Hozzászólások - Khetty

Azért ehhez hozzászólnék:
Én 4 szintet vártam arra, hogy befogjak valamit, addig viszont sorra elvertek azok, akiknek már sikerült az állatbefogás az első lehetséges szinten.
Szóval mielőtt itt sírni kezdünk, hogy mennyivel jobb annak, aki később fog be állatot, mert egyből félelmetes erősségűre idomíthatja, azért gondoljuk már végig, hogy mennyi ÉP-t és TP-t veszített már el az illető csak azért, mert nem volt olyan szerencséje, hogy a kezdet kezdetén befogjon egy kukacot...
Azt hiszem rossz hozzáállás, hogy folyton azon bosszankodik valaki, hogy mennyi sok LE-be kerül ez vagy az.... hiszen 5-6 szinttel feljebb már a legújabb vérfarkas agyar is haszontalan lesz! Ennyi erővel az egész játékból csak annyit fog fel az illető, hogy mennyi minden rossz benne, akkor meg mikor élvezi???

Idézet: Trockij - 2008.10.11. 21:43:25



Ez legyen a legnagyobb hiba, amit az írásaimban találsz!!!!!

Idézet: Butch111 - 2008.10.11. 21:36:59

Biztos valami elmés dalszöveg... én is csak tippeltem

ÉIdézet: Szépimépi - 2008.10.11. 21:25:56


Ne add fel!!! Én most találtam rá a neten arra, hogy ki a fene az a Thrall... jah! és persze milyen névre fordították magyarul!!

Menyi 1meg1 az irigy hónaly mirigy szerint?
2.
3.
mindegyik lehet.
1.


Helyesírás könyörgöm!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hány szörnykomponest ad a Mirg nevű HKK lap?
5
4
10
3

Mivaaaaaaaaaaaaaaaaan??????????
És ismét egy nagyszerű kérdést! Tényleg sokkal nagyobb tudást igényel, mint az én korábban említett törölt kérdésem!
Csak annyit mondanék: Köszönjük Emese....

Döntöttem! Ezentúl csak a Társasági Adó törvényből fogok kérdéseket feltenni, mert ugyan szűk réteg tud rá válaszolni, dehát ez is a műveltség része!

Sajnálom, hogy annyian nem tudták az alábbi kérdésre a választ, hogy törölni kellett!!!!! Ráadásul wikin alig egy perc alatt meg lehet találni rá a választ!! Inkább azonban azért szégyenkezem, hogy aki nem tudta, egyáltalán nem vette a fáradtságot, hogy kikeresse! Azt hiszem a 970 éves koronánkról azért illene tudni egy-két alapvető adatot! Hajrá magyar műveltség és magyar történelmi tudás!!!

"Melyik apostol nem látható a magyar Szent Korona keresztpántjain?
Péter
Jakab
Pál
Máté
A kérdés "Azonnal töröljétek" értékelést kapott!"

(és akkor elárulom a nagy titkot: az utolsó volt a helyes válasz!)

*Mire Mortazor magához tért a mély alvásból mindenki talpon volt. Serények voltak, dolgoztak, ahogy korábban. Mintha az elmúlt három nap nyomasztó hangulata nem is lett volna. A negyedik szint bejárata mindenki tekintetét kíváncsian húzta magába, de belépni senki nem próbált egyedül. Hiába a szétrobbant ajtó, a helyiségben még mindig keringő por áthatolhatatlannak tűnt.
Egymás közt tanakodtak, hogy vajon mit is találhatnak majd, ha belépnek. Camelus tanácsára mindenki egyként dolgozott a falak megerősítésén és ez egy varázslótorony esetében külön erőfeszítést igényelt, hiszen úgy tűnt kövek olyan mesterien vannak egymáshoz illesztve, hogy nem fogja őket össze semmiféle kötőanyag. Csirguz végül talált a könyvtárban egy varázsigét, amelyet alkalmazva sárral egymáshoz tudták illeszteni a régi és új köveket. Ezzel már sokkal gyorsabban haladt a munka, amely ismét csak új lelkesedést öntött a társaságba.
Lia vacsorára tálalt már, mire abbahagyták az építkezést. Doer Tin által elejtett mocsári dabaq-ot sütött.
Mire mindannyian asztalhoz ültek a kimerítő munka után, megjelent Mortazor is. Mindenki széles mosollyal fogadta. Örültek, hogy látszólag nincs semmi baja és magához tért.
- Ülj le cimbora! – emelt meg egy korsó rézszínű italt Camelus, hogy töltsön az álmos varázslónak.
- Milyen nap van? – kérdezte Mortazor kissé zavarodottan.
- Négy nappal több, mint mikor odacsaptad a tenyered az ajtóhoz! – vigyorgott Doer Tin és lelkesen beleharapott egy darab húsba.
- Sikerült? – nézett át Mortazor a pohara fölött.
Az asztalnál ülők kissé meglepődtek ezen a kérdésen, nem tudhatták, hogy a férfinak fogalma sincs, hogy mi történt az elmúlt napokban.
- Csak rád vártunk, hogy belépjünk! – emelte magasba Khetty a kupáját, mire a többiek is felemelték a sajátjukat, és tiszteletteljesen ittak egyet a férfi egészségére.
- Vacsora után akkor végre megnézzük? – kérdezte Bulcsu. Az izgatott fény még mindig csillogott a szemében.
- Első dolgunk lesz – bólintott Csirguz vidáman.

