Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Meridiath

Már kezdem érteni hogy miért is nem fűlt a fogam akár csak egy vitába is egyik félként beszállni, nagyon könnyű elbeszélni a másik mellett.
Az utolsó mondatomat véve alapjaiban egyetértünk, szóval azt hagyhatjuk is. De néhány infó:
Pók taktika: Egyáltalán nem csinálják kevesen. A többedik generáció tagjaként, jelenleg 18-as szinten kijelenthetem, hogy nincs biztonságban a pókoknál sem a LE - mert ott vannak a magasabb szintű pókok, és a jó LE diff oltári vonzó egy csemege ha a lefelé támadós taktikán vagy. Az extrémebb esetek (nevezzük vérpókoknak őket?) ) mint Meszy és Anababa is bizony gyakran segítő kézért kell forduljanak.

Az alacsony pókkarik betiltásának párhuzam azért nem állja meg a helyét mert a nagyon egyszerű tény, hogy egy szimpla Le szerzési céllal véghezvitt támadásnál fogalmad sincs van e a másiknál LE és mennyi. Ha van, szorzódik a 20 és az 1000 LE is. PP-ben meghatározott számú esélyed van, hogy sikerrel járj. A duplafarmolásnál nyilvánvalóan ez a fajta random hiányzik, és ezért visszaélés.

Lebeszélt csaták nélkül pedig nem lehet felszaporítani a LE-t, ha azt vesszük hogy nem akarsz veszteni, és ezért megteszed amit meg kell.

De ahogy az előbb mondtam, nem kívánok hadjáratot indítani a dologért.
Idézet: Ariel - 2009.05.24. 01:22:56
Nem költjük a LE-t csak vadászunk és körbeverjük egymást. Nincs az a szűrő ami megfogna, pár nap után milliós nagyságrendben rabolnánk egymástól. Egy hét múlva már tízmilliókat. Mit csinálna Miklós? Zárolna azért mert portyáztam? Vagy azért mert vakító fényt használtam kataklizma helyett és így elvesztettem egy csatát? Vagy letilt azért mert nem akarom elkölteni a LE-t?

Konkrétan le leszel tiltva. Nem költi el a LE-t saját fejlesztésére, inkább ücsörög rajta? Gyengíti magát hogy veszthessen? Hahó, ez mind egy farmkarakter jellemzői. Több millió LE-t raboltok? Simán ki lesztek szúrva ahogy az úttörőink. Biztos vagyok benne hogy most még éberebb szemek figyelik a LE diff toplistát, és játékvezetés egyértelműen állást foglalt amellett hogy tilos.
Ebből az egészből nem azért lett botrány mert másnak nem jutott eszébe... hanem mert azon túl hogy morális problémákat vet fel, kölcsönös, meg nem érdemelt, szándékos LE generálás, a játék szellemiségétől tökéletesen idegen duplafarmolás.
A kreatív igenis jól kitalált szakértelem, de mit lehet csinálni ha a sztratoszférában ennyire elgörcsösült minden? (Egyéb topikok témája...)
Egy kevésbé belterjes közegben (lásd az első 30 szint) épp hogy a belefektetett energiáért méltó jutalmat ad. Vagy mondhatom múlt időben, a plafonnal inkább egy kedves plusz.

Ettől függetlenül, noha személyesen hátrány ért a korlátozásból, hajlandó vagyok belátni, hogy mivel nem lehet egy játékosra egy gerincet számolni, a JV szempontjából szükséges volt pont a hasonló ügyeskedések elkerülésére, hisz mindenki lesz (tíraríra) 50-es szintű, jobb ezt most megelőzni. Viszont az érintettek felejtsék már el hogy csak 50-en felül létezik élet... a tapasztalatotok és a régiségetek miatt Miklósék rátok hallgatnak a leginkább, viszont ha dunsztotok sincs hogy milyenek a játék _egészét_ érintő helyzetek (amik jócskán változhattak azóta hogy ti ottjártatok), sokkal átgondoltabb megnyilatkozást várnék el minden "topper"-től.
Dátum: 2009.05.23. 22:57:39
Melyik szín jellemző a Coca-Cola termékre?
piros
fekete
zöld
kék

Reklám, bárgyú, törlés.

hányan voltak az ARADI VÉRTANÚK?
12?
11?
14?
13?

Helyesírás, szerepelt, törlés.

Mennyi 5+5+5 ?
1000
30
10000
15

Primitív.

