Ha bezavarnak a vf-be, akkor v1-ről tuti törlök. Nekem pont a vf hozta meg márciusban a kedvemet. V1-ről akkor törölni akartam, akkoriban már csak bújdokolva vadásztam és építettem mint az állat, aztán jött a vf, kifejlesztettem és szép lassan elkezdtem szakértelmekkel felhozni magam, majd a Tö-vel is. Nem vagy ok TOP kari, a szintenem is szét tud kapni jónéhány tag, de nem mindenki. Nem célom két naponta szintet lépni (vf-fel 1 max másfél hét, de csak azért van csúszás, mert nem minden nap van időm portyázni és vadászni) és aztán venni az új cuccokat, amik ráadásul nem is tetszenek.
Azt pedig nagyon jól meglátta valaki, hogy Miklós ismét csak 2-3 olyan embert hsz-t kommentelte, akik a vf ellen kampányolnak köztük Mortimerét, de pl azokra nem is nagyon reagált, akik mellette vannak... Ha már előre eldöntötte, hogy megváltoztatja, akkor minek húzza az agyunkat ilyen áltéma felvetésekkel...???
Hozzászólások - Tyberius06
Dátum: 2009.11.19. 13:56:59
Dátum: 2009.11.19. 13:45:41
Miklós, nem értem az célok elvesztéséről irott érvelésedet. Én itt vagyok 63 (v1), 57 (v2), és 53 (v3) szinteken az első két világon maxolt vf-fel és abszolút nincs problémám a lassú haladással és rengeteg célom van, amik még legalább 3-4 hónapig biztos célt adnak. Amik elveszik a lelkesedésem az ehhez hasonló felvetések, meg reformok, amiknek nincs értelme. Elmondható, hogy mindhárom világon a középmezőnyben vagyok, és elmondható, hogy van egy csomó dolog amit még nem fejlesztettem. Ott van egy rahedli szakértelem (kritikus ütések 100-ig húzása, spektrális-mana regen alapon maxolása (ez védekezési és kényelmi mechanizmus egyben) a kalandok miatt a végtelenített szakértelmek kihúzása, a kivégzés, a lopás, ott van a Tö fejlesztés, amit segít a vf nálam, hogy ne verjenek agyon a szintén vf-ező de akár 4-5 szinttel alacsonyabb vagy épp nem vf-ező, vagy igen de legalább 4-7 szinttel magasabb karakterek, akik 2-3k-s varikat lőnek belém, aztán meg kritikus ütésekkel körönként a 4 állattal másik 1-1,2k-t. A kalandok egyelőre tökre tetszenek, bár néha tényleg abnormális értekeket kapok teljesítés gyanánt, de ez is arra ösztönöz, hogy erősödjek. És ha 3-4 hónapon belül végzek a jelenlegi célokkal és addigra nem raktok be valami értelmes fejlesztést (nem valami mesteri építészethez hasonlatos fost), értelmes szakikat, bár végső soron az irányított vadászatban és az epikusspecben is megtaláltam az értelmet szóval ez relatív, de ha lesznek értelmes fejlesztések, azok ismét lendítenek pár hónapot a dolgon.
És akkor vissza is kanyarodhatunk oda, hogy a középmezőnynek nincs baja a vf-fel a lentieket meg nem érinti a fentieket meg szintén, de ők rinyálnak miatta... Szóval 1000 emberből 500-at nem érint, 400 kihasználja és 100 sír miatta... Igen van értelme változtatni rajta kicseszni 400+ lehetséges másik 0-500 felhasználóval, azért hogy 100 ember aki nem is használja sír miatta...

