Hozzászólások - Byzon

Köszönöm a válaszokat

Nem értek hozzá, de nagy kérés lenne, hogy a kalandok abc sorrendben kerüljenek fel? Egy örökkévalóság kikeresni...

Igen. Most próbáld a következő helyzetbe is beleélni magad. A szövetséged nem a játék kezdetén indult, ráadásul nem a világ legnagyobb optimalizátorai vagytok, csak azért odafigyelve, kicsiben de okosan játszotok, nincs is maxos létszám, sőt közelében sem, de azért alakultok.
Sikeresen befejeztétek az akadémiát, van már 9-es mágustorony, meg 2-3-as szintű nekrofun. Nap végére a varik miatt, ha nem egész nap vagy gép előtt, akkor egyszerre vagy kénytelen sok dolgot csinálni ráadásul, elmegy vagy 8k LE varilöttyre amúgy is, hogy konstizni tudj.
Ez az átlag idelenn.
Úgy érzed emellett önmagában a gyakoribb managyógyulás segít? Jó lenne, ezt nem vitatom, de önmagában nem elég...

Idézet: Ariel - 2009.12.26. 22:56:01

Téged nem ütnek +5-6 szintről Ariel... Te nem háborúzol soha... Nem 200-300 karakter ütőzónájában vagy... Az egyik legnagyobb szövetség hátterével rendelkezel.
Egyszerűen nem tudod megítélni, milyen a középmezőny helyzete.

Ezzel együtt amellett vagyok, hogy mindkét módosítás kerüljön bevezetésre.

Dukátot szerezni jelenleg lehet:
LE - ért vásárlás (ezt nem hiszem, hogy sokan alkalmazzák)
Csp-ért vásárolni (topok biztosan nem, vf-esek nyilvánvalóan, nekik ugye ez ingyen van)
Térkapus cumók (itt ugye a szerencse hangsúlyos, magasabb szinteken már konsti dívik, ami nem emeli)
Epic cuccok (normális esetekben ebből nem sok lesz, én mondjuk pont farmolom őket)
Ismételhető küldik (jó háttér miatt a topok előnyben)
Relikviák (aranytojó tyúk, bérlet)

Mit látunk ebből? A topok valóban előnyben vannak, mert az elején nagyon elszállt mértékben adtak az ismis küldik dukátot, és akkor be tudták húzni a tyúkot-bérletet, akkor azt már nincs ami megfogja.
De!
A topok csak a legesleghúzósabb reliceket akarják majd behúzni, hiszen nekik is korlátozottak a forrásaik. Márpedig okosan használva néhány kisebb relic is lehet hasznos alacsonyabb szinten! Mérgezett karmok, láthatatlan köpeny, papi szimbólum, stb, stb. És bizony a napi 2 fix dukáttal, térkapus cumókkal, néhány ismis küldivel, aki az elejétől keményen ráfeküdt, beza odaférhet ezekhez!

Inkább a zavaró és teljesen felesleges, haszontalan cuccokat venném ki... Nagyon sok kevésbé átgondolt játékos úgy dob ki rájuk rengeteget, hogy igazából egy dukátot sem érnek.
Az egyszer használatos gyógyital, a sámán iszák, a Zulit lombik értéke konkrétan nulla...

Te is magadból indulsz ki Ariel, és nem tudsz más helyzetébe belegondolni...
1. A kisebb szövik, kisebb háttérrel rendelkező tagjai nem bírnák Vp-vel.
2. Lejjebb nem 20 karakter van 5 szinten összesen, kicsit sűrűbb a mezőny.
3. Itt még vannak háborúk is.
4. Van akinek kihívást jelentenek a kalandok szörnyei, entitások stb.
Ott fenn biztos megoldás lenne, de itt halottnak a csók...

Megint csak háttérfüggő. Te a Primalban elhiszem, hogy nem érzed szükségét a variital növelésnek, most nézz meg egy kisebb szöviben (kb épp elérték az akadémia megfelelő szintjét a manakonstihoz) és érdeklődj mennyire jó nekik 9-es Mágustoronnyal meg (jóesetben) 3-as Nekrofunnal malmozni. Vegyék meg az italt persze. De azért maradjunk ésszerű keretek között.

Hagyd már békében winniet Viktor. Most teljesen korrekt és normális hozzászólást írt, legalább ilyenkor ne hurrogd le.

