Sziasztok!
Törölni fogom V1-en a karakteremet. Kérdésem azt lenne, hogy a nála lévő ősköveket át lehet-e vinni egy másik, nevezetesen a hármas világba, és ha igen, akkor hogyan?
Hozzászólások - Marocchi
Dátum: 2010.05.08. 07:48:46
Dátum: 2010.05.05. 09:21:21
Lord DnS már a sokadik hordót verte csapra, miközben kedvese, Pinkprincess csillogó szemekkel kísérte végig minden mozdulatát. A lelkes csapos fehér ingére (és fehér hajára) kiömlött pár korty vörös bor, de Ő ezt láthatólag nem bánta, vagy esetleg nem is vette észre. Az egyik még megcsapolatlan hordó tetején egy kótyagos végzetúr ült, aki fennhangon csak békeszéknek nevezte ülőalkalmatosságát. Kissé arrább az asztalon felállva, poharát magasra emelve egy Dzsohni néven többször is bemutatkozó, képzeletbeli vendégeknek éneklő egyén alatt ingottak saját lábai. Ilyen és ehhez hasonló képek fogadták volna az olvasót, ha ebben a szűkös időben látogatná meg a Békeidők Hírmondói katakombáiban berendezkedett hívogatóan lakályos kis borospincéjét.
Halk sustorgások jelezték azonban, hogy nem mindenki öntött úgy fel a garatra, mint a "békeszékről épp hanyatteső társuk.
- Hírt kaptam. - szól egy mély, öblös hang
- A Hármak ellátogatnak ma ide.
- És a háború? -feleli egy vékonyabb hang.
- Talán már be is fejeződött. Nem tudom.
- Ehh! Majd megtudjuk, ha eljönnek.
A Hármak töltik be a szövetség vezető szerepét, de persze ezt csak úgy teszik, hogy a közmegelégedés megmaradjon. Páran nem értik, hogy miért e három személy került e pozícióba. Hajnali Harmat ottléte még érthető, hiszen a kis társaság egyik legerősebb tagja, hölgy létére úgy bánik a fegyverekkel (no meg a mágiával) mint csak nagyon kevesen, no, de a másik kettő? Egy minden bizonnyal túl fiatal végzetúr, aki Bugatty névre hallgat, és egy druida, aki nem szeretné elhagyni neve elől a veszett jelzőt akar a békéről papolni? Aki inkább való remetének az erdőben, mint egy Híres Szövetség vezetőjének? Annak való a hatalom, aki nem áhítozik rá. Mondják erre sokan, de vajon igaz-e ez rájuk? Ott van Minosa Torres! A szövetség emblematikus figurája, a bajnok! Ő olyan, hogy a galetki becsukott szemmel rábízná az életét, mégsem Ő tartja kezében a vezetői pálcát!
Hirtelen csend állt be. Legtöbben már csak akkor vették észre az érkező személyt, amikor az már egy magasabb szikláről nézett le rájuk. A hajnal pírja élénkítette az arcát. Hoszzú fekete haja a gravitációnak megadva magát hullott a vállára. Kecses léptei adták rá a magyarázatot, hogy miért nem hallotta senki az érkezését. Aki ellátott a szeméig, az meg volt győződve róla, hogy határozottság, céltudatosság lakozik e végzetúrnőban! Hajnali Harmat! - suttogták többen.
- Minden élőlény érez, úgy a növények, mint ahogy azok is, akikre fajtársaim oly elszántan, gyilkos vigyorral az arcukon vadásznak! Ezt Pierre kérte, hogy mondjam nektek, bár szerintem Ti tudjátok, nektek nem kell erről beszélni. Csak én jöttem el hozzátok, hisz én egyedül is el tudtam hozni a hírt, miszerint a háborút minden bizonnyal el fogjuk veszíteni! Mégis, a pusztítás citadellájának segítségével elérjük célünkat, efelől semmi kétség! A Békepaktumot azért hívtuk életre, hogy legyen egy szövetségek feletti szövetség, mely osszefogja a végzeturakat, végzetúrnőket, és elhozzuk e világ számára a békét! Tisztában vagyunk vele, hogy a fertőzés némelyek elméjét olyannyira megmérgezte már, hogy nem is vágynak a békére. Őértük talán már semmit sem tehetünk, de a gyermekeikért, és azokért, akik számára üdvözítő út a béke; értük érdemes küzdeni, vagy úgy is mondhatnám: kötelességünk segíteni! A fertőzés ellen, a béke mellett tettük le voksunkat! éppen ezért, aki minket, vagy a Békepaktumot támadja, az kiáll a káosz, az értelmetlen pusztítás,a fertőzés, és az Ellenség mellett! Ezzel saját végzetét segíti elő, vagy teszi hamarosan elkerülhetetlenné!
- Nagy durranás hallatszott!
- Nofene! - Kiáltotta Ermytage.
- Elért idáig is a háború? Már a békés kis boroshordó sem nyújt biztonságot!?
- Síri csend állt be ismét! Csak valami egyenletes szuszogást lehetett hallani. A hang irányába fordította minden erre képes jelenlévő a tekintetét, és Sesshomarut pillantották meg, (talán először félrecsúszott csuklyával...) amint eldőlve békésen hortyog pár összetört korsó, és a rozoga faasztal roncsai közt. Butykosát még ily állapotában is szorosan magához ölelte, bár annak tartalma már elindult feltérképezni a pince járatait. Pár idegölő csendes pillanat után óriási hahotázás vette kezdetét. Még egy kevés jóféle báránysült, és még több rántott manapoidnyelv is előkerült...
Halk sustorgások jelezték azonban, hogy nem mindenki öntött úgy fel a garatra, mint a "békeszékről épp hanyatteső társuk.
- Hírt kaptam. - szól egy mély, öblös hang
- A Hármak ellátogatnak ma ide.
- És a háború? -feleli egy vékonyabb hang.
- Talán már be is fejeződött. Nem tudom.
- Ehh! Majd megtudjuk, ha eljönnek.
A Hármak töltik be a szövetség vezető szerepét, de persze ezt csak úgy teszik, hogy a közmegelégedés megmaradjon. Páran nem értik, hogy miért e három személy került e pozícióba. Hajnali Harmat ottléte még érthető, hiszen a kis társaság egyik legerősebb tagja, hölgy létére úgy bánik a fegyverekkel (no meg a mágiával) mint csak nagyon kevesen, no, de a másik kettő? Egy minden bizonnyal túl fiatal végzetúr, aki Bugatty névre hallgat, és egy druida, aki nem szeretné elhagyni neve elől a veszett jelzőt akar a békéről papolni? Aki inkább való remetének az erdőben, mint egy Híres Szövetség vezetőjének? Annak való a hatalom, aki nem áhítozik rá. Mondják erre sokan, de vajon igaz-e ez rájuk? Ott van Minosa Torres! A szövetség emblematikus figurája, a bajnok! Ő olyan, hogy a galetki becsukott szemmel rábízná az életét, mégsem Ő tartja kezében a vezetői pálcát!
Hirtelen csend állt be. Legtöbben már csak akkor vették észre az érkező személyt, amikor az már egy magasabb szikláről nézett le rájuk. A hajnal pírja élénkítette az arcát. Hoszzú fekete haja a gravitációnak megadva magát hullott a vállára. Kecses léptei adták rá a magyarázatot, hogy miért nem hallotta senki az érkezését. Aki ellátott a szeméig, az meg volt győződve róla, hogy határozottság, céltudatosság lakozik e végzetúrnőban! Hajnali Harmat! - suttogták többen.