Dátum: 2009.11.18. 17:52:11
Én felvetettem már valahol a fórumon, hogy maximalizálni kéne a szinteket valahol, erre úgy le lettem oltva, hogy azóta nem nagyon ötletelek.
Dátum: 2009.11.16. 15:43:42
A már említett hordaspecifikációs dolognak itt az eredeti változata a linken:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,180.720#hsz727
Mint mondottam ebben a formában megvalósíthatatlan a smaragd bónusz miatt, illetve ez normál világokra lett kigondolva, de simán rá lehet húzni egy új világ alapjának. A benne szereplő adatok fejből jöttek, nincsenek mögötte excel táblázatok stb, az ilyenekhez amúgy se értek. Magán az elméleten van a hangsúly. Ehhez jönne, amit már ebben a topikba az előbb írtam. Ha van rá igény akkor elméleti síkon szívesen kidolgoznám a specifikációkat, hogy én mikre gondoltam, aztán lehet értékelni őket vagy nem...

Dátum: 2009.11.16. 14:35:17
Ez egy érdekes topiknak ígérkezik Birka, köszi, hogy felhoztad.
Én már korábban gondoltam arra, hogy ha lenne 5-dik világ az legyen sokkal hordaspecifikusabb. Ezzel kapcsolatos ötleteimmel már néhányan bizonyára találkoztak, persze az akkori elképzeléseim sajna nem váltottak ki túl nagy lelkesedést, mert az egyik horda túl erős specifikációt kapott. Azonban továbbra is tartom, hogy bár ez lényegesen több munkát igényelne valszeg programozás terén a Behotól, de a 4 hordát teljesen különválasztanám, mindegyiknek jó lenne ha lenne csak kifejezetten számára készült szakértelem illetve épület. A hordaváltás itt szigorúbb lenne, illetve hordaváltásnál a specifikus szakértelmeidet ugyan nem veszítenéd el, de nem használhatnád. A Hűség záloga relikvia ez esetben egy ilyen világon szerintem kizárásra kell hogy kerüljön. Olyan szakértelmekre gondolok illetve épületekre, amik erőforrás illetve erő terén tápolnák az adott hordát persze úgy hogy egyensúlyban maradjanak. A specifikus épületek szükségesek lennének a specifikus szakértelmekhez, illetve egyes specifikus szakértelmek kifejlesztéséhez szükség lehetne a tanulás mellett egy másik alap szakértelem valamekkora kifejlesztésére, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni fejleszteni.
Korábbi hsz-eim között ezekre már találtok javaslatokat, persze abban a formában kivitelezhetetlen, de alapnak nem lenne rossz. Az elsődleges az lenne, hogy mind a négy hordát teljesen másképp keljen fejleszteni, más taktikával. Pl aki portyázni szeretne az X-Z horádát válassza (rubint ha közelharc, smaragdot ha varázslat) és ehhez lennének specifikációi. Aki a nyugisabb játékot kedveli az választhatja a y hordát (zafír, leginkább vadászat és egyéb erőforrások, szakértelem és tul olcsóbbítások) vagy w hordát (gyémánt ez amolyan vegyes lenne, amolyan tolvaj a különböző specifikációkat másolja a többiekről csökkentett módban, illetve az alap gyémánt specifikáció miatt megérné vele akár harcolni is)
Így hirtelen ennyi. A régebbi javaslat az alap világokra volt, de egy új világba jobban be lehetne építeni, csak az optimalizálása és kidolgozása nem két nap lenne és rengeteg tesztidőt igényelne, mivel be kéne lőni a különboző hordaspecifikációkat, hogy egyik se legyen kiugróan magas a többihez képest, illetve mindegyik olyan tápokat kapjon a többihez képest, hogy bármelyikkel érdemes legyen karaktert indítani.
Illetve új hordafüggő/szintfüggő tárgyak és későbbiekben akár ruha szetek. Pl lenne valami fegyver, amit ugyan mindenki lát a kufárnál, de csak a rubinok vagy csak a zafírok vehetnének meg, illetve ehhez jönne a gyémánt bónusz egy olyan formája, hogy a gyémántok bár költségesebben mint a többi horda a saját cuccait, de bármely horda cuccait megvehetnék.
Ha lesz stabil netem, akkor belinkelem ide a korábbi fejlesztési ötleteimet, de a hsz-eim között a profilomba biztos meg lehet találni őket, általában ehhez hasonlóan nem rövidek...