De, hogy a témához is kapcsolódjak. Winnie többek között azért érzi másként a helyzetet, mert a szintje miatt egy ritkább környezetben harcol. Nincs annyi karakter magasabb szinten, míg minél lejjebb megyünk, a sűrűbb mezőny miatt annál több bejövő támadással is kell számolni. Ez természetesen újabb érv a gyógyitalok erősítése mellett, de osztom az előttem szóló véleményét, én is a kalandok miatt vagyok kénytelen előrehozni az egészség fejlesztést és még úgy is folyamatosan italoznom kell majd rá... Csak talán kevesebbet. Szükséges de nagyon az italok reformja.

Szövi háttértől is nagyban függ és játékstílustól is.
Én speciel sokszor játszom úgy, hogy kattan egyet az agyam és akkor valamire ráállok. Most küldetésezek, most ezt a háborút eldöntöm, stb.
Pl most megkattant az agyam, meg nem óhajtok a játék előtt megőszülni és 110 LGy boldogtalan tulajdonosaként kinéztem a Bestiák Könyvét. Ergo nagyüzemi kalandozok. Egy kalandban jön 3-4 dög általában, és mivel nem én vagyok a szintem überkirálya, így az nekem biza könyörtelen mód megeszi az ép-m, főleg mert mellette térkapuzok, meg portya is van a világon, mán csak az ismis küldik kristálypontjai miatt is, amiből ugye sosenem elég.
A kisebb szövik tagjai az alacsony épületek miatt lassabban regenelnek Vp-t is, a mágikus gyógyítás is nehézkesebben fér bele a költségvetésbe, a nagyobbakban meg entitás, sok térkapupont...
Szerintem kéne sz Otoaak által vázolt reform, és nem csak neked winnie.

Igen, érdekes ez a fórumpontozós mizéria.
Alapban nem a legjobb ötlet, hiszen nem fokmérő... Én pl még egyelőre a szerepjátékos írásaimra kapott magas pontszámok miatt elég magas átlagponttal rendelkezem, miközben egy csomó amúgy ötletelő, jobbító szellemű játékos a viták hevében kapott lepontozások miatt ettől messze elmarad.
Másrészt a múltkor v3 topicban keményen összezörrentem néhány játékossal, kaptam is (joggal) lepontozásokat maró és gúnyos megjegyzéseimre. Érdekes módon azóta az összes hsz-em lepontozzák.
Ergo ez már sajna csak így van: a pontok az embernek és nem a mondanivalónak szólnak. Nyugodtan ki lehetne hagyni az egészet a rendszerből, semmilyen érdemi szereppel nem bír.

EDIT: Ahogy ezt is sikerült már lepontozni

(előző folytatása)

