Hozzászólások - Byzon

Nem az! Nem nyilvánvaló! Ha más nem vette észree, hogy vannak szakik, az talán a mások baja... Az hogy ennyi a LE diffjük, azt talán magatoknak köszönjétek, mert nem költitek el a LE-t, mielőtt kijöttök 15% alól. Azt hogy nem tudod behozni őket, meg leginkább magadnak, mert csalónak kiáltasz ki valakit, ahelyett, hogy megkérdeznéd, hogy csinálja. Ideejössz és már elnézést, de fröcsögsz a fórumon egy olyan játékstílusról, ami már súlyosan le van korlátozva, mert hónapok óta ismert. Miről beszélsz?

Azannya, de régen mondtam ilyet, de: winnie, nálad a pont!
Sem nem etikátlan, sem nem szabályellenes a dolog.
Mégis mivel van baja az embereknek?
Ez a szövi nagyobb részt pókok+magas szintű építők. Az átlag játékos max 2 hónapig találkozik egy pókkal, aztán vadászat miatt otthagyja. Aki meg ezen a szinten pók, azt az életben nem fogják ezek lefarmolni.
Max a bajnoki viadal miatt lehet háborogni, de miiért is? A nagy épületbónuszok miatt? Emberek. Szerintem nem véletlenül haverkodtak velük össze a "nagyok" akik építenek nekik. A normális stílus miatt? Meg mert jó fej emberek adják a szövit? És vajh máshoz miért nem megy senki...
Komolyan még hallgatom ezt 1 hétig, akkor elrobban az agyam, lemaxolom az építést, rádobom az 50+50 őskövet és átmegyek 4 hétre építeni mint güzü, csak hogy nektek még rosszabb legyen, akik sírtok-ríttok, mert nem lehet élvezni a játékot, ha 100 emberből csak 96-ot vertek meg!

Köszönettel:

Incubus

Idézet: Zantetsuken - 2009.07.13. 14:33:30

Mi lenne ha megtanulnál emberhez méltóan megnyilvánulni a fórumon?

Szerintem szerepelt, de nem vagyok benne biztos...

Hááát... Izé... Szerintem ez már az. A kvíz célja kereken kimondva is, nem az, hogy google használatra ösztönözzön, általános kérdéseket kell feltenni, amit kb mind tanultunk.

Mellesleg: ha nem vadászat közben kapom meg (ahol bökök egyet hasraütésre, mert nem érdekel a csillagászat) hanem pl kvízolimpián ahol az 5 perc (ami nálam vadászat közben is max 3 és fél) ott már nem 5 perc, hiszen 50 kérdés 15 perc alatt időre, ott azért csúnyákat mond aki ezt megkapja...

Idézet: Destroyer96 - 2009.07.13. 08:55:45

Hidd el, csak szórakozik. 43. szinten gondolom már tudja...

Soul is elmegy... Fene...

D4vid légyszíves ne szórakozz... Nem arra van a topic. Menj Kötetlenbe marhulni.

Crimson, így konkrétan ismeretlenül is (asszem sosem leveleztünk), én csak egyvalamit mondok:
A játék legendája voltál, bár sajnálom hogy elmész, de: Jó nyaralást és sok sikert a való életben!

Köszi szépen Telk!

Idézet az epikus emlékműből: "Csatába indulhatsz a szövetség aktuális epikus teremtménye ellen. Vigyázz, ezek a szörnyek borzalmas hatalommal bírnak, egy végzetúr nem győzheti le őket egyedül!"
Ez utóbbiról Piciklonnak meg elfelejtettek szólni, vagy nem olvassa a leírást?

