Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Quint

Ha már annyira legendás a hívójel, akkor arra kellett volna rákérdezni, hogy honnan származik a Vörös 5-ös kifejezés. Ugyan arra is rá lehet mondani, hogy spec, de úgy legalább sokkal érdekesebb lenne a kérdés, főleg ha a helyes válasz mellett 3 értelmes, hihető válasz van.
Idézet: Magusocska - 2009.04.10. 15:46:39
A kérdésed matematikailag inkorrekt. Vegyük az általad felkínált kezelhető válaszlehetőségeket:
heliocentrikus világkép - a világ viszonyítási közepe filozófiailag a Nap
geocentrikus világkép - a világ viszonyítási közepe filozófiailag a Föld
egocentrikus világkép - a világ viszonyítási közepe filozófiailag az egyén önmaga
Ez három különböző viszonyítási alap. Nincs ellentét. Vegyük mondjuk a 10-nél kisebb pozitív egész számok halmazát, és tegyük fel a kérdést: mi az ellentéte a 7-nek? Nincs jó válasz.


A wikipedia vezethette félre, ott ugyanis szerepel olyan szöveg (angolban éppúgy mint a magyarban), amely alapján akár arra a következtetésre is lehet jutni, hogy a két fogalom egymásnak ellentéte.
Dátum: 2009.04.10. 16:06:19
Idézet: Magusocska - 2009.04.10. 14:50:17
A szem. Mindent lát - kivéve pl. a másik szemet. Akkor még sem lát mindent? Egyébként óvodai találós kérdés!

Pff, hogy ez miért nem esett le nekem. Köszi, tényleg jó kérdés.
Dátum: 2009.04.10. 14:00:14
Idézet: Viszok009 - 2009.04.10. 09:32:14
Hány tagja van az Irigyhónaly mirigynek?

9
1
11
7


Hónaly vagy hónalj ...helyesírás...

Jah és véletlenül nem 8 an vannak..."Ezek 8an nagyon hülyék...blablala"



Érdekes, pont ugyanígy, ugyanezt a kérdést megkaptam én is néhány hete, és írtam is ide. Remélem, nem az van, hogy az adminok nem olvassák ezt a topikot, hanem épp csak átcsúsztak a hozzászólásom fölött...


Na de találtam most is pár tajgetosz-jelöltet:

A legenda szerint hol választották királlyá Hunyadi Mátyást?

Esztergomban
A Duna jegén
Székesfehérváron
A kiráyt nem is választják


Nincsis/Nemis kategória különdíjasa, mehet a levesbe.

A Mátrix cimű filmből mennyi epizód készült?

4
1
3
2


Ki a fenét érdekel? Kukázni.

Két szomszéd lakik egymás mellett. Mindent látnak, csak egymást nem láthatják. Ha a tükörbe pillantasz, kitalálod. Mi az?

cipő
szem
láb
kéz


Valaki ezt elmagyarázná? Ha senki sem tudja, akkor lehet küldeni szibériába. Van bőven értelmes kérdés is az adatbázisban.
Dátum: 2009.04.09. 14:21:36
Idézet: Endyr - 2009.04.09. 12:32:19
az elottem szolokat ismetelve:
-legyen 3 nyert meccsig jatszava egy merkozes, ezzel csokkenne a random eselye


Két egymásutáni győzelem szerintem elég lenne ebből a szempontból.
Dátum: 2009.04.09. 12:50:27
Idézet: Magusocska - 2009.04.09. 11:56:21
Melyik szakma párosítás létezik?
autószerelő-cukrász
ács-állványozó*
kőműves-modell
bányász-fodrász
Miért? Nem lehet egy autószerelő mellékállásban cukrász is? Szerintem nem zárja ki egyik a másikat. Nem szokványos, de lehetséges.

Bocs, de meg kell védenem a kérdésfeltevőt. A szakmapárosítás (OKJ szakma) azt jelenti, hogy vannak közös modulok az oktatási-vizsgáztatási folyamatban. Ez a kitétel pedig csak a megjelöltre áll fent.

Ez akár rendben is lenne, bár nem úgy tette fel a kérdést, a többi válaszlehetőség viszont igencsak bárgyú. Szerintem azok miatt megérdemli a törlést.


Idézet: Magusocska - 2009.04.09. 12:16:29
Mi az ekliptika?

nappálya
síkgörbe
pályaérintő
napfogyatkozás
Rengeteg sci-fiben vannak erre vonatkozó infok, de akkor is spec. Sőt én az időutazás részleteit is annak venném.

