Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Aserion

Oldal: 12
Dátum: 2013.02.08. 20:43:48
Köszönöm az infót. Valóban nem vészes ha így vesszük. Ennyire nem számoltam át. Kompromisszumnak elmegy.
Az ostort már megvettem az elején, mert megtetszett a templom egyből.

Mégis akkor lenne kerek ha valóban arra költődne az őskő valahogy amire én szeretném és hasznosnak találom éppen a jelenlegi helyzetemben. Mert például valóban szükségem van ősköves italra. Mert például minden ősköves gyógyital alján hűségszilánk lapul. Csak mondtam valamit példának, de valami hasonló. Remélem majd sikerül kiagyalni egy ilyen változást a templomban.
Addig is jó játékot.
Dátum: 2013.02.08. 16:11:31
Az még ilyen. Az első nekem is könnyebb volt. Most harmadik templomnál 3 ősköves van + a ritka ultraritka ismét. Nem arról van szó. Jó ez a templom, csak finomítani kéne kicsit. Néha szívesen fizetek én, mert tudom költségekkel jár a játék készítése stb., de ez olyan torkodon lenyomjuk dolog.

Ha van pénzem szívesen fizetek prémiumért, gyorsításért meg amit még szeretnék, de ha nincs akkor nem sok esély van a végzet templomára, hogy megcsináljam. Persze lehet így is, de annak az a veszélye, hogy nem játszom vele és ha lesz pénzem már rég elfelejtettem a végzeturat. Pedig jó kis koncepció ez a végzet temploma, mert célt ad és kénytelen vagy többször belépni ide ha meg akarod csinálni.

Ez az én véleményem, mert így érzem. Építő jellegként írtam le nem másért.
Dátum: 2013.02.07. 10:16:52
Teljesen egyetértek azzal, hogy sok a végzet templomában a gyakorlatilag "dobd ki az ősköveket az ablakon" küldetés. Csatlakozom ez ügyben az ellőttem szólókhoz. Ezt még javítani kéne. Tudom, hogy van dekrétum, de az meg elmegy azokra amiket nem tudok megoldani.

Pl. nyerj a szerencsekeréken ritka vagy ultraritka kincset. 25 nap alatt voltam prémiumos 4-szer ősköért gurítottam (nyereményem általában a "felettébb hasznos" x lélekenergia és kristály ital volt). Jók ezek csak nem ősköért.

Kicsit bosszantó ez így ahogy van.
Dátum: 2010.07.19. 16:43:03
Ez igaz. Akkor marad a javaslatomnak a virtuális LE rablás. Vagyis ő megkapja had örüljön de nekem is megmarad. Így én is jól járok meg ő is.
Dátum: 2010.07.19. 15:24:01
Igen lehet. Köszönöm a tanácsot. Persze meg fogom én ezeket játszani. Én írtam rosszul az elején. Annyira nem rossz a karakterem. Az élvonalbeliek tudnak így sebezni rajtam. De nem is ez a baj. Hát legyen. De ne kapjanak jutalmat érte. Én is le tudok verni sok karaktert 5000 200-as sebzés aránnyal. Ez egy valós sebzés arány. Sokszor találkozom vele. Úgy, hogy én ütök úgy, hogy engem ütnek. Az lenne a javaslatom, hogy az ilyen ne kapjon jutalmat. Ennyi.
Közbe persze megoldom akkor hogy ilyen dolgokra költöm az LE-met és levédem a véletlen portyáktól is magam.
Jó játékot a továbbiakban.
Dátum: 2010.07.19. 14:50:57
Nem értettek meg. De nem érdekel. Nekem is megy a játék. Egyetlen egy pontot hoztam fel témának. Igaz nem kellett volna emiatt úgy lehúznom a játékot. Ezért elnézést, de az akkor is rosszul van megcsinálva. Igen észrevettem már régóta a hibát. Ki mondta hogy nem? Ki mondta, hogy rossz a karim? Ki mondta hogy nem költöm el a LE-t? Leírtam mindent. Az, hogy nem tudtok olvasni a ti bajotok. Sziasztok.
Dátum: 2010.07.19. 14:19:23
Nem mondok tippeket. Lásd pl. wowot. Az normálisan ki van dolgozva.
Dátum: 2010.07.19. 14:06:51
Hát ja. Marad ami marad. Azért annyira nem izgat a dolog, csak gondoltam a topik ugyebár játék fejlesztés így hát leírtam mit gondolok. Ennyi. Végül is van rá megoldás hogy ne lopkodjanak. Projekció ugyebár. Szerencsére. A pókoknak meg ott az energiahasznosítás. Így átgondolva végül is meg van oldva a javaslatom. De a portya rész akkor se egy nagy durranás. És néha idegesítő. Nagyon is. Ennyi. Vagy átgondolják vagy nem. Ez az ő dolguk.
Dátum: 2010.07.19. 12:41:04
Miért átmehetek a karakteremmel? Igen! Kevés időm van egy karakterre is. Nem csodálkozom, hogy nem erős. Középerős egyébként. De a játék se úgy indult, hogy naponta játssz 24 órát különben kiesel. De akkor is frusztráló, hogy valaki ütöget téged folyamatosan és kb. ez az eredmény: 200 sebzést okoztál és 5000 sebzést kaptál. Még csak bele se tudok ütni. És van mikor épp nincs net vagy elhívnak és nem tudom elkölteni a LE-t és csak rabolnak. Ha olyanok támadnának ahol a küzdelem kiegyenlített nagyjából hát fene vigye. Legyen az övé az LE. Megérdemelte. De így.... És az a legjobb, hogy nagyra is vannak maguktól ezek a karakterek (látom az adatlapjukon). Pedig szánalmas. Én is ütöttem már le olyanokat akik fel sem értek hozzám. De nem vagyok büszke rá. Ez a játék nagy hibája, hogy muszáj ehhez folyamodni ha nem akarsz negatív differenciát. Mert ha mindig csak közel hozzám erős ellenfeleket ütnék tisztességesen lemaradnék, mert engem meg nagyok ütnek. De legalább nem vagyok büszke rá és csak akkor alkalmazom ha negatív lett a differenciám.