*A szanaszét repülő szilánkok útjából mindenki úgy menekült, ahogy tudott, leginkább sehogy. Akinek volt elég ideje, az karját maga elé tartva igyekeztek védeni az arcát.
Mortazor földön heverő testét látva Khettynek szólni sem kellett Camelus, Doer Tin és Redjens felemelték a férfit és óvatosan a szobájába vitték. Lassan havonta ismétlődő rutinná vált ez a mozdulatsor.
Lia és Khetty főzetet készített, amellyel az ájult férfi arcát lemosták, sebeit megtisztították. A nagy fazéknyi gyógyfőzetből jutott mindenkinek, akit valamilyen sérülés ért. Lia szorgalmasan vadászta a szilánkokat, szálkákat, míg Khetty Mortazort látta el.
Mindeközben Bulcsu és Redjens izgatottan járkáltak fel s alá a hajdani ajtó romjai előtt.
- Mikor mehetünk már be? – csillant fel Bulcsu szeme, mikor meglátta a lépcsőn felfelé érkező társait.
- Úgy vélem ezzel meg kellene várnunk Mortazort – felelte Csirguz lassan.
- Ne mááár!! – sóhajtott az ifjú, szemei csillogásában izzott a kíváncsisága.
- Megvárjuk Mortazort! – bólintott Camelus is, mire a fiú lehorgasztott fejjel lefelé indult a lépcsőn, hogy aztán leüljön az egyik lépcsőfokra.
- Akkor én itt várok! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire a többiek csak vállat vontak és fáradtan levánszorogtak a szobáikba.
* Bulcsu minden határozottsága és eltökéltsége ellenére hamarabb elaludt a lépcsőn, mint bárki más. Apja egy takarót terített rá, de nem vitte a szobájába.
- A döntésnek vannak következményei – felelte Gill kérdő tekintetét látva, majd ő maga is szobájába tért.
Késő esete volt már, mire az utolsó gyertya lángját is elfújták a toronyban, de olyan nyugodt pihenés következett, amelyre néhány napja nem volt példa.

****
Másnap hajnalban Khetty ébredt elsőként, szokás szerint. Friss volt és kipihent, de ami a legfontosabb vidám. Lesietett a konyhába, hogy szokásos reggeli teáját megigya az őszi napfénnyel felmelegített padon. Mikor kilépett a hátsó udvarra vezető ajtón, egy árnyék körvonalait látta menekülni a gyakorlótér felé. Különös, ismerős árny volt, így szokásával ellentétben Khetty nem ült le a padra, hanem kisétált a szirt szélére, mert onnan beláthatta a torony mellett épített gyakorlóteret és az azt szegélyező épségben maradt lombos fákat.
Szinte azonnal meglátta az egyik fatörzs mögött kuporgó rézbőrű, hegyesfülű kis lényt. Mosolyogva kortyolt a teájából, majd visszasietett a konyhába, hogy néhány szelet xabatot vegyen magához és elindult a gyakorlótér felé. Egy kisebb bokor tövébe tette az élelmet, majd visszaindult a padhoz. Alig távolodott el a bokortól, a lény azonnal elhagyta búvóhelyét és a kirakott xabatra vetette magát. Khetty mosolyogva nézte topronyos kis kedvencét, amint a bokor tövébe telepedve csillapítja éhségét.
Mire visszaért a padhoz Csirguzt találta ott. Reggeli beszélgetéseik nélkül szinte elképzelhetetlen volt már a nap.
- Hogy van Mortazor? – kérdezte a nő.
- Jobban – bólintott a férfi.
- Csirguz… bocsánatot szeretnék kérni… tegnap olyan dolgokat mondtam, amiket nem gondoltam komolyan…
- Nem kell bocsánatot kérned, mindannyian furán viselkedtünk… - felelte Csirguz, de arcán a pír elárulta, hogy őt is bántja, az előző nap elhangzott beszélgetés vádaskodása.

