Hozzászólások - Street05

Nah azok nincsenek, így már rendben van csak nem értettem, hogy más épület is látszik úgy, hogy még nem építhetem..
köszönöm a segítséget!

Olyan is van. :/

Most nézem, hogy tényleg elég zavarosan írtam a mondandóm..
Szóvala lényeg az, hogy az epikus emlékmű nálam nincs a listán... nem csak úgy, hogy még nem tud felépíteni, egyáltalán sehol nincs..

Sziasztok!
Az volna a kérdésem, hogy a tanuláshoz ugye kell az epikus emlékmű.. az épületek oldalon nekem olyan nincs.. vmit én csinálok rosszul?

Köszönöm a segítséget!

Üdv! Már nem tudom, hogy hova írjak, mert nem érkezik válasz. Aug. 27én rendeltem utalással 100 őskövet, és még mindig nem lett jóváírva. Segítséget szeretnék.

Áhhhhá!
Köszönöm a válaszokat!

Sziasztok, valaki meg tudná nekem mondani, hogy a mesterkő (amit most lehet kapni befizetésnél) az pontosan mire jó?

A választ előre is köszi

Szinte halott a V5 :/

Szintén szeretnék majd egy szép zöld szövibe csatlakozni majdan!

Mostmár jó!

Mikor indul az előregisztráció?

Szerintem minden rendben, indulhat!

Tehát akkor mától lesz az előregisztráció?

Így már tiszta, és ezt tényleg megértem. Ne haragudj a megfogalmazásért.

Közelítsük meg egy kicsit a másik oldalról. Míg neked van egy taktikád, amit ugyebár ne ítéljen el senki, mert mindenki úgy JÁTSZIK ahogy akar, addig aki azon a taktikán van, hogy "legalább" a top szintlépők közelébe akar lenni, az mit tegyen?
Neked biztosítva van a lehetőség, de a többinek? És a helyzet az, hogy még csak ki sem derülhet itt fórumon az a "nagy" igény az új szerverre, mert aki most nem játszik, az nem fogja itt neked leírni, hogy "ejj de jó lenne ilyennel játszanom, ha nem az villogna a fő oldalon, hogy az utolsó szerver amit megnyitottak 4 éve fut!"
Nem. Egy új játékos sohasem azzal kezdi, hogy átlapozgatja a fórumot, a szabályzatot stb., hanem beregisztrál a játékra. Előszőr mindenki játszani akar. És ha a teljesen új ember feljön és beregisztrál, majd jogosan gondolja, h. "ba**ki ennyi idő alatt kijártam a gimit",akkor az tovább fog játszani?
Vagy jobban ide köti az embert, ha lát némi esélyt bármi eredményre akár teljesen laikusként?!
És pontosan az a baj azzal a szemlélettel, amit a magadénak tudhatsz, hogy Téged nem is érdekel más ember, más taktikája, játékélménye stb.. Neked megvan a taktikád, vagy osszák ezt az újonnan érkező játékosok is, vagy hagyják az egészet a francba?

Mivel gondolom Te is 1 vagy a sok olyan közül, akik jelenleg nem 4 év lemaradásból indulnál ha most tetszett meg a játék, és sejtem azt is, hogy pont nem is érdekel, aki/k a másik oldalon vannak.

Sziasztok!

Ezt a levelet kűldtem a VU csapatnak, amire Miklóstól egy pozitív visszajelzét kaptam, illetve, hogy majd felveti a fórumon. Ennek immáron kb. 4 hónapja, így gondoltam megteszem én:

"Tisztelt VU vezetőség!

