Nyilván később is fognak még épületek a játékba kerülni. Valószínű, hogy lesz jópár olyan közöttük aminek igen húzós lesz az ára. Ha nem így lenne, akkor az első pár szövi megint újabb épületekért reklamálna. A borsos ár mellett valamilyen előnyt is fognak biztosítani. Nehéz lesz meggyőzni az első pár szövit, hogy ne fejlesszék a LE nyelő épületeket, mert sokba kerülnek és csak ideiglenes előnyt adnak, hiszen amint más is felhúzza már elszáll az előny.
Az pedig már a múltban is kiderült, hogy sok szövetség nem tud együttműködni, a citadellarács megbukott. A top szövik pont azért vannak az élen, mert hosszú távra terveznek és optimalizálnak. Nem hiszem, hogy lemondanának egy ekkora tápról csak azért mert másnak drága. Az epikus emlékmű is drága volt amikor játékba került, ma egy nap alatt felhúzza egy karakter...
Hozzászólások - Timcsike
Dátum: 2009.06.10. 15:29:36
Dátum: 2009.06.10. 15:13:18
Hogy nekik mit jelent 52 millió LE? Egy havi manakonstrukciót... Két hónap műlva ugyanezt megtennék 2-3 hét alatt. Nem az a kérdés, hogy felépítik-e 25-re az épületeket, csak az, hogy meddig várnak vele.
Dátum: 2009.06.10. 15:00:31
Érdekes elgondolás, hogy csak ideiglenesen ad előnyt a 25-ös védőfal és gyakorlótér. Ha ezt vesszük alapul, akkor gyakorlatilag egyetlen épületet sem kellett volna felépíteni, hiszen csak addig származik belőle előnye a szövinek, amíg a többi nem építi fel. Ráadásul ezeknek az épületeknek permanens előnye van térkapuban, kristályhorda ellen és epikus csatákban. Őrültség nem felépíteni őket, a kérdés csak az, hogy mikor. Meglepődnék, ha a top szövik inkább citadellába, átokpiramisba, aurapajzsba nyomnák a több millió ingyen építést, mint abba ami ér is valamit…
Dátum: 2009.05.29. 08:39:07
12 óra ájultság után.
Dátum: 2009.05.27. 14:21:49
Ha a kamrába is el lehetne cipelni a kristályhordát, akkor nagy valószínűséggel a TGY, EH és AL eddigi célpontjai kicsit fellélegezhetnének, hiszen a három szövi elsősorban a kristályhordát püfölné. Amíg nem éri meg kamrába vinni őket, addig sajna nem fog változni a helyzet, akiket eddig 2-3 szövi püfölt naponta, arra most bejelentkezik majd egy negyedik is, ráadásul előlük elbújni sem lehet.
Dátum: 2009.05.27. 14:06:41
Az a kérdés, hogy mennyit portyáznak. Napi 1-2 az még belefér. De ha ők is napi 15-25 pp-t költenek el és még kémgömböznek is, hogy megtalálják a 15%-os végzeturakat, akkor kemény dió...
Dátum: 2009.05.27. 13:35:14
A 20-as citadellát már egy manakonstrukció is lekörözi...
Dátum: 2009.05.26. 13:00:40
Idézet: Viharsarok - 2009.05.26. 12:09:40
A gond a szakértelemmel annyi, hogy nagyon lecsökkentené a támadható célpontok számát, és azok sínylenék meg a dolgot akik kevesebbet vannak a gép előtt. Hogy miért is? Aki kifejleszti a szakértelmet, az csak 25%-on lesz üthető, de már 15%-on támadni fog. Ha elég sok max ép-je van, akkor egész nap úgy portyázhat, hogy senki sem tudja megtámadni, mert a 25%-ot sosem éri majd el. Ahogy ezt kifejleszti mindenki, nagyon kevés lesz az üthető célpont, mindenki 15 és 25 százalék között fog stagnálni. Csak azok bukkannak majd fel a portyalistában, akik épp nem tudnak játszani. Rájuk viszont tucatszám ugranának a támadók. Ezzel a középmezőnyben is előidéznénk azt az állapotot ami az élen már megvan. Gyakorlatilag üresek lesznek a portyalisták és százszámra lesznek végzeturak akik portyázni akarnának.
Ha pedig a szakértelem növeli 25%-ra a támadási határt is, akkor ugyan ott állunk mint ha 15% lett volna. Talán annyi különbséggel, hogy nehezebben fog menni a kivégzés.
Ötlet:
Új szakértelem:Vadászles-------a portyázok elöl bujkálsz,5 szintenként hozzáad a 15 %-hoz 1 %-t,maximális szintje 50.Ilyenkor csak 25 % látnak meg.
Értékeljétek,botorság?