„Az út elég hosszú Adarick börtönéig, de szerencsénkre határozottan eseménytelen. Az emberidegen, lélekölő táj már szinte a sejtjeinkbe ivódott átkos miazmájával és kipárolgásával. Már oda sem figyeltünk, hogy a szürke köd miként szivárog belénk, a csontunkig hatoló jeges szél is megszokottá vált. Ahogy a komor, szótlan menetelés is, az állandó készenlét, a felbukkanó árnyakra a harci alakzat is.
De ez alkalommal nem kellett mitől tartanunk, senki nem akadt az utunkba. Gyanítom, a thargodanok nem népesítik be nagyon a Sötét Földet, talán folyamatos belharcaik miatt, melyek sok áldozatot szednek. Honnan is ismerős ez nekem – gondoltam keserűen, saját népemre gondolva.
A barlangbejáratot megtaláltuk annak rendje és módja szerint, nyitva ahogy hagytuk. Még mindig remegett a gyomrunk ezen a helyen. Az enyém legalábbis mindenképpen. Nem könnyű koponyák ezreinek figyelő tekintete előtt gondolkodni és beszélni, főleg ha tudtában vagyunk, hogy ezek a koponyák mi mindent láttak már, s miket tudnak mesélni…
- Visszatértetek hát! – köszöntött minket Adarick sípoló légzéssel, ahogy az aszott test felemelkedett fektéből s imbolyogva felénk indult. A krónikást megviselte a vér hiánya az elmúlt napokban. Száraz, vékony test, remegő végtagok, megfeketedett ajkak mögül hördülve hangzó nedves, lepedékes szavak, melyek megtapadnak az ember fülében, s csak lassan, mint híg sár csorognak le a tudatába.
- Itt vagyunk Adarick – bólintottam, s iszákomból előhúztam a tárgyat, amely neki most a legnagyobb kincs, a túlélés lehet. – És az alku ránk eső felét teljesítettük. Íme a Vérkehely.
- Add! Add nekem! – tágultak ki vöröses szemei.
Biccentettem, s a kezébe nyomtam az ereklyét. A vámpír mohón tapasztotta fekete ajkait a szélére, s hosszú kortyokban nyelte tartalmát, ajkai széléről hosszú patakokban csorgott a sötétvörös vér, melyhez éhsége vezette. Lassan leengedte a kelyhet, s kezdett élettelibb kinézetűvé válni. Nehéz pontosan leírni, hisz nem láttuk a változást pontról pontra, de olyan volt, mintha lassanként megfiatalodna a férfi. Sötétebbé vált a haja, a szakálla, kisimult a bőre, lassanként egy fáradt, negyvenes éveit taposó ember állt előttünk.
- Valóban teljesítettétek az alku rátok eső részét – bólintott elgondolkodva Adarick. – S talán valóban van esélyetek az előttetek álló háborúban. Mint mondtam én sokat tudok. Nagyon sokat. S mostantól a tudásom a rendelkezésetekre áll. De egy valamit jó ha tudtok! A kérdéseket nektek kell megfogalmazni. Én csak a válaszokat ismerem, a kérdéseket sohasem.
- Ám legyen – biccentettem. – Raia ereklyéi. A Ragyogó Kesztyűk, a Démonölő és a Hullámvért. Kettő a birtokunkban van. Egyet még keresünk. A Hullámvértet hol találjuk meg?
- Évezredekig pihent itt a testem kiszáradva – csóválta a fejét Adarick. – Az ereklyék múltjával megismertethetlek, de a jelenükkel nem.
- Mesélj hát a múltjukról.
Adarick lassan felemelkedett, s hosszú, göcsörtös ujjaival keresgélni kezdett a koponyák között, kiválasztva végül egyet. Lassú, kimért mozdulatokkal helyezte az asztalra, s a koponya recsegő hangon szólalt meg:

