Én szintén új vagyok, annyira hogy 3 napja játszok a végzetúrral, de azért megkockáztatok egy hozzászólást.
"Az élet értelme" hát, én is mind sokan mások sokszor gondolkoztam rajta, erre jutottam:
Az igaz hogy az élet végső célja a fajfentartás, de a sorban utánna következő célok azért elgondolkodtatóak, és emberenként változhatnak is. És talán ez határozza meg egy emberről hogy jó-e vagy sem.Ha péladának vesszük a régebbi korok embereinek a céljait szinte minden ép eszű embernek (sajnos akkoriban az előkelők éppen nem voltak azok, mivel elvakította őket a fényűzés) elől áll a becsület és a dicsőség. Ezek a viszonylag jó emberek, és az előbb a zárójelben említett előkelők nagyobbik része (úgye egyáltalán nem mindenki mert akkor most egészen máshol tartanánk) és az alapból rosszak, nem voltak valami ép eszűek, mivel rosszak voltak a céljaik: Több pénz és hatalom mások rovására is.
A 21. században már kicsit bonyolultabb a helyzet. Sokféle ember van de most is a céljaink határoznak meg minket, amik a kor előrehaladtával változnak.
De az embert a céljáról lehet megítélni. és, hogy valami megtudja egy ember célját ahhoz meg kell ismernie ami egy nagyigazságra mutat rá hogy egy embert csak akkor lehet megítélni ha megismered. És ez az ember egy hibájára is rámutat, hogy ezt nem tezsi meg.
A sort fogytathatnám tőbb oldalon át még el nem jutok a teljes lét értelemhez és még meg nem igazolom a tíz parpancsolatot.
De inkább megérdezem az egyik veteránt, hogy máskor is írhatok-e hozzászólást vagy inkább csak fogjam be a számat és gyakoroljak egy kicsit?
Köszönöm hogy elolvastad!
Hozzászólások - Sir duvid
Oldal: 1
Dátum: 2010.06.22. 17:49:39
Dátum: 2010.06.22. 12:30:22
És az mindenkinek a saját dolga, hogy ezt a hasonlatot, hogy értelmezi.
Én nem nagyon szeretek a politikáról beszélgetni. Azt hittem hogy ez az orvosos szöveg valami jó gyógymódról fog szólni, de azért hozzáfűzök valamit:
Én még nem értem el a 18 éves kort, tehát nem szavazhattam, de azért figyelgettem a híradásokat. Ahogy néztem hogy mindenhol csak az volt hogy rossz ( kevés kivétellel), viszont ha a viszonyok úgy alakultak volna hogy helyeselni kellett volna akkor csak helyeselést hallottunk volna.
Ebből egyszerűen csak annyit tudok levonni, hogy csak a tények lehetnek igazak.
Ha azt mondja neked az egész világ, hogy csökkent a béred de te nem láthatsz a adtokat csak azt amit a világ mond, és neked nem mutatnak fel egy számlát se, semmi bizonyítást akárhogy könyörögsz, csak azt mondogatják hogy ők látták, hogy ez így van, akkor te mit hiszel?
Köszönöm hogy meghalgattál!