, ezt nem szeretném, nem csak a felejtés horrorisztikus árú felhúzása miatt. Nem utolsó sorban ha meg is tenném, akkor is csak egyel kevesebb állatgyilkos lenne.
Hozzászólások - Zoole
Dátum: 2014.11.12. 18:33:40
Dátum: 2014.11.12. 16:21:06
Fel tudja húzni bármeddig, az nem kérdéses. De egy nemprémes karakternek azért húzós, főleg kisebb szinten többszáz pontot húzni csak egy szakira. Ami bevételből meg húzhatna tulajdonságot, mert feltételezhetően van bennük még egy hajszálnyi remény az iránt, hogy némi TÖ növekedés segíteni fog rajtuk, cserébe inkább szenvednek az állatok élesztgetésével. Magyarázd el nekik, hogy tévednek.
Jobban járnának ha legalább az állataik életben tartanák, freepalyerként talán én is erre áldoznék, de lehet, hogy nagyobb lenne a kísértés hogy a napi farmolók ellen próbáljak valamit fejleszteni, amire sok lehetőségem ugyebár nincsen.
Mindenesetre befejezem a kisebbek érdekei mellett való kampányolást, érdektelen és ellenszenves téma. Nem a topkarik szintjére akarom húzatni őket, csak némiképp élvezhetőbbé tenni az ő játékukat is. Valahogy jólesne a tudat, hogy akkor is jó játék lehet a VU, ha valamiért egyszer abbahagynám a rendszeres fizetését, illetve új karaktert kezdenék, ami free karakter lenne.

Dátum: 2014.11.12. 16:01:44
Azért, mert nem csak én végzem ki mások állatait. Azért látom, amikor támadok, illetve védő fél vagyok, hogy mások is igen tisztességes állatsebzést osztanak, nem csak én. Ami engem nemigen aggat, van vastagbőröm bőven, nem csak a pofámon. Ellenben egy 100 alatti állatot nem csak én ütök ki egy fél csatából. Nem nekem fáj, csak szerettem volna javaslatként felvetni a gyengébb, illetve nem prémes játékosok ilyen terű felerősítésének lehetőségét, ami senki másnak sem lenne rossz. Nem "inflálódnának" el ez miatt az állatok napok alatt, úgy gondolom.
A másodlagos sebzésemet pedig nem fogom ez miatt nullázni. Nem a nálam gyengébbek frusztrálása vele a célom, de sajnos nem tudom kiküszöbölni ezt az oldalát sem.
Az állataim jó ütemben fejlődnek, köszönöm. Legalábbis nekem a 300. körüli szinttel semmi problémám, és az 5. állatom ezen felül rendszerint csatlósnövendék.
A mindenkinek megvan a lehetősége nagy állatokkal rohangálni meg relatív, sokan vannak, akik nem tudnak fizetni a játékra, és nem csak azért mert link trógerek, vagy félvállról veszik a játékot, hanem mert vagy nem rendelkeznek még keresettel, vagy nincs lehetőségük áldozni rá, emellett nincs naponta 6 órájuk sem ezek hiányában kő nélkül optimálisra fejleszteni a karakterüket, nekik gyakorlatilag nincs sok esélyük. Kihívásból fejleszteni meg szintén érdekes felvetés, egy gyenge karakternek általában a szakértelemösszege is átlagon aluli...konkrétan nagyságrendekkel több gyenge karakter van, mint topkarakter.
Tudom, hogy mindig ellenszenvet vált ki az, ha bármilyen formában felvetődik egy olyan javaslat, ami kivételesen az ő érdeküket nézi elsősorban, még úgy is, hogy az a topkariknak sem ártalmas. Ettől függetlenül ismét bepróbálkoztam vele. Inkább azzal kellett volna előhozakodjak, hogy a skarabeuszos AF-nek legyen már egy következő szintje ami teljesen nullázza a hatását, vagy valami hasonlót és akkor feltehetőleg népszerűbb lettem volna.