Dátum: 2009.05.26. 10:54:28
Nyilván ez a 35 fő csak az előörs, egy nagyobb roham előtt
Ha valami hiba csúszik a bevezetésébe, akkor könnyebb javítani, kisebb méretű kárt okozhatnak, mintha ellepi a játékot több száz npc és egy éjszaka alatt rommá veri a teljes játékosállományt. Így csak az élboly lesz szétverve, de amint finomodik a rendszer nyilván megérkezik a felderítőket követő teljes invázió

Dátum: 2009.05.26. 09:26:34
Látszik a zűrzavar fejekben a szakértelem kapcsán. Senki sem tudja, hogyan működik pontosan, éppen ezért senki sem tudja, hogyan védekezzen ellene, és pont ugyan ezért fejlesztették ki nagyon kevesen, és pont ezért váltott ki felháborodást pár játékosból. Tipikusan olyan eset amikor túl kevés az információ a szakértelemről. A játékosok változtatásért kiáltanak, aminek fő oka az információ hiánya, nem pedig a szakértelem működési mechanizmusa. Talán először jó lenne a szakértelemről egy pontos leírást adni ködösítés nélkül, majd pedig arról, hogy hogyan is működne a változtatás után. Így el tudnánk dönteni, hogy akarjuk-e a változtatást, vagy sem.
Dátum: 2009.05.25. 16:10:49
Megint csak a saját szemszögedből nézed a dolgot… Téged nem érdekel, hogy hogyan játszanak, egyenlőre. De ha egyszerűen abbahagyják a vadászatot azért, mert inkább több millió LE-t termelnek portyából, és szép lassan mindenki utoléri őket szintben, akkor máris változik a helyzet, és a több milliós összerabolt LE-vel ripityára vernek majd mindenkit. Nem lesz majd szintkülönbség, ami védi a kisebbeket, 6 szinttel felfelé is könnyedén elverik a tömeget.
Dátum: 2009.05.25. 15:53:35
Ne csak a saját szemszögedből nézd a dolgokat…
Ha a toplista első 10 tagja kifejleszti a kreatívot, úgy, hogy nincs korlátozás, akkor be is lehet zárni az első világot. Nem fogják védeni a LE-t, mert nem az lesz a céljuk. Egymást rabolják majd le ( mást nem is tudnának).Milliókat rabolnának napokon belül akár egy portyával is. Ezt kell megakadályozni korlátozással.
De még a mostani rendszert sem tartom jónak, hiszen a szakértelem kimaxolása megvan 600ezer LE-ből, amit egy 60-ik szintű karakter az affinitással 10 nap alatt visszatermel. Ehez csak az kell, hogy a környékén a többiek is belemenjenek a dologba, kifejlesszék az affinitást, és kialakítsák a win-win állapotot. Ez nagy tömegben nem menne - pont ezért nem működött a középmezőnyben, de az élen könnyen beláthatja az a 10 játékos, hogy csak jól járhatnak vele, és napi +50-60 ezer LE-t termelhetnek vele fejenként. Miklós büntetni sem tudja majd őket azért mert ugyan azokat az ellenfeleket támadják, hiszen nincs is más akit támadhatnának.