Egyébként szerintem logikus lenne, hogy ha nagyon erős ellenfél támad (erős nem pedig magasabb szintű) akkor 0-át vigyen. De hát ezt azóta se valósították meg pedig már sokan mondták. Nyilván nem is fogják, mert egyesek ettől érzik nagymenőnek magukat. Valójában ők azok tamagocsiznak mert ez nem harc hanem egyoldalú hű de király vagyok szánalmas önbecsapás. Hol van ez az egész végzetúr a logikusan megalkotott és valóban gondolkodást igénylő HKK-től? Sehol.
Dátum: 2010.07.19. 10:44:42
Köszönöm Jani a felettébb színvonalas hozzászólást. A 3-as világ javaslat nem rossz ötlet csak nem akarom emiatt törölni a 63-as szintű karakterem.
Dátum: 2010.07.18. 20:17:50
Köszönöm a segítségeket. De ezeken már rég túl vagyok. Nem akarok rohangálni LE-kel, de nem tudok egész nap itt ücsörögni és lesni mikor jövök 15% fölé. Azon kívül leüttetni se olyan könnyű. Epikus nem mindig elérhető nálunk. Nagyobb ellenfelek hála a csoda jó randomnak néha alig sebeznek vagy én nyerek paradox módon (jellemzően mikor 0 LE-vel megyek). Mikor meg van nálam LE porig aláznak.
De lényegtelen. A láthatatlanos vadászatot szerettem volna egyéb ok miatt is meg mintha erre lett volna kitalálva, de semmit se ér. Ugyanúgy rabolt tőlem viszont leüttetni magam a láthatatlanság miatt nem tudtam.
Ebben a játékban ez a rablás dolog egy nagy butaság. Ez az én véleményem. Meg még soknak. Fejlesztéskor meg kéne fontolni, hogy ezt kivegyék a játékból. Hogy csak pozitív élményekkel találkozzon az ember. Mondjuk a támadó ugyanúgy nyerhet LE-t én viszont nem veszítek max. életerőpontot. Vagy legalább azt kivenni, hogy ha olyat támad akinek az esélye a győzelemre 0 akkor attól ne nyerjen LE-t. Vagy gép általi ellenfeleket kelljen támadni. Annyiféleképpen meg lehetne oldani.
Dátum: 2010.07.18. 18:30:59
Mielőtt lehurrognátok tudom, hogy van a projekció amivel elrejthetem az LE-t de vadászatkor akkor is itt kell ücsörögnöm folyamatosan. Szóval no comment a továbbiakban. A végzetúr elején lévő szöveget lehet módosítani mert a nem vesz el sok időt elég nagy becsapás.
Dátum: 2010.07.18. 18:24:30
Sajnos az egész játék úgy rossz ahogy van. Látszik, hogy a készítőket csak a pénz érdekli. Teljes mértékben frusztráló az egész. Én is fizettem már , de nemrég elhatároztam, hogy egy vasat se teszek bele. Nagy nehezen összegyűjtöm az LE-t erre rám támad egy olyan karakter akit véletlenül se tudok megütni és elrabol tőlem majd 10%-ot néha többet is. És ezt minden nap eljátssza többször. Hiába vagyok láthatatlan az se ér semmit. Ahhoz, hogy valamennyire szinten tartsam magam egész nap itt kell ücsörögnöm akár vadászpárti vagyok akár portya karakter. Hát röhej. Régóta játszom, de ez kezd egyre rosszabb lenni.
Dátum: 2010.05.01. 16:22:04
Nem szóltam. Ott van ahol minden más oldalnál. Alul van minden lapon. Bocsi. Most jutott ez eszembe
Dátum: 2010.05.01. 15:57:28
Kösz. Amúgy ez hol található. Mármint melyik menűpontban. Mikor regisztráltam az már nem ma volt.
Dátum: 2010.05.01. 14:58:46
Én nem találom a szabályzatot vagy a szabályzat azon részét ahol le van írva, hogy tilos scriptet használni. A játékleírásnál nem látom.
Dátum: 2010.04.30. 12:33:17
Idézet: Birka - 2010.04.30. 11:50:20
Mivel nem válaszoltál, ezért nem kaptad meg a jutalmat, nem veszteség ért, hanem a jutalmat nem kapod meg.