- Minden élőlény érez, úgy a növények, mint ahogy azok is, akikre fajtársaim oly elszántan, gyilkos vigyorral az arcukon vadásznak! Ezt Pierre kérte, hogy mondjam nektek, bár szerintem Ti tudjátok, nektek nem kell erről beszélni. Csak én jöttem el hozzátok, hisz én egyedül is el tudtam hozni a hírt, miszerint a háborút minden bizonnyal el fogjuk veszíteni! Mégis, a pusztítás citadellájának segítségével elérjük célünkat, efelől semmi kétség! A Békepaktumot azért hívtuk életre, hogy legyen egy szövetségek feletti szövetség, mely osszefogja a végzeturakat, végzetúrnőket, és elhozzuk e világ számára a békét! Tisztában vagyunk vele, hogy a fertőzés némelyek elméjét olyannyira megmérgezte már, hogy nem is vágynak a békére. Őértük talán már semmit sem tehetünk, de a gyermekeikért, és azokért, akik számára üdvözítő út a béke; értük érdemes küzdeni, vagy úgy is mondhatnám: kötelességünk segíteni! A fertőzés ellen, a béke mellett tettük le voksunkat! éppen ezért, aki minket, vagy a Békepaktumot támadja, az kiáll a káosz, az értelmetlen pusztítás,a fertőzés, és az Ellenség mellett! Ezzel saját végzetét segíti elő, vagy teszi hamarosan elkerülhetetlenné!
- Nagy durranás hallatszott!
- Nofene! - Kiáltotta Ermytage.
- Elért idáig is a háború? Már a békés kis boroshordó sem nyújt biztonságot!?
- Síri csend állt be ismét! Csak valami egyenletes szuszogást lehetett hallani. A hang irányába fordította minden erre képes jelenlévő a tekintetét, és Sesshomarut pillantották meg, (talán először félrecsúszott csuklyával...) amint eldőlve békésen hortyog pár összetört korsó, és a rozoga faasztal roncsai közt. Butykosát még ily állapotában is szorosan magához ölelte, bár annak tartalma már elindult feltérképezni a pince járatait. Pár idegölő csendes pillanat után óriási hahotázás vette kezdetét. Még egy kevés jóféle báránysült, és még több rántott manapoidnyelv is előkerült...
Dátum: 2010.05.02. 08:03:55
A nemrég végetért zivatartól még nedves volt az oldalra nyújtózkodó, vékony, kis ág. Vízcseppek potyogtak le róla, megöntözve a már átázott fövenyt. A kis ág meghajlott, félő volt, hogy letörik, de aztán a dologért felelős, apró, csíkos mókus villámgyorsan tovaszökkent a következő fa felé.
Három alak bontakozott ki lassan, ahogy a rengeteg melletti tisztáson közeledtek. A jövevények egyre inkább kivehetőek voltak az erdőlakók számára. Az egyik karcsúbb a másik kettőnél, járása könnyed, akár az elfeké, hosszú, fekete haja a vállára omlott. Arcát a hajnal pírja élénkítette. Vonásai elárulták; egy hölgy lépett a fák rejtekébe. A másik kettő robosztusabb testfelépítésű. Közülük az alacsonyabbik első ránézésre jellegzetesség nélküli, (tán pont ez a célja?) ám a mellette lépdelő társát fura formákkal áldotta meg a sors, vagy a saját alakváltoztató képessége. Az illető hunanoid, mégis tekintetet vonzó a külseje. Háromszögletű feje, kiugró két foga, vastag, barna bőre, és a testén néhol előbukkanó csonttüskék tették nem mindennapossá a jelenést! Rövid ideig csendbe burkolózott az erdő, de aztán vidám madárcsicsergés jelezte: nem kell az érkezőktől tartani!
- Milyen szép, halljátok! – szólt a karcsú hölgy.
- Szép, de honnan tudjuk, hogy itt van? – kérdezte a barna bőrű.
- Druidának alkalmas a terep. – vetette közbe a másik férfi.
- Na ja, az egész erdő az! – vágta rá a csonttüskés.
- Itt különösen szép a vidék, később akár vissza is jöhetnénk ide! – jelentette ki a gyengébbik nem képviselője.
Érdekes beszélgetésüket folytatták tovább is, de talán érdemes említést tenni az erdő egy távolabbi szegletében zajló eseményről is. Itt sűrűbbek a fák, mégsűrűbb az aljnövényzet. Kórt terjesztő virágpor, mérgező tüskéjű bokrok, és prédára leső állatok lepik el a vidéket. Önmagukat védik. Ez a természet rendje. Most azonban pár „néma szövetségben” lévő végzetúr tapodja e földet. Az állatok csendben menekülni próbálnak. A gyengeséget okozó virágpor, és a méreggel teli tüskék számára áthatolhatatlan védelmet jelentenek a drágán vásárolt, csillogó vértek, de még az új vadászok vastag bőre is! Kíméletlenül átgyalogolnak növényen, állaton, és egymással versengve gyűjtik magukba hatalmuk zálogát, a lélekenergiát! A régmúlt kiégett földjére emlékeztet a látvány, melyet a pusztítók maguk után hagynak. Egy kvazársörényű pegazus szemeiben még pislákol az élet szikrája, de két galetki érte folytatott csatájának győztese hamar kioltja e fényt! A könyörtelen rombolók pedig tovább haladnak épp a három új jövevény felé!
A csata hirtelen robbant ki. A szél ellenkezőleg vitte a „szagot”, így az éhes vadászok bűzét nem érezhették előre a békés vándorlók, akik így is meglepően jól, és hatékonyan vették fel a küzdelmet. A tarolni vágyók számbeli fölénye azonban komoly aggodalmora adott okot. Csak idő nem volt rá. A karcsú hölgy egy erőteljes csapást hárított, de az erő, amivel ezt a végzetesnek szánt támadást útjára indították a földre taszította, és megfosztotta Őt a fegyverétől! A majd két, és félméteres agresszív óriást csak pár lépés választotta el a védtelenné vált áldozatától. Lépni viszont nem tudott egyet sem. Szívós, mágiával átszőtt fűszálak tekeredtek a lábára, azokat kínos mozdulatlanságra ítélve! A következő pillanatban egy elszánt macskapárduc vetette rá magát az óriásra. Kisvártatva beszállt a küzdelembe egy borjú nagyságú, szürke farkas, majd a fegyverét visszaszerzett mágusnő is. A hősiesen megvívott harc végül győztes küzdelemmé vált. Sebesültek akadtak bőven, de a vándorok nem voltak híján a gyógyítómágiának sem. Kissé értetlenül néztek az oldalukon csatába szálló állatokra. Miért segítettek? Ki a vezetőjük? Mert hogy van ilyen, azt biztosan érezték. Erre utal a fűszűlakat megzabolázó varázs is, mely nem csak egy helyen, hanem egy egész színtéren meglódult. A minduntalan magából hideget sugárzó jégféreg? A sötétélilás szőrzetű, kecsesen lépdelő macskapárduc? A borjú nagyságú, ádáz tekintetű farkas? Vagy a háttérből valaki?
A bozontos farkas megremegett, majd szép lassan galetki formát öltött. Pár másodperc alatt lezajlott a teljes átalakulás, minek eredményeképp egy majdnem ugyanolyan bozontos végzetúr nézett vissza az Őt pásztázó szemekbe. Haja, és szakálla szinte teljesen elfedte arcát. Két apró zöld szem tekintgetett csak ki a sűrűből. Öltözéke is beolvadni látszott környezetébe, köszönhetően a piszkoszöld, és a kopottasbarna színek váltakozásának.
