Hozzászólások - Byzon

"Hazaérve amint átkeltem a korhadt hídon az őrszem azonnal elém perdült és kissé szemrehányóan köszöntött:
- Ideje volt! - morogta felém Saje. - Vendégeid vannak, nem illik várakoztatni őket!
- Vendégek? Kik?
- Honnan tudjam? Reggel jöttek, én őrségben vagyok, nem értem rá velük foglalkozni - füstölgött tovább az őrszem. - Menj a palotába, ott megtalálod őket.
- A hová menjek? - kérdeztem vissza döbbenten.
- A palotába! Tudod amíg egyesek kóborolnak a világban, mások dolgoznak is! De azért örülünk, hogy lesznek díszvendégek az aréna avatáson.
- A micsodán?
- Na jó, hagy te nekem békét! Van elég dolgom! Nem azért kapok részesedést a zsákmányból, hogy veled bájcsevegjek! Bent majd mindent megtudsz.
Csendes döbbenettel léptem át a táborunk kapuját és azonnal megértettem, hogy nem viccelődött velem Saje. A gyakorlótér mellett a földbe hatalmas kör alakú lyukat ástak, melynek falait lépcsőzetesre alakították ki, amely nyilván ülőhelyként szolgál, az egyik oldalon magas díszpáholyok voltak berendezve, melyeket láthatólag szépen kidíszítettek selymekkel és faragott bútorokkal az eddig felhalmozott zsákmányból. Maga a tér, amit körülöleltek a lépcsős ülőhelyek, homokkal volt felszórva, és a falai mentén több helyen is ácsolt fegyverállványok helyezkedtek el.
Emögött egy nem túl nagy, de igen tetszetős kis épület állt fehér kövekből. Két szintes, inkább csak nagyobb házikó, amolyan nemesi udvarház féle, de erősen megkülönböztette környezetétől, hogy függönyök borították az ablakokat és vasalt pántos, faragott ajtaja volt. Az épület előtt külön őrszem vigyázta a bent lévők nyugalmát. Hát a "palota" mindenképpen fellengzős név ennek, de tény, hogy egész szép lett. Arra irányítottam a lépteimet. A kapuban az őr, Dobermanus, megállított:
- Üdv újra itthon várnagy! Megkérdezem, hogy vendégeink kívánják-e Önt fogadni?
- Tekintve, hogy állítólag a vendégeink engem keresnek, úgy hiszem erre nincs szükség! - morogtam és belöktem a palota kapuját. Bent széles tárgyalóterem fogadott az alsó szinten, nyilván az emeleten kerültek kialakításra a hálószobák, amelyet egy erős asztal uralt. A falakon pajzsok és néhány felállított viseltes páncél, kitűzve rájuk a rubin horda jelvénye. A szemben lévő falnál díszzászló. Vörös alapon egy ágaskodó fekete burástya. Az asztal körül öten foglaltak helyet. Hozzám közelebb Talkih és Picur ült, mellettük szertartásos komorságába visszavonulva Kyron, vele szemben Fantaghiro foglalt helyet, míg az asztalfőn StevZ ült. Rég látott barátaim felszerelésük alapján még hatalmasabb harcosok és mágusok lettek, tetteik híre eljutott még ebbe az ősök feledte helyre épült táborba is... Vidám szívvel biccentettem nekik:
- Jó titeket újra látni!
- Mi is örülünk a találkozásnak - bólintott barátságosan StevZ. Kyron rövid meghajlással üdvözölt, míg Fanta örömmel pattant fel és barátságosan megölelt. Magam is asztalhoz ültem. StevZ ragadta meg a beszélgetés fonalát:
- Susog a szél, az erdő állatai rólad suttognak...
- Nem igazán értem...
- Azt suttogják, hozzám készültél...
- A természet nem hazudott StevZ.
- Sohasem teszi. Mit kívánsz?
- Tudásodra lenne szükségem, de előbb... Fanta! Kyron! Minek köszönhetem megtisztelő látogatásotok?
- Majd ha végeztetek - csóválta a fejét Kyron és Fantaghiro is egyetértően bólintott.
- Nos ez esetben tanácsra volna szükségem StevZ. Egy, valószínűleg Sheranhoz közel álló rendet keresek. Lila csuha és egy különös tetoválás a jobb arcfélen. Kelyhet tartó kezek, melyeket benőnek tüskés indák, ám meg nem sebeznek... Azt hiszem kötődhet Sheranhoz ez az egész... Tudsz minderről valamit?
- Nem igazán - csóválta a fejét a mágus. - Az biztos, hogy egyértelműen természetszimbólum, bár lila csuhát semmilyen Sherant imádó szekta nem hordott emlékeim szerint... Bizonyosan Sheran híveiről van szó?
- Nos Tierga találkozott eggyel, egy idegen létsíkon ahová a térkapu vetette... Valami furcsa oltárnál, mely mellett egy növényt akart elültetni mikor elérte a végzete. Tierga azt mondja, az oltár képes volt annyi erőt sugározni a köré ültetett hajtásoknak, hogy megeredjenek abban a fekete homokú sivatagban is... A férfi fából faragott virágszimbólumot hordott a nyakában...
- Igen ez utóbbi Sheran isteni jelképe és azt hiszem akkor tudom hol járt Tierga... A Sötét Földön... S egy életsziklára bukkant...
- A démonok létsíkján egy életsziklára?