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy mint egy szerepjáték üzemeltetői csapat, nem gondolnak a sok fejlesztés mellett olyan játékosokra, akik esetleg 2010 május 19. után ismerték meg ezt a játékot, és nem akarnak olyan szervereken játszani ahol 150-200+ os karakterekkel kell versenybe szállni, vagy véges világon indulni??
Mondjanak nekem EGY olyan játékot, ahol az esélytelenek nyugalmával (és 4 év lemaradással) bárki szívesen kezd el játszani! Egy olyan játékban, ahol fejlődni kell, ahol a legerősebbnek kell lenni, ha valaki azt mondja, hogy lelkesen tud az "erősek" után kullogni, az hazudik!
Válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelettel: Egy új szerverre váró (pénzt költeni hajlandó...) játékos"

Úgy gondolom, hogy azzal a reakcióval h fórumon vitassuk meg, megint csak azt a választ kaptam, hogy az aktív játékosok (hisz azok fórumoznak aktívan) eldöntik, hogy mennyre jól elvannak a saját karaktereikkel, és mennyire nem kell új szerver senkinek. :S

Remélem azért, hogy a vezetőség önmaga képes meghozni ezt a döntést, és gondolnak azokra is, akik még jöhetnek, és nem csak akik már itt vannak.

3.: Egy különös hely


Már közel tíz hosszú órája úton voltunk. Én élveztem minden mezőt, amely mellett elhaladtunk, hiszen ez idáig a legnagyobb távolság, amit a házunktól töltöttem, az az iskola volt. Elbűvölt a látvány ami elém tárult. A nyirkos mezei fű hajnali illata, testem minden zugát átjárta, ami kellemesnek hatott. Menet közben minden féléről beszélgettünk. Szóba jött édesapám, hogy milyen ember, kiért is megyünk még el, a táborról ahova tartunk és nem utolsó sorban, képességeimről. Megtudtam, hogy egyfajta energia az, amit uralni tudok majd, és fizikai adottságaim is feljavulnak idővel. A Nap első sugarai melengették arcunkat, és a lábaim is sajogtak már, mikor végre egy faluhoz érkeztünk. Nem volt nagy, de látszólag minden volt benne, amire szüksége lehet. Elsőnként a fogadóba vezetett utunk, ami egy kis faluhoz illően, már a korai órákban nagy létszámmal büszkélkedett. Kis túlzással ugyan, de belépésünkkor, szinte megállt az élet.
- Miért néznek minket? – kérdeztem elhűlő hangon Marlust.
- Nem tudom – jött a válasz, és láttam arcán, ő szintén meglepett a helyzetet tekintve.
Olyan érzés volt, mintha ismernének.
- Szép reggelt! – törte meg a csendet barátom.
- Maguknak is. – hangzott a mogorva viszonzás.
Elfogyasztottunk néhány frissítőt, de mindvégig tapintható volt a feszültség, és a tekintetekből próbáltam kitalálni a választ, hogy miért. Mintha félnének talán? De mi okuk lenne félni tőlünk? Nem értem. Láthatóan Marlust is foglalkoztatta a dolog.
- Cyron, holnap indulunk csak útnak, ma itt maradunk. – közölte velem az utolsó pohár kiürítése közepette.
- Rendben – egyeztem bele, de éreztem, nem látnak minket szívesen.
- Csapos! – szólt határozottan felnőtt kísérőm. – van itt lehetőség egy szobát kivennünk?
- Kint, rögtön szemben, tudnak.
Azon sem lepődtem volna meg, ha a falu kijáratát mutatta volna meg, de tényleg ott volt szemben egy régi ház, kiadó szobákkal. Be is mentünk, ahol egy szintén barátságtalan öregasszony fogadott minket. Kivettünk egy napra szállást, és azon nyomban el is foglaltuk. Marlus lefeküdt aludni, én azonban túl izgatott voltam, mint újdonsült kalandor, ezért úgy találtam, a piactéren ütöm el az időt.
- Legyél óvatos! – kaptam a figyelmeztetést. – ezek az emberek láthatóan félnek, és ki tudja mire lehetnek képesek.
- Vigyázni fogok.
