Gill Bates hunyorogva lépett ki a barlang mélyéről. Az átjáró, amely elválasztotta Ghallát a galetkik világától immáron végleg bezárult mögötte. A járat beomlásával, nem volt visszaút a régi életébe. A hegyoldal éles sziklái feketén meredtek az égnek. A táj kihalt csendjétől megborzongott. Köpenyébe belekapott a szél, amely valahonnan őszi erdő illatát hozta magával. Gill még sosem érzett ehhez foghatót korábban. A szél, a nap, a levegő, a vidék, az illatok mind-mind új élményként érték.
A magaslatról jól belátható volt az alant elterülő táj, a kilátásban alig akadályozta egy-két elszenesedett fa törzse. Úgy tűnt az Ellenséggel vívott háború egyik jelentős helyszínén áll éppen. A látvány olyan volt, mintha egy óriási tűzgolyó felrobbant volna a hegy aljában.
A Nap melegétől izzadságcsepp gördült végig a férfi arcán. Gill annyit hallott már a felszínről, a régi legendákról, de még sosem látta a Vörös Napot tündökölni az égen. Akármilyen rút és kietlen volt a táj, Gill úgy érezte még sosem látott ilyen szépet.
Jó ideig állt az üreg bejáratánál igyekezett magába szívni minden élményt, majd megpróbálta körbejárni kissé, hogy megvizsgálhassa, hol is tud leereszkedni a helyről, és hogy eldöntse merre is induljon tovább.
Nagy keservesen átmászott egy úttorlasznak is kiváló óriási sziklán, amely csúcsos vége a szakadék fölé nyúlt ki, mikor meglátta a milliónyi színben pompázó őszi erdőt is, amely illatát néhány órával korábban már megérezte.
Az erdő sűrű bozótját itt-ott megtörte egy-egy tisztás, de az igazi élmény a látóhatár távolában felbukkanó csillogó víztükör volt. Gillnek fogalma sem volt róla, hogy mi is lehet az, de azonnal döntött. A lankás domboldalon kényelmesen tudott lefelé ereszkedni, hogy célba vegye a kis öblöt közrefogó két szirt egyikét. Nem sietett. Nem volt hová. Időt hagyott minden élőlény megszemlélésére, minden élmény befogadására, így napokba telt, míg átvergődött a tüskés bozótokon, elejtett néhány állatot, megszokta új környezetét.
Mikor először találkozott egy kisebb csoportnyi hozzá hasonló végzetúrral csak messziről figyelte őket, nem szólított meg senkit, nem kérte éjszakára a tábortüzük védelmét. Hajnalban tovább is indult, hiszen ő a csillogó kékséget akarta látni, tapintani, megérezni.
Ahogy haladt előre az úton egyre többször találkozott portyázgató végzeturakkal, akikkel csatába is bocsátkozott. Volt, hogy sérülésekkel borítva feküdt az út porában egy-egy összecsapás után, de hamarosan rájött, hogy ő maga is bír olyan előnyökkel, amelyekkel mások nem vehetik fel a versenyt.
Mikor elérte az öblöt csillogó szemmel gázolt a vízbe. Nem érdekelte, hogy csurom vizes lesz köpenye, csizmája. Nem érdekelte, hogy akár a fegyvere is rozsdásodásnak indulhat. Tapintani akarta a végtelen tengert.
A két szirt fala fenyegetően magasodott előre, de a férfi nem félt. Nem volt mitől. A sziklafalakon bokrok nőttek, itt-ott satnya gazok, még satnyább virágok. A bal oldali szirten egy fehér márványtorony magasodott, bár lentről inkább csak a tetejét lehetett látni és néhány emeleti ablakot. A jobb oldali szirten színesen burjánzott az erdő. Gill ismét döntött, az erdőt akarta látni, a toronnyal ráért később is ismerkedni.
Kifelé gázolt a vízből, hogy a ösvényt keressen a jobb oldali szirtre, mikor a torony fellángolt, majd éles rikoltással valami kivált a falaiból. Mire Gill megfordult, már csak azt látta, hogy egy lángoló madárszerű lény egyenesen a hullámzó nyílt víz felé tart, ahol nyílegyenesen bukott a hullámzó tenger alá.
