Hozzászólások - gabcsi

Lia lassanként kezdett belerázódni a torony mindennapi életébe. Sok olyan új dolog került felépítésre és fejlesztésre, amit még meg kellett szoknia, de a tudat, hogy újra Napkapu köveit koptathatja hatalmas energiával látta el. Rávette Arsénét, hogy segítsen legalább a torony régi konyhát helyrepofozni és mikor készen lett, boldog örömmel nézte, ahogy a munkában megfáradt mágusok rávetették magukat az olyan régen hiányolt hazai kosztra és pillanatok alatt eltűntették a finomabbnál finomabb falatokat.
- Hát ez már nagyon hiányzott! – dőlt hátra jóllakottan Diabolo és bőre ragyogó aranyszínbe öltözve igazolta szavait. – Lia, jelenléted és főztöd máris jókedvre hangolta az egész csapatot! – nézett végig az elégedetten sóhajtozó társaságon.
A lány szemei magukért beszéltek, örült, hogy ismét a régi csapat tagja lehet. De aztán elszomorodva nézett az üresen árválkodó székekre: lesz még tennivalója bőven, mire teljesen elégedett lehet.
Az ismét erőtől duzzadó végzeturak halk beszélgetésének duruzsolása régi emlékeket juttattak az elmélázó Diabolo emlékezetébe. De mielőtt teljesen elkalandozhattak volna a gondolatai, redjens hangja zökkentette ki, aki a mellette ülő Liához intézte szavait:
- Örülök, hogy ismét gondoskodsz rólunk, de a helyreállításnál is nagyon nagy szükség van most a dolgos kezekre, ezért szóltam a többieknek is, hogy a vadászatok alkalmával igyekezzenek élve elejteni egy-két manót, hogy aztán befoghassuk őket a házimunkára, pl. mosogatásra, meg ilyesmi. Így neked is több időd lesz és nem kell az egész szabadidődet a mi ellátásunkkal töltened.
- Hát, nem tudom, mennyire leszek kisegítve velük. – fintorodott el Lia, kecsesen megrázva hosszú, fehér fürtjeit. – Nagyon értetlenek és makacsok tudnak lenni időnként. Több időmet elveszi a betanításuk, mintha magam csinálnám meg a dolgokat.
- Jó, igazad van, az elején, de ha már sikerült, akkor csak könnyebb lesz.
Diabolo nem tudta tovább figyelemmel kísérni a beszélgetést, mert Danka huppant le a mellette lévő székre.
- Gondolkodtam! – Diabolo értetlenül húzta fel a szemöldökét e váratlan hír hallatán.
- És?
- És, arra jutottam, hogy nem mehet ez így tovább!
- Micsoda? – értetlenkedett még mindig a fémesbőrű végzetúr.
- Hát, hogy ahány szedett-vedett szövetség belénk botlik és háborút indít, úgy átgyalogol rajtunk, mint a szél!
- Ez igaz! – komorodott el a hangulata a mágusnak. – De, mit tehetnénk? Látod, hogy még Lia visszatérte sem tudta felrázni mindegyikőnket. Ez a letargia, mint valami ragályos kór rátapadt a szövetségre és nem tudunk belőle kigyógyulni, mióta oly sokan eltávoztak a szövetségből. Én mindent megpróbáltam! – keserűen felcsattanó hangjára a csendben beszélgető mágusok felkapták a fejüket és minden tekintet rájuk tapadt.
A hirtelen támad csendet a fiatal mágus határozott szavai törték meg:
- Igen! Pont erről beszélek! Elegem van ebből! – csapott az asztalra harciasan. – Ébredjünk már fel! Kezdjünk el végre élni! Vegyük fel a kesztyűt az ellenünk fordulókkal, hiszen már csak a patinánsan csengő nevünk is erre kötelez! Mint mondtam gondolkodtam a dolgon – fordult ismét a hökkenten néző Diabolo felé – Mivel szép szóval nem ment a társaság gatyába rázása, akkor menjen erőszakkal. Azt javaslom, hogy tartsunk az Arénában egy komoly felmérést és az ottani teljesítmény függvényében írjuk elő a fejlődés menetét és ütemét annak, akinek ez szükséges. Ha ezt nem hajlandó valaki megtenni a szövetsége érdekében, annak szerintem nincs közöttünk keresni valója. Sajnos van egy-két tagunk, aki most is, hogy szükség lenne minden dolgos kézre, a saját útját járja, és csak akkor látjuk, ha az épületeink nyújtotta védelemre van szüksége.
Lelkes és ugyan akkor félelmetesen hangzó mondanivalója egy ideig döbbent hallgatást váltottak ki a teremben lévőkből. Még, hogy elbocsássanak valakit maguk közül? Ez olyan borzasztóan hangzott, hogy eddig jóformán sohasem merült fel a gondolataikban.
Mikor végre megemésztették a hallottakat, olyan hangzavar tört ki, hogy alig lehetett lecsillapítani a kedélyeket.
Azzal mindenki egyetértett, hogy ebből az állóvízből ki kell törni valahogy, de ez a módszer túl keménynek tűnt első hallásra. Késő estig vitatkoztak rajta, de mivel igazán más használható ötlet nem merült fel, megszavazták Danka felvetését, habár volt egy-két ellenvélemény.
Diabolo próbálta megnyugtatni magát, hogy úgy sem lesz olyan a szövetségben, aki nem felel majd meg, azért a kilátásba helyezett szankciókra sem lesz szükség, de a sors másképp rendelkezett....
Eljött az idő, amikor a Napkapu szövetségének egyik legszomorúbb kötelességét kellett teljesítenie. Összegyűltek, mind a ragyogó, energiától duzzadó lélekkút körül és a távozók ősi dalát elénekelve két nevet tartalmazó tekercset dobtak annak zubogó mélyébe: Elviz és Kökény Peti.
E komor esemény után sokáig kerülgették egymást lehajtott fejekkel, vagy lesütött pillantással, de egy idő után kezdett feloldódni a hangulat, lekötötte őket az újabb és újabb építési munka, meg a penitenciaként előírt fejlődési ütemterv. Danka szigorú ellenőrnek bizonyult.
És Diabolo újból – csak úgy halkan, magában - reménykedni kezdett és talán Lia is sikereket ér el az elvándorolt régi tagok visszacsábításában.