A falu méretéhez képest meglehetősen nagy volt a piac. Hosszú órákig járkáltam a sorok között. Láttam sok érdekes holmit. Faragott tárgyak, ékszerek, kézműves edények és finomabbnál finomabb édességek voltak mindenütt. Vettem egy keveset a helyi csokoládéból, és egy követ, melyen ez állt: „A falu kristálya”. Nem tudtam mire jó, de elnyerte tetszésemet. Emellett felszerelkeztem élelemmel, hiszen abból sosem elég (egyszerűen imádok enni). Mindeközben észre sem vettem mennyire elrohant az idő, már csaknem besötétedett, ezért jobbnak láttam visszamenni a szállásra. Odaérve furcsán tapasztaltam, hogy Marlus nem alszik már. Sőt, nincs is a szobában.
- Vajon hol lehet? – járkált fejemben a gondolat – Talán túl sokáig voltam el, és most engem keres?
Ekkorra teljes sötétség lepte el a falu utcáit. Az tűnt a legjobbnak, ha a szobában maradva várok, de nem hagyott nyugodni, amit mondott: „félnek, és ki tudja mire lehetnek képesek”.
Az is lehet, hogy elrabolták, én meg itt ülök, és csak várok.
- Ez nekem nem megy!
A keresésére indultam. Láttam, hogy a piac már bezárt. Benéztem a fogadóba, semmi. Utcáról utcára jártam, hátha rábukkanok valamerre, de semmi. Csaknem az egész falut körbejártam mindhiába, ezért úgy döntöttem, visszatérek a szobánkba, és mivel nem tudok mást tenni, ott megvárom. Haladtam a szállásunk felé, csak a hold fénye világította meg az utat, amikor is az egyik zsákutcába fordultam, és nyomban megfagyott ereimben a vér. Rá kellett jönnöm, hogy az emberek, igazából nem is tőlünk féltek. Egy szinte a háztetőig érő vérszomjas szörnyeteg állt velem szemben. Alakra emberinek tűnt, de bőre sápadt volt, akár a hold, csontjai kilógtak alóla. Két kezén az ujjak tű éles, véres karmokban végződtek. Tekintete akár a halálé. Kétségtelenül az éjszaka teremtménye. Úgy láttam éppen az étkezését szakítottam félbe (egy embert evett!). Alig hittem el amit látok, de nem volt időm hüledezni, mert amint megpillantott, elhajította zsákmánya maradványát, és felém iramodott. Ijedtségemben észre sem vettem, hogy két kezem ökölbe szorítva tartom, és mielőtt rám vetette volna magát, fehér fény bújik elő kezeimből, és úgy mellkason ütöm a szörnyet, hogy az ordítva csapódik a falhoz. Én összeestem, valószínűnek tartom sok energiámat vett igénybe, amit tettem, de ez a lény ismét felém kezdett most már üvöltve rohanni. Éreztem, már felállni sem bírok, így végem. Mikor elfogadtam sorsomat, hogy itt fognak élve felfalni, abban a pillanatban a hátam mögül elém ugrott Marlus a kardját két kezében tartva, majd suhintott vele egyet, amitől olyan ragyogás tört elő a kard pengéjéből, amilyet én még életemben nem láttam. A bűvös fény elvakított, így nem láttam pontosan mi történik. Mire eltűnt, a szörnyeteg holtan hevert a földön. Utolsó emlékem, hogy barátom, illetve mesterem, karjaiban visz a szobánk felé, miközben a fejemben az ámulat érzése keringett. Micsoda erő, milyen biztos kezekben vagyok. Hihetetlen!
Egészen másnap délig aludtam, majd ébredésemkor ő volt az, akit először megpillantottam.
- Mi történt? – tudakoltam kábán.
- Megvívtad az első csatádat. – mondta mosolyogva mesterem.
És akkor minden a fejembe vágódott. A démoni lény, amit a kezemmel csináltam, ahogy megmentett és végezetül az ember, akit megölt. Fájdalmasan hasított a felismerés a szívembe, de el kellett fogadnom a helyzetet.
- Miért jött ide ez a rém? – faggatóztam tovább.
- Ez egy lélekfaló volt, aki ebben a faluban szedte áldozatait, és tartotta rettegésben az embereket. De elég a szóból, útközben mesélek még, ha akarod, azonban most indulnunk kell.
A faluból kifelé menet, találkoztunk néhány emberrel, akik elnézést kértek, a tegnapi viselkedésükért, csak féltek ha szólnak, meghalnak. Mi részvétünket nyilvánítottuk az áldozatok iránt, azután elmentünk. Egy darabig láttuk, ahogy hálásan integetnek, amiért megszabadítottuk őket a borzalmaktól, majd az egész falu porszemmé zsugorodott, ahogy távolodtunk, és nem maradt más csak a végeláthatatlan utazás.