Dátum: 2009.11.12. 19:39:45
Idézet: Genocide - 2009.10.24. 15:15:54
Az inaktív karakterek kiszórásának vagy learchíválásan ötlete nagyon tetszetős....
Nem lenne nagy dolog leprogramozni, hogy az X ideje inaktív karakterek kikerüljenek az adatbázisból egy archívumba, melyből belépésükkor vissza lennének állítva. Ez valóban csökkentené a szerver terheltségét.
Továbbá: http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,180.840#hsz860
Jelenleg az a fő problémája a játéknak, hogy csak a szerverek indulásától érdemes játszani, mert aktív szövetségek nagyobb számban csak a játék elején találhatóak, oda pedig később regisztrált karakterekkel igen nehéz bekerülni. Erre kínálna megoldást az ötletem. Nem lenne így az, hogy elhaláloznának a nagy szövetségek idővel, mert képtelen tagokat gyűjteni a kútméretük miatt.
Továbbá: http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,180.840#hsz860
Jelenleg az a fő problémája a játéknak, hogy csak a szerverek indulásától érdemes játszani, mert aktív szövetségek nagyobb számban csak a játék elején találhatóak, oda pedig később regisztrált karakterekkel igen nehéz bekerülni. Erre kínálna megoldást az ötletem. Nem lenne így az, hogy elhaláloznának a nagy szövetségek idővel, mert képtelen tagokat gyűjteni a kútméretük miatt.
Az inaktív karakterek kiszórásának vagy learchíválásan ötlete nagyon tetszetős....
Dátum: 2009.11.11. 03:04:48
Ez én voltam. Egyébként 100-as lopással asszem 17 a maximum, nem te voltál az egyetlen akit 15 környéki mennyiséggel leraboltam már az elmúlt hónapokban. Tudtammal a rekord az valami 43 vagy mennyi kő 200 körüli lopással vagy valami ilyesmi...
Dátum: 2009.11.10. 00:02:51
Öööö ez így balfaszság. Nincs az az isten, hogy ekkora IQ-val rohangáljon valaki...
Dátum: 2009.11.09. 23:20:54
Nemtom volt e róla szó, de ami nagyon zavar a kalandokban, leginkább V1-es tapasztalat, hogy iszonyat nagyokat sebeznek a lények. 15 szinttel magasabb lények (77-es szintű) 1000-2000-es sebzéseket tollnak az arcomba. A 10 szinttel magasabb térkapusoknál gyakran még a 700-as sebzést sem érik el, van hogy 100 alatti sebzéseket kapok tőlük összesen. Az epikusok ezen a szinten nem sebeztek belém ekkorát, igaz ott lefojtottam a varázslatuk egy részét a specializációval, de akkor se értem, hogy sebezhetnek rendszeresen ezer felettieket a kalandokban levő lények csata során...
Dátum: 2009.11.07. 13:15:07
"mert egyértelmű cím ide vagy oda, in medias res nem kezdheted a következő kalandod, hogy "továbbmész a toronyban""
Igen ezzel én is egyetértek, hogy így nem lehet kezdeni, nem is kezdeném így, mert én se érteném, hát még más. Egyébként is nagy hangsúlyt fektetek az előtörténetre illetve a próbák közötti események kidolgozására, szóval nem rövid két soros szövegek vannak a kalandjaimban. Ebből a szempontból ez nem jelent problémát, ami már kicsit nehezebb, és igen ebben a van a folytatásos kalandok problemaikája, az pontosan ez a "vissza egy relative hétköznapi szituba". Ezen még agyalok egy sort, de szerencsére vannak olyan a játékban fellelhető elemek, amik a segítségemre lehetnek.

