Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Ariel

Meridiath, a mezőny nem tudna lemaradni, csak felzárkózni, hiszen aki belemenne ebbe a taktikába, annak onnantól kezdve soha nem kellene már vadásznia. Szép lassan utolérné őket mindenki, de addigra már olyan erősek lennének, hogy szétcsapnának mindenkit.
Idézet: Darah - 2009.05.24. 04:15:11

A pókoknak megvan a maguk természetes ellenfele, egy másik pók, amiből sokkal több van, mint azt hiszitek, és ahogy emelkednek a szinthatárok, pont úgy, ahogy Mortimer írta, a pókot is leverik, ha nem figyel oda.
Ez a folyamat elejétől benne van a játékban a kreatívval együtt, és nagyon jól van benne, életben marad miatta az izgalom, ha vadászok, vigyázzak magamra, ha portyázok vajh mit sikerül találnom?

Nem kell bebutítani semmit a portyában már, így is meg lett téve, túl sokszor, és túl értelmetlenül, holott az a játék egyetlen része, ami állandóan életben tudná tartani a feszültséget, a versengést, az új taktikákat, és azok kivédését, és nem az, hogy húmekkorátbírtamvadászni, odanézz, kétszázzal többet, mint tegnap.


És mi van akkor, ha az élen álló első 10 játékos hirtelen mind pók akar lenni? Kifejleszti mindegyik az affinitást, és mivel mást nem tudnak ütni, így csak egymást fogják. Mindegyikük fog nyerni csatákat és veszíteni is. A LE viszont csak szaporodik közöttük az affinitásnak köszönhetően. Pár nap alatt olyan mértékű LE keletkezik, hogy akár be is lehet zárni az egyes világot.
És mégis ki mondaná meg, hogy hol a határ? Hogy mennyi LE-t tarthatok magamnál? Még csak lebeszélt csaták sem kellenek, ha 50%-ban nyerem a csatáimat, akkor is termeli a LE-t. Ahogy mindenki másnak termelné aki a másik 50%-ot megnyeri ellenem.

Alacsony szinten is CSAK azért működik a pók taktika, mert kevesen csinálják, és megerősödnek a többiekhez képest. Onnantól kezdve annyi LE-t tartanak maguknál amennyit csak akarnak, mert tudják, hogy senki nem támadja őket. Ha mindenki pókot játszana alacsony szinten, akkor már ott is tobzódott volna a LE. Pont ez történne 60-ik szint környékén, ha most mindenki nekiállna a kreatív affinitást fejleszteni. A szakértelem bődületes mértékben szaporítaná a LE-t. Ha pedig ezért Miklós letiltaná a karaktereket, akkor ezt már hónapokkal ezelött meg kellett volna tegye az alacsony szintű pókokkal is.

Az élen levő 8-10 karakter lebeszélt csaták nélkül is úgy felszaporíthatná a LE-t, hogy soha senki nem érné utol őket. Ez pedig a szakértelem hibája. Ezért kell korlátozni. Teljesen szabályos játékkal, multizás és lebeszélt csaták nélkül is túl nagy előnyt jelent az affinitás.
Idézet: Darah - 2009.05.23. 23:53:56


Szerintem egyáltalán nem kell beszabályozni ezt a dolgot, a betett korlátot meg ki kell venni.
Figyelni kell a logokat, ezek szerint az eddiginél sokkal jobban, hogy az egymás tápolása mókát ne lehessen többé eljátszani, de a normálisan játszó pókokat hagyjuk már békén kéremszépen, ha lehet.

A kreatív a játék legelejétől benne van a játékban, még ahhoz a kevés megmaradt részhez tartozik, ami valóban átgondoltan került bele.