2.: Változó idők


Az éjjel furcsa zajra riadtam fel. Olyan volt, mintha valaki egy húron csikorgatná körmeit. Elindultam megkeresni a hang forrását. Fülbemászó, kellemetlen nesz volt ez. Mikor a lépcsőhöz értem, a zaj abbamaradt. A szemem kezdte már megszokni a sötétséget, mikor észrevettem milyen hideg árad lentről. Lassan és óvatosan lépkedtem fokról fokra, és egyre hidegebb lett. Már a leheletemet is látni véltem a lépcső alján állva. Anyu szobája felé vettem az irányt. Már a kezeimet alig éreztem mire az ajtóhoz érkeztem. Elfordítottam a kilincset, majd feltárult előttem életem legrosszabb látványa. Egy démoni alak állt szemben velem. Arcán gonosz vigyor ült, tű éles fogain véres cafatok. Hozzá képest az ijesztőnek vélt csuklyás Marlus, csak egy jótevő angyalnak tűnt. Azután megszólalt
- Ez fog történni veled is és mindenkivel, akit szeretsz te mágus fattya! – ekkor észrevettem, hogy valaki lóg a kezében.
- A, anyaa!! – üvöltöttem. Ott volt a kezében, én pedig tehetetlenül álltam az ajtóban. Ekkor veszett üvöltésbe kezdtem, ahogy a torkomon kifért, és éreztem, ahogy a hidegtől megdermedt kezeim felforrósodnak akárcsak két tűgolyó. Fájdalmasan izzottak, és azután az üvöltésemet elnyomta egy démoni kacaj. Olyan sötét és gonosz volt mely a csontjaimig hatolt. Egy zuhanás érzete követte a kacajt, majd felébredtem. Verejtékben úsztam, kezeim fájtak. Ránéztem a két tenyeremre, amelyek az égés sebeit tartalmazták. Rögvest felpattantam, lerohantam, hogy lássam anyukámat. Vajon jól van? Leértem a konyhába, ahol ő éppen a tortámat díszítgette. Odafutottam hozzá, majd szorosan átöleltem.
- Jól vagy kicsim? – látszott az arcán, hogy nem értette ezt a hirtelen felindulásomat.
- Persze, minden rendben – mondtam összeszedett hanggal.
- Akkor jó, ugyanis szülinapod van!
- Meglepetés! – hallatszott a hátam mögül, és láttam, a barátaim gyűltek össze a rokonokkal együtt erre az alkalomra.
A nap hátralevő részében ünnepeltem szeretteimmel. Tortát ettünk, nevetgéltünk, próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig semmi sem volt rendben.
De mindennek már két hete. Azóta kitört a nyári szünet, forróság járta át a falu minden utcáját, telnek, múlnak a napok, és semmi különös nem történt. Rengeteget gondolkodtam azon az álmon, hogy mit jelenthet, miért volt sebekkel teli a kezem (ami szerintem túlságosan gyorsan gyógyult be), miért mondta az a valami, hogy mágus fattya, és ami a legjobban érdekelt; valóban bántani akarják a szeretteimet?
- Annyi megválaszolatlan kérdés. – sóhajtottam.
- Minden kérdésre megvan a válasz – jött egy ismerős hang mögülem. Marlus volt az, és ekkor jutott eszembe, hogy nem is néztem még meg jobban külsejét. Magas fickó, rendkívül erősnek látszik, a haja barna és hosszú, valahogy így képzelek el egy lovagot. A lovat leszámítva.