Dátum: 2009.11.06. 23:59:29
"abba azert gondolj bele, h egy vegzetur napjai vadaszatbol, portyabol, epitesbol telnek. azaz ha elkuldod egy toronyba es arra utalsz a sztoriban, hogy nem is jon vissza, hanem "ott marad a kovetkezo kalandig", akkor ezzel eleg furcsa helyzetet allitasz alo"
Nem hiszem, hogy ennyire szigorúan lenne ez véve... Szerintem nem KELL minden nap vadászni, vagy építkezni, a portyázás már más kérdés, de az se kötelező, mert ugye portyapontok vannak meg cselekvés pontok és ha a végzeturad napokig spórol, hogy majd egyszerre vadássza meg portyázza le őket, ha már letudja a dolgot... Szerintem nincs itt semmi furcsa helyzet, ellenben elgondolkodtatott a dolog, ezzel "az ott marad a következő kalandig" megjegyzéssel. A kalandot már módosítottam egyébként ***SPOILER***a végére tettem egy csatát (korábban szerencse volt helyette) illetve lezártam a történetszálat, hogy odabent van az erődben és az tök jó neki, mert most egy ideig nincs más dolga, mint ott lenni, majd egyszer be kéne jutnia a toronyba, de erről időben értesül...***SPOILER OFF***, és utalok benne honnan van gyémántja. Mindegy...
Na szóval, elég nehéz elképzelni ezeket a kalandokat beépítve a napi rutinba, mert vadásztatod a karaktert, aztán hirtelen eléd ugrik egy kaland, amit ha levadásztál már mindent vagy épp portyáztál utána megcsinálod, de ha elbukod, akkor másnap kezdheted rossz esetben előlről, szóval én úgy képzelem el, hogy a kalandok függetlenek valamelyest a napi rutintól (játékos szempontból) és kvázi önálló életet élnek.
Ezért merek olyan történetet írni, ahol a karakter már benne van egy szituációban, amit a játékos kalandként megkap. Mert pl az se illeszkedik a napi rutinba, hogy épp vadászol, kapsz egy kalandot, hogy épp a kínzókamrát takarítod... WTF??? Vadászatból hogy kerültél egyből vissza a szövetséged táborába vagy mi a szösz... Ilyen dolog a kínzókamra is, ugye a portyázás során elhurcolhatod a legyőzött ellenfelet, namármost a TF-ŐV-VU világ nem kicsi (én mondjuk csak VU és HKK szinten ismerem, mert nem játszottam TF-fel és ŐV-vel is csak a hkk-n belül), az meg szerintem luxus, hogy mindig 5 percnyi távolságba portyáznál, repülés szakértelem meg még nincs, meg kvázi távolságok se nagyon a VU-ban, szóval eszerint minden portyázás után visszamész a szövetséged táborába berakod az elfogott emberkét a kínzókamrába aztán megint portyázol, megint egyet beraksz, közben csodák csodájára a haverok szeme láttára az egyik megszökik, legyőz téged és elhurcol a saját kínzókamrájába, ahonnan te megszöksz és portyázgatsz tovább... WTF ismételten...
Ezért mondom, hogy szerintem valamelyest a kalandok is független egészek, amibe belefér, hogy napokig bolyong az ember egy toronyban stb... Másként nem látom az egésznek az értelmét, mármint történetileg, hogy hogyan is illeszkedne ez a világba.
A másik amit nem értek és ezt már írtam korábban, hogy mi számít egy kaland végének, illetve miért gáz ha van nyitott kérdés... Pl. végződik a kaland egy csatával, vagy bármivel, kinyered a lélekgyémántot mondjuk vagy valami, és úgy zárul, hogy "most szerencséd volt, győztél, de amikor szétnézel látod, hogy ellenfeled nem volt egyedül, a haverjai pedig körülötted épp elővonják fegyvereiket, hogy elégtételt vegyenek. Zavartan nézel körbe és miközben a lehetőségeidet méregeted, és felkészülsz a harcra..."
Nem muszáj folytatásos kalandnak lennie, egy ilyen vég bármely kaland végére elképzelhető, de attól még nem lesz lezáratlan, max marad egy nyitott kérdés, amit fejben a játékos tovább gondolhat, hogy mégis hogyan jutott ki ebből a slamasztikából a hőse...
Ebből a szempontból az én kalandom se különbözött attól eltekintve, hogy én folytatásosra tervetem alapból.
De hogy konkrét legyek, első kaland vége a sorozatból: bejut a hős az erődbe itt a vége fuss el véle, ez volt a cél nem más, persze sejted, hogy még vár rád valami feladat ott az a torony, biztos oda kell bejutnod. Pont itt vége az első kalandnak a célok megvannak lényegtelen, ha valaki simán kap lezárást is no para, persze van nyitott kérdés, hogyan tovább, de rá van bízva...
Második kaland lenne a toronyba bejutás. A játékos csak ezt kapja meg, eleve úgy fogalmazok, hogy utalásokkal megértse az előzmény ismerete nélkül is a játékos miért is került ebbe a kalandba. ott a torony juss be, jönnek a próbák, közben említem, hogy volt egy megbízásod plusz a helyi vedeldében lélekgyémántokat ajánlottak, ha a toronyból ellopsz valami papírt, ergó a történet az folytatódik, aki olvasta az előzményt, annak plusz ez folytatás, aki nem annak se kell miatta aggódnia. Harmadik rész már a toronyban játszódik, ismét teljesen új feladatod van, de már a toronyban vagy, persze ezúttal mondjuk visszaemlékszel miért is vagy itt. Megkapja csak ezt valaki az első kettőt nem. Nem kell aggódnia, mert olyan mintha szimplán egy olyan kalandot kapott volna ami egy toronyban játszódik. Pont.
Nem úgy gondolok erre mint egy Lost-ra, ahol egyik rész ismerete nélkül nem érted az összképet, vagy mint a 24-ben ott is ugyanez a helyzet. Inkább mint egy Alias, ahol részenként új és új küldetése van a főhősnek, de van egy átívelő szál, ami összeköti a részeket, mindig utalnak rá, de nem minden résznek kell konkrétan arról szólnia... Részenként megvannak érthetően az egyéni történetek, amik ha megvan az összes a végén egy teljesebb képet adnak, de attól még érthetőek darabonként is...
Ez picit hosszú lett, de kb mindent megfogalmaztam a témában. Erre várnék valami reakciót, mit látok rosszul, de akkor már indoklást is kérnék, mert így csak sötétben tapogatózom.