És ezt mégis hogy? Ha holnap kimaxolom a kreatív affinitást azokkal együtt akiket ütni tudok, és elkezdjük ütni egymást óránként, akkor az úgy rendben van? Nem költjük a LE-t csak vadászunk és körbeverjük egymást. Nincs az a szűrő ami megfogna, pár nap után milliós nagyságrendben rabolnánk egymástól. Egy hét múlva már tízmilliókat. Mit csinálna Miklós? Zárolna azért mert portyáztam? Vagy azért mert vakító fényt használtam kataklizma helyett és így elvesztettem egy csatát? Vagy letilt azért mert nem akarom elkölteni a LE-t? A vadászatot már le is lehetne zárni, napi 1 csatából annyi LE jönne be mint másnak egy heti vadászatból. Miklós nem köthetne bele semmibe, hisz azt a 3 ellenfelemet ütném minden nap, aki a portyalistámban van. Egy hét alatt összeszednék annyi LE-t amit más egész nyáron nem fog. Aztán szépen megvárnánk míg utolértek szinben és megnézhetnénk, ki is az igazi pók. Már ha maradna játékos aki ezután is akarna még játszani...

A kreatív affinitás egy rosszul átgondolt szakértelem, éppen annyira mint a manakonstrukció. Csak egyenlőtlenséget szül a játékban.
Egyre inkább az az érzésem, hogy ahogy halad előre a játék, és ahogy jönnek be az új fejlesztések, nemhogy normalizálódna a játék és kiegyensúlyozottabbá válna, inkább egyre jobban szétcsúszik és fejreáll minden...

Néha be kell vezetni drasztikus változtatásokat, és nem csak toldozni-foldozni, vagy épp újabb világot nyitni az új szabályokkal amit nem mert a vezetőség berakni a már meglevő világokba.

Keményen fizetek a játékért, és nem akarom a tesztkarakter szerepét betölteni a késöbb induló világok számára. Ha valami szar, akkor azt tessék megcsinálni ezen a világon, nem csak kozmetikázni, majd pedig egy újabb világot nyitni a már használható, de itt be nem vezetett szabályokkal.

Ha pedig Miklóséknak nincs bátorsága meghozni a drasztikus változtatásokat, akkor tegyék lehetővé azt hogy átköltözhessek egy másik világra a karakteremmel. Oda, ahol már rendben mennek a dolgok, és nem én vagyok a kisérleti patkány.
Kétlem, hogy ennyit összeszednél két hét alatt, de majd figyelem a LE diffedet
LanMaffia tele van célponttal, folyamatosan lesi, hogy ki bukkan fel 15% alól, és rá is mozdul. Lehet, hogy Te is rászánnál ennyi időt a játékra, de amíg ő több mint 200 célpontból szemezgethet, addig nálad a 15%-on üthető célpontok száma nem lesz több 10-15 karakternél.

