Lehet, de én sem úgy gondoltam, hogy a tripla tp mindig egyenesen arányos lenne. Az, hogy drágul a hatalom fejlesztési költsége egy dolog. De a relikkel gyorsabban megvan a rávaló.
Másik szemszögből megközelítve: ahogy észrevettem, a zöld mytok beszerzése a leglassabb.
Pirosra, narancsra meg szürkére ott vannak a szakik, amiket kimaxolva már nem lesz belőlük hiány.
A sárgánál igaz, hogy egy idő után elfogy még a több ezer szubplazma is, viszont legroszabb esetben veszek 4 zöld kristályitalt, és a belőlük szerzett kristálypontokat váltom be.
Kékhez nincs mit hozzáfűzni, nekem spec abból van a legtöbb, nem tudok mit kezdeni vele.
A fehéret meg így is jól adja a játék, pedig csak 8as a robbanásom.
A zöld az egyetlen, amiből hiány van. Építsük azt az állomást tisztességesen, de még így is alig csurran-cseppen valami. Jó lesz ez a relik, mert legalább ha nem is egyenlíti ki a "termelést", de legalább csökkenti a jól látható különbséget.
Texes, igazad van, az aláhúzott rész felett elsiklottam. Viszont ahogy te is írtad, a hatalom kihat a csatlóskristályokra is. Még így sem mindegy, hogy kristályonként 1000 vagy 1100 tp jár. Hosszútávon úgy hiszem, megtérül ennek a cuccnak az ára.
Hozzászólások - Sünike83
Dátum: 2015.05.09. 21:53:19
Dátum: 2015.05.09. 20:22:17
Nem értem, miért csak a második képességét nézitek ennek a reliknek...
Vagy csak nálam írja azt, hogy "megduplázza a manakonstrukciónál kapott zöld mytokronitok számát? Persze itt is kérdés, hogy ez érvényes-e az asztrális állomásból kapottakra? Gondolom igen, mert a fejlesztők sem annyira fukarok, hogy elkérjenek érte 100 tavaszi tekercset (életkehely) ha csak a standard 1 darabot duplázza.
Több zöld mytokronit=> nagyobb hatalom csatlós képesség=>még több tp a csatlósnak és erre megy rá a triplázás!
Gyakorlatilag a relik nélkül minden 3. hatalom szint ad +1 tp-t neki csatánként. Relikkel együtt a hatalom minden szintje gyakorlatilag +1 tp.
Belegondolt valaki, hogy pl 50es hatalommal ez mit takar? Vagy 100assal? Nem mindegy, hogy 33tp jár a csatáért, vagy 100... (Igen, közben felvilágosítottak, hogy ez az elmélet FÉLIG hibás, de elvből nem fogom javítani, mert felvállalom, hogy tévedtem. )
Persze mindenkinek más éri meg. Tudjátok mit? Ne is váltsátok ki. Ott a csatlóskristály, tunkoljátok velük tele a csatlósokat. Nekem az csak jó lesz, ha minél kevesebben gondolkoznak úgy, mint én.

