Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Misi12

Oldal: 12
Dátum: 2018.10.01. 13:39:09
Sziasztok!
Először is szerintem mindeki nevében mondhatom köszönjük a szülinapi akciót. 600-900 őskő akciós csomagot érdemes volt megvásárolni. Még én is megvettem, pedig ritkán szoktam költeni játékra.
Ezzel kapcsolatban vetném fel, hogy a bolygó ura jutalmakat bővíteni kellene(úgye következő event ez lenne), vagy egy 3. piramissal kiegészíteni? Én mindig a bolgyó úrát vártam, mert sok ingyen őskövet kaptam, persze sok vadászattal és tp-vel együtt, de megérte az ingyen őskő miatt. Most egy kicsit a sok őskővel, meg a végzet gigantikus templomával könnyebben tudunk őskővet szerezni, így nálam csökkent a bolygó ura event súlya, fontossága. Ezzel kapcsolatban én örülnék egy kisebb újításnak még, ha a feladatok nehezednének mellette is.
Dátum: 2018.07.22. 11:27:09
A segítségnyújtásnál van értelme az elem beállításnak? Csak kérdezem, mert beállítottam, hogy sötétség eleműt kérek segítségül, mivel fény elemű az ellenfelem. Erre tűzzel jön.... Természetesen vesztettem, így mai napon egy segítséget el is vesztettem.
Dátum: 2017.10.15. 13:46:49
Gondoltam, hogy le fogjátok pontozni. De kellene valami érdekes újítás. Azt viszont nem szeretném, ha folyamatos fejlesztések után mondjuk egy event során, ha csp-t költesz akkor az legyen a végeredmény, hogy 3-4 sor jutalmat kapsz és ennyi a játék. Kibontogatod a jutalmat és azokat elköltöd.(fél perc és kész is a napi teendők) Így szinte mindent meg tudsz szerezni egyszerűen. Az nem kihívás. Pont azt szeretném, ha még szerteágazóbb legyen a játék. Több szintű fejlődés legyen valahogy.
Én egyszer abbahagytam a játékot kb fél évig, mert unalmassá vált. Utána visszajöttem, mert érdekes dolgok jelentek meg. Új eventek, meg utána a fétis meg a csatlósok. Most már majdnem minden fétis szilánkot megszereztem. Jó lenne egy jó újítás a játékban. Azért írtam a felvetést. Én se örülnék 3 órás vadászatoknak, de hosszú távon, ki tudja mit hozna az új fejlesztés, ha csak vadászattal lehetne szerezni. Lehet sok mindennel csökkenteni a vadászat idejét. A másik megoldás, belemennék, hogy ne csak tényleges vadászat során lehessen ektoplazmákat szerezni, hanem mondjuk csak évente egy alkalommal egy event során. Ha ezt az újítást nem lehet máshogy megoldani, meg a többség dönt elv alapján marad így, akkor maradjon és én is várom mi lesz. Én is az elején biztos örülni fogok mindennek az új fejlesztés során.