„Mikoron Raia, a lovag az istenek sorába emelkedett, s megjelentek legelső követői, közülük is a legnemesebbnek és legelhivatottabbnak, Lord Elronor Sivarisnak Raia személyesen készített ajándékként nemes életéért egy lovagi páncélzatot, melyhez más istenek segítségét is kérte. 4 páncéldarab készült el, elsőként az Angyalsisak, mely magában hordta Elenios áldását is, s emberfeletti szépséggel ruházta fel azt aki fejére illesztette, s megóvta elméjét a mágikus támadásoktól. Másodikként a Ragyogó Kesztyűk kerültek le az istenek varázsüllőjéről, mely Tharr érintését is viselte, s ki felhúzta részesülhetett a hadisten mindent lebíró erejéből. Harmadikként készült el a Démonölő, a megszentelt pallos, mely Sheran leheletét hordozva, az élet erőivel vette fel a harcot a sötétség teremtményeivel. Végül a Hullámvért is teljes pompájában csilloghatott, melyet Fairlight maga bájolt el. A hatalmas ereklye megóvta viselőjét a mágikus támadásoktól, és ősi bölcsességeket súgott neki, míg csak hordja. Úgy tartják egyes legendák, készült egy 5. ereklye is, melyet Leah áldott meg csontkezével, a Féregöv. De ez olyan sötét volt, oly gonosz, hogy Raia inkább elzárta a halálisten ajándékát, nem merte bajnokának adományozni azt. Ezt azonban ellopta a mágikus börtönből Marlana a hárpiák sötét királynője.
Lord Elronor egész életében hűen szolgálta Raiát, s számolatlan hőstettet hajtott végre a jóság dicsőségére, megszabadítva a világot a gonosz szolgáitól. Egyszer aztán úgy adódott, hogy Lord Goomb, a dombi óriások királya elrabolta menyegzőjéről Ariana hercegnőt, kit Lord Elronor már régóta szerelmes szemekkel nézett. A lovag azonnal a hercegnő nyomába eredt, s bár átvágott minden veszedelmen, ami csak fenyegethette, egyre inkább érezte, nem érhet oda időben, s Goomb ki tudja mit tenne akkor imádottjával. Éjszakai táborhelyén aztán szárnysuhogásra ébredt, s ott állt előtte Marlana. A hárpiák királynője alkut ajánlott: ha a lovag odaadja isteni páncélzata valamely darabját neki, akkor a hárpiák céljához viszik azonnal, megmentheti szerelmét. Lord Elronor, habozott, de végül úgy döntött rááll az alkura, szerelméért a szerelmesek úrnőjének áldását hordozó sisakját adta.
Marlana szavának állt, s Lord Elronor három napig dúló küzdelemben legyőzte Goombot, s elnyerte Ariana hercegnő szabadságát, szerelmét és kezét is.
Három gyermekük született, s Lord Elronor halálos ágyán mindnyájuknak adott egyet legendás páncélja darabjaiból.
Legidősebb fia Thulun, a hadúr birtokolhatta a Ragyogó Kesztyűket.
Kisebbik fia, a nemes Lorgar forgathatta a Démonölőt.
Egyetlen lánya, Emirana, a bölcs mágus ajándéka a Hullámvért volt.
Marlana azonban nem tett le a páncél megszerzéséről és egyesítéséről. Egyenként, gonosz csapdák során át üldözte a testvéreket, s megölte előbb Thulunt, majd Lorgart, elragadva tőlük páncéljaikat.
Emirana végül kétségbeesésében hatalmas idéző mágiához folyamodott, megidézte a dzsinnek legöregebbikét, s az ő hatalmának segítségével bebörtönözte egy idegen létsíkon a hárpiák királynőjét. A három páncéldarabot elrejtette a világ három különböző pontján, mert az Angyalsisakhoz hozzá nem férhetett, azt Marlana saját lelkéhez kötötte.
Idővel persze az ereklyékre kincsvadászok, hadurak, mágusok és tolvajok rábukkantak, feltűntek a világ történelmében. Emirana ágyékából azonban hosszú vérvonal fakadt, akik figyelik az ereklyék felbukkanását, s megítélik hordozójukat. Ha méltatlannak bizonyulnak előttük, a halálba taszítják őket, s az ereklyét újfent elrejtik, ha méltóak rá, akkor náluk hagyják..”

- Keresd hát Emirana leszármazottját, ő többet mondhat a Hullámvért hol létéről – recsegte Adarick. – A császári kincseskamrában biztosan nem, sohasem hagyják, hogy több generáció birtokolja őket.
- Na de hogyan tudnám én megismerni Emirana leszármazottait? – kérdeztem döbbenten.
Adarick válasz helyett mormolt pár szót, s táncoló ujjai között megjelent egy illúziókép, egy ősrégi medaliont mutatott, amelyen egy térkapu sziluettje látszott.
- Ez Emirana szimbóluma. Ő maga hordta ezt az amulettet, mely generációról generációra öröklődik.
Döbbenten bámultam az illúzióképet, lassanként csóválva a fejemet, majd rekedten megszólaltam:
- Azt hiszem, akkor tudom kit keressek. Hogyan tudjuk felvenni veled a kapcsolatot Adarick?
A vámpír egy koponyát emelt le az egyik polcról, melynek tetején ezüstös fém csillant a tetején:
- Vigyétek ezt magatokkal. Tegye a kezét a koponyára, kinek kérdése van, s mondja ki a nevemet. A koponya szájával fogok szólni hozzá. S ha végül Daramoula elbukik, elnyerem végre a szabadságomat…
Bólintottam s búcsú nélkül indultam kifelé, nyomomban társaimmal. Hamarosan újra Ghalla földjét tapodja majd a lábunk, s nekem megvan újabb úti célom. Fel kell keresnem egy bajnokot. Fel kell keresnem Emirana leszármazottját… Piciklont…”

Szerintem... Nos azt hiszem én most agyon foglak verni... Feszítővassal, lángvágóval és fél citrommal...