- Üdvözöllek benneteket Erdauin ritka, megmaradt erdeinek kis zugában. Barátaimtól tudom, hogy egy druidát kerestek. Nos, én volnék a környéken az egyetlen ki megfelel e feltételnek, de mielőtt rátérnénk jöveteletek céljára hadd köszönjem meg, hogy segítettetek védelmezni otthonunkat!
- Veszett Pierre? – kérdezte az alacsonyabb férfi.
- Oh, igen. Nem mutatkoztam volna be? Elnézést, biztosan még mindig az öröm hatása alatt vagyok, hisz nem minden nap találkozni vérszomjat nélkülözőkkel, de akkor engedjétek meg, hogy jóvátegyem faragatlanságomat.
Intésére a fűszálak, indák, és bokrok megelevenedtek. Most nem támadólag léptek fel, hanem az erdő vendégeinek formáltak kényelmes ülőhelyeket.
Hajnali Harmat, a mágusnő, Minosa Torres, a csendesen határozott, és Mrsitn a tüskekinövéses küzdő bemutatkozásuk után elárulták, hogy szeretnék, ha Pierre csatlakozna hozzájuk. Ők egy olyan szövetséget hívtak életre, amelynek históriája igencsak messzire visszanyúl az időben. Számos galetki ontotta már vérét a soraikban, és mind olyan ügyért, amiért egy druidának is érdemes ezt megtennie. A békéért! Az életért! Pierre akaratlanul is a múltjára gondolt amikor hallgatta az invitálást, és alig látható könny csillogott a szemeiben mikor igent mondott. Megállapodtak, hogy rendezi ügyes-bajos dolgait, megvárja kedvese visszatértét, aki furfangos, ugyanakkor elbűvölő boszorkányként gyűjti jelenleg is az ismereteit egy általa választott mentornál, majd Amariliával együtt ellátogatnak új otthonukba, a Békeidők Hírmondói fáradtságos munkával emelt épületei közé.
A druida nem kis kacajt hallatott, amikor újdonsült tüskés társa nyakába egy jókora darab hideg vízcsepp hullt. A dologért felelős, apró, csíkos mókus villámgyorsan tovaszökkent a következő fa felé…
Három alak bontakozott ki lassan, ahogy a rengeteg melletti tisztáson közeledtek. A jövevények egyre inkább kivehetőek voltak az erdőlakók számára. Az egyik karcsúbb a másik kettőnél, járása könnyed, akár az elfeké, hosszú, fekete haja a vállára omlott. Arcát a hajnal pírja élénkítette. Vonásai elárulták; egy hölgy lépett a fák rejtekébe. A másik kettő robosztusabb testfelépítésű. Közülük az alacsonyabbik első ránézésre jellegzetesség nélküli, (tán pont ez a célja?) ám a mellette lépdelő társát fura formákkal áldotta meg a sors, vagy a saját alakváltoztató képessége. Az illető hunanoid, mégis tekintetet vonzó a külseje. Háromszögletű feje, kiugró két foga, vastag, barna bőre, és a testén néhol előbukkanó csonttüskék tették nem mindennapossá a jelenést! Rövid ideig csendbe burkolózott az erdő, de aztán vidám madárcsicsergés jelezte: nem kell az érkezőktől tartani!
- Milyen szép, halljátok! – szólt a karcsú hölgy.
- Szép, de honnan tudjuk, hogy itt van? – kérdezte a barna bőrű.
- Druidának alkalmas a terep. – vetette közbe a másik férfi.
- Na ja, az egész erdő az! – vágta rá a csonttüskés.
- Itt különösen szép a vidék, később akár vissza is jöhetnénk ide! – jelentette ki a gyengébbik nem képviselője.
Érdekes beszélgetésüket folytatták tovább is, de talán érdemes említést tenni az erdő egy távolabbi szegletében zajló eseményről is. Itt sűrűbbek a fák, mégsűrűbb az aljnövényzet. Kórt terjesztő virágpor, mérgező tüskéjű bokrok, és prédára leső állatok lepik el a vidéket. Önmagukat védik. Ez a természet rendje. Most azonban pár „néma szövetségben” lévő végzetúr tapodja e földet. Az állatok csendben menekülni próbálnak. A gyengeséget okozó virágpor, és a méreggel teli tüskék számára áthatolhatatlan védelmet jelentenek a drágán vásárolt, csillogó vértek, de még az új vadászok vastag bőre is! Kíméletlenül átgyalogolnak növényen, állaton, és egymással versengve gyűjtik magukba hatalmuk zálogát, a lélekenergiát! A régmúlt kiégett földjére emlékeztet a látvány, melyet a pusztítók maguk után hagynak. Egy kvazársörényű pegazus szemeiben még pislákol az élet szikrája, de két galetki érte folytatott csatájának győztese hamar kioltja e fényt! A könyörtelen rombolók pedig tovább haladnak épp a három új jövevény felé!
A csata hirtelen robbant ki. A szél ellenkezőleg vitte a „szagot”, így az éhes vadászok bűzét nem érezhették előre a békés vándorlók, akik így is meglepően jól, és hatékonyan vették fel a küzdelmet. A tarolni vágyók számbeli fölénye azonban komoly aggodalmora adott okot. Csak idő nem volt rá. A karcsú hölgy egy erőteljes csapást hárított, de az erő, amivel ezt a végzetesnek szánt támadást útjára indították a földre taszította, és megfosztotta Őt a fegyverétől! A majd két, és félméteres agresszív óriást csak pár lépés választotta el a védtelenné vált áldozatától. Lépni viszont nem tudott egyet sem. Szívós, mágiával átszőtt fűszálak tekeredtek a lábára, azokat kínos mozdulatlanságra ítélve! A következő pillanatban egy elszánt macskapárduc vetette rá magát az óriásra. Kisvártatva beszállt a küzdelembe egy borjú nagyságú, szürke farkas, majd a fegyverét visszaszerzett mágusnő is. A hősiesen megvívott harc végül győztes küzdelemmé vált. Sebesültek akadtak bőven, de a vándorok nem voltak híján a gyógyítómágiának sem. Kissé értetlenül néztek az oldalukon csatába szálló állatokra. Miért segítettek? Ki a vezetőjük? Mert hogy van ilyen, azt biztosan érezték. Erre utal a fűszűlakat megzabolázó varázs is, mely nem csak egy helyen, hanem egy egész színtéren meglódult. A minduntalan magából hideget sugárzó jégféreg? A sötétélilás szőrzetű, kecsesen lépdelő macskapárduc? A borjú nagyságú, ádáz tekintetű farkas? Vagy a háttérből valaki?
A bozontos farkas megremegett, majd szép lassan galetki formát öltött. Pár másodperc alatt lezajlott a teljes átalakulás, minek eredményeképp egy majdnem ugyanolyan bozontos végzetúr nézett vissza az Őt pásztázó szemekbe. Haja, és szakálla szinte teljesen elfedte arcát. Két apró zöld szem tekintgetett csak ki a sűrűből. Öltözéke is beolvadni látszott környezetébe, köszönhetően a piszkoszöld, és a kopottasbarna színek váltakozásának.
- Üdvözöllek benneteket Erdauin ritka, megmaradt erdeinek kis zugában. Barátaimtól tudom, hogy egy druidát kerestek. Nos, én volnék a környéken az egyetlen ki megfelel e feltételnek, de mielőtt rátérnénk jöveteletek céljára hadd köszönjem meg, hogy segítettetek védelmezni otthonunkat!