Persze ez igaz. Szóval akinek ideje van rá az kapjon több LE-t akinek pénze van rá szintén. Csak azt mondtam, hogy nem esik jól. De persze ez így reális. Csak ahogy írod is egyre több minden veszi el az időt. És valójában ez velejár a játék fejlődésével. El kell fogadni, hogy ez van és kész. De olyan hiányérzete van az embernek, hogy pont nem ért rá tenni amit tenni kell. Az, hogy nem veszteség meg nem jutalom az csak játék a szavakkal. A lényeg, hogy nincs. És igen erre lesz megoldás a pack2 vagy esetleg relikvia. És onnantól kezdve a script nem megengedhető. A nagy kérdés, hogy ez miatt hányan fogják abbahagyni dühükben. Jogszerűen e vagy sem az most mellékes. A lényeg úgy megoldani, hogy a kecske is jó lakjon meg a káposzta is megmaradjon. Mi az a határ ami még elmegy. Ez itt a nagy kérdés.
Dátum: 2010.04.30. 11:42:46
Eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen script. Most, hogy kaptam a kérdőívet utánanéztem és ráakadtam a fórumra. Egyből az jutott eszembe, hogy már tudom, hogyan szereznek egyesek olyan könnyen kvízmedált. Lehet nem így van, de ez jutott eszembe. Lehet tán nem is olyan nehéz átírni, hogy működjön az olimpián. Tudom az adatbázis akkor nem elérhető, de ha még jobban átírod az egész adatbázist lementve a gépedre és onnan szedve az adatokat piszok gyors eredményt elérhetsz az olimpián. A véleményem ezzel kapcsolatban, hogy az olimpián mindenképp meg kell oldani, hogy ne lehessen használni semmilyen scriptet. Vagy már meg van oldva? Nem tudom, mert már rég nem mentem olimpiára. Annyi időm nincs a játékkal foglalkozni. De régen még ki lehetett jelölni a kérdést. Mindazonáltal ez tényleg csak egy játék. Szerintem többet veszítenek a készítők ha scriptelés miatt kitiltanak valakit.

Vadászatos script? Lehessen e használni? Jó kérdés. Kíváncsi vagyok mi jött ki a kérdőívben szóval majd az fog dönteni. Szeretek válaszolni a kvízekre magamtól, mert sok jó kérdés van benne bárhogy is leszóljátok. De sajna van sokszor, hogy nem érek rá. Ilyenkor 100 kérdésből 100-at is rontok. Az kb. 250 000 LE-nél 25 000 LE ami nem jött. Az már elég sok. Szerintem. Szóval nekem nem esik jól, hogy mert nem értem rá kiesett a nyereség.
Dátum: 2009.07.10. 12:09:09
Már látom mennyi rabszolgakarakter fog születni, hogy ők legyenek a legjobbak. Sajnos a v1-en is látom, hogy egyesek huszonakárhányadik szinten olyan eredményeket produkálnak ami épp ésszel nem lehetséges csak csalással.
Dátum: 2009.05.28. 19:35:01
Idézet: Gort - 2009.05.26. 10:14:00
V1-en vajon miért ismeri mindenki Sharpa nevét? Csak nem azért, mert ő a legmagasabb szintű? Egy kis hírnévre vágysz? No és kire portyáznál a V3-on, ha 10-12 szinttel fölé tornyosulnál mindenkinek?


Nem tudom miért kérdezed amit már egyszer írtam. Nem érdekel a portya ergo nem vágyom hírnévre sem. És Sharpa-t se tudom ki. Most már igen, hogy emlegeted.
De a lényeg, hogy a v3 is ugyanúgy háborús , mint a többi így nem lenne értelme átnyargalni. Kösz az infót.
Oldal: 12