Dátum: 2015.05.01. 14:49:09
Javasolnék egy új szakértelmet vagy AF-et, amely megoldást jelentene egy apró problémára.
Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy feladatok jutalmához, vagy vadászathoz, esetleg SZB folyamatos ütéséhez mindig görcsben áll a gyomrom, hogy "jaj, csak most ne támadjon be senki, mert sokat bukok". És az ÉP 15% alá veretése nem megoldás, mert a rengő LE elköltése után szeretnék még támadni, amikor már a transz. projekcióval levédett mennyiség alá esik a vagyonom.
A dolog lényege egy olyan fejleszthető képesség lenne, ami X időre támadhatatlanná tenné a játékost ÉP-jétől függetlenül. A visszaélések elkerülése miatt ez az idő ne legyen túl hosszú. Fél percre, esetleg egy percre gondoltam. A napi 1440 perchez képest ez semmiség. Hogy legyen értelme több szintet ráhúzni, csökkenhetne az újra használathoz szükséges ideje, mint a manakonstrukciónak.
Például:
Aktiváláskor szakértelemszintnyi másodpercig támadhatatlan lesz a végzetúr.
A szakértelemet csak 24 óránként lehet használni. Minden szintje további 20 perccel csökkenti ezt az időt.
Maximális szintje 60.
Szóval maxolva kerek egy percig véd és 4 óránként lehet aktiválni. Turbózva és tudás könyvével 66 másodpercig véd és 2 óránként használható. 2óra az 120 perc, szerintem nem borítaná fel a játék egyensúlyát, ha ebből a 120ból 2 percig védve lenne a játékos...
Mód.:
Ha meg AF-ből akarnátok megoldani, ezt javasolnám.
Minden szintje után 3 másodpercig védi a játékost.
Csak 24 óránként lehet használni. Minden szintje további egy órával csökkenti ezt az időt.
Maximális szintje 20.
Költség 10 AF (bár szerintem megérné a 20at is)
Így is kijönne maximum szinten az 1 perces védelem és a 4 órás hűlési idő.

Dátum: 2015.04.26. 15:40:42
mi az a: Heart Of Darkness? Egy régi...
számítógépes játék *
film
rockbanda
állatfaj latin neve
Ismeritek azt az érzést, amikor tudjátok a helyes választ, de a kérdésíró egy ****** és nem képes utána olvasni a dolgoknak, ezért bukod a +LE-t?
Valószínűleg valami tizenéves kiskölyök írta ezt, aki még arra sem volt hajlandó (a kvízmesterrel együtt) hogy utána nézzen, nem-e van egynél több jó válasz a lehetőségek között.
A Heart of Darkness EREDETILEG egy 1899ben írt novella, mely Afrika szívében játszódik. A játék, amire a kérdező gondolt valójában "csak" 1998ban jött ki (pfff, gondolt! Ezzel az erővel felteszek egy kérdést, és közben meg a **nára gondolok, és ezután te meg találd ki a helyes választ).
Viszont az a bosszankodásom oka, hogy ebből a könyvből több film is készült és még a legújabb is 1993as (ergó még az is 5 évvel idősebb, mint a játék!!!) ezért a "film" válasz lenne a helyes.
Azok, akik játszottak a játékkal, bizonyára csuklóból rávágják a "kamu jó" választ, de a valóságban még az ő válaszuk is rossz. Valamilyen szinten módosítsátok a kérdést, de legjobb, ha törlitek.
A jövőbeni kötözködők számára pedig itt van pár link bizonyítéknak.
A novella:
http://en.wikipedia.org/wiki/Heart_of_Darkness
A film:
http://www.imdb.com/title/tt0110002/
És a játék:
http://en.wikipedia.org/wiki/Heart_of_Darkness_(video_game)

Dátum: 2015.04.23. 19:11:01
Az nagyon jó lesz, mert így ahogy van, elég gyengus. A kincskeresés még ér valamit, a robbanás eltúlzott, de a védelem meg a mágia az siralmas. A kék és a zöld mitobigyók képességeihez még nem volt szerencsém, de az eddigi séma alapján az egyik jó lesz, a másik gyenge.
Ezzel szemben dicséret a fejlesztőknek az AHban megjelent +2 görgetősávért. Eddig mindig piszkálta a csőrömet, hogy válogatni kell, nehogy eladjam az epikus cuccaimat. Ezentúl most már legalább nyugodt szívvel kattintgathatok az eladás gombra.
Mód.: ja és legyen már valahol feltüntetve, hogy mennyi bónusz jön a csatlósokból, ne csak a +TÖ. Ha a képletet egyenlőre nem is hozzátok nyilvánosságra, azért jó lenne tudni, hogy mi mit ad...