- Veszett Pierre? – kérdezte az alacsonyabb férfi.
- Oh, igen. Nem mutatkoztam volna be? Elnézést, biztosan még mindig az öröm hatása alatt vagyok, hisz nem minden nap találkozni vérszomjat nélkülözőkkel, de akkor engedjétek meg, hogy jóvátegyem faragatlanságomat.
Intésére a fűszálak, indák, és bokrok megelevenedtek. Most nem támadólag léptek fel, hanem az erdő vendégeinek formáltak kényelmes ülőhelyeket.
Hajnali Harmat, a mágusnő, Minosa Torres, a csendesen határozott, és Mrsitn a tüskekinövéses küzdő bemutatkozásuk után elárulták, hogy szeretnék, ha Pierre csatlakozna hozzájuk. Ők egy olyan szövetséget hívtak életre, amelynek históriája igencsak messzire visszanyúl az időben. Számos galetki ontotta már vérét a soraikban, és mind olyan ügyért, amiért egy druidának is érdemes ezt megtennie. A békéért! Az életért! Pierre akaratlanul is a múltjára gondolt amikor hallgatta az invitálást, és alig látható könny csillogott a szemeiben mikor igent mondott. Megállapodtak, hogy rendezi ügyes-bajos dolgait, megvárja kedvese visszatértét, aki furfangos, ugyanakkor elbűvölő boszorkányként gyűjti jelenleg is az ismereteit egy általa választott mentornál, majd Amariliával együtt ellátogatnak új otthonukba, a Békeidők Hírmondói fáradtságos munkával emelt épületei közé.
A druida nem kis kacajt hallatott, amikor újdonsült tüskés társa nyakába egy jókora darab hideg vízcsepp hullt. A dologért felelős, apró, csíkos mókus villámgyorsan tovaszökkent a következő fa felé…
Dátum: 2010.02.27. 18:45:48
De akkor miért találkouzunk ennél sokkal ... kérdésekkel? Ez költői kérdés volt na...
Dátum: 2009.12.20. 20:10:41
Egy javaslat, mely kényelmi szempontból hasznos lenne, és időt takarítanánk meg vele: Jó lenne, ha egész felszereléseket be tudnánk magunknak állítani, és ezeket egyetlen gombnyomással cserélni! Pl. manakonstrukciós felszerelésről átváltani az "éles" hacukára. stb. 
Dátum: 2009.11.20. 23:25:26
Ha valamiképpen kielégítik a topjátékosok óhaját, akkor jobb eséllyel megtartják Őket. Ennyit írtam. Természetesen úgy kell ezt tenni, hogy a középmezőny se szenvedjen a változástól.
Az "ne változtassunk"-ra szavaztam, ha ez nem derült volna ki az előző hozzászólásomból.
Az "ne változtassunk"-ra szavaztam, ha ez nem derült volna ki az előző hozzászólásomból.
Dátum: 2009.11.20. 22:29:26
Nagyjából elolvastam a témához kapcsolódó hozzászólásokat.
Többen írták, hogy a VF amolyan kötelező szakértelem lett, mint például a spektrális manipuláció. Talán így van, de azért, mert ezt páran nem ismerték fel idejében, azért még ne gyengítsük azokat, akik előre láttak!
Én kifejlesztettem a VF-et, ha ugyanis nem tettem volna, akkor könnyen tönkretehették volna a játékomat, azok akik sokkal több időt tudnak a VU-ra fordítani. (nem azért, mert esetleg jobban csinálnak valamit)
A játék így jóval lassabb, és a mai világhoz szokott játékosok talán még unalmasnak is találják, de akinek van fantáziája, és nem csak a számszerűsített eredményekre kíváncsi, az nem tud unatkozni így sem. Még élénken emlékszem, amikor a postást vártam egy forduló érkezése miatt. Egy forduló, egy héten, és ennyi. Persze többen vannak, akik nem így állnak hozzá a dologhoz, és a készítőknek az üzleti érdekeket is szem előtt kell tartaniuk...
Az előbb említett üzleti okokból kifolyólag biztos vagyok benne, hogy valami változás lesz hamarosan a témában, hiszen az éljátékosoknak szükségük van portyacélpontokra, egyéb kihívásokra, különben könnyen leléphetnek a színtérről, márpedig Ők biztosan prémiumosok...
Többen írták, hogy a VF amolyan kötelező szakértelem lett, mint például a spektrális manipuláció. Talán így van, de azért, mert ezt páran nem ismerték fel idejében, azért még ne gyengítsük azokat, akik előre láttak!
Én kifejlesztettem a VF-et, ha ugyanis nem tettem volna, akkor könnyen tönkretehették volna a játékomat, azok akik sokkal több időt tudnak a VU-ra fordítani. (nem azért, mert esetleg jobban csinálnak valamit)
A játék így jóval lassabb, és a mai világhoz szokott játékosok talán még unalmasnak is találják, de akinek van fantáziája, és nem csak a számszerűsített eredményekre kíváncsi, az nem tud unatkozni így sem. Még élénken emlékszem, amikor a postást vártam egy forduló érkezése miatt. Egy forduló, egy héten, és ennyi. Persze többen vannak, akik nem így állnak hozzá a dologhoz, és a készítőknek az üzleti érdekeket is szem előtt kell tartaniuk...
Az előbb említett üzleti okokból kifolyólag biztos vagyok benne, hogy valami változás lesz hamarosan a témában, hiszen az éljátékosoknak szükségük van portyacélpontokra, egyéb kihívásokra, különben könnyen leléphetnek a színtérről, márpedig Ők biztosan prémiumosok...
Dátum: 2009.11.18. 15:28:24
Nem szoktam egész kalandot bemásolni ide, de ezúttal megteszem, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre. Kicsi újítást engedtem meg magamnak ezzel az írással, de gondoltam tetszeni fog mindenkinek. Hát nem. Az eddigi hat megírt kalandom közül ez kapott a legalacsonyabb pontozást. (5.3) Szerintetek ne foglalkozzak vele? Esetleg ha jön az ihlet, azt fojtsam magamba a jövőre nézvést? Íme a kaland:
Hatodik, versbe öntött kalandom:
Sápatag csontok
Varjak hangját sodorja a szél
Búskomorsággal jön el a tél
Szívedben rideg félelem kél
Ősi csatamezőhöz érkeztél.
A fekete földön, levegőn rekedve
Élettelen testek megnyugvást keresve
Hevernek iszonyú bűzt eresztve.
Könny szökik a szemedbe!
[egészség próba]
Bűvös igék szállnak feléd
Karjaid erőtlen hullnak eléd
Növény, s állat elhagyja erejét
Lélekenergiádért küzdesz Te még…
[transzcendális projekció próba]
Arcod a látványtól kissé sápad
Egy életre hívott téged támad
A harc magára nem sokat várat
Keményen megveted csizmás lábad!
[csata] - förtelemzombi
Feltűnik egy sötét alak
Remeg a föld a léptei alatt
Közelben csak a sok halott marad
Határozottan feléd halad
[csata] – nekromanta vezér
A kemény csata folytán
Maradt egy kis manafoszlány
Fekete mágia, minek okán
Holt sereg mozog lomhán.
Üreges szem, hörgő torok
Rothadó, zöldes húscafatok
Dübbenő léptű, sápatag csontok
Szinte kiáltják: vért ontok!
[IQ próba]
Agyad az észt keresi fel
Élettelen szolgákat tűz emészti el!