*Három nap múlva Mortazor még mindig az ajtót támasztotta. Arcán már nem látszott ínszakító emberfeletti erőlködés, inkább mintha valami különös révületbe került volna. A külvilág jeleire egyáltalán nem reagált, csak állt az ajtó előtt, tenyerét a masszív deszkáknak támasztva és lélegzett. Úgy tűnt tevékenysége ennyiben kimerül
A torony többi lakója azonban sokkalta megviseltebbé vált. Mintha Mortazor az ő életenergiájukból merítene erőt. Egy-egy őrség után nem volt szokatlan, hogy valaki átaludta az egész napot. A toronylakók egyre mogorvábbá váltak, ritkábban látott napvilágot mosoly vagy kedves szó. A harmadik nap végére már egymást is kerülni kezdték, mintha elszigetelődtek volna, folytonos bosszankodással és mérgelődéssel teltek meg a falak. Az első nap utáni szenvedések után Mortazor csendes révülete még lehangolóbb és fárasztóbb volt, mikor mikor kiáltozott vagy nyögdécselt.
- Ez így nem mehet tovább! – lépett át az elszenesedett ajtófélfán Khetty. A tűzmadár kiszabadulása óta minden erejükkel azon voltak, hogy a falakat rendbe hozzák, olyan dolog, mint a könyvtár ajtaja, egyenlőre nem szerepelt a felújítási tervek között. Csirguz morcosan nézett fel a könyvből, amit épp tanulmányozni próbált.
- Szemlátomást mindenki elveszíti az erejét és a józan eszét is! – Khetty az ablakhoz ment és a tengert nézte.
- Ugyan már! A józan eszét? – Csirguz hangja szokatlan éllel csendült.
- Ne bosszants már te is! – förmedt rá Khetty azonnal, majd percekig meredten bámulták egymást.
- Jól van! Valamit tennünk kell! – öltötte vissza Csirguz nyugodt, megfontolt külsejét.
- Mortazor belőlünk nyeri az erejét, amit majd bizonyára utólag jól körülmagyaráz, hogy nem is akarta, és sajnálja és… - Csirguz rosszalló tekintetét látva a nő megállt a mondat közepén, majd nagy sóhajjal tárgyilagos hangot erőltetve magára így folytatta: - Az ajtóról nem lehet leválasztani! A varázs körülzárja a tenyerét!
- Lehet, hogy mégse kellene annyira kíváncsinak lennünk – vetette fel Csirguz.
- Nem hagyhatjuk abba! – felelte Camelus belépve a könyvtárba. Az előző éjszakai őrség teljesen kimerítette, izmos, erőtől duzzadó teste most fáradtan omlott le az első székre. - Mindenki kikészült! – tette hozzá még belépőjéhez, majd várakozásteljesen a másik kettőre nézett.
- Ismeritek az életerő-varázslatot? – nézett rájuk Csirguz elgondolkozva.
- Azt hiszem, mind ismerjük – bólintott Camelus.
- Álljuk körbe Mortazort és közösen végezzük el! – csillant fel Csirguz szeme.
- Mivan? Nézz, Camelusra! Nem bírna ki egy ilyet!
- Pont ez a lényeg! Önként adjuk Mortazornak, nem kell elvennie! Hátha ezzel ma éjjel végre mindenki nyugodtan alszik…
- Nyugodtan alszik? A sírban?
- Szerintem egy próbát megér – vont vállat Camelus és feltápászkodott a székről.
Kilépett a folyosóra és zengő hangon elkiáltotta magát. A torony lépcsőjén sokáig visszhangzott a hangja, talán néhány kisebb darab vakolat is a padlóra hullott, de mindenki meghallotta hívását és alig fél perc alatt Mortazor mellett gyülekezve állták körbe elrévült varázslótársukat.
Csirguz megragadta a mellette állók kezét, lehunyta a szemét és halkan mormolni kezdett. Mire a többi toronylakó is követte példáját. Nem kellett részletesen elmesélni a tervet, hiszen valójában nem is volt terv, mindenki tudta, hogy mire készül Csirguz.
A mormolás betöltötte a teret. Másként, mint Camelus dörgő hangja, inkább felszabadultan, légiesen, mintha újraszínezte volna a falakat. Mikor elhalt az utolsó hang is, fehér köd kúszott a körbenállók köré. Átszivárgott rajtuk, átjárta minden sejtjüket, hogy aztán tejfehérré sűrűsödve körbevegye Mortazor testét. A férfi erre felnyögött, ugyanúgy, mint az első estén, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek végig, izmai megfeszültek.
A tejfehér köd azonban csak kavargott körülötte, mígnem a férfi tenyere alatt lévő zöld kristály felizzó fénye át nem tört ezen a ködön, hogy magába szippantva az önként átadott életerőt, mennydörgésszerű robajjal törje szilánkokra az ajtó köré vont varázslatot.