Dátum: 2014.11.12. 13:16:14
Éppen valami hasonlót akartam kifejteni ebből. A zsebkedvencek normális állattá való felzárkóztatása lenne a cél.
Kis szinten még +10tp/csata(vadászat) is hamar feltolja úgy 100-150. szintre az állatot. 250 szint fölött meg nem sok vizet zavar már, de mégis jobban fejlődnek valamivel, mint eddig.
Azokat próbáljátok kicsit nézni, akik 140-es szinten is kisebb harcoló állatokkal szaladgálnak, mint a mi vágóállataink. Nekik nagyon jól jönne, és akik csak a minievent/eseménypont miatt vadásznak, azoknak se fáj ha az állataik ezért cserébe kapnak némi potyatapasztalatot.
Tekintettel még arra, hogy ez mindenkinek kb egyformán járna, senkit nem érne hátrány, se a VF, se az EH oldalon állókat. Aki VFesként topkarival rendelkezik, annak a 480. állatán ez már nem fog nagyot dobni,kb havi negyed szintet, viszont már az EH-s játékos sem tud létezni gyakorlatilag vadászat nélkül. És persze ezért is javasoltam még a választható AF-et, vagy 1 csatányi állat-tp vadászatért, vagy 1,3 szorzó portyára. Ez kb jó lenne mindkét oldalnak, és a nemprémes átlagplayer is minimálisan felzárkózhatna.

Dátum: 2014.11.12. 08:01:49
Nagyon jó ötlet, minimum a vipbe már mehetne is pótlólagosan.
Az állatokkal kapcsolatosan nekem az jutott eszembe, hogy a vadászatért cserébe is járhatna tapasztalat. Mivel mindenkinek egyformán járna, nem minősülne tápnak.
Azért jutott eszembe, mert a gyengébb, harcolni csak korlátozottan tudó karakterek állatait rendszerint kiütöm, nekik ez egy remek lehetőség lenne arra, hogy kicsit feltuningolják az állataikat normális szintre,
Az összes többi karaktert pedig még inkább motiválná a cselekvéspontok elköltésében, legalábbis szerintem, ha egy vadászatért annyit kapna egy harcoló állat mint egy nyertes csatáért, akkor maximum azok nem vadásznák le a cselekvéspontjaikat akiknek már 500. szintű állataik vannak. És ők is csak addig, amíg nem kezdenék behozni őket állatszintben a többiek.
Illetve lehetne a vadászatért kapott tp az állatnak kapcsolódó AF függvénye, hogy legyen választási lehetőség,
Vagy, hogy még nagyobb legyen a választás lehetősége, egy AF a 1 vadászatért adna 1 győztes csatányi tp-t a jószágnak, a másik AF meg 1,3 szorzót a harcból nyert tp-re, és csak az egyik választható.
Ehhez rögtön lehetne is egy kuponért vehető reliket fabrikálni, ami kb ugyan az lenne mint a csatlós relikje, csak az állatra hat.

Dátum: 2014.11.08. 20:45:51
Nem lehet, hogy véletlenül te használtad el azt a zöldike nevű tárgyat amit a békegalambnak kellett volna adni?
Dátum: 2014.11.08. 20:33:02
Nekem tetszik az ötlet, de annyit módosítanék rajta, hogy a portyázás és a vadászat lehetőségét elvenném
Dátum: 2014.11.08. 19:50:40
Én szerintem ez eléggé relatív. Békés alatt érthető az az állapot is, hogy korlátozott mennyiségű lét akasztanak le rólam, ha levernek. Nagyjából olyan elhanyagolható, lényegtelen, alig érezhető mennyiséget. DE, a támadó oldalon, hogy milyen mértékben változik, nekem már nem fáj. Ergo a lelki nyugodalmam ezzel megvan, full peace meg minden.
Meg lehet magyarázni, hogy mivel támadó oldalon korrekt bevétel jelentkezik, függetlenül attól, hogy ezt nem közvetlenül tőlem vették el, az gyakoribb támadásokat eredményez majd, ezáltal megbontva a V3 békéjét. DE ameddig bármekkora bevétel is származik portyából, addig bizony lesz portya. Ha csak nagyon minimális mennyiséggel nagyobb LE fog esni bármelyik playerből, mint a klónokból, akkor is ugyanaz lesz a támadások mennyisége, mert megéri.
Ha a portya rosszabb LE/TP arányú lesz még a vadászatnál is, akkor is lesznek támadások, mert plusz erőforrásnak számít.
Tehát a világ békésségét semmiképpen nem az fogja meghatározni, hogy a támadó oldalnak mennyire nehezítjük meg az életét, illetve mennyire kényszerítjük a saját, megszokott és kedvelt játékstílusától eltérőre.
Ha békét szeretnénk teremteni V3-on, akkor ne a prémiumtagság kiváltsága legyen, hogy kevesebbet vesztesz védő félként, hanem általános. Mindenki boldogabbnak érezhetné magát, békésebbnek a világot ésatöbbi.