"Legendák" megye, 7. járás

Kiszáradt vízmosás melletti tüskebozót közepén, kis tisztáson

Egyik kedvenc történetem:

Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bírónak választottak ki egy chilifőző versenyen. Az eredeti bíró megbetegedett, az utolsó pillanatban én pedig pont ott álltam a bírói asztalnál és a sörös sátor holléte felől érdeklődtem, mikor felkértek. A másik két bíró (két indiai) biztosított róla, hogy a chili egyáltalán nem lesz erős, azonkívül ingyen sört kapok a kóstolgatás teljes idejére, tehát belementem. Íme az értékelő lapok a versenyről:

Chili #1: Manoj Maniac Mobster-Monster Chili-je
1. BÍRÓ: Kicsit túl sok paradicsom. Nagyszerű zamat.
2. BÍRÓ: Kellemes, sima paradicsom íz. Nagyon enyhe.
3. BÍRÓ: Jesszusom, mi a pokol volt ez? Ezzel le lehetne szedni a megszáradt festéket az úttestről. Két sörbe került, hogy kioltsam a lángokat. Remélem ez volt a legrosszabb.

Chili #2: Applesamy Utánégető Chili-je
1. BÍRÓ: Füstös, enyhe sertés beütéssel. Gyengén csípős Jalapeno íz.
2. BÍRÓ: Izgalmas sült rostélyos íz, több paprika kellene bele, hogy komolyan lehessen venni.
3. BÍRÓ: Gyermekektől távol tartandó! Nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene éreznem a fájdalmon kívül. El kellett zavarnom két fickót, akik Heimlich-fogást akartak alkalmazni rajtam. Sürgősen több sört kellett hozniuk mikor meglátták az arcomon a grimaszt.

Chili #3: Farouk Híres Gyújtsd Fel Az Istállót Chili-je
1. BÍRÓ: Kiváló, tüzes chili! Nagyszerű zamat. Több bab kellene bele.
2. BÍRÓ: Bab nélküli chili, kissé sós, remekül használja a piros paprikát.
3. BÍRÓ: Hívjatok szakembert, felfedeztem egy urániumszivárgást! Az orromban olyan érzésem van, mintha Domestos-t szipákoltam volna.Már mindenki tudja mi a dolga, hozzák a söröket, mielőtt meggyulladok. A pincérkislány hátba vágott, így most a gerincem a mellkasom első részében van. Az ábrázatom kezd igen ramatyul kinézni a sok sör miatt.

Chili #4: Barbu Fekete Mágiája
1. BÍRÓ: Fekete bab chili gyakorlatilag bármi fűszer nélkül. Kiábrándító...
2. BÍRÓ: Enyhe hárs íz a fekete babhoz. Köretként használható halhoz vagy egyéb enyhe ételekhez, nem igazan lehet chili-nek nevezni.
3. BÍRÓ: Éreztem, hogy valami a nyelvemhez dörgölőzik, de az ízét nem éreztem, lehetséges az ízlelőbimbókat kiégetni? A pincérkislány mögöttem állt a friss sör utánpótlással; az a 150 kilós lotyó egyre izgibbnek néz ki. Ez a nukleáris hulladék, amit eszem szintén. Nem lehet, hogy a chili fokozza a nemi vágyat?

Chili #5: Laveshnee Legális Ajak-Eltávolítója
1. BÍRÓ: Húsos, erős chili. A frissen őrölt Cayenne bors tökéletes ízt ad. Igazán nagyszerű.
2. BÍRÓ: Chili aprított sztékkel. Több paradicsomot még elbírna. El kell ismerni, a cayenne bors igen erős benyomást tesz.
3. BÍRÓ: A füleim csengenek, a homlokomon izzadtság folyik és a szemeimmel már nem tudok fókuszálni. Elfingottam magam, négy ember mögöttem kórházi kezelésre szorul. A versenyző megsértődött, mikor megmondtam neki, hogy a chili-je következtében agykárosodást szenvedtem. A pincérlány megmentette a nyelvemet a vérzéstől azzal, hogy egy kancsóból sört öntött közvetlenül a nyelvemre. Azon gondolkozom, vajon le fogom-e égetni az ajkaimat. Nagyon idegesít, hogy a másik két bíró folyton megkér, fejezzem be a sikoltozást.