Tierga ijedten pillantott rám, majd szánalom robbant szembogarában, s egy ugrással mellettem teremve erős karjával fogta át a vállam. Tehetetlenül vánszorogtam, így hát kénytelen-kelletlen elfogadtam a segítséget, s a nőre támaszkodva botorkáltam előre.
Amint azt vártam, jelenlétem nem soká maradt észrevétlen a síkon. Fertályóra sem telt el, s fegyveresek léptek ki a fák árnyékából. Smaragdzöld bőrű, tökéletes izomzatú, hegyesedő fülű férfiak, kőből metszett, megkapó arccal. Csak nadrágot s felfelé kunkorodó orrú csizmát, valamint alkarvédőket viseltek, kezükben nehéz handzsár és jatagán villant. Ellenségesen méregettek. Tierga egy pillanatra sem engedve el engem, lágy, békítő hangon szólt:
- Követek vagyunk! Uratokhoz igyekszünk...
- Mi dolga itt egy ilyennek... - szűrte a fogai között az egyik felém mutatva jatagánja hegyével.
- A társam ő - válaszolta keményen Tierga. - Mint mondtam követek vagyunk! Az Uratokkal van dolgunk!
A dzsinn kis ideig mérlegelte a lány szavait, majd biccentett:
- Rendben van. A nevem Juszaf. Urunk elé kísérlek titeket.
Intésére egy szekér ereszkedett alá az égből, elé légelementálok voltak befogva. Tierga óvatosan beültetett engem, majd maga is beszállt. Az alkalmatosság a tomboló szélvihar lendületével száguldott el velünk.
Aligha volt lehetőségünk a megkapó táj megcsodálására az őrült tempójú száguldás alatt, melynek végén a hintó lágyan landolt egy elefántcsontfehér, aranykupolás torony előtt. Az égbe törő építmény oldalát benőtte a futórózsa, színpompás virágaival emelve az építmény amúgy is megdöbbentő és mellbevágó szépségét.
Amint átléptük a jöttünkre kitáruló aranyból vert, drágakőberakásos kapun, azonnal valamiféle fogadóterembe jutottunk. Hosszú, bíborvörös szőnyeg futott egy hatalmas trónszékig, mely mögött, óriási termetű dzsinnek álltak alabárdokkal. A szőnyeg két oldalán szintén dzsinnek, férfiak és nők vegyesen, díszes kelmékbe és ékszerekbe öltözötten. A trónuson pedig...
A dzsinnek hercege hihetetlen jelenség volt. Nagyon magas, széles vállú és viszonylag fiatalnak tűnt, a harmincas évei elejére saccoltam volna, ha fajtársamról lett volna szó. Arca erős, férfias, orra büszkén ívelt, magas homloka és lágy esésű, hosszú, hullámos haja keretezte az arcát, csupán egyetlen tincs lógott kissé arca elé. Képét simára borotválta, ruházata gazdagságot és erőt sugárzott, de nem volt hivalkodó. Jelenléte tekintélyt és erőt, de minden gőg nélkül. Napbarnított bőre mintha a nap fényét szívta volna magába, s most kiontva magából világította volna be a termet. Mélyen zengő, de lágy hangon szólt:
- Járuljanak színem elé a követek!
Tierga és én közelebb léptünk, majd a lány meghajolt, én pedig nemes egyszerűséggel hasra vágódtam. A herceg újra szóra nyitotta ajkait:
- Kasim Mullahir Dzsamar, avagy a Tavaszhozó vagyok! Tudtommal küldöttségtek célja. Adjátok elő jöveteletek okát.
- Tierga vagyok fenséges Herceg, Ghalla világáról. Társam és barátom pedig Incubus. Az ok amiért felkerestünk, mert világunkat komoly veszély fenyegeti. A múltban a dzsinnek népe gyakorta bizonyította érdeklődését világunk sorsa iránt, s most is hozzád fordulunk bajunkban. Az ősi káoszisten, Chara-din hatalma újraéled. Megállítása népünk létérdeke. Ahogy a tiétek is, dicső Herceg! Hisz világaink oly közel esnek egymáshoz, oly sok az átjáró közöttük, hogy közvetetten a ti világotok is veszélyben forog, ha Chara-din hatalma újra kiteljesedik.
- Talán... - kezdte elgondolkodva a herceg. - Talán hinnék neked leányom, mert szíved tiszta, s gerinced egyenes. De társad... Nem éppen a legjobb ajánlólevél.
- Társam a bizonyíték rá, hogy Ghalla minden ereje Chara-din ellen szövetkezik, a fekete mágusok épp úgy, ahogy a tiszta harcosok. Szükségünk van bölcsességedre.
Dzsamar herceg sokáig meredt térdeire, szinte hallani véltem ahogy zakatolnak a gondolatok homloka mögött. Végül összeillesztette ujjbegyeit, s egy félmosollyal mérte végig Tiergát. A diplomata egyenesen és büszkén állta a Herceg tekintetét. Végül az uralkodó megszólalt:
- Amit mondasz abban van igazság. Népem sorsa is tét ebben a játszmában. S nem döntök, nem dönthetek magamban. Népünk Raia lángjának őrizője, s a láng bölcsességünk forrása is. Holnap... Holnap megmerítkezel Raia élő lángjában leányom, s majd elválik, a bölcs Napisten milyen tanácsot ad nekünk. Társad, saját érdekében, nem kísérhet oda. Ő palotám vendégszeretetét élvezi majd visszatértedig, ahogy ma este mindketten. Pihenjetek. A holnapi nap meghozza majd Raia válaszát.
- Állok elébe bármilyen próbának, ha ez népem s világom sorsának ára - bólintott Tierga, majd a hozzánk lépő Juszaf nyomába eredtünk, hogy megmutassa lakosztályunk, mielőtt eljő a holnapi próba ideje..."