*Amíg Liáék a könyvtárat bújták Camelus igyekezett felmérni a károkat, amiket a tűzszörny okozott, vele tartott Bulcsu és Doer Tin is.
Pont akkor döcögtek be a könyvtárba, amikor Lia megtalálta a könyvet, amit keresett.
- És ez mi? – nézett a képre Bulcsu meghökkenten.
- Tűzmadár – vont vállat Lia.
- Elnézést a tűzgolyóért – mormogta maga elé Khetty. Látszott rajta, hogy kissé zavarban van. Sosem állt szándékában, hogy életveszélyes helyzetbe hozza a társait.
- Ha nem dobálod lépten-nyomon, nem gond! – vont vállat Doer Tin és ezzel túltárgyalták a dolgot.
- Mit csináljunk, ha visszajön ez az izé? – kérdezte Bulcsu halkan.
- Ha visszajön és nekünk támad, akkor jó nagy bajban leszünk – felelt az apja és fáradtan egy székre rogyott. – Úgy tűnik a falakba zárták elődeink ezt a lény, bár hogy hogyan és miért nem tudom, azt hiszem nem is akarom tudni.... viszont a végeredmény tekintetében mindegy is… Gyakorlatilag az alapoktól kell renoválni a tornyot, vagy a következő szárnyhussanásra a nyakunkba dől minden…
- Ilyen rózsás a helyzet? – kérdezte Redjens, inkább ironikusan, mintsem vidáman.
- Nyissuk ki az ajót! Hátha találunk mögötte megoldást! – nézett ki az ablakon Khetty. A tenger sötét vizén csillogó holdat nézte. – Persze, csak akkor ha Mortazor még mindig hajlandó rá... – nézett a férfira kérdőn.
*Mortazor ugyan már napokkal korábban nekikészült, most mégis szívesebben visszakozott volna.
- Mort? – nézett a szemébe Khetty, mert látta az elbizonytalanodást.
- Csináljuk! – bólintott erre a férfi határozottan, majd sarkonfordult és a szobájába indult a zöld kristálykőért.
*Mikor visszatért a kristállyal Bulcsu előhúzta zsebéből a kék színűt, amit a lény hagyott maga után: - Ez is kelleni fog? – kérdezte és hangján hallatszott, hogy abban reménykedik megtarthatja.
- Talán – vont vállat Mortazor.
- Ha mindenki készen áll, irány a negyedik szint! – lökte el magát a faltól Khetty és megindult.
*Mozdulatára a többiek is útnak indultak, így ő hagyta el utoljára a könyvtárszobát. Meg kellett állapítania, hogy egyáltalán nem örül annak, hogy Mortazort milyen áldozatot készül meghozni.
Mikor felértek a közönséges fa ajtó elé, Doer Tin tréfából az ajtó kilincséhez ért, mire milliónyi apró villám röppent a tenyerébe. A férfi fájdalmasan megrázta a kezét, mintha áramütés érte volna. A rosszalló tekinteteket látva így szólt: - Csak ki akartam próbálni, hogy tényleg varázslat védi…
Úgy tűnt ebből az egészből Mortazor már mit sem észlelt, tenyerébe szorította a zöld követ és hangtalan imát mormolt. Aztán mielőtt bárki megakadályozhatta volna a kristállyal együtt az ajtóhoz szorította a tenyerét.
A többiek nem nagyon tudták, hogy mit is tudnának tenni, csak álltak némán és nézték, ahogy a zöldesbarna köpenyes varázsló arcáról verejték csorog. Az ajtót védelmező mágia különös kékes-zöldes burka néhol felizzott, hogy aztán elhalványodjon.
Ez leszámítva nem történt semmi.
- Menjetek aludni! - nézett végig társain Khetty és bár ő maga is hullafáradtnak érezte magát hozzátette: - Itt maradok elsőnek őrködni!

- Mit csináljunk ezzel? – zengett Redjens hangja végig az emeleten.
- Szétfeszíti a falat! – nézett fel Camelus a falon, egészen a következő szintig repedt már a fal.
*A lávafolyam egyre terjedt, lassan méteres szélességű rést vágva a folyosóban. A földszinten lévő márványpadló díszítése hamuvá olvadt a tűzfolyamban.
Bulcsu és Camelus egyszerre emelték fel a kezüket, ujjaik közül hideg kékség röppent. Amint a lávafolyam közelébe értek a jégszilánkok víztócsává olvadva csurrantak végig a padlón.
- Ránk dől a torony! – nyögött fel Doer Tin, mikor meglátta a résen átszivárgó felvillanó fényességet.
A lávafolyam egyre terjedő hőséget árasztott, a falak felülete szinte már égetett.
- Kellene az a vízcsap, Camelus! – kiáltotta Mortazor, amint Khettyvel egyre hátrébb húzódott, az egyik fürdőhelyiség felé.