- Hol voltál eddig? – kérdeztem érdeklődve.
- Elintéztem néhány dolgot. Nos megígértem, hogy később mindent elmondok neked, tessék, kérdezz nyugodtan.
- Azt mondtad ismered az apámat, ez igaz?
- Igen, jó barátom – felelte nyugodtan.
- És én miért nem?
- Édesapád egy mágus, akárcsak te, és ez sajnos áldozatokkal jár. Súlyos áldozatokkal. Céljául tűzte ki, hogy megvéd téged és az édesanyád, és ezért el kellett hagyjon titeket. – mesélte csüggedten, és láttam rajta, ő is hasonló dolgokra kényszerült.
- Volt egy álmom – mondtam magam elé tekintve – egy álmom, amiben egy lény volt a házunkban. Azt mondta, hogy bántani fog engem, és a szeretteimet.
- Mint mondtam, te is mágus vagy, olyan képességekkel vagy megáldva, amiket elképzelni sem tudnál.
Hallgattam, ahogy mesélt sokat rólam, apámról, erről az egészről, hogy mik is vagyunk, majd elért ahhoz a részhez, amit már sejtettem, de nem akartam hallani.
- Mostantól a te feladatod is, hogy megvédd azokat, akiket szeretsz, amit úgy tudsz a legjobban megtenni, ha nem vagy a közelében. – fájdalmas volt ezeket a szavakat hallani, de úgy éreztem, igaza van. – Ma este indulunk, de lesz még időd elbúcsúzni azoktól, akiktől el akarsz.
Szomorúság töltötte el szívemet, és izgatott is voltam egyben, hiszen még a falun kívül sem jártam soha. A barátaimtól jobbnak láttam nem elköszönni, mert nem tudnám nekik megmagyarázni ezt az egészet. Egyedül anyukámtól szerettem volna könnyes búcsút venni. Elindultunk hát haza egy táska holmiért, és a rám váró szomorú helyzetért. Mikor a házunkba értünk, és anyukám meglátta Marlust elsírta magát. Gondolom tudta mi a helyzet. Felmentem a szobámba összepakolni pár fontos dolgot, közben hallottam, ahogy ők beszélgetnek odalent.
- Miért pont most kell elmennie? – kérdezte édesanyám síró hangon.
- Eljött az ideje, de tudod, hogy vigyázni fogok rá.
Eközben én bepakoltam pár ruhát, egy zseblámpát, egy A Mágusok története című könyvet (még kis koromban kaptam, eddig azt hittem csak egy egyszerű regény, még bele sem lapoztam.) és egy kristály követ (biztos jól jöhet). Lementem a konyhába, ott anyukám megölelt, sírt, de elmondta mennyire büszke rám, és adott még egy táskát, tele élelemmel.
- Hova megyünk? – tettem fel a kérdést meglepődve, hogy ezt még miért nem jutott eszembe megkérdezni.
- Egy táborba – mondta, mire kérdőn néztem vissza rá. – egy táborba ahol tanulni fogsz, ahol olyan gyerekek vannak, mint te.
Elfogadtam a választ, és úgy érezte mindenki, eljött a búcsú ideje, úgyhogy megtettük. Kiléptünk az ajtón, haladtunk a faluból kivezető úton, vissza, visszatekintettem a házra, amit szépen lassan körülölelt az esti sötétség. Csöndben sétáltunk, amit végül én törtem meg.
- Mennyi idő alatt érünk oda?
- Két hét lesz az út. – mondta egyhangúan – de előtte elmegyünk még valakiért…