Talán kissé spec, de én biztosan nem törölném. Azért mégiscsak egy ismertebb csillagászati fogalomról van szó, amelynek éppúgy lehet helye egy kvízben, mint más tudományos területről vett főbb ismeretekkel kapcsolatos kérdésnek. Hadd művelődjünk kicsit a tudományok terén is.
Dátum: 2009.04.09. 10:21:23
Mit jelent az 5.1-es hangrendszer?

A hangrendszer 5 teljes sávszélességű (elülső jobb és bal, center, surround bal és jobb) és egy sávk
Négy azonos és 1 kicsit erősebb hangszórókból álló rendszer.
A fejlesztésben 5 cég vett részt és 1 szabadalom alatt rögzítették.
A hangrendszer 5. verziójának 1. módosítása.


Úgy tűnik, nincs elég nagy hely engedélyezve a válaszlehetőségeknek. Az első válasz nem fért bele, ahogy nézem. Javaslom, hogy némiképp növeljétek meg a válaszok maximális méretét.

Melyik évben mutatták be a Kis Vuk című animációs filmet?

1998.
2001.
2007.
2004.


Wiki szerint 2008, szóval ez hibás.

A híres Amerikai pite című filmnek hány része van?

9
4
6
3


Ki a fenét érdekel? Törölhető.

Az alábbiak közül melyik lehet kétszikű?

növény
macska
biliárdasztal
tengeri állat


Kicsit jobban megerőltethette volna magát a válaszlehetőségek megadásánál. Nem hiányozna, ha törölnék.

Melyik nem EA játék?

Need for Speed: Undercover
Grand Theft Auto IV
The Sims 2
Command and Conquer 3: Kane's Wrath


Törölniiiii!

Hogy hívják azt a számítástechnikai eszközt, amivel a kurzort (nyilat) mozgatja az ember?

Macska
Egér
Rágcsáló
Patkány


Törlés + viruális pofon a kérdezőnek.

Eddig hány részt forgattak az Indiana Jones filmekből?

11
4
1
2


Ismétlem magam: ki a fenét érdekel? Hacsak nincs valami egyéb érdekesség a részek számával kapcsolatban, akkor ez teljesen haszontalan információ. Törlést javaslok.

Minek a rövidítése a"HVG"?

gazdasági hetilap
nemzetközi hegymászó szövetség
semminek
honvédelmi alegység


Semminek, háhá, nagyon vicces. Tényleg annyira fájna kitalálni 3 értelmes lehetőséget a jó válasz mellé? Én törölném.

Az állatok melyik osztályába tartozik a hamvas küllő (Picus canus) ?

halak
emlősök
nincs ilyen állat
madarak


Virtuális pofon a "nincs ilyen állat" válaszért, és törlés.

Mik között válogathatunk a bibliotékában?

gyermekjátékok
illatszerek
olvasnivalók
ruhaneműk


Létezik olyan ember, aki nem tudja, mi az a bibliotéka? Kíváncsi lennék, hányan adtak rossz választ erre a kérdésre... Szerintem törölhető.
Dátum: 2009.04.07. 00:16:25
Mikor koronázták meg nagy Károlyt.

765
599
800
753


A pont helyett kérdőjel kellene a kérdés végére... És a nagy helyett Nagy kellene. Viszont nem értem, mire jó ez az évszámos kérdés, igazából lehetett volna tényleg értékes/érdekes információt tartalmazó kérdést is feltenni ezzel az uralkodóval kapcsolatban. (ha már itt tartunk, ez majdnem minden évszámos kérdésre érvényes)
Dátum: 2009.04.06. 15:51:17
Idézet: Kian - 2009.04.06. 15:40:28
Mellette szól, hogy legalább a tulajdonnevet nagybetűvel írta.


Nagybetűvel, de helytelenül, mert Cuthbert a becsületes neve. Amúgy könnyen kikereshető a válasz, szóval szerintem nem vészes a kérdés.
Dátum: 2009.04.06. 15:22:42
A Tequila (silver) ivás "rítusa" milyen sorrendben zajlik?

Megeszed a citromot a sóval együtt, megiszod a Tequilát
Megnyalod a sót, lehúzod a Tequilát, beleharasz a citromba
Egybe öntesz mindent, és megiszod a sós-citromos Tequilát
Megiszod a Tequilát, a sós citromot meg egye meg akinek 2 anyja van


Szerintem meg akinek 2 anyja van, az hagyja bent a kérdést. Bárki más viszont nyugodtan törölhetné a komolytalan válaszlehetőség miatt.

