Mondjuk szerintem van egy apró különbség a görög és a magyar helyzet között.
"havi 500e Ft-nak megfelelő jövedelemig egyáltalán nem kell adózni, van 13. és 14. havi nyugdíj és közalkalmazotti bér is, 53 év a nyugdíjkorhatár - azt gondoljuk, hogy na ez maga a paradicsom."
Arról ne feledkezzünk meg hogy Magyarországon az emberek szarul éltek, nyomorogtak(legalábbis a többség) és úgy ment majdnem csődbe az ország.Ez nagyon-nagy különbség.
Általános húzás kelet európában hogy a vezetők azt mondják hogy most azzal foglalkozzunk ami van, ne azzal ami volt.Ugye annyiban igazuk is van hogy a kialakult problémát meg kell oldani, igenám csak az emberek nem fognak dolgozni annak aki kirabolta őket.Előbb zárják börtönbe őket, úgy ahogy azokat is megbüntették akik tüntettek a kirablóik ellen.teljesen mindegy milyen arányban ülnek ugyanazok az emberek a parlamentben, mindnek van stiklije, ezért aztán nem fogják egymást feldobni, néha beficcentenek egy ilyen 2millás önkormányzati lefizetéses ügyet, aztán azon lovagolnak hónapokig.Közben a milliárdokról szó nem esik.
Én személy szerint azt mondom a megszorításos intézkedéseikre hogy nem számít, mert amit befizetünk az is el lesz lopva.Ezért nem akarnak fizetni az emberek.és az ördögi kör be is zárult. Lehet egy államcsőddel jobban járnánk(vagy az unokáink legalábbis)mert ez a óvatos izébizélés nem ér semmit, csak azt a keveset is elveszi az emberektől amijük van,de nem segít a problémákon.Legértelmesebb ötlet még a szakértői kormány volt, de az még nálunk nyugatibb országokban se szokott működni túl jól.Nagyapám azt mondta hogy neki egész életében azt mondták hogy most kell összehúzni a nadrágszíjat, majd jobb lesz, Nem rég halt meg, azt mondta nem lett jobb.Erről ennyit.
Hozzászólások - Rocketo
Oldal: 12
Dátum: 2010.08.03. 00:48:56
Dátum: 2010.06.05. 13:40:44
én meg se kaptam a barátság kristáylt pedig május végén elmúlt 7. szintű az ajánlottam....
Dátum: 2010.06.02. 06:43:35
Melyik uralkodóház tagja volt III. Károly?
Luxemburg-ház
Habsburg-ház
Árpád-ház
Jagelló-ház
van belőle egy pár....nem egyértelmű
* III. Károly nyugati frank király és római császár II. Károly néven keleti frank király és francia király (839–888)
* III. (Együgyű) Károly francia király (879–929) nyugati frank királyként IV. Károly lenne
* III. Károly nápolyi király (?–1386)
* III. Károly navarrai király (1361–1425)
* III. Károly magyar király, VI. Károly néven német-római császár (1685–1740)
* III. Károly (Ferdinánd) pármai herceg (1823–1854)
* III. Károly spanyol király (1716–1788)
* III. Károly monacói herceg (1818–1889)

Dátum: 2010.05.30. 06:44:15
Sziasztok!
Szerintem nekem is van egy ajánlásom amiért nem kaptam meg a lélekszívó relikviát(bár lehet később osztják de szövitag már kapott), elég sok ajánlásom van azért írtam hogy szerintem, bár a sorszáma alapján úgy következtetek hogy jó időszakban regisztrált, és 5. szintet is átlépte már egy ideje.Ha szükséges írok sorszámot is, nagyra értékelném ha az illetékesek rápillantanának, hogy mi a helyzet.

Szerintem jó ez az event,valóban lesznek akik úgymond "ügyeskednek" Mo.-n így szokás nevezni a csalást, de hát egyébként is sokan csinálnak ilyeneket, sőt minden iylen fejlődgetős játékban vannak iylen emberek, ezt nem lehet kivédeni, max csökkenteni a mértékét. Egyébként minden ilyen esemény a nagyobb szintű kariknak kedvez, ez is igaz.Zarknod is nagyobbaknak volt csak jó, de attól még nekem tetszett, pedig nem nyertem rajta csak 1 % fertőzéscsökkenést.Ez van.
Szerintem jó ez, és erős cuccokat ad akárhogy is nézem ennyi Le-ért kapsz mondjuk csak 10 kereskedelmet akkor is megérte már,mivel csak vadászni meg portyázgatni kell, mint egyébként is, ha meg nem nyersz semmit nah puff akkor elveszted a nevezési LE-t, az még nem vág hanyatt egy karaktert se.Mondjuk jelentkezés elég durca, főleg aki nem ér rá csak csúcsidőben,szal hajrá