Csak annyi kérésem lenne ne abba menjenek át az új fejlesztések, hogy mondjuk egy event során, ha csp-t költesz és harcolsz akkor 4 sor jutalmat kapsz és kész..... Így is jók a fejlesztések, csak egy idő után így unalmassá válnának szerintem. Persze ez csak magánvélemény.
Dátum: 2017.10.14. 20:46:57
Lehet nem mindenkinek fog tetszeni az ötlet, de ektoplazmákat csak vadászat során lehessen majd szerezni. Nem tudom programozás szempontjából mennyire könnyű megoldani, pl különválasztani a többi dologtól. Ezt úgy értem a tényleges vadászat egyre jobban háttérbe szorul. Én vadászó karakterként indultam, de alig vadászok. Nem vagyok rá kényszerülve. Kincseket(pl. mytokronitokat) simán tudok szerezni a kárhozat vermében, meg eventek során.Lehet itt lenne lehetőség bevezetni, hogy itt tényleg csak a vadászat során szerezhetnél ektoplazmákat. Akkor nem, ha eventek során csp-t költesz. Így legalább taktikázni is kell a játékosoknak mit szeretnének elsősorban és ne az legyen pl. most volt a xeno event, ha csp-t költöttél akkor mindent szerezhettél, mintha vadásztál volna. Ektoplazmákat csak tényleges vadászat során lehessen szerezni. Ez tudom ez kicsit nehezítés. De tényleg úgy érzem a tényleges vadászat, mikor 3 órára elküldöm a karakteremet vadászni, az háttérbe szorult.(amúgy én se tudom, mikor voltam utoljára ténylegesen vadászni)
Dátum: 2014.12.24. 12:45:50
Ez igaz, ha nem lesz megoldás, hát így jártam elfogadom majd.(csak 1 hókristályt vesztek majd) Csak most volt időm rá, hogy feljöjjek, mivel más dolgom is volt most, így nem tudtam gép elé ülni.
Dátum: 2014.12.24. 12:30:16
Én csak most tudtam feljönni, de a karácsonyi kihívást akkor hogyan csináljuk meg? Remélem lesz erre megoldás. Mert holnap délig nem tudunk kihívni, kicsit rosszkor tették bele ezt a feladatot. helyette át kéne tenni valamilyen vadászos küldit, vagy az is jó, ha a Vadászmester küldi két hókristályt ad, az is jó lenne a mai napra!
Dátum: 2014.09.19. 15:59:04
Nekem az a véleményem, hogy a top3 nyeremény, kicsit lehetne nagyobb! Akár a top 3 szövetségi tagok is kaphatnának valamilyen jutalmat a végén! Mondjuk az első helyezett szövetségnek tagjai kapnak még pluszba 30 bajnoki tokent. 2. 20. 3. 10-et Vagy valami hasonló. Vagy valahogyan fel kéne rázni, mert nem minden szövetség vesz részt benne aktívan!
Dátum: 2014.08.28. 19:35:20
Egy fontos kérdésem lenne ezzel kapcsolatban! Megjelentek az eseménypontok! Ugye az első forduló végén nem fog az eseménypontom nullázódni? Mivel úgy használom el a csp-imet akkor! Mert ma nem figyeltem erre és xenoba ment elég sok csp
Dátum: 2014.04.01. 13:14:45
Idézet: Janiiii87 - 2014.03.29. 09:25:45
Szép jó napot! Hallottam hírét hogy én vagyok a téma!