Dátum: 2009.05.25. 15:33:38
Az SPM hatása most is korlátozva van, hiszen a karakter szintjétől függ, hogy mennyi LE-t termel alapból vadászattal, és ezt duplázza. Magas szintű karakternél az SPM kb. napi 30ezer LE pluszt jelent.
Ehez képest a kreatív affinitás egyáltalán nem volt korlátozva, hiszen bármekkora mennyiségű rabolt LE-t megduplázott.
Ehez képest a kreatív affinitás egyáltalán nem volt korlátozva, hiszen bármekkora mennyiségű rabolt LE-t megduplázott.
Dátum: 2009.05.25. 14:57:44
A szakértelmek pontos leírásának hiánya már többször okozott komoly problémát a játékban. Persze Miklós mindig azt hangoztatja, hogy nem kell minden egyes adatot ismernie a játékosoknak, de azért van egy határ ami alatt már problémát jelent az információ hiánya. Ugyan ez volt a helyzet anno a csapdakészítéssel is, hogy csak egy példát említsek. Ha a kivégzés pontos leírása már a játék elején bekerült volna, már rég túllehettünk volna ezen a vitán, rég kibukott volna a dolog. Alapvető információk hiányában mindig lesznek páran, akik mások "tudatlanságát" kihasználva tesznek szert előnyre. Ezért lenne fontos, minden, a késöbbiekben bekerülő épület, szakértelem, stb. esetén, hogy a lehető legpontosabb leírást kapják meg róla a játékosok.
Biztos vagyok benne, hogy pl. a manakonstrukciót a játékosok nagyrésze azért nem használja, mert fogalmuk sincs a hatékonyságáról, és nem akarnak lutrizni. Ha pontosabb lenne a szakértelem leírása, többen használnák, és nem nőne napi 1millió LE építéssel a hátrányuk azokhoz a szövikhez képest akik használják.

Dátum: 2009.05.21. 11:14:33
Ígéret volt a sajtolás / tudatturbó várakozási idő ősköves nullázásának csökkentésére is már jóideje, azzal kapcsolatban sem történt semmi...
Dátum: 2009.05.21. 10:33:18
Igazad van, ilyen kaliberű hiba nemzetközi szinten biztos bukás. Gatyába kellene rázni az egészet mielőtt nemzetközivé válna a játék, vagy akár csak 4-ik világ indulna.
Dátum: 2009.05.21. 09:27:48
Hozzá kell tenni, hogy ez 100%-ban a játékvezetés hibája. Hónapokkal ezelőtt figyelmeztetve lett már Miklós, hogy előbb utóbb be fog következni a dolog.
Dátum: 2009.05.21. 09:19:51
A kreatív affinitást könnyen helyre lehetne tenni. Csak annyit kellene módosítani, hogy amennyivel többet rabol a nyertes, annyival többet veszít a vesztes. Máris megszűnnek a visszaélések.
Dátum: 2009.04.24. 14:29:26
Tényleg rosszul számolsz. A zafír nem védelem bónuszt kap, hanem sebzés csökkentést. Nem ugyan az. Ezt nem tudom fejleszteni, egy dologtól függ, az ellenfél sebzésétől. Csökkenti a varázslat és a fegyver sebzését 5%-al.
Valóban nincs mindenkinek 6 térkapu pontja, de a kisebb kariknak se 50 csp-je, se maxos spektrálisa, csapdakészítése, sajtolása nincs . A kevesebb térkapu pont arányaiban ad annyi előnyt mint késöbb a 6 pont 50 csp és maxos szakik együtt.
A kiegyenlítést így nem lehet összehasonlítani ahogy tetted. Az én gondolatmenetem szerint is lehetne: Neked mínusz mert vásároltál ? Szerintem meg plusz, mert megnőttek az aktuális tulajdonságaid. A gyorsabb gyógyulás nem kerül semmibe? Dehogynem, többször el tudnak verni.

Dátum: 2009.04.24. 13:43:26
A gyémánt bónuszra magas szinten volt panasz, ahol már nem lehet portyából eleget nyerni. Egy ilyen szövetségnek már térkapuja is van. Azt mondod, időhöz van kötve a hordabónusz, mert alapból óránként térkapuzhatsz. Ez ugyan így igaz a többi hordára is. Ha érvényesíteni akarják a hordabónuszukat, az időbe kerül, hiszen a portyázások között is időnek kell eltelnie. 2-3 portya után az ember ugyan úgy vár egy órát hogy ismét használhassa a bónuszát, mint ahogy neked a térkapura kell várnod, hogy használhasd a bónuszodat. A kronokompenzáció pedig mindkét esetben ugyan úgy segít. A különbség annyi, hogy a gyémánt nem portyázásnál kapja meg a bónuszát, hanem térkapunál. A megszerzett LE-t pedig bármire költheti.
A zafír valóban gyorsabban gyógyul, ezt azért nem említettem, mert úgy gondoltam, hogy kiegyenlíti az, hogy a gyémánt olcsóbban veszi a tárgyakat a kufártól.
A zafír valóban gyorsabban gyógyul, ezt azért nem említettem, mert úgy gondoltam, hogy kiegyenlíti az, hogy a gyémánt olcsóbban veszi a tárgyakat a kufártól.