De, Deaxus, más szövetségben sincs megtiltva senkinek, hogy építsen (vagy csak építsen) és ezzel segítse a csapatát! Vagy igen? Akkor miről beszélünk... Ha valaki a szövetsége érdekében felvállalja, hogy ő csak építő karakter lesz, az szíve joga és csapattársai becsülik is ezért. Gondolom minden szövetségben van erős ember (nagy harcos) is, aki meg azt érzi kötelességének, hogy megvédje társait. Akkor ez sem jó? Kár ezen vitatkozni! Mindenkinek joga van a lehetőségeken belül, olyan karaktert építeni, amilyet akar. Ne akarjuk már megmondani senkinek, hogy te csak ilyen lehetsz, te meg amolyan. Ez a játék.

A barlang sötétjében megmozdult valami. Két zöld pont fénylett fel, majd hunyt ki kis időre ismét. A vastag, porral és a szél által behordott falevelekkel borított takaró felemelkedett és kibukkant alóla egy sötét alak. Lassan, fáradtan mozgott, első bátortalan léptein látszott, hogy hosszú ideje nem gyakorolta a járást. Tekintete a bejáratot vizslatta, ahonnan csak fátyolosan szűrődött be a fény.
Kiérkezve, hunyorogva és kicsit kábultan nézte a téli napfényben fürdő, fehér hólepellel borított tájat. Hol van? Hogy került ide? És egyáltalán, miért nem emlékszik semmire?
Aztán az emlékek olyan hirtelen, és olyan erővel öntötték el, hogy meg kellett kapaszkodnia a sziklafalba, mert egészen beleszédült.
A rátörő érzelmek hatására, a felkelő nap fénye a mágus testén higanyként végigfolyó színskálát világított meg. Már tudta, hogy miért ez a kietlen vidék, ahol ébredt: ez a barlang volt előző szövetségének, a Smaragd Rendnek lakhelye. A Napkapuban bekövetkezett szomorú események után, valahogy ide hozta a lába. Reményvesztett volt és mivel meghalni nem tudott (és talán valamilyen késztetésnek engedve nem is akart), mást talált ki: varázsló lévén nem esett nehezére mágikus álmot bocsátani saját magára. De valami most felébresztette. Nem tudta pontosan mi az, de határozottan érezte, hogy az Napkapuval kapcsolatos. Oda kell mennie. Visszament a barlangba, összeszedte szegényes motyóját (nem nagyon volt szüksége itt semmire), markába kapta varázsbotját, mire annak végén élénken felvillant a smaragd fény. Diabolo fémszínű bőrén melegszínű hullámok futottak végig, ahogy a remény befészkelte magát tudatába, határozott léptekkel indult meg a régen látott torony felé.
Útját csak annyi időre szakította meg, míg mardosó éhségét csillapított. A félnapos vadászat után elégedetten állapította meg, hogy technikája és varázsereje semmit nem veszített régi erejéből, talán még nőtt is a hosszú pihenés alatt, és az elejtett zsákmány lélekenergiája talán még sohasem volt ilyen finom, mint most.
A nap már lemenőben volt és a holdak halvány körvonalait is látni lehetett már, mikor megpillantotta Napkaput. Számított a látványra, meg nem is, de így is megdöbbentette a változás. Talán mégis inkább azt várta, hogy a régi Napkapu áll majd ott! De a rideg valóság észhez térítette, bőre ismét színt váltott, most matt szürkén olvadt bele környezetébe, ahogy a mágus lehangoltan igyekezett közelebb az épülethez. Miért vonzotta ide megérzése? Hiszen nincs itt senki és semmi!
