Hozzászólások - gsziszi

Ha ez valaki szerint érdekes...

No de nézzük szabálykódex szerint:
1. Nem műveltségi kérdés, az biztos
2. Az évszámok túl közel vannak egymáshoz, ez is vonzza a lexikális jelzőt
3. Amúgy meg jól elavulós kérdés

Majd kérdezzük végig az összes világvége évszámot azért...

Asszem páran kiérdemelték az utóbbi időben:



Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen.
/Ady Endre/

Ezt sem gondoltam, hogy ki fog esni. 23,81 %
Lehet, hogy túl hihetőek a rossz válaszok? Vagy túl hihetetlen a jó válasz?


Röviden annyi a sztori, hogy Nixon emberei lehallgatást végeztek egy demokrata képviselő irodaként használt szobájában, ami történetesen a Watergate iroda- és apartmanház együttesben leledzett.

Apropó: kiesett jó kérdéseket fel lehet tenni újra?

Ezt nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz


Erről gondoltam, hogy nehéz, de, hogy nullázzon...

esetleg próbálkozz az elfogadják ezt a kérdést, ha fölteszem? topikban

túl könnyű

A varázsló vastag takarójával bebugyolálva hortyogott. A harcos az elhamvadó tűz utolsó, izzó parázsmaradékait bámulta, hogyan válnak villódzva hamuvá. Gondolatai a ma este körül forogtak. Tudta, hogy a találkozás és az ezzel járó harsány öröm csak egy felvillanás volt, nem a régmúlt jött vissza.
A parázs kihunyt, a holdak vastag hófelhők mögé bújtak; közel teljes lett a sötétség. A harcos felnézett az égre, mikor hideg érintést érzett az arcán: havazni kezdett. A hópelyhek halk neszezéssel értek a földre, eltemetve azt a kis melegséget is, amit a tűz maradéka adhatott.

A neszezés lassan hangosodott az elméjében, fokozatosan üvöltő csobogássá erősödve. A harcos egy tutajon állt, a kormányrúdba kapaszkodva. Alatta őrülten hömpölygött a folyó, pörögve sodorva a gyenge tákolmányt. A folyó partja nem volt messze, de a sodrás leküzdhetetlennek látszott. A harcos minden erejét megfeszítve próbálta a tutajt a partra juttatni. Hirtelen hegyes szikla bukkant fel a hullámok közt, egyenesen előtte. A tutaj megállíthatatlanul rohant az elkerülhetetlen ütközés felé.

Homokos parton ébredt. A nap erősen sütött, sűrű pislogásra késztetve őt. Felszerelése maradéka és néhány törött gerenda hevert szétszórva a parton. Csendes öbölben volt, a folyó üvöltése messziről hallatszott csupán. Szája homokkal és hínármaradékkal volt teli. Undorodva kezdett köpködni. Felült, és körbenézett. Lógó levelű pálmák hajoltak a víz fölé, leveleik alig lengedeztek a lágy szellőben. A pálmák közt kis ösvény vezetett a lágyan emelkedő parton fölfelé. A harcos nehezen talpra kecmergett. Lába a térde felett iszonyúan fájt, kénytelen volt sántítani. Kardja hüvely nélkül feküdt a homokban. Fél lábon állva hajolt le érte, majd rátámaszkodott, és bicegve indult el a kis ösvényen.

Hamarosan egy barlanghoz ért. Az ösvény itt véget is ért. A barlang bejáratát magas hegyfal vette körbe, áthatolhatatlan akadályt képezve. A barlangból vörös, pulzáló izzás szűrődött ki, mely visszaverődött a barlang belső faláról is. A harcos félelem nélkül indult a barlang belseje felé. Különös, erősen fűszeres illat csapta meg az orrát, könnyet csalva a szemébe. A fájdalom, mely egy perce még oly erős volt, fokozatosan csökkent, majd elmúlt teljesen. Kardját előre szegezve indult az egyre erősödő vörös ragyogás közepe felé. A barlang falai már nem látszottak, elnyelte azt is az erősödő fény.