"A barátságos sörözésbe elég sokan bekapcsolódtak a Tyrant hírhedett harcosai közül, az emelkedő hangulat egyre többször torkolt helyi verekedésekbe, kisebb ökölpárbajokba. Én is éreztem, hogy egyre jobban megcsapja a fejem a jóféle ital, ennek a testnek nem volt olyan természetes hozzászokása az alkoholhoz, mint a réginek, így próbáltam módjával fogyasztani. Táncos léptű, magas, sötét hajú férfi csapott a vállamra barátságosan:
- Hé barátom! Te még egész józan vagy! Segíts felhordani a borokat!
Esélyt érezvén a szabadulásra az egyre jobban közelgő delíriumból lelkesen bólogattam és a magas férfi nyomába eredtem, aki egy csapóajtón át a katakombák mélye felé vette az útját. Bizonytalanul követtem a nyirkos lépcsőkön, csodálattal szemléletem a falakat, mit a puszta szíjas izmok ereje vájt a kemény sziklába. A fickó közben barátságos vigyorral magyarázott:
- Én amúgy Amwerion lennék. Harcos és borász. De főképpen borász. Én vagyok a klán... hmm...
- Pincemestere? - próbáltam kisegíteni.
- Ez az! Igen, ez azt hiszem fedi a valóságot! Szóval az én szenvedélyem a remek borok, s némi büszkeséggel mondhatom, hogy igazán kitűnő évjárat az idei, sajnos a régebbiekből soha nem marad hírmondó sem... Ne arra barátom! Arrafelé a kincseskamránk van, erős vasrácsba és néhány meglehetősen barátságtalan csapdába botlanál. Erre gyere. Itt a vasalt ajtó mögött - nyitotta ki egy oltári méretű kulccsal, - itt ni... Na de nézd meg magad!
A büszkén mosolygó Amwerion mellett beléptem az ő kis szentélyébe. Egy hatalmas pincében találtam magam. Egymásra halmozott sorokban álltak a hordók, megtöltve jóféle nedűvel sejtésem szerint. Néhány borászeszköz volt szép rendben középen, egy kis asztalkán, lopótök, kalapács a dugókhoz, ilyesmi. A pince maga boltíves volt és kellően magas is, még a hórihorgas Amwerionnak sem kellett meghajtani a fejét. Lelkesen magyarázva vezetett végig a hordók között, én magam zavartan hallgattam, lévén egész egyszerűen a második mondatnál elvesztettem a fonalat. A bor számomra a csatatér tipikus szomjoltója volt, de az a gondoskodás, amivel a szikár harcos kezelte itt a borokat, az a szakmája iránti mély szeretetre vallott.
Hamarosan egy nagy kancsót (Kobaltkövi Vörös Rosé) és egy kisebb hordót (Császári Ezerjó) nyomott a kezembe, s visszatértünk a Hősök Csarnokának titulált közösségi ivóba. Ott jelentősen megváltozott a felállás mióta lementünk a járatokba. Széttolták az asztalokat a Tyrant harcosai s most körben a falak mentén azokon ültek, kivéve egy nehéz, trónszéknek is beillő, vaskos fa karosszéket, amelyen hosszú, őszes hajú, mélysötét bőrű elf trónolt. Legalábbis elfnek nézett ki. Arca nemes vonású és fiatalos, ajka komor és zárt, de nyílt tekintete vidámságot sugallt. A legnemesebb páncélt hordta, ruházata is finom kelmékből és ereklyének is beillő, hatalmas ékszerekből tevődött ki, valahogy körülvette a hatalom, a felelősség és az erő aurája. Súgva kérdeztem Amweriontól az alak felé biccentve:
- Ő... Ő kicsoda?
- Ő a hadúr! - válaszolta a nyurga alak tisztelettel, mégis vidáman. - Lord of Destiny.
Egy üres asztalra pakoltuk a borokat, majd érdeklődésem a terem üressé vált központjára vetült. Yworl állt egyedül középen, kihívó üvöltözéssel verte a mellét:
- KI AZ AKI PRÓBÁRA MERI TENNI A HABIBOK URÁT?! ELŐRE BÁTRAK! ELŐRE!!!
Érdeklődve nézegelődtem mi lesz ebből, amíg valaki hátba nem rúgott... Így fejjel előre, ellenben hason csúszva érkeztem az óriás elé, aki örömtelten rikkantott és talpra rántott:
- Nézzétek csak barátaim! A bűbájfacsaró próbát tenne!
Vetettem egy kevéssé kedélyes pillantást az előzőleg mögöttem ácsorgó Tiergára, aki most erősen a plafon gerendáinak tanulmányozásába mélyedt. Megköszörültem a torkom és az irdatlan barbár felé fordultam:
- Egész pontosan mi is fog történni most?
- Viadal! - zengte örömtelien.
- Veled kéne megküzdenem? - érdeklődtem lemondó sóhajjal.
- Hát az is szórakoztató lenne... nekem - röhögött öblös hangon Yworl, - de sajnos túl hamar véget érne. Nem! A kegyenceink fogják szórakoztatni a jó népet! Lord Habib, EMT Habib, Bob Habib, Tier Habib!
Kiáltására négy jól megtermett óriás lépett köré, hatalmas buzogányokat markoltak, arcukon állati vicsor, szemükben szikrázott a harciláz.