Hozzászólások - Khetty
Dátum: 2008.10.21. 17:19:51
Olvasással kapcsolatban arra emlékszem, hogy 12-13 évesen rémesen utáltam, aztán Édesanyám hazaállított "Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény" című C.S.Lewis remekművel... hogy azt hallotta róla, hogy jó... Azóta a könyv megadta magát kissé az olvasásnak és tényleg laponként lehet kézbe venni
Viszont azóta érzem, hogy az a határtalan világ, amit a képzelet teremt, nem ér fel egyetlen filmmel sem! Én nagyon sokat olvasok (fantasyt ritkán, csak a 3 alap mű volt meg - LOTR, Drangonlace, Narnia ), de mikor azért olvasol lassan egy könyvet, hogy minél később legyen vége... vagy hogy minél tovább az élmény részese maradhass... nos... szerintem az semmivel össze nem hasonlítható!

Dátum: 2008.10.21. 10:59:18
Ki jelenleg a magyar válogatott szövetségi kapitánya?
Erwin Koeman
Fabio Capello
Kisteleki István
Bozsik Ferenc
*node meddig lesz ez így??
Erwin Koeman
Fabio Capello
Kisteleki István
Bozsik Ferenc
*node meddig lesz ez így??
Dátum: 2008.10.21. 10:51:27
Kódfejtő? sose gondoltam, hogy ilyen képességekkel rendelkezem...
Mégis azt gondolom ez nem az a kérdés, ami a kvízek között megállja a helyét.
Hidd el ennél, hogy ennél jobb, érdekesebb, általános műveltségi körbe tartozó kérdések is kiestek már a rostán (szerintem mindegyikünknek van ilyen)... mert 25% alá esett a válaszok helyessége...
Egytől egyig olyanokra gondolok, amelyekből tanulni is lehet (és itt most nem a speciális rajongósakra, bár ott is van egy-két jópofa)!
És az ilyen műveltségi kérdésekért igazán nagy kár, de hogy a billentyűzeten melyik 3 betű van egymás mellé helyezve... nos... ezt a kérdést nem sajnálom...

Dátum: 2008.10.21. 10:20:28
Nem az a baj, hogy rá kell nézni a billentyűzetre... (mivel tanultam gépírást a fejemben van az egész) hanem, hogy mi alapján folytassam a sort??? Hozzáteszem nekem volt hozzá elég IQ-m, hogy rájöjjek... :S
DE előfordulhat ugye, hogy valaki (van köztünk sok matekzseni) esetleg betűsorra gondol valami algoritmus alapján?
És hogy továbbmenjek egy 12-14 évesnek mikor fog eszébe jutni, hogy végignyalja a billentyűzetet?
+ ha már itt tartunk hol is van ebben a lexikális tudás igényessége?

Dátum: 2008.10.21. 09:56:58
Idézet: Hatsepsut - 2008.10.21. 08:45:20
Többek között én sem, pedig nekem eddig csak 3 kérdésem esett ki "tudatlansági" okokból...
3. Ti ugyan nem látjátok, de rengeteg játékos nem értékelhet már.
Többek között én sem, pedig nekem eddig csak 3 kérdésem esett ki "tudatlansági" okokból...
Dátum: 2008.10.21. 09:50:57
A mai eddigi csokor:
A vadászgörény mien csoportba tartozik?
Nincs is olyan állat!!!
Rágcsáló
Élősködő
Ragadozó
*milyen
Darren Shan vámpírkönyvek 10. kötetének mi a címe?
A sötétség vadászai
Az éjszaka szövetségesei
Az árnyak ura
A lelkek tava
*guglizható, nade hol itt az általános műveltség?
Folytatsd: RTZ...
KLÉ
UIO
ASD
IOP
*Bevallom beletelt jópár percbe, mire rájöttem, hogy mi alapján kellene látnom az összefüggést... lehet ez másnak gyorsabban megy...