- Ez meg mi? – állt meg Camelus kezét törölgetve Mortazor mellett.
- Nem tudom… a dulakodás végeredménye...
- A frissen festett falon… - dünnyögte Camelus és letérdelt, hogy megtapintsa a folyadékot.
*Amint hozzáért a kibuggyanó kékséghez, fájdalmas kiáltással rántotta vissza az ujjait.
- Ez éget! Mi ez?
*Mortazor elgondolkodva próbált rájönni, hogy mivel is állhatnak szemben, de ilyen különös jelenséggel még sosem találkozott.
- Valami élőlény lehet? – nézett Camelus a másik férfira.
- Mit találtatok? – jelent meg Lia is.
- Nem tudjuk – vontak vállat a férfiak és felálltak, hogy a lány is megvizsgálhassa a különös jelenséget.
*Mikor Lia is közelebbről megszemlélhette a dermedésnek indult folyadékot, megérkezett Csirguz és Khetty is.
- Még este is vakoltok? – kérdezte Csirguz vigyorogva.
- Nektek köszönhetően erre tettünk szert – lépett egy lépést hátra Camelus.
- Mi ez? – kérdezte Khetty meglepetten.
- Valamiféle új kötőanyag az építkezéshez? – vigyorgott Lia is.
*Khetty tetoválása hirtelen égető fájdalommal izzott fel.
- Lépjetek hátrébb! – kiáltotta és tőréért kapott.
*Liának épp csak arra volt ideje, hogy hanyat dőlve elguruljon a hirtelen kilövellő kék nyaláb elől. A nyaláb így a korlátnak csapódott, körülölelve azt.
- Ennyit a ma este kinyitandó ajtóról – nézett Khetty Csirguzra, aki szintén kezében szorongatta a tőrét.
*A kék massza ismét dermedni, szilárdulni kezdett.
- Ez így nagyon nem lesz jó! – dörmögte Camelus.
A nyaláb pont a kis kör közepén csapott át, így elzárva a folyosót, kettévágva a társaságot.
Khetty nem sokat gondolkozott, csettintett az ujjával és a felizzó gömböt elhajította, későn hallotta meg Mortazor hangját: - Ne!
A kék folyadék lángba borult, izzó cseppekben hullott a folyosó fa padlójára, minden egyes cseppel kiégetve a padlólapot. A repedésen keresztül látszott, hogy a tűz átterjedt a különös lényre, amely eddig (talán évszázadok óta) a falban élt és most az egyetlen lehetséges úton próbált menekülni a résen keresztül. Az izzó test egyre nagyobb rést ütött a falon, már két kéz is kényelmesen befért volna, de a lény folyékony lávaszerűvé válásával teljesen elfedte a rést, átégette már a folyosó kövezetét is.
Mortazor és Khetty a folyosó egyik végén ragadt, míg a többiek és a lépcsőn felsiető társaik a másik oldalon.

*Napkapu ősi tornya napról-napra szépült. A hajdan fehér márványból épített épület lassan visszakapta régi vakító csillogását. A külső burkolat tisztogatásával és javításával Camelus foglalatoskodott nap, mint nap. Ebben szerencsére lelkes segítséget kapott Redjens és Kovi Zee személyében. Bulcsu inkább a gyakorlótéren élte ki mozgásigényét, nem sejtve, hogy apja a torony emeleti ablakaiból folyton szemmel tartja.
Lia számára a háztartás vezetése lett a fő feladat, ami ennyi embernél nem kis erőfeszítésébe került. Szerencsére segítsége neki is akadt Doer Tin személyében. Khetty inkább csak kontárkodni tudott a konyhában, ezért leggyakrabban vadászni ment, hogy legalább a vacsorának való meglegyen.
Mióta Zordon és Gekko elhagyta a tornyot, halkszavú egymás mellett élés vette át a korábbi viccelődés és ugratás helyét. Mindenki szó nélkül végezte a dolgát.
Khetty egy nap egy nagyobb wantut húzott magával, mikor Csirguz utolérte szintén jónéhány möszét cipelve a vállán.
- Hol jártál? - kérdezte Khetty.
- Körbenéztem egy kicsit a környéken. Meglátogattam néhány szövetséget, közben vadásztam is - vont vállat a kérdezett.
- Mit gondolsz az ajtó kinyitásáról? - kérdezte hirtelen Khetty.
Csirguz nem válaszolt azonnal, kissé elgondolkozva szólalt meg végül:
- Azt hiszem épp ideje, hogy kinyissuk!
Khetty arcán széles vigyor terült el.
- Mit remélsz? Mit találunk?
- Nem tudom - vont vállat Csirguz. - Jó lenne egy ép kristálygömb. Esetleg jónéhány titkos varázslatot rejtő pergamen... bár mostanában nem vetnék meg olyan földi kincset sem, mint egy láda kristály... És te? Szerinted mit rejt az ajtó?
- Nem tudom... Annyi lezárt ajtó van ebben a toronyban, hogy ennyi erővel akár megpróbálhatnánk kinyitni a legfelső szinten lévőt is... Nyilván nem véletlenül vannak varázs alatt az ajtók, de hogy melyik mit rejt? Nem tudom, nem látok át rajtuk...
- Igen.... de ez nem válasz a kérdésemre... - vigyorgott Csirgusz és belépett a toronyba.
A konyhában Lia és segédei gondjaira bízták a zsákmányt és felfrissülés reményében a fürdőhelyiségekben indultak.
- Camelus? - kiáltotta Khetty, mire a kérdezett jónéhány szintről feljebb kidugta fejét a korlát fölött.
- Eeegen...
- Van vizünk?
- Még dolgozunk rajta... talán holnapra lesz! - felelte a férfi maszatos arccal, vigyorogva.
- Akkor mára is marad a patak?
- Vagy így maradsz! Imádom a parfümödet! - vigyorgott Csirguz.
Khetty erre szó nélkül fellendítette a kezét, de Csirguz készült erre és elhajolt az ütés elől. Elhajoltában igyekezett Khetty karját célba venni, de a nő is elmozdult, így a nagy lendülettől Csirguz felborult. Khetty erre rá akart ugrani, de Csirguz átdobta maga fölött. A nő röptét a torony fala állította meg.
- Van gyakorlóterünk... - nézett ki Mortazor rosszallóan a szobája ajtaján, de a két küzdő nem nagyon hallotta meg.
Mindketten talpra pattantak és ismét egymásnak estek. Már nem baráti viccelődéssel, bár nem is vérremenő küzdelemmel. A párharc végén Khetty ismét a fal mellett kötött ki, Csirguz pedig a padlón. Kifulladva kapkodták a levegőt, miközben mindketten vigyorogtak.
- Mint ahogy mondtam...van gyakorlóterünk! - támasztotta Mortazor az ajtófélfát keresztbefont karral.
- Itt kisebb a hely - tápászkodott fel Csirguz.
Mikor Khetty felállt a fal mellől és elbicegett a fürdőhelyiségig Mortazor meglepetten nézett a falban nyílt kis résre. Körbenézett, de rajta kívül senki nem volt a folyosón. A falba ütött kis repedés nyomán a vakolat a földre hullott, különös kékesen izzó folyadék bugyant elő a résből és végigfolyt a hófehér falon.
~ Camelus nem fog ennek örülni - gondolta Mortazor, mikor először megpillantotta a kékes fényt.

