Mivel már többször szó eset rólam, hozzászólok a témához
Régebben p.o.k. voltam, az Le diffi toplista helyezésem ennek tudható be. Majdnem, hogy a játék elejétől folyamatosan a top 10-ben vagyok.
Jelenlegi vezetésem nem az én érdemem, értsd Begginer törlése, Galmuszk vélhetőleg VF-re váltott, Csaby meg korántsem olyan aktív, mint régebben.
Meguntam, az egy helyben toporgást ezért mikor játékba került az EH rögtön lecseréltem rá a visszafogott fejlődésem. Továbbá meg kell jegyeznem, hogy az indított portyáim 90% felfelé irányult, szimplán nem szimpatizálok a lefelé támadás ötletével. Egy ideje kb. tavasz óta, meg az EH-s egy helyben toporgást is meguntam ezért el kezdtem vadászni. Tudatosan rontom az Le/TP arányom a játékélményért cserébe. Szóval a szinguláris ismereteken kívül mindent megteszek a gyors haladásért. De ahogy éreztem karakterem gyengülését kértem segítségül társaim ez kb. nyár közepére tehető. Mi ellen védekezek? Egy állandósult programhiba ellen minek a neve VF. Miklós többszöri bevallása szerint maximum az Alapos tanulás AF képesség mértékűnek kellett volna lennie a VF-nek, de mivel későn jöttek rá így maradt. Mit csinálok csak felfelé támadok és lépem a szinteket, mint a villám.
Craslorg érvelése jogos a KH ellen az említett példában jogtalan előnyhöz juttat az SK. Ez jelen esetemben, még nem áll fent. 3 szinttel vagyok az utolsó KH-s alatt és még sosem támadtak meg. Nem érzem úgy, hogy jogtalanul bármi előnyt nyújtana nekem a segítőkéz. Nem vagyok legyőzhetetlen, így is kaptam már ki többször, ennek módján csak el kell gondolkozni. Mindenre van megoldás, de ha a nagyon nem megy elárulhatom, hogy lehet megverni. Ha az én általam indított támadásnál hatna, vagy ha nem lenne jelölve a portya listában (a harag itala sehol sincs jelölve), vagy ha a gömbözés nem mutatná ki a pontos mértékét, változtatni kéne rajta, de ezek már mind megvannak.
Xena hozzászólásain érezhető a szubjektív hozzáállása, csak azért van kiborulva, hogy egy személyt nem tud megütni, az indulatai nem engedik, hogy objektívan tekintsen a témára, vagy esetleg a játék keretein belül megoldást találjon.
Nem szokásom semmiért sem lobbizni a nagy fórumon, mindig az adott igényeimhez mérten próbálom a játék keretein belül a szabályokat nem áthágva, megtalálni a megoldást.
Mi lesz, ha módosul a dolog, szintén megtalálom a helyem. Valószínűleg félre dobom az etikai mércémet VF és lefelé ütésre váltva. Annyi biztos, hogy ilyen módon sem fogom behozni a szintlépés projekt által való karakterem gyengülését, de már hozzászoktam, hogy minden nerf negatívan érint
ui.:
Ha bárkit megsértett, hogy említettem a hozzászólásomban, kérem jelezze nekem és módosítom!