Dátum: 2015.04.21. 20:47:38
Ha a robbanást nem is, de legalább a többi bónuszt nem lehetne valahol feltüntetni? Szép és jó, hogy X csatlós Y képessége Z dolgot ad nekem, de sehogy sem tudom megnézni, hogy mennyi is az annyi. Pl az elnyelésnél is csak az összesítettet látom. Most honnan tudjam, hogy abból mennyi a csatlósé?
Mód.: ellenőrizgettem a csatlósok váltogatásával. Két dolgot jegyeznék meg:
-a narancs képesség buggyanús. Akár aktív, a csatlósom, akár nem, az elnyelésem 312
-a piros képesség egy vicc. 5öt fejlesztettem rajta, és +/-5 a varázslatelnyelésem? Ez most komoly?!

Dátum: 2015.04.16. 16:30:17
Lol. Mekkora királyság, hogy épp ma délelőtt költöttem el templomra a LGY-t... XD
De ennek ellenére még mindig örülök, hogy nem sisakszilánkot kell rááldozni...

Dátum: 2015.04.16. 14:09:32
Jójó, pusztán poénból írtam azt amit.
1.: Miklósék nemhiszem, hogy egy ekkora nerfet raknak a játékba. Mert bár időigényes, de az előző logikázásomat követve összeszedhető a dolog. Így szinte biztos vagyok, hogy a képlet teljesen más, mint az "ahányas szintre fejlszted, annyi +vari elnyelés".
2.: Az ilyen el*eszett akciókkal, ahol 300asával lehet gyűjtögetni őket, már nem is olyan nehéz...

Dátum: 2015.04.16. 13:19:39
Mekkora királyság lenne...
Egy 100as kari varielnyelése 1+2+3+4+5+6... stb logikával számolva (ha nem ütöttem félre a számológépen) +5050 lenne csak ebből a forrásból.
150es kari már +11325 varielnyelést tudna produkálni.
Megjegyezném, hogy ezek CSAK egy csatlósból jönnének, ha az előző logikát követnénk. A végleges értékhez fel kell szorozni a számokat a csatlósok számával...
A mágusok lehúzhatnák a rolót.
Káosz lenne, de nekem tetszene... XD

Dátum: 2015.04.08. 18:37:58
Dehogy akarunk mindent tudni előre.
De amikor azt lássuk, hogy 300as csomagokban vehetők a mytok, azt első ránézésre sokalljuk. Amennyire szeretnek trollkodni a készítők, eléggé esélyes, hogy a leírt cselekvésekből 2-3 darab myto szedhető majd össze egyszerre (másszóval aki bírja pénzzel, most megvett több heti adagot előre. Roszabb esetben több havit attól függően, mekkora eséllyel találhatóak majd).
Persze tévedhetek (én leszek a legboldogabb, ha így van) és lehet, hogy egy vadászat mondjuk 40-50 mytot ad. Csupán az eddigi tapasztalataim az évek alatt megtanították, hogy erre igazán kis esély van. Bár kíváncsi lennék, hogy ha az a 300 tényleg összeszedhető lenne 5-6 cselekvéssel, akkor ugyanúgy az ő oldalukra állnának-e a fizetősök, mint most.
Többiek nevében nem szólok, de én speciel nem a levegőbe beszélek, mert fizetek a játékért és nem ingyen játékosként reklamálok. Havi 100 vagy 350 kavicsot veszek alkalomtól függően. Nem sok, de ennél többet nem fogok rááldozni két okból. Az egyik, hogy a keresetem a helyi átlag körül mozog és maradnia kell annyinak, hogy a hétköznapi dolgokat megvegyem. A másik meg az, hogy amilyen irányban halad a játék, lehet így is bukom azt, amit eddig ráköltöttem...

Dátum: 2015.04.08. 11:43:51
Már megint mytokronit a napi ajánlat?! Mielőtt beélesítenétek a fejlesztést a pénzesek már úszkálni fognak bennük... Kinyírjátok a játékot idióták!!!
Mód.: játékélményt akartam írni, de nem javítom, mert azon keresztül maga a játék is meg fog halni. Megmarad majd 20-30 ember (lehet sokat tippelek) akik rengeteget fizetnek és töröl mindenki, aki csak kevesebbet fizetett...

