Akkor egy másik aspektusból megközelítve!
Rászántam a hétvégém erre a háborúra. Abból állt az egész, hogy 15% alatt tartsam magam, néha kinézek és ütöm akit tudok. Ugye én is az ellen is védelem itala hatása alatt, így senkinek nem volt egyszerű. Gondolom mennyire élvezte Dutch, Saint, Abygail, hogy ki dugta a fejét és már kapta is az álldást, és igen napközben engem Dalen kapott el többször. Aztán jött az éjszaka, amikor is azon szerencsések akiknek nem kell dolgozni, alszanak, vagy hétvége lévén mulatoznak, én alszom. Kaptam is hajnal egy és négy között 3-4 verést.
Összegezve az én szempontomból ez nem játék volt, hanem szinte egy kötelesség, mert, ha nem ülök ott egész nap akkor bukta.
Szerintem erre a többség nem hajlandó, főleg hétvégén, van jobb és szórakoztatóbb dolga is. Hétköznap ugye dolgozik is az ember, tehát cinkes.
Ennek ellenére elfogadom és a szövetség is elfogadta, hogy van aki így szeret játszani, ezért felépítettük a béke csarnoka nagyszerű találmányt.
Off indul
Ehhez még egy gondolat: Soha nem ügyeskedtem a játékon belül, nem kerestem a kiskapukat, elköltök a játékra havonta 5000 Ft-ot.
Mit is kapok ezért a pénzért:
1. valamilyen szintű játékélményt
2. lehet dumálni egy csomó jó arccal
3. lehet idegeskedni egy-két barom emberen
4. sokszor kioktatnak, hogyan is játszam
5. elvétve akaratlanul is rám kényszerítik más játékosok az ő játékstílusukat.
Itt az a kérdés megéri-e a belefektetett pénzt, sokszor úgy érzem nem.
off vége
Hozzászólások - Hagya
Dátum: 2009.05.26. 14:17:10
Dátum: 2009.05.26. 09:26:09
Mi is Gratulálunk a VM-nek a győzelemhez, sajnos a harmadik naptól nem tudtuk tartani a lépést!
Dátum: 2009.05.25. 22:01:54
Sajnos a társaság nagy része nem tudta aktivizálni magát, vagy csak későn, vagy túl erősek az ellenfelek, így nem nagyon tudtunk partiban maradni. Bcs-t elkezdtük felhúzni.
Azt hiszem lassan gratulálhatok a VM-nek.
Dorn aki még mindig alszik háború helyett
Azt hiszem lassan gratulálhatok a VM-nek.
Dorn aki még mindig alszik háború helyett
Dátum: 2009.05.25. 19:58:34
Tőled el is fogadnám a csipkelődést, mert ebben a háborúban is megdolgoztál érte
Dátum: 2009.05.25. 19:56:57
Részemről befejeztem! Megpróbálom figyelmen kívül hagyni ezentúl az irományaitokat, és nem reagálni!
Mindenki mástól elnézést kérek!
Mindenki mástól elnézést kérek!
Dátum: 2009.05.25. 19:51:24
Gondolod?
Dátum: 2009.05.25. 19:49:56
Nem érv megállapítás volt, és a hozzászólásaidból ezt szűrtem le!
Dátum: 2009.05.25. 19:47:43
Nem érted a lényeget, ha azt mondod TLO ért csak valamit, akkor legalább rá lennél kis pajtásoddal tekintettel!
Nem szítok én semmit nem állok le gyerekekkel vitatkozni, én személy szerint örültem, hogy mentél egy héttel előbb, mint vártam, csak aki sokat segített neked mondhattad volna, hogy bocs, de a szerintem a Káosz jobb léptem.
Off vége

Dátum: 2009.05.25. 19:32:29
Sajnos eddig bírtam ezt a két nagy formátumú elmét, gyerekek nagyon egyszerűek vagytok!
Szabinho te nagyon jól tudod mi folyik nálunk, neked is próbáltunk anno segíteni, ezt azzal háláltad meg, hogy szó nélkül leléptél!
LittlePet gondolom hasonló életkorú lehetsz mint Szabi.Legyetek kedvesek ne más kárára humorizáljatok!

Dátum: 2009.05.25. 08:08:11
LittlePet!
Citadellával kapcsolatban igazad van, de ez elvi kérdés! Kiírtuk következetesen tartjuk magunkat hozzá, ennyi!
Tudod az utolsó három sornál kinyílt a bicska a zsebemben, ilyenkor áldom az istent, hogy nem szemtől szembe beszélgetünk erről, mert sajnos hirtelen haragú ember vagyok, és mostanra már megnyugodott a kis lelkem, így csak arra kérlek gondolt át néha mit írsz!
Awenhai:
Neked teljes mértékben igazad van egynémely megnyilvánulás sorainkból nem méltó hozzánk, minden érintettől elnézést kérek akinek a nevével kifigurázás történt!