Chili #6: Vera Világi Vegetáriánus Variációja
1. BÍRÓ: Híg, de mégis erős vegetáriánus chili. Jól eltalált egyensúly a különféle erős paprikák között.
2. BÍRÓ: Az eddigi legjobb. Agresszívan használ erős paprikát, hagymát és fokhagymát. Igazán nagyszerű.
3. BÍRÓ: A beleim immár egyenes csövek gáz állapotú, kénes lánggal megtöltve. Összecsináltam magam, mikor fingottam és attól félek, hamarosan átégeti a széket. Úgy tűnik senki nem tud megmaradni mögöttem, kivéve a pincérlányt, azt hiszem perverzebb, mint gondoltam. Már nem érzem az ajkaimat. Kéne egy nagy fagyi, hogy kitörölhessem a fenekem vele.

Chili #7: Sugash Sikító Szenzáció Chili-je
1. BÍRÓ: Közepes chili, túl sok konzerv-paprikát használ.
2. BÍRÓ: Hát, hát. Olyan az íze, mintha gyakorlatilag az utolsó pillanatban beledobtak volna egy konzervnyi paprikát. Meg kell jegyezzem, aggályaim vannak a 3-as számú bíróval kapcsolatban. Úgy tűnik egy kissé csalódott, mivel folyamatosan durván káromkodik.
3. BÍRÓ: Valaki tehetne egy gránátot a számba, kihúzhatná a biztosítótűt, és én az égvilágon semmit sem éreznék. Az egyik szememre megvakultam, és a külvilágnak olyan hangja van, mintha minden rohanó vízből állna. Az ingemet teljesen beborítja a chili, ami észrevétlenül kicsusszant a szám szélén. A gatyám tele van, így legalább passzol az ingemhez. Legalább majd a boncolás során tudni fogják, mi okozta a halálomat. Úgy döntöttem abbahagyom a lélegzést, mivel túl fájdalmas. Francba vele, oxigénhez úgysem jutok. Ha levegőre lesz szükségem, majd szippantok a hasamon lévő 10 centis lyukon keresztül.

Chili #8: Hansraj Hegyi Szent Chili-je
1. BÍRÓ: Tökéletes befejezés, ez egy jó ízű chili, mindenki számára biztonságos, nem túl erős, de pont elég fűszeres ahhoz, hogy észrevetesse magát.
2. BÍRÓ: Ez az utolsó darab egy jó, kiegyensúlyozott chili, nem túl erős és nem is túl enyhe. Sajnálattal láttam, hogy nagy része kárba veszett mikor a 3-as számú bíró elájult, leesett a székről és magára rántotta a chilistálat. Nem biztos, hogy túléli. Kíváncsi lennék, mit szólt volna egy igazán csípős chilihez?
3. BÍRÓ: Nincs feljegyzés...

TrueeBlood volt első, lekörözte Sharpát is bizony szintben

Hmm... Hall of Flame. Az ötlet jó, csak kellenének az elvek, hogy mi alapján lehet ide említeni valakit. Vannak sokan, sokféleképpen. Én mindenesetre szeretnék előhozakodni két névvel... Lehetne sokkal többel is (Jerikó, Sanyi a Jani, Piciklon, Damage, Barrique, LanMaffia, de őket úgyis mondja majd más, de bennük kettejükben nem vagyok biztos, sajnos).

Tierga

Vagyis nekünk, fórumozóknak cirip. Bár legjobb tudomásom szerint játékát tekintve sohasem volt roppant kiemelkedő új technikák kitalálója, stb, (bár gyengének aztán nem mondanám), mégis úgy érzem itt a helye, mert:
1. Fórumon nagyon hosszú ideje ő a kezdők gyámolítója, melynek hatása van a játékra, konkrétan segítőkészsége és türelme okán, mellyel a kérdésekre válaszol sok játékos szerez jó tapasztalatokat és marad velünk a "picik" közül.
2. Igen hosszú ideje a különböző kvíz topicokban folytat kemény csatát a kérdésanomáliák ellen, nem is tudjuk hány ostoba kérdéstől óvott már meg minket.
3. Nagyon sokáig a Lélekőrök Szövetsége diplomatája volt. Bár top gyémánt klánról beszélünk, háborús ellenfeleiken kívül nagyobb részt az ő munkásságának és ismertségének köszönhette a klán ismertségét, szinte ő volt a reklámarcuk.
Jelenleg Tierga hordát váltva a Tyrant szövetség sorait erősíti, eddigi munkássága előtt fejet hajtva kívánok még neki sok-sok sikerélményt és hosszú játékot!