Vállat vontam, majd koncentrálni kezdtem, sűrűsödött körülöttem a levegő és a mana. Megragadtam a lélekkezdeményeket a testembe börtönzött démonnal összekötő mágikus szálakat, aztán kisütöttem az elmémben felgyűlt manát, s egy hatalmas ordítással téptem fel a tér-idő koontinum falait. Egyetlen másodperc alatt máris körülöttem álltak hűséges fattyaim. Fekete gombszemük sötéten csillogott, idomtalan kezeikben remegett a lándzsa. Torz pofájukon jól látszott, alig várják, hogy vért igyanak. Az undor hörgése futott végig a nézőközönségen láttukra, én viszont szélesen vigyorogtam:
- Élvenyúzó, Zsigerelő és Csontrágó, szolgálatodra!
- Ez csak három - csóválta busa fejét Yworl, - csapj hozzájuk mégegyet, oszt kezdhetjük is!
- Csak ennyi van - vontam vállat.
- A fene... Uram! - fordult Yworl Lord of Destinyhez, - most mi legyen?
- Kipótoljuk a csapatot - hangzott a hadúr lágy s mégis erőteljes baritonja. - Úgyis nemrégiben néhány ostoba óriás úgy gondolta ez az ő földjük... Azt hiszem van még belőlük a gyakorlótér mellett a rabláncon néhány. Kedves vendégünk majd választ egyet a csapatába. Falconer! Hozd ide őket!
A nevezett, egy hosszú hajú, arcát kendő mögé rejtő, tapasztalt harcosnak tűnő fiatal férfi, vastag kesztyűvel borított kezén ücsörgő ragadozó madarat, talán egy sólymot dédelgetett eddig, de hadura szavára rögvest elsietett, majd hamarosan két testes ork fosztogatóval a nyomában tért vissza. Az orkok a szövetség rabszolgái lehettek a billoguk alapján és egy hihetetlen vastag láncot cibáltak. A lánchoz bilincselve óriások szédelegtek befelé. Falconer felém fordult, s fojtott hangon szólt kendője árnyékából:
- Válassz!
Tapasztalt szemekkel mértem fel a foglyokat, végül egy klántetoválásokkal borított, kopasz, ősz szakállú dombi óriásra mutattam:
- Ez kell!
Yworl vastag csuklói egyetlen roppantással zúzták össze az óriást fogva tartó bilincseket, majd az egyik sarokból embernyi baltát kerített és az óriás kezébe nyomta:
- Nesze! Mi a neved Habib?
- Halfgar - dörmögte az óriás. - Vasaltsisakos Halfgar.
Szavai kisebb derültséget okoztak a teremben, majd amikor a hahotától már nem rezgett a csillárként szolgáló fakerék, Lord of Destiny jókedvűen vigyorogva kiáltotta:
- Hát azon ne múljon! Nyomjatok a fejébe egy sisakot is!
Hamarosan került megfelelő méretű harci tökfedő újsütetű harcosomra, s felálltak egymással szemben az ellenséges csapatok. A Habibok összeszokottak és száz csatát járt veteránok voltak, a fattyak azonban valamivel eszesebbek és erősebbek talán, noha jóval kisebb harci tapasztalattal, s láthatóan nem tudtak mit kezdeni Halfgarral. A felek összecsaptak, buzogány csikorgott a lándzsa nyelén, csatabárd zuhant a padlóba, ahogy az egyik Habib félreperdült, néhány kisebb varázsige is elcsattant. A Tyrant harcosai patakokban vedelték a szeszt és kipirult arccal, üvöltve bíztatták a küzdőket. Legelőször Halfgar dőlt el mint egy zsák, a nevezetes sisakját ért buzogánycsapás után, majd a Habibok együttes rohama végül feltörte a fattyak harci alakzatát. Hosszú és érdekes csata volt, de végül az én csapatom minden tagja a padlón hevert boldog ájulásban, míg a Habibok közül kisebb-nagyobb sebekkel még három is állt.
A csata hozta jókedv hatására elkezdődött az egész estés tivornya. Folyt a bor, a sör, s némi égetett szesz is. Helyben alakuló szkander meccsek, bárd dobáló versenyek... Lord of Destiny is kivette a részét az össznépi jókedvből, széles vigyorral veregette meg a hátam:
- Egész tetszel nekem kicsi mágus! Ha valaha volna kedved felcsapni közénk... Hát sámánunk még úgysincs! - kacsintott vidáman.
Szabadkozva elhárítottam az ajánlatát, de az egykori császári sereg hírhedett toborzójától azért nem volt ennyire egyszerű megszabadulni...
- No, azért gondold majd át! Tetszett az óriás produkciója?
- Remek harcos, az szent igaz - biccentettem.
- Tartsd meg! - csapott a vállamra. - Bárdostól, mindenestől... Még azt a francos sisakot is megtarthatja - nevetett a hadúr. - Tekintsd előlegnek! És gondold át amit mondtam! Ne! Ne válaszolj! Gondold át!
Az éjszaka remek hangulatban, mulatságban telt el. Meggyőződtem arról, mit eddig csak hallottam: a Tyrantnál ki békével jön, jobban érzi magát, mint szülőházában.

