Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Jeriko

Dátum: 2010.09.16. 16:35:04
Flashblockolót kapcsold ki, nekem se jött be semmi adblock plus miatt, át kellett írni az egyik szűrőt.
Más kérdés, hogy amikor bejött, akkor is csak homokórázott, mint a többieknél.
Dátum: 2010.09.16. 13:44:08
Idézet: Miklós - 2010.09.16. 12:00:30

- Akinek már van aukciós bérlete, és igy nem látja hasznát a féléves aukciós bérletnek, azoknak egy másik relikvia esik, hogy ne érje őket hátrány.


Szegények! Nem is értem, hogy tudtak eddig együtt élni a bérlet okozta hátránnyal!
Dátum: 2010.09.16. 11:03:24
Szerintem pedig újabb átgondolatlan tárgy került a játékba. A régi bérletesek nem lettek visszafogva, a többiek dukáttermelése lett felpörgetve.
Ennek következtében akkora infláció lesz dukát téren, amilyenre álmunkban sem számítottunk, totálisan el fognak szállni az árak.
Dátum: 2010.09.15. 14:18:05
Maradjunk annyiban, hogy a fizetési papírodon nem volt rajta, hogy bruttó ennyi meg ennyi, ebből ezért levonva ennyi, azért meg amannyi stb., hanem csak a végét láttad, hogy ennyi jár neked és pont.
Hidd el, az országnak akkor is volt költségvetése, és azt akárhogy nézzük, a melósok adták össze, nem a pártvezetés.
Dátum: 2010.09.15. 14:12:15
Idézet: Birka - 2010.09.15. 12:56:46
Ezzel azért vitáznék...

Voltak elemek amelyeket NEM lehet lé-re váltani. 3 relikvia, 5% fertő, nem kevés blöki fejlesztő csata, lén-felül kompenzáló szerencse bónusz.
Cserebe van portya során vesztett le, gyengülés a hosszú event miatt, egyenletesen elosztott tulokat stb...

Aki erre csuklóból benyögi, hogy 80%, az igen komolytalan kijelentést tesz. Rengeteget számolgattuk annó, kis szinten igen is nyereséges volt az event (PÓK-ok most ne nézzenek ide:) ), közepes szinten nulszás, magas szinten meg bukta.
Ráadásul volt egy képlet kompenzáció is, ami megkavarta a számításokat!

Aki ésszel csinálta/csinálja az tuti "pénzénél" marad!


Ha visszanézed a fórumot, a Zarknod jutalmazása után - főleg V3-on - nagyon sokan számolgattak, és olyan 50-58% körüli megtérülést hoztak ki, ami nagyon durva.
Miklós most is kijelentette, hogy nem cél az, hogy mindent figyelembe vegyen - ami sokak számára egyértelműen azt jelenti, hogy "Ha szívsz, így jártál!"

A normál vadászathoz képest ma már egy csp-ből az eredeti LE-nek 0,92*2,1*1,25*1,2*1,1 + 0,08*13 = 4,23 - szorosa nyerhető ki (vadászat*SM*méret*kvíz*HT + elfogás*sajtolás). Amikor ebből tulajdonságot növelsz, további 10%+22,5%+11%+3%=46,5% bónuszt kapsz (spec, ultraspec, tárgy, térkép), ami további 1,87 szerezi a LE-t, összesen tehát 7,9-szerezi! (Ezek elég sok játékosnak áll rendelkezésére).
Ha a Miklós féle algoritmus ennél kisebb értéket hoz ki (Zarknodnál kisebbet hozott ki), akkor sok játékosnak rossz szájíze lesz - joggal.
Ez nem ész kérdése, mert nincs döntési lehetőséged arra nézve, hogyan csinálod.
Dátum: 2010.09.15. 13:48:30
Idézet: Wuher - 2010.09.15. 11:22:02
A TP = tapasztalati pont a karakter tapasztaltsagat/erosseget jelento meroszam ...