Khetty

Khetty sem tartozott soha úgymond a játék legnagyobb nevei közé, sokan tartották vitathatónak fórumos megjegyzéseit is, melyeket azonban mindig erős, egyenes gerinccel vállalt. Amiért mégis úgy érzem, hogy itt a helye, az az, hogy aki ebben a játékban A szerepjátékot is keresi, annak a Napkapu/az Egy utazás krónikája topicokat kell látogatnia. Az újdonságoktól mentes, sokszor unalomba fulladó játékba élményt, újdonságot az ő fantáziája visz bele. Szerintem ez van olyan fontos, mint a TÖ, SZÖ, rablások, csak más szemszögből. Emellett egy top szövetség, a Napkapu alapítójáról van szó személyében. Játéka nem kiemelkedő, de taktikus és ügyes.
Remélem még sokáig szépíti meg mindennapjainkat történeteivel!

Leheet folytatni (méltán) a legnagyobb játékosokkal, de őket meg kellett említenem...

EDIT: közben rám szóltak, hogy ez a topic az elbúcsúzó nagy játékosoké (nem beszélni angol Akkor remélem sosem lesz ez aktuális)

Mert nem állítottad át a portyapontjaidat (portyázás menüpont alatt)

Idézet: Lanmandragoran - 2009.07.05. 17:01:55

Én is! Én is! Én is!!!

(Köszi Telk )