*A délutáni izgatott készülődést, váratlan újabb fordulat bojdította fel.
- Én ezt nem csinálom tovább! – zengett végig Gekko hangja a nyitott könyvtárajtón.
- Ne mondd már Gekko! Olyan jól haladunk! Vannak nehézségeink, de megoldjuk! – felelt rá Khetty hangja kérlelően.
- Ellopta a köveinket??? Mihez kezdjünk nélkülük? Még ennivalót sem tudunk venni?
- Majd vadászunk. Itt van Lia, végre valaki főzni is tud...
- Nézd Khetty! Sajnálom! Tényleg! De elmegyek! – szólt Gekko hangja határozottan.
*A nő fáradtan Csirguzra nézett, de a varázslótársa csak meredten nézte az ajtófélfát. Őt is épp annyira letaglózta a hír, mint a nőt, de ő már akkor látta Gekko arcán a megmásíthatatlan döntést, mikor kérte, hogy gyüljenek össze a könyvtárban.
Mikor hallották becsukódni a kaput Gekko mögött, Khetty nagy sóhajjal a legközelebbi székre rogyott, Csirguz pedig becsukta az ajtót.
- Te is el akarsz menni? – kérdezte a nő halkan. Hangjából határozottság csendült, de a tekintete elárulta, hogy fél a választól.
- Ugyanmár! – legyintett Csirguz és ő is leült.
- Ha mégis, szólj kicsit korábban, mert kezdem úgy érezni, mintha egy kocsmában élnék, ahova ki-be járnak a vendégek! – Khetty mérges volt.
- Nem megyek sehova! Együtt kezdtünk neki, be is fejezzük együtt! – vigyorgott Csirguz korát meghazudtoló huncutsággal.
*Khetty csak bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette, és nem felejti el az ígértet. Kis ideig még bezárkózva beszélgettek, a torony többi lakója kíváncsian várta, hogy mikor nyílik ki végre a könyvtárszoba ajtaja, és mikor tudhatják meg a titkos tanácskozáson elhangzottakat… Persze azt elfeljtették, hogy pont azért titkos egy tanácskozás, hogy ne derüljenek ki az elhangzottak, csak a végleges döntés.
Mire vacsoraasztalhoz ültek Csirguz és Khetty is végzett, és mielőtt nekiláttak volna a szerény vacsorának (manapuffancs volt möszekocsonyával) Khetty megállt az asztal mellet és így szólt:
- Először is sajnálom, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi társunk távozott, és aki menni akar, azt továbbra sem tartóztatjuk itt semmiféle megkötéssel. Mivel azonban szükségessé vált, hogy új vezetőket válasszunk magunk mellé, ezért örömmel jelentem be, hogy Camelus és Mortazor elvállalta, hogy a napi elvégzendő dolgain felül a torony és kis társaságunk javára fordítja szabad idejét és energiáit. Remélem elfogadjátok őket ugyanúgy, mint Csirguzt vagy engem.
A nevezettek erre kissé zavart sutasággal körbenéztek, a többiek viszont őszinte örömmel gratuláltak nekik. Némelyek azért, mert szerencsésnek tartották magukat, hogy nem őket kérték fel erre a posztra, mások pedig azért, mert őszintén bíztak a megválasztottakban és remélték, hogy ezúttal Napkapuban állandósulnak a vezetők, akikre számítani lehet.
Mikor a gratulációk és a lelkes nevetés, beszélgetés alábbhagyott, Khetty még hozzátette:
- Sajnos a negyedik szinten lévő ajtó kinyitása így várat magára egy keveset, de remélem egy-két napnál nem többet.
Ezzel csapra verték a beköltözésük napján kapott ajándékhordó sört és jókedvű mulatozásba kezdtek, elfeledni az elmúlt napok jövés-menését és megünnepelni egy újrakezdést.