Nos, örülök is meg nem is! Próbálok ész szerűen játszani! Az au-n nem csak a Pechvogel-t vettem meg (ami 200 pechpontot ad), hanem a Szerencse kártyát is előtte pár nappal!

Nos, a Pechvogel után a Pechpontom -102 volt! És utána még elhasználtam 4 epikus kincses ládát! Utána lett 698 a Pechpontom!
És legközelebb is ilyen módszerrel fogok pörgetni! Így éri meg és így eshet komolyabb cucc mint a könyv is esett! Au-n elég szép kis értéke van!
Majd talán 1 év múlva! Addigra ugyan ez az érték össze jönn!

További szép napot!


Simán meglehet csinálni, én egy kincsesláda felhasználásával 99 pechpontról indultam és kincsesláda felhasználásával Kvízmedál, 10af pont, Ultra-implant-ot pörgettem, persze sorsjeggyel, persze most már megint 90 pechpontom van, most megint kincsesládára lenne szükségem, azt megint pörgetnék... Ha meg 4 ládám lett volna, én is elég jókat pörgettem volna még ezek mellé! Persze ezek nélkül a legnagyobb nyereményem 5 af pont, kisebb térkapu stimulátor lett volna csak, meg mondjuk nagyobb le-t pörgettem már párszor, ezek nélkül egyszer se ment még pirosra. MÉg sorsjeggyel se, csak akkor, ha 100 fölött volt a pechpontom.
Dátum: 2013.10.19. 20:48:17
Én nem azt mondtam, hogy a gyémánt nyerjen.én csak megemlítettem, hogy gyémánttal sose nyertem semmit és ahogy nézem egy világon se nyert gyémánt horda valamit, ha igen kérem javítson ki valaki! Lehet jobb lenne Landragór eventhez viszonyított valami dolgot kitalálni, hogy ne a horda hovatartozás számítson ennyire.(első horda mondjuk kapna egy kis díjat, ami valami kis plusszt ad azt kész). Néhányan mondják minek adjuk fel. Én nem adom fel, de 1100 győzelmet aratni, mikor még vesztünk is. Még az 1100 vadászat se kevés, de hogy 1100 portya pontot szerezni 3 hét alatt és abból mind győzelem, az kicsit nagyon sok. Egy event alatt se arattam még 1100 győzelmet!!!! Eddig minden eventet reálisnak tartottam és teljesíthetőnek, ezt valahogyan első ránézésre teljesíthetetlennek tartom. Majd a végén megmondom a véleményemet. Lehet megpróbálok a gyógyitalos top10-be kerülni majd közben ütöm az entitásokat azt kész. Majd még eldöntöm....
Dátum: 2013.10.19. 18:16:14
Én már elég régóta játszok(asszem a v2 kezdésekor itt voltam már és csatlakoztam is) Nekem is az a véleményem sok mindent ki lehet hozni ebből, de hogy az utolsó érjen el 1100 győzelmet. Én nem nagyon vásárlok őskövet, de azért 1100 győzelmet elérni kicsit sok, inkább túlzás... Elsők meg +8 tulajdonság mindenre egy kicsit erős karakter lesz belőle...
Gyémánt vagyok és mióta csatlakoztam egyszer se nyertem a hordával semmit. Többet így nem is írok erről... Most se lesz másképp. Nagyon úgy néz ki most is utolsók leszünk..... HA így folytatódik tovább nem küszködök érte, mivel sok tp-t kapunk és kevés le-t erre meg 1100 győzelmet érjünk el. Ha több dolog eshetne ki a csaták során, mondjuk + portya pontok akkor megérné vagy más dolgok is akkor jobb lenne. Számítások szerint meddig fog tartani az event? Ha 1-2 hónapi között kb akkor talán rámegyek az 1100 győzelemre,de különben nem....
Dátum: 2013.06.13. 16:29:50
Nem tudom mennyire hülyeség, amit írok, de ha felesleges erőforrásokat használunk fel akkor pl nekem sok kincspontom van, amit el se fogok használni. Max néhányszor veszek valamit a kincseskamrából, de az csak gyűlik és nem tudok velük semmit kezdeni. A kisebbek elől meg nem akarom elhalászni a gyengébb epikus kincseket, mert sorsuk nagy valószínűséggel csak eladnám őket...
De mivel ez csak szövetségben szerezhető így erre is ki lehetne találni valamit pl szövetségi platina vagy valami hasonló mondjuk x szövetségi platina során az építés a szövetségbe +10%-al hatékonyabb stb. Vagy valami hasonló mivel nekem pl sisakszilánkot most kezdtem gyűjteni mivel most lettem 80-as, így abból kevés van, viszont kincspontom sok van.
Dátum: 2013.02.13. 21:27:05
Ahogy látszik minél magasabb szintű valaki annál kevesebb le-t adnak ezek a feladatok. Vagy nem? Nekem 39000 és 375 tp kapnék. 104le/tp.