"Csendesen lépek oda az állathoz, sötét szemeibe fúrom a tekintetem, de nem látok benne ellenséges szándékot. Lassan, óvatosan kinyújtom a kezemet és végigsimítom a nyakát, mire orrával barátságosan böki meg az arcomat. Bólintok és lassan a hátára kapaszkodom. Közel másfélmázsás testsúlyom meg sem kottyan a hatalmas állatnak, néhány nehézkes szárnycsapással a levegőbe emelkedik, majd döbbenten bámuló társaim előtt leereszkedtem. Egyedül a bölcs druida, StevZ biccentett mindent tudóan. Kérdőn pillantottam rá:
- Mi a poklot csináljak, hogy megszűnjön az energiafal?
- Odabent kell lenni egy tárgynak, ami fenntartja. Valami, ami sugározza az összetartó energiáit. Valamilyen kristály, vagy ilyesmi. Az a védőburok szíve. Semmisítsd meg és a fal elpusztul.
- Számíthattok rám - biccentettem, majd a levegőbe emelkedtünk újra.
A magasból már felmérhettem, hogy ez a hely, amit a vortexbörtön védelmez elég kicsi, akkora sincs mint a táborunk, de rengeteg ilyen-olyan lom van szerteszórva. Néhány megfeketedett, félig elporladt csontváz a környéken, de ebből a magasságból a mágikus erőforrást nem látni. Alkonyfény lassan ereszkedett velem lefelé, én pedig libabőrös tarkóval pillantottam körül, minden idegszálam veszélyt jelzett. Elővontam a mithrill tridentet és óvatosan körbekémleltem. Semmi mozgás... Lábammal magam előtt tapogatózva indultam el a rengeteg tárgy között, melyek jó részéről azt sem tudtam volna megmondani, mi a csoda is? És vajh miért jelentett kincset Vagatonnak, a thargodanok korábbi Hercegének? De ez nem is az én dolgom. Harcos vagyok, nem valami istenek verte fekete mágus...
És ha már harcos vagyok, akkor hallgassak az ösztöneimre, döntöttem el, márpedig az ösztöneim élesen sikították a fülembe: Veszély! De még nem tudtam honnan fenyeget. Tekintve, hogy léteznek thargodan varázslók és röpképes fajták is, nem tűnt elhamarkodott következtetésnek, hogy ezek itt az ő csontjaik. Na de ki végzett velük?
Nagyon lassan, körözve haladtam előre, szemem sarkából figyelve minden veszélyforrást, minden mozduló árnyat, füleimet hegyezve hallgattam a szél tombolásán keresztül a homok éles csikordulását csizmám alatt. Kezemben meg-megrezzent a trident...
Valami megváltozik, a tarkómon felborzolódik a szőr, hajam csapzottan hullik a homlokomra, egész testemben érzem, hogy valami közeleg. De honnan? Egy csatában a bizonytalanság bármilyen ellenségnél veszedelmesebb...
Egyszerre csak megéreztem. Itt van! De még mindig semmit sem láttam. Hol vagy? - dübörgött halántékom mögött a gondolat.
Mázsás teher csapódik a mellkasomnak, hogy hátrazuhanok, de még mindig nem látok semmit. Kábán rázogatom a fejemet. Hogy harcoljak valami ellen ami láthatatlan? Előhívom a hőlátásomat, de semmit, még a legapróbb foltot sem érzékelem. Egyszer csak ösztönösen kapom magam elé a tridentet, mire irtóztató csapás töri ketté a varázsfegyver nyelét. Döbbenten hátrálok elhajítva a csonkokat s hátamról gyors mozdulatokkal akasztom le az ősök ajándékát, a kőkardot. Már régen nem használtam a kiváló, ám nehézkes pengét, most eljött újra az ideje.
Azonnal megérzem tenyeremben a melegséget s vicsorogva forgolódok, de semmit sem látok, mígnem hatalmas ütés talál arcul, hogy a földre rogyok. Érzem ahogy a nyelvem sós véremben fürdik, s érzem ahogy a vérem lecsorog a homlokomról és kibuggyan az ajkaim mögül. Érzem, de nem fáj. Már nem a galetkik világában vagyok. Ez valami más. A katona, a mindig gyilkolni, ölni, halni, harcolni kész zsoldos világa, aki nem érez fájdalmat, akinek nincs szenvedés, és nincs habozás.
De sajnos célpontom sincs. Márpedig anélkül semmit sem ér a gyakorlás és a tapasztalat. Kétségbeesetten kezdek halálos táncba, magam körül forgatva a pengét, de a nehéz kőfegyvert így sokáig nem lehet használni, ez nem fog menni. Amint azt a hátamba maró fájdalom hamar tudatosítja is.
Féltérdre küzdöm magamat, homlokomat a kőkard markolatának támasztva suttogom elharapott nyelvem miatt torzan ejtett szavakkal:
- Ősök! Kik e pengét adtátok, ti járjatok közben az érdekemben. A ti véretekért is harcolok. Mindnyájunkért. Ne hagyjatok elveszni egy ármány ellen! Hozzátok könyörgök népünk hite és akarata!
Miközben suttogok a számban forgó vér fröcsögve kis pontokat köp a kard markolatára, de valami mást is érzek. Hogy a kard átmelegszik a tenyeremben. Egyre forróbb és forróbb lesz, míg végül már tartani is alig bírom. Egyszerre hajszálrepedések jelennek meg felszínén. Majd dobhártyaszaggató reccsenéssel lehullanak a kődarabok és kiszabadul börtönéből a kard, mi eddig fogva tartotta. Az ősök által megszentelt pengét tartok immár a kezemben. Nem kételkedem, hogy ez a válaszuk imámra.
Érzem a világ változását, de nem tudom megmagyarázni, vagy leírni. Valahogy élesebbé vált minden. Érzem a bőrömet nyaldosó apró lila lángnyelveket. Érzem a kard melegségét a markomban. Érzem az Ősök áldását. És ezzel a hatalommal fordulok meg lassan, s egyenesedem fel. Az Ő erejükkel felvértezve fogadhatom majd a bestiát.