Varázsolsz, fáklyát ragadsz
Kisvártatva egyedül maradsz.
Itt a korábbi támadód
Őt azért még átkutatod
Nekromanta, az álnok
Iszákjában lélekgyémántok!
Gratulálok!
Hatodik, versbe öntött kalandom:
Sápatag csontok
Varjak hangját sodorja a szél
Búskomorsággal jön el a tél
Szívedben rideg félelem kél
Ősi csatamezőhöz érkeztél.
A fekete földön, levegőn rekedve
Élettelen testek megnyugvást keresve
Hevernek iszonyú bűzt eresztve.
Könny szökik a szemedbe!
[egészség próba]
Bűvös igék szállnak feléd
Karjaid erőtlen hullnak eléd
Növény, s állat elhagyja erejét
Lélekenergiádért küzdesz Te még…
[transzcendális projekció próba]
Arcod a látványtól kissé sápad
Egy életre hívott téged támad
A harc magára nem sokat várat
Keményen megveted csizmás lábad!
[csata] - förtelemzombi
Feltűnik egy sötét alak
Remeg a föld a léptei alatt
Közelben csak a sok halott marad
Határozottan feléd halad
[csata] – nekromanta vezér
A kemény csata folytán
Maradt egy kis manafoszlány
Fekete mágia, minek okán
Holt sereg mozog lomhán.
Üreges szem, hörgő torok
Rothadó, zöldes húscafatok
Dübbenő léptű, sápatag csontok
Szinte kiáltják: vért ontok!
[IQ próba]
Agyad az észt keresi fel
Élettelen szolgákat tűz emészti el!
Varázsolsz, fáklyát ragadsz
Kisvártatva egyedül maradsz.
Itt a korábbi támadód
Őt azért még átkutatod
Nekromanta, az álnok
Iszákjában lélekgyémántok!
Gratulálok!
Dátum: 2009.11.16. 15:11:36
Van egy úgynevezett sablonszöveg, amit kötelező minden Paktumtagnak elküldeni hadüzenet érkezése esetén. Míg erre válasz nem érkezik, nem lőhetnek citadellát, csak ha egyértelművé válik, hogy egyáltalán nem kommunikál az ellenfél. Nem célunk a csapásküldés, csak a háború elkerülése!
Dátum: 2009.11.16. 13:58:14
Kérlek írd meg privátban, hogy kik citadelláztak a Békepaktumból nem megengedett módon! Köszönöm!
Dátum: 2009.11.14. 20:58:59
A Kaland az enyém. Értékelem a negatív kritikát, és igyekszem helyén kezelni a pozitívat. Első hallásra nem értem, amit írtál, (ill. hogy miért írtad) de kérlek írd meg nekem privátban részletesebben ha megoldható! Köszönöm!
Dátum: 2009.11.05. 07:02:22
Idézet: Maci - 2009.11.04. 23:06:15
Nem tudom, olvastál e John Caldwell-től történeteket. Az ő történetei is tele vannak "ökörködéssel".
John Caldwell a kedvencem! ha olyan humorral találkozok, jöhet minden mennyiségben! Sajnos a kalandodat még nem kaptam meg, de már alig várom!
Nem tudom, olvastál e John Caldwell-től történeteket. Az ő történetei is tele vannak "ökörködéssel".
John Caldwell a kedvencem! ha olyan humorral találkozok, jöhet minden mennyiségben! Sajnos a kalandodat még nem kaptam meg, de már alig várom!
Dátum: 2009.11.05. 06:56:43
Vettem az aukción egy (visszaváltható) fókuszkristályt. A visszaválthatósága pontosan mit is jelent?
Dátum: 2009.11.02. 13:11:35
Persze, én mind a kettőt megvalósítanám, még akkor is, ha az általam említettre várni kellene még.
Dátum: 2009.11.02. 12:55:10
Idézet: BaalCain - 2009.11.02. 11:58:16
---------------------------------
Korábban már írtam, és most is idevág a dolog: A lélekgyémántokért vásárolható varázslatokról van/lenne szó. Újfajta varázslatok kerülhetnének ezáltal be a játékba, és nem csak abból állna a fejlődés, hogy egyre nagyobbat sebeznek a varázslatok! Bekerülhetnének olyan szerepjátékos gyöngyszemek, mint a Halotthívás, démonidézés, vagy a kitartás (ami plusz egy harci kört ad), esetleg a kritikus ütés növelés egy csata időtartamára, saját védelem növelése stb...
Amit szerintem idejekorán el kell kezdeni fejleszteni az a Lélekgyémántok felhasználási területe.
Most pörgünk a kalandokon, ami a Végzetúr legjobban sikerült fejlesztése az eddigiekben. De már most számolgatjuk, h mennyi Lé jár mennyi tpért ill mennyi áldozat egy gyémánt.
Mevan bennünk a motiváció,hogy minden optimalizálást félretéve kalandokat csináljunk, mert érdekes, kihívás mulatságos.
Viszont pár héten belül megszűnik a Lélekgyémánt felhasználhatósága. Héten meglesz a legjobb csizma, amit nem is akarok lecserélni a mostaniak közül semmire. jövő héttől olcsóbb lesz az állataim felszerelése. Utána majd néha 1-1 szinthuszár kínzómnak okozhatok meglepetést az láthatatlanság italallal. És ennyi.
Mindenképpen szükség lesz folyamatosan új tárgyakra, relikviákra. De ami igazán jó költési lehetőség lenne és nem eredményezne durva tápot azok az elhasználódó tárgyak.
pl +5 Iq t adó ital lejárati idővel Vagy ami + állatfejődést vagy + gyógyítást vagy....
A kalandok miatt pedig kelendő lenne sok olyan relikvia vagy akár ital is, ami szakértelemet ad.
Most pörgünk a kalandokon, ami a Végzetúr legjobban sikerült fejlesztése az eddigiekben. De már most számolgatjuk, h mennyi Lé jár mennyi tpért ill mennyi áldozat egy gyémánt.
Mevan bennünk a motiváció,hogy minden optimalizálást félretéve kalandokat csináljunk, mert érdekes, kihívás mulatságos.
Viszont pár héten belül megszűnik a Lélekgyémánt felhasználhatósága. Héten meglesz a legjobb csizma, amit nem is akarok lecserélni a mostaniak közül semmire. jövő héttől olcsóbb lesz az állataim felszerelése. Utána majd néha 1-1 szinthuszár kínzómnak okozhatok meglepetést az láthatatlanság italallal. És ennyi.
Mindenképpen szükség lesz folyamatosan új tárgyakra, relikviákra. De ami igazán jó költési lehetőség lenne és nem eredményezne durva tápot azok az elhasználódó tárgyak.
pl +5 Iq t adó ital lejárati idővel Vagy ami + állatfejődést vagy + gyógyítást vagy....
A kalandok miatt pedig kelendő lenne sok olyan relikvia vagy akár ital is, ami szakértelemet ad.
---------------------------------
Korábban már írtam, és most is idevág a dolog: A lélekgyémántokért vásárolható varázslatokról van/lenne szó. Újfajta varázslatok kerülhetnének ezáltal be a játékba, és nem csak abból állna a fejlődés, hogy egyre nagyobbat sebeznek a varázslatok! Bekerülhetnének olyan szerepjátékos gyöngyszemek, mint a Halotthívás, démonidézés, vagy a kitartás (ami plusz egy harci kört ad), esetleg a kritikus ütés növelés egy csata időtartamára, saját védelem növelése stb...