A harcos már csak tapogatózva haladt, szemével hunyorogva, lábát lassan, csúsztatva tolva egyre előre. Hirtelen hőség rohanta meg, úgy érezte elolvad teljesen. Hirtelen minden érzékszerve eltompult, szinte lebegő érzés fogta el. Már nem tudta, merre van fent és merre van lent. És akkor teljes békesség öntötte el. Lecsukta szemeit, de a vörös ragyogás mit sem vesztett erősségéből. Ekkor mély, visszhangzó hang szólította meg.
- Mit keresel harcos?
- A harcos nem tudta, mit feleljen. Azt sem értette mi történik vele.
A hang újra megszólalt.
- Mit keresel, mi után kutatsz?
- A régmúlt után kutatok – hallotta saját hangját.
- Miért keresed a múltat?
- Vissza akarom hozni a boldogságot.
- Miért gondolod, hogy a boldogság a múltban van?
- Mert a múltban voltam boldog.
- A boldogságot nem lehet a múltban megtalálni.
- Akkor hol találhatom meg?
- Magadban. A jövődben.
- Mégis hogyan? Hiába keresem, nem lelem.
- ...
- Kérlek, magyarázd el!
- A múlt ősszel etted életed legédesebb gyümölcsét. Azt az gyümölcsöt hiába keresed, sosem haraphatsz bele újra. Engedd, hogy egy másik gyümölcs is édes legyen! Ha eldöntöd, hogy soha többé nem ízlelsz olyan édes gyümölcsöt, mint akkor, az úgy is lesz.

A harcos sokáig emésztette a mély hang mondatait. Ekkor ötlött csak eszébe, hogy nem is tudja, kivel beszél.

- Ki vagy te? - tette fel a kérdést.
- Hogy ki vagyok, az most mellékes. - Jött a válasz. - Majd megtudod, ha eljön az ideje. Most az a fontos, hogy eldöntsd, te ki vagy.
- Várj...!

Kiáltása azonban már nem talált válaszra. A hőség elmúlt, a vörös fény hirtelen feketeséggé változott. Az arcán hűvös érintést érzett. Kinyitotta a szemét. Újra a kihunyt tűz mellett ült, arcára lágy hópelyhek hullottak. Csizmáját már félig be is lepte a fehér takaró. A harcos tudta, hogy álmodott, de azt is tudta, hogy ez nem hétköznapi álom volt. Minden szóra kristálytisztán emlékezett. Elgondolkodott azon, amit a hang mondott neki. Halvány mosoly ült ki arcára. A belsejét tépő meghatározhatatlan vágy most határozott alakot öltött: végre tudta, ki akar lenni.

Elővette takaróját, kis sátrat rögtönzött belőle a varázsló hortyogó teste fölé, majd behúzódott a torony védelmébe a havazás elől. Bár bőrét borzolta a jeges levegő, lelke melegségben fürdött. Hazatalált.

Az első csillagok már kigyúltak, a horizont csak sötét vonalként látszott. A harcos lába alatt megcsikordult a hó, ahogy kiért a domb tetejére. A megerőltetéstől nagy pamacsokban fújta a párát az ég felé. Hirtelen megállt. Visszatért hát. Fejét felemelve nézett végig a horizont felett magasodó fekete árnyékon.
A torony néma csendben uralta a csúcsot. Üres volt. Elhagyatott. A hó, mely belepte, már nem tette hidegebbé. A fagy, az üresség lehangoltsága belülről áradt. Az ablaktáblák leszakadtak, az ajtó csak egy sarokvason csüngött, groteszk képet kölcsönözve az egykor oly vidám és meleg helynek.
A harcos megremegett. Felrémlett előtte a vidám kacaj, amely oly rég a falak között visszhangzott. A boldog arcok, a közös mulatozás, a harci készülődés: a barátok.
Azóta minden megváltozott. A tornyot elhagyták. A harcos nem tudta felidézni, mi romlott el. Talán egy átok? Gonosz varázslat? Vagy csak az emberi gyengeségek fertőzték meg a csapatot? Nem tudta volna megmondani, de abban biztos volt, hogy a múltat sosem hozhatja vissza.
Hová tűntek ők? Az arcok elmosódtak már az emlékeiben. Csak arra a magabiztos érzésre emlékezett, amely akkor élt benne, és a többiekben is. Felrémlett benne, hogyan vesztette el sorban társait. Volt, aki szó nélkül ment el, hátra sem nézett. Volt, akit a harc vihara ragadott el. Mások a vélt boldogságot hajszolva hagyták el a tornyot, új kalandokat és kihívást keresve. Nem haragudott rájuk. Megértette őket, hiszen ő is elment egykor. Sosem találta meg, amit keresett. Talán ezért jött vissza? Hátha itt megtalálja?

Szorosabbra húzta magán vastag szőrmekabátját. Nem csak a hideg miatt, hanem, hogy valahonnan erőt merítsen. Érezni akarta a valóságot, mielőtt túlságosan hatalmába kerítené a múlt utáni vágy.
Elindult a torony felé, de újra megállásra kényszerítette valami. Felszerelése megcsördült a hirtelen mozdulat hatására. Úgy érezte, fél belépni az ajtó helyén tátongó sötétségbe. Félt, hogy elveszti a múltból ránevető arcokat, a kies sötétség ellopja emlékeit.