Dátum: 2010.03.05. 14:43:59
Sziasztok!
Azt nem lehet kideríteni hogy hányadik lett az emberfia igaz? Csak a győzteseket írja ki?
Azt nem lehet kideríteni hogy hányadik lett az emberfia igaz? Csak a győzteseket írja ki?
Dátum: 2009.12.10. 11:42:19
hi, a térkapuból potyogó relikviák számára van valami valami korlátozás?
Azért kérdem mert 7-es térkapunk van is az istenért nem akar kiesni a 7. tárgy 6 nál nem esik több, ha eladtam egyet akkor megint hamar esett cucc.Lehet csak szerencse kérdése de inkább megkérdezem.
Azért kérdem mert 7-es térkapunk van is az istenért nem akar kiesni a 7. tárgy 6 nál nem esik több, ha eladtam egyet akkor megint hamar esett cucc.Lehet csak szerencse kérdése de inkább megkérdezem.
Dátum: 2009.09.05. 11:39:54
20 fekete és 20 fehér golyó közül hányat kell húzni hogy biztosan legyen benne 2 egyforma?
3*
21
20
....erre már nem emlékszem
Lényeg hogy rossz a helyes válasz,nem 3-at kell húzni hanem 21-et
3*
21
20
....erre már nem emlékszem
Lényeg hogy rossz a helyes válasz,nem 3-at kell húzni hanem 21-et
Dátum: 2009.08.30. 17:37:05
Ha építessz egy házat aminek minden fala Délre néz és arra sétál egy medve akkor az milyen színű?
fehér
barna
fekete
szürke
Minden fala délre néz????? biztos én vagyok hülye, de az nem ház hanem csak egy fal,arról már nem is beszélve hogy akkor is 2 oldala van ami ugye nehezen mutatna egy írányban.....erre a kérdésre Stephen hawk(tudjátok az a tolókocsis csillagász, aki a tér idő görbületről meg a feketelyukaról elmélkedik) se tudna válaszolni és akkor nem is kérdezem meg hogy milyen medve menne a feketelyuk közepén álló, téridő kontinuumot görbítő ház közelébe,de ha engem kérdeztek tutira skótkockás és a 19 feje közül legalább 17 a kre. 4 század felé néz.

Dátum: 2009.08.12. 15:05:55
Néhány gyöngyszem a Végzetúr gyógypedagógiai intézet általános müveltség felmérőjéből
Eszed, csak eszed, mégsem fogy el, nyújtod vagy fújod, te döntöd el. Mi az?
holdfény
rágó*
tészta
háló
aú! GYP kérdés...
Hogy hívják Ghalla világán a természet és az egyensúly istenét?
Fairlight
Elenios
Sheran
Dornodon
Általános műveltség része,alap dolog....(egyikről se hallottam még pedig szeretem a fantasyt/scifit)
Hol nem találhatunk cellákat?
Mobiltelefon átjátszó tornyoknál*
Börtönökben
Térképeken
Akkumulátorokban
ne má.
Mit viselnek a pilóták a fejükön a Forma 1-ben?
Baseball sapkát
Símaszkot
Bukósisakot*
Rohamsisakot
aú! GYP kérdés...
Mi a magyar abc elsö betüje?
b
d
c
a*
fuh hát azért ennél leizzadtam,mondanám hogy külföldieknak lehet nehéz, de szerintem az összes latin betúvel jelölt abc-ben az A az első.
Minek az alakját szokták a Guiness sör habjába formázni?
patkó
lóhere
csillag
kereszt
hát ez meg mi ez.
Kéne szűrni azt is hogy ne legyenek már ilyen idétlen kérdések,mert lefáradok az ilyen az abc-s kérdésektől,ettől csak elmegy az ember kedve az egész kvíztől.

Dátum: 2009.08.06. 06:39:49
Mennyire "erős karatés" a Dél-Amerikai tatu?
9 öves
4 öves
5 öves
7 öves
Nah, ezt csak azért írom mert ez azért tényleg kiakasztó,nem is mondok hozzá semmit önmagáért beszél
9 öves
4 öves
5 öves
7 öves
Nah, ezt csak azért írom mert ez azért tényleg kiakasztó,nem is mondok hozzá semmit önmagáért beszél
Dátum: 2009.08.01. 08:42:09
Ki tervezett sokat a halála után is?
Petőfi
Széchenyi*
Deák
Kossuth
Hát ezt a kérdést én nem értem..lehet van valami híres mondása amit én nem ismerek, de akkor meg bele kéne fogalmazni a kérdésbe hogy egyértelmű legyen.
Petőfi
Széchenyi*
Deák
Kossuth
Hát ezt a kérdést én nem értem..lehet van valami híres mondása amit én nem ismerek, de akkor meg bele kéne fogalmazni a kérdésbe hogy egyértelmű legyen.
Dátum: 2009.07.26. 08:29:19
a
Dátum: 2009.07.23. 17:39:35
Ha rosszul válaszolsz egy kérdésre itt a végzetúrban, és következőre ugyanazt a kérdést dobja fel, mennyi az esélyed van hogy 2.-ra jól válaszolsz?
25%
100%*
33%
75%
Nem elég hogy idétlen kérdés de még rossz is..már hogy lenne 100%? 2.-ra 3 lehetőség marad, az meg 33% esély a jó válaszra. Elég zavaró amikor ilyenen csúszik el a küldi
25%
100%*
33%
75%
Nem elég hogy idétlen kérdés de még rossz is..már hogy lenne 100%? 2.-ra 3 lehetőség marad, az meg 33% esély a jó válaszra. Elég zavaró amikor ilyenen csúszik el a küldi
Dátum: 2009.07.19. 17:22:23
Hello, az állatok tulajdonságai csak a az alapszinttől és a szintjétől függenek?(Tehát 2 azonos szintű állat között nincs különbség?)ilyesmi hogy egyik fajta jobban támad, másik jobban nyel el.No ennyi előre is köcc
Oldal: 12