- Tudom, nehéz elképzelni arról a sötét, halott világról, hogy valaha épp oly virágzó volt mint egykoron Ghalla, de így van... Az életsziklák Sheran természetes oltárai voltak, melyek a természetanya érintése által lettek szentté... Amikor Chara-din elfoglalta azt a létsíkot és végleg uralma alá hajtotta, elpusztítva és eltorzítva lakóit, az életsziklák, melyek a világ életenergiájának kivetülései voltak, lassacskán elvesztették a hatalmukat, de Sheran érintése örökké nyomot hagy bennük. Az úrnő druidái, kik legközelebb állnak a természethez, illetve Fairlight papjai, akik a legcsekélyebb mágikus energiát is felfedezik, még képesek lehetnek elérni a kőoltárok lelkét. S a természet még mindig folytatja kilátástalan harcát, hogy újra életet vigyen Chara-din fekete pusztaságába...
- S a tetovált képű pap?
- Erre sajnos nem tudok válaszolni.
- Ám lehet, hogy én igen - szólalt meg csendesen Kyron. - Rendem tagjai nemrég felfedeztek egy romvárost. Feljegyzéseink alapján arra következtetünk, hogy ezek Fehérbérc romjai...
- A tűzvihar túlélőinek egykori városa? - kérdeztem döbbenten.
- Így van. Ezért jöttem el, hogy beszámoljak róla neked! Hisz ne feledd, a legendák szerint onnan nyílott egy állandó kapu a Sötét Földre, ahol ugye elvileg az egyik ereklyéd pihen... Viszont most a történetet hallva eszembe jut, hogy egy házromon én láttam ott ezt a jelképet... Meg nem tudnám mondani mi volt egykor az épület, de a jelkép, ha meg is kopott, azért még jól kivehető... S még valami. Találtunk ott egy monolitot is, amilyet Kayrac mutatott...
- Még egy monolit? Az ősökre! Chara-din közelebb lehet, mint hinnénk...
- Valóban - bólintott nyugtalanul Fantaghiro. - Ez az amiről én akarok beszámolni éppenséggel.
- Úgy látom felgyorsultak az események - sóhajtottam.
- Nagyon úgy néz ki. Nemrégiben egy háborús győzelmünk kapcsán a legyőzött klán vezére alkut ajánlott. Elmondta, egy ősrégi barlangot találtak, melynek mélyén hatalmas mágikus ereklyéket rejtettek el az ősök. Mivel ők maguk nem képesek felhasználni, mágusaik véleménye szerint a tárgyak puszta ereje hamuvá égetné őket, így felajánlja őket, megmutatja a barlang helyét, ha eltekintünk a zsákmányolástól. Jó üzletnek tűnt, így hamarosan aláereszkedtünk a barlangjáratokba... Nos nem akarom részletezni, mert még ma is kiver a víz, ha rágondolok, de csapdák, mágikus akadályok, és néhány torz és elvadult szörny állta közben utunkat. Kevésen múlt, hogy ott nem vesztünk. Már lefelé tartva megértettük, a klánvezér ravasz módon akart minket elveszejteni. Megtalálták ugyan a barlangot, de megismerték halálos csapdáit is, ezért nem ereszkedtek alá. Természetesen utána tisztük szerint megfizettünk nekik, ma már az a klán nem létezik... Mi megtaláltuk az utolsó barlangcsarnokot. S ott egy oltárt, melyet Chara-dinnak szenteltek, vagy legalábbis a káoszszimbólumot vésték reá... Az oltáron friss vér volt. És találtunk egy táblát, különös, régi írással... Először a Napkapuba kívántam vinni, hátha Danka közelebbit tud róla mondani, de senki nem nyitotta meg a kaput, noha bizonyos, hogy a torony nem vált lakatlanná... De valami komoly baj lehet... Így végül idehoztam...
- Akkor azonnal indulok! Ha a mágusok bajban vannak, mellettük a helyem! - pattantam fel.
- Csillapodj! - nézett rám Kyron feddően. - A mágusok hatalma mellett mit sem számít a te kevéske erőd, ha csak szabadjára nem engeded magadban a vámpírt. Akkor meg semmi értelme... Viszont ha kis kerülővel mész a Napkapu felé, akkor megnézheted a romvárost, hátha bukkansz ott valamire, ami segítségükre lehet.
- Igazad van - sóhajtottam, aztán Fantaghiro felé fordultam: - Én valóban semmi vagyok a napkapu mágusai mellett, te viszont nagyszerű harcos... Arra kérnélek...
- Veled tartok - bólintott a nő.
- Picur! Gratulálok az új épületekhez, de kérlek nézd el nekem...
- Ne is folytasd - mosolygott a klánvezérem. - Menj csak utadra! Mi mindig visszavárunk, várnagy!
- Tudod úgy illik, hogy azt a birkózó gödröt, amit arénának kineveztünk, tornával avassuk fel - mormogtam, miközben felcsatoltam a kardomat. - Nos kérlek várjatok vele egy hetet. Mert fogadom, ha vissza tudok térni, akkor azon a tornán Khetty, Diabolo és Lia lesznek a díszvendégek, vagy magam is ott veszek mellettük!
Picur bólintott én pedig Kyron hevenyészett térképét nézegetve úgy számoltam, holnapra elérjük Fehérbérc romvárosát..."