Dátum: 2009.10.25. 12:05:51
A Földanya lámpásának halványuló fénye narancsba borítja az erdőt. A megannyi tündöklő színben játszó természet most csitulni látszik. A közeli kis tó hamarosan már csak a hold sápadt-fehérlét fogja tükrözni.
Esteledik. A vadászat ideje. Amikor lélekenergiára éhező, vérszomjas végzeturak mással nem törődve, kegyetlenül csillapítják határtalan hatalomvágyukat. Könnyen megjósolható, hogy ha ez nem változik, akkor a kényes egyensúly fel fog borulni! A hajsza közben eltiport bokrokat ki fogja gyógyítani? A meggyötört, gyakran elpusztított állatok hiánya vajh hogyan hat a természet rendjére? Mi lesz, amikor az agresszorok célpontjai eltűnnek Ghalláról, és más híján egymásnak esnek, pusztán a hatalomért? Mi fölött lesz akkor hatalmuk?
Egyre több galetki bizony nem ismeri az önmegtartóztatást! Azt, hogy felelősséggel tartozunk a Földanyának! Természet? Élet? Béke? Csak kacagnak e szavak hallatán, és lankadatlanul űzik tovább önpusztító tevékenységüket!
De a most narancsba borult erdő lakói fellázadtak ellenük! Növények, állatok, és egy druida nevezi otthonának e szellős lakot, történetünk kezdeti helyszínét…
Esteledik. A vadászat ideje. Amikor lélekenergiára éhező, vérszomjas végzeturak mással nem törődve, kegyetlenül csillapítják határtalan hatalomvágyukat. Könnyen megjósolható, hogy ha ez nem változik, akkor a kényes egyensúly fel fog borulni! A hajsza közben eltiport bokrokat ki fogja gyógyítani? A meggyötört, gyakran elpusztított állatok hiánya vajh hogyan hat a természet rendjére? Mi lesz, amikor az agresszorok célpontjai eltűnnek Ghalláról, és más híján egymásnak esnek, pusztán a hatalomért? Mi fölött lesz akkor hatalmuk?
Egyre több galetki bizony nem ismeri az önmegtartóztatást! Azt, hogy felelősséggel tartozunk a Földanyának! Természet? Élet? Béke? Csak kacagnak e szavak hallatán, és lankadatlanul űzik tovább önpusztító tevékenységüket!
De a most narancsba borult erdő lakói fellázadtak ellenük! Növények, állatok, és egy druida nevezi otthonának e szellős lakot, történetünk kezdeti helyszínét…
Dátum: 2009.10.23. 18:42:28
Felütöttük a sokadik, elsárgult lapú, porlepte lexikont. Ez a hegymélyi Halhatatlanok Klán névsorát tartalmazta, persze csak azokét, akik rövidke életük során „vitték valamire”. A könyv vastagságából ítélve a Klán nevéhez méltatlanul sokan adták át lelküket a túlvilág urának. Vagy a felsoroltak még mindig élnének? A írásban szereplő nevek, és a hozzájuk tartozó információk abc sorrendben voltak, így az előszó után hamar ráakadtunk az Aawerqux névre. E család a legendás hidegtűrésükkel szerzett rá jogot, hogy ezen oldalak hasábjaira kerüljön. Sok Aawerqux a Bárd Klán hírnevét öregbítette, de egy bizonyos Hhaar nevű épp onnan pártolt át a Halhatatlanok közé, miután „belátta” hogy így nagyobb eséllyel veheti fel a harcot az Ellenséggel szemben. Az Aawerqux előtti „Daam” szó pedig a nemesi származást igyekszik bizonyítani. Hhaar Daam Aawerqux keresztnevét egy a világégés idején hasznosnak vélt, varázslóról elnevezett varázslatról kapta. (Hhaar Burka – a szerk.) Ennyit sikerült kideríteni. Megköszönve a könyvtáros segítségét két ezüstöt nyomtam a markába, majd távoztam. Kint már igencsak sötétedett. Holnap át kell néznem a Hegymélyi Bárd Klánról szóló könyveket, meg talán a medál után is lesz időm kutatni. – gondoltam, de mint már annyiszor, most is másképpen történtek a dolgok. Minden probléma nélkül sikerült szállást találnom a Révedt Lovaghoz címzett fogadóban, és szememet hamar álom nyomta el.
Kék fényben úszó alak materializálódott ismét előttem. Nem derengett, határozottan, ellentmondást nem tűrően jelen volt! És hozzám beszélt.
- Üdvözöllek! – szólt sejtelmes, mély baritonján.
- Ki vagy? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Azt hiszem már semmi értelme titkolóznom előtted. A hatalmamban vagy!
- Hogyan?
- Én a worluki halálisten egyik nagyhatalmú főpapja vagyok! – mennydörögte! Az, amit eddig hittél hazugság, tévút, ámítás!
- De hát…
- Elég! – kiáltotta mérgesen, majd gúnyos mosoly terült szét az arcán.
Idegtépő csend következett, miközben láthatólag elmélyülten koncentrált valamire. Én mozdulni sem tudtam. Halványan érzékeltem a tüdőmbe áramló levegőt, és végigmértem fogvatartómat. Magas, vékony alak. Hosszabb szürkésfehér haj, határozott áll, keskeny orr, mell alá érő kecskeszakáll, és sok év tapasztalatát tükröző szem. A kék fény el-eltűnt.
- Rendben. – törte meg az elnyúló csendet.
- Úgy érzem jogod van tudni az igazságot.
- Honnan tudom, hogy igazat beszél? – kérdeztem volna, de csak a szemem gúvadt az erőlködéstől.
- Tudni fogod. – olvasott a gondolataimban –
- Kezdjük Veled, a Te történeteddel! Hhaar Daam Aawerqux vagy, az Aawerquxok egyetlenje, aki a Halhatatlan Klánt választotta még az ellenséggel való ütközet előtt, a hegymorajszámlálás idején! Talán ezért élted meg, hogy néped a felszínre tört, és szembenézett sokatok végzetével. Köztük a sajátoddal is! Igen, az ütközetekben Te is meghaltál, lelkedet én mentettem meg. – nem leplezett mosoly – Én Worlukon éltem, mígnem Istenem egy szládja keresett fel. Garbash feladatot szánt nekem! Tudomására jutott, hogy egy Ghalla nevű világban sok, mi több, rengeteg lélek készül elszakadni gyarló testétől! Engem bízott meg vele, hogy gyűjtsek neki minél többet. Segítségül egy hófehér talizmánt, egy Lélekorzót juttatott a kezembe. Immár Te is ennek a medálnak vagy a rabja! Nem én öltelek meg, de Leah-hoz igyekvő lelkedet sikerült bebörtönöznöm az Istenemtől kapott relikviámba. Nem számítottam azonban rá, hogy neked, mint a Halhatatlanok Klán egy igen magas rangú galetkijének, lesz erőd dacolni a Lélekorzóval. Veszélybe került az ittlétem, és a kilétem is egyszerre, hiszen ha lelkedet nem sikerült volna feltünés nélkül az uralmam alá hajtani, könnyen pórul járhattam volna. Így viszont gyűjteményem díszlelke leszel ! Nem kis kockázatot vállaltam, amikor kölcsönadtam a testemet. Emléktörésekkel- módosításokkal , és megannyi illúzió felhasználásával elhitettem Veled, hogy Te vagy Garbash egyik lélekdarabja, így előfordult, hogy amit Te a saját magad által kreált illúziódnak hittél, valójában a valóság volt. Mindig ott voltam veled! Lassan kezdtél rájönni, hogy valami nincsen rendben. Én ezen a ponton ismét veszélybe kerültem. Álmokat kezdtem mutatni neked. Ez már a végső fázis volt. egyre erősödtem, Te pedig egyre inkább gyengültél. Hiteles álmokat adtam, melyek a valóság darabkáit mutatták, mert a legjobban így tudtam elterelni a figyelmedet. Ezalatt szép lassan behálóztalak. Értelmedet, és érzékeidet ha felébredtünk közös álmunkból, nem tudom elvenni, tehát érezni, látni fogsz, de a test felett már nem lesz semmi hatalmad. A medál az új otthonod. Nem leszel egyedül.
