Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Őrmester

Dátum: 2013.03.06. 18:15:41
Dikó Úr adott ihletet arra, hogy javaslatot tegyek a Végzet Temploma 21. jutalmát illetően.

A mai ügyfélszolgálatos levelezésből kiderült, hogy 30. szint alatt a 21. jutalomban Templomi medál helyett az illető egy Kisebb térkapu stimulátort kap. A 30. és azt követő szinteken azonban alapból jár relikviakupon templomi jutalomként, ami a 21. alkalommal már 2 relikviakupon lesz 3 illetve 4 hetente.

Úgy gondolom - és többen mások is hasonlóan -, hogy ez a Kisebb térkapu stimulátor igencsak kevés. Nekünk, 30. szint alattiaknak a templomkristályokon kívül esélyünk sincsen relikviakupont szerezni. Egy relikviakupon 120 templomkristály - korábban még ez is 100 volt. Ehhez 15 templom kell, tehát valamivel több, mint 7 hónap templomozás félbeszakítás nélkül és akkor még csak a bronz relikviát tudok vele kiváltani, egy aranyhoz - ehhez ugye 6 kupon kell - 42(!) hónapot kell várnom, ha csak templomkristályból veszem a kupont. A Feladatok is ad 4 kristályt szintenként, de ezt most nem keverem ide.

Szerintem(!) a 30. szint alattiak is ugyanúgy megcsinálják az ősköves templomi küldetéseket - amely küldetések sokszor értelmetlenek, lásd szimulálj 5 portyát, vegyél a varázslatodba fókuszkristályt, tehát fizetnek ezért az amúgy ingyenes játékért. Mindezt azért, mert elhitették velünk, hogy - és akkor még szó nem volt arról, hogy szinthez lenne kötve a relikviakuponosdi - a 20. medál után relikviakupon jár templomi medál helyett. De tegnap kiderült, hogy 4×4-es templom esetén a kupon helyett 12 térkapu pontot adó Kisebb térkapu stimulátort kap a delikvens. Ez hadd ne mondjam, hogy mire elég.

Ott voltam az utolsó élő fórumon - vagy az azelőttin volt napirenden? passz - , ott hangzott el Miklós szájából a mondat, hogy a relikviakupont azért találták ki, hogy eventen kívül is lehessen szerezni/fejleszteni a jutalomrelikviákon. Gondolom, hogy a félelem oka az, hogy egy 10-es karakter ne rohangásszon mithrill cuccokkal, de nem hiszem, hogy ezt ne lehetne valahogy sávosan szabályozni. Vagy ha ennyire nem lehet odaadni a 30 alattiaknak is a relikviakupont, akkor legalább plusz templomkristályt adjon az a nyamvadt 21. templomi jutalom a stimulátor mellé! Hogy mennyit, az szerintem megvitatható, de szerintem az se hülye ötlet, hogy - ha már magasabb szinteken - lehet venni Indiana ostora relikviát, akkor legyen alacsonyabb szinten is megvásárolható, ami szinttől függően ad plusz templomkristályt a templom jutalma mellé. Így lenne mire elverni alacsony szinten is az LGY-t.

Ezek persze mind B tervek; nyilvánvalóan senki sem akar éveket várni egy arany jutalomért.
Dátum: 2013.03.06. 08:41:23
Mert a V1 maradt BÉTA-szerver, az összes többi meg a V1 hibáitól mentes...
Dátum: 2013.03.06. 08:21:38
Hogy is van ez a valóságban? 21. Végzet Temploma jutalom átvételekor mégse jár relikviakupon a jutalom mellé medál helyett? Szinthez van kötve? Erről egy deka szó nem esett! Miért akkor találja ki ezt a kedves JV, amikor már valaki eléri a 21. "jutalom"-átvételt? Mélységesen fel vagyok háborodva, hogy több száz őskő elköltéséért cserébe az ember pofájába röhögnek egy ilyen gyenge, magyarázatnak nem minősülő mondattal, hogy alacsony a játékos szintje...Gondolkodott volna el a JV ezen akkor, amikor az egészet kitalálta! Vagy legalább tájékoztatná az embert, hogy héé, ezt meg ezt mondtuk, ez meg ez van helyette.