Dátum: 2009.11.04. 21:58:29
Na igen az ilyeneket pontozom le élből. Nálam nagy hangsúly van a történeten, próbálom nem teljesen tipikusra, vagy happy endesre venni, a másodikban pl van egy pici csavar a végén...
A harmadik készülő fázisban van, valszeg holnap jön a negyedikkel együtt...

Dátum: 2009.11.04. 12:03:21
Lekönyveltem listába a Harc az agyasokkal kalandot illetve kiegészítettem a 266-os A mélyben szunnyadó erőt. Mindkettő saját gyártmány, folytatásos történet; A mélyben szunnyadó erő az első rész a folytatás pedig a Harc az agyasokkal...
Dátum: 2009.11.04. 11:05:49
Hát én pl azt se tudom, hogy néz ki egy srcipt, amíg a végzetúr fórumokat nem kezdtem el olvasni, és egy csomó ember nem kezdett ezekre hivatkozni, fingom nem volt, hogy vannak ilyenek, nem vagyok egy nagy informatikus. De olyan már nekem is volt, hogy mindössze le akartam magam veretni pár ezer k LE-vel, hogy elmenjek vadászni, aztán nézem a portyalistát, random ráklikkelek, egy akkor Tö-s karakterre, akit jóeséllyel megverek, majd kapok egy rahedli LE-t meg hozzá egy levelet, hogy milyen kis ügyes vagyok, hogy pont abban a másodpercben tudtam megütni, amikor ő felért 15%-ra, holott full random volt, hogy én épp őt fogom választani, legalábbis abból a szempontból, hogy kiket találok az adott listán általam is üthetőnek.
Ezért nem értem a jelenlegi felháborodás okát.
Az meg hogy 20 millát hogy portyázott össze... Ott van Nephilla 14k-val, ha nem hagyta volna abba a portyázást már neki is lehetne annyija. Vagy V2-ön ott van Marshall, bár neki kevesebb (kb a fele), de azt meg tapasztalatból tudom, hogy V2-ön valahogy kevesebb a Le, vagy csak kurva rossz helyen tapogatóztam.