Idézet: Amateon - 2009.03.08. 19:26:48

Örülök, hogy tetszett.

D4vid! Nekem rubinként nincs választásom.

Hát nem igazán a varázslatokra gyúrtam, a sebzése annyira nem érdekel, az igen hogy picit segít a közelharcban.

Törlés...



Helyesírás...



Ne emeljük ki ponttal a választ...



Én szeretem a Forma 1-et de kezd kicsit sok lenni ezekből a kérdésekből... Legalább ne Ascarit tennéd be, hanem még aktív pilótát, akinek a nevét hallhatta az is, akit nem érdekel ez a sport...

"Demonis Krypthazor csendesen elmélyült imájában új istene felé szobája magányában. Kérdések kavarogtak benne, próbálta megszokni új testét és újsütetű társait. Nagy részükről azt sem tudta egyáltalán micsodák... Lassan elöntötte valamiféle jéghideg ám nem kellemetlen érzés, lelkében felkavarodtak a közelmúlt emlékei és megérezte Leah csendes jelenlétét a testét alkotó nekromantikus varázsenergiákban. Szemei előtt elmosódott az apró házioltár és víziószerűen rajzolódott ki egy-egy eseménysor...

Hatalmas, kupolás terem, ahol mindenféle üvegszekrényekben kopott fegyvereket, régi vérteket, különféle használati eszközöket tartanak. Sötét köpenyes férfi sétál ezek között, amíg egy hatalmas, díszes szarkofághoz nem ér. Csontos ujjai végigsimítanak rajta, mire ajtaja lassan feltárul... A szarkofágban egy gyolcsokba csavart múmia pihen, jól láthatóan egykoron nő volt. A férfi lassan letekeri a holttest arcáról a kötéseket, és egészen közel hajolva a kiszáradt koponyához gyengéden a szájába lehel... Az ezredéve halott szemek felpattannak és véreresen fordulnak az alak felé, a szájából gurgulázó hangok törnek fel, és noha Demonis bizonyos volt benne, hogy még sohasem hallotta ezt a nyelvet, mégis értette a szavakat:
- Ki? - hörögte a nő. - Ki ... vagy?
- Üdvözöllek Nebet Het! - válaszolta síron túli hangon a csuhás. - Valaha Egyiptom leghatalmasabb uralkodója... S lám mi lett belőled? Megvédett-e lopott mágiád, melytől óvtalak?
- Ki... vagy... te?
- Látom ezen alakban nem ismersz meg... S így?
A férfi teste elhomályosult, hogy hamarosan gyolcsokba csavart, a fáraói jelképeket tartó, félig mumifikált holttest alakjában jelenjen meg. Az élőholt nő meghajtotta a fejét:
- Ozirisz... nagyisten,... holtaknak ura!
- Igen. E világban így ismernek... Többek között... De ez most nem fontos. Feladatom van számodra fáraónő! Egy messzi világban innen.
- Mi a ... feladat?
- Hatalmas háború zajlott egy más dimenzióban, amelynek eredményeként felszakadt az anyagi világokat az éteriektől elválasztó szövétnek... Kapu nyílt a holtak birodalmára, melynek következményei beláthatatlanok. E kaput meg kell óvni a betolakodóktól, amíg módot nem találunk a bezárására. Ezért strázsákat kívánok odaállítani...
- És mit... kapok ezért... én?
- Ha a küldetésed sikerre viszed, akkor megbocsájtom árulásodat és tartom magam az eredeti alkunkhoz. Neked adom a holtak hadseregét, hogy uralmad alá hajtsd ezt a világot. Ha segítesz visszakapod a koronád, a palotád, újra hason csúsznak előtted majd a nyomorult rabszolgák, hízelegnek a hatalmasok, drágaköveket és aranyat hordanak eléd a légiók, ékszert a karjaidra, a legnemesebb étkeket az asztalodra és az én hatalmam segíti majd őket, hogy ellenségeidet rabláncon hurcolják eléd, hogy kedved szerint bánj velük s lábaid zsámolyaként fejezzék be nyomorult életüket... S eltaszítom testedet, a halál többé nem fogadja be. Élni fogsz megint s érezni... Az idő szépséged ki nem kezdi, a halál érted el nem jő. Míg e világ létezik, örökkön parancsolhatsz felette... Ezt ajánlom neked.