*Camelus arra lépett be a torony ajtaján, hogy Gekko őrjöngve cipel maga után egy üres ládát, amellyel hihetetlen erővel belökte a konyha ajtaját. A szitkozódásra előbújtak a szobában pihenők is, és meglepett értetlenkedéssel közeledtek a konyha felé, ahonnan kihallatszott a zöldköpenyes varázsló hangja. Ilyen kiabálást bármikor el tudtak volna képzelni Khettytől, Mortazortól, Camelustól vagy akár a mindig nyugodt Csirguztól is, node Gekkótól ez teljesen elképzelhetetlen volt.
Ahogy sorra beléptek a konyhába, a könyvhalom tetjére helyezett üres láda siralmas képe döbbentette meg őket.
- Mindenki itt van? - kérdezte Gekko a maga szűkszavú módján.
- Zordon nincs - nézett körbe Csirguz homlokráncolva.
- Az a nyomorult! - szorította össze állkapcsát Gekko.
- Azt akarod mondani, hogy elment és elvitte az összes begyűjtött kristályunkat??? - meredt tágra Csirguz szeme.
- Feltörte a zárat és elvette, amit a magáénak érzett - válaszolt Khetty. Hangjából visszafolytott düh sütött.
- Ennyi kristállyal nem járhat messze! - vélekedett Mortazor.
- Ennyi kristállyal a világ végén járhat már! - tette hozzá Camelus.
*A vezetők dühe és csalódottsága nehéz levegővel töltötte meg a konyhát. A nem túl régen csatlakozottak csak tébláboltak és egymásra lestek. A ládába, mint valami biztonsági tartalékba ők maguk is belehelyezték a kristályaikat. Nem kevés áldozat, lemondás és verejtékes munka volt tarka csillogásuk ára. Mégis tudták, hogy ezek által a kristályok által tudják biztosítani a torony fejlesztését, további életük zavartalan működését. Zordon pedig galádul feltörte ezt a védőburokba zárt ládát és magával vitte, amit talált.

*Khetty gyógynövényekkel átitatott kötéssel ült a könyvek fölött. Tudása nem volt hatalmas a gyógynövények terén, de annyit tudott, hogy Mortazor különleges növényével még sosem találkozott. Mégcsak hasonlóval sem. Bosszankodva kapta fel a fejét, mikor Lia kezéből kicsúszott egy kis adag pukkanó rozál, amely a forró vízben landolva vörösen bugyogott ki a fazékból.
- Akkor ezt most kiöntöm - nézett körbe Lia zavartan, mikor a bugyogás alábbhagyott, mindent vérvörösre festve a tűzhelyen lefolyva a padlóig.
- Mikor eszünk? - jelent meg az ajtóban Gekko, aki kissé porosan érkezett valahonnan a torony felsőbb szintjeiről. Kezében még mindig szorongatott egy vakolókanalat és a varázskönyvét, bízva benne, hogy a kettővel biztosan haladni fog valamennyit a torony tatarozásával.
- Most nem hiszem - rázta meg a fejét Khetty.
Gekko először a tűzhelyre meredt, majd a vértócsára, végül a nő kezére.
- Nincs összefüggés - vigyorodott el a nő és ügyesen kis helyet csinált, hogy barátja legalább letelepedni tudjon az asztal mellé.
- Többiek merre vannak?
- Pihennek, gyakorlatoznak, vadásznak... szabadon eldöntheted, hogy ki melyiket csinálja?
- Ki gyakorlatozik? - lepődött meg Gekko.
- Zordon...
- Ő ugyan nem... Az emeletről láttam volna, ha lenne valaki kint...
- Csirguz azt mondta, kint maradt még...
- Lehet, hogy kint maradt, de nincs a pályán... - vont vállat Gekko. - Szóval, lesz valami vacsora, vagy hozzak vacsorának valót a fogadóból?
Lia először Khettyre nézett, majd Gekkora. Mióta beköltözött a fogadóba, magára vállalta a főzés és ételkészítés feladatát, tekintve, hogy kettejük közül, Khetty egyátalán nem volt képesítése a kettőnél több ember részére elkészítendő ételekhez.
- Szerintem keresd meg Camelust és hozzatok a fogadóból ennivalót. A ládából tudod hol találod, van még benne bőven kristály.
- Jól van! - bólintott Gekko és felállt az asztaltól, hogy új és fontos megbizatását végrehajtsa.