Dátum: 2008.10.21. 00:14:34
És akkor egymás után, ahogy kaptam őket:
Milyen közetből épült fel a Bükk hegység?
bazalt
gránit
mészkő
homokkő
*kőzetből... és mégis ki építette fel a Bükk-hegységet?
Hogy nevezték a Tolvajtempo c. filmben a Shelby Mustangot?
Elenor
Eva
Erika
Nora
*A film címe Tolvajtempó! A kérdés egyébként simán guglizható, más bajom nem volt vele
Melyik olasz városban található vatikán?
Velence
Firenze
Torino
Róma
*Ha már állam, mégoly kicsi is nem érdemli meg a nagy betűt???
Mekora méretű egy átlagos közép iskolás tanulo füzetének a mérete?
A3
A1
A2
A4
*És ez a legszebb: mekkora, középiskolás, tanuló ... jah és ha valaki A5-ös füzettel rohangál?

Khetty az elviselhetetlen fájdalomra tért magához. A szobájában feküdt, kis asztalán egy gyertya pislákolt, a kényelmetlen széken Csirguz gubbasztott keresztbe font karral, feje a mellkasára bukva. Mélyen hortyogott. Az ablakon a telihold sárgás fénye ragyogott be.
A nő igyekezett felülni, de mozdulatra milliónyi sejtjéből áradt a fájdalom. A nyögésre Csirguz azonnal felriadt.
- Mit csinálsz? – pislogta ki az álmot a szeméből azonnal és talpra ugrott.
- Kísérj ki – nyögte Khetty.
- A… a mosdóba? – döbbent meg Csirguz.
- Mi? – nézett rá fáradtan a nő, majd hangosan felnyögött. – Az erdőbe…
- Dehogy kísérlek! – próbálta visszanyomni az ágyra.
- Üvölteni akarok érted?! – ragadta meg az ingét Khetty, majd összeszorította a fogát, ahogy az oldalába hasított a fájdalom. – Itt nem lehet! – nyögte, miután levegőhöz jutott.
Csirguz döbbenten nézte az izzadságban fürdő arcot. Még sosem látott ilyen szenvedést. A végzeturak örökéletűsége, nem járt hasonló szenvedéssel. Legtöbbször egyszerű pihenéssel vagy alvással túl estek a mély sebek okozta traumán is. De Khettynél másról volt szó. A sok különös vonása mellé egy újabb.
Mikor Khetty ujjai ismét összeszorították az ingét, nem habozott. Valahogy talpra segítette a nőt, majd lassan haladva elindult vele a gyakorlótér melletti sűrű bozótosig.
Mikor eléggé eltávolodtak a toronytól, Khetty egy nagy fa tövébe telepedett.
- Add ide a tégelyt – nyújtotta ki a karját, mire Csirguz szó nélkül átadta a nő szobájából magával hozott kis kenőcsös tégelyt. Azt, amelyből annak idején ő maga is kapott egy keveset. – Köszönöm – hunyta le a szemét Khetty, jelezve, hogy Csirguz eleget segített, távozhat.
- Mi ez az egész? – nézett Khettyre a holdfényben a férfi. Láthatóan nem állt szándékában távozni.
- Nem változom vérszomjas farkassá… ha erre gondolsz – nyögte két fogszorítás között Khetty.
- Akkor meg mi ez? Még sosem láttam ehhez fogható szenvedést egy végzetúrtól…
Khetty nem válaszolt. Kinyitotta a kissé kámforszagú tégelyt és sebeit kezdte kenegetni. Csirguz erre befészkelte magát az egyik szemben lévő fa gyökerei közé.
- Mit csinálsz? – nézett rá Khetty.
- Én vállaltam az őrséget! Nem gondolod, hogy itt hagylak! – nézett szét az erdőben, miközben szorosabbra húzta maga körül a köpenyét.