De mi ez? Kifinomult érzékei élőlények közelségét jelezték. Lépteit óvatosabbra fogta. Egy elmormolt varázsige és szinte hangtalanul suhant a hó felett. A bejárat leszakadt maradványainál ismét rátörtek az emlékek, de erőszakkal a háttérbe kényszerítette azokat. Hangokat hallott, melyek a régen hangos vitáktól és nevetéstől zajos Nagyterem felöl hallatszottak (megint ezek az emlékek: határozottan megrázta a fejét, hogy elűzze őket). Beljebb surrant. A lyukas tetőn beszüremlő fény két sötétben fürdő alakot emelt ki a háttérből.
- Gyere be Diabolo barátom! Én küldtem az üzenetet, mely ide hozott és már vártunk rád!
Diabolo kezében ernyedten koppant földhöz a varázsbot és a viszontlátás örömétől szivárványszint öltő mágus kitárt karokkal lépett a terembe.
- Üdv Gill! Boldog vagyok, hogy ismét láthatlak! És üdvözöllek téged is Superbus! Régen volt már, hogy együtt üldögéltünk e falak között!
Derekasan meglapogatták egymás hátát, majd nagy nehezen kerítettek Diabolonak is egy ülőalkalmatosságot. Az úgy, ahogy megrenovált és jól megrakott kandalló (ami adott egy kis meleget) előtt ülve Gill és Superbus elmesélte, hogyan futottak össze itt, emlékeiket kutatva, majd azt is, hogy elhatározták: felélesztik Napkapu régi fényét. Jobban mondva, nem a régit, hanem inkább egy újat, egy megújultat. Gill szétküldött egy mentális üzenetet a szétszéledt tagoknak és most türelmesen várják, hogy ki reagál rá. Közben azért próbálták egy kicsit lakályossá tenni a megmaradt helységeket és számba venni az előttük álló – nem csekély – feladatokat

Most már én is tudom. De nem ez az információ lesz, amit örök életre megjegyzek, az biztos.

Elmagyarázná valaki, erre a kvíz kérdésre miért is kéne tudnom a választ? :

Ki lőtte a gólt a ZTE FC- MU FC mérkőzésen 2002. 08. 14-én?

Ez úgye egyáltalán nem spec?

Köszi cirip. Tényleg, ez is volt a címe!

Byzon gartulálok a naplóhoz. Nagyon jó lett.
Ahh! Az említett könyvek gyerekkorom legjobb olvasmányai voltak. Mind meg is van. King-től is olvastam, de nekem nagyon horror. Nálam a bernáthegyi kutyás verte ki a biztosítékot, a címére már nem emlékszem, de az volt tőle az utolsó, amit olvastam.

Sziasztok!
Byzon gratula! Nagyon jó a napló, és egyetértek Telkkel, hogy mindig a legizgibbnél hagyod abba. De hát ez benne a jó!

Sziasztok! Szép estét mindenkinek!

Hát pedig érdemes benézni, mert Telk most feladta a leckét.

Sziasztok! A Végzetúrban is a Westen is nagy a csend. Mindenki pihizik.

Sziasztok!
A seriffről nem tudok nyilatkozni, és sajnos Byzonról sem. Én is kerestem már.

Szia Telk!

Nagyon szép első epikusotok volt. Gratula. Lesznek ennél sokkal rondábbak is.

Igen tényleg! Valamikor hétvégén délelőttönként adták.

Imádom a sci-fi-t, de érdekes módon a Galaktika nem tartozik a kedvenceim közé, valahogy ezek a cilonok nem jöttek nekem be. A másik azt hiszem a Sereniti, ha jól emlékszem, az nagyon tetszett, de a vetítési időpontok miatt sok részt nem láttam.


Szia Telk!

Sziasztok! Mindenki!

Jó éjszakát Telk.

Mik nem vannak!

Viszok megelőzött.