Hogy reggel hasogató fejfájásra ébredtem, az nem igazán lepett meg. Hogy a fejfájás jórészt a koponyámon kívülről származik, az azért valamivel jobban. Felnyögtem és nekiálltam, hogy megszüntessem ennek forrását, vagyis óvatosan lerángattam a fejemről a békésen alvó Tierga vasaltcsizmás lábait. Ennek utána a reggeli torna valamivel nehezebb fázisa következett, megpróbáltam kijutni a rajtam heverő nehéz faasztal maradványai alól. Hogy ki és miért vagy mikor vágta ezt hozzám, arról nem nagyon voltak emlékeim, ahogy azt hiszem annak a két Tyrant harcosnak sem, akik az asztallap boldogabbik, vagyis plafon felé eső oldalán hevertek kábultan. Hosszas küszködés és az álmában megforduló Tiergától kapott tökéletes tarkón rúgás utáni csillagok elmúlása után sikeresen kijutottam a rögtönzött csapdából és fáradtan nyújtoztattam ki végtagjaimat. Fertályórán belül ébredezett az egész tábor. Én egy kancsó maradványaiban talált bort iszogattam egy széken, mikor könnyű kéz érintését éreztem a vállamon. Felpillantottam s Tierga meleg tekintetével találkoztam:
- Egyben vagy barátom?
- Hát fogjuk rá - vigyorogtam.
A lány egy széket kerített magának majd leült velem szemben:
- Valami nincs rendben Incu... Mi az?
- Ezt hogy érted? - pillantottam félre zavartan.
- Mutasd a kardod!
- Parancsolsz? - lepődtem meg.
- Azt mondtam: Mutasd a kardod! - ismételte kedvesen, de ellentmondást nem tűrően Tierga.
Kelletlenül a pengéért nyúltam s tokostól felmutattam. A lány megcsóválta a fejét:
- A pengét!
Vállat vontam, s értetlenkedve kihúztam a kardot a hüvelyéből. Megborzongtam a termen végigsöprő hideg levegőtől.
- A Hóförgeteg - suttogta szomorúan Tierga. - Mi történt veled Incu?
- Ezt, hogy érted?
- Ne szórakozz velem! Az ősök szent kardját kaptad ajándékba. Hű tükre a szívednek, mindig is az lesz. S a pengéje most az elemi hideget okádja magából. Jéggé lett a szíved Incu? Mi történt?
- Semmi... Ez csak... - mormoltam zavartan. Tierga viszont előrehajolt, s óvatosan megfogta kesztyűbe rejtett balomat. Reflexszerűen megpróbáltam elrántani, de a lány irtóztató erejével semmiképpen sem dacolhattam.
- Ennyire nincs hideg itt - csóválta a fejét. - A segítségemet kéred, s meg is adom neked. Csak... Csak őszinte szavakat várok érte... Hogy tudjam mi, miért történik...
Elgondolkodva néztem magam elé, sokáig. Tierga nem zavart meg. Várt. Időt adott. Végül mély sóhajjal belefogtam:
- Nem mondhatok el mindent, de eleget fogok mondani ahhoz, hogy megértsd. Mióta feltámadt a lelkemben a szellemek hívása, mióta a természet s a halál mágia keverékének sötét útjára léptem, hatalmam lassan kiteljesedik, de józan elmém ennek ára. Már... Már nem csak a holtak elveszett lelkeit látom Tierga... Sokszor... Sokszor az élőket is csak lelkeik árnyaiként pillantom meg. Ahogy a világot is a szellemek szemén át látom. S a világ rothad, haldoklik. A Sötét Ösvényen megtanulhatom kiaknázni a koponyámban tomboló tébolyt, az irreálmágia fekete útját. Ez az őrület mágiája. S innen nincs visszaút. Chara-din kapitányainak sora megüresedett Lord Daramoula halálával. De nem adták fel. Nem is nagyon sokára... új kapitány kerül majd a régi helyébe, s a Hetek együtt megpróbálják majd megnyitni az ősi börtön bilincseit. Azt hiszem még csak gyalog sem vagyok abban a hatalmas játékban amit Chara-din játszik. De van szerencsém ismerni néhányat a fontos bábuk, a tisztek közül. Khetty, Piciklon és Te...
- Hogy én? - meredt rám döbbenten a harcosnő.
- Tierga én látnok vagyok. Jövőket, utakat, ködbe vesző ösvényeket lát kifordult szemem. Jó esély van rá, hogy fontos szerepet kapj majd ebben a játékban, bár nem látom pontosan mi lesz az. Az én dolgom az, hogy a ti harcotokat segítsem a Káoszisten ellenében. Bármi áron. Én hajlandó vagyok megfizetni az árat, legyen az akár ép elmém, akár fizikai testem - rántottam le balomról a fekete bőrkesztyűt, felfedve, hogy két középső ujjam csonkja között feketés karom sarjad már csak. Tierga elkerekedő szemekkel, megbabonázva meredt csuklómra, míg én szárazan kongó hangon folytattam: - A nekromanta visszatért, s ereklyékre vadászik. A kapitányok lassan felfedik magukat. A Napkapu tornya lassanként elvész, elnéptelenedik. Kifutunk az időből Tierga. De én találtam arra módot, hogy nyerjünk egy kicsit.
- Ho... hogyan? - kérdezte színtelen hangon a kardforgató.
- Ősi bilincsek béklyózzák testembe Hankh-Hatan-Doworont, az Idő Démonát. Minden csepp vér, minden kioltott élet, mi kérges kezeimhez tapad táplálja, s megerősíti őt. S ennek fejében részeltet hatalmából. A hatalomból az idő és a hús felett.
- És... a kezed?
- Az ár része. Démonbillog. Minél többet használok fel erejéből, annál inkább... nos... átformál.
- Mivé? - kérdezte Tierga rémülten.
- Fogalmam sincs. És nem is igazán érdekel. Ez az ár, hát megfizetem. Sokkal több múlik ezen a harcon, mint egy sámán teste vagy lelke. Te is tudod. Mindenesetre lehetőségünk van egy nagyon erős és nagyhatalmú szövetséges megszerzésére, de Kasim Mullahír Dzsamar herceg aligha tárgyalna egy magam fajta fekete mágussal. Ezért van rád szükség most. Te tiszta lélek vagy. Te meggyőzheted a dzsinnek nagyurát. Eleget mondtam.
Tierga sokáig emésztette a hallottakat, végül könnyes szemekkel bólintott felém. Hálás voltam, hogy kivételesen béklyót vet éles nyelvének, s nem nyilvánít véleményt. Hamarosan felkerekedtünk, s a térkapuhoz vezető csigalépcső szerűen csavarodó ösvényen jártunk. Magamban elmosolyodtam, hogy milyen furcsa képet mutathatunk egymás mellett.
Egy magas, erőt és büszkeséget sugárzó, erős harcosnő, tekintetében visszatükröződnek a táj reggeli fényei, ajkait a nap fénye simogatja mosolyra.
S mellette egy válláig sem érő, köpeny s csuklya mögé rejtőző alacsony férfi, balján fekete kesztyűvel, hátára szíjazott fattyúkarddal, saruban és szövetnadrágban. Fellegszürke szemekkel tekintve a távolba, s mit sem fogva fel annak szépségeiből. Hisz az ő mellében már csak egy húsdarab lüktet, szíve rég elkorhadt...