- Elfogadom - hörögte mohón a nő.
Az istenség biccentett majd intésére egy mágikus portál nyílt meg amely a holtak birodalmába vitte az átlépőket.
- Gyere velem, s szolgálj hát engem, uradat, Leahot...

A kép megváltozott, egy ősi kastplom romjai látszottak egy jóval ismerősebb helyen. Ez valahol Ghallán volt, amely az Ellenséggel való harc során kiégett pusztasággá vált. A kastplom teteje réges-régen beomlott, központi hajója közepén egy éjfekete oltár díszlett, melynek faragásait elkoptatta már az idő vasfoga... Hirtelen éjsötét villám csapott le az égből közvetlenül az egykori kegyhely mellé és fekete csuhába öltözött csontalak jelent meg a becsapódás helyén. Lassan elhúzta tenyerét az oltár felett, melynek teteje lecsusszant és felfedte titkát. Az oltár valójában koporsó volt, melyben egy nemesi bársonyruhát viselő, fenséges szépségű, fiatal nő aludta örök álmát. Bőre alabástromfehér, ívelt éjfekete szemöldök és sötét hajzuhatag, arányos, kecses test vonzotta a férfiak tekintetét. A csontváz baljában apró csomagot tartott, melyet most lassan kibontott. Egy apró csecsemő nyugodott ott. A rémalak egyik csontujját rideg kegyetlenséggel szúrta át a gyermek nyaki artériáján, majd a vérző sebet a nő ajkaihoz tartotta. A szépség szeme felpattant, ajkai szétnyíltak, meghosszabbodott szemfogait mohón vájta a síró csecsszopó nyakába és élvezettel szürcsölte az éltető vért. Mire a gyermek elhallgatott a nő teljesen szárazra szívta és élvezettel emésztette el még megformázatlan lelkét is. A csuhás csendesen szólt:
- Itt az ideje, hogy visszatérj a világba Vampa grófnő. Szükségem van rád.
- Szolgálatod éltet Uram!
- Indulj hát keletnek, míg el nem érsz egy romvárat. Ott vár feladatod.
A nő pukedlizett és indulni készült, ám a halál komor Ura még nem fejezte be:
- Visszaadom neked családod hű szolgáját is.
Intésére a kastplom kertjében lévő egyik sír teteje meghasadt és egy rothadó húsú, rémalak vonszolta magát lassan elő az éjszaka sötétjében. Ruházata leginkább tengeri martalócra vallott, kalózkendője alatt hosszan lobogott szürke haja, mely tovább nőtt a sírban. Jobb kezében veszedelmes kinézetű tengerész szablya csillant. A halálisten hozzá intézte szavait:
- Üdv újra a föld felszínén Lamech! Emlékszem ígéretemre melyet tettem neked, mikor haldokolva feküdtél ágyadban. Nemesi vérvonaladra esküdtél, szolgálsz engem, ha visszaadom akit szeretsz az életnek. Nos eljött az alku ideje. Tarts egykori hűbérúrnőddel, szolgálj s te és szerelmed bére az élet lesz maga, avagy feküdj vissza a sír hűs ölébe.
- Szolgállak... Uram! - recsegte az egykoron volt tengerbáró és családja hűbérúrnője után sétált, jobb kezében a tengerészkard, baljában egy amulett, melyben a kép még az életénél is többet jelentett.