Dátum: 2014.11.07. 22:12:05
Teljesen mindegy, hogy milyen lehetőséggel élsz a játékon belül, ha nincsen választási lehetőséged akkor is tudsz a többitől kiemelkedő karaktert létrehozni. Az, hogy volt aki meglátta a lehetőséget valamelyik fejlesztési vonalban, valamilyen fejlesztési stratégiában, és az által emelkedett ki a nagy átlagból, az nem indok arra, hogy bármit is nerfelni kelljen. Vagy ha csak a tulajdonságokat lehetne fejleszteni egyedül, és teszem azt valaki marhára feltornázná az egyiket, amíg a többi párhuzamosan húzza és ezáltal leszel jobb akkor nerfelni kéne azt az adott tulajdonságot? Ez nem megoldás, mindössze néhány játékos frusztrálása. Aki talpraesett volt a játékot illetően, mint ahogyan ezt mondtad te is, akkor az alkalmazkodik, és más útját találja meg annak, hogy a játékban sikeres maradhasson. Akkor tehát az a megoldás, hogy azt az új vonalat is nerfeljük?
A VF/EH állandó vitáját ugyanígy látom. Ha valakinek fáj, hogy VF-es a másik, az váltson bátran VF-re, és vállalja be a temérdek 0 LE hozamú portyát, tetemes TP mellett. Amíg viszont minden portyájára igen jó bevétele van, és miután bőségesen kapott az EH olyan AF-eket amit a VF oldal soha nem fog látni, addig ne akadjon már fent azon, hogy a másik a térkapuból kicsit jobban profitál.
Nekem a felesleges nerfelés elvétől önmagában feláll a hátamon a szőr, nagy ritkán van amikor indokolt, de az esetek 99 százalékában arról van szó, hogy az emberek irigysége indítja el a folyamatot, mert neki nem olyan jó mint annak, aki időt, pénzt, energiát áldoz a játékra, tudatosan építi a karakterét, és a kezdetektől fogva tájékozott. Félreértés ne essék, nincs topkarim, olyan közepes/jó kategória inkább.
De nem sajnálom azoktól akik nálam jobbak amit elértek, nem követelem, hogy vegyék el tőlük, amit a fentebb felsorolt dolgokkal, vagy azok egy részével ért el. Fejet hajtok előtte, és elismerem, hogy jobban csinálta, mint én. A lehetőségeink ugyanazok voltak.

Dátum: 2014.11.07. 20:17:03
Maximális egyetértés az előttem szólókkal, akiknek ez a hülyeség sok volt.
Mindenkinek ugyanannyi lehetősége van medál szerzésre, akkor miért is táp? Ha valaki elmegy nyaralni 3 hétre, akkor -1TÖ hátrányba kerül, az akkora veszteség? És az addig fel nem használt csp/pp? Abból nincs veszteség? Érthetetlen, haszontalan ötlet. Maximalizáljuk? Akkor mi lesz a motiváció a későbbi bajnokik lenyomásában? A portyázás itala? Vagy maximalizáljuk majd azok megszerezhetőségét is 100ban, hogy ha esetleg valaki a Kanári-szigetekre menne nyaralni, akkor addig ne érje hátrány, vagy mi? Egyáltalán honnan született ez a remek ötlet?
A második felvetésnek ismét nem látom sok létjogosultságát. Néhány játékos van, akitől néha lehet jókat szakítani. A játékosok 90%-tól viszont a nevetséges mennyiség se jön, sok esetben csak tp. Ráadásul a portyapontokat olyan mennyiségben szükséges költeni, hogy csak azon az áron lehet a játékosokat is lerabolni, ha cserébe más lehetőségről lemond. Ha pedig mégis ezt tenné, és elkezdené farmolni a játékosokat ipari mennyiségben, akkor úgy járna mint ahogy járt Lolburst is, benyomja mindenki ellene a rettegett harag italát, aztán a többletbevételt költheti gyógyitalra. Egyébként se tudok róla, hogy akkora nagy farmolgatás menne V3-on. Ha néhány ember mégis ezt teszi, akkor velük kell valamit kezdeni, nem Hello Kitty online-t csinálni az egész V3-ból. Békés világ, de túlzásokba ne essünk.
Részemről:
1. Nem
2. Nem