Mit ünneplünk karácsonykor?
-husvéti nyuszit
-engem,mint szuperhőst
-krisztus születését
-mikulást

Hát nem édes?!

Kivel "állt meg egy szóra" Vágó István?
Grécsi Lászlóval
Antal Imrével
Vitray Tamással
Kudlik Júliával

Hadd gratuláljak hogy sikerült elírni Grétsy László nevét. A kérdés nekem tetszik, de tekintve a tizenéves tábort, akkor is spec.

Az Alien filmekben hogy nevezik a soklábú izét, ami kikel az idegen tojásokból?
kis alien
pterobaracuda
arctámadó
póklény

Ezt csak bemásoltam mert jót vigyorogtam a kissé pongyola kérdésfeltevésen. Ha Hatse részéről specnek találtatik, nem ellenkezem.

Ki írta a Hét év Tibetbent?
MÓRA FERENC
HEINRICH HARRER
J R R TOLKIEN
ADY ENDRE

Rosszul feltett kérdés, helyesírás, viszont könnyen kikövetkeztethető.

A három testőr.....??
Afrikába
Kocsmába
Pácba
Angliába

Megkapóan minimalista. Törlést neki.

Melyik megye székhelye Debrecen?
Debrecen nem megye székhely?
Hajdu-Bihar megye
Vas megye
Békés megye

NC.

Mitöl hires a Kopi Luwak?
Indiában szüretelik, majd a monszun szelekkel száritják
*Olyan kávébab, amit egy emlös ürülékéböl gyüjtenek
Quava fa árnyékában élő kávécserje terméséből készítik
Nincs ilyen kávé

A kérdés maga tetszik, ezért törlés helyett a köv. javítást javaslom:
"Miről ismert a Kopi Luwak kávéfajta?
Indiában szüretelik, majd a monszun szelekkel szárítják
A kávébabot nem szüretelik, hanem egy emlős ürülékéből gyűjtik
Cserjéje csak a Quava fa árnyékában nő, ezért nagyon ritka
Csak és kizárólag Madagaszkár szigetén terem ez a típusú kávébab"


Melyik nem sportújság?
Népszava
Nemzeti Sport
Sztár Sport
Képes Sport

'dióda, reklám, könnyű, stb.

Mit kapsz ha teljesítesz 1 küldetést?
Kiégett őskövet
Lélekenergiát
Tapasztalati pontot
Őskövet

Végzeturas, volt már, helyesírás.

Hányszor tette le Obama az eskűt?
3
1
2
4

Bár még nem találkoztam ilyen kérdéssel, de ilyen pongyola módon megfogalmazva nem állja meg a helyét.

A Detroit Rock City című filmben melyik együttes koncertjére akar eljutni a 4 fiatal?
Billy Talent
Iron Maiden
Kiss
Pantera

Spec.

Mi az a pizza?
Sajtféle
Autó márka
Állat
Étel

Bárgyú hülyeség.

Melyik csapat játékosa Kovács Zoltán?
Ferencvárosi TC
Újpesti TE
Zalaegerszegi TE
Győri ETO

NC.

Melyik nem csak mesebeli vagy fantasy lény?
Troll
Ember
Kobold
Ork

Hát én ebben kételkedem... mindenesetre ne nézzük teljesen hülyének a válaszadót.
Basszus, Crimsonnak lesz igaza?! Ne már. Kreatív gyengítés, pipa. Most a többi LE-szerző szakértelem!

Monsieur Crimson, van kölcsön egy tevéje?
Volt egy halvány emlékem, akinek szintén visszacseng, erősítse meg: a limit gyémántoknál limit*gyémántbónusz?
Hát elkiabáltam tegnap: a boldogság mégsem maradéktalan.

Crimson, bár az érintőlegességet nem látom, de igen, lehet.
Egyébként azt tudjátok ugye, hogy a bűnözők is a filmekből lesik a trükkjeik nagy részét? A fórum itt olyan mint egy jó forgatókönyv, és akinek magától nem jutna eszébe, hát az itt felmerülő lehetőségek eszébe juttatják hétszentség.
Azért nem egészen ott. Az erkölcsi érzékem megnyugodott kicsit. Mindig lesznek trükközők és ügyeskedők, viszont onnan indultunk délelőtt hogy egy szemtelen és nyilvánvaló tápolás retorzió nélkül maradhat - és oda érkeztünk hogy ki lett mondva: nem.
Aki ezt csinálja, immár feketén-fehéren tilosban jár. Elgondolkodhat hogy mennyi csít éri meg a kockázatot, mikor és hogyan figyelnek fel rá. A tiszta lelkiismeret jó érzés, a fordítottja pedig gerincferdülést is okoz.
A görnyedteket pedig könnyebb kiszúrni.