A TP mint a karakter erősségét jelentő mérőszám? Melyik játékról is beszélünk?
Dátum: 2010.09.15. 10:01:48
Idézet: Kocos - 2010.09.15. 09:44:00
Vagy fel lehetne oldani a celtalannak tuno "haboruban nem tamadhatsz 60 percnel gyakrabban" korlatozast.


Ez meg a másik dolog, amit inkább megmagyarázunk, mint módosítunk. Ha már felnöveltem a kontinuumszűkításemet 89-re, szeretném is használni. A szakértelem leírásában az szerepel, hogy minden szinte csökkenti az újratámadási időt 5 perccel. Az viszont NINCS BENNE A LEÍRÁSBAN, hogy háborúban nincs hatása. Ha benne lett volna, nem szúrok el erre egy +5-ös növelési lehetőséget.
Dátum: 2010.09.15. 09:42:04
Idézet: Birka - 2010.09.15. 09:00:18
TP-t nem kedvelő játékosok figyelmét felhívnám még egyszer arra, hogy lehet láthatatlanul is eventezni, és az event vadászat...


Na azt magyarázza meg nekem valaki, hogy ez az event (ahol HARCOLSZ a drakónokkal, a program HARCI részét használod, fejlődnek az állataid stb.) miért áll közelebb a vadászathoz, mint a portyához. Nem csak logikátlan, de megint a VF-et erősíti az EH-val szemben, amire semmi szükség.

(Azt a magyarázatot kérném mellőzni, hogy csp-be kerül - a gyorsítások is csp-be kerülnek, azok se minősülnek vadászatnak.
Dátum: 2010.09.15. 09:36:39
Nem lehetne megoldani, hogy portyalistában ne szerepeljenek olyan ellenfelek, akiket nem támadhatok? Elég komoly métékben demoralizáló, ha 10 célpontból 9-nél azt az üzenetet kapom, hogy "Nem támadhatod ezt az ellenfeledet, mert már támadtad az elmúlt 60 percben" - és találjam ki, van-e még olyan (és melyik), amelyiket tudom támadni.
Dátum: 2010.09.14. 11:16:59
Idézet: Ariel - 2010.09.14. 10:57:42
Ez az event csp-t fogyaszt, a VF azért hat rá. Az EH portyára vonatkozik, ezért nem működik.


Korábban le lettünk csalózva, mert a plusz LE-t adó tárgyak leírásában portya szó szerepelt, és mi harcra értettük.
Na most a VF leírásában ez szerepel: "csökken a vadászatért kapott tapasztalati pont".
Akárhogy nézem, ez NEM vadászat.
Dátum: 2010.09.14. 09:59:18
Egyszerűen ne csp-t kelljen betolni, hanem LE-t (rangsorolásnál ossza le szinttel), jutalomnál meg ne tulajdonság legyen, hanem LE.
Nem kell semmilyen algoritmust finomítani, meg tökéletesíteni és nem lesznek reklamálások sem a végén.

Pl. Töltesz 11400 LE-t a pilonba: +100 töltöttség (11400/114. szint = 100 pont)
Dátum: 2010.09.10. 10:16:17
Persze hogy várható, nyugodtan várd csak!
Dátum: 2010.09.10. 10:07:33
Nem nehéz eldönti: 4-5 karakternek jó, a többinek meg nincs hordabónusza.
Csináltam egy statisztikát a hordák LE.diffjéről, a gyémántok állnak legrosszabbul benne - holott arra van bónuszuk.


Visszatérve a VF-re: a jelenlegi helyzetnél (mármint hogy marad változatlan minden) az is jobb lenne, ha a játékvezetés bejelentené: megszűnik a VF, akinek van, mindenhol átírják EH-ra. Igaz, így a jelenlegi eltérések megmaradnak, de legalább nem romlik tovább.
Dátum: 2010.09.09. 17:05:02
Idézet: Moderator - 2010.09.09. 11:55:19
A gyengek jelenleg is vagoallatkent funkcionalnak.