Dátum: 2014.11.05. 20:14:53
Nem áll szándékomban kötekedni, de ha a totál nulla fantáziával rendelkező emberek csoportja hatékonyabb mint a fantáziadúsaké, akkor ott valami más baj lehet.
Többek között az, hogy mint ahogyan azt írtam, inkább jóstehetség szükséges ehhez az eseményhez, mint matematikai zsenialitás.
Hiába jelölgeted ki a 10 celládat támadásra, fél napi számolgatás után, ha abból véletlenül 4-re az egyik csapat, 3-3ra meg a másik két csapat szórja rá véletlenül a támadásainak 60%-át. Aztán lehet számolgatni, amit akarsz. Nem tudod, melyik szövetség mit szemelt ki magának, és mennyit tervez rá ütni. Többnyire érzésből veszed a napi taktikát, többet ér, mint a Nobel-díjra érdemes táblázataid.
Az meg hogy hány fős csapattal játszol, nem befolyásol semmit. Ha jó a morál, akkor 30 játékos jobban teljesít mint 4. Ehhez annyi kell, hogy mindenki kivárja a napi tematikát, és azokra a területekre szórja a támadásait, illetve ha sokat akar küldizni, akkor negyed percnyi gondolkodás belefektetésével az ideális kockákra szórja a többletet. Nem kell semmi retorzióval fenyegetőzni, nem kell az erőfitogtatás szövetségen belül, egy egyszerű kéréssel minden tökéletesen megoldható. Nálunk bevált, másoknál is működik. Nulla fantáziánk van, feltehetőleg ezért.

Dátum: 2014.11.05. 20:03:52
Egy nálam sokkal jobb játékos ma kétszer jött(igaz, hogy mindkét esetben csak 10K átlagot hagyott nálam a szívás miatt, és 0 rablása volt emellé), így a jelentést meglátva gondoltam visszalesek hozzá, annyi előkészülettel, hogy kivételesen megturbóztam a kivégzést(ami a szintemhez képest már csak elmegy kategória). Azért kivételesen, mert szinte mindig a kritvarin van, ezzel igyekezve csökkenteni az engem ért varázslatsebzés mértékét, ha már egyszer agyhalott karaktert tenyésztettem. Szerencsém is volt ugyan, de azért jól jött ki
Ellenfelednek egy gyors mozdulattal megadod a kegyelemdöfést.
A csatában összesen 34923 sebzést okoztál, és 33476 sebzést kaptál. Kiszabadultál ellenfeled kínzókamrájából!
Te nyerted a csatát, jutalmad 51368 (+6880) lélekenergia és 77 TP!
A kivégzés offenzív előnye, ha valaki nem lusta mint én, és előtte esetleg rá is kémlel, hogy biztos legyen a dolgában, illetve van kémgömbje(vagy minek is hívják az 1perces kémlelő reliket), akkor lehet szabadulóművészest is játszani
Mondjuk csak addig, amíg meg nem látják a jelentést és vissza nem tuszkolnak a kamrába, és betolnak rá két gyógyitalt