Részemről tényleg örülök.
Birka én örülök hogy örülsz a szellemi terméked napvilágra kerülésének, mi több a többi régi motoros arcán látható elkeseredésnek is. Viszont azon ez nem változtat, hogy bizony a felhasználási feltételek szándékos megsértése. Csak nem gondolod hogy ilyen arcpirító megoldást a játékvezetés annyiban hagyhat? Nem tiltja szabály az érdemtelen és kiugróan magas LE szerzést saját alapon?
Szándékos és játékidegen duplafarmolás, csak nem egy IP-címről. Logot, majd bant nekik. Az érintett szövetségek nyilatkozzanak, vagy ha a fórumlogjaik alapján kiderül hogy valóban részük volt a dologban, szintén kapjanak lepirítást.
A döntetlennel felesleges párhuzamot vonni. Az majdhogynem több erőforrást követel mint amit belefektetsz. A VU nem susmus klub, noha odafenn nyilván vannak más opciók az unatkozások után.
Én elolvastam úgy is, de csatlakoznék a többiekhez. Helyesírás szabályai szerint oda nem kell vessző. A kérdés szuper, a kérdésfeltevési jogot nem vesztetted el, javítsd és minden oké lesz!
Ez valami kandi kamera?
Ha a kérdésed komoly volt, akkor amellett, hogy nem tudsz helyesen írni, egy felejthető rajzfilm tökéletesen érdektelen részletére kérdezel rá. Ezen sajnos az sem segít, hogy úgy próbálod rávezetni a válaszolót, hogy egy darab magyar színésznő mellé három külföldi pasast raksz.
Ez tökéletes iskolapéldája a rossz kvízkérdésnek.
Fejecske feleslegesen szende - remek kedvemet leltem benne
Cseles lemez, melybe belelesve entestedet leled.
televízió-képernyő
tükör
újság
fényképezőgép

Jjjó
Dátum: 2009.05.17. 18:12:56
Mi a keresztneve a híres magyar költőnek Petőfinek?
Töhötöm
Huba
Sándor
Ödön

Gyermeteg...

Melyik igaz az IZOCHOR állapotváltozásra ?
A nyomás egyenesen arányos a hőmérséklettel
A térfogat és a nyomás fordítottan arányos
egyiksem
A térfogat a hőmérséklettel egyenesen arányos

Megmentette a renomémat az "egyiksem" típusú válasz, ugyanis be kellett volna ismerjem hogy számomra bizony ez spec. De ehelyett a kérdéstagadás miatt amúgy is törlésre érett.


Ki szerezte az Édes Anna c. regényt?
Móricz Zsigmond
Kosztolányi Dezső
Jókai Mór
Mikszáth Kálmán

Ez a "szerezte" lecserélődhetne "írta" verzióra.

Milyen élőlény a parazita?
anyósom
nincs ilyen élőlény
veszélyes kutya
élősködő

Idióta válaszkák.

Mi legyen mindig a felkészült űrstopposnál?
túlélőcsomag
törölköző
légzőkészülék
fegyver

Ad1: már szerepel hasonló kérdés. Ad2: a spec kategóriában így bőven benne, legalább egy forrásmű dukálna. Inkább töröljük...

Hogy tudod a tanulás szakértelmet 30. szint után fejleszteni?
Sok-sok őskő-ből
Egyéb szakértelmek fejlesztésével
Akadémián
Sok-sok LE-ből

Végzeturas, bugyuta válaszlehetőségek.

Hogy hívják a híres Sötét elfet?
Drizzt
Gimli
Krusk
Galadriel

Így szintén spec. Minimum forrásművel max, de amúgy is volt már.

Mi a folytatása a Disney rajzfilm címének?: Aladin ....
és a csodalámpa
és a csodapárna
és a 40 rabló
és a skodalámpa

Gyermeteg kérdés és válaszok, de csak személyes fáradtság - ha Hatse úgy találja, végülis maradhat.

Mikor született Rejtő Jenő????
1906.március 29
1905.március 29
1904.március 29
1903.március 29

Helyesírás, túl közeli időpontok.

milyen nemzetiségű sorozat a "BARÁTOK KÖZT"?
magyar
német
mexikói
spanyol

Újabb szégyenfoltja a "minden bekerülhet" korai időszaknak. El vele.