Dátum: 2009.11.03. 18:24:17
Hány évadot láthattak eddig a magyar nézők a Hősök sorozatból?
1
2
3
4
Kérném a kérdés törlését, ugyanis a válaszlehetőség nem egyértelmű. A sorozatnak jelenleg tart a 4. évadja amerikában, de különböző technikai illetve internetmegoldásokkal már pl én is tudom követni. Nem egyértelmű, hogy a kérdés erre vonatkozik, vagy a magyar televízióban leadott évadokra, mert tudtommal magyar tévében még csak 2 évad ment le, viszont magyar nézők már láthatták a 3. vagy akár a 4. évadot is.
Jah és ráadásul kalandnál kaptam meg...

Dátum: 2009.11.03. 10:47:45
A mélyben szunnyadó erő
1. IQ
2. Csata
3. LE vesztés
4. Csata
5. Meggyőzőkészség
6. Zárnyitás
7. Taumaturgia
8. Csata
Harc az agyasokkal (az előző történeti folytatása)
1. LE vesztés
2. Mágikus regeneráció
3. IQ
4. Taumaturgia
5. Csata
6. Kivégzés
7. Vezetőkészség
8. Egészség
Mindkét kaland elfogadva a JV által, majd valamikor felbukkannak.

Dátum: 2009.11.02. 16:20:47
Többen észleltük az alábbi problémát. Gyakran, főleg ha valami miatt hirtelen belassul az internet kapcsolat, akkor amikor elvállalok egy kalandot egy másodpercre felvillan az összes próba, ameddig jutnék bennük, aztán egy pillanattal később visszaugrik az első próbára. És a többi eltűnik a tovább link mögé.
Néha kicsit zavaró, de egyébként semmi para vele, csak érdeklődnék, hogy miből fakad ez a bug.

Dátum: 2009.11.01. 14:20:22
Igen ez utóbbira gondoltam, hogy a történetből és a címből derülne ki, hogy van összefüggés, de külön külön is érthető, kisebb utalások lennének a korábbi részekre, emlékek képében. Egyébként első kalandom épp elbírálás alatt van, bár a címe még nem tükrözi a folytatás lehetőségét, de a köv rész története már megvan a fejemben...
Dátum: 2009.10.27. 12:31:22
A jelenlegi helyzeten szerintem se kéne változtatni, a manakonstrukció maradhatna a játékban, de a jövőben bekerülő épületeknél már lehetne, hogy alacsonyabb hatásfokkal üzemeljen. Az az ötlet is jó, hogy jöhetnének olyan épületek (persze nem mind), amiket csak LE-ből lehetne építeni, de akkor durva legyen a képessége is, illetve jöhetnének olyan épületek, amik durva képesség mellett hatalmas építési költséggel, de csak manából fejleszthetőek...
Egyébként meg több épület kellene, és amit már hónapok óta szajkózok, hogy hordaspecifikus épületeket (nem egyet-kettőt, hanem 5-6-ot) kellene behozni.
Jah és az olyan hülyeségeket mint a mesteri építészet el kéne felejteni, mert hogy az mekkora egy értelmet valami volt. Tök felesleges épület volt, csak időhúzásra volt jó...
Valaki felvetette, hogy minden új jelentősebb fejlesztés előtt kellene egy 20-50 fős tesztelőcsapat, akik egy hétig kísérleteznének a témán. Ezt simán így kellett volna már a legelejétől csinálni.

Dátum: 2009.10.23. 19:57:12
Mikor volt a II.világhábor?
1978
1942
2000
1990
Nagyon gyorsan legyen kiszedve ez a kérdés... Szerintem nagyon nem kell megindokolnom miért... Helyesírás, pontatlan kérdésfeltevés, pontatlan válaszok... Ez hogy ment át a szűrőn????