Hány liter bor fél 1 köbméter űrtartalmú hordóba?

10 liter
1000 liter
30 kg
2 dl


Helyesírási hiba a kérdésben: fél helyett fér kellene. Amúgy jó kérdés.
Idézet: Dr_Faktor - 2009.04.05. 19:30:54
javaslom inkább csak arra fiygeljenek az ellenőrök hogy a kérdés amit értékelnek ne tartalmazzon helyesírási hibákat és ne legyen valóban komplikált mer ez így hosszútávon egyre több elégedetlenséget fog szülni...hogy mindent viszsadobatnak


Szerintem meg nem baj, ha az átlagnál komplikáltabb egy kérdés, ha a válasz valamiképp felkereshető interneten. Lehet, hogy csak én vagyok ezzel így, de úgy gondolom, egy kvíz lényege nem az, hogy akárki tudja rá a pontos választ, hanem hogy lehessen belőle tanulni, új ismereteket szerezni. (lehetőleg olyan ismereteket, amelyek hasznosak vagy érdekesek lehetnek) Ha nem tudok válaszolni egy kérdésre, nem dől össze a világ, legfeljebb nem kapok rá +10%-ot. De ha érdekel a téma, akkor utánanézek a dolognak később, és jó eséllyel tanulok belőle, következőkor pedig ugyanarra a kérdésre már fogom tudni a választ. Ha meg nem érdekel, akkor az én hibám, ha következőkor megint nem tudom a választ, nem a kérdezőé.
Dátum: 2009.04.04. 23:27:06
A mai "gyűjtemény":

Milyen nemzetiségü Erdei Zsolt felesége, Arabella?

görög
portugál
spanyol
olasz


És hány éves a kutyája? Törölhető.

Ki írta az "epilogus" című művet?

Kölcsey Ferenc
Arany János
József Attila
Ady Endre


Epilogus nagy "E" betűvel írandó.

Mennyi:(6×10)+(5+5)-(9+8+3)=?

42
50
89
10


Tapsot a zseninek. Törölhető.

Ki a Halálos Iramban című film főszereplője?

Jim Carrey
Eddie Murphy
Vin Diesel
Pierc Brosnan


Pierc --> Pierce

Hány napos hónap a Március?

30
31
28
29


Még egy zseni, törölhető.

Ki az az olimpiai bajnok úszó, aki színészként lett világhírű?

Bud Spencer
Thomas Darnyi
Michael Phelps
Johny Weismuller


Johny helyett Johnny kellene.

Mi volt az aztékok nemzeti itala?

tea
tequila
bor
forró csokoládé


Itt a forró csokoládé van megjelölve helyesnek. Ugyan nem találtam semmiféle hivatalos forrást, de egy-két oldalon a weben arra találtam utalást, hogy ez inkább a tequila lehetne. De hát ez nem biztos, szóval ha valaki jártas a témában és olvassa ezt, fényt derítherne erre.

Ki volt az előző amerikai elnök?

Gyurcsány Ferenc
George W. Bush
Bill Clinton
Abraham Lincoln


Előző? Mihez/kihez képest? Törölhető.

A befogadott állatod 2.szintjére lépéséhez hány TP-t kell szereznie?

1000
100
500
250


Ha nincs értelmes kérdésed, miért nem mondasz le a lehetőségről?

Mi lehetett szerszáma (fegyvere) az előembernek?

szamuráj kard
pattintott kő
acél lándzsa
tomahawk


Na ezek aztán komoly válaszok.

Mit kér tőled a mentor, miután elmondtad neki a kérdésed???

Adj 100 lélekenergiát, hogy kérdésed feltehessem a többi végzetúrnak!
Segíts nekem a következő vadászatomon!
Menj el a lélekkufárhoz és vásárolj be nekem!
Jelöld meg azt is, hogy melyik a helyes válasz!


Ki a fene emlékszik már?? Törölni!

Melyik tantárggyal kezdődik az érettségi?

történelem
nyelv
magyar
matematika


Törölni.

Melyik filmben nem szerepel Brandon Fraser?

A múmia és a sárkánycsászár sírja
Az őserdő hőse
Star Wars
Utazás a Föld középpontja felé


Az Brendan, nem Brandon.

Hanyadik legendában találkozol egy fehér vértes Elfel ?

5.
9.
15.
23.


Törlés!

Melyik hal faj eleven szülö?