*A csata után Khetty igyekezett mielőbb hazaérni, a tenyere sajgott a temérdek szálkától. Mikor belépett örült, hogy nincs ott a manó, mert egész biztos hangos szitkozódás lett volna az eredménye a simogatásnak.
- Lia! – kiáltott egy nagyot, az előcsarnokban visszhangzott a hangja, mire a szólított kidugta a fejét a harmadik emeleten lévő könyvtár ajtaján.
- Segítened kell! – emelte magasba Khetty a tenyerét, amelyről vér csöpögött a díszesen kirakott márványpadlóra.
- Már megint mit csináltál? – vigyorgott a lány és rasztásított hosszú haját összefogta, míg leért a lépcsőn.
*A konyhában vizet forralt, majd előkereste kis csipeszét, hogy nekiálljon megtisztítani barátja tenyerét.
A konyhába ekkor lépett be Redjens. Egyike a legújabb tagoknak:
- Mi történt? – kérdezte meghökkenve, de látszott rajta, hogy a húsból kiálló szilánkok és a csöpögő vér látványa nem rázta meg különösebben.
- Megsimogattam egy gyalulatlan totemoszlopot – felelte Khetty gúnyosan, majd összeszorította a fogait, ahogy Lia nekilátott egy méretesebb darab eltávolításának.
- Van erre egy jó kis orvosságom! – nézett rá a férfi vigyorogva.
- Ne dumáljatok annyit! – szólt rájuk Lia, miközben újabb szálkát húzott ki a nő tenyeréből.
*Redjens egy pillanat alatt átszelte a konyhát és az előcsarnokba vezető ajtón távozott, hogy szobájából visszatérve egy valódi kincset hozzon.
- Ez még a galetkiktől van! – emelte fel az üveget, amelyben megcsillant a rézszínű ital. – Biztosan bírni fogod? – nézett Khettyre, mielőtt átnyújtotta volna a poharat.
- Nem láttad még inni! – előzte meg a válasszal Lia a kérdezettet. A lány arcán kaján vigyor ült.
- Kedves vagy, hogy kiteregeted a titkaim... – azzal óvatosan három ép ujja közé fogta a kis poharat és egy hajtásra kiitta. – Ez tényleg a galekiktől van… - köhögött utána azonnal.
*Mire letette a poharat, Lia forró vízbe áztatott kendővel tekerte be Khetty tenyerét. Hirtelen fura kesernyés szag csapta meg az orrukat.
- Ezt ti is érzitek, vagy máris képzelődöm? – nézett körbe, a levegőbe szimatolva a nő.
- Rémesen büdös! – fintorodott el Lia, miközben összepakolt a kisebb műtét után.
Redjens eközben visszazárta az üveget és visszaindult a szobájába, ahogy kinyitotta az előcsarnokba vezető ajtót, a kesernyés szag elemi erővel csapott be a konyhába.

*Camelus, a varázsló, aki a kis manót hozta a belépéshez, kis titkot hordozott magával hosszú vándorútja során. Azon a napon, mikor megkapta a szobáját a toronyban, alig várta, hogy az utolsó gyertyát is elfújják társai, és végre elaludjanak. Nesztelenül felkelt az ágyról, ami már önmagában komoly teljesítmény volt, hiszen az százéves deszkák minden mozdulatra hangos nyekergéssel sírtak fel.
Majd igyekezett nesztelenül kiosonni a sötét éjszakába. Az ajtó előtt őrséget álló manó rémült pofája láttán halk nyögés tört fel belőle. Teljesen meg is feledkezett róla. Egy söprűt támasztott a manónak, hogy legközelebb ne ijeszthesse meg ennyire, majd az erdő fái közé osont.
Nem kellett sokat mennie, a tábor, amit hátrahagyott még parázsló fadarabokkal mutatta, hogy később is táplálta a tüzet valaki.
- Gyere elő, én vagyok! – suttogta smaragd szemeivel az erdőt pásztázva.
- Már azt hittem sosem jössz vissza – lépett elő egy kis tőrt szorongatva egy alacsonyabb alak.
- Hoztam ennivalót! – húzott elő egy kis zsákot a köpenye alól Camelus.
*A kis alak mohón kikapta a kezéből és azonnal nekilátott.
- Várnunk kell még egy kicsit – kuporodott le a kis alak mellé Camelus és szeretettel megsimogatta a haját. – Van itt a közelben egy kis barlang, ott biztonságban meghúzhatod magad, amíg a toronyba jöhetsz! Minden nap kijövök hozzád, ahányszor csak tudok!
*Amikor a kis alak befejezte a vacsorát, ügyesen összepakolta a holmiját, közösen eltüntették a tűz nyomait, majd elindultak a barlanghoz. Camelus nem ment vissza a toronyba éjszakára, csak mikor hajnalodni kezdett, akkor kelt fel a leszórt levelek közül és sietett vissza, hogy a többiek gyanút ne fogjanak.
Ez azóta is így történt minden éjszaka. Camelus nem akart titkokat őrizni a többiek előtt, megkedvelt társait, de tartott attól, hogy hogyan fogadnák a többiek, ha megjelenne a toronyban a kis köpenyes varázslóval az oldalán. Bár abban is biztos volt, hogy előbb-utóbb valakinek fel fog tűnni a távolléte, de igyekezett mindent elkövetni azért, hogy ez minél később következzen be.

"- Az igazán szerencsés végzeturak gyakrabban találnak az átlagosnál nagyobb méretű, és így több lélekenergiát adó szörnyeket."
Mára biztos kiégtek a szerencsepontjaim, mert a legtöbb LE, amit szereztem kb. 60 volt... kicsit mondjuk fura, hogy 2 szinttel korábbi mennyiségből kell ugyanazokat a szövetségi és egyéni elvárásokat teljesítenem...így tényleg lelkesítő az építkezés, mert kb. csak annyit bizonyítok vele, hogy mekkora áldozatokat tudok meghozni a köz javára!
(ez nem kérdés...csak egy megállapítás...hátha más is került ilyen helyzetbe...)