Ha végigolvastad volna amiket írtam, akkor látnád, hogy legalább 2 pont éppen hoyg a gyengéket védi (lefelé ütésnél nem csökken a TP, illetve portyagyőzelemért lényegesen több TP jár). Könnyebb dolguk lenne, mint most, mert a küldetéseket sem max. távra lefelé ütve érné meg csinálni.
Dátum: 2010.09.09. 17:03:10
Idézet: Kocos - 2010.09.09. 12:44:35

Akkor szavakkal. Elobb az alap rablast kipotolja, majd hozzaadja az alaprablasbol fakado gyemant bonuszt.
Pelda:
EH ad 2000-et. EH nelkul rabolnal 1000-et. Gyemant bonusz erre jon ra, 1330. Eloszor az 1000-ed lecsereli 2000-re az EH miatt, majd hozzaadja a gyemant bonuszt, es igy kijon a 2330, amennyit kapsz.


Ez így van. De ha te 100.000 Ft-ot keresel, én meg 130.000 Ft-ot, akkor 30%-al többet keresek, mint te. Ha te 700.000 Ft-ot keresel, én meg 730.000 Ft-ot, akkor meg ugyanannyit keresünk (illetve 4% bónuszom van csak).
Na ez pont az EH és a gyémántbónusz viszonya.
Dátum: 2010.09.09. 12:46:01
Az új épületekre lehetne adni annyi % bónuszt, ahány már fel van belőlük építve (naponta egyszer ellenőrizve), pont mint HT esetén.
Esetleg ez a bónusz csak 20. szint felett működjön.
Dátum: 2010.09.09. 11:40:11
SOlaris: teljesen igazad van, csak mint lejjebb kiszámoltam, EH esetén ez azt jelentené, hogy minimum háromszor annyi LE-t kellene adnia, mint jelenleg (térkapu, kalandok nincs is beleszámolva).
Mellesleg a gyémántok bónusza nem érne semmit, mert mindenki egyformán szedné ki ezt a LE mennyiséget.
Továbbá a gyenge karakterek számára sanyarú idők jönnék el, mert nyilván mindenki a szintjén elérhető leggyengébbekre portyázna, ha már úgyis jön a LE.
Dátum: 2010.09.09. 09:24:39
Idézet: Birka - 2010.09.09. 09:09:31
Persze, meg csingilingi zacskó?

Az EH alapvetően vadászattá teszi a portyát, azaz erőforrást csinál a pp-ből! Ha ezt erősíted, akkor a PvP jelleget drasztikusan csökkented.
Azzal a címszóval, hogy amikor nincs elég ellenfél, akkor nem válogathatnak a felhasználók, még a portya % is ki lett kötve belőle...

Miközben az eredeti célja az EH-nak az volt, hogy minimális lé-t termeljen portyában! A VF csak azért volt kizáró ok, mert az az út már így is elég erős, ne legyen rajta dupla kombó...

Persze értem én, hogy az EH-sok tartják a markukat, miért ne tennék! De egyáltalán nem vagyok meggyőzve róla, hogy egyáltalán nerfelni kéne a VF-et! Az a hajó már elment!


- Csak a tisztánlátás kedvéért: minden világon minden karakterem VF-et használ, EH-ja senkinek sincs. Nem hinném, hogy tartanám a markomat.
- Ha a EH erősítve lesz, az szerintem támogatja a portyázást, nem pedig "drasztikusan csökkenti a PvP jelleget". A PvP jelleget az csökkenti drasztikusan, hogy jobb LE/TP arányt (és erősebb harci karaktert) lehet elérni 15% alatt bujkálva és vadászva, mint portyában (pókokat ne soroljuk ide, őket nem lehet átlagnak tekinteni).
- A pp a játék eleje óta erőforrás - jó reggelt! Hallottad azt a kifejezést, hogy "LEdiff"?
Dátum: 2010.09.09. 09:08:50
Gondolom azt azért látod, hogy amíg EH nem ad akkor a LE/TP arányt, mint VF, addig nem fog alternatívát nyújtani vele szemben.