Már látom őt. Hosszúkás, elmosódott árnyék, hatalmas szemekkel, melyek nem élettelenek, de nem is csillog bennük az élet lángja. Inkább csupán hiány a fekete árnyékban. Hosszúkás alakja elmosodó, karjai végén irdatlan karmok meredeznek. Díszes vért és energiakisülésektől terhes pajzs a fegyverzete. Egy asztrális elmemarcangoló!
De milyen furcsa... Mindenfelől csillámló, alig látható energiafonatok húzódnak a mellkasa felé, hogy valahol a remegő feketeségben érjenek véget.
"Az a védőburok szíve. Semmisítsd meg és a fal elpusztul."
Hát persze!
Az elmemarcangoló magabiztosan támad, abban a hiszemben, hogy még mindig nem láthatom őt. Tévedésére csak a gyors keresztcsel után jön rá, mikor az áldott penge lecsapja fekete karmait. Sikoltozva tántorog hátra, én pedig könyörtelenül ugrok utána, hogy visszafizessem az eddigi csapásokat. Második ütésem tőből metszi le fekete karját, a különös pajzs sisteregve hull a fekete homokba. A lény szenvedve guggol magzati pózban, fejét felveti. Bár lárvaarcán nem látni érzelmeket azok mint éjfekete köd csapnak meg, ahogy felém hullámzanak. Harag és félelem.
- Nem ölhetsz meg egy Herceget! Én Vagaton vagyok, e vidék ura!
- Dehogy vagy! - köpöm felé. - Te csupán egy mohó dög vagy, ami felzabálta Vagaton lelkét! Az emlékeit és a személyiségét talán felvehetted, de a hatalmát nem!
Egyetlen szúrást indítok, egyenesen oda, ahol a dögletes fekete mellkasban az energiaháló gócpontját sejtem. Az elmemarcangoló sikolya talán mérföldeken át hallatszik, ahogy még lassanként kiszenvedve is undorító féregként dobálja magát a fekete földön, mígnem lassan elkezd elporlani, egyesülni a talajjal, melynek sötétjében elveszhet, elolvadhat a sajátja. S ahogy kiszenved a lény, úgy gyengül körülöttünk a vortexbörtön, mígnem lassanként kihúny, eltűnik. Társaim hozzám rohannak, tekintetükben aggodalom és kérdések, de csupán a fejemet rázom és kifejezéstelen tekintettel mutatok a földön heverő, immáron üres páncélra és pajzsra. StevZ elismerően bólint:
- Szép ereklyék. Akárcsak az a penge - néz rám kíváncsian.
Sem erőm, sem kedvem most a pengéről beszélni, inkább a vértezetre mutatok:
- Ismerős?
- Igen. Ez a Diabolica. Démoni kovácsok készítik. Úgy tartják kevés jobb vért létezik ennél, mit halandó kikovácsolhat.
- És a pajzs?
- Grebatusz, a védelmező. Illetve a legendás törzsfő, Grebator pajzsának egy másolata. Az eredeti egy vulkán gyomrában végezte. Hasznos varázseszközként ismert. Úgy hiszem, mint hadizsákmány megilletnek téged.
Vontatottan bólintok és koponyapáncélomat, meg a Vischiratát a földre helyezem, és helyettük felöltöm a Diabolicát, karomra pedig felcsatolom a Védelmezőt. Elönt az erejük, szinte a sejtjeim lángolnak a hatalom érzetétől, amit hordoznak. Hüvelyébe hajítom a pengém és a társaimra nézek:
- Keressük meg, amikért jöttünk.
A kutatás szerencsére sok időt nem vesz igénybe. A Vérkehely egy ősi, mára kivehetetlen szimbólumokkal díszített oltár maradványain pihen. Nehéz, ónix kehely, melynek talpán körben koponyák és denevérek váltogatják egymást. Amint csendesen a zsákomba rejtem, miközben a többiek boldog kiáltását hallom:
- Megvan! Ez lesz az!
Hozzájuk sietve a földön egy egykor talán hófehér, mostanra elkoszlott lovagi vértet látok, melyből itt-ott még kilógnak az egykori bajnok csontjai. Ezek mára fehérebbek, mint istene szimbóluma, gondolok cinikusan a lovagra, majd tovább nem is törődve vele a pengére siklik a tekintetem.
Hatalmas, kétkezes lovagi pallos, keresztvasán griffek ágaskodnak, markolatgombja napkorongot mintáz. Ösztönösen nyúlók érte, de ujjaim nem érinthetik meg, mikor már hófehér lángok csapnak fel a pengéből. Nem közönséges tűz ez. Nem csupán a húsomba, a lelkembe is belemar. Fájdalmas üvöltéssel kapom vissza a kezemet és döbbenten meredek az elszenesedett csonkra, ami jobbomból maradt. Nap is beletelik, mire újra használhatom...
- Mi ez? - hörgöm dühödten.
- A thargodanok azért nem vihették el innen, mert csak az érintheti, akinek a lelke tiszta. Olyan tiszta, amilyet Raia megkíván. Sajnálom Incu, de egy fosztogató zsoldos... - von vállat StevZ, majd megértő biccentésemre folytatja: - Ezért is javasolnám, hogy Talkih emelje fel és hozza azt a pengét!
- Én? - kérdezi döbbenten az egykori lovag. - Hiszen magam is martalócnak álltam...
- Van becsületed, ami Raia előtt a jóság kapujának kulcsa. Van hited és bizalmad egy jobb jövőben, amiért teszel és munkálkodsz. Mindegy hogy várkastélyban vagy rablótáborban vagy, a lélek számít.
Talkih lassan, kissé felbátorodva nyúl a nehéz pengéért, mely hűségesen simul a lovag tenyerébe. Lassan felemeli, s az ég felé tartja, mire a pengén néhány pillanatra aranyszín ragyogás kél, majd enyészik el...
- Remek - recsegi Kyron. - Most?
- Visszamegyünk Adarickhoz és meghallgatjuk, mit tud még nekünk mondani. Aztán haza... Végre haza... - nézek a távolba, a vámpírkrónikás börtöne felé, s azon túl is talán. Egy más világba. Ahol a barátaim élnek."