Egy magas, fekete páncélba öltözött alak fürkészte komoran a láthatárt. A páncélt nyilvánvalóan nem galetkire tervezték. Sötét volt, és sokkalta vékonyabb alakra illett mint egy galetki harcos, ám mégis fenséget és erőt sugárzott. A sisak mögül vörösen izzó szemek meredtek elő. Lassan oldalra fordította a fejét és síri hangon szólalt meg:
- Mit akarsz tőlem vínas turhul?
- Üzenetet hoztam - hallatszott a semmiből, majd lassan egy alig kivehető alak bonatkozott ki a levegőből.
- A magadfajta kárhozott lelkek Leah szolgálatában állnak. Nincs dolgom a halál istenével!
- Én mégis azthiszem, van, hadúr.
A sisak lassan a vínas turhul felé fordult és halkan sziszegte:
- Valaha megtagadtam a halált. Utána a halál tagadott meg engem. Nincs közünk egymáshoz!
- Láttad a néped elpusztulni Zhelitas. Valaha itt virágzó elf királyságok terültek el. Boldog földek. Téged pedig szerető család, feleség, gyermekek vártak. Néped tisztelt és felnézett rád mint védelmezőjére. Nem az én Uram hibája, hogy neked mindez nem volt elég. Hogy a neked adatott másfél évezrednyi élettel nem elégedtél meg!
- Igen. Magam választottam sorsot! Én törtem fel az ősi pecséteket és ragadtam ki magam Urad hatalmából!
- Azt hiszed? - ingatta a fejét a vinas turhul. - S mi lett a jutalmad? Csupán egy noth szellem vagy. Ha úgy tetszik egy elf fantom. Érintésed elszívta asszonyod és gyermekeid maradék éveit, saját fajtársaid kannibáljaként loptad meg éveiket, a magad hatalmán át fizetett meg neked Leah...
- Nem kell emlékeztetned rá! - hördült fel a hadúr. - Én láttam meghalni a karjaim között a feleségem akit szerettem és a gyermekeim, akik hús voltak húsomból és vér a véremből. Én zokogtam ezredévet, mert nem találkozhatom velük az árnyvilágban sem! Én átéltem, miről te csupán papolsz! Takarodj innen!
- És ha volna mód, hogy lelked kövesse szeretteidet? Ha elhagyhatnád végre e világot? Leah hatalma nagy, megsemmisítheti varázsodat, mely fogva tart... Cserébe azt kéri menj el innen délre, egy romvárhoz. az ott lévők elmondják majd, mit kell tenned Leaahnak... Gondolkodj el a szavaimon, Zhelitas!
A fantom nem válaszolt a vinas turhul pedig eltávozott. Az egykori dicsőséges hadúr még sokáig meredt a távolba, ám egyre inkább dél felé nézett, mintha lelki szemei megpróbálnák arra meglátni egy romvár sziluettjét...