Vajon milyen állat a Turul madár?
Vörös solyom
Szirtisas
Kerecsen solyom
Rétisas

Találkoztam már ilyen kérdéssel, ahol ráadásul a helyesírás/kérdésfeltevés is korrekt volt. Törölhető szerintem.

Hogy hívják a Résháború sorozatban az árvából lett varázslót?
Pug
Puk
Pak
Pag

Jajmár. Résháború? Mint egy pornófilm. Spec-spec-spec.

Egészítsd ki:World of.....
Matematika
Pálinka (na az alkoholisták xD)
Hello kitty xD
Warcraft

Illuminált állapotban elkövetett kérdésfeltevés és jónak értékelés. Hess-hess.
Dátum: 2009.05.13. 13:17:58
Nyilván jellem kérdése is, és igazán nem akarom sem az érzéseidet megbántani, sem tovább offolni a topikot, de van az a pénz és van olyan asszony aki egy ilyen kijelentésnek könnyedén keresztbe tud tenni. De énis szeretném hogy jelen esetekben ne legyen igazam
Dátum: 2009.05.13. 12:53:14
Oh, nagyszerű!
Köszönet. Nem kiabált az a pici sor ott fent.
Dátum: 2009.05.13. 12:51:05
No jó, de mégis... az ilyesmit tényleg ritkítani szoktuk, ráhúzható a spec is, és bár pont Raúl az egyik pozitív ikon aki nem klubszédelgő, de legalább 3 okot is tudok hirtelen mondani ami miatt egy pályafutás-hosszig tartó szerződés nem betonbiztos, azaz nem időtálló a kérdés szerintem sem.
Dátum: 2009.05.13. 12:46:34
Eltűnt a sajtolás gombocskám. Más is érintett hasonlóban esetleg?
Dátum: 2009.05.12. 14:13:45
Nyilván jó is az, ha valaki a szövitársainak az épülésére szeretné összeszedni az ő számára hasznos taktikai elemek alapján a játék "guide"-ját.
Viszont én óva intelek bármilyen általánosítástól, ugyanis a szintek múltával egyáltalán nem finom kézzel történnek a változások, és ha csak egyféleképpen fejlesztetted a karakteredet, X idő után légüres térben találod magad. Óva intelek attól is hogy "ez a játék ilyen és olyan" kijelentésekben gondolkodj, mert előre hallom azt a felháborodást, ha véletlenül az egyik ilyen fordulópontnál valami tökéletesen váratlan történik ami borítja az összes addigi elméletet.

Azt kell hogy merjem mondani: ebben a játékban a mások tapasztalata hasznosabb mint a sajátod. Azaz célravezetőbb kérdezni, semmint kijelenteni és várni a cáfolatokat.

Szántszándékkal nem írok konkrétumokat - csak annyit akartam mondanihogy ne betonozz le egyetlen elméletet sem amit kitaláltál. Inkább keríts egy gurut.
Dátum: 2009.05.11. 08:00:00
Mit romboltak le a 2001. szept.11-i terrortámadásban?
A "Golden Gate" híd ellen.
A "World Trade Center" (Iker tornyok) ellen.
A Washingtoni emlékmű ellen.
A "Liberty of Statue" (szabadságszobor) ellen.

A válaszok nem a kérdésre lettek írva, ezen kívül helyesírás és már szerepelt is.

A dalmata kutya pöttyökkel jön a világra?
ravasz kérdés
nem
nem tudom
igen

A kérdés eldöntendő, ahogy a kérdező későbbi joga is a kérdésfeltevésre.

Hányadik hónap a december?
4.
12.
7.
1.

Hanyadik ilyen kérdés ez...? Törlés..

Ki írta a Tóth Árpád JÓ ÉJSZAKÁT CÍMŰ verset?
Ady Endre
Tóth Árpád
Sztrípió
Petőfi Sándor

Nos, EZ vicces. írta Laár András verse.

mennyi időnként kapsz térkapupontot?
30perc
12 perc
6ora
8ora

És persze beleszámoltuk a módosító szakit és a térkapu szintjét. Amúgy se állná meg a helyét legalább 5 féle szempontból sem... törlés.

Mennyi 4*4 (szerintem ez nem nehéz)?
8
88
44
16

Valóban, mondhatni túl primitív.