Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Jeriko

Dátum: 2009.03.28. 12:33:31
Meg mondom őszintén, nekem a védelem itala nem tetszik, és ahogy nézem, nem is váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szerintem alapvető probléma, hogy nincs meghatározva a cél, vagy ha meg is van, nincs szem előtt tartva.

Most tulajdonképpen mire kell a védelem itala? Hogy az erősebb karakterek ne verjék laposra a gyengébbeket, vagy hogy megfordítsuk a győzelmi arányokat? Szerintem kifejezetten káros a játékra nézve, ha tovább lehetetlenedik el a portyázás. Ha a gyengébb karakterek védelemre szorulnak, akkor meg kell őket védeni, de nem olyan módon, hogy az erősebb karakter felkenődjön rájuk. (Ez szerintem a láthatatlanságnak is nagy hibája, abból is lehetne értelmes változtatásokkal hatékony védekezést csinálni.)

Ha VÉDEKEZNI kell, akkor értelemszerűen a VÉDŐ tulajdonságokat kell növelni, a többit csökkenteni. Példának okáért a védelem itala adjon +X védekezést, ugyanakkor -X támadást, +X IQ-t, -X taumaturgiát. A csata végén elvitt LE-t negyedelje (mindkét irányban), és az okozott sebzés felét (ha még szükséges) gyógyulják be a felek (igen, mind a kettő).
X pedig legyen kellően nagy, mondjuk legalább a karakter szintje.

Ez a változás a csata győzelmi arányát nem módosítja, viszont a sebzést nagymértékben redukálja. Bekerülhet a lélekkufárhoz 2 őskőért, vagy párszáz LE-ért megvásárolható tárgyként, ami 8 vagy 12 esetleg 24 óra hosszan tart (ha a tulaj támad, akkor is kifejti hatását).

Javasolnám a láthatatlanság módosítását is ez irányban: ne legyen kevesebb a hatása alatt szerzett TP, lehessen portyázni is, viszont hatása kerülhet szint*10 LE-be, és a védekezésre, egészségre, IQ-ra, mágiára pluszt adjon, az erőre, támadásra, taumaturgiára, kritikus ütésre mínuszt - mégpedig annyit, amennyi a karakter szintje. Sokkal többen használnák.
Dátum: 2009.03.27. 10:10:04
Én például azért vittem fel a kronokompenzációmat (amit sokan a legvacakabb szakértelmek közé sorolnak), hogy tudjak támadni. Ma reggel 1 óra alatt 16 győztes portyám volt - ezzel letudtam a napi adagot. Emellett nem fáj, hogy esténként bucira vernek (tegnap este 2 óra alatt 8-an vertek laposra, kb. 7000 sebzést nyeltem be).

A sebzéskompenzáció azért nem ér sokat, mert akkor gyógyulsz, amikor támadnak: nem változtat azon, hogy mikor gép elé kerülsz, 15% alatt leszel. Ugyanez a helyzet az elnyeléssel. Ha fele annyit sebződsz, azzal azt éred el, hogy kétszer annyit karakternek tudsz a célpontja lenni.

Ezzel szemben a manaregeneráció akkor gyógyít, amikor ÉN AKAROM. Amikor a gép előtt vagyok. Gyógyulok egy adagot, azonnal mehetek portyázni, térkapuzni stb. Ha van kronokompenzációd, akkor 10 perc múlva megint (és 10 perc alatt nem biztos, hogy laposra vernek).

Varaszlo: a manaregeneráció a VP-d ötödét vonja le, és szint/6*VP-t gyógyulsz. 6-os szinten tehát ugyanannyit, amennyi VP-d eltűnik, 12-es szinten kétszer annyit, 18-as szinten héromszor annyit, 50-es szinten pedig 8,33-szor annyit. Ha van 3000 MaxÉP-d, és átlag 2000 aktuális VP-d, akkor ugye 400 VP megy el a manaregenerációra, kb. 6-7-es szorzóval (40 körüli szakértelem) már max-ba tudsz gyógyulni - egyszer reggel, egyszer este.
Turbózni nem érdemes, mert több VP megy el turbóra, mint gyógyításra.
Dátum: 2009.03.27. 07:54:51
Lehet, megköveztek érte, de szerintem jók ezek a tulajdonságok, ahogy vannak.

Sokáig én sem fejlesztettem az egészséget, mágiát. Most se tartoznak a legerősebb tulajdonságok közé. De pl. a mágiámat most növeltem meg 40-el, mert nagyon jól jön mind a manaregenerációhoz, mind a manakonstrukcióhoz. Ezekkel a szakértelmekkel nagyon komoly eredményeket lehet felmutatni. Pl. manaregenerációval naponta kétszer szinte maximumba tudok gyógyulni - ennek köszönhető, hogy bár naponta 10.000 ÉP felett veszítek, bőven tudok portyázni.

Az egészség a másik fele: magas egészséggel olyan mértékben tudsz regenerálni, hogy nem tudják leverni rólad. Természetesen nem ezzel kell kezdeni, mert ha nem vagy erős harcban, akkor csak annyi változik, hogy 5 helyett 10 karakter fog elverni, de ha már fel tudod venni a versenyt a körülötted levőkkel, akkor igenis nagyon sokat számít.

Érdemes lenne megnézni, hogy aki arra panaszkodik, milyen sokat sebeznek beléje, annak mennyi ez a két tulajdonsága.
Nekem december eleje óta 150 pp-m volt, 100 alá nem tudtam vinni soha. Márciusban nőveltem először az egészséget és mágiát (40 körüli értékről 70-re), majd a mágiát azóta 70-ről 110-re. Ma 0 pp-m van.
Nyílván egy esetből nem lehet általánosítani, azt azonban cáfolnám, hogy ezeknek a tulajdonságoknak nincs értelme.
Dátum: 2009.03.26. 23:01:14
Idézet: a - 2009.03.26. 19:12:05


- TOP 1 szövetség: gyémánt
- TOP 1 Karakter éppen gyémánt
- Legnagyobb tulajdonságösszeg: gyémánt
- Legnagyobb szakértelem összeg: gyémánt
- Legtöbb LE diferencia: gyémánt (ezt ne is említsük mert csak felhúzom magam)
- 90%-ban gyémánt karakterek támadnak.
- Elvesztett LE-m 90%-ban gyémántok vitték el.
- Összes csatám 80%-a gyémánt ellen van.
- Legnagyobb hatalom tornya ami miatt ment a sírás rívás hogy nem éri meg nekik, pedig már az építési költség legalább 3X kivették, szintén gyémánt szövi kezén van.


Hát, nagy úr a demagógia...
Csak pár észrevétel:

- 90%-ban gyémánt karakterek támadnak.
- Elvesztett LE-m 90%-ban gyémántok vitték el.
- Összes csatám 80%-a gyémánt ellen van.


Mivel a karakterek közel 50%-a gyémánt, furcsa lenne, ha ezek nem így lennének. Ez nem a hordabónusz miatt, hanem a létszám miatt van így ugyebár...

- Legtöbb LE diferencia: gyémánt (ezt ne is említsük mert csak felhúzom magam)

Folytassuk a sort: top2 LE diff nem gyémánt, top3 nem gyémánt, top4 nem gyémént, top5 nem gyémánt. Első 10-ből 3 gyémánt, a létszámukhoz képest az arány rosszabb mint pl. rubin hordánál.
Emellett lenne egy fogadásom, hogy ha Nephila annakidején zafír hordát választ, akkor most a top1 zafír. Mert ugye 33% bónuszt kap, azaz a 8M LE diffből 6M-et BÁRMILYEN hordával összeszedett volna, és 2M a gyémánt bónusz. És mit tesz Isten, a 6M-el is első lenne... klassz érv.
Nem mellesleg Nephila velem egyidőben kezdte a játékot, és jelenleg mind TÖ-ben, mind szakértelmekben mögöttem van, pedig nekem 200k LE diffem sincs az ő 8M-jéhez képest. Maradjunk annyiban, hogy a szintvisszamaradt stratégiával rengeteg LE-t szerzett, de összességében kevesebbet, mintha vadászott volna, mint pl. én.

- Legnagyobb tulajdonságösszeg: gyémánt
- Legnagyobb szakértelem összeg: gyémánt


Először is, ez kb. 1 hónapja van így, azelőtt egyik rubin, másik zafír volt. Csak hát ezt könnyű eéfeéejteni. Másrészt ugye a gyémánt horda az egyetlen, akinek a bónusza látszik a tulajdonságokban, de pl. a rubin horda támadása nem. Ügyes összehasonlítás.

- TOP 1 szövetség: gyémánt
Mióta is? Véletlenül nem az Elit Horda szerepelt ezen a poszton hónapokig? De nézzünk más statisztikákat:
- 30 fő feletti szövetségekből (9 db) csupán 1 gyémánt van
- 100 szintnyi épületet felépítő szövetségek közül (9 db) szintén csak 1 a gyémánt.
- top100 karakterből mindössze 27 gyémánt van, létszámukhoz képest messze legrosszabb az arány.

- TOP 1 Karakter éppen gyémánt
Mióta is? Egy hónapja? Vegyük észre, a játék eddig eltelt bő 6 hónapjából 5-ben mintha egy Shardullah Sharpa nevezetű egyén lett volna a top1...
Ilyen csúsztatások mellett az ügyvédek az őszinteség megtestesült szobrai lehetnének.

A többiben persze tökéletesen igazad van.
Dátum: 2009.03.26. 12:34:34
Idézet: Mortimer - 2009.03.25. 06:22:46
Érzitek a feszültséget, ami a hatalom tornyát körülveszi? A szövetségek vállvetve harcolnak érte, nap nap után más birtokolja a tornyot, örülhet az, aki akár csak egy napig is birtokolja. A spamszűrőre - Miklós állításával ellentétben - főként azért volt szükség, mert annyira pörögnek a karakterek közötti ezzel foglalkozó üzenetek, hogy már nem bírta a rendszer.


Durván egy hónapja írtam, hogy a toronycsökkenés a felmerült ötletek közül csupán a legkevésbé rossz megoldás, alapjaiban kellene változtatni a torony működésén.
Jelen feltételek mellett úgy gondolom, hogy a top3 szövetségen kívül senki más nem fogja birtokolni a tornyot. A manakonstrukció megjelenése még jobban eltorzította az arányokat: egy 30 fős szövetségben hiába nő napi 5000 LE-vel a torony birtoklásáért kapott büntetés, ha ezt (maximális manakonstrukcióval számolva) fejenként napi plusz 20 (!) varázsponttal ellensúlyozni lehet.

Bár a mi szövetségünk birtokolja a tornyot, azt kell mondjam megérett a torony az újabb módosításra.
Az NPC-ket nagyon jó ötletnek tartom, mindenképpen érdemes lenne bevezetni.

Azt azonban, hogy ezt portyapontért lehessen megtenni, már koránt sem. A portyapont maradjon portyapont, lehessen portyára használni. Az NPC meg legyen egy teljesen új aspektusa a játéknak.

Megjegyzem, a játék kezd erőteljesen elszállni fejlődésben, így sokkal szívesebben látnék inkább érdekes, játékélményt nyújtó dolgokat, mint újabb tápolási módokat. Szóval az NPC-k ne LE és TP források legyenek, hanem izgalmas, taktikázásra lehetőséget nyújtó alkalmak.

Az, hogy van aki nem tudja elkölteni a portyapontját, csak részben probléma, és szerintem elsősorban a top-játékosokat érinti. Vannak szakértelmek, amik pont ezt segítik elő: kronokompenzáció, kontinuum szűkítés, visszafogott fejlődés. Arról meg nem a játék tehet, hogy az Elit nem üti az Azúrt és fordítva - és ezért nincs kit ütni. Ha a hordagyűlöletnél ez lehetett érv, akkor itt is legyen az.
Dátum: 2009.03.21. 20:05:19
Nem tudom, az alábbi ötletekből mit lehetne berakni a háború tornyába, de talán továbbgondolásra érdemesek:

- LE szerzés: Ne egyéni szintű legyen, hanem szövetségi szintű. Ha legyőzök egy 40. szintű végzeturat (úgy, hogy én is 40. szintű vagyok) akkor az ellenfél szövetség lélekkútjából 40*x LE áttöltődik az én szövetségem lélekkútjába. Így nem keletkezik LE, mégis számít. Ahány szinttel magasabb szintú végzeturat győzök le, annyiszor 20%-ot kapok erre; ahánnyal alacsonyabbat, annyiszor 20%-al kevesebbet (5 szinttel alacsonyabb legyőzése esetén tehát 100% mínusz, nincs áttöltés). Ez az LE rögtön csata után menjen át. X értéke lehetne a háború csarnokának szintje, vagy bármi egyéb (konstans).

- Ez inkább a háború rendszerére vonatkozna: a háborúnak nincs vége addig, amíg valamelyik fél fel nem adja (X nap után sem). A nyeremény: a vesztes lélekkútjának teljes mérete, ami viszont naponta 10%-al csökken (a háború első napján tehát 100% - ne érje meg feladni -, második nap 90% stb. 11. napon 0% - ekkor már bármely fél veszteség nélkül feladhatja a harcot - döntetlen).
- Mindezek mellett tennék még egy módosítást: minden háborús nap végén (itt pontosítani kell, mit értünk nap végén) az a fél, aki több győzelmet szerzett, kap a másik ellen +1 támadást (lehet akár +1 IQ is, de védekezés nem). Így az egyik fél mindenképp felül fog kerekedni idővel. Ugyanakkor egy kisebb szövetség számára nagy lehetőség, hogyha kitart 10 napig, akkor nem lesz vesztesége - illetve a fenti lélekkút áttöltések miatti lesz csak.

A portyázós problémára azt javasolnám, hogy a béke csak arra vonatkozzon, hogy háborút nem lehet indítani, portyában viszont lehessen harcolni.
Esetleg a háború végén a vesztesnek legyen választási lehetősége: minden egyes békés napért 10%-al megnövelheti a támadó nyereségét (természetesen ezzel saját veszteségét is megnövelve) - szóval a vesztes dönt a béke időtartamáról.
Dátum: 2009.03.20. 07:28:48
Idézet: UWEL - 2009.03.19. 19:57:03
értem én amit írtok, de akkor érthetetlen számomra, hogy 1 tulpont fejesztés 7-8 k körül van ezeken a nagyobb szinteken.
evidens lenne hogy van az embereknél legalább 5-6k le (sztem így van)
és te mikor nekimész egy ilyen embernek pl 2k-val 30-as kreatívval nyersz 400-500 le-t
ez a furcsa én is elég sokat raboltam, de a 25-26. szint alatt, ha tudtam volna, hogy ezeken a szinteken így lecsökken a rabolható le mennyisége, ami sztem indiferens akkor lehet nem lépkedtem volna ilyen gyorsan szinteket, na de ez már a múlt.

a másik, hogy elrejtik a le-t sztem ez vicc senkinek nincs 30-40 az ehhez kapcsolódó szakija

és még mindig nem tudom hogy miért van ez így, hogy nem lehet le-t robolni ezeken a szinteken


Nézd, engem naponta 2-szer elver Sharpa, 2-szer Leinád, meg még van 3-4 ember, aki rendszeresen meglátogat és bucira ver. Ilyen körülmények között az ember megtanulja (ha nem tanulja meg, akkor visszaesik szintben előbb-utóbb), hogy csak akkor vadásszon, ha ÉP-je 15% alatt van.

Ezt egyébként nem nehéz megtenni: elindítom a vadászatot 15% alatt, és felveszek egy olyan öltözéket, amit direkt egészségnövelésre állítottam össze. Amikor közvetlenül 15% alá érek, visszaöltözöm, így lecsökken a max. ÉP-m, felmegyek 20% fölé. Öltözés után azonnal bemegyek térkapuba, ott sebződöm párszáz ÉP-t, visszaesek 15% alá - pár másodpercig voltam csak felette -, és minden kezdődik elölről. Volt már, hogy közel 200k LE-t gyűjtöttem így össze: a végén turbó a transzplantációra vagy ultraspecializációra és elköltöm (az elköltés végén már figyelem, miket növeljek, hogy ne legyen sok maradék). "Csak úgy" térkapuzni nem is szoktam, teljesen leveretésre használom ki a térkaput (persze győzök, de mindig 15% alá kerülök).
Idézet: Kocos - 2009.03.17. 13:53:58

Inkabb ugy kene szavaztatni:
Egyetert-e On azzal, hogy adojat csokkentsuk, es az igy kieso beveteleket a tovabbiakban Bela fedezze (Belaknak Jozsi)?


Ha már a népszavazás szóba került: lehetőséget adnék rá - ha már megszületett a döntés arról, hogy X témában népszavazás lesz -, hogy a kérdést több formában is feltegyék a szavazólapon - persze korlátozott terjedelemben (1 mondat, maximum 100 karakter), és egyik esetben igen jelentené ugyanazt, mint a másik esetben a nem (összesítéskor persze együtt számolnák őket).
Az persze további bonyodalom, hogy kik is tehessék fel a kérdéseket, viszont az ilyen jellegű dolgok, mint hogy "Csökkentsék-e az adókat?" ezzel elég komolyan kompenzálhatóak lennének.
Dátum: 2009.03.18. 17:24:45
Idézet: Kocos - 2009.03.18. 14:43:46
En egy kicsit attol felek, hogyha tenyleg lesz szovetsegi hordavaltas akkor az EH az AL es a TGY is ugyanarra akar majd valtani. De akkor megszunik kozottuk minden interakcio es unalomba fullad a jatek. Valahogy meg kene oldani, hogy a tamadhatosag nem valtozzon csak a gyulolet es a bonuszok.


Erre nagyon egyszerű megoldás létezik: amikor a TGY zafírra vált, ti átmentek gyémántnak. Se szeri se száma, a hozzászólásoknak (jópár éppen Azúr tagok részéről), hogy milyen tápos a gyémánt horda, hát majd ott lesz a lehetőség, hogy éljenek vele és megmutassák.
Dátum: 2009.03.18. 10:12:11
Ez lenne az igazi szavazás arról, melyik horda a legtáposabb. Támogatom az ötletet!
Dátum: 2009.03.18. 07:09:07
"Elegem van már az állandó rinyálásból, hogy elhúznak ez erősek, meg hogy nem illeti meg a LE, amit kap utánnad aki elhurcol a kamrába."

Az erősek attól erősek, mert más stílusban játszanak. Azokat a szakértelmeket fejlesztik, olyanokat támadnak, amiktől még gyorsabb fejlődést remélnek. Lehet játszani más stílusban, ami adott esetben több izgalmat, több élményt kínál, de tudomásul kell venni, a leggyorsabb fejlődést az optimalizáció hozza. (Emellett minden stílusnak van létjogosultsága, és senkinek semmi alapja arra, hogy a saját stílusát bárkire ráerőszakolja.)
Azt azonban illuzió remélni, hogy lesz BÁRMI olyan fejlesztés, módosítás a játékban, ami az optimalizáló stílusnak kevésbé előnyös, mint a többinekű: egyszerűen létéből fakadóan az optimalizáló stílus optimalizlja a fejlesztéseket, módosítsokat is, és a legelőnyösebb dolgokat használja belőle. Nem véletlen, hogy a legerősebb szövetségekben 9-10-es kínzókamra és 0-2-es bűvös kunyhó van.

A stílusokat egyetlen egy módon lehetne egy szintre hozni: mindenki kapna naponta 500 LE-t és 100 TP-t, és csak abból lehetne fejleszteni a karaktert, semmi másból se LE-t, se TP-t nem lehetne szerezni. Amint a szerzett LE és TP bármilyen szakértelemtől, cselekvéstől függ, máris lehetőség van az optimalizáló stílus megjelenésére - de ha nem így lenne, szerintem unalmas lenne ez a játék.

Szerintem vita helyett inkább mindenki próbálja élvezni a saját stílusát, és keresse meg azt a szövetséget, ami legjobban illik ehhez.
Dátum: 2009.03.17. 07:09:59
Winnie: azt az elhatározásodat tisztelem, hogy megpróbálod a küldetéseket megcsinálni megbeszélés nélkül, mert így számodra több kihívást, játékélményt jelent.
Ugyanakkor szerintem, az, hoyg a döntetlenes küldetést buzogánnyal csináltad meg, az "megbeszélés". Lehet, nem egyeztettél senkivel, de ez csupán azon múlt, hogy nem kényszerített erre senki, mert a kalandozók egy csoportja ezt már megbeszélte egymással korábban, és ennek köszönhetően kialakult egy "szokás" (jogi nyelven: ráutaló magatartás), aminek következtében szóbeli egyeztetés nélkül tudtál buzogányos és vakító fényes csatákat vívni.

Azért érdekelt engem ez a kérdés, mert korábban is amellett érveltél, hogy "nincs problémás küldetés". Szerintem pedig van - például ez a döntetlenes. Ezt a küldetést nem te csináltad meg, hanem a többiekkel való valamilyen szintű egyeztetés miatt sikerült - ebben azt hiszem egyetértünk.
Dátum: 2009.03.16. 20:22:56
Idézet: Kocos - 2009.03.15. 19:54:42
A pont ott van, hogy a szaki tul eros a LE igenyhez kepest. Ezert is javasoltam, hogy 3 szintenkent adja a bonuszt, amivel sztem nagyjabol a helyere kerulnenek a dolgok, ami melle felvennem, hogy havonta valthasd a gyuloletet ingyen.
Az a vicces, hogy Miklos is egyetertett ezzel, sztem a gyemantok egy resze is elegedett lenne ezzel (pl. ha megnezzuk a szavazas mostani allasat, ami szerint minden marad), valoszinuleg a tobbiek is bele tudnanak torodni, csak amiatt, hogy a szavazasban mindenki szamara van jobb opcio, nyilvan ez nem johet ki gyoztesnek.


Ezzel én is egyet tudok érteni, sajnos átszavazni nem lehet
Dátum: 2009.03.13. 13:56:56
Idézet: Solina - 2009.03.13. 11:56:11
Idézet: Jeriko - 2009.03.13. 09:53:23
Tegnap 10.000 ÉP felett vertek belém Elit-es és Azúros karakterek - egytől egyik hordagyűlölettel (ebben nincs benne az, mikor én mentem portyázni).
Tekintve, hogy így a játék - legalábbis részemről - tarthatatlan (a szavazás pedig gyakorlatilag eldőlt), több szövetségi társammal egyetemben nekiállok én is visszamaradt fejlődést fejleszteni, hogy kikerüljek az Elit és Azúr ütősugarából. Majd ütöm azokat a nálam jelenleg 4-6 szinttel alacsonyabb szintű karaktereket, akiket hordagyűlölettel együtt is le tudok győzni.
Ha esetleg valakinek van jobb ötlete, szívesen fogadom - privát üzenetben.


1. Az hogy kifejleszthette, nem biztos, hogy ki is fejlesztette.. A gyuloletnel van 2 fontosabb szakertelem, a transzplantacio, es a ultraspecializacio.. Tehat valoszinuleg eloszor mindenki a full akademiara, az 50-es tanulasra, es ennek a 2 szakertelemnek a kifejleszteser kolt eloszor, aztan johet a gyulolet... Ha ezt figyelembe veszed, erosen csokkenhet a gyuloletet fejlesztok jelenlegi kore... JV voltal, tudom, hogy nem vagy ostoba, ezt Te is tudod.........


Szia! Persze hogy tudom. Ezért javasoltam Miklósnak, hogy csináljon erről egy statisztikát, ami ezt egyértelműen megmutatja. És amit te rögtön lehurrogtál, hogy nyílván nagyon sokat beállították már gyémántra. Akkor viszont most ne hivatkozz az ellenkezőjére, hogy még nem volt idejük kifejleszteni.

Idézet: Solina - 2009.03.13. 11:56:11

2. Jeriko abba sosem gondoltatok bele, hogy ez a 10K sebzes az alattad levoknek napi adag, es ennek beuteseben Ti siman reszt vettetek, es vesztek..? Eddig Ti ezt megusztatok, most hogy megizleltetek milyen ez a masik oldalrol, maris huzzatok a szatokat, hogy milyen dolog ez mar.... Hat ilyen... Gerinc kell az elviselesehez....


Solina drága, csak pár észrevétel:
- Most ugyan épp 50 portyás küldetést csinálok, és mivel nem szeretném elbukni, ezért nálam lényegesen gyengébbeket ötük, de szerintem te is tudod és tapasztaltad, hogy eddig leginkább a velünk többé-kevésbé partyban levő szövetségekből, az Azúrból és az Elitből választottam portyaellenfeleket.
- 10k sebzést nem nagyon osztottam ki, mert ehhez az kell, hogy a támadásod lényegesen nagyobb legyen, mint az ellenfél védelme. Azóta nőtt meg jelentősen a találatok száma (és így a sebzés is), hogy hordagyűlölet van.
- Kicsit furcsa olyasvalakitől hallani a sebzéskiosztás vádját, aki most velem kb. egyforma erős, és legalább annyit portyázott. Szerintem mindannyian emlékszünk olyan időkre (hosszú hónapokra), amikor a toplista első 20 helyén szinte csak Elit és Azúr tagok tanyáztak, akárcsak a szövetségi toplista első két helyén. Meg olyan időkre is, amikor egy Solina nevezetű illető szinte naponta benézett hozzám is. Érdekes, akkor nem nagyon volt beszédtéma, ki mennyi sebzést oszt ki az alatta levőknek. Tudod, nagyon sokáig a toplista 100-200. helye körül foglaltam helyet, onnan kerültem fel a top20 környékére, és ez idő alatt folyamatosan vertek a Horda és a Légió tagjai. Nem csak gerinc kellett az elviseléséhez.
Dátum: 2009.03.13. 11:58:28
Idézet: winnie - 2009.03.10. 13:11:36
ne hogy már problémás legyen egy küldetés. az mindennek a teteje:)


Winnie: az 5 döntetlenes küldetést megcsináltad? Szerintem jópáran kíváncsiak vagyunk rá hogyan, eddigi hozzászólásaid alapján fel sem merült bennem, hogy buzogánnyal és vakítófénnyel támadtál valakit, akivel meg volt beszélve (persze nem kell ehhez direkt beszélni, elég a "ráutaló magatartás" is.
Szóval hogy állsz ezzel a küldetéssel?
Dátum: 2009.03.13. 09:53:23
Tegnap 10.000 ÉP felett vertek belém Elit-es és Azúros karakterek - egytől egyik hordagyűlölettel (ebben nincs benne az, mikor én mentem portyázni).

Tekintve, hogy így a játék - legalábbis részemről - tarthatatlan (a szavazás pedig gyakorlatilag eldőlt), több szövetségi társammal egyetemben nekiállok én is visszamaradt fejlődést fejleszteni, hogy kikerüljek az Elit és Azúr ütősugarából. Majd ütöm azokat a nálam jelenleg 4-6 szinttel alacsonyabb szintű karaktereket, akiket hordagyűlölettel együtt is le tudok győzni.

Ha esetleg valakinek van jobb ötlete, szívesen fogadom - privát üzenetben.
Dátum: 2009.03.13. 09:43:08
Tegnap, 23:36 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 562 lélekenergiát. Csata leírása
Tegnap, 16:30 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 130 lélekenergiát. Csata leírása
Tegnap, 09:24 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 128 lélekenergiát. Csata leírása
Március 09. 22:25 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 112 lélekenergiát. Csata leírása
Március 09. 15:05 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 182 lélekenergiát. Csata leírása
Március 09. 07:19 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 154 lélekenergiát. Csata leírása
Március 07. 09:16 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 203 lélekenergiát. Csata leírása
Március 06. 14:28 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 89 lélekenergiát. Csata leírása
Március 06. 07:18 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 127 lélekenergiát. Csata leírása
Március 05. 22:55 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 232 lélekenergiát. Csata leírása
Március 05. 07:28 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 166 lélekenergiát. Csata leírása
Március 04. 07:36 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 142 lélekenergiát. Csata leírása
Március 02. 20:32 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 182 lélekenergiát. Csata leírása
Március 02. 07:19 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 104 lélekenergiát. Csata leírása
Március 01. 23:12 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 142 lélekenergiát. Csata leírása
Március 01. 16:07 Sardullah Sharpa TrueBlood A csatát ellenfeled nyerte.
Elszívott tőled 143 lélekenergiát. Csata leírása
Dátum: 2009.03.12. 16:48:29
Idézet: Solina - 2009.03.12. 14:49:31
Idézet: Darah - 2009.03.12. 14:03:31

Csak nem azért, mert igaza van Jerikonak és megint három horda szavazza ki a negyediket, és esetleg ez tényszerűen kiderülne?


Jeriko egyszeruen nagyfranc.. Elore tudhato egy ilyen stat vege.. Mivel tobb a gyemant, alapol statisztikailag tobb lesz a rajuk eso gyulolet aranya... Az atlagot meg meg rontani fogja az a teny, hogy akik eddig ki tudtak fejleszteni, azok kozul az Azur meg az Elit nem rakja egymasra, igy egybol torzitani fog a stat.. Most az fogjuk megtudni gyakorlatilag, hogy a Tokeletes gyemantra hanyan raktak eddig, es melyik horda mennyit.. Igy a Tokeletesek kozul akik meg nem fejlesztettek ezt a szakit ki, orientalva lesznek, hogy milyen iranyba fejlesszenek.. Mindezt a Beho segedletevel.. Gyonyoru...


Most nem tudom eldönteni, hogy paranoiás vagy, vagy csak durván csúsztatsz.
Először is, nálunk szinte mindenkinek van legalább 1-es szinten, szóval nem nagyon van mit eldönteni. 4-es akadémiája jópár tucat szövetségnek van (végignéztem, javaslom tedd meg te is), tehát a potenciális karakterek száma, akinek lehet ilyen szakértelme, bőven 500 felett van. Úgy hiszen, ehhez képest az Elit vagy az Azúr létszáma statisztikailag nem domináns. Akár hiszed, akár nem, tényleg kíváncsi vagyok erre az adatra, és szerintem lehet belőle következtetéseket levonni. Az, hogy te már a tényeket (mert ez a statisztika puszta TÉNY lenne) sem szeretnéd megismerni, sőt kifejezetten ágálsz az ellen, hogy napvilágot lássanak, szerintem nem a te álláspontodat támasztja alá.
Dátum: 2009.03.12. 09:37:52
Szia Miklós!
A tisztánlátás kedvéért lehetne kérni egy olyan statisztikát, hogy melyik gyűlöletet hányan fejlesztették ki (legalább 1-es, tehát már nincs választási lehetőségük), és akik kifeljesztették, azok átlagosan milyen szinten? (Ha úgy sokkal egyszerűbb, elég a darabszám.
Köszönöm.