De ha mégis sikerülni fog, és két hét múlva is le tudod rabolni az Azúr Légiót, akkor szégyellni fogom magam az egész szövi nevében...
Használható szintre felnyomni a kivégzést legalább fél millió LE, ha nem több. Ennél még az is olcsóbb, ha nem 15% alatt vadászom, ennyi LE-t egy év alatt sem fognak elrabolni tőlem.
LanMaffia taktikáján kár fennakadni, az első 1-2 alkalom még nyilván sokkoló volt és meglepetésszerű. Mostanra mindenkiben tudatosulnia kellett, hogy állandó veszélyt jelent, akárcsak pár hónappal ezelőtt Galmuszk, TB és Dzsó napi többszöri támadása. Védekezni könnyű ellene, de amíg nem tapasztalja meg az ember a saját bőrén, addig nem veszi komolyan a fenyegetettséget.
Miklós, ez a lehető legrosszabb megoldás. Kötelezővé válik vele az affinitás használata. Multizás nem lesz a dologból, viszont még több lebeszélt csata lesz az eredménye. Bohóckodássá válik az egész játék. A valós portyák teljesen eltűnnek, a lehető legkevesebb portyával, legkisebb kockázattal akarja majd mindenki összeszedni a napi maximumot. Ha a háborúzás során meg lehetett oldani, hogy ne termeljen maga a háború LE-t, akkor miért nem lehet ezt bevezetni a portyára is ? Egyszerűen ne termeljen LE-t az affinitás, amit elhoz valaki, azt veszítse is el a másik. A visszaélések és ügyeskedések máris megszűnnének.
Talán ideje bevezetni az első két világon is a rablási maximumot. Vagy az affinitást kellene helyrerakni.
Sokan kihasználják az affinitás kiskapuját. Páran az élbolyban is. Kisebb adagokban csinálják, de mostanra már náluk is meglátszik. Ha ennek nem vet véget Miklós, akkor ideje lesz más játékot keresni.
Dátum: 2009.05.20. 19:09:10
Mi sem portyázunk többet mint más, ugyan annyi pp-ből gazdálkodunk, egyszerűen csak kevesebb célpontunk van így gyakrabb az ismétlődés. Kevés olyan játékos van, aki nem támad meg valakit, csak azért mert már tegnap támadta...
Dátum: 2009.05.20. 18:06:27
És ez az egyik ok amiért meg kellett szüntetni a portyamentességet. Ha minden szövi a Ti példátokat követi, teljesen kihal a portya a játékból.
Dátum: 2009.05.20. 18:02:43
Jeriko : Winnie hozzászólásaiból már régóta kitűnik, hogy el van varázsolva és egy teljesen más játékkal játszik...
Dátum: 2009.05.20. 15:30:19
Nekem úgy rémlik, hogy a KV támadta meg az AL-t, és nem fordítva...
Dátum: 2009.05.20. 13:46:05
Térkapuból potyogó fókuszkristályokkal sem lenne kisegítve szinte senki, hiszen eddig mindössze egy gyűrű van amibe fókuszkristály tehető. Az is csak keveseknek elérhető.
Dátum: 2009.05.19. 15:17:10
A közelharci sebzés sem az elnyelés miatt alacsonyabb, hanem azért, mert nagyon sok a mellé ütés. A páncélok, pajzsok nagy védelmet adnak, a fegyverek viszon csak alacsony támadást. Sőt a hóförgeteg pl. több védelmet ad mint támadást, tehát még tovább nehezíti a találatot.
Dátum: 2009.05.19. 10:41:52
A valós hátrány persze nem 10% alapból, ennél jóval kevesebb. Hiszen a torony csak a vadásaztért járó LE-re ad bónuszt, sajtolásra, küldire, lélekkútra, stb. nem ad. Viszont a kínzókamra erre is ad bónuszt.
Hogy hányan képesek legyőzni az AL és EH tagjait, azt nem tudom, de azért vannak jópáran.
Sokan önmaguk választanak a toronynál is nagyobb hátrányt azzal, hogy a visszafogott fejlődést választják...
Dátum: 2009.05.19. 10:19:46
Cserébe mindenki aki a megfelelő napon kamrába visz egy Elitet vagy Légióst, dupla LE-t kap a kamrából a normál mennyiséghez képest.
Dátum: 2009.05.17. 23:17:38
Idézet: Gyulas84 - 2009.05.17. 21:37:25
Idézet: Ariel - 2009.05.17. 19:27:04
Sharpára nem, de a panaszáradat sem miatta tört ki. Mindenki más esetében viszont megoldaná a problémát.


Ez azért aranyos és tündibündi hozzáállás
Sharpa nyerje tovább nyugodtan a bajnokikat (ugye mert neki van a legtöbb) a többieket viszont szivassuk meg. Ennyire azért ne húzzon haza kicsi szíved! (Azért mondom, hogy haza mert gondolom az AL-EH testvéri szeretet beszélt belőled )


Bajnokin nincs testvéri szeretet, ott mindenki nyerni akar. A legfelső kategóriára is lehet módosítókat kitalálni, ami megfogja Sharpát. Én aban bízom, hogy enélkül is legyőzőre talál a következő bajnokin, ezért nem is foglalkoztam nagyon azzal, hogy a felső kategóriára nem működik a +1 szintes büntetés. Viszont az összes többi kategóriára jó megoldás lehetne.