Én vadászó kari vagyok jobbára. Hát így még a vadászat során is többet kapok. Direkt csináltam 2 50-es vadászatot, és kb 120le/tp körül jött ki átlagosan. Ha nem lesz változás max akkor a sorsjegyet fogom átvenni. A másik költs el 20 templomkristályt vagy szerezz, na már most pont most kezdtem az új végzet templomát, na már most szerintem kicsi az esély, hogy 20 templomkristályt szerezzek egy szinten belül. Még annak se könnyű, akinek maxolva van Templomkristály af képesség. Max csak taktikával lehet megszerezni, hogy nem veszem át a végzet templom jutalmakat és szintlépéskor meg rögtön átveszem őket, max így lehet taktikázni, de nem éri meg míg ilyen kevés le-t kapunk érte
Dátum: 2013.02.13. 12:22:53
Először megláttam ezt a feladatok részt a tevékenységekben és megörültem neki, de miután megláttam mennyi tp-d ad, így már tényleg nem éri meg, max talán a 2 sor nyereménye éri meg. Akkor mennék talán, ha ládikóban lévő nyeremény nagyobb lenne. Mondjuk az oszlopok rész maradna ennyi tp,de az ládikó nyereménye ez miatt kárpótolna(mondjuk 2*,3*-szoros Le a ládikóban) és nem csak annyit adna mint a zsákban lévő . Lehetne másképpen is megoldani, de ez a feladatok jobbára azoknak jó akik gyorsan szeretnének fejődni.
Dátum: 2012.12.11. 18:20:19
Igen ez nekem is jól jön, mert pl 2 őskövet kapok 10 naponta. Na,de ki lehetne bővíteni, lehet nem reális, de nekem tettszene: 1 hónapos folyamatos belépés során mondjuk a díj x*szorosát kapnánk meg egyszer(vagy valami értékesebbet kapnánk hozzá az x szoros helyett), utána megint visszaállna az átlagosra és megint minden hónapban ez történne, lehetne még különleges díj fél éves illetve éves folyamatos belépésre. Az utolsó kettő lehet túl irreális, de a hónapos plusz ajándék nem lehet rossz. Én eddig mióta elindult a hűségbónusz, azóta minden nap beléptem, így azért írtam, mert nekem a hónapos biztos jól jönne, így nem tudom más is szinte minden nap belép-e.
Dátum: 2012.11.27. 11:38:07
Köszönöm a gyors választ, csak azért kérdeztem, mivel nyertem Lélekkút generátort, na már most mivel nem gyakran vásárlok őskövet így nem tudom hasznát venni, de el se tudom adni, így csak dísznek van, max csak fölöslegesen elhasználni tudnám, más meg biztos szívesen használná.
Dátum: 2012.11.27. 11:27:26
Ha valaki írta akkor bocsánat, már, de most jutott eszembe egy dolog. Nem tudom mennyire jó, de mondjuk havonta egy karakter 1 felesleges dolgot kitehetne aukcióba és valaki aranydukáért elvihetné. Persze legyen egy kicsit igazságos, a kitételért fizetni kellene Le-vel vagy mondjuk a valamennyi aranydukáttal. Mondjuk így jó lenne azoknak akiknek vannak olyan tárgyaik amik nem kellenek. Pl nekem van egy Lélekkút generátorom, de mivel nem veszek gyakran őskövet így nem tudom felhasználni. Azért írtam a havonta 1 dolgot, mert szerintem akkor az aukciós ház tele lenne tárgyakkal. Egyszer így egy átlagos karakter is tudna vásárolni dolgokat, mert egy kicsit idegesítő, hogy mágia, egészség növelő tárgyakon kívül minden iszonyat drága. Egyszer kiszemeltem valamit, de lemondtam róla, mert mikor újra megjelent mindig jóval több dukátért vitték el, így sose lesz esélyem, hogy elvigyem, de ha kitehetnék néha fölösleges dolgokat lehet több dukátom lenne így akár jobb dolgokat is vihetnének az átlag karakterek. Ha valaki írta már akkor bocs.
Dátum: 2009.05.18. 18:23:24
Nem tudom, hogy volt e már, de lehetne olyan szakértelem ami a tudatturbót osztja el. Na most, ha van 20-as tudatturbóm akkor csak egyre rakhatok rá +10-est, de új szakértelemnél ezt el lehetne osztani. Mondjuk 1-es szintél 2 dologra tehetsz rá(mondjuk az egyikre +6 a másikra +4-et) Ha 2-es szint akkor 3 dologra, ha 4-es szint 4 dologra persze megosztva. Mert mondjuk nincs kedvem a gyors változásért cserébe őskövet vagy cselekvéspontot adni.
Dátum: 2009.05.01. 21:16:30
Jó lenne mondjuk minden héten egy pókerverseny vagy mondjuk legalább hónaponként egy. Legalább jobban összejönne a közösség a másik meg ingyen lehet őskövet szerezni és így szerintem aki nem tud pókerezni az is megtanulna . Legalábbis szerintem.
Az alábbi termékek közül melyiket gyártja a Coca-Cola cég?

Pepsi-Cola
Cheetos
Unicum
Cherry Coke (ez a jó)

A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
Kérdésedet az értékelők szerint rosszul / nem értelmezhetően tetted fel.
Ebben mi nem értelmezhető?
Oldal: 12