Dátum: 2014.11.05. 17:44:20
Én is azoknak a táborához csatlakoznék, akik a jelenlegi formán újítanának. Nem azt mondom, hogy minden problémámat egy csapásra megoldaná ha látnám melyik kockára hány ütés ment az adott körben, de lényegesen egyszerűbbé tenné az ember életét, vagy még inkább csökkenthetné a jelenlegi véletlenszerűséget, a vakon támadást. Ha látnám hogy aznap B2re 2-vel több támadás jutott aznap, akkor rá tudnék/tudnánk korrigálni mondjuk C5-re. Feltehetőleg sok esetben ez egy plusz kockát jelenthet.
Túl sok számolgatás egyébként nem kell az egészhez, maximum némi jóstehetség, így annál több változtatást, hogy félóránként-óránként frissítse a leadott támadások számát(esetleg az össz támadást az adott területre emellé) nem hiszem, hogy szükséges lenne bevezetni.
A jutalom lekicsinylésével nem értek egyet. Negyedikként már lópikula az amit kap a szövetség ezt elismerem, de az első háromnak 1 szint a tudás fájára azért nem elhanyagolható. Nekünk csak a 10. szint került gyakorlatilag 200 millába. Ez még a mi szintünkön is igen motiváló tényező, nemhogy azoknak akik normális méretű fával rendelkeznek. Mindezt effektíve ingyen, mert senkinek nem megterhelő a napi 10 támadás a fórumon látott koordinátákra, 1 heti erőltetett építés helyett.

Dátum: 2014.11.05. 07:19:08
164, ami nem top szint ugyan, de már nem is kimondottan alacsony.
Mióta vadászat nélkül szinte már lehetetlenség játszani, azóta elég szépen megindult az állomány felfelé, és ez csak javulni fog. Remélem a vadászat nélkülözhetetlensége fokozódik is még a jövőben, illetve kaphatna egy szakit, ami max duplázza az érte kapott TP-t.
15pp-n portyázok ettől függetlenül, nem azért, mert felfelé nem tudok támadni, vagy mert nincs elég célpont, hanem mert a kedvenc célpontjaim 2/3 része alattam van. Az esetek 99%-ban megelégszek a kínzó megtöltésével, élni és élni hagyni alapon, a küldiket szövibajnokin igyekszem végzeni kizárólagosan, mióta van. Persze ha követ gyűjtök éppen, akkor van kivétel, de azt is igyekszem folyamatában összeszedni. Majdnem 1K turbózott lopással már az sem nagy gond
Ami a harag italát illeti, ha ellenem megeszik, és úgy is leverem, akkor leverem. Ha hatékony védekezés ellenem, akkor békén hagyom. Akármi fejlesztést raknak is majd be esetleg ezzel kapcsolatban, védekezni elvből nem fogok ellene, ahogy a skarabeusz átkára sem vagyok hajlandó egy árva AF-et se költeni. Nem azért gyűjtötte az a szerencsétlen adott esetben évekig rá a dukátot, hogy még én is az orra alá dörgöljem minden egyes nap, hogy téged bizony alaposan átb@sztak, kisbarátom. Teszik ezt helyettem éppen elegen.

Dátum: 2014.11.04. 22:39:37
Bár én tudnám időnként ilyen tömören és lényegre törően megfogalmazni amit szeretnék, ahelyett, hogy oldalakon keresztül taglalnám +10
Dátum: 2014.11.04. 22:37:47
Félre ne érts, nem megbántani szeretném ezt az embert, ellenére annak, hogy minden egyes szavával az ember önérzetét igyekszik a sárba tiporni két lábbal, miközben természetesen élből meghazudtol, és foggal-körömmel védi a VU programkódjának tökéletességét és a bugok abszolút hiányát. Közben természetesen minél gyakrabban nyomatékosítja a lehetetlen szót, az összes létező szinonimájában. Az általad bemásolt párbeszédet leginkább abban a formájában tartom reálisnak, hogy valamelyik kollégája megsajnálta, mivel a népszerűségi mutatója negatív előjellel kezdődik, és az ő nevében írt.
Nincs ezen mit szépíteni, Dikó Úr a magyar VU Freddy Kruegere. Aki miatt, hogy ha már más kiutat nem látsz a játékbeli nyűgjeid miatt csak az ÜSZ-t, akkor a küldés gombra kattintás előtt elmondasz legalább három miatyánkot, nehogy ő legyen az utp kábel másik végén

Dátum: 2014.11.04. 21:31:35
Egy rövid szösszenet egy véletlenszerűen így alakult beszélgetésből, amin már csak mosolyogni tudtam, pedig sírni kéne. Különösebb megnevesítések nélkül, a szükséges rész kicsillagozásával. Mindenki tippeljen rá, ki került véletlenül szóba
"Igen, én is akkor adtam fel, amikor ez az I***** kezdett el válaszolgatni... Olyan nemtörődöm üzenetet küldött, hogy az már művészi szintet ért el "
"Agyon tudnám verni néha *á** urat egy szögesléccel
El se kezdni olvasni a leveled, de már gépeli be az első szavát válaszként, hogy "lehetetlen" "
"A sörfeszten az egyik feladatot 2x kellett megcsinálnom, hogy átvehessem a jutalmat. Erre mit írt ez a _____ (illeszd be a kedvenc jelződ)? "Át tudtad venni, nem? Akkor mi a probléma?""
Ez akkor most vicces, vagy épp ellenkezőleg?

Dátum: 2014.11.04. 20:50:52
A számból vetted ki a szót, és szerintem nem csak az enyémből. +10.
Dátum: 2014.11.04. 20:03:11
Hát, nem volt egyszerű kitalálni a terjedelmes hozzászólásodból, hogy pontosan melyik része ragadta meg a figyelmedet
Nem idiotizmus kérdése, bárkivel előfordul, még én is szaladtam bele kivégzésbe nemrég
Nagyon sokszor rutinból portyázik az ember, közben letol 1-2 kalandot, aztán ha van még mellé egy kamikáze is a tarsolyodban akkor könnyen benézheted, ahogyan tettem én is. Koknrétan 10K élettel indultam figyelmetlenül csatába, azért az nem is nagyon végződhetett másképp, csak furcsa volt látni a saját kivégzésemet
Amúgy nagyon sok mindenki felakad rajta, de néhányan szeretnek annyira hogy már megtanulták, hogy velem kezdjék a kínzózást, biztos ami biztos, már amikor kamrázandó elemként tekintenek rám. De a soron következő landragór után tervezek komolyabban rámenni(annál is csak azért szakítom félbe a szakizást, mert a csatlósokból már nehezen tudom kompenzálni a TÖ hátrányomat, függetlenül attól, hogy a közeli jövőben még +30TÖ jön majd ebből), kb addig, hogy a nálam néhány szinttel magasabbakat akár sebzés nélkül is kivégezzem Bele fog ugyan rokkanni a karim, meg szidni fogom magam miatta eleget, ugyanakkor a kvázi támadhatatlanságom ténye kárpótol majd valamelyest. Kb 1,5 év legrosszabb esetben is, és összejöhet ez az állapot.

Dátum: 2014.11.04. 16:40:52
Nem lettem hősi halott, és inkább lezártam egy egy csillagossal a beszélgetést. Értelmetlen, a hozzáállás gyakorlatilag szánalmas. Már majdnem meg is sajnáltam a világ legnépszerűbb játékvezetőjét a végén, úgyhogy most nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy kivel legyen tele a hócipőm a játékot illetően. Talán úgy kompletten a vezetőséggel, kivétel talán Baratyt, akit eddig a leginkább lelkiismeretesnek és leginkább segítőkésznek találtam az eddigi VU pályafutásom során.
A történet egyébként rövid és érdektelen, a második szövibajnoki kb 2/3 része felé csak a napi jelentésben kaptam meg a tokent, de a leltáramban nem jelent meg, ami már csak a legvégén tűnt fel. Minden egyes nap a minimum 10 támadásom megvolt, furcsán is festene, ha a napi haditervet megcsinálom, kiteszem a szövi fórumba, csak támadni felejtek el...Egyik szövitársam egyébként két világon is ugyanúgy járt mint én, amit az ÜSZ első körben gyakorlatilag meghazudtolt, úgyhogy belinkeltem a fórumbejegyzést, aztán erről több szó valahogy nem is esett..
A végső válasz egyébként ez volt, amitől kicsit megesett a szívem a játékvezetők gyöngyszemén, és az, aminél elkeserítőbb hozzáállást régen nem tapasztaltam.
Szia.
Továbbitottam a panaszodat Miklósnak, aki szintén azon a véleményen volt, hogy sajnos nem tudjuk neked beirni a tokeneket, mert sajnos nem időben szóltál. Mint irtam, én csak a programozó, fejlesztő véleményét tolmácsoltam most is, de ezt te sajnos nem tudod elfogadni és továbbra is az én hátamat korbácsolod.
Sajnálom, de nem tudunk neked segiteni ebben az ügyben.