- Itt hagyhatsz nyugodtan. Napfelkeltére ott leszek…a toronyban…
- Bizonyára…
- Nem kell vigyáznod rám! A halhatatlanság velejárójaaaa – a mondat végét fájdalmas nyögés nyelte el.
- Nálad…
- Nem először történik meg velem… túlélem… nem kell dadus!
- Jah, erős nő vagy, tudom… - legyintett kissé unottan Csirguz, majd hozzátette: - Mortazor mesélte hogy talált meg!
- Ki?
- Mit gondolsz, hogy kerültél haza?
Mivel Csirguz kérdésére csak egy megfeszült állkapocs volt a válasz, mire a férfi igyekezett kényelembe helyezni magát és így szólt: - Üvöltsd ki magad inkább, mindjárt hajnal!

Dátum: 2008.10.20. 21:40:36
Idézet: Repro - 2008.10.20. 21:37:01
Erre még én is tudtam válaszolni...tisztán kigondolkozva a dolgot
Melyik fajta sárkány szeret erdőben élni?
Fehér
Fekete
Zöld
Kék
És ez átment....
Fehér
Fekete
Zöld
Kék
És ez átment....
Erre még én is tudtam válaszolni...tisztán kigondolkozva a dolgot
Dátum: 2008.10.20. 18:19:30
Az igaz, hogy alacsonyabb szinten alapból kisebb a szerezhető TP... de ha a megfelelő szakértelmet felhúzod kb. 5-re, akkor sikerülni fog!!!
Dátum: 2008.10.20. 18:16:10
Bevallom nekem volt egy kérdésem, ami azonnal rossz értékelést kapott, mert a válaszok "túl gyengére" sikerültek... no, gondoltam, ezt nem hagyom annyiban... később feltettem szóról szóra ugyanazt a kérdést, csak "elmésebb" válaszokat találtam ki hozzá. Most 58%-os a jó válaszok aránya...
Dátum: 2008.10.20. 17:48:12
Adok az enyémből, mert nekem a 15 PP sem fogy el .... de ezt egy másik topicban
Dátum: 2008.10.20. 17:36:46
Bocs, nem érzem magam lúzernek, csak azért, mert pl. tegnap egyszerűen nem tudtam belépni a játékba, míg valaki igen!!
És igen, elszámoltam magam, többszörösen is mivel gyűjtés közben szintet lépve regenerálódott minden a maxra, ezért lehetett támadni... + alulbecsültem a tulajdoságok fontosságát!
Ezért - mint ahogy írtam is máshol - az első támadással ilyenformán nincs is gondom... megtalált és nyert, bőséges jutalmat méghozzá!
De az már undorító, hogy ezen felbuzdulva az összes szövetségi társa szinte azonnal rám mozdult!!!
(Nyilván a saját élményeimről tudok írni, mert máséba nem látok bele.)
És azt gondolom, aki ezt a módszert alkalmazza, annak olyan mindegy, hogy 5 vagy 15 perc!! Mert, ha valaki tényleg béna és nem figyel oda, hogy mit csinál és még 15 perc sem elég arra, hogy reagáljon... nos... az megérdemli a sorsát!!!
+ a portyázáspontokról annyit, hogy aki egész nap a gép előtt ül, annak mit számít, hogy korlátozták? Letelt a 60 perc, irány az újabb roham! Legfeljebb nap végén kevesebb LE üti a markát... azért ezen nehogy már siránkozzak!
és még egy dolog: azt hiszem, hogy akinek VAN taktikai érzéke és VAN stratégiai terve, hozzáállása mittomén még milye (nekem spec. egyik sincs), annak ezek a változtatások max. kihívást jelentenek, hogy ne egy bejáratott módszert utánozzon, másoktól lenyúlt ötletként, unalomig ismételve, hanem tovább fejlessze azt és kigondoljon valami újat.... ez a magyar innováció, amire akár büszkék is lehetnénk!

Dátum: 2008.10.20. 17:01:00
Én, mint egyik tehén áldozata ennek a piranha-támadásnak támogatom az újratámadhatósági idő 15 percre emelését... Persze ez egyéni vélemény... a farmolásból élők bizonyára nem fogják ujjongva támogatni ezt az ötletet
Dátum: 2008.10.20. 16:52:47
Jah! Félreértettem a kérdést!!!