A következő, amit láttam, az az volt, hogy a Garbash pap elköszön a Révedt Lovaghoz fogadósától. Halványan, kissé alulnézetből érzékeltem mindent. A fák illatát, a madarak énekét, a szél zúgását, Laxius, és Rajid közeledtét. Prince, és Orophin-nal való találkozásnak is tanúja voltam a kis faluban, majd annak, hogy a Nehuv néven bemutatkozó „gazdám” megkíméli egy utazó életét, aki rátámadt, majd ezt mondja neki:
…de ne feledd, amikor a múlás mindent háttérbe szorító érzése hatalmába kerít, amikor a rothadás szaga terjeng őrülten irritálva orrodat, amikor csontzeneként hallod a feléd tartó léptek dübbenését, amikor feltűnik előtted (túl közel már...) az oszló üreges szemű fej, akkor ne mondd Vándor, hogy nem figyelmeztettelek előre...
Kék fényben úszó alak materializálódott ismét előttem. Nem derengett, határozottan, ellentmondást nem tűrően jelen volt! És hozzám beszélt.
- Üdvözöllek! – szólt sejtelmes, mély baritonján.
- Ki vagy? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Azt hiszem már semmi értelme titkolóznom előtted. A hatalmamban vagy!
- Hogyan?
- Én a worluki halálisten egyik nagyhatalmú főpapja vagyok! – mennydörögte! Az, amit eddig hittél hazugság, tévút, ámítás!
- De hát…
- Elég! – kiáltotta mérgesen, majd gúnyos mosoly terült szét az arcán.
Idegtépő csend következett, miközben láthatólag elmélyülten koncentrált valamire. Én mozdulni sem tudtam. Halványan érzékeltem a tüdőmbe áramló levegőt, és végigmértem fogvatartómat. Magas, vékony alak. Hosszabb szürkésfehér haj, határozott áll, keskeny orr, mell alá érő kecskeszakáll, és sok év tapasztalatát tükröző szem. A kék fény el-eltűnt.
- Rendben. – törte meg az elnyúló csendet.
- Úgy érzem jogod van tudni az igazságot.
- Honnan tudom, hogy igazat beszél? – kérdeztem volna, de csak a szemem gúvadt az erőlködéstől.
- Tudni fogod. – olvasott a gondolataimban –
- Kezdjük Veled, a Te történeteddel! Hhaar Daam Aawerqux vagy, az Aawerquxok egyetlenje, aki a Halhatatlan Klánt választotta még az ellenséggel való ütközet előtt, a hegymorajszámlálás idején! Talán ezért élted meg, hogy néped a felszínre tört, és szembenézett sokatok végzetével. Köztük a sajátoddal is! Igen, az ütközetekben Te is meghaltál, lelkedet én mentettem meg. – nem leplezett mosoly – Én Worlukon éltem, mígnem Istenem egy szládja keresett fel. Garbash feladatot szánt nekem! Tudomására jutott, hogy egy Ghalla nevű világban sok, mi több, rengeteg lélek készül elszakadni gyarló testétől! Engem bízott meg vele, hogy gyűjtsek neki minél többet. Segítségül egy hófehér talizmánt, egy Lélekorzót juttatott a kezembe. Immár Te is ennek a medálnak vagy a rabja! Nem én öltelek meg, de Leah-hoz igyekvő lelkedet sikerült bebörtönöznöm az Istenemtől kapott relikviámba. Nem számítottam azonban rá, hogy neked, mint a Halhatatlanok Klán egy igen magas rangú galetkijének, lesz erőd dacolni a Lélekorzóval. Veszélybe került az ittlétem, és a kilétem is egyszerre, hiszen ha lelkedet nem sikerült volna feltünés nélkül az uralmam alá hajtani, könnyen pórul járhattam volna. Így viszont gyűjteményem díszlelke leszel ! Nem kis kockázatot vállaltam, amikor kölcsönadtam a testemet. Emléktörésekkel- módosításokkal , és megannyi illúzió felhasználásával elhitettem Veled, hogy Te vagy Garbash egyik lélekdarabja, így előfordult, hogy amit Te a saját magad által kreált illúziódnak hittél, valójában a valóság volt. Mindig ott voltam veled! Lassan kezdtél rájönni, hogy valami nincsen rendben. Én ezen a ponton ismét veszélybe kerültem. Álmokat kezdtem mutatni neked. Ez már a végső fázis volt. egyre erősödtem, Te pedig egyre inkább gyengültél. Hiteles álmokat adtam, melyek a valóság darabkáit mutatták, mert a legjobban így tudtam elterelni a figyelmedet. Ezalatt szép lassan behálóztalak. Értelmedet, és érzékeidet ha felébredtünk közös álmunkból, nem tudom elvenni, tehát érezni, látni fogsz, de a test felett már nem lesz semmi hatalmad. A medál az új otthonod. Nem leszel egyedül.
A következő, amit láttam, az az volt, hogy a Garbash pap elköszön a Révedt Lovaghoz fogadósától. Halványan, kissé alulnézetből érzékeltem mindent. A fák illatát, a madarak énekét, a szél zúgását, Laxius, és Rajid közeledtét. Prince, és Orophin-nal való találkozásnak is tanúja voltam a kis faluban, majd annak, hogy a Nehuv néven bemutatkozó „gazdám” megkíméli egy utazó életét, aki rátámadt, majd ezt mondja neki:
…de ne feledd, amikor a múlás mindent háttérbe szorító érzése hatalmába kerít, amikor a rothadás szaga terjeng őrülten irritálva orrodat, amikor csontzeneként hallod a feléd tartó léptek dübbenését, amikor feltűnik előtted (túl közel már...) az oszló üreges szemű fej, akkor ne mondd Vándor, hogy nem figyelmeztettelek előre...
Dátum: 2009.10.22. 12:58:21
Por szállott fel a levegőben, majd nem hagyta pihenni füleimet a távolodó patazaj. Töretlen lendülettel haladtam előre. A látásom kitisztulásával egy nagyobb bokros rész került a szemem elé. Tőlem balra vastag törzsű, de alacsony facsoportok tűrték a szárazságot. Jobbra a messzeségbe veszett síkság.
A legutóbbi álmomban ismét megjelent az a kékesen derengő alak, csak most mintha határozottabb, kevésbé álomszerűbb lett volna. Ugyanakkor én a felkelést követően még levertebb, még fáradtabb lettem. Az álomkép beszélt is hozzám. Igaz, nem értettem, de egy szót sokszor ismételgetett, méghozzá mindig rám mutatva: Aawerqux! Talán ez volt a nevem? Prince-vel, és Orphin-nal nem volt erőm felvenni a lapcsolatot, így a medál eredetének kutatása helyett úgy döntöttem én nézek utána e névnek a könyvtárban.
Az út hosszabbra sikeredett, mint azt induláskor reméltem, de még naplemente előtt megpillantottam a várost körülvevő vaskos falakat. Rajid be tudott osonni velem, de Laxiust kívül kellett hagynom. Bebocsátást kaptam Libertanba.