Nem ártana végre nyílt lapokkal játszani, hogy az emberek tudják, hogy amiért küzdenek, azért mit kapnak. Nem így utólag belemódosítunk, hogy ja, bocs, mégse jár kupon! A "lépjél szintet" reakciót mindenki tegye oda, ahova gondolom.
Dátum: 2013.03.05. 17:58:15
A kivégzésből származó +LE-re van valami képlet?
Dátum: 2013.03.05. 14:59:05
mod.
Dátum: 2013.03.04. 18:53:07
Mod: egyébként nem tudom mire érdemes LGY-t gyűjteni alacsony szinten, hiszen nincsenek elérhető tárgyak.


Igen, ez igaz, de érkezett egy ígéret Miklóstól, miszerint az alacsonyabb szinteken is lesz majd mire elkölteni az LGY-t. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi(k) lesz(nek) ez(ek) a tárgy(ak).
Dátum: 2013.03.03. 21:30:20
Igazad van, nem kifejezetten nekem készült. Ezt csak mint szélsőséges példát hoztam fel, ha már a túl sok TP-ről volt szó. Némi kiigazítást azért engedj meg: a 20-as szint nálam jelenleg kicsivel több, mint 3 hónapja tart, nem 2 éve. Egyébként sem EH-m, sem VF-em nincs, mert egyelőre nem tudom eldönteni, hogy melyikkel járok hogyan, de ezt a nálam okosabbak majd kiszámolják.
Dátum: 2013.03.03. 15:01:33
Maximálisan egyet értek. 20-as szinten sem jobb a helyzet. Van a Szövetségi küldetés is. Az egyszeres(!) jutalomhoz nekem 2231 TP kell, a háromszoros 7989 TP-t említésre sem lett volna szabad leírnom. Itt van még a Feladatok is, egy oszlopnyi batyu nekem 105 TP 5250 LE-ért cserébe. Ha összeszámolom és szeretném megszerezni a szöviben a max. jutalmat és Feladatokat is csinálok, akkor röpke 8600 TP-t szedek be szinte a semmiért, amitől egyből lépek is 3,5 szintet úgy, hogy közben nem is nagyon csináltam akármit is.
Dátum: 2013.03.02. 09:54:14
20-as vagyok még csak. Nem csak Xenóból van LGY, adnak más eventek is, meg a szerencsekerék is. A Kalandok alacsonyabb szintűvé tétele miatt olvastam, hogy legyen értelme akár nekem is kalandozni, lesznek valamik, amikekre majd el lehet költeni az LGY-t.
Én a támadás italával nem tudok mit kezdeni, lassan 180 van belőle.
Dátum: 2013.03.01. 13:18:01
Mikor lesz alacsonyabb szinteken is LGY-ért vásárolható cucc a mostani 3db Landragór csizmán kívül?
Dátum: 2013.02.23. 10:01:54
Biztos azért, mert nem vagy prémium tag
Dátum: 2013.02.23. 10:01:08
Én nem neveztem be, kibic vagyok.
Dátum: 2013.02.23. 09:44:33
Szubplazmával támadtam alacsonyabb szintűt (ütőkörön belül, tesztként) és sem VF-em, se EH-m nincs, mégis kaptam érte LE-t és TP-t. Ez így működik, vagy bug?

Wikin úgy olvastam, hogy csak akkor kap az ember LE-t és TP-t, ha van EH-ja.
Dátum: 2013.02.23. 09:40:22
Olyan fejlesztés kellene, amitől az oldal nem 5-6 másodperc múlva válaszol egy kattintásra!
Dátum: 2013.02.22. 20:56:48
Ha szubplazmával támadok magasabb szintűt, mint én, akkor be is kamrázom?
Dátum: 2013.02.22. 09:55:20
Elég lett volna egy igen, vagy egy nem
Dátum: 2013.02.22. 08:48:57
Én csak annyit kérdeznék, hogy a nyereményeket (ha már véletlen akár egyet is kiraktam) elkerülhetetlenül át kell venni?
Dátum: 2013.02.14. 16:19:38
Idézet: Miklós - 2013.02.14. 15:14:57
A jutalmak finomhangolása megtörtént, köszönjük a türelmeteket! Reméljük így már a többség elégedett lesz.(


Ez miben nyilvánul meg? Az oszloponként rész-jutalomban (is)?
Dátum: 2013.02.13. 15:57:46
20. szint. Nekem 5000LE a jutalom 105TP-vel. Ez 30000LE 630tp, ami kb. jobb napokon 1,5 portya 20TP-ért kb.

Olvastam az erre a nyavajgása írt megjegyzést, de kicsit sokallom egy teljes szintlépésnyi időre a sok TP-t. Ámen
Dátum: 2012.12.15. 23:31:16
Csak gratulálni tudok a 18 dekrétumot felhasználónak.