Vékony alkatú fiatalember törölte meg vércsatakos homlokát. Érdekes figura volt. Hátán denevérszárnyak sarjadtak, mutatván démoni származását, ám egész alakja nem sugárzott valami lebírhatatlan erőt és hatalmat... Csendesen sziszegte maga elé:
- Ez nem volt könnyű... Egyre rosszabbak...
- Mert egyre több nyílik belőlük és egyre gyakrabban, ezért a negatív energiák birodalmamból elárasztják eme világot is, megbontva a mana kényes egyensúlyát - hallatszott egy síri hang, s áttetsző csontváz materializálódott a démoni fiú előtt, aki azonnal térdre vetette magát:
- Hatalmas Uram! Én végzem a munkát melyet reám bíztál, s bezárom a spontán nyíló apró kapukat birodalmadra, de egyre nagyobbak nyílnak... Nem tudom meddig lesz elég az erőm...
- Nyílt egy kapu... Egy hatalmas... Amíg az nem zárul be, addig ez a folyamat megállíthatatlanul nőni fog... Muszáj bezárnunk azt a kaput!
- De uram! ... Hogy lehetnék erre én képes?
- Magadban sehogy! Menj el a várhoz, melynek udvarában áll a kapu. Ott leghatalmasabb harcosaim fognak várni reád! Együtt felépíthettek egy hatalmas erődöt, amely megakadályozza, hogy illetéktelenek férhessenek hozzá birodalmam erejéhez s hatalomvágyuk elpusztítsa a világotokat! Együtt, egységben. S lelkekből vonhattok pajzsot a kapu köré, amíg nem találtok módot a bezárására.
A korcsdémon fejet hajtott és indulni készült, amikor a halálúr még utána szólt:
- Kiérdemelted, hogy nevet kapj tőlem démon. Mostantól szólíttass úgy: "Amateon"!
A fiú a szót ízlelgetve sétált el új célja felé. "Amateon"... Vagyis "Vándor"...

A nő nyugodtan sétált az alkonyattal terhes tájon, minden mozdulata sugározta, nincs kitől tartania kelljen. Megdöbbentően magas volt, vékony és kecses. Aranyszőke hajkorona omlott a vállaira, hátára, megejtő kék szemei pillantásában nem volt férfi szív, mely lángra ne kapott volna. Puha bőre, a táncos kecsességével mozgó testét körüllengő friss virágillat adott esetben másodpercek alatt ellenfélből rabszolgává alázhatott bármilyen férfit. A gőgtől és unalomtól terhes pillantást azonban nem volt képes egyetlen férfi sem megváltoztatni. Az istenek legszebb alkotásának tűnő lény, tulajdonképpen végtelenül unottnak tűnt, aki az abszolút csúcsragadozó nyugalmával járhat útján. Az úton, ahol éppen egy páncélos alak állt előtte, kivont fegyverrel... A nő közelebb lépett és királynői mozdulttal intett, hogy álljon félre az útjából a fickó:
- Menj innen! Nincs időm reád!
Az alak melléből rekedten sípolva tört fel a levegő:
- Tiltott ösvényre tévedt a lábad... Távozz arra, ahonnan jössz...
- Nekem erre van kedvem tovább menni. Már messziről is láttam egy kastélyt itt, ott kívánok megpihenni. És most takarodj a szemem elől szolga!
- Az a kastély tiltott terület. Nem fogad vendégeket - válaszolta szenvtelen nyugalommal az ösvény komor őre. A nő fáradtan legyintett, majd táncba kezdett...
...és ilyet nem látott e vidék évezredek óta. Mint kecses pillangó röppent a lány lába, a kihívóan mozgó csipő vonzotta a tekintetet, mely csak ritkán kalandozott el a dús keblek felé, melyek külön táncukat járták. Olyanfajta harmónia és báj sugárzott belőle, amelyet csak az Istenek maguk alkothatnak...
...s mindennek ellenére az út komor őrének kezében nem remegett meg a kard. A nő egészen megdöbbent, ilyen még sohasem fordult elő, hiszen anyai öröksége örök uralommal ruházta fel a gyenge és ostoba férfinép felett... Az őr rekedten vágta oda neki:
- Ezzel kereshetsz napi betevőt valamely bordélyban, de nem nyitja meg az utat számodra! S most távozz!
A nő arca kivörösödött a sértés hallatán, ugyanakkor tűz lobbant a szemében. A férfi kihívást teremtett. Ő volt az első akire nem hatott a mindent lebíró csáberő. S persze felhorgadt a büszkesége is. Ki ez az alak, aki így mer beszélni vele? Vele, akinek nem táncáért, csupán egyetlen mosolyáért adták el lelküket lovagok, tagadták meg istenüket elhívatott inkvizítorok. Ki ez ki dacolni mer vele, kinek egyetlen pillantásáért elébe szórták minden kincseiket fejedelmek, kinek hangja hallatán lábait csókolva imádták királyok is... A düh lassan elöntötte, tőrt rántva ugrott az alak felé, aki azonban könnyedén kitért és kardja markolatával leütötte a nőt. A harcos szenvtelen hangon szólalt meg:
- A nevem Lamech. Évszázadok óta nem dobog a szívem, nem kering vér az ereimben. Nem ejt meg a szépség, nem vidít fel a bor, nem hív táncra a zene. Halott vagyok aki csupán a halál urát szolgálja. Felettem nincs hatalmad szirén!
A nő döbbenten emelte fel világszép tekintetét, nem sokan ismerték volna fel a faját...
- A nevem Bellydancer. Síkok között vándorló szirén vagyok valóban. S gondolhattam volna, hogy e halott világból már a szépség s a kellem is kiveszett.
- Élőbb vagyok mint te - nevetett gurgulázva Lamech. - Mert nekem van célom.
- Nem értelek...
- Mond mi a célod Bellydancer? - kérdezte a strázsa megvetően. - Járod a világokat, erőfeszítés nélkül hajtod igádba a férfiakat, háborúkat robbantasz ki, családokat fordítasz egymás ellen s mindezt miért? Hogy elűzd végtelen unalmadat? A lelked halott szirén! Nekem nem ver a szívem, de van célom amiért küzdök s van egy feladatom, saját világom védelme, melyet végzek. Több bennem az élet, mint benned! Távozz innét. Nincs itt keresni valód!
A nő lassan ingatta a fejét, Lamech szavain gondolkodott végül kinyögte:
- Mi van a kastélyban?
- A halál, mely birtokába kerít mindenkit, ki átlépi kapuját. Nekünk az a feladatunk, hogy ne engedjük elszabadulni...
- Van még egy üres lakószoba? - mosolyodott el a szirén, szemeiből évszázadok óta először tűnt el az unalom.