Arany
Neon
Páncélos harcsa
Guppi


szülö --> szülő

Hol található a képed a játékban?

tevékenység fölött
az egyéb alatt
az extrák alatt
extrák menüpont alatt


No comment, törölni.
Dátum: 2009.04.04. 22:22:44
Szóval senki sem tudja mi alapján kerekíti a helyes válaszért adott +10% bónuszt? Mondjuk az alábbi példák alapján véletlenszerűen, de azért szeretném, ha egy admin (vagy bárki aki illetékes ez ügyben) megerősítené ezt a feltevésemet.

Magadhoz veszed ellenfeled lélekenergiáját (+83). +9 TP A szerzett lélekenergiából 7 a helyes válaszért kapott LE.

83 lélekenergiát ad neked egy apró goblin őrmester, ami az utadba kerül. +9 TP A szerzett lélekenergiából 8 a helyes válaszért kapott LE.
Dátum: 2009.04.04. 13:08:55
Amit leírtál az pont az, amit én írtam. Szóval még mindig nem értem a dolgot, nem jön ki sehogy sem.
Ki volt az első európai, aki eljutott a Húsvét-szigetre?

Thor Heyerdahl
James Cook
Eugène Eyraud
Jacob Roggeveen *


A kérdésre a válaszolók több mint 75%-a nem tudta a választ, ezért kivettük az adatbázisból!


Kb. 20 válasz után? Annyira rossz lenne ez a kérdés? Pedig simán "guglizható", wikipediáról is könnyen megtalálható a válasz. Szerintem nagyon rossz, hogy ilyen kevés válasz után kinyírják a kérdéseket... Legalább 40-50 válasz után lehetne megmondani igazán, hogy mennyire nehéz egy kérdés. Sőt, az is lehet, hogy a 75%-ot is érdemes lenne növelni mondjuk 85%-ra, mert sokan egyszerűen lusták utánanézni. (bevallom, néha én is, és emiatt rossz választ adok) Mindenesetre ez most nagy csalódás számomra, mert sokat foglalkoztam a kérdéssel, hogy értelmes válaszokat keressek hozzá, és az az idő ezzel most kárbaveszett.
Dátum: 2009.04.04. 10:33:37
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy miképp számolja ki a helyes válaszért kapott 10% bónuszt? Bemásolok pár vadászatot:

207 lélekenergiát nyersz ki belőle egy rövid csata után. +9 TP A szerzett lélekenergiából 18 a helyes válaszért kapott LE.

A hirtelen adrenalinpörgés segített, hogy lélekenergia tartalékaid felszabaduljanak (+124). +9 TP A szerzett lélekenergiából 11 a helyes válaszért kapott LE.

Dühe alábbhagy, amikor lélekenergiáját veszed (+84). +9 TP A szerzett lélekenergiából 8 a helyes válaszért kapott LE.


Az elsőnél 207-18=189, tehát a 10% itt lefelé kerekítéssel jött ki. A következőnél hasonlóképpen, 124-11=113, tehát lefelé kerekítette a 10%-ot. A harmadiknál viszont 84-8=76, tehát itt 7 lett volna a bónusz, akkor miért adott mégis 8-at? Mi alapján kerekít egyszer felfelé, egyszer lefelé?

Jah és még valami, a spektrális manipulációt először hozzáadja, és utána számolja a helyes válaszért járó bónuszt?
Dátum: 2009.04.01. 19:59:12
Milyen felszerelésed van alapból a Végzetúrban amikor regisztrálsz?

Egy fegyvered és egy pajzsod van.
Egy fegyvered és egy páncélod van.
Csak egy fegyvered van.
Semmid nincs.


Törölhető.
Dátum: 2009.04.01. 16:02:23
Idézet: Magusocska - 2009.04.01. 15:43:07

A mai National Geographic-ban (Hatsetszut - úrnő a fáraók trónján) van egy hatalmas cikk a Végzetúrról. Hacsak nem értettem valamit félre.
A linket nem tudom beilleszteni, mert az et-jelnél mindig kiakad


Nagyon félreértetted, az a cikk Hatsepszut-ról, az ókori egyiptomi uralkodónőről szól.



Egyéb: ma kaptam ezt a kérdést a kvízben:

Az Egyéb menüpontban hányadik a Kvíz opció ha felülről számloljuk?

4
9
3
2


Törölni, ha kérhetem.
Dátum: 2009.03.31. 16:04:45
Minek az istene Arel a M.A.G.U.S szerepjátékban?

harc
fény
zene
halottak


Én ezt törölném.
Dátum: 2009.03.30. 16:14:33
Mit jelent: How old are you?

Hogy hívnak?
Hogy vagy?
Hány éves vagy?
Hogy sikerült?


Törölni.