A térkapu megnyitására emelte már kezét Tierga, mikor beért minket Gray Byssus. A szürke hajú, markáns arcú férfi mögött Khetty közeledett. Meglepetten pillantott felém, majd kimérten, távolságtartóan biccentett:
- Incu.
Visszabólintottam. Magam is zárkózott voltam. Ha valakinek, hát Khettynek nem akartam felfedni démoni titkaim. Féltem, hogy a szemében csalódást látnék... Nagyon féltem.
- Tierga - kezdte Khetty. - Beszélnem kell veled...
Tierga kérdőn pillantott felém, én csak legyintettem:
- Sietős az utunk, de pár percünk azért van.
- Ma mindenki engem akar - nevetett fel Tierga, majd félre vonult Khettyvel. Rövid ideig beszélgettek, majd a mágusnő búcsúszó nélkül távozott. Kérdőn pillantottam Tiergára, de csupán fejrázást kaptam válaszul. Vállat vontam, s nekiálltunk megnyitni a térkaput.

Mindenki máshogy éli meg a dimenziókon túli utazást, én gyűlölöm. Hideg, fagyos, s pengeként mar a testembe. Szerencsére csak rövid ideig tart. Alig egy másodpercet talán. S mégis oly hosszúnak tűnik...
A Sötét Ösvény komor máguserődje nyirkos, természetellenes köddel fogadott minket. És Amáliával. A druidanő vörös hajjal övezett csodaszép arcán aggodalom ült, ahogy ránk pillantott, de azonnal a tárgyra tért:
- Minden készen áll a kapu megnyitásához. A kör teljes, Nabilius és Endoria foglyok tucatjait hozta. Lelkük s vérük elég áldozat lesz a Síkok Őreinek.
Hálásan bólintottam, majd az udvarra sétáltam, nyomomban a szokatlanul csendessé vált Tiergával. Az udvaron egy hatalmas pentagramma terült el, körülbelül 30 centi mélyen belevésve a talajba. Körülötte álltak sötét ceremónia csuhájukban a kör tagjai, mindegyikük előtt egy megkötözött fogoly térdelt. Amália is elfoglalta a helyét, teljessé téve a máguskört. Intésemre Tierga csatlakozott hozzám a pentagramma közepén. A mágusok kántálni kezdtek, bár szavukat nem értettem, de a managóc egyre sűrűbbé válását igen. Egymás után villantak a pengék, hosszú sebek jelentek meg a nyakakon, az élet gejzírjeként tört fel mögülük a vér, s folyt el a pentagramma árkába. Lelkek kavarogtak körülöttünk. Frissen elhaltak lelkei. A varázs azonban lassan elkezdte feloldani a lelküket, elfolyósodtak, feloldódtak, örökre elvesztek, s csupán mint lüktető mana keveredtek el a vér hatalmával, mely tobzódott körülöttünk. Még a csillagok távoli fénye is homályosabban hatolt el hozzánk, mintha az istenek szomorú szemei lennének, mik könnyel teltek meg cselekedeteink láttán, de az ősi vérvarázs hatása vitathatatlan volt. Kavarogni kezdett körülöttünk a pentagrammába foglalt vér. Lassú folyása megerősödött, őrült tombolássá vált, s végül felszikrázva vörös függönnyé változtatta a világot.