Végül erőt vett magán, és határozottabban indult el célja felé. Az bejáratnál újra megállt. A sötétség teljesen elborította. Zsákjából előtúrt egy fáklyát és egy tűzszerszámot. A sercenő kovakő hangja villámcsapásként hatott a halotti csendben. A fáklya végül lángra kapott, éles árnyékokat rajzolva a falakra. A hatalmas harcos elszánta magát, és belépett a nyíláson. A fáklya fénye által vetett árnyékok még jobban eltorzították az oly jól ismert helyet. Mintha egy idegen világban járt volna, pedig minden sarkot úgy ismert, mint a tenyerét.

A lépcső felé vette az irányt, mely a torony tetejébe vezetett. Lassan lépkedett felfelé, minden lépcsőfokon jól megvetve a lábát. És akkor valami zajra lett figyelmes. Megállt. A lélegzetét is visszafojtotta. Csak a fáklya sercegését hallotta. Tett egy újabb lépést, de a zaj megismétlődött. Eloltotta a fáklyát. Várt egy percet, mire szeme valamennyire hozzászokott a teljes sötétséghez. A lépcsőház ablakán sápadtan világított be az egyik hold fénye, kiemelve a harcos leheletét. Tovább fülelt. Valaki volt a toronyban. Lassú lépteket hallott az emeleti szobából. Elővette hosszú pengéjű kardját, majd lassan folytatta útját a falnál oldalazva. A felső lépcsőfoknál megállt. Innen rálátott az egyik szobára. Az üres ablak előtt egy köpenyes alak állt, és kifelé bámult. Lehelete jól kirajzolódott a világos éjszakai égbolt előtt. A harcos nem mozdult. A köpenyes alak hirtelen megfordult és úgy tűnt, éppen felé bámul.

Zöld fény áradt szét a szobában, az alak kezében lévő hosszú mágusbot végén ülő hatalmas smaragd gömbből. Arca kivehetővé vált a misztikus fényben. A harcos ráismert: egykoron ő is a torony lakója volt. Belépett a szobába, miközben kardját visszatolta hüvelyébe. Egyiken sem szóltak. Némán néztek egymásra. Mindketten tudták, mire gondol a másik. Mindketten ugyanazt keresik a torony falai közt, miközben bizonyosak voltak benne, hogy nem találhatják meg.

Egy óra múlva a harcos és a varázsló mágikus tűz mellett ültek, kezükben erős itallal, arcukon a viszontlátás öröméből fakadó mosollyal. És a jövőt tervezgették...

akkor meg azért nincs értelme a kérdésednek. szal ez a kérdés értelmetlen. nem kell sorról sorra tudni, de kilogikázható. akkor miért nem logikai kérdést teszel fel inkább?

nyilván, nyilvánvaló rövid i

Mai magassága 137,3 méter. Az oldalhosszak azonban a burkolat hiánya miatt ma rövidebbek, mint eredetileg, amikor 232,4 méteres oldalhosszon 146,7 méter magas volt.

uramatyám , mekkora gyűjtemény ! kitüntetés jár érte!

nem fogadták el Blazek kérdését? ki? a dögök!

Kedves adminok! Ha legközelebb találkoztok Blazek kérdésével, mindenképp fogadjátok el, mert nincs kedve vadászni!
Mi hiába próbáltunk segíteni neki, nem engedi.
Többet mi már nem tehetünk.

(te Blazek, remélem ez beválik! )

nem vadászol? akkor mit csinálsz? egyébként senki nem tett keresztbe a küldetésednek, hanem csak értékelték a kérdésed. ha jobban belegondolsz, te magad tettél keresztbe annak a küldetésnek - nincs megjelölve, hogy hahó ez itt Blazek küldetése, mindenképp fogadjátok el, még ha rossz is!

azé kacsintok

"és ugye" nélkül jó lesz

a pestisben nem zárja ki az ágyban párnák közt verziót... valszín módosítani kéne azt a választ. mondjuk tüdővész?

És akinek nincs szakértelmek menüpontja, az hogy megy be?

Amíg a Föld "kerek", mindig lesznek állatok.

"taplóváriak" szerintem már rég nem próbálkoznak, de azért én nem taplóznék le senkit ebben a játékban. vannak, akik nem éreztek rá a kérdésírás fortélyára, és az alapján tesznek fel kérdést, amit látnak. aztán meglepődnek - teljes joggal -, hogy az övéket meg nem fogadják el.

igazából az adatbázis pucolását tartom elsődleges feladatnak, hogy aztán legyen mire ugrálni.
egyébként kvíz 4 nagyon szépen muzsikál, és talán nem árulok el titkot azzal, hogy bizony kőkeményen pucolják már az adatbázist. szerintem egy-két héten belül látványos lesz a javulás, még ha nem is 100%-os