Dátum: 2008.10.20. 16:51:49
Idézet: Bkatus13 - 2008.10.20. 16:48:21
Tudtommal nincs rá időlimit... addig szenvedhetsz vele, ameddig nem sikerül
Sziasztok! Mennyi időt ad a játék a küldetés végrehajtásához?
Tudtommal nincs rá időlimit... addig szenvedhetsz vele, ameddig nem sikerül
Dátum: 2008.10.20. 16:29:44
Idézet: Thurak - 2008.10.20. 16:25:47
Ez leginkább azért lehet, mert:
a.) olyan kérdéseket teszel fel, amelyek megtalálhatók a fórumban legalább 50 esetben és rákereséssel vagy a GYIK-ban, játékszabályban olvasással te is megtalálhatnád rájuk a választ vagy,
b.) valaki ezzel szórakozik, hogy lepontoz másokat...
Miért kapok minden értékemre -2 őt??????????????????,,,
Ez leginkább azért lehet, mert:
a.) olyan kérdéseket teszel fel, amelyek megtalálhatók a fórumban legalább 50 esetben és rákereséssel vagy a GYIK-ban, játékszabályban olvasással te is megtalálhatnád rájuk a választ vagy,
b.) valaki ezzel szórakozik, hogy lepontoz másokat...
Dátum: 2008.10.20. 16:25:52
Idézet: Warti - 2008.10.20. 16:20:54
Necronis megelőzött
A szerencse és random Isteneitől függ, hogy milyen állatot tudsz befogni. Minél magasabb szinten vagy te, annál nagyon esélyed van rá, hogy erős állatot fogj be.
Ez egyenes arányosságban több idomítást is jelent. Mikor befogsz egy állatot, akkor még idomítanod kell, de minél erősebb az állat, annál több LE-be kerül az idomítása, viszont ha elkészülsz vele, annál több sebzést biztosít a harcban.
Nyilván a legerősebb állatot érdemes befogni adott szinten, de ez nem tőled függ, befolyásolni nem tudod, hogy milyen állatod legyen... max., ha nem tetszik, elengeded és vársz egy újabbra...
Meg tudja valaki mondani milyen állatot érdemes idomitani. Van valamijen sor rend támadás és védekezésben közötük.Warti.
Necronis megelőzött
A szerencse és random Isteneitől függ, hogy milyen állatot tudsz befogni. Minél magasabb szinten vagy te, annál nagyon esélyed van rá, hogy erős állatot fogj be.
Ez egyenes arányosságban több idomítást is jelent. Mikor befogsz egy állatot, akkor még idomítanod kell, de minél erősebb az állat, annál több LE-be kerül az idomítása, viszont ha elkészülsz vele, annál több sebzést biztosít a harcban.
Nyilván a legerősebb állatot érdemes befogni adott szinten, de ez nem tőled függ, befolyásolni nem tudod, hogy milyen állatod legyen... max., ha nem tetszik, elengeded és vársz egy újabbra...
Dátum: 2008.10.20. 15:27:17
Idézet: Kutyi - 2008.10.20. 15:18:21
Elvileg a csapdakészítés szintjétől függ a dolog, de ezt nem érdemes 2-3-nál magasabbra húzni (szerintem). Ne keseredj el, ha egyből nem jön össze, nekem kb 7-es szintél jött a harcos társ (addigra már kicsit azért oda voltam én is ), de számold össze mennyi vadászat kellett hozzá, hogy 4-es szintről a 7-re lépjek és rájössz, hogy tulajdonképpen a szerencse a legnagyobb faktor ebben a témában
Sok sikert hozzá!!!
Olyan kérdésem lenne lénybefogással kapcsolatban, hogy csapdakészítés szintjétől, időtől vagy más egyébtől függ a lénybefogás.Vagy egész egyszerűen a szakértelem után random lesz? Előre is köszi Gaborn.