Dátum: 2015.04.03. 14:07:29
Az én kérdéseim 80%át már feltették előttem páran. Ami még megválaszolatlanul maradt (vagy csak én nem voltam elég alapos az olvasásnál):
Egy állat több mytokronit képességet is birtokolhat?
Ha ugyanolyan színű mytokronitot adok két vagy több különböző csatlósnak, akkor a képességük ereje összeadódik, átlag számolódik, vagy a legnagyobb elnyomja a többit?
Lesz ezeknek a képességeknek egy maximuma, vagy ész nélkül lehet túltápolni őket?
A szakértelmeknek, AF-eknek és minden más újításnak lesz maximuma, vagy csak még több erőforrásnyelőt raktok a játékba (amiből szerény véleményem szerint már most túl sok van)?
Amennyiben limitálva lesz a mytokronit/csatlós dolog, lesz valami alternatív felhasználhatóságuk?
És a személyes véleményem a dolgokról:
Csatlósok már így is táposak, én nem adtam volna nekik mégnagyobb szerepet, de ti tudjátok. Amíg nem igényel még több befizetést, addig nem szólok.
Ideje lenne már lassan megtudnia a játékosállománynak, hogy az über-csatlós mit is fog valójában tudni. Ha a nép gyűjtögeti a fétisszilánkokat és utána kap érte egy kupac ***rt, akkor itt nagy lázongások lesznek.
A robbanásos dologra még direkt kíváncsi is vagyok. Ha nem lesznek nagyon elszállva a számok, még támogatom is.
Lehet csak nekem zavaró, de mintha ez túl sok újdonság lenne egyszerre.
Végül pedig: a régóta játszók közül bizonyára mindenki tudja követni a játékot, de ha pl. ma délután regisztrálna egy játékos, az első 30 szinten összezavarodna (hiába adagolja fokozatosan a játék az üj füleket szintlépéseknél). Hogy idézzem az egyik kollegámat: "jónak tűnt ez a játék amikor meséltél róla, most pedig, hogy láttam, talán még játszanám is. Az egyetlen ok, amiért nem kezdek bele, mert annyi minden van, amire oda kell figyelni, hogy belezavarodnék."
Mód.: most látom csak, hogy az őskőköltési akcióban több száz kék és zöld mytokronit van a legnagyobb jutalmaknál. Ennyit arról, hogy nem kell zsebbe nyúlni. Még be sincs vezetve a fejlesztés, de néhány pénzes játékos már összeszedhet egy horribilis mennyiséget.

Dátum: 2015.03.18. 13:49:12
Nem tudom, ehhez hülye vagyok.
Itt a kép róla: http://www.kepfeltoltes.hu/150318/VU_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ha az a probléma, amit mondtam, hogy lehet orvosolni?

Dátum: 2015.03.18. 11:01:51
Másnál is syét van csúszva a bajnoki?
6X6os mezők helyett van egy 7X5ös + a 8. sorban 1 mező...

Dátum: 2015.03.17. 17:32:51
..."és jelentettem." Ezt azért ne vágd le, mert úgy más értelmet nyer a mondat.
Jó, egyezek, hagyjuk rá. Elismerem, hogy a fogalmazás nem az erősségem, csupán lusta vagyok.