Ha az EH LE/TP arányát a VF-es vadászat szintjére akarjuk hozni, az azt jelenti, hogy:
Eddig adatok:
- vadászat TP (VF-el): (szint/3)*0,92 (0,92 elfogás miatt)
- Vadászat LE: szint*10*1,25*1,1*2*0,92 + 0,08*szint*10*1,25*13 (utóbbi sajtolás).

Ebből a vadászat LE/TP aránya átlagosan 125 körül van. Nyilván ennyire kellene felhozni az EH-t is.

Szintben portyázásért szint/2 TP jár. Ebből a szükséges LE (kreatívot is figyelembe véve): 125/4=31,25. Szemben az eddigi 10-el.
De ha azt is figyelembe veszed, hogy a portyáért járó TP-t is jó lenne megnövelni kb. duplájára (lentebb írtam), akkor az EH erősségét kb. hatszorozni (!) kellene, ami megint csak a játék begyorsulásához és elszálláshoz vezethet (és akkor nem vettük még figyelembe a VF térkapura és kalandra gyakorolt hatását). Sokkal korrektebb és játéktechnikailag indokoltabb, ha a VF LE/TP növelő hatását gyengítjük.
A térkapura és kalandokra ható VF-et egyébként sem indokolja semmi, kb. annyi értelme van, mintha most azért kezdenék sírni, hogy az SM szintenként ne 1%, hanem 1,5% plusz LE-t adjon. Ráadásul mind a térkapu, mind a kalandokbeli harc sokkal közelebb áll a portyához, mint a vadászathoz,l ezért azokra inkább az EH-nek kellene hatnia - már ha hatnia kell rá valaminek.

EH módosítására egyébként kínálkozik az is, hogy csökkentse a portyáért kapott TP, hiszen ezzel is elérhető a szükséges LE/TP arány. De ezzel megint csak mélyítenénk azt a problémát, hogy az erős karakterek "rázuhannak" a gyengébbekre (pókok durván meg lennének tápolva).

Egyébként ezek a számok azért ennyire durvák, mert ennyire borít a VF.
Dátum: 2010.09.09. 08:12:09
Idézet: Kocos - 2010.09.09. 08:02:40
Mar ha ez haszon. Mondjuk Elorelato Elemer felvette a VF-et amikor kijott, mig Lassu Lajos nem. Tegyuk fel, hogy egy ev a VF maximalis idotartama. Eltellik egy ev, EE-nek megszunik a VF hatasa. LL viszont most kap eszbe, hogy hat akkor o lassitana. Ujabb egy ev mulva ugyanazon a szinten vannak. Hiszen mindketto egy evet VF-ezett (tekintsunk el az egyeb visszafogasi lehetosegektol a vicc kedveert).
Igenam, de LL-nek az elso evben es a masodik evben is volt nemi szintelonye EE-hez kepest (mondjuk ha egy ev alatt 20 szint kelett kozottuk, akkor 10 szint kulonbseg 2 evig atlagosan). Ha csak a vadaszatot nezem, sajtolast, terkaput, egyeb nyalanksagokat nem, akkor ez bizony 4,2 millio LE kulonbseg. Minden osszevetve tehat nem tulzas allitani, hogy egy ilyen rendszerben az elorelatobb ember 2 ev alatt 5-10 millio LE-s hatranyba kerul.
Persze tisztaban vagyok vele, hogy ez szamtalan mas fronton behozhato ennyi ido alatt, es EE nevebol fakadoan be is fogja ezt hozni LL-on, de az elv azert kifogasolhato.


Egy észrevétel: az első évben LL gyengébb lesz környezeténél, mert nincs VF-je. Előrelátó Elemér féléket is csak felülről tudja ütni, már ha le tudja őket győzni egyáltalán. A második évben Előrelátó Elemér viszont maxos EH-val mehet, alulról tudja támadni a Lassu Lajos féléket. Portyából sokkal több LE-t tud szerezni.