Kiszélesített úton haladtam a város közepe felé. Oldalt egymás hegyére-hátára épült lakóépületek sorakoztak rendszertelen sűrűséggel. Néhol orrfacsaró bűz jelezte a csatorna hiányát. Szutykos koldusok kéregettek a járókelőktől, náluk még szutykosabb gyerekek rohangáltak nagy összevisszaságban. Egyszer megtisztult az út, de csak addig, amíg az arra járőröző városőrök elhaladtak a környékről. Egy magasabb épületet már messziről jól ki lehetett venni. A mágustorony, minek tövében ott a könyvtár. (a falubeli fogadós mondta) Már nem figyeltem másra, csak az úticélomra, a toronyra! Közelebb érve láthatóvá vált, hogy az ismeretlen eredetű fekete kövek, amik a falat alkották, itt-ott vészesen kiállnak a társaik közül. Az épületet mágia tartja egyben, különben már régen nagyot koppant volna valaki fején pár komor kő. Szerencsére az az ezüst, amit adtam a fogadósnak helytálló információhoz juttatott, mert a könyvtár valóban ott volt a két toronyba vezető bejárat egyikeként.
Odabent homály, és hűvösebb levegő fogadott, na meg egy szürkehályoggal ékített öregember. Megmaradt ősz hajszálait hátrafelé igazítva viselte, mintha reggelente mindig szélcsatornába nézne a tükör helyett. Seszínű ruhája küllemét jellegtelenné tette. Éppen egy könyvet tett vissza egy magasabb polcra, így a felkarján jól láthatóvá vált aszott bőre. Szűkszavű üdvözlés után elárultam neki jövetelem célját. Ezután egy hátsó részben lévő ajtóhoz invitált, ahol elővett egy kékesen vibráló máguskulcsot.
A legutóbbi álmomban ismét megjelent az a kékesen derengő alak, csak most mintha határozottabb, kevésbé álomszerűbb lett volna. Ugyanakkor én a felkelést követően még levertebb, még fáradtabb lettem. Az álomkép beszélt is hozzám. Igaz, nem értettem, de egy szót sokszor ismételgetett, méghozzá mindig rám mutatva: Aawerqux! Talán ez volt a nevem? Prince-vel, és Orphin-nal nem volt erőm felvenni a lapcsolatot, így a medál eredetének kutatása helyett úgy döntöttem én nézek utána e névnek a könyvtárban.
Az út hosszabbra sikeredett, mint azt induláskor reméltem, de még naplemente előtt megpillantottam a várost körülvevő vaskos falakat. Rajid be tudott osonni velem, de Laxiust kívül kellett hagynom. Bebocsátást kaptam Libertanba.
Kiszélesített úton haladtam a város közepe felé. Oldalt egymás hegyére-hátára épült lakóépületek sorakoztak rendszertelen sűrűséggel. Néhol orrfacsaró bűz jelezte a csatorna hiányát. Szutykos koldusok kéregettek a járókelőktől, náluk még szutykosabb gyerekek rohangáltak nagy összevisszaságban. Egyszer megtisztult az út, de csak addig, amíg az arra járőröző városőrök elhaladtak a környékről. Egy magasabb épületet már messziről jól ki lehetett venni. A mágustorony, minek tövében ott a könyvtár. (a falubeli fogadós mondta) Már nem figyeltem másra, csak az úticélomra, a toronyra! Közelebb érve láthatóvá vált, hogy az ismeretlen eredetű fekete kövek, amik a falat alkották, itt-ott vészesen kiállnak a társaik közül. Az épületet mágia tartja egyben, különben már régen nagyot koppant volna valaki fején pár komor kő. Szerencsére az az ezüst, amit adtam a fogadósnak helytálló információhoz juttatott, mert a könyvtár valóban ott volt a két toronyba vezető bejárat egyikeként.
Odabent homály, és hűvösebb levegő fogadott, na meg egy szürkehályoggal ékített öregember. Megmaradt ősz hajszálait hátrafelé igazítva viselte, mintha reggelente mindig szélcsatornába nézne a tükör helyett. Seszínű ruhája küllemét jellegtelenné tette. Éppen egy könyvet tett vissza egy magasabb polcra, így a felkarján jól láthatóvá vált aszott bőre. Szűkszavű üdvözlés után elárultam neki jövetelem célját. Ezután egy hátsó részben lévő ajtóhoz invitált, ahol elővett egy kékesen vibráló máguskulcsot.
Dátum: 2009.10.21. 16:10:33
Köszönöm Byzon!
Egy apró kis bemutatkozás, mielőtt belekezdünk a történetbe:
Pierre Bourgous a felszínre kerülés után az irdatlan mennyiségű lélekenergia felszabadulásától megtébolyodott. Rátámadt mindenkire, aki a közelébe került, mert Ellenségnek hitte őket. Ez sok élő teremtmény végzetét jelentette. Ekkor aggatták rá a veszett jelzőt, és nemes egyszerűséggel csak Veszett Pierre-nek hívták. Szerencsére nem tudni hogyan, (talán egy ismeretlen mágus segedelmével?) de helyreállt az elméje. Megtudván szörnyű tetteit magát mélyen megvetette, és csak azért nem oltotta ki saját életét, mert azt gyávaságnak tartotta. Tudja, hogy lehetetlen helyrehozni amit művelt, de úgy érzi élete hátralévő részében mindent meg kell tennie, hogy enyhítse bűnét, hisz az Istenek előtti számadás még nem jött el! Továbbiakban a Veszett Pierre nevet használja, így minduntalan emlékeztetve magát a múltjára, és jelenlegi céljaira, az Élet megbecsülésére, és a Béke megteremtésére! Tudja azonban hogy ezekért is harcolnia kell...
Egy apró kis bemutatkozás, mielőtt belekezdünk a történetbe:
Pierre Bourgous a felszínre kerülés után az irdatlan mennyiségű lélekenergia felszabadulásától megtébolyodott. Rátámadt mindenkire, aki a közelébe került, mert Ellenségnek hitte őket. Ez sok élő teremtmény végzetét jelentette. Ekkor aggatták rá a veszett jelzőt, és nemes egyszerűséggel csak Veszett Pierre-nek hívták. Szerencsére nem tudni hogyan, (talán egy ismeretlen mágus segedelmével?) de helyreállt az elméje. Megtudván szörnyű tetteit magát mélyen megvetette, és csak azért nem oltotta ki saját életét, mert azt gyávaságnak tartotta. Tudja, hogy lehetetlen helyrehozni amit művelt, de úgy érzi élete hátralévő részében mindent meg kell tennie, hogy enyhítse bűnét, hisz az Istenek előtti számadás még nem jött el! Továbbiakban a Veszett Pierre nevet használja, így minduntalan emlékeztetve magát a múltjára, és jelenlegi céljaira, az Élet megbecsülésére, és a Béke megteremtésére! Tudja azonban hogy ezekért is harcolnia kell...
Dátum: 2009.10.19. 20:03:19
Nem tudom volt-e már arról szó, hogy újfajta varázslatok is bekerülhetnének a játékba, méghozzá lélekgyémántért?! Ne csak abból álljon a varázslatok fejlődése, hogy növeljük a sebzését. A kalandok bevezetésével itt a lehetőség, hogy bekerüljenek olyan varázslatok, mint pl. kritikus sebzés növelése a csata időtartamára, vagy pl. démonidézés, halotthívás, stb...