Ahogy a függöny leomlott, már nem a komor máguserődben voltunk. Tierga felé pillantottam. A lány szeme csak úgy falta az elénk táruló látványt. A lábunk alá hajló selymes zöld fű simogatását, a virágillatú tavaszi szellő illatát. A színes virágok kavargó szivárványát a fák ágain. A Nap aranyló sugarait, mik itt csak kellemes meleget s nem fullasztó hőséget hoztak magukkal. Egy távoli kicsiny patak vidám csobogása vegyült a ritka erdő kisállatainak neszével s színes tollú madarainak csicsergő énekével. Kissé elveszni látszott a környezet szépségében a diplomata.
Körülöttem viszont megfakult, megszürkült a tér. Tierga tiszta lelkét magából valónak ismerte meg a dzsinnek létsíkja, de az én üszkös csonkká korhadt, fekete lelkem mindenáron kitaszítani próbálta magából. Éreztem a lelkem bensőjében szenvedő démon százszájú korusának hörgését, s verejtékező homlokkal nyögtem:
- Induljunk!

(folyt. köv)

Egyik sem szerzett LE-t. Karácsonykor annyira nem meglepő

Gyerekes rosszindulat, ostoba rágalmazás, minden létező bizonyíték nélkül.
Birka egyszerűbben szólva: azért mert valaki jobb játékos, vagy mert egy szövi jobb csapat nálad/nálatok, nem lesz csaló.
Menj vissza a fa alá, egyél szaloncukrot, bejglit, igyál egy pohár forralt bort és csillapodj le.
Ez csak egy játék.

Ninnyáé lehet a jó nagyobb eséllyel, vagyis 20-assal 200%, 20+relickel meg 220%

Melyik országnak van több szomszédja?
Monaco
Svájc
Spanyolország
Svédország

Most térkép nélkül, de emlékeim szerint:
Monaco - Franciaország
Svájc - Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztria
Spanyolország - Portugália, Franciaország, Andorra
Svédország - Norvégia, Finnország

Szóval: Kérdést ha kérhetném, tessék kinyírni
Vagy legalább beletenni azt, hogy a legtöbb, mert jelen formájában csak és kizárólag Monaco felel meg a kritériumnak

És miért panaszolod be őket, meg kinek?

Szeretetben telő, békés, boldog, Istentől áldott Karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves játékostársnak és szeretteiknek!

Idézet: Butchman - 2009.12.22. 13:23:23

Tudtommal a Nyuszkók elleni uccsó háború idején még én voltam az Ösvény diplomatája. Nem tudok róla, hogy a fórumon sírás történt volna, csak egy szimpla gratuláció.

Kettő: eltértél a topic témájától, vonatkozó sírásokat a Háborús topicba légyszíves.

Khmm... Megyek és hógolyóval meghajigálom a szomszédot

Ddy