Dátum: 2015.03.17. 17:17:30
Idézet: Azazel - 2015.03.17. 17:05:43
Miért, én mit írtam? XD
Idézet: NEMESIS 13 - 2015.03.17. 15:35:58
Elnézést a szlengért, azt gondoltam értehtő, amit írok...
Na..ha elsőre azt írod, hogy "igen, adtam az életnek, már csak heccből is, nyomkodtam, míg be nem görcsölt az ujjam, lebuktam, ez van", akkor röhög az ember egy jót, hogy na, így jártál, várható volt, hogy nem jutsz messzire vele.
De minek kell ilyen falmelléki magyarázattal előjönni helyette, ezen akadtam le.
De minek kell ilyen falmelléki magyarázattal előjönni helyette, ezen akadtam le.
Miért, én mit írtam? XD
Idézet: NEMESIS 13 - 2015.03.17. 15:35:58
Erre vérszemet kaptam és elkezdtem sorozni a gombot.
Elnézést a szlengért, azt gondoltam értehtő, amit írok...
Dátum: 2015.03.17. 16:52:06
Talán nem. De hozzátartozik az is s történethez, hogy nem nézegetem minden jutalomátvételnél a tojások számát. Úgy gondoltam ez magától értetődik.
Amúgy osztom a véleményetek, hogy tök felesleges csalni, mert jobbik esetben visszaveszik a "plusz nyereséget" roszabb esetben bannolnak is miatta. Vagy ha olyan hülyének nézel, h csalni próbálok, akk miért jelentettem volna?
Mód., mert megláttam a következő kommented is: Ha meg már ennyire szőrszálhasogatunk, hajnali 2kor kisség fáradt voltam. Jobbkézzel kattintgattam az egérrel, a balt meg párnának használva pihentettem a fejem (ergó nem is néztem, hányszor tölt be az oldal). Tudom, hogy ez hülyeség, és nem segít, de legalább ébrentart. Mikor úgy éreztem, hogy mostanra már biztos lereagálta már legalább egyszer a sz*r gépem, akkor néztem rá a tárgylistára. Nem mindenki játszik annyira precízen, hogy minden lépését visszaellenőrzi.
Őszintén nem érdekelne még az sem, ha lenullázták volna a tojásokat, megfelelő játékkal még úgy is összeszedném a fétisre valót. De ez, hogy hazugnak nevezel, már bosszant. Megtehettem volna azt is, mint a sok idióta, hogy 1000+ alkalommal kattintok, beváltom jutalmakra és igyekszek minnél jobban eltürtetni a bizonyítékát a csalásomnak természetesen hiába.
Szóval ne mutogassunk már egymásra, ha nem vagyunk 101%ig tisztában a körülményekkel...

Dátum: 2015.03.17. 15:35:58
Jómagam pl abba ahibába estem, hogy azt gondoltam, már megint sz*rik az opera (volt már rá példa, hogy hiábba kattintgattam, nem vette át a jutalmat, vagy csak fél órával később). Erre vérszemet kaptam és elkezdtem sorozni a gombot. Végül 43 tojásom lett, ekkor volt gyanús a dolog és jelentettem. Szerencsémre pont annyit vontak le, mint kellett és 7 tojásom maradt (5tegnapi feladat +2 csomagvásárlás).
Dátum: 2015.02.24. 16:57:42
Azért az új fétisen kívül majd másért is lehessen beváltani a kristályokat. Ha már kiváltották az emberek azt az állítólagos szuper fétist, akkor is legyen haszna a kristályoknak...
Ahogy megismertem ezt a játékot, szinte biztos vagyok benne, hogy NEM csak a Miklós által leírt módon lehet majd szilánkot szerezni. Előbb vagy utóbb lesznek majd akciók. Vegyél 1600követ és megkapod cserébe a 10 szilánkot, vagy valami hasonló ollónyitogatás...

Dátum: 2015.02.20. 23:00:55
Ha ez segít, nem vagy egyedül. Jómagam event alatt minimum három vagy négyszézat nyitottam, de gyémánt egyből sem esett. Régen is szivatott a random, de most túlszárnyalta önmagát.
Miklósék: javaslom fejlesztésre azt, hogy akinek nem esett még random gyémánt a ládákból, annak a 2-300láda garantáltan azt adja. Illetve limitáljátok, hogy mennyi eshet, mert páran már olyasmivel is dicsekedtek, hogy ők 2-3nál tartanak. Na ez a nem fair ahhoz képest, hogy másoknak egy sincs!