Dátum: 2009.05.24. 19:03:57
Majd váltok én
Dátum: 2009.05.24. 18:43:15
Attól függ mikor voltál 1. szintű?
Rogal Dorn-ról nem találtam képet, ha tudod miről van szó, így maradt az engesztelhetetlen ellenség a múltból, mert ugye a káosz soha nem változik
Rogal Dorn-ról nem találtam képet, ha tudod miről van szó, így maradt az engesztelhetetlen ellenség a múltból, mert ugye a káosz soha nem változik
Dátum: 2009.05.24. 18:36:46
Már megvagy! Sok üzenetem úgy fejeztem be, hogy ki vagyok!
Egyébként a képünk ugyanaz!
Sajnos nem érnélek el, de, ha így folytatod, lehet, hogy nem is lesz baj ez később sem
Egyébként a képünk ugyanaz!
Sajnos nem érnélek el, de, ha így folytatod, lehet, hogy nem is lesz baj ez később sem
Dátum: 2009.05.24. 18:21:39
Sajnos még nem jöttem rá ki vagy, megírhatnád, hogy tudjak kin hozni egy-két győzelmet
Dátum: 2009.05.24. 18:06:28
Ki terjeszti itt, hogy a Ronin vezet?
Mostani állás: 127/161 VM-nek és eddig +87K LE bukás a kútból, de nem adjuk meg magunkat harcolunk!
Mostani állás: 127/161 VM-nek és eddig +87K LE bukás a kútból, de nem adjuk meg magunkat harcolunk!
Dátum: 2009.05.24. 10:19:33
Na látod HCS erre nem is gondoltam!
Nem akarom megint elkezdeni, de a PC szerintem azért volt van és lesz, mert a csapat nagy része úgy gondolja, hogy arrogánsan viselkedtek, és egy héttel ezelőtt diplomáciai kudarcok érték a társaságot, akkor dőlt el, hogy,ha egy hét múlva ismét jöttök, akkor minden eszközzel védekezni kell.
Nem tudom visszafordítható-e ez a dolog, sok múlik rajtatok is, vagy egy ideig a LE-t fogjuk egymásra pazarolni, TLO, és Valmont is értelmes felnőtt emberek, gondolom ti is azok vagytok, de láthatjátok hová fajulhat ez a dolog egy kis megértés nélkül.
Én mindent megértek, hogy a BCS miatt kitolódik a béke, nincs célpont, de gondolom be akarjátok hozni a Top 3 szövit, de nem szabadna minden áron.
Most már láthatjátok, hogy nem volt üres beszéd, hogy sokszor a szövi nem ér rá, most is kb. 8-10-en tartjuk a frontot, ahhoz képest nem is állunk rosszul.

Dátum: 2009.05.24. 09:20:29
Kár, hogy most véletlenül bent hagytam a vakítófényt, és kár, hogy,ha 20% fölé jövök, Dalen mindig szarrá ver, amúgy semmi gáz
Dátum: 2009.05.24. 09:15:07
Egy kis adalék a háborúnkhoz:
Állás: 114/139 elkelne egy kis szurkolói bíztatás
Eddig: 73K LE-vel többet visz az ellen a kútból
Én személy szerint értem, hogy álljunk ellen, de már az elején látszott nem tudunk nyerni,ezzel szemben eddig majd 200K lesz a bukta, akkor most volt értelme?
Azért ez egy kicsit gáz, ez a torony effekt engem zavar, mert így kicsit értelmét veszti az ellenállás!
Dorn voltam, aki alszik háború alatt is.

Dátum: 2009.05.24. 09:08:34
Szia!
Gondolom ez a szabály lépett érvénybe:
A háború legalább 1 hete zajlik, és az egyik félnek legalább 100-zal több győzelme van
Gondolom ez a szabály lépett érvénybe:
A háború legalább 1 hete zajlik, és az egyik félnek legalább 100-zal több győzelme van
Dátum: 2009.05.23. 12:49:31
Ne haragudj, ez egy kis csúsztatás, ha valaki figyelt az láthatja, hogy 2-3 hónap alatt csak egy háborút kezdtünk azt is azért mert én kardoskodtam mellette, hogy legalább kompenzáljunk kicsit az elszenvedett vereségek miatt.