Demonis Kryptazor fáradtan hajtotta le a fejét, s mormolt hálát Leahnak, hogy vízióban bemutatta új bajtársait. Kezdte érezni, mekkora feladatot bíztak rá..."

Az egy varázslat Telk! Egy ősköves mágia, ami még minuszolja is a sebzés mellett az ellenfél tulajdonságát. Kellemetlen jószág. Én ennek gyengébb, nem ősköves változatát vettem, meg tegnap, a gyilkos spórákat....

Hmm... Nehéz, nehéz... Tehát ugye a Wehrmacht a német hadsereg vala... Most vagy hamarosan kaptok egy hadüzenetet, hogy szövetségileg üssenek szét, mert a tagjukra rászálltál, vagy esetleg hadüzenet nélkül gorombulnak neked a tagok, vagy lemondó emberünk és a Wehrmacht idézte holokausztra gondol ez esetben ugye ő a szegény elhurcolt, te meg a gonosz lágerőr... Majd kiderül...

Amúgy boldog nőnapot neked!

Köszi! Jót röhögtem! Feldobtad a napom!

Köszönöm szépen!

Most én érdeklődnék, hogy az valami új változás, vagy bug, hogy ha üzenetem jön már nem teszi ki a képem alá a figyelmeztetést, hanem vagy megtalálom, vagy nem...

Nos kedves játékostársaim, kik a szebbik nemhez tartoztok, szívből kívánok nektek boldog nőnapot!

Köszönjük!

Szép jó reggelt!

" a Blood Diamonds szövetség kapitulált, győztetek! Jutalmatok +15862 töltődés a szövetség Lélekkútjába. Ma, 00:02
A háború elkezdődött a Blood Diamonds szövetséggel. Tegnap, 22:50"

Ennyire azért nem szokott gyors lenni...

Hát mivel nincs állatod, nincs amit mutasson, ha majd fogsz egyet akkor lesz újra.

Azt sehogy! Újat kell venned!

Pápá Telk!

Nem is csodálkoztam Lan, csak beírtam, hogy akit érdekel... De ebben a rossz megfogalmazásban igazad van, csak sajna nem fért ki sehogy sem, csak így...

Azért nem oda írtam, mert értem miért esett ki a kérdés, mert túl speciális ismeretnek vették.
Csak gondoltam érdekes lehet...

Na akkor erre meg tessék szorgalmasan válaszolni, vagy